~David
Ne. Most miért? Mindig is pontosan tudott időzíteni. Nem kéne itt lennie. Mit keres egyáltalán itt?
- Szia, Lara. Te hogy-hogy itt?
- Ezt én kérdezhetném tőled. Miért jöttél?
- Itt nyaralok. Már meg sem látogathatom az exemet?
- Nem Dave. Nem látogathatsz meg.
- Olvastam az újságban, hogy madridista lettél. Ennyire elárultad a saját apádat?
- Ne mond ilyet addig, ameddig nem tudsz erről semmit sem!
- Ugyan cica. Te mindig ugyanazt csinálod. Nincs kitartásod. Most kivel is vagy együtt?! Azzal a bájgúnárral? Vagy netalántán a hosszabb hajú macsóval? Esetleg azzal az apró termetű négerrel? Vagy több vasat tartasz a tűzben? Ennyire nem látod már meg a valódi értékeket?
- Most miért beszélsz így róluk?! Komolyan mondom mintha te jobb lennél. Te a bunkó paraszt, aki megcsalta a naiv barátnőjét… ne másokkal törődj, hanem magaddal. Ha az értéknél magadra gondoltál, akkor várd meg még elkezdek nevetni, ugyanis ez röhejes volt. Főleg a te szádból hallani. Mit keresel itt?
- Jöttelek, hogy visszaszerezzelek.
- Tudod jól, hogy már nem az vagyok, aki régen voltam. Szerettelek. De ezt már alaposan elcseszted. –próbálok elmenni, de megszorítja a kezem és visszahúz. Nem enged el, csak rángat. A csuklóm egyre jobban fáj.
- Engedd már el te vadbarom!
- Na, megjött a bájgúnár. Tudtam én, hogy van köztetek valami…
- Ó a francba is már! Mert mintha te mindent tudnál. Menj el David.
- Nem hagylak itt, mint már mondtam érted jöttem.
- Mint már mondtam, nem érdekel. –magához rántott, és nem mást súgott a fülembe, minthogy „Az enyém voltál, vagy és leszel is. Amikor nem számítasz rá, akkor fogok megjelenni.” Hurrá. Most ez valami enyhe célzás volt? Komolyan, mint valami sötét vámpír. Arra „ébredek fel”, hogy éppen meg akar csókolni, de teljes erőmből ellököm magamtól.
Rá sem nézve Ronaldora, elindulok a ház felé. Mivel fásli nincs a lábamon, ezért nehezebben tudok menni. Roni visszahúz, majd együtt leülünk a partra. Látja rajtam, hogy zaklatott vagyok, ezért nem szólal meg, csak átölel. A telefonom ütemesen zenél, nincs kedvem felvenni. Megnézem ki hív, Ramos az. Most mit csináljak?
- Ki az?
- Sergio. Nem akarok vele beszélni. –sohasem sírtam srác előtt, most mégis megtettem. Ronaldo nyugtatásképpen simogatja a hátam, és kedves szavakat suttog a fülembe.
- Tudtam, hogy nem érdemes eljönnöm. És én még azt hittem, hogy csak elzárkózol az emberek elől… éppen most akarok bocsánatot kérni, de rá kell, jöjjek arra, amit sejtettem beigazolódni látszik. - az agyam azt szajkózza, hogy „menj utána! mondj el neki mindent, ne hagyd kétségek között vergődni.”, de a lábam egyszerűen nem akar mozdulni. Ronaldotól elköszöntem, majd bementem a házba. Hanni kérdő tekintetével találom szembe magam, de mivel nincs kedvem most senkivel sem beszélni, ezért csak felmegyek a szobába, és egy forró fürdő után elmegyek aludni.
Reggel hatalmas sikításra ébredek, lerohanok a konyhába, mivel onnan jön a hang. Hanni ugrálva táncol, de egyben sír is.
- Mi ez a nagy „öröm”??
- Hívott! Hívott! Hívott!
- Kicsoda?
- Gonzo!
- És? Mit akart?
- Este buli. Ott lesznek a Real Madridosok, állítólag te is kaptál már SMS-t, ruhát kell venni, fodrászhoz kell menni, ki kell festeni a körmöm, gyerünk már! Csipkedd magad!
- Hannah. Én nem megyek sehova.
- Mi az, hogy nem jössz? Madridisták szervezik, ott a helyed, már te is csapattag vagy.
- Elmentem futni, lakkozd ki a körmöd, ha hazaérek, mehetünk neked ruhát nézni. Ha gondolod, nézek útközben egy fodrászt is.
- De…
- Elmentem. – nem volt kedvem ma semmihez. Ramos valószínűleg utál, azt hiszi, hogy Ronaldoval kavarok. De könyörgöm. Ha engem ez ennyire zavar, miért nem mentem utána?! Az ágyúsok között sokan mondták, hogy elképesztően makacs vagyok. Ha az apám azt mondta, hogy ne fussak csak 10 kört, mert éppen valami bajom volt, akkor futottam 20at, csak, hogy szó ne érje a házat. Na, mindegy. Füles be, zene indít, és nem gondolok inkább semmire. Annyira kikapcsoltam, hogy amikor megláttam egy fodrászatot, szétnézés nélkül átfutottam az úton. Illetve futottam volna, ugyanis egy ütést éreztem, majd a földre huppantam. Az-az ember, akivel ütköztem, enyhe monológba kezdett, éppen szidott, hogy nem találja az i-podját, mire dudálást hallottunk, félrerántott, és már csak a reccsenésre figyeltünk fel. Az áldozat, történetesen maga Sergio Ramos volt.
- Nem is tudtam Lari, hogy te vagy az. Na, mindegy. Szia.
- Sergio várj már! Az i-podod éppen darabokban van a betonon, és még csak le sem szidsz, hogy minden miattam van?!
- Majd veszek másikat.
- Oké. Inkább beszéljünk úgy, hogy én kérdezek, te pedig igen-nemmel válaszolsz.
- Mi értelme ennek?
- Haragszol?
- Nem.
- Ne hazudj.
- Nem ismersz még engem Larissa Morrison. Sose futottam lány után, sose voltam még senkivel sem úgy, mint…
- Mint?
- Semmi. Megyek. Este találkozunk a partin.
- Nem megyek… - de ezt már valószínűleg nem hallhatta, ugyanis futott tovább, immáron a járdán. Ha már itt járok, bemegyek a fodrászhoz és kérek Hanninak időpontot…
- Mégis hol jártál? És miért vérzik a lábad?
- Fel sem tűnt. Összeütköztem Ramossal, neked pedig 1 óra múlva jelenésed van a fodrásznál. Elkísérlek. – mire összekészülődtünk, én is embert varázsoltam magamból, addigra pont volt annyi időnk még, hogy eljussunk a kozmetikumba. Nem akartam magamon változtatni, de Hannah megfűzött, hogyha ő a szőkéből barna lett az én rábeszélésemmel, akkor nekem a barnából vagy szőkévé, vagy feketévé kéne válnom. Szerintem nem kell mondani, hogy nem akartam plasztik cica lenni, ezért a feketét választottam. Barátnőmnél itt jön ki a makacsság. Ha valaki valamire megkéri, akkor igent mond. Ha azt mondják neki, hogy nem lehet fülbevalója, nem csináltat. Viszont ha kijelent valamit, akkor annak úgy kell lennie, abból nem enged. Emlékszem mikor bejelentette, hogy együtt fogunk dolgozni egy luxushajón, nem mondhattam nemet, ugyanis képes volt kiverni a hisztit. Mikor nemleges választ akartam adni a Madridi lakásunkra, képes volt azt mondani, hogy „Ha nem jössz, beszélek apukáddal és nem focizhatsz az ágyúsoknál többet.” Hmm. Milyen jó kis barátnőm van. Viszont, ha azt nézzük, nagyon is jól jött most ez a hozzáállás. Fura bevallani még magamnak is, sőt szerintem ez a legnehezebb, de nem bántam meg, hogy idejöttem, és azt sem, hogy a srácokat megismertem. Mondhatni már az életemet jelentik a fiúk. Marcelo olyan mintha a bátyám lenne, Roni a legjobb fiú barátom szerepét tölti be. És igen. Itt most jöhetne az a kérdés, hogy vajon Ramos hol foglal helyet a szívemben? Fogalmam sincs. Merengésemből Hanni csilingelő nevetése rázott ki. Mikor a tükörre pillantok, először fel sem ismerem azt a személyt, aki visszanéz rám. Mintha nem is én lennék. Féloldalas frufrut kaptam, a majdnem derékig érő hosszúsága megmaradt, viszont tépett fazont formáltak belőle. Barna szemem mellett erősen csillog a fekete hajzuhatag, meg kell, hogy mondjam, ha nem lenne jellegzetes szemem, akkor nem ismerne fel senki. A szemem azért különleges, mert ha a nap, vagy bármilyen erős fény rásüt, akkor az, kékeszöldes színre vált. Édesapám mindig piszkált azzal, hogy nincs benne zöld, és ezt már csak én képzelem bele, de mikor belenéztem a napba, akkor ő is észrevette ezt az érdekes színátmenetet. Miután a fodrásznál végeztünk, a boltok felé vesszük az irányt. Hanni a szolidabb ruhákat nézegeti, de rám parancsolja, hogy én is menjek és nézzek szét. De minek keressek bármilyen ruhát is, ha nem megyek sehova?
Csörög a telefonom, de csak SMS, „Sajnálom, hogy olyan bunkó voltam délután. Remélem, este látlak. Csókok, Ramos”. Mondhatom a kedvem az egekbe szökött, elkezdtem válogatni a ruhák között. Valaki éppen a nyakamba csókol, de mivel nem számítottam rá, ezért felsikkantok. Megfordulok, remélem, csak valami idióta szórakozik, de csalódnom kell.
- Mit keresel itt?
- Szívem, mondtam, hogy akkor találkozunk, amikor nem számítasz rá.
- Ne várd meg, hogy Hanka ideérjen. Kicsinál, ha meglát. Tűnj el!
- Lariii mit csinálsz? Találtál már ruhát? Ezt nézd. Szerinted…
- Menj el Dave, ameddig adok lehetőséget. Tönkretetted őt, miattad nem tud már megbízni az emberekben. Menj, el!
- Még találkozunk cica.
Soha életemben nem szerettem ezeket az esteket. Tele van fotósokkal az ajtó előtti rész, nem akarok kiszállni a kocsiból. Ramos és Ronaldo mosolyogva állnak, és tűrik a fotósokat. Egymást átölelik, de látom, hogy nem szívből jön ez az ölelés. Mióta ismerem én őket ennyire?
Vigyorogva fordulnak a kocsink felé, és várják, hogy kiszálljunk.
- Még nincs itt Gonzo. Azt mondta, hogy várjam meg kint. Nem akarok a fotósok közelében lenni. Maradjunk még.
- Szívem. Higu már egy ideje ott áll.- majd a srác felé mutattam, aki szolidan mosolygott az ajtóban. Barátnőm, amint meglátta, kipattant a kocsiból, és kecses járással elindult Gonzalo felé. „Akár egy modell”, elmélkedtem magamban, majd mikor valaki a kezét nyújtotta én is kiszálltam. Meglepetésemre Mourinho nem bírta már tovább nézni azt, hogy még valaki bent bulizik, addig én nem merek elindulni az ajtó felé. Igazából, ha nem jön, akkor szerintem még mindig ott lennék. Utálok végigvonulni a „vörös szőnyegen”, olyankor számomra minden olyan, mintha lassított felvételként élném át azt a pár méter távolságot, amit meg kell tennem. Látom, hogy mindenki végignéz rajtam, amitől zavarba jövök. Nem nagyon láthattak még királykék combközépig érő pántnélküli koktélruhában, aminek a derekán van egy hatalmas virág. A majdnem 18cmes cipőben magabiztosan lépkedek a megszeppent focisták felé. Mentségemre legyen, hogy nem akartam ezeket felvenni, Hanni erőltette rám.
- Larissa?
- Jaj Ramos! Azt ne mond, hogy nem ismersz meg.
- Kifejezetten Larissa. Nem is ő lenne, ha egy adott mondatra nem így reagálna. Megváltoztál, de tetszik az új külsőd.
- Köszönöm. De szerintem bemehetnénk, nem?
- De cica, csak mosolyogj, mert még a végén megijednek a fotósok és ki fogja akkor fotózni a helyes pofimat, ha ők elszaladnak miattad?!
- Így megfelel?
- Hé! Nem azt mondtam, hogy vicsoríts, hanem, hogy bájosan mosolyogj.
- Jó Ronaldo. Csak tudd, hogy most úgy mosolyogtam, ahogy rád szoktam. –majd szó nélkül a nevető Mouval az oldalamon beléptem az ajtón. Komolyan mondom ennyi embert még életemben nem láttam. Na, jó, talán egy nagyobb derbin, ahol mindenki egy emberként énekel. De már megint a foci körül jár az agyam. Nem is gondoltam, hogy ez a buli valójában egy vacsora lesz, és majd utána megyünk már az edzők nélkül egy clubba.
- Lari, gyönyörű vagy ma este.
- Köszönöm Mourinho, te pedig úgy nézel ki, mint egy fess férfi. Köszönöm, hogy bevettetek a csapatba, és be is fogadtatok. Ti vagytok már a második családom.
- Számomra már olyan vagy, mintha a lányom lennél. –szerintem fogalma sem volt arról, hogy ez a mondat mennyire jól esett most nekem. Álmaimban sem hittem volna el, hogy egyszer a híres Special One ezt fogja mondani nekem. A könnyeim elkezdtek folyni, mire Mou ijedten nézett rám.
- Valami rosszat mondtam? – de erre a kérdésre csak egy ölelést kap. Letörli a könnyeimet és elkísér az asztalhoz. Természetesen Sergio mellé kaptam helyet, aki egész vacsora alatt macerált. A másik oldalamon Marcelo foglalt helyet, aki, amikor meglátta, hogy egy csipkelődésre hogyan reagáltam, csak nevetni tudott.
- Már megint gyilkos cipő?
- Ez gyilkosabb, mint amilyen a múltkor volt. Nem tűnt fel, hogy már közelebb kerültem a fejedhez?
- De. Viszont ha most nem fogod bírni, hova rakod a lábad? Most nincs itt a kocsim műszerfala. - arra nem gondolt az őrült spanyol, hogy kilépek a sötétkék magas sarkúmból és a lábam az ölébe pakolom. Szerintem, most jön rá, hogy mit csináltam, ugyanis lefagyott és elkezdett köhögni. Marcelo drága pedig most kezdett el nevetni. Arra viszont én nem számítottam, hogy végigsimít a lábamon és csábosan mosolyog rám. „Istenem én ezt az estét nem fogom kibírni mellette. Annyira finom illata van, és az a nézés.”
- Na, fiatalok. Itt az ideje, hogy belevágjunk az éjszakába. Ramos, Lari, Iker és Sara mennek egy kocsival, a többiek jönnek velem. –mindenki beült a megadott kocsiba, Casillas persze Carbonero mellett akart ülni, ezért én Sergionál kötöttem ki.
A klub valami elitebb hely volt, ugyanis úton útfélen hírességekbe botlottunk. Viszont kint számos rajongó állt sikítozva, akik be akartak jutni, de a biztonságiaknak szerintem érdekük, hogy elsőnek a sztárokat engedjék be. Ramos végig birtoklóan ölelt át, viszont szemet szúrt, hogy ez Ronaldonak annyira nem tetszik. Elment a pulthoz, Sergionak adtam egy puszit, és Cris után tipegtem. Együtt tequiláztunk és elmélkedtünk az életünkön.
- Tudod Larissa én a mai napig bánom, hogy olyan bunkó voltam veled az első nap. –csuklás és röhögés nélkül már nem tudta végigmondani ezt az egy mondatot.
Lehúz a bárszékről, és elmegyünk táncolni. Egy We no speak Americano remix megy éppen, mire beletúr a hajamba és meg akar csókolni. Érzem, hogy nem bírok ellenállni neki, kívánom. Valaki viszont hátulról magához von, de ezzel egyikőnk sem törődik. Most már hárman táncolunk az idegennel együtt, mire meghallom azt a hangot, amit soha többet nem akarok hallani… Félve Ronaldo felé kezdek el húzódni, viszont már mind a ketten az alkohol mámorában úszunk, ezért megkapom azt a csókot, amire talán már egy ideje várok. „Lássuk be, a rosszfiúkra bukunk. A csibészekre, ebadtákra. Akik sosem javulnak meg, de mindig ebben bízunk. Stratégiájuk kidolgozott. Csókjuk kábító. Ők azok, akikért élni-halni kell. Akikért biológiai bombánk robban! Akiket kerülünk, mégis mindig beléjük botlunk. Ha választani kell, őket választjuk.”
Majd már csak egy rántást érzek magamon, és látom a focista ijedt tekintetét…
Szuper jò a törtènet. Nagyon èlvezem. Csak ìgy tovàbb! :-)
VálaszTörlésKöszönöm Sonika, hamarosan érkezik az újraírt verziója, amint befejeztük a 2.részt :) Puszillak, Lari.:)
VálaszTörlés