If your father is a boss...

És meg is hoztam az új fejezetet. Ismét korábban, de hála a biztatásoknak és a pozitív visszajelzéseknek, mindig sikerül viszonylag hamar befejezni egy fejezetet. Köszönöm szépen, hogy ennyien látogatjátok az oldalt, számomra ez még mindig hihetetlen... Jó olvasást:)

~ Andrew

~Cesc Fabregas

~Chamakh

~Arshavin


"Hallottam, hogy mindannyian a nevemet kiáltják, de akkor már semmisem számított… „Nem hiszem, hogy könnyebb lesz valaha is. Csak hozzászoksz az ürességhez, a veszteséghez, és megtanulsz vele élni.”"

Szó szerint beesek az ajtón, de valahogy most nem tudok ezzel törődni. Az agyam azt szajkózza, hogy minél hamarabb el innen. Előkapom az utazótáskát, amit tudok, beledobálok, majd a sporttáskámmal együtt a vállamra kapom, és már loholok is le a lépcsőn. Hallom, hogy egy kocsi megállt a feljárón, ezért a hátsó ajtón megyek ki. A cuccomat átdobom a kőkerítésen, és átmászok én is. A repülőtér nincs messze az otthonomtól, ezért gyalog indulok el. Mivel még mindig a buli ruhában vagyok, ezért felveszem a teremcipőm, és az egyik edző ruhámat, majd folytatom az utamat. Apának mégis mit mondok majd? „Ne haragudj, közbe jött pár dolog, David megjelent és el kellett hagynom Madridot.” Ezzel a szöveggel mégsem állíthatok haza.

Mikor már a jegyemet is megvettem, és be is csekkoltam, akkor már csak azt vártam, hogy felszólítsák az utasokat a beszállásra. Nem tudom miért, de végig az ajtók felé néztem. Vajon utánam fog jönni? De mégis. Ha eljön, miben változik a döntésem? Semmiben. „Kérjük a Londonba tartó utasokat, hogy szálljanak fel a gépre.” Végre. Életemben nem vártam még ennyire ezt a mondatot.

-          Szia, életem. Hogy vagy?

-          Szia, apa. Hazamegyek Londonba. A kiscsodám még ott áll a parkolóban?

-          Igen. Csak rád vár. De mi történt?

-          Semmi. Nem telefontéma. Ha hazaértem hatalmas élménybeszámolót tartok, de most hamarosan felszáll a gépem. Csókok, pár óra és találkozunk. – meg sem vártam, hogy válaszoljon, csak az i-podom fülesével játszottam. Tényleg ezt érdemlem az élettől? Talán Sergioval is lehetett volna valami. Nem volt közömbös számomra, igaz azt nem tudom, hogy igazából ő mit érez irántam, de a „szükségem van rád” mondata elárult nekem valamit. Mindegy is ez az egész már, mondhatni, hogy mától Madrid a múltam egy része, amit árnyékok fednek, de néha mégis kisütött az a bizonyos nap. Nem törődve senkivel, elkezdtem zenét hallgatni, még arra se figyeltem fel, mikor valaki leült mellém… A pilóta bemondja, hogy „hamarosan megkezdjük a leszállást, kérjük, kapcsolják be az öveiket.” Hál’ istennek meg sem kellett mozdulnom, hiszen fészkelődés nélkül ültem végig a repülőutat.

Teljesen kizártam a külvilágot, mint egy robot úgy végeztem el a megszokott feladatokat. Egyedül a sportcuccaimat vittem fel a gépre, így most halászhatom a bőröndöm. Meglepetésemre édesapám áll a váróban, és rohan oda hozzám. Már amennyire egy edzőtől ez illik. Elveszi a bőröndöt, majd nyúl a sporttáskáért is, de azt már nem adom oda neki. Sok olyan dolgot rejt ez a táska, ami örök emlékként szolgál majd a Madridban eltöltött időről.
 Szó nélkül előveszem az Audi Q7-es kulcsait, és mindent bedobálok a csomagtartóba. Apa meg se szólal, csak érdeklődve néz. Rájövök, hogy így a „hiányoztál” duma nem fog bejönni, ezért egy mosolyt erőltetek az arcomra.

-          Mi a baj Lari? Olyan vagy, mint akinek valami baja van.

-          Semmi nincs apa! Csupán már nagyon hiányoztál te is és a csapat is. Elfáradtam, hiszen hosszú volt az út. Apropó. Honnan tudtad, hogy most érkezem?

-          Mivel mondtad, hogy a repülőn ülsz, ezért megnéztem azt, hogy melyik indult most Madridból és mikor ér ide. Igaz csúsztatok egy kicsit, de hősiesen és türelmesen vártalak.

-          Hát igen… nekem van a legjobb apukám a világon. –beszálltunk a kocsiba, majd hazafelé vettük az irányt. Nem kis meglepetésemre az egész focicsapat ott ült a nappalinkba, és elsőnek Fabregas ölelt meg. A kedvemen egy kicsit dobtak a srácok, de fáradságra hivatkozva felmentem az emeletre. Minden nap csörgött a telefonom, a blankók SMS-ekkel bombáztak, de semmire nem reagáltam.
A srácokkal edzettem minden nap, visszairatkoztam az akadémiára, mondhatni úgy éltem, mint Madrid előtt. Barátnőmmel már 2 hete nem beszéltem, és ez aggodalommal tölt el. Vajon jól vannak? A Real Madrid meccseit folyamatosan számon tartom, izgulok értük minden összecsapásnál. Már nem úgy játszottak, mint amikor velük töltöttem az időt. Marcelo formán kívül van, többször olyan piti helyzeteket ront el, ami által az ellenfél előnybe kerül, hogy tv-n keresztül nézni is fájdalmas. Ramos szinte minden meccsen besárgul, plusz olyan belépőket csinál, ami miatt már 6szor kiállíthatták volna. Ronaldo egyre többet önzőzik, több madridista kifütyülte már a Bernabeuban. Kérdezem én, hol az összetartás?

-          Larissa gyere, meccsünk lesz! Le fogjuk késni a gépet, ha nem indulunk el most rögtön! –az utolsó meccsem a madridi focistákkal volt. Most sem játszani megyek, csupán ott fogok ülni a kispadon, és bíztatni fogom az ágyúsokat a Barcelona ellen. Hatalmas önbizalommal indulunk neki ennek a mérkőzésnek, de a Barca az a csapat, amelyik mindig tud újat mutatni. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha is visszatérek még Spanyolországba, azt pedig főleg nem, hogy ezt egy angol csapattal teszem majd meg. Most mégis itt ülök és zenét hallgatok Cescyvel a gépen. Hiányoztak mindannyian, de az én szívem már a madridistáké. Fabregasszal sokat beszélgettünk az utóbbi pár héten, mindenről tudott, ami Madridban történt velem. Nem helyeselte azt a döntésemet, hogy elköltöztem onnan, főleg, hogy búcsú nélkül tettem ezt, de megérti, hiszen olyan dolgok voltak ott, amiken nem lehet csak úgy túllépni…

Most megy fel a kezdő keret a pályára, mi pedig leülünk a padra. Sok füttyszót kapok, nem értem, hogy ezt miért csinálják. Hallom, hogy valaki a nevemet kiabálja, de nem látok ismerős arcot.

Az első félidőben volt pár helyzetünk, de teljes mértékben a Barcelona uralja a játékot. Pep odajött a meccs alatt hozzánk, és megkérdezte, hogy a következő átigazolásnál, nem erősíteném-e az ő csapatukat. Mondanom sem kell szerintem, tiszteletteljesen a képébe röhögtem, mire csak annyit mondott, hogy sejtette, hogy így fogok reagálni. A fiúk letörve, de mégis bizakodva mennek be az öltözőbe, majd én is utánuk szaladok, de Cesc útközben megállít, és egymást karolva lépünk be.

-          Kölyök! Tudjuk, hogy a te szíved már nem az angol fociban rejlik, de a Barca ellen te kellesz. Te még mindig ágyús vagy, és az is maradsz örökre.

-          Srácok. Tudjátok, hogy imádlak titeket, ti vagytok a családom. De meg kell értenetek, hogy ez számomra olyan lenne, mintha megcsaltam volna valakit.

-          Hé! Nem azt kértük, hogy szexelj a négyesünkkel, csupán egy 45 perces játékot kérünk tőled.

-          Tudod drága Arshavin. Ha ezt a szöveget most Chamakh nyögte volna be, már nem élne.

-          Kikérem magamnak! Ez diszkrimináció.

-          Sötétek hercege. Legalább tudod ez a szó mit jelent?

-          Öööö…

-          Menten gondoltam…

-          Kérlek Larissa. Kell most a te tudásod. Nem szoktunk neked könyörögni, de kell ez a bl győzelem. Gondolj arra, hogy ha mi most kiejtjük a Barcelona-t, akkor a te drágalátos Mourinhodnak is könnyebb dolga lesz! –igazuk van… ezzel titokban segíthetnék nekik. Lehet mindenki egy hatalmas árulónak fog tartani, aki csak úgy lelép egy fontos meccs előtt, aztán az apja csapatában focizik a következő meccsen, de még ha meg is utálnak, akkor is meg kell tennem.

A következő meccsrészre már én is felvonultam. Kaptam pár érdekes megjegyzést, plusz meg is dobáltak pár érdekes kisebb dologgal, de ahogy Ronaldo régen nyilatkozta, „Ilyenkor küzdök még jobban, és mutatom meg mindenkinek, hogy ki is vagyok én.” Az én bölcs barátom monológja járt az agyamban, majd már meg is kezdte a Barca az első támadást. Hátramentem segíteni a srácoknak, persze a katalánok már tudták, hogy nem lehet olyan lazán venni azt, hogy én lány vagyok, ugyanis látták mit alakítottam a Deportivo ellen. Messinél a labda, egyre közelebb ér a kapunkhoz, mire előre szaladok, és teljes testtel becsúszok, de erre a nagy katalán zseni nem számít, így teljes erőből a bordámba rúg. Komolyan. Nekem minden meccsen le kell sérülnöm? Persze mikor észreveszi, hogy „csak” én gurultam kicsit arrébb, akkor rögtön lehajol és mutatja az ápoló osztagnak, hogy jönni kéne… a levegő beszorul, nem bírok megmozdulni.

-          Röntgen nélkül nem tudom megállapítani, de valószínűleg eltört a bordája. De ha nem is ennyire súlyos, akkor is, megrepedt. Nem játszhat tovább!- ránézek a srácokra, de csak a csalódott tekinteteket látom. Tudat alatt, már feladták. Nem hagyhatom, hogy most ne nyerjenek. Felállok, visszacsúszik a felsőm, veszek két mély lélegzetet, majd mutatom a bírónak, hogy folytathatjuk. Intek a srácoknak, hogy semmi baj nincs, mutassuk meg kik is azok az ágyúsok. Fabregas indít, én pedig teljes erőmből rohanok a kapu irányába. Mr. Shakira lassabb nálam, ezért nehezebben ér be. Messi jön vissza segíteni, amin nagyon csodálkozok. Egy egyszerű testcserével kicselezem, látom, hogy a kapus elindult felém. Vesztére felrúgom a labdát, mire úgy van vele, hogy ezzel a mozdulattal ki is rúgtam a lelátóra, de pár centivel arrébb lepattan, és az éppen érkező van Persie ráveti magát a labdára, ezáltal vezet az Arsenal 1-0ra. Hatalmas kontrát indít a Barcelona, de középpályánál áttérnek az általam játszott tili-toli játékra. Cesc sikeresen szerel, és még egy kötényt is kioszt Dani Alvesnek, majd már indítja is Chamakh-ot, aki meglátja az üresen álló Persiet, de intek időben, hogy nekem passzolják, ugyanis Robin már igenis a les határán mozog. Megkapom a labdát, majd ismét a kapust becsapva rábikázom a kapura, de a kapufa meggátolja a sikeremet. Viszont a kipattanóra Cesc felfigyel, ezáltal 2-0.

A bíró éppen most fújja le a meccset, hosszabbításnak az ápolásom miatt 3 percet adtak. Pár srác mezt akar cserélni velem, de mikor odamegyek Messihez, és leveszem a felsőm, mindenki csak pislogni tud. A tízes csatár rögtön lekapja a mezt, és átnyújtja nekem.

-          Nagyon jól játszottál. Nem akarlak ezzel megsérteni, de fogalmam sem volt arról, hogy ilyen nehéz és izzasztó meccset hozol ki ebből a játékból. A bordádért ne haragudj, nem volt szándékos.

-          Köszönöm a dicséretet, jól játszottatok ma. –majd adok az arcára egy puszit, és elindulok az öltöző felé. Mivel mostanában szinte csak koedukált csapatok vannak, ezért a srácokkal vagyok egy öltözőben. A melegre való tekintettel az atlétámat felhúzom, így látszik a hasam, és a frissen szerzett sérülésem is.

-          Larissa mostantól Arsenalos lesz ismét? Igazak a pletykák, hogy csak tapasztalni akarta a blankók játékát? Igaz, hogy gyengéd érzelmeket táplál a Real Madrid egyik védője iránt? Most akkor mi lesz ezzel az egésszel? A következő meccsen itt fog játszani, vagy ismét egy újabb csapatnál?

-          Hagyják már levegőhöz jutni! Gyere, kölyök menjünk az öltözőbe.

-          Köszi, Cescy, hogy kimentettél. Fogalmam sem volt mit mondhattam volna ezekre a kérdésekre.

-          Te vagy számomra a legfontosabb Lara. Tudod, hogy bármikor itt vagyok, de csak akkor jövök, ha tudom, hogy szükséged van rám. –a kis beszédét a fülembe suttogta miközben ölelt, de annyira erősen szorított, hogy felszisszentem.

-          Irány az orvos! Nincs vita. A katalánok kórházába nem viszlek, ugyanis itt utálják a blankókat, szóval irány Madrid.

-          Nem! Neeem! Én nem megyek oda. Kibírom, nincs vele semmi már!

-          Aha Lari látom. Azért véraláfutásos…

-          Akkor sem megyek Madridba!

-          Jó, akkor majd otthon megvizsgálnak… - miután a srácok elkészültek, kaptam én is 20 percet, hogy letusoljak. Mindig is imádtam férfi tusfürdővel fürdeni, és ez most sem volt másképp. Miután sikeresen végeztem, összepakoltam, majd a stadion előtt éppen pózolgató srácokhoz mentem. Pár gunners drukker odajött közös képet csináltatni, de a legtöbben csak távolról figyelnek. A hasam megint szabadon van, de most ügyelek arra, hogy ne lássák a bordáimnál a sérülést. A hajam még vizes, teljesen átitatta a fehér felsőmet. Fabregas odajön, és rám rakja az Arsenal címerrel ellátott felsőt, majd átkarol és felszállunk a buszra. Illetve csak felszállnánk, ha nem kiabálna valaki…

-           Larisssa Morrison te utolsó dög! –megszeppenve fordulok hátra, majd már csak azt érzem, hogy Fabregas hátrébb húz. Ugyanis ha nem tette volna meg, akkor a támadóm már régen a földön rugdosna.

-          Mit akarsz Selena?

-          Még hogy mit akarok? Nekünk csak a pénzed kellett erre feljelented Davidet? Mégis hogy képzeled?

-          Selena, ezt ne itt!

-          Mit ne itt? Mi van az ágyában feküdtél? Már ennyire ribanc vagy, hogy nem bírod türtőztetni magad? Nem elég neked a híres Metro szexuális félisten? Ja, hogy nem csak ő van már… értem én, mindig is ilyen voltál.

-          Nem tudsz te semmit! Mi az, hogy mindig is ilyen voltam? Te ilyenkor tükörbe nézel, úgy beszélsz hozzám?! Ugyanis nem tudom kivel csalt meg régen a barátom. Biztos nem Hamupipőkével találkozott. Ébredj már fel, és vedd már észre, hogy nem körülötted forog a világ! Ameddig nem értesz, semmit addig ne vádolj semmivel! Kérdezd meg a drágalátos barátodat mégis hogyan kerültem az ágyába. Hogyan rángatott be a hajamnál fogva! Ennyire nem vagy komplett? Tudtommal, nem az ikertestvéred vagyok! Hagyj békén, fogd a börtöntöltelék barátodat és lépjetek ki az életemből. Elegem van belőletek, tönkre tettétek az életemet! – Fabregas próbált visszafogni, próbált felvonszolni a buszra, de hajthatatlan voltam. Arra viszont nem számítottam, hogy többen felvették videóra, ráadásul az újságírók is ott ólálkodtak még a stadion körül. – Tudod Selena. Örülhetsz, ugyanis a holnapi cikkben megint én leszek benne. Miattad. – majd minden szó nélkül felvágtattam a buszra. Az oldalam iszonyúan fáj, de úgy érzem ez a legkisebb gondom most, ugyanis egy egész focicsapat néz velem farkasszemet.

-          Larissa ez mégis mi volt?!

-          Semmi!

-          Ne hazudj, a lányom vagy!

-          Most ez esetben még az egyik focistád vagyok, és arra kérlek, hagyj békén.

-          Oké. Focistám vagy?! Rendben. Szállj le a buszról, majd jössz, ahogy tanultad!

-          Rendben. –lepattantam a buszról, és futásnak eredtem. A könnyeimmel küszködtem, de nem tehettem már semmit. Ennél jobb napom már úgysem lesz. Látom az ablakból Cesc arcát, látom, hogy legszívesebben jönne utánam, de a főnök megparancsolta, hogy senki nem kísérhet sehova. Egy dudálást hallok, majd David Villa, mosolygó fejével találom szembe magam.

-          Szia. Te vagy a híres kölyök. Nem?!

-          De igen, az én csapatom vert el titeket.

-          Jaj de undok vagy most. Mi a baj?

-          Ne haragudj, ha nem akarom lekésni a gépet, akkor futnom kell a repülőtérig.

-          De az még minimum 20 km.

-          Tudom, de mennem kell, mert ha elkések, akkor még itt fogok szenvedni a következő gép indulásáig. Szia. –na, most biztos megvan rólam a véleménye. Mindegy. Nem érdekel ez az egész már. Még szerencse, hogy mindig hamarabb indulunk, így még csekkolásra beértem az épületbe. Nem törődve senkivel és semmivel, átvágtam a termináloknál, majd a váróban lefeküdtem a focisták lába elé. Mindenki csak nevet rajtam, de azt nem veszik észre, hogy kifutottam a tüdőmet a helyéről és nem kapok levegőt normálisan. Cesc ráül a hasamra, előrehajol és mélyen a szemembe néz. Arra viszont szerintem senki sem számít, hogy kicsit megemelem a felsőtestem és a szája szélére adok egy puszit. Apám persze ezt az egészet végignézte, de egy szót sem szól. Titkon mindig is remélte, hogy egyszer újrakezdem ezt a kapcsolatot Fabregasszal. Persze a boci szemű nem ért félre semmit, csupán mosolyogva hajol vissza a kiindulási helyzetbe.

Apám azzal büntetett még pluszba, hogy a jegyemet átkérte a turista osztályra. Hurrá. A következő tett mi lesz? Sétálj gyalog haza?! Komolyan mondom, mint a dedóban. Az ember késik 20 percet és már a turista osztályon találja magát a sok nyálcsorgató vénember között. Undorító ez az egész. A legnagyobb meglepetésemre, Chamakh és van Persie hátrajönnek hozzám és leülnek a földre mellém. Persze sok lány elkezd visítani, de ők csak rám figyelnek. Aztán megjelenik Fabragas is, aki felállít, leül, és az ölébe húz.

Mikor Cescy felkeltett, hogy megérkeztünk, és előre kell mennie a csomagokért, az összes kedvem elment, hogy megint itt hagy. Viszont nem kis meglepetésemre, ami a repülőtéren várt, az nagyot dobott a hangulatomon…