"Kereken 10 perc múlva csengetnek, de nem az a személy áll az ajtóban, akire számítok…"
~Morata
- Lara? Te mit keresel itt?
- Beszélhetnénk? Nem úgy alakult ez az egész ismeretségünk, ahogy kellett volna.
- Persze. Gyere be, csak írok egy SMS-t. –még Lara elfoglalta a kanapét, addig Sergionak gyorsan küldtem egy üzit, hogy ha lehet, egy kicsit késsen már.
- Miről szeretnél beszélni?
- Ne haragudj, hogy olyan szemét módon neked estem. Tudom, hogy te is ugyanúgy aggódtál Sergi miatt, de én is fülig szerelmes voltam, vagyok belé. Hannah az elején figyelmeztetett, hogy csak óvatosan alakítsak kapcsolatot ezzel a focistával, hiszen a szíve már másé. Hittem abban, hogy ha nem jössz vissza, akkor sikerül elfelejtenie téged általam.
- Én…
- Ne szólj, közbe kérlek! Ha már belekezdtem, szeretném úgy végigmondani, hogy nem kezdesz el magyarázkodni. Tehát. Valószínűleg ez az egész így volt megírva, isten is így akarta, hogy ti egy pár legyetek. Tudom, nyálasan hangzik… viszont nekem az volt megírva, hogy elvállaljak Olaszországban egy sportriporteri állást, és itt hagyjam a szülővárosom. Soha nem gondoltam volna arra, hogy számomra egy ember ekkora csalódást, illetve csalódottságot tudjon okozni, és itt most nem rád célzok! Talán ebben az egészben én vagyok a hibás, hogy olyan könnyen, és olyan hamar beleszerettem Sergioba. De szerintem te vagy az a személy, akinek ezt nem kell megmagyaráznom. Hát végül is ennyit akartam csak mondani, és természetesen bocsánatot akarok kérni a miatt, amit csináltam. Nem is ismertelek, nem érdemelted meg, hogy úgy bánjak veled, ahogy tettem azt a kórházban. Na, megyek is, hiszen ha jól tudom, holnap reggel 6kor edzésetek van. Köszi, hogy végighallgattál. Jó éjszakát. Szia. –már éppen felállt a kanapéról, és a ruháját igazította meg miközben beszélt. Nem figyelhetett rám, már a könnyeit nyeldeste. Magamhoz húztam, és átöleltem. Elkezdett zokogni, én pedig csak álltam ott tehetetlenül és simogattam a hátát.
- Nyugi. Nincs semmi baj! Bármiben tudok, segítek. Csak hívj! A számomat azt hiszem, már tudod, és hidd el. Egyszer minden rendbe fog jönni! Örülök, hogy ezt végül is megbeszéltük, illetve elmondtad a kételyeid, fájdalmaid, gondolataid. Köszönöm, hogy megosztottad velem. Remélem Ramos miatt nem lesz közöttünk semmi feszültség, és tényleg bármikor számíthatsz rám!
- Tudod Lari, fogalmam sem volt arról, hogy igazából te ilyen vagy. Nem akarlak megbántani, de mindenhonnan az jön le nekem, hogy egy öntelt liba vagy, aki mindig tudja, hogy neki mi a jó, mással meg nem törődik.
- Semmi baj. Ez a te véleményed, amit elfogadok. Egy kérdés. Roniról mit gondolsz?
- Ugyan ezt, csak persze nem öntelt liba, hanem beképzelt idióta. De ez köztünk maradjon.
- Rendben. Tudod, Ronaldo és ezek szerint én is, nem olyanok vagyunk, amiket az újságban olvasol, vagy egy-két riportnál látsz. Erősnek mutatjuk magunkat, de mi is ugyanolyan emberek vagyunk, mint te, vagy bármelyik átlagos élőlény a világon. Nem szeretem azt, ha úgy vonnak le következtetést, hogy nem ismerik az embert. Ronaldot tudod miért tisztelem?! Mert az életben annyi kritika érte már, annyi ember próbálta már bánatni… és sose adott fel semmit. Ha mindenki önmagát mutatná a tévén keresztül, akkor a média szétszedne minket. Droghoz nyúlnánk, ezáltal a sportolásnak vége. Nekünk ez az életünk. Csak a közvetlen közeli emberek ismernek minket, akikben teljes mértékben megbízunk. Az a baj, hogy néha nem választunk jól. Párszor volt már olyan, hogy volt egy barátnőm, mindig elmondtam, hogy éppen mi történt velem, és átvert. Mindent kiszivárogtatott. Ezért nem merünk már megbízni az emberekben. Roni megnyílt nekem. Egy öntelt állat, de így szeretem. Tudja, hogy Sergio barátnője vagyok, mégis nyomul. Külsősnek ez nyomulásnak számít, de ez nálunk már alap dolog. Aki velünk él, aki velünk eddz, az mind látja, hogy köztünk már olyan barátság alakult ki, amire senki sem számított. Lásd, ez a kapcsolat nem éppen egyenes vonalon indult el, rögtön fel akart szedni… és most ott vagyunk, hogy ha valami olyan bajom van, akkor majdnem, hogy ő az első, akinek elmondom. Remélem, hogy ez a barátság idővel köztünk is ki fog alakulni.
- Én is nagyon remélem. És ne haragudj, hogy ilyennek néztelek. De mára már elég volt a bocsánatkérésekből.
- Várj.
- Mire?
- 1 perc, és kezdheted, előröl. Hiszen pár másodperc múlva már holnap lesz.
- Nagyon vicces vagy. De látom, hogy mindjárt állva elalszol, tehát én már megyek is.
- Rendben. Sok szerencsét Olaszországban!
- Köszi. Rám fér. Nektek pedig a meccseken, és persze a magánéletben is. Szia. –miután Lara elment, ledőltem a kanapéra, és néztem tovább a tévét. Arra ébredtem, hogy valaki felemelt a kanapéról, és felvitt a szobámba.
- Sergio, te hogy-hogy itt vagy?
- Mivel csengetésre senki nem nyitott ajtót, ezért voltam olyan kedves és aranyos, hogy felhívjam Hannit, hogy-hogy tudok bejutni a házatokba, mivel te nagy valószínűséggel elaludtál.
- Ne haragudj. És hogy jutottál be?
- Mondta, hogy a pótkulcsot megtalálom egy cserép alatt. Hallod hozzátok egész könnyű lenne betörni.
- Ahh, álmos vagyok, öltözz le.
- Mi az cica? Már nem tudsz betelni velem?
- Miért is?
- Hát úgy tudom ma már voltunk együtt.
- Nem értelek Ramos.
- Jó Lari, látom tényleg álmos vagy. Aludj, de ha lehet, csússz ki oldalra, ugyanis én is szeretnék lepihenni. De ha elfoglalod az egész ágyat, nem fogok odaférni.
- Öltözz! –miután végre piperkőc módjára levetkőzött, bebújt mellém, de addigra már félig aludtam. A karjaival közelebb húzott magához, belecsókolt a nyakamba, majd végre álomba merültünk mind a ketten. Másnap reggel, sőt mondhatni, hogy 2 órával később, már csörgött is a telefonom, hogy kelni kéne. Én sem vagyok szerintem ép. Hajnali 2kor felkelek azért, hogy meg tudjam szívatni Ronit, és be tudjam hajtani rajta a fogadást.
Sergio alig akar elengedni, teljesen magához szorít, de kicsit meglököm, így hatalmas morgással elenged. Elmegyek futni, miközben minden mostani dolgot kizárok az agyamból. Régen is sokszor csináltam ilyet. Londonban az volt a szerencsém, hogy közel volt hozzánk a pálya, így ha nem tudtam aludni, vagy csak ideges voltam, akkor felkeltem, és apa tudta nélkül kimentem focizni. Az érdekes az egészben az, hogy számtalan sportot kipróbáltam. Voltam röpis, kézilabdás, kosaras, és mégis a foci az életem. Emlékszem mikor még csak 4 éves voltam, már akkor rúgtam a bőrt. Persze akkor apa még a Tottenhamnél volt játékos, így az akkori focisták kinevettek, hogy egy ilyen kislánynak a barbie haját kéne fésülni, és nem a nagyok lába alatt szaladgálni. Többször kijelentettem, hogy márpedig belőlem egyszer híres focista lesz! Mire csak hajborzolást kaptam. Talán a legnormálisabb, aki mindig bíztatott onnan, az Matt volt, és persze apa. Matt is ott futballozott, és mikor ezeket a hirtelen kijelentéseket tettem, akkor vagy beállt a kapuba, vagy arrébb lépett, és onnan passzolgatta nekem a labdát, mire apától mindig csak egy kedves mosolyt kapott. Megígértettem vele, hogy ha védőként egyszer az egyik meccsen gólt lő, azt nekem ajánlja. Mindig csak nevetett, és azt mondta „Riri, ígérem, ha egyszer fejelek egy gólt, mutatni fogok egy L betűt, és egy szívecskét. Ha ezt látod, tudd, hogy neked, csak neked lőttem!”. Sajnos nem minden meccsre járhattam ki, hiszen anya szüleitől folyton megkaptam, hogy ők nem egy focistát akarnak bennem látni, hanem azt szeretnék, ha édesanyám nyomdokaiba lépnék, és modell lennék.
Tisztán emlékszem arra a meccsnapra. Apa megígérte, hogy titokban kijuttat a stadionba, nagymamának meg azt mondja, hogy a barátnőmnél alszom. Tetszett ez az egész dolog, hiszen mindig is imádtam szövetkezni valakivel, ez pedig tisztára olyan volt, mintha valami ókori haditervet eszelnénk ki. A Manchester United ellen játszottak, én végig ott ültem a kispadon. Az edző nagyon szeretett, hiszen mikor a fiúknak nem volt kedve pakolni a labdát edzés után, akkor mindig besegítettem. Régen nem olyanok voltak az edzések, mint manapság. Minden felszerelést a futballistáknak kellett a helyére rakni.
Tehát, ott ültem az edző mellett, miközben apa éppen elindult a kapu felé. Matti kérte a labdát, az ellenfél viszont azt hitte, hogy a hatos önzőzni fog, ezért 3 védő ellen tört a kapu felé. Rábikázta, de azt a cselt vetette be, amit velem is megtanított. Kapufáról a tizenegyes elé pattant, aki berúgta. Elindult a vonal mellett szaladni, mutatta az „L” betűt és a szívet, szaladt felém, de egyszer csak összeesett. Apa odarohant hozzá, én pedig a kispadon ültem és zokogtam. Mindig is viccelt velem, hogy neki olyan feleség kell, amilyen én vagyok. Aki tud focizni, szép, kedves és szereti a focistákat.
Lefagytam a kispadon, a segítők beszaladtak, és megkezdték az újraélesztést. Matti többet nem mozdult. Meghalt a pályán, és én végignéztem az egészet. Mikor apának leesett, hogy én bizony ott ülök, és valószínűleg őket figyelem, akkor odarohant hozzám, átölelt és eltakarta a szemem. A kedvenc focistámat, aki a mai napig a példaképem, letakarták, és lehozták a pályáról. A meccset ott, abban a percben lefújta a bíró és Gibson góljával győzött a Tottenham. Egy héttel később, április 16-án volt a temetés. 5 éves fejjel részt kellett vennem rajta. A családja, Matt összes mezét nekem ajándékozta. Pár évvel később, 11 éves koromban elhatároztam, hogy fogok egy tetoválást csináltatni az ő emlékére. 17 lehettem, amikor elmentem, és beváltottam, amit megfogadtam. Apa persze semmiről nem tudott, amúgy sem engedte volna, mivel „mi lesz, ha kimegy a divatból a tetkó?! Hogyan fogod takargatni azért, hogy ne szóljanak meg?!”. Pedig neki is rengetek testfestése volt. Köztük volt egy O-L-M betű, ami nem takart mást, mint édesanyám, Oli, legjobb barátja, Matt és az én nevem kezdőbetűjét. Az én legelső, és egyben egyetlen díszem, a bal mellem alatt a bordámnál, közel a szívemhez egy „L ♥M11 -9. April 1995” felirat. Senki sem látta még, hiszen olyan helyen van, ami intimnek számít, és ha olyan helyzetbe is kerülök valakivel, akkor sem annyira feltűnő. Sergio sem vehette még észre, viszont az edzés után kérdezősködött, hogy az micsoda, de nem mondtam neki semmit. Iszonyúan fáj a mai napig az, hogy azt az embert, akit a legjobban szerettem, elvesztettem. Mindig nyugtattam apát azzal, hogy túlléptem rajta, sőt már alig emlékszem rá, holott minden egyes pillanat, minden egyes mondat megvan amit Mattie kiejtett a száján. Merengésemből a telefonom ütemes rezgése rázott fel.
Sergio alig akar elengedni, teljesen magához szorít, de kicsit meglököm, így hatalmas morgással elenged. Elmegyek futni, miközben minden mostani dolgot kizárok az agyamból. Régen is sokszor csináltam ilyet. Londonban az volt a szerencsém, hogy közel volt hozzánk a pálya, így ha nem tudtam aludni, vagy csak ideges voltam, akkor felkeltem, és apa tudta nélkül kimentem focizni. Az érdekes az egészben az, hogy számtalan sportot kipróbáltam. Voltam röpis, kézilabdás, kosaras, és mégis a foci az életem. Emlékszem mikor még csak 4 éves voltam, már akkor rúgtam a bőrt. Persze akkor apa még a Tottenhamnél volt játékos, így az akkori focisták kinevettek, hogy egy ilyen kislánynak a barbie haját kéne fésülni, és nem a nagyok lába alatt szaladgálni. Többször kijelentettem, hogy márpedig belőlem egyszer híres focista lesz! Mire csak hajborzolást kaptam. Talán a legnormálisabb, aki mindig bíztatott onnan, az Matt volt, és persze apa. Matt is ott futballozott, és mikor ezeket a hirtelen kijelentéseket tettem, akkor vagy beállt a kapuba, vagy arrébb lépett, és onnan passzolgatta nekem a labdát, mire apától mindig csak egy kedves mosolyt kapott. Megígértettem vele, hogy ha védőként egyszer az egyik meccsen gólt lő, azt nekem ajánlja. Mindig csak nevetett, és azt mondta „Riri, ígérem, ha egyszer fejelek egy gólt, mutatni fogok egy L betűt, és egy szívecskét. Ha ezt látod, tudd, hogy neked, csak neked lőttem!”. Sajnos nem minden meccsre járhattam ki, hiszen anya szüleitől folyton megkaptam, hogy ők nem egy focistát akarnak bennem látni, hanem azt szeretnék, ha édesanyám nyomdokaiba lépnék, és modell lennék.
Tisztán emlékszem arra a meccsnapra. Apa megígérte, hogy titokban kijuttat a stadionba, nagymamának meg azt mondja, hogy a barátnőmnél alszom. Tetszett ez az egész dolog, hiszen mindig is imádtam szövetkezni valakivel, ez pedig tisztára olyan volt, mintha valami ókori haditervet eszelnénk ki. A Manchester United ellen játszottak, én végig ott ültem a kispadon. Az edző nagyon szeretett, hiszen mikor a fiúknak nem volt kedve pakolni a labdát edzés után, akkor mindig besegítettem. Régen nem olyanok voltak az edzések, mint manapság. Minden felszerelést a futballistáknak kellett a helyére rakni.
Tehát, ott ültem az edző mellett, miközben apa éppen elindult a kapu felé. Matti kérte a labdát, az ellenfél viszont azt hitte, hogy a hatos önzőzni fog, ezért 3 védő ellen tört a kapu felé. Rábikázta, de azt a cselt vetette be, amit velem is megtanított. Kapufáról a tizenegyes elé pattant, aki berúgta. Elindult a vonal mellett szaladni, mutatta az „L” betűt és a szívet, szaladt felém, de egyszer csak összeesett. Apa odarohant hozzá, én pedig a kispadon ültem és zokogtam. Mindig is viccelt velem, hogy neki olyan feleség kell, amilyen én vagyok. Aki tud focizni, szép, kedves és szereti a focistákat.
Lefagytam a kispadon, a segítők beszaladtak, és megkezdték az újraélesztést. Matti többet nem mozdult. Meghalt a pályán, és én végignéztem az egészet. Mikor apának leesett, hogy én bizony ott ülök, és valószínűleg őket figyelem, akkor odarohant hozzám, átölelt és eltakarta a szemem. A kedvenc focistámat, aki a mai napig a példaképem, letakarták, és lehozták a pályáról. A meccset ott, abban a percben lefújta a bíró és Gibson góljával győzött a Tottenham. Egy héttel később, április 16-án volt a temetés. 5 éves fejjel részt kellett vennem rajta. A családja, Matt összes mezét nekem ajándékozta. Pár évvel később, 11 éves koromban elhatároztam, hogy fogok egy tetoválást csináltatni az ő emlékére. 17 lehettem, amikor elmentem, és beváltottam, amit megfogadtam. Apa persze semmiről nem tudott, amúgy sem engedte volna, mivel „mi lesz, ha kimegy a divatból a tetkó?! Hogyan fogod takargatni azért, hogy ne szóljanak meg?!”. Pedig neki is rengetek testfestése volt. Köztük volt egy O-L-M betű, ami nem takart mást, mint édesanyám, Oli, legjobb barátja, Matt és az én nevem kezdőbetűjét. Az én legelső, és egyben egyetlen díszem, a bal mellem alatt a bordámnál, közel a szívemhez egy „L ♥M11 -9. April 1995” felirat. Senki sem látta még, hiszen olyan helyen van, ami intimnek számít, és ha olyan helyzetbe is kerülök valakivel, akkor sem annyira feltűnő. Sergio sem vehette még észre, viszont az edzés után kérdezősködött, hogy az micsoda, de nem mondtam neki semmit. Iszonyúan fáj a mai napig az, hogy azt az embert, akit a legjobban szerettem, elvesztettem. Mindig nyugtattam apát azzal, hogy túlléptem rajta, sőt már alig emlékszem rá, holott minden egyes pillanat, minden egyes mondat megvan amit Mattie kiejtett a száján. Merengésemből a telefonom ütemes rezgése rázott fel.
- Hola Ramos!
- Szia, szivi. Hol vagy már?! 2kor mentél el, alig aludtál!
- Hány óra?
- 3 lesz 10 perc múlva. –nem válaszoltam semmit, csupán lecsaptam a telefont és sprinteltem hazáig. Volt eszem és csak a partra mentem futni, így 5 perc alatt hazaértem. Berontottam az ajtón, majd elmentem fürdeni, Sergioval nem törődtem. Beállok a tus alá, de pár perc múlva, csatlakozik hozzám egy test. Sergio megfordít, majd szenvedélyesen megcsókol. Nem akarom ezt most, hiszen el fogok késni Ronitól, viszont egyszerűen nem tudok neki ellenállni. Bár lehet, hogy titkon, nagyon mélyen nem is akarok?! Végigcsókolja a nyakam, a kulcscsontom, már vágyok a csókjára, de csak játszik velem. Már a hasamnál jár, majd meglátja a tetkót. Kiszállok a kabinból, magamra csavarom a törölközőt, gyorsan letörlöm magamról a kósza cseppeket, felkapom a ruhám és az edzőcuccom, és már szaladok is a kocsimhoz. Negyed 4re simán odaérek Ronihoz.
- Aj, Ronaldo nyisd már ki!
- Te mit keresel itt?
- Jöttem hozzád.
- De még nincs háromnegyed hat.
- Szívem. Feltűnt, hogy fogadtunk? Mikor megkérdeztem, hogy hányra jöjjek, akkor elkezdtek sorolni, hogy fél négykor kelsz, még elkészülsz meg minden. De nem. Nem készülsz el. Rajtad fogok ülni, és az utolsó 10 percben elkezdhetsz embert formálni magadból. Bár így még talán jobban hasonlítasz egy emberre, mint úgy, ahogy meg szoktál érkezni az edzésekre.
- Úristen. Teljesen kiment a fejemből az a nyamvadt fogadás. Ne haragudj, hogy ezt mondom, de ma a szokottabbnál is csúnyább vagy.
- Menj a francba! Inkább engedj be.
- Ahogy gondolja öö hölgyem?!
- Látom cicafiú te se néztél még tükörbe a mai nap folyamán… - kellemesen indul a nap, úgy látom. Azon kattog az agyam, hogy Ramos most mit gondolhat? Ronival megreggelizünk, majd elengedem készülni, ugyanis kereken 10 perce van arra, hogy puccba vágja magát, nem akarok késni.
- Roni, nem érdekel, hol tartasz most, kifelé a fürdőből! 2 perced van, hogy felöltözz, és indulunk! A melegítőt el ne felejtsd! –mikor megláttam, szó szerint röhögnöm kellett. Mivel nem kenyerem az, hogy bármit is visszatartsak, így most sem tettem semmit, csupán a hasamat fogva nevettem.
- Látom, tetszik a látvány, de ha lehet, menjünk, mert ha késünk Mou plusz köröket fog futtatni velünk, miattad.
- Értettem főnökasszony?!
- Na, megállj Lari. Egyszer úgyis visszakapsz mindent!
Megérkeztünk a stadionhoz, páran figyeltek minket. Ramossal vagyok együtt, és mégis Ronaldoval érkezek meg az edzésre. Na, a holnapi újságokban biztos mi leszünk az „álompár”.
- Lari! Lari! Lariiii!
- Mi az csokipufi? Mond, mit szeretnél…?
- Mivel ma esik az eső, de kinti edzés lesz ezért… Ronaldo menj már innen!
- Na mit terveztek már?
- Én semmit.
- Larissa és Ronaldo! Most azonnal gyertek ide!
- Öhm. Igen Mou?
- Mit kerestetek tegnap edzés után a pályán?!
- Te ezt…
- Hogy honnan tudom?! Megírták az újságok. Csak tudjátok mi a felháborító? Az, hogy idézem: „A mai fiataloknak már nem elég a Special One edzésterve, önállósítják magukat”. Hát köszönöm szépen. Szólhattatok volna legalább, hogy ezt tervezitek! Tudjátok mit? Kereshettek új edzőt.
- De most miért? Csak egy elvetemült játék volt az egész.
- Mi értelme maradni úgy, hogy a focistáim nem hallgatnak rám?
- I'm singing in the rain. Just singing in the rain. What a glorious feelin'. I'm happy again. I'm laughing at clouds… -Marceloból annyit láttunk, hogy béna balett mozdulatokat végez, és közben énekel.
- Ha mást nem, ezért az idiótáért maradj és persze a csapatért. Ha gondolod én is hülyét csinálok magamból, csak maradj!
- Jó reggelt!
- Szia Ramos. Beszélünk?
- Nincs kedvem. Edző! Ma szeretném kipróbálni magam Lari helyén.
- Csatárként Sergio?!
- Igen. Csatárként. Csak egy próba az egész.
- Rendben.
- Lari. Úgyis mára is taktikai edzést tervezek. Jött pár friss igazolás, őket szeretném tesztelni. Te majd a kisebbekkel leszel, és mutatod, hogy mit, hogy kell ebbe a csapatba csinálni. Beállítok ellenetek egy nagyon erős csapatot, de védekezésbe ti lesztek a jobbak, így kiegyenlített lesz a meccs.
- Értem. Akkor megyek és átöltözök. –rosszul esik az, amit Sergio csinál. De eldöntöm, nem fogom kimutatni!
Mourinho egyenként bemutatta azt a 2 fiatal srácot, akiket most igazoltunk. Morata és Canales. Első ránézésre szimpatikusak voltak, de majd minden kiderül az edzéseken.
Mourinho egyenként bemutatta azt a 2 fiatal srácot, akiket most igazoltunk. Morata és Canales. Első ránézésre szimpatikusak voltak, de majd minden kiderül az edzéseken.
- Sziasztok, srácok. Nehéz lesz egy Ronaldo és Benzema kettős ellen játszani.
- Főleg egy lánnyal.
- Tudod Morata, úgy teszek, mintha ezt a mondatot meg se hallottam volna.
- De nyugodtan halld meg. Veszteni fogunk, és az edzőnek nem fog tetszeni a munkánk, tehát mindig a padon fogunk csücsülni egy lány miatt.
- Rendben. Akkor mindent bele srácok. –miért van az, hogy mindig mindenki ezzel kezdi?! Na, nem baj. Ramos ellen is meg fogom nyerni ezt az edzőmeccset. Roni a kedves és aranyos barátom azt mondja, hogy kapunk egy kis előnyt, mi kezdhetünk. Egyedül én nem játszottam a megszokott poszton, jobb védő lettem, még Morata csatár, Canales pedig középpályás. A srácoknak azért sem akartam segíteni, hiszen nem úgy indított Alvaro, ahogy illett volna. Többször szaladt előre, de a középpálya mindig megfogta a támadásunkat, és kontrát indított. Sergio rohant a kapu felé, Marcelo nem kapcsolt időben, így én csúsztam be, és szereltem sikeresen. Viszont Ramos lábára csúsztam, ő pedig feldobta magát.
- Még is mi a franc bajod van?!
- Nekem van bajom? Olyan vagy Ramos mint egy házsártos vénasszony. Nézz már magadra!
- Persze. Én mindent nézzek el. Azt is, hogy a melled alatt van egy M és egy szív? Azt hitted nem jövök rá arra, hogy csak második vagyok?!
- Fogalmad sincs semmiről. Miért avatkozol bele olyan dologba, amihez semmi közöd?!
- Talán azért, mert a pasid vagyok?!
- Tudod mit? Mától nem! Elegem van abból, hogy mindenki meg akarja mondani, hogy mit csináljak és mit ne. Leléptem… - most mégis hova mehetnék ahol nem találnak meg?
Egy olyan személy ajtója előtt állok, aki sokat jelentett az életemben. Hannah előtt nagyon jóban voltam vele, de valami miatt megromlott a kapcsolatunk… ideje mindent rendbe hozni úgy érzem...
