Összes oldalmegjelenítés

2012. augusztus 15., szerda

Chapter 37.

Sziasztok!:)
Tekintve arra, hogy egy teljes hét kimaradt, így eldöntöttük Tessával, hogy hét közepén felrakunk egy új fejezetet.:) Szombaton remélhetőleg pontosan érkezik a rész!
Jó olvasást, reméljük tetszeni fog! A visszajelzéseket pedig köszönjük! :)
Puszi Lari, Tessa.:)


(Ramos)

Nem tudom hogyan került oda a kulcs, de az biztos, hogy Ronaldo keze van a dologban. Nem hiába nyitotta ki a kocsi ajtaját. Dühöngve indítok, majd másodpercek alatt már száguldozom is az utcánkban. Felzaklat a tudat, hogy nem érhetek hozzá. Időt kell adnom neki, tudnia kell, hogy itt vagyok mellette, de nem sürgetem. Annak a telefonnak is minek kellett megszólalnia? Ráadásul valakinek találkozót ígért.
Mérgesen csapok a kormányra, majd szemeimet immáron már az útra szegezem. Nem tenne jót karrieremnek egy baleset. Bár lehet annak a segítségével felfigyelne rám ő is. Ő, aki kereken egy éve kimondta a boldogító igent, amibe a mai napig a szívem fájdul bele. Miért volt akkor minden annyira tökéletes? Most miért kell szenvednünk? Mert látom rajta, hogy ő is szenved, annyi különbséggel, hogy nem tudok segíteni neki. De nem hiszi el, hogy mennyire megnyugtat egy-egy érintése, vagy egy kedvesebb mosolya, amit egyenesen felém intéz. Nem jó ez a szerelem, hiszen öl, butít és nyomorba dönt. Akárcsak az alkohol, viszont mind a két állapotban megvan a pozitívum is.
Hatalmas sóhajtással állítom le autómat a zárt parkolóban, kivéve a táskákat egészen az öltözőig araszolok. Régen volt már arra példa, hogy én pakoltam be ruháit. Igazából hiányoznak az ölelései, és ez a déli akció sem könnyítette meg a dolgomat. Azt hitte én raktam el a kulcsát csupán azért, hogy velem jöjjön. Miért jó az nekem, ha egy légtérben tartózkodhatom azzal a nővel, akit legszívesebben megcsókolnék? Rettentő nehéz megálljt parancsolni testemnek, de agyam és szívem összhangban dolgoznak most.
-    -      Az edző ki fog minket nyírni. –Özil fáradtan ejti ki a szavakat, mire Marcelo felpattan. Ujjából pisztolyt formál, majd fejbe lőve magát, eldől, mint egy krumpliszsák. Az egész öltöző zeng a nevetésünktől, a brazil balszélső elkúszik az ajtóig, majd megfogva a kilincset, álló helyzetbe tornázza magát. Mélyen meghajolva fogadja a tapsvihart, mögötte az ajtó kinyílva adja tudtára, ideje öltözni. Hihetetlen erőt árasztanak csapattársaim, de egyszerűen most nem tudok mással foglalkozni. Nem tudom teljes mértékig lekötni gondolataimat, amik minduntalan visszatérnek Larissa igéző szemeire.
-          Lemaradtatok Marcelo bemutatójáról. –Lari csillogó szemekkel tekint végig a társaságon, tekintete zavaros. Mintha nem lenne itt teljes mértékig, gondolatai máshol járnak. Csilingelő nevetésétől kiráz a hideg, viszont a portugál kezét megpillantva, testemet elönti a düh. Olyan gyengédséggel fogja feleségem derekát, mint egykoron én.
-          Mi az Puffancs, megint alakítottál? –incselkedve ugyan, de boldogan nézi a brazilt, miközben ő újabb terven agyal. Megfogva felszerelését egészen a zuhanyzóig araszol, majd bezárva az ajtót eltűnik szemünk előtt.
-          Mi van köztetek most haver?! –Ronaldo kérdése meglep, mérges tekintete semmi jót nem sugall felém. Hát elmondta.
-          Nem tudom pontosan megfogalmazni. Vágyom rá, de időt kért. –agyam óvva int a beszédtől, de a kérdésre illik válaszolni. Bólintása után gyors öltözésbe kezd, majd halkan kopogva az ajtón, ő is eltűnik a helyiségben.
Csalódottságomtól talán félelmem nagyobb. Nem tudom, mi bontakozik ki most közöttük, de számomra nem sejtet semmi pozitívat. Felkapva sípcsontvédőmet, szó nélkül kezdek a pálya felé araszolni. Rá kell jönnöm mi a helyes tett. Ha bevallok mindent Larinak, vagy ha tagadok, és megpróbálom elásni vele a csatabárdot. Gondolataim nem jönnek könnyen, ahogy fejfájásom miatt egy épeszű ötlet sem fogalmazódik meg a fejemben. Ez az átka a másnapnak, hiszen az a legfontosabb, hogy elegendő vizet vigyél szervezetedbe.
Hozzálátva a bemelegítéshez, magányosan állok a kezdőkör közepén. Magány. Az utóbbi időben volt szerencsém hozzászokni ehhez a kifejezéshez. Az ember átlagosan ettől retteg a legjobban. Attól, hogy egyszer eljön az a pillanat, amikor mindenkit elmar maga mellől.
Egy hideg kéz simít végig kézfejemen, picit megugorva hátrébb lépek.
-          Gyere, Mou beszélni akar velünk. –a csapattagok már helyet foglaltak előtte, Larival ketten különcködünk még. Bólintásom után elenged, majd lassan sétálva előttem halad. Alig láthatóan sántít bal lábára, próbálja tehermentesíteni.
-          Most, hogy végre teljes a csapat. Mégis, hogy képzeltétek?! Rendes tréning előtt leisszátok magatokat?! Meg akarjátok egyáltalán nyerni a bajnokságot? Mert tudatom, ilyen hozzáállással nem fog menni! –többen elszégyelljük magunkat, viszont szerelmem kilép a sorfalból.
-          Nem ittunk, csak beszélgettünk. Az én hibám főnök, végigcsacsogtam az egész estét, és nem aludtak a fiúk másfél óránál többet. –barna szemei megcsillannak a napfényben, hatalmas pillázásai következtében az edző arcvonásai is megenyhülnek.
-          Akkor Özil szeme miért ennyire karikás? –az említett személyre nézve a nevetés kerülget.
-          Miért mindenki velem van megáldva? –a német válogatott felcsattan, többen megmosolyogják tettét.
-          Azért Gülüke, mert szerelmes vagyok a hatalmas szemeidbe. –Lari felemeli kezeit, majd végigsimítva arcán, mosolyogva kacsint egyet.
-          Viccet félretéve. Biztos nem ittatok? –összehúzott tekintettel méreget minket, Lari rémülten pillant ránk.
-          Hát ittunk. De mindenkinek csak egy sör jutott, én vettem meg őket. –vékony hangja erőteljesen hat, mindig is imádtam, hogy képes volt egyedül elvinni egy egész balhét.
-          De ez tudod mit jelent Lari? –hitetlenkedve néz feleségemre, aki lehajtott fejjel várja a kiszabott büntetést. –Plusz tíz kört kell majd futnod. –hatalmas kő esik le szívéről, szerintem tartott attól, hogy kikerül a szerdai kezdő keretből. Bólintva egyet arrébb somfordál, majd bemelegítéshez állva elkezdi a gyakorlatokat.
Követve őt rengeteg hálás tekintetet kap. Most megmentette a mesterséges, kínzó halál elől a seggünket, és sok ember szemében nőtt még hatalmasabbra. Szerintem edzőnk egyetlen szavát sem hitte el, de úgy volt vele, inkább nem firtatja tovább a dolgokat. Tiszteletreméltó tette víz hangot ver a csapatban, majd Marcelo felpillantva a lelátóra egy csókot küld a Real Madrid felíratnak. Ronaldo mellé lépve tarkón csapja, végezetül pedig nevetve hajol el a kis brazil támadása elől. Meglepetésünkre Tessa lépked a kispad felé, Mou pedig vonakodva ugyan, de beengedi zártkapus edzésünkre. Nem nagyon szerette az öreg, ha bárki is bent tartózkodik. Ronaldo szemei megvillannak, szokatlan mosoly ül ki arcára, Tessa viszont az én szemkontaktusomat keresi…

(Larissa)

Most őszintén mit mondhatnék neki? Igen, megcsalt, ráadásul mindezt a te feleségeddel tette. „Nem Lari, nem kavarjuk meg senki között a szart. Rájuk leltél, de ez még nem jelenti azt, hogy be is márthatod őket.” Barátom újra felteszi kérdését, mire szívem hatalmasat dobban. Utálom az ilyen kényszerhelyzeteket, ráadásul az edzőtől is kapunk egy jókora fejmosást. Homlokon csapva magamat kiharcolom a portugál nevetését, amit egyáltalán nem szerettem volna.
-          Igen. Megtette. –ezzel lezártnak tekintve a témát, könyörgően pillantok a slusszkulcs felé. Megértve némaságomat azonnal indít, de az úton már nem esik több szó közöttünk. Valahogy ki kell találnom, miképp beszéljek Cescyvel az érzéseimről. Ki kell derítenem, hogy melyik fiú a fontosabb számomra. –Utálom ezt a helyzetet. –keserves hangom meghallva, érdeklődve pillant felém. Leállva a parkolóban kinyitja ajtaját, majd felém sétálva segít kiszállni.
-          Milyen helyzetet?
-          Hazudnom kell sok embernek, amit pedig utálok. Még, ha tudnám, hogy jó cél érdekében teszem, akkor esetleg nem viselne meg ennyire. De így… - agyam megfáradt, elindulva az öltöző felé csak a jó hangulatra érünk be. Kissé könnyít lelkemen a pozitivitás, Marcelo már megint hozta szokásos formáját.
Egyedül maradva gondolataimmal, egyáltalán nem gondolom pozitívnak ezt az egészet. Lecsúszva a fal tövébe, arcomat tenyerembe rejtem, térdemre támaszkodva mély levegőt veszek. Egész életemben próbáltam tiszta úton megoldani mindent, most mégis az egyik legjobb barátom képébe kell hazudnom azért, mert Ramos nem bírt a gatyájában maradni. Viszont úgy gondolom, ezt az egészet nem nekem kell elmondani, nem nekem van elszámolni valóm a kis társasággal. Hirtelen kinyílik az ajtó, a portugál zseni érdeklődve lép be hozzám.
-      -    Jó. Meguntam. –megfogva karomat felránt a földről, pólóm alá nyúlva lerántja rólam a felsőt. –Nem igaz, hogy felnőtt nő vagy, és itt őrlöd magad. Ki mondta nekem mindig azt, hogy tegyek az emberek véleményére? –arcomat megfogva felemeli fejem, szemembe nézve eltűri hajamat. –Nem tudom miért bánt ez a megcsalós téma ennyire téged, de ne gondolkodj rajta. Fontos meccsek vannak előttünk, és rengeteg fájdalom van a hátad mögött. Én segítek, amiben tudok. –homlokomra adva egy puszit hátrébb húzódik, mire gyors öltözésbe kezdek. Jól esnek szavai, de nem akarom belekeverni az életembe.
-      -    Köszönöm. –hangom halk, de a portugál a tükör elől rám pillant, és hatalmas mosollyal nyugtázza szavamat.
Tekintve arra, hogy szeretett csapatomat megvédtem isten haragjától, rajtam csattant az ostor. Kiadva büntetésemet gyors melegítéshez állok, majd leállok róni a köröket. Meglepetésemre beigazolódik a nagycsalád fogalom, ugyanis társaim utánam kocogva, velem teszik meg a tíz plusz kört. Mourinho elégedetten pillant végig rajtunk, szerintem neki is jó érzés, hogy ennyire összekovácsolódott a csapat. Mosolyom levakarhatatlan, viszont a barna szemek tulajdonosa iránti vágyam egyre erősebb…

(Tessa)

Annyira jó volt újra látni azt a csöppséget, aki a mindenemet jelentette, de eddig ezt nem is tudtam ennyire. Hihetetlen érzés volt. Mikor megláttam őt szemembe az előzők után ismét könnyek gyűltek és Dolorest sem tudtam megfelelően, és illemhez méltóan köszönteni. Catat a kezembe vettem majd öleltem meg apró testét, később pedig arca minden szegletét puszikkal halmoztam el. A viszontlátás nem is sikerült annyira borzasztóan, mint amennyire azt hittem. Tényleg szükségem van Matíasra, mert nélküle semmi sem sikerült volna, amit eddig végez vittem. „Más anyukáknak is sikerült a karrierjük mellett a családdal foglalkozni, szóval nekem is sikerülni fog. A bulvárt pedig majd megpróbálom nagy ívben elkerülni.” Megbeszéltem magammal a dolgokat, a kislányom nagymamájával pedig a nagy házban folytattuk a beszélgetést Cata cuccainak összepakolása közben. Így teljesen megértettem, hogy miért jöttünk Matías nagy autójával és miért nem az én kocsimmal jöttünk el idáig, pedig a házunk előtt először afelé vettem az irányt. Nagyjából egy óra alatt sikerült mindent megbeszélnünk és összepakolnunk a kicsinek, így nyugodt szívvel indulhattunk el haza. Doloresen látszott, hogy sajnálja, hogy elviszem a kislányomat, de teljes mértékig megnyugtattam a felől, hogy az én ajtóm bármikor nyitva áll, ha látni szeretné az unokáját, tehát ne féljen attól, hogy innentől kezdve nem fogja tartani vele a kapcsolatot. Észre sem vettem először, de Matí a hátsó ülésre berakta már otthon Cata gyerekülését. Mindent bepakoltunk, majd hazafelé egy még ismeretlen érzéstől vezérelve mosolyogtam végig. A lányom valószínűleg nagyon sokat fog nekem segíteni abban, hogy a régi önmagam legyek. Ronaldo pedig, nem tudok róla semmit. Már lassan egy hete kerüli a médiát, vagy éppen a média kerüli őt egy hete ki tudja, de nem hallottam róla, ami lehet rossz jel is és jó is. A fantázia sok mindenre képes, és az én agyamban már körülbelül három millió lehetőség játszódott le, hogy miért nem mutatkozik. Előfordulhat, hogy Irinával bezárkózott egy hotelszobába és ott nyalják-falják egymást anélkül, hogy kitennék a lábukat egy percre is. Vagy lehet, hogy Irinát már dobta Roni és más csajokkal mulat. Persze az ilyesfajta megoldások mellett elég sok pozitív válasz is felmerült, ami az ő helyzetét könnyítené, ha újra látnám. Például, hogy egy óriási bocsánatkérést tervez és szüksége van időre még ezt az egészet lebonyolítja, vagy lehet, hogy már nem is Amerikában van, hanem Afrikában, vagy éppen Ausztráliában. Ki tudja, hogy mit forgat a fejében, és hogy mikor leszünk újra egy pár, ha éppen ez elő fog fordulni. Hisz bárhogy is megbántott azzal a tettével, hogy hónapokkal ezelőtt magamra hagyott mikor szükségem lett volna rá. Szeretem és ez ellen nem sok mindent tudok tenni, nem irányíthatom az érzelmeimet, mert ez lehetetlen. Biztos vagyok benne, hogy ő sem felejtett el, és én teljesen megértem az ő szempontját is, hogy miért ment el, na jó nem értem meg, de mindegy is, szóval biztos vagyok benne, hogy ha lenne rá lehetőség le tudnánk ülni és meg tudnánk beszélni, hogy mi is a helyzet kettőnk között valójában. Nagyon sokat gondolok a régi szép időkre, amikor még csak ismerkedtünk, vagy amikor Lari nem volt itt Madridban és azt figyeltem, hogy a csapat kezd a testvérem nélkül szétesni. Abban az időben rengeteget beszélgettünk és egy csomó olyan éjszakát tudok felhozni, amit átbeszéltünk és próbáltuk menteni a csapattal is a menthetőt.
Szeretném visszakapni azt az embert, akibe beleszerettem, és aki a lányáért megtesz mindent, de nem tudom, hogy ő hol is mászkál ebben a pillanatban.
A gondolataim sűrű tengeréből egy hangos dudaszó szakít ki, amit Matías ad ki a kocsiból. Pillantásomat a hátul ülő Catára emeltem, hogy mennyire hatotta meg az eset, de amint láttam, nem kellett nagyon félteni az ilyesfajta hangos zajoktól.
-          Minden rendben van? Már vagy egy fél órája meg sem szólaltál, ami nálad eléggé indokolatlan. – észre sem vettem, hogy így elszaladt az idő a gondolkodásom közben, majd mire szétnéztem az esti fényeket már felkapcsolták a madridi utcákon.
-          Persze jól vagyok, csak elgondolkoztam. Úgy mindenen. Az életemen azon, hogy Ronaldo most hol lehet, és mit csinálhat, vagy, hogy hiányzik-e neki a lányuk, vagy tervezi-e, hogy valamikor hazajön és beszélni fogunk. Nagyon sok minden jár a fejemben, ami most egy összegyúrt maszlagként hat. Nagyon nehéz a gondolkodás, úgyhogy jó is, hogy kizökkentettél. – miután egy mosolyt is eleresztettem a mondandóm mellé Matías ráfordult a házunk előtti felhajtóra én pedig egy sanda pillantást vetettem a másik házra, ahonnan az egész épületből fények szűrődtek ki és az ablakokban ismerős alakokat láttam meg felbukkanni. Persze gondoltam, hogy kik lehetnek az ismerős alakok ugyanis a ház előtt parkoló autók mennyisége és minősége egy perc alatt elárult mindent.
-          Tessa. – Matías jobb keze egyenletes tempóban kalimpált a szemem előtt, amire újból kilibbentem a gondolataim köréből. – Ez a nagy gondolkodás ma már a második. Most éppen min járt az eszed? – már a második?! Remélem, hogy nem lesz több, mert a lányomra szeretnék száz százalékosan figyelni és nem pedig a gondolataimra.
-          Ne haragudj, csak a sok autót figyeltem a szomszédban és a testvéremre gondoltam. Utolsó találkozásunkkor eléggé összevesztünk és azóta nem is láttam. – kicsit füllentettem gondolataimmal és az összeveszéssel kapcsolatban ugyanis nem összevesztünk, hanem magamra haragítottam, ami két külön fogalom. Annyi kérdésem van felé is. Vajon elmondta valakinek, hogy a férje megcsalta és ráadásul velem? Bár nem hiszem, mert ez rá nézve is egy furcsa pont lenne, és mindenki összebeszélne a háta mögött. Bár ha itt tartunk ő sose volt az a fajta lány, akit érdekelt bárki véleménye is.
-          Három. – Matías hangja ismét megzavart, amit éppen Cataval a kezében szólt nekem. Mosolygott rám, majd fejével a babakocsira bökve figyelmeztetett, hogy nyissam szét, hogy a többi holmit is be tudjuk vinni.
Nagyjából tíz perc alatt megvoltunk a bepakolással és az emeleti gyerekszoba ismét megtelt élettel. Már nagyon rég éreztem magam ilyen jól. Matíassal és Cataval egy labdával játszottunk, ami természetesen a Real Madrid címerét ábrázolta. Nem akartam nagyon a csapatra gondolni, így folyamatosan beszéltem Matínak valamiről, akár az időről, akár a politikáról, akár arról, hogy az én kis Catam menyit nőtt, de mindig szóval tartottam őt, így elkerülve azt a lépést, hogy negyedszerre is elkalandozok a gondolataim tengerében és elfeledkezem a külvilágról.

(Matías)

Tessa ma nagyon figyelmetlen és mindenhol jár az esze csak ott nem, ahol kell. Hihetetlen, de úgy érzem minden nappal közelebb vagyok ahhoz, hogy egyre jobban megszeressem őt, de mindemellett miden nappal egyre közelebb vagyok ahhoz, hogy el is veszítsem őt, amit nem akarok. Sokat gondolkodtam már azon, hogy elfogadom az ajánlatát, felmondok és a segítségével egy magánrendelőt hozok létre, de egyszerűen nem tudom, hogy mennyi értelme lenne. Ronaldot ma láttam a városban és nem csak egy hasonló alak volt, vagy ehhez hasonló délibábszerű alak. Cristiano Ronaldo volt az, aki fogalmam sincs, hogy miért, de visszajött és biztos vagyok benne, hogy egy idő után fel fogja keresni a feleségét és a gyermekét, a kérdés már csak az, hogy mikor.
-          Három egy nekem. – hangosan kacagó hangja egy halvány mosoly erőltetésére késztetett, de belül még mindig jártak az agyamban a fogaskerekek arról, hogy hogyan is döntsek.
-          Bocsi csak titeket figyeltelek és teljesen belefeledkeztem a dologba. Plusz az ajánlatodon is elég sokat gondolkozom mostanában. – arcomon már nem volt megtalálható az előbb látott mosoly rajta pedig láttam, hogy erősen gondolkodik, hogy milyen ajánlatán is agyalok ennyit.
-          Melyiken is? Bocsi, hogy nem emlékszem, csak kicsit összefolynak manapság a fejemben a dolgok. – nem annyira akartam elmondani, mert ha közlöm vele akkor mindenáron azon fog erősködni, hogy vigyük véghez, amit kitalált nekem viszont nem állt szándékomban az ő, az-az a férje, Ronaldo pénzén felkapaszkodni.
-     -     A magánrendelő féle ötleten. A kórházban időm sem lenne meglátogatni titeket, mint ahogy melletted is itt vagyok a nap huszonnégy órájába más mellett is ott kéne lennem, de ezt már megbeszéltük, amikor felhoztad ez a lehetőséget. – láttam az arcán, hogy az fog következni, amire gondoltam, vagyis elkezd majd meggyőzni arról, hogy ez egy csodás ötlet, ami ha belegondolok valóban az volt, mert szerettem őt bármenyire is nem akartam bevallani magamnak. Közel akartam lenni hozzá a nap minden percében és erre a rendelő egy nagyon jó lehetőség lett volna. Elég régóta elkezdődött az a folyamat bennem, amit egyesek kémiának hívnak mások pedig szerelemnek.
-          De ugye komolyan gondolkodsz rajta és nem csak úgy mondod. – hitetlenkedve nézett felém én pedig magabiztosan válaszoltam neki.
-          Komolyan fontolóra vettem a dolgot, de hidd el, hogy te leszel az első ember, aki megtudja majd, hogy miképpen döntöttem. – felálltam a földről és úgy éreztem itt az ideje annak, hogy egy kicsit magára hagyjam Tessat és Catat. Be kell pótolniuk pár elszalasztott hónapot, és nem szeretnék ebben zavarni.
Elég késő volt már, amikor úgy döntöttem, hogy felállok a kanapé elől és aludni indulok, de előtte mindenképpen meg akartam nézni, hogy Tess és a kicsi, mit csinálnak. Bár eléggé elképzelhető volt, hogy már mind a ketten mélyen alszanak. Mikor lejöttem tévét nézni hallottam, hogy Tess egy spanyol altatódalt énekel a kicsinek, így ebből is elégé biztosra veszem, hogy már mindketten az álmaikat kergetik. Mikor benyitottam a szobába csak a sötétség és a folyosóról beszűrődő fény fogadott, de a halvány világítás ellenére is láttam, hogy a barátom a kiságy mellett fekszik és vigyáz Cata álmaira. Nem akartam sokat zavarni így én is úgy döntöttem, hogy ideje lesz eltenni magamat holnapra.
A reggelek mindenki számára nehezek, de ha arra kelsz, hogy egy énekes a gyerekének énekel egy gyerek dalt, akkor ez mindent felülmúl. Főleg, ha az énekes az a személy, aki egy ideje már megdobogtatja a szívedet. A gyerekszobához lépve az ajtófélfának támaszkodtam és úgy hallgattam tovább azt az éneket, amit valószínűleg sohasem fogok kiverni a fejemből.

2012. augusztus 12., vasárnap

Chapter 36.

Sziasztok!
Múlt héten elmaradtunk az új fejezettel, de a táborok és egyéb elfoglaltságok miatt nem tudtuk megoldani a normális frissítést.:) Most viszont itt vagyunk, és köszönjük szépen a visszajelzéseket!
Reméljük tetszeni fog, jó olvasást!
Puszi Lari, Tessa

(Larissa)



Reggel felébredve még mindig magam mellett tudhatom a portugált. Végre egy olyan buli, ami után nem kell harapófogóval kiszedni belőlem a szavakat, hiszen mindenre emlékszem, és a beszélés sem fájdalmas. Átosonva régi szobámba szekrényemhez lépek, majd tűrhető darab után kutatok. 
Váll rántva kapok ki egy magasított fazonú kék rövidnadrágot valamint egy egyszerű szívmintás fehér atlétát. Cipőnek most egy krémszínű bakancsot választok, ami takarja bokámat. Szerettem az egyszerűséget, bár a feltűnő dolgokból többet lehet szekrényemben találni. Az azért kicsit megnyugtató, hogy régi holmimat még nem dobta ki Sergio. Fehérneműt keresve hátrapillantok, de halk sikkantással jutalmazom férjem tettét. Mögöttem megállva még félálomban karol át, arcát hajamba fúrja.
-          Azt hittem elveszítettelek. –fejéhez kapva látom rajta a másnaposság tüneteit.
-          Valószínűleg józanságodat veszítetted el tegnap. –elhúzva számat kibogozom magam öleléséből.
-          Ez azt jelenti, hogy van esély?
-          A remény hal meg utoljára Sergito. De idő kell. –mondatomat halkan tudatom vele, majd elindulva az egyik fürdő felé, lemosom magamról portugál barátom kölniét.
Fogalmam sincs mi történhetett tegnap a nappaliban helyet foglaló társaság körül, ugyanis Ronaldo mellett fáradságom hamar utat tört kíváncsi természetem felett. Valahogy meg kell oldanom a kapcsolatukat, nem hagyhatom többet szenvedni. De most is eljött az a pillanat, hogy más életét helyezem a sajátom elé. Bár túlságosan is a lelkemen viselem az életét, ugyanis eléggé megtépázta már a sors az utóbbi időben. Sőt mondhatni az egész életben.
Szeretem, amikor valami mindig megzavarja a gondolatmeneteimet, hiszen így nincs sok idő arra, hogy felesleges dolgokon agyaljak.
-          Reggelit kérsz? –egy fáradt, nyúzott hang kiabál be, szerencsére már kiszálltam a hidegvíz alól.
-          Igen, köszönöm. –az lényegtelen, hogy mit adnak, csak egyek valamit, mert éhen halok. Gyorsan megtörölközve felkapom magamra gönceimet, majd elhagyva a kék csempézett fürdőt, az étkező felé veszem az irányt. Talpam engedelmesen simul a járólaphoz, járásom halk. - Mit eszünk emberek? –vidám hangomra mindenki összehúzza magát, szétnézve a másnapos társaságon nevethetnékem támad. –Csak sörözünk, mi?! –Ronaldo belépve a helyiségbe, hasonlóképpen reagál, mint én az előbb. A legviccesebb mind közül mégis Özil. –Gülüke, jól áll a másnap. –hatalmas szemeire most felhívják a sötét karikák a figyelmet. Hiába tölti már itt második szezonját Spanyolországban, színén egyáltalán nem látszik a változás.
-          Aj, ne. –meggyötört hangja zenei füleimnek, Sergio mellé lépve elveszek egy pohár narancslevet.
-          Legszebb öröm a káröröm. Ezt ne felejtsd el német barátom. –kihúzva magam elégedetten pillantok végig a társaságon. Szinte mindenki itt maradt a csapatból, egyedül talán a kapust nem látom sehol sem. Nagycsaládhoz méltóan foglalunk helyet a hosszú asztalnál, viszont a csipkelődések most elmaradnak. –Emberek, szedjétek össze magatokat, mert ha Mou meglát így titeket, abban nem lesz köszönet. –próbálom nevetésem visszafogni, kisebb-nagyobb sikerrel. A legtöbben pirítóst esznek, így a gyümölcssaláta tálért nyúlva, az egészet magam elé veszem. Mindig is imádtam azt, ahogy Sergio megcsinálta nekem. Jó jelen esetben nem csak nekem, de ez a rész nem lényeges. Lassan kezdem falatozni az epret, valamint a papayát és a kiwit.
-          Látom, még mindig szereted. –döbbent csend követi férjem szavait, kezem megáll a cselekedetben. Szemeimet rá emelem, a többiek most döntenek úgy, hogy ideje bevenni a tömérdek fürdőszobát.
-          Imádom. –zavart mosolyom következtében folytatom a falatozást.
-          Emberek, készülni kéne, mert elkésünk az edzésről. –Sergio keze feltűnően ökölbe szorul Ronaldo hangját meghallva, karjait ölébe ejti. Szemeimmel követem mozgását, felállva a pulthoz lép. Mögé sétálva végigsimítok vállán, érintésem következtében megremeg teste.
-          Minden rendben? –fejét lehajtja, a tányér kezéből egészen a földig zuhan, majd darabjaira törve hangos ricsajjal adja tudtomra a választ. –Mi a baj? –felpipiskedve fülébe suttogok, hátulról átölelve izmos testét teljesen hozzásimulok. Telefonom zsebemben rezegni kezd, odakapva hangos sóhajjal indulok el a nappali felé.
-       -   Ne tedd le. –könyörgő hangja kissé megrémít.
-        -  Szia Cesc. –régen hívtam már így, de most egyáltalán nem érzem magam jó állapotban.
-        -  Meg tudok mindent magyarázni, viszont telefonon keresztül eléggé nehéz. –hadarva beszél, olyan mintha attól tartana, hogy bármelyik percben rácsapnám a telefont.
-      -    Rendben. Délután négykor a Roses kávézóban találkozunk. Szia. –drága focistáim párosával robognak le a lépcsőn, a portugál kezeiben megtalálhatóak edző ruháink.
-          Ramos engedélyével feltúrtam a szerkényedet. –bólintva egyet kezembe veszem táskámat, majd az ajtó felé indulva megtorpanok.
-          A kulcsaimat legyen szíves visszaadni az a vállalkozó személy, aki nem fél isten haragjától. –többen felkacagnak a háttérben, úgy látszik jót tett nekik a hideg vizes tusolás. Legalább Mou előtt nem kell tartani a hátamat.
-          Én nem tudom hol van. –a portugál zseni, incselkedő tekintettel jelenti ki a számára halálos mondatot. Aprót bólintva figyelem reakcióját, ami kimerül a meglepődöttségben. Kilépve az ajtón bosszúmat forralom, majd bepattanva Sergio autójába, várom a megszokott húsz perces autóutat.
-          Tényleg nem tudnak a kulcsokról semmit. –összehúzott szemekkel méregetem, végezetül pedig a kesztyűtartóban kezdek el matatni. Csalódottan észlelem, hogy megérzésem most az egyszer cserbenhagyott, de megfordulva feltérdelek az ülésre, és hátra hajolok. Kezeimmel bekúszom férjem ülése alá, de semmi tárgyat nem találok ott.
-          Ne viccelj velem Ramos. Tudom, hogy nálad van. –morgolódva indulok el saját ülésem felé, kezeim már az összes zugot bejárták, viszont Sergio szótlansága érdekesen hat most közöttünk. Hátrafordítva fejemet meglátom hatalmas barna szemeit, amint éppen engem mustrálnak. Visszakúszva kezdeti helyzetemhez felé hajolok, majd amennyire lábai engedik, belenyúlok zsebébe. –Megkönnyíthetnéd a dolgomat. –lefagyva pillant rám, agyamban a vészcsengők megszólalnak. Duzzogva folytatom a kutatást, lehajolva lábaihoz a műszerfal alján húzom végig kezemet, és el is érem a várt hatást. Kulcsaim hangos csörgéssel esnek a pedálhoz, lábaimat megtámasztva nyújtózom. Hirtelen ajtóm kinyílik, én pedig hangos puffanással esek bele Sergio ölébe.
-          Uh, nem akartam semmit megzavarni. –látogatónk hangja el-elcsuklik, eléggé félreérthető helyzetben talált ránk. Nevetését próbálja visszafojtani, ami tőle szokatlan.
-          Nyugodtan engedd szabadjára állatias ösztöneidet. –búgó hangomat meghallva hangosan felkacag. Sergio combján megtámaszkodva feltolom magam, majd hajamat rendezve kiszállok a kocsiból. –Elhoznád a cuccomat a stadionba? –kérlelő tekintetemre csupán egy bólintást kapok. Becsapva az ajtót indítja a motort, majd hangos fékcsikorgás következtében itt hagy a portugál mellett. –Boldog vagy? –félvállról odavetem kérdésem, majd autóm felé indulva hallom lépteit.
-          Mi történik veletek? –kinyitva az anyósülés felőli ajtót bepattan. –Kéne egy fuvar, én a te kocsidat hoztam el tegnap. –hatalmas mosoly telepedik arcára, őszintesége jól esik. Legalább ő képes még úgy rám nézni, mint régen. –Ne mondd azt, hogy hosszú történet, mert tegnap én is kifakadtam. Te is megérdemled most. –együtt érző hangját követően indítok, majd üveges tekintettel előremeredve, beszélni kezdek.
-          Az egész a baba témával kezdődött. Nem akarok gyereket, így is megvisel bokám állapota. Lehet már csak hónapok kérdése visszavonulásom. –könnyeimet nyeldesve, monoton hangon kezdem a mesélést. –Aznap elköltöztem az edzőhöz, viszont a klasszikus meccsen találkoztam gyerekkori barátommal, Fabregassal. Lelkileg padlón voltam, úgy éreztem mindenki cserbenhagyott. Kellett egy támasz, és ezt a katalántól teljes mértékig megkaptam. Felszedett a padlóról, rugdosott, ha arra volt szükségem. Mindig tudta mit kell tennie. –elhallgatva lesütöm tekintetem, igazából szégyellem magam. Nem kellett volna belebonyolódnom abba a kapcsolatba, de legközelebb okosabban csinálom. „Hülye, nem lesz legközelebb!” –Teltek a napok, bulizással, zülléssel töltöttem azokat az időket. Annyi alkoholt ittam, hogy elfelejtettem az esti történéseket, és szépen összeboronáltam magam Cescyvel. Reggelente fejfájással keltem, rendszerint meztelenül, barátom mellett. –elhűlve hallgatja végig monológomat. Többször kinyitja száját, de mindig be is csukja. –Lehet rákos vagyok. –ennyi. Vége. Nem tudom már tartani magamat, hangos zokogással hajolok a kormányra. Nem voltam felkészülve arra, hogy ezt hangosan is kimondjam. Több embert ért már a felismerés körülöttem, de senki nem jelentette ki ezt az egészet. Én is féltem, hiszen kimondva rémisztőbb hatást vált ki belőlem. Kezét hátamra simítva átemel az ő ülésére. Hatalmas tere van mozgatásomra, ölében elhelyezve, keserves sírással hálálom meg. Arcomat nyakába rejtve felhúzom lábaimat. Régen mindig azt hittem, hogy minél kisebbre húztam össze magam, annál jobban eltűntem a vizslató szemek elől, de sajnos ez nem így történt.
-          El kell menned egy orvoshoz. –hangja megértő, egyáltalán nem tolakodó. Kismajomként csimpaszkodok rajta, jó volt végre teljes mértékben megosztani valakivel a fájdalmamat. De milyen áron?
-          Nem merek. –rekedtes hangon suttogom a szavakat, szorítása erősödik.
-          Elkísérlek. Felhívjuk az edzőt, hogy bizonyos okok miatt most nem tudunk részt venni az edzésen. –hangja megkeményedik, de a félelem így is tisztán kihallható.
-          Szerinted egy ilyen másnapos bandát engedek edzeni? Ott kell lennünk, majd holnap elmegyek valami dokihoz. –fanyar mosoly kúszik arcomra, de ő felszisszenve kimondja gondolatait.
-          Persze. Inkább arról vagy híres, hogy elodázod a tetteidet. Tudod, jó halál lennél. Ha minden beteg embernek azt mondanád, ’majd holnap’, sokan életben maradnának. –mérges hangja nem tűr ellenvetést, viszont hasonlata megmosolyogtat.
-          Ha holnap is hasonló kifogással rukkolok elő, pofozz meg és rabolj el. De most mennünk kell edzésre. –beleegyező sóhajjal nyitja ki ajtaját, majd kiszállva velem, elindul a sofőr oldal felé.
-          Nincs vita, én vezetek. –megforgatva szemeimet visszapattanok az ülésre. Hihetetlen mennyire megkönnyebbül az ember egy kis beszéd után. –Sergio is megcsalt téged? –kérdése lesokkol, zavartan túrok hajamba.

(Tessa)

(Demi Lovato - Yes I Am)
A szám végét már nem akkora mosollyal zártam, mint amilyennel nyitottam, ugyanis a két arc felvillanása nagyon nagy hatással volt rám. Miért nem tudom kiverni a fejemből azt az arcot, amit kiszeretnék? Az élet nagyon sok akadály elé állított már eddig is, pedig még csak tizenkilenc éves vagyok. Bele se merek gondolni, hogy harminc éves koromra milyen megpróbáltatásokon kellesz keresztül mennem, de gyanítom, hogy ha ez a bemelegítés, akkor az a kőkemény kiképzés lesz. Bár nem tudom, hogy a megcsalást és az életed tönkretételét mennyiben lehet überelni, de nekem biztos, hogy sikerülni fog. A szám eléneklése után a srácokkal még megbeszéltünk pár dolgot, leegyeztettem a telefonszámot, hogy biztosan jó számot hívjak majd és elmondtam nekik azt a hírt is, hogy beajánlottam őket egy stúdióba egy producernél. Természetesen abban a pillanatban ők voltak a világ legboldogabb emberei, hiszen elég régóta zenélnek már, eleinte ugye külön-külön végül pedig bandába, tehát egy ilyen lehetőség a világot jelenti nekik.
-          Tessa egy percre. – Matías szakította meg az önfeledt beszélgetésünket a srácokkal, de nem bántam meg, mert ő mindig pontosan tudja, hogy hogyan terelje el a gondolataimat, azokról a dolgokról, amelyekre nem szerettem gondolni. - Lenne itt egy ajándék Louistól és tőlem. – a szívem kihagyott egy ütemet, hogy mégis milyen ajándékkal készülhettek nekem, ami akkora, hogy elfér mindössze egy kis alakú papírszatyorban. – Na jó az egész Louis műve én csak a futár voltam. Remélem tetszeni fog. – átadta a papírtáskát, én pedig egy öleléssel köszöntem meg neki, hogy ennyire figyelmes velem.
-          Ugye nem valami drága ékszer van benne? – nem mertem először kinyitni, mert nem szerettem volna a park közepén egy hátast vágni a kapott ajándék összegétől.
-    -      Nem az van benne, de ne találgass hanem nyisd ki és nézd meg. – nagy levegőt vettem és széthúztam a tasak füleit. Az ajándéktáska egy CD-t rejtett erre az alakjából rá lehetett jönni. Végül kezembe véve a lemezt a lélegzetem is majdnem elállt. – Csak néhány szám van rajta, de kislemeznek nagyon hatásos. – a borító és az egész ajándék megszemlélése után ismét egy öleléssel jutalmaztam a barátomat, a kezembe pedig egyből a telefonomat vettem, majd két kicsöngés után már Louissal kommunikáltam, akinek álmos hangja nem túlzottan zavart meg abban, hogy köszönetet mondjak neki az ötletért és a tettért, hogy mindezt megtette értem.
-      -    Igen tessék? – valószínűleg most kelthettem fel, ugyanis a hangja halk volt, a szavakat pedig lassan és megfontoltan ejtette ki.
-          Szia Louis. Ne haragudj, hogy zavarlak, vagy felkeltettelek, de szerettem volna megköszönni mindazt, amit értem tettél. Ez a CD nagyon kellett nekem ahhoz, hogy jobban érezzem magam. – nem akartam bevallani magamnak, de szemembe könnyek szöktek, amiket végül sikerült mélyen elrejtenem.
-          Semmi gond. Végül is minek van fent sokáig az, aki nem bírja. – nevetett egy sort a saját viccén és pedig bekapcsolódtam hozzá. – Amúgy pedig nagyon szívesen. Gondoltam örülnél neki, így vettem a bátorságot és az eddig felvett dalokból a legjobbakat kiválogattam, természetesen azt is, amit a férjednek írtál, és felvettem őket. Nem nagydolog, de ha úgy van és gondoskodhatok róla, hogy nemsokára a boltok polcain virítson az album. –mondata nagyon meglepett, aminek hangot is adtam.
-          Ez most komoly? - nem hittem el, hogy komolyan beszél, pedig tudtam, hogy igazat mond, hisz miért hazudna nekem. Matías tátogva kérdezte, hogy mi váltotta ki belőlem ezt a reakciót, de a tőle tanult módon csak a mutatóujjam felemelésével jeleztem, hogy majd elmondom, csak most had hallgassam végig, amit Louis akar mondani még.
-          Igen komoly. Ne hidd, hogy viccelnék reggel, vagyis amikor felkelek nem szoktam, mert nincs ilyenkor még humorérzékem. – nevettem egy kicsit a poénján, majd komolyra fordítottam a szót és választ adtam a csábító ajánlatra.
-          A válaszom egyértelműen igen. Szeretném, hogy kislemez legyen a dologból és az emberek hallhassák a dalokat. Nagyon sokat segítene ez nekem. – nagy mosollyal köszöntem el barátomtól, majd ismét Matías felé fordultam. – Nem tudom, hogy akarom-e tudni, de miért mosolyogsz ennyire? – már a telefonbeszélgetés közepe óta egy óriási mosoly bujkált az arcán, amit nem tudtam figyelmen kívül hagyni.
-          Van még egy ötletem, ami most jót fog tenni neked is és még vaki másnak is. – nem tudtam, hogy mit szeretne, de gondoltam, hogy nem is mondta volna el, ha rákérdezek, így inkább rávezettem, hogy hajtsuk végre a kieszelt tervét.
-          Elköszönök a srácoktól és mehetünk is. – ahogy említettem barátomnak elbúcsúztam a srácoktól és Matías mellé mentem jelezve, hogy indulásra készen vagyok.
Először hazafelé vezetett az utunk, ugyanis barátom végig azt hajtogatta, hogy kocsival kell menni. Mikor hazaértünk még a házba sem mentünk be ugyanis a kíváncsi természetem hajtott, hogy megtudjam, mit is tervezett barátom. Az autóban természetesen nem tudtam csendben ülni. Az új lemezem hallgatásával és a dalok éneklésével foglaltuk le magunkat, én pedig elég sokáig bámultam a fergeteges ötlettel megáldott borítót. A CD elején az egyik olyan kép van rólam, ami akkor készült mikor Louissal és Matíassal stúdióban buliztunk. Hihetetlen volt ezt ilyen formában viszont látni. A lemez hátulján elhomályosítva egy buli jelenet látszott plusz az a néhány dalcím, ami a lemezen megtalálható volt. Végig énekeltük az utat én pedig még mindig nem sejtettem, hogy hová is megyünk éppen, de úgy éreztem, hogy hamarosan megtudom.
A környék lassan kezdet ismerőssé válni, így különböző érzések kezdtek előtörni belőlem, amit nem tudtam figyelmen kívül. Egy nagy családi ház kapuja előtt parkoltunk le. Amint Matías leállította a kocsit felém fordult és valószínűleg azt hihette, hogy a mosolyomat nem lehet majd levakarni az arcomról, de mindennek éppen, hogy az ellenkezője történt. A szememből elkezdtek potyogni a könnyek az előbb hallgatott CD-t pedig bedobtam a kesztyűtartóba. Egyszerre kapkodó idegbolonddá változtam. Az övem kicsatolásával lassan haladtam, de csak azért, mert a könnyeim miatt nem láttam el a piros gombig plusz minden áron ki akartam szállni az autóból és ez a két dolog nem nagyon akart összejönni. Mikor végre sikerült olyan sebességgel pattantam ki az autóból, hogy azt sem tudtam, hogy mit akarok csinálni, vagy tenni. A kocsinak dőlve vártam, hogy a mellkasomban a szorító érzés eltűnjön, vagy legalább enyhüljön, de ez nem történt meg, sem előbb sem utóbb. A könnyeim még mindig megállíthatatlanul folytak Matías, aki pedig idő közben mellém sétált nem értette, hogy miért váltotta ki belőlem ez a hely ezt a váratlan reakciót.
(Bruno Mars - All She Knows)
-          Ne haragudj, én azt hittem, hogy örülni fogsz annak, hogy ide hoztalak. Tényleg nem akartalak ennyire felzaklatni. – nem tudtam válaszolni neki, mert a zihálástól, amit a sírás váltott ki még mindig nem tudtam kifejezni magam, de Matít magamhoz ölelve tudattam vele, hogy nem ő hibázott, hanem én.
-          Te nem csináltál semmi rosszat. Én voltam az-az ember, aki mindent rosszul csinált és minden egyes percben, amikor rossz döntést lehetett hozni én meghoztam azt a bizonyos rossz döntést. Már mióta nem voltam itt és mióta nem foglalkoztam azzal, akivel kellett volna. Önző voltam és csak magamra gondoltam, nem pedig egy olyan személyre, akinek én adtam életet. Annyira hülye vagyok. Árvaházban töltöttem az eddig leélt éveim nagy részét, és jelen pillanatban a lányomat is ugyanerre a sorsra jutattam. – az idegességtől hadonásztam össze-vissza és próbáltam megmagyarázni Matíasnak, hogy miért is tettem mindazt, amit, de nem sikerült nekem sem rájönnöm, hogy melyik lépés nem volt megfelelő az életem során, amiért ezt kaptam. – Ha a gyerekem felnő nem fogok tudni a szemébe nézni azzal a tudattal, hogy pár hónapig nem foglalkoztam vele és nem neveltem úgy, ahogy én is elvártam volna azt ilyen idős koromban, mint Cata. A lelkiismeret furdalás minden egyes jele megmutatkozik rajtam és nem tudom ezt az érzést leküzdeni. Hogy nézzek így Dolores szemébe. A fia megcsalt én pedig az egyik gyenge pillanatomban ráhagytam a lányomat, hogy vigyázzon rá. Istenem óriási balek vagyok, és legszívesebben arcon csapnám magam egy csomó dolog miatt. – hisztérikus kirohanásomat már én sem bírtam hallgatni, ahogy lassan már Matíason is látszott, hogy nem tudja majd ezt a sok mindent végig hallgatni.
-          Tessa. – lassan és megfontoltan ejtette ki a nevem, amitől éreztem, hogy a mondandója különleges lesz. Közben persze csökkentette a távolságot közöttünk, hogy közelebb lehessen hozzám. – Te nem vagy semmiért sem hibás. Az élet azért állított ilyen akadályok elé, hogy megerősödj nem pedig azért, hogy legyengülten állj a rajthoz. A kislányod szerencsére ebből a mélypontból, amibe kerültél nem érzékel semmit ugyanis senki sem emlékszik ennyire visszamenőlegesen a gyerek korára, tehát ez neki nem nagy trauma, mint ahogy azt te beállítottad. Doloressel pedig nehéz lesz, de a mélypontodon voltál akkor, amikor itt hagytad Catat és ez az a pont most, ahol összeszeded magad és hazaviszed, hogy újra veled legyen. – mondata közben végig bólogattam, ha egyet értettem a dolgokkal és a sírásomat is sikerült többé-kevésbé visszafogni. – Ez most úgy fog hangzani, mintha egy ötévessel beszélnék nem pedig egy anyukával, de nem számít. Szóval abbahagyod a sírást és bemész végre a kislányodért? – egy hajtincset a fülem mögé tűrve nézett mélyen a szemembe, amitől úgy éreztem, hogy megnyugszik a lelkem. Ha hittem volna a mágikus dolgokban azt mondtam volna, hogy valami nyugtató hatású dolgot tud művelni az emberekkel, ha mélyen a szemükbe néz. Bár gondolhattam volna, hogy ez a szemembe nézés más lesz. Kezét az arcomon pihentette majd mikor igenlően bólintottam a feltett kérdésére száját a számhoz tapasztotta és megcsókolt. Egy nagyon halvány másodpercig még viszonoztam is a csókot, de amint feleszméltem egyből elfordítottam a fejem és a föld feltérképezésével próbáltam szavakat keresni, hogy ne bántsam meg.
-          Matí ezt már letisztáztuk a stúdióban, emlékszel? – tudtam, hogy nem könnyű az ő bőrében lenni, de engem is megérthetne, hogy milyen helyzetben vagyok.
-          Ne haragudj.  Akkor indulhatunk? – igenlő bólintásom után már a kapu előtt álltam és az ujjammal a csengőt céloztam meg. Nem sokat kellett várni és az ajtóban Dolores jelent meg az én egyetlen Cata lányommal.

2012. július 28., szombat

Chapter 35.

Sziasztok!:)
Igaz nem kaptunk sok visszajelzést, de úgy gondoltuk, azok miatt, akik szeretik, és olvassák is a történetet, nem lenne célszerű tolni a feltevés időpontját. Tehát jó olvasást kívánunk!:)
Dorcsy, Boldog Születésnapot!:) 
Puszi, Lari, Tessa.:)


(Ramos)

(Eric Saade - Stupid With You [magyar])
Hihetetlen erő kell ahhoz, hogy az útra koncentráljak, és ne hosszú combjaira. Tudja jól, hogy mik a gyengéim vele szemben, bár mentségére legyen, nem sejtette, hogy velem kell autókáznia. Lehet Ronaldo is direkt cseszett ki velem ilyen téren. Illata belengi az apró utasteret, agyamban kellemes emlékképek jelennek meg. Lehúzva ablakomat beengedek egy kis friss levegőt, viszont észrevéve Lari mosolyát, inkább klímát kapcsolok. Rettentően hülye voltam, hogy olyan állapotban elmentem bulizni. De nem tehettem róla, zavart az a tudat, hogy rajtam kívül más is bejött a képbe. Így legalább tudtam magamat hibáztatni. Bár ahhoz, hogy valaki félrelépjen, komoly gondok lehetnek egy kapcsolatban. Az a tény sem nyugtat, hogy ő mindezen már hamarabb túl volt, hiszen elmondása alapján számomra nem fontos az a személy, akivel mindezt megtette. Én pedig alattomos hülye ember módjára megfektettem a kishúgát, aki ráadásul egyik jó barátom felesége. „Ez az Sergio, egyre több rovás írható a számládra.” Feleségem felhúzza lábait a bőrülésre, karjait térde alatt összekulcsolja, fejét pedig megtámasztva, engem néz. Fantasztikusan áll neki új frizurája, mikor ma belépett az öltözőbe, azt hiszem még a lélegzetem is elállt. Mindig tudta mivel készítheti ki másodpercek alatt az embert.
-          Minden rendben? –halk hangja zene füleimnek.
-          Miért? –fel sem fogva kérdését, azon nyomban felteszek egy újabbat.
-          Csak azért kérdezem, mert vagy az ujjad törik ma, vagy a kormány. –elgondolkodva mondatán, sunyi mosoly jelenik meg arcán. Ránézve kezemre igaza van. Fel sem tűnt, hogy ilyen vehemenciával szorítom az apró kormányt.
-          Hoppá. –elengedve, ujjaimat kissé megmozgatom, hogy elgémberedett végtagjaimba szálljon egy kis vér. Falfehér színén szerelmem jót nevet, majd lehúzva ablakát elővesz pénztárcájából egy szál cigit. –Mit csinálsz?
-          Kikapcsolódom. Kérsz? –érdeklődve nézek rá, és csak reménykedni tudok abban, hogy nincs semmi szer benne. –Nyugi, nem füves. Viszont, ha ideges vagyok, jót tesz a szervezetemnek. –eleresztve egy mosolyt elővesz egy gyújtót, majd hatalmasat szívva a csikkből, a káros levegőt kifelé fújja. –Bárkinek be mersz mártani, hatalmas kínok közti halált fogsz halni. – komoly tekintetében megtalálható az a csillogás, ami mindig boldog pillanataiban jött elő nála.
-          Aha, értem. –ez az Sergio, csak így tovább. Végül is ő próbál kommunikálni veled, te pedig paraszt módjára egy-két szavas válaszokat nyögsz ki. –Csinos vagy. –pontosan erről beszélek. Gondolatban homlokon csapom magam csodálatos beszédkésségemen.
-          Köszönöm. –angyali arckifejezését már többször megfigyelhettem. Szája mellett két gödröcske jelenik meg, amit a mosolygás okoz, nagy szemei pedig egészen mandulavágásúnak tűnnek. –Odi hogy van?
-          Hiányol téged. Ha nem ismerném, azt mondanám depressziós. –de ez igaz is. Alig eszik az utóbbi időben, sőt játékos kedvét is elveszítette már.
-          Nekem is hiányzik. –arcáról lefagy a mosoly. Hatalmas sóhaj kíséretében újabb slukkot juttat szervezetébe. Bár ez már megszokás volt nála, én akkor sem tudtam ezt elfogadni. Ha ez kiderülne, a világsajtó ezen csámcsogna, akárcsak Özilnél, és Coentraonál. Pedig ők is próbálták eltitkolni mind az edző, mind a drukkerek elől.
-          Tudod, tényleg sajnálom a tegnap történteket.
-          Ne most Sergito. Most nem vagyok erre vevő. –morogva fordítja el fejét.
-          De igenis most. Szeretném, ha tudnád. Tudom semmi sem mentség tettemre, de nagyon csúnyán berúgtam. Ha nem keltesz fel, akkor reggel döbbentem volna rá arra, hogy kivel töltöttem az éjszakát. „mintha neki annyira megtisztelő lett volna az, hogy felkelt téged te barom.” Egy utcával hamarabb befordulva, leállok az út szélén.
-          Most erre mit mondjak? Egészségedre váljék? Az megfelel? –dühöngve nyúl a nyitókar felé, de megnyomva a központi zárat közelebb csúszok hozzá. –Engedj ki. –félelemmel teli tekintetét rám emeli, ami meglep.
-          Félsz tőlem? –nemlegesen megrázva fejét, haja arcába hullik. Érintésem következtében teste megrázkódik, még mindig hatással vagyok rá.
-          Csak menni szeretnék. –hangja elcsuklik, már eltűnt az a magabiztos lány, aki az út elején velem utazott.
Bosszankodva ugyan, de teljesítem a kérését. Indítva a motort pár perccel később már házunk előtt parkolok le, ahol már csak a tárva nyitva álló fogad minket.
„Gratulálok haver, még mindig emlékszel a pótkulcs helyére.” Örültem annak a pár percnek, amit Larival tölthettem együtt, de mégis valami hiányzott beszélgetésünkből. Talán a csipkelődések, vagy a bohókás, perverz beszólások, amiket egymás felé intéztünk. Ha nem lettem volna hülye, utánamentem volna. Tudom, hogy ha mind a ketten megfelelően figyelünk a másikra, nem történne mindez közöttünk. Viszont el kell érnem azt, hogy újra megbízzon bennem. Számomra fontos a véleménye, és nem adom fel a szerelmemet azért, mert egy idióta voltam. Így is ínséges időknek számítanak azok a hónapok, amiket nélküle kellett töltenem. Borzasztóan mérges voltam magamra, amiért engedtem tönkretenni az életemet.
-          Vettünk sört. –Benzema teli vigyorral rohan elénk, viszont a feszültség tapintható kettőnk között. Lari kikapva a francia kezéből az üveget, egy húzásra megissza tartalmát. Vagy szomjas volt, vagy már ennyire nem bírja a társaságomat. Elhúzva a számat megköszönöm csapattársamnak, hogy gondolt ránk is, majd arrébb vonulva, leülök egy távolabb eső fotelbe. Rengeteget agyaltam már azon, hogy el kéne költöznöm innen. Túl sok dolog emlékeztet a közös percekre. De ha ezt megtenném, valószínűleg a kapcsolatunkat is feladnám ezzel a tettel.
-          Na, mi ez a savanyú bárgyúvigyor, ami arcodra telepedett? –Marcelo fogalmazási tudásán a mai napig elcsodálkozom. 
-          Csak gondolkozom, de feleslegesen. –kezembe nyújtva egy üveg sört, mellékel egy kicsivel keményebb piát is. –Ez micsoda?
-          Whisky. –egyszerű, de lényegre törő. Bólintva egyet lehúzom tartalmát, majd kísérőként hatalmasat kortyolok a leghíresebb spanyol sörből. –Minden rendben?! –felszólítása következtében láthatatlan kényszert érzek arra, hogy mindent beismerjek a nagyvilágnak. Az összes meggondolatlan tettemet, és cselekedetemet.
-          Larit nem láttad? –a brazil gyereknek mégsem önthetem ki a szívemet, hiszen Ronaldo legjobb barátja. Megbízhatóak a csapattársak, de a legjobb barátokért a tűzbe tennénk a kezünket. Ilyenek vagyunk mi Ikerrel igazából. Tekintve a válogatottságra, és a csapatkapitányi karszalagra, rengeteg közös van bennünk. Igaz ő a szolidabb zenéket részesíti előnyben, de megértő, és ami a legfontosabb, minden focistára odafigyel, és ha kell, ápolja a lelküket.
-          Most ment fel Ronaldoval az egyik szobába. –agyamat másodpercek alatt önti el az ideg, nem igaz, hogy most így akarja megtorolni a tegnapi tettemet. Majdnem fellökve a brazilt, egészen az egyik asztalig loholok, ahol talán megtalálom még a pohár italomnak nagyobb kiszerelését…
(Larissa)

Feszélyezett az út, mégis boldog voltam egy kicsit. Nem tudtam mennyire engedhetem meg magamnak szabad szájúságomat, így inkább puhatolózva ugyan, de elővettem régi énemet. Viszont bizonyos dolgokat meglepetten vettem észre, ami egyáltalán nem nyugtatott.
Belépve az ajtón a francia csatár sörét azon nyomban lenyúlom, majd meg sem állok az utánpótlásig. Megpillantva Ronaldot Özilék társaságában, elégedetten figyelem a nevető csapatot. A többieknek is hiányzott, de én még nem jöhettem rá az okokra. Viszont ma mindent kiderítek. Megfogva két üveget a portugál felé haladok. Megállva a lépcsősor előtt várok, mire nagy nehezen felém pillant. Jelezve neki elindulok az egyik vendégszoba felé, majd leülve az ágyra várom, hogy megjelenjen.
Két pohárral a kezében lép be hozzám, valami átlátszó lötty található meg benne. Mosolyom levakarhatatlan, megpaskolva magam mellett az üres helyet, eldőlök a puha matracon.
-          Na, mesélj mesélő. –beleszagolva italomba felfordul a gyomrom, ritka erős és büdös az már biztos.
-          Először is, ez vodka. Ráadásul orosz, tehát óvatosan, nehogy a fejedbe szálljon. Nem egyszerre kell meginni. –kisfiús kioktatása megnevettet, igazából ez az a srác, akit én annak idején hasonló helyzetben megkedveltem.
-          Miért érzem, hogy komoly gondokkal küzdesz? –belenyalva az italba, kinyújtott nyelvvel várom, hogy a zsibbadtság elillanjon.
-          Mert ez így is van. Túlságosan is kiismertél már. –lehangoltan beszél, a szomorúság nyilvánvaló hangjában. Ő is hasonlóképpen cselekszik, fejét fejem mellé dönti, italát hasára helyezi. –Tessa elvetélt, én pedig itt hagytam. –várok pár percet, hátha folytatja mesélést, de a szavak nem érkeznek, helyette szürcsölés hangja üti meg a fülem.
-          Rövid, tömör és lényegre törő. De ettől még nem lesz könnyebb feldolgozni. Bennem megbízhatsz. –hálás tekintetét rám emeli, a fájdalom mellett a bűntudat is dolgozik benne.
-        -  Tudod jól, hogy az agyadat őrjítettem. Szeretnék egy kisfiút, aki átveszi majd egy idő után a helyemet a futballvilágban. Számomra ez az egész olyan, mint régen a királyságban volt. –egy pillanatra megtorpan, kezébe véve a sört, hatalmasat kortyol. –Gondolom a baleset történetét tudod. –megerősítésképpen felkönyököl, és szuggerál. Aprót bólintva jelzem, mondhatja tovább. –Rettentően megviselt az a nap, és csalódtam Tessaban. Nem az ő hibája volt, én mégis őt tartottam a bűnbaknak. –mély levegőt véve felidézi magában az említett napot, kezét megfogva megállítom remegését. –Inkább leléptem, nem akartam látni. Elvette tőlem azt a kincset, amire világ életemben vártam. Haragudtam rá, mert nem tudott óvatosabban vezetni. Számítottam rá, és örültem mikor mosolyogva bejelentette, hogy állapotos. –szegényben élénken élnek még a történések, de hiszem azt, hogy beszéddel sok mindent el lehet érni. Hüvelykujjammal körkörösen simogatom férfias kezét, szorítása nem enged.
-          Nem mondom azt, amit te is nagyon tudsz. Látom, hogy hibáztatod magad, de azt is tudom, hogy helyre akarod hozni. Én vigyázni fogok rád, és rám bármikor, bármiben számíthatsz. Ezt ne felejtsd. –behunyva szemeit megremeg, egy apró könnycsepp indul el szeme sarkából. Soha nem láttam még sírni, mindig erős maradt. Egyszerre kapunk felé, de ő, mintha mi sem történt volna, durván letörli, és nem foglalkozik többet ezzel a témával. –Hol voltál egyébként? Kerestelek, de nem értelek el.
-          Californiában. De nem is
ez a legnagyobb probléma, hanem az, hogy Irinával találkoztam. Nem
 csináltunk semmi korhatárosat, de megismerhettem az igazi személyiségét.
–elhúzva száját, feje alá húz
egy párnát, italait lerakva a földre megrántja kezem.
–De
 most pihenjünk, megviselt az út.
–már csak motyogva ejti ki a szavakat száján. Fejemet ráhajtva mellkasára engem is utolér az álom, mely szebb jövőt ígérve, kecsegtetve varázsol el.

 (Matías)

Fejemet megrázva tértem vissza a jelenbe, ahová a Tessa által felvett ruhadarabok taszítottak. Kinyitva az ajtót vártam meg míg lelépked a lépcsőn, de úgy látszott, hogy ő nem siet sehová. Persze én sem siettem, csak kicsit sokáig vártam rá, amíg elkészült és már nem bírtam volna öt percnél tovább a nappaliban várni.
-          - Még mindig nem árulod el, hogy hová is megyünk? – érdeklődve fordult felém majd a kocsi anyósülésének az irányába indult el, de kénytelen voltam megállítani őt, és közölni vele, hogy nem kocsival megyünk, ami valószínűleg a magas sarkúba bújtatott lábának nem nagyon fog jól esni, de hát én figyelmeztettem, hogy ne csípje ki magát.
-          - Még mindig nem. Ne légy kíváncsi, majd ha odaértünk megtudod. A cipődet pedig most még lecserélheted egy kényelmesebbre, mert ebben körülbelül tíz perc után meg fogsz halni. – mondatom közben a gyilkos magas sarkúra mutattam, de látszólag ez Tessat nem nagyon hatotta meg.
-          Nem cserélem le, mert ez megy a szerelésemhez, ha pedig nem bírom, akkor hívok egy taxit és hazajövök. – egy vállrándítás után elindultam, majd próbáltam egy kis beszélgetésbe keveredni az angol lánnyal.
-          Értettem, viszont akkor tartsd a lépést. Körülbelül olyan tizenöt-húsz perc és ott vagyunk. Amúgy beszéltem ma Louissal és kérdezte, hogy mikor mész vissza. Mondtam neki, hogy majd beszélek veled és visszahívom. Szóval? – próbáltam az úti célról elterelni a szót, mert féltem, hogy elárulok valamit, amit nem szeretnék. Louis pedig valóban érdeklődött, miközben a CD-t kereste elő, amit Tessanak szánt.
-          Nem tudom. Most valahogy semmi sincs a fejembe, amiről dalt lehetne írni, majd elénekelni. A régi dalszövegeimet pedig jelenleg egy rakás papírkupacnak látom, amit jobb lenne felgyújtani, mint elénekelni. De örülök, hogy vár vissza. – egy apró mosoly jelent meg az arcán, amitől nekem is felfelé görbült a szám széle.
Az út hátralévő részében körülbelül semmit nem szóltunk. Láttam rajta, hogy valamin gondolkodik, de reménykedtem, hogy csak egy dalszövegen jár az agya és nem valami máson. Például Ronaldon. Nagyon sokat gondolkodok, amióta megláttam és egyértelműen az a meglátásom, hogy ha ő visszajön, akkor én egy pillanat alatt kerülök a süllyesztőbe és elfelejthetem Tessat örökre. De valójában azt sem tudom, hogy a lány tudja-e hogy a férje újra itt van Európában és ráadásul Madridban tartózkodik. Nem akarok önző lenni és úgymond kisajátítani magamnak Tessat, de a munkám mellett egy perc szabadidőm sincs és ez az egyetlen lehetőségem, hogy a közelében legyek. Szeretem a munkámat, így nem szeretnék felmondani, viszont ha Ronaldo visszajönne, akkor csakis ez lenne az a lépés, ami fenntarthatná a kapcsolatunkat. A hihetetlen elgondolkozásomból a gondolataimban lévő lány térített vissza a jelenbe. Kezeit a szemem előtt lóbálta és szólítgatott.
-          Hahó élsz még Matí? Úgy nézel ki, mint egy holdkóros. Megijesztesz. Minden rendben? – kérdései és mondati kicsit gyorsak voltak még számomra így megrázva fejem próbáltam magam regenerálni.
-          Bocsi csak elgondolkoztam és elfelejtkeztem a külvilágról. – szépen nézhettem ki úgy, mint egy alvajáró, de nem baj ennyit megengedhetek magamnak.
-          Semmi gond, csak körülbelül három percig nem válaszoltál a kérdéseimre és megrémítettél. Na szóval már vagy fél órája sétálunk és azt mondtad, hogy tizenöt-húsz perc az út. Nem az, hogy nem bírom a magas sarkút, de meddig gyalogolunk még? – viccesre véve a figurát én is próbáltam egy mosolyt erőltetni az arcomra, de a gondolataim még mindig Cristiano és Tessa körül forogtak.
-          Ó pont jókor zökkentettél ki a gondolataim áradatából ugyanis megjöttünk. – kezemmel a park felé mutattam Tessa pedig érdekes arccal fordult felém.
-          Ez most komoly? Fél órát sétáltunk azért, hogy megnézzük a parkot? – hitetlenkedve fordult felém, majd mondata végére a csípőjére csúszott a keze és úgy várta a válaszom.
-          Ne haragudj, hogy kirángattalak az önsajnálatból és elhoztalak a parkba, hogy szívj egy kis friss levegőt. – hangom megváltozott és kicsi kicsattantam, de nem hittem el, hogy nem tud örülni semminek sem. Míg az én arcomon az idegesség enyhe szikrája csillant meg addig Tessa arcán a meglepődöttség tükröződött. – Ne haragudj, csak nem tudtam már nézni, hogy ennyire magad alatt vagy és reggel erre sétáltam és összetalálkoztam a haverjaiddal, akikkel a múltkor is énekeltél. Gondoltam jobb kedved lenne egy kis zenélés után. – magyarázatomat követően lefagyva vártam, hogy reagáljon valamit az angol lány.
-          Én kérek elnézést. Goromba voltam veled pedig te csak foglalkozni akartál velem. – meglepetésemre egy mosolygós ölelést kaptam ajándékba, amit biztos, hogy Tessa is tud, hogy többet jelentett nekem, mint egy szimpla ölelés.

(Tessa)

Minimum a fejemet a falba kéne vágnom, hogy ekkora bunkó voltam Matíval, miközben ő csak a tegnap történteket szerette volna velem elfelejtetni. Elindultam a park belseje felé és megpróbáltam a hang alapján megtalálni a bandát, akikkel múltkor is nagyon jó hangulatot hoztunk össze. Nagyjából öt perc fülelés után sikerült ráakadnom a park azon szegletére, ahol a banda tartózkodott. Ismételten egy nagy tömeg állta őket körül és be kell, hogy valljam nem hiába. Tényleg nagyon jók voltak, viszont nem értettem, hogy miért nem fedezte még fel őket még senki. A hangzásviláguk teljesen egyedi az énekes hangját pedig igazán kellemes hallgatni. Megnyugtató volt állni a tömeg mögött és élvezni a lassú szám nyújtotta nyugalmat. Valószínűleg egy saját számot játszhattak, mert nem volt ismerős a dal.
-          Nem is olyan rossz, sőt kifejezetten jó! – Matíasnak is feltűnt, hogy a banda nem teljesen mindennapi.
-          Beszélhetnél majd Louissal az érdekükben. Múltkor lefolytattunk egy telefonszámcserét, így tudom majd őket értesíteni a jó hírről.  – mosolyogva vetettem fel az ötletet Matínak és nagyon gonosz voltam, de tudtam, hogy ha megeresztek felé egy mosolyt akkor nem nagyon tud majd nekem nemet mondani és az lesz a történet vége, hogy Louissal és a bandával fogunk dolgozni a stúdióban.
-          Majd meglátom, hogy mit tehetek. Ez nem csak rajtam áll hisz az is szükséges, hogy Louis rábólintson. Meg gondolom meg akarja majd őket hallgatni, hogy milyen stílusú zenét játszanak, és milyenek a saját számaik illetve a feldolgozásaik. – végig csak bólogattam Matías felsorolása közben és az agyamban már a lehetőségek ötleteit engedtem a felszínre törni.
-          Köszönöm az ő nevükben is. – kicsit közelebb férkőztem a csapathoz így szinte teljesen előre nyomultam a tömeg lejéhez. Bár meg kell jegyeznem nem kellet tolakodnom, hogy legelöl találjam magam. Az énekes srác egyből kiszúrta, hogy ott vagyok majd intett nekem, hogy álljak be hozzájuk pontosan úgy mint múltkor. – Mit éneklünk? – halkan odasúgva érdeklődtem meg, hogy mit terveztek a következő számnak, majd mosolyogva vettem tudomásul, hogy mit is fogunk énekelni.


Felcsendült a zene nekem pedig egy percre az arcomra fagyott a mosolyom, hiszen nem az ismert hangzásban szólaltatták meg a számot, hanem teljesen akusztikusan gitár, szintetizátor és egy akusztikus dob segítségével, ami azért egy rap számnál nem volt mindennapi. Hátranéztem, hogy a kezdéshez egy kis segítséget kapjak, majd néhány másodperc elteltével egy bólintásos jelet kaptam, hogy kezdhetem. Szerettem ez a számot, mert nagyon laza volt, bár ez nem meglepő egy parti számokat gyártó Nicki Minajtól. A refrénhez elérve arra lettem figyelmes, hogy Matías a telefonjával veszi fel az előadást, így egy nagyot mosolyogva a telefon kamerájába még több energiát fejtettem az előadásba. Gondolhattam volna erre én is, hogy ha felvesszük az előadást akkor egyszerűbb lesz megmutatni Louisnak és valószínűleg neki is egyszerűbb lesz így dönteni arról, hogy segít-e nekem és ezzel nekik is.
Szám végén nagyon nagy tapsot kaptunk és egyre többen gyűltek körénk, hogy megnézzék, hogy miért alakult ki ez a tömeg a park közepén. Matí abbahagyta a videózást és a füléhez emelte a telefont nekem pedig ebből egyből leeset, hogy a modern találmányok már mindenre képesek, így egy videó hívással összekötött egy csomó dolgot, amit véghez akartunk vinni. Végig vigyorgott rám, mint a tejbe tök, így nem tudtam nem érdeklődő lenni, hogy mit is mondott neki Louis.
-          Mi mondott? Tetszet neki? Szeretne velük dolgozni? –kérdéseimmel pillanatok alatt halmoztam el a barátomat, aki mindeközben csak mosolyogva várta, hogy befejezzem és ő is szóhoz jusson.
-          Tetszett neki, de azt mondta még szeretne tőlük meghallgatni egy-két számot. – örömömben megöletem Matít, majd a csapathoz mentem, mert éppen hívtak, hogy szeretnének, ha énekelnék egy saját dalt.
Nem közölték a szám címét, de mosolyogtak rám, így gondoltam biztosra fel fogom ismerni. Hát felismertem. Az egyik régebbi számom dallamát kezdték el játszani. Meglepődtem, hogy ezt ennyire betanulták, hiszen hihetetlenül játszottak el minden dallamot a lassú számból. Szerettem ez a dalt, mert régebben is erőt adott és biztos voltam bene, hogy most is nagy erőt fog adni ahhoz, hogy tovább lépjek és elfelejtsem, amit tettem. Éneklés közben többször is végig pásztáztam a szememmel a közönséget, majd hirtelen Sergiot láttam meg a tömegben vigyorogni rám. Nem tudtam elképzelni, hogy mit keres itt, amikor egy másik ismerős arc is feltűnt mellette. Az az arc, amit már réges-régen nem láttam. A férjem arca, aki haragos tekintettel figyel engem. Megráztam a fejem, nem akartam, hogy amit az előbb láttam igazi legyen és meglepetésemre tényleg nem volt igazai. Ahol az előbb a képzeletemben  Ramos és Ronaldo állt, ott most két ismeretlen férfi mosolygott felém. Nem hittem el, hogy ilyen képeket láttam a fejemben, és mindössze egyetlen kérdés visszhangzott a fejemben. „Lehet, hogy megőrültem?”