Chapter 49.

Sziasztok!

Nagyon sajnáljuk, hogy az utóbbi időben nem nagyon látogattuk a blogot, viszont az év végi hajtás minden erőnket lefoglalja. Reméljük az új fejezet kicsit kárpótol Titeket a kimaradt hónapért!:)
Puszi Nektek, Lari, Tessa.:)

(Larissa)

(Usher - Euphoria)

Meghallva a háló susogását, boldog sikítás hagyja el a számat. Nehéz mérkőzés volt, de sikeresen lehoztuk, és csak ez számít most. Az előnyünket továbbra is tarthatjuk, ezáltal egy kis reménnyel tölt el majd a Barcelona elleni találkozó. Ronaldo mellém lépve megölel, szíve eszeveszettül kalapál. Örülök annak, hogy még időben észhez tért, hiszen nélküle nem ment volna. Barragan elé lépve leveszem a mezemet, majd felé „Ne haragudj, a meccs előtti megmozdulásomat nem tudtam kihagyni.” Magyarázkodásán jót nevetek, majd legyintve egyet, elindulok a többiek felé. Hosszas tapsolással, rengeteg kézfogással telik el a pályán töltött időnk.

nyújtva, várom a viszonzást. Apró mosoly jelenik meg szája szegletében, végezetül pedig egy ölelést követően, ő is átnyújtja nekem a ruhadarabot.

Lelépve a folyosóra, észreveszem, ahogy edzőm éppen a konferenciaterem felé igyekszik. Utána akarok szólni, de egy kéz beránt a szertárba. Halk nyikkanással csapódok a falnak, majd már csak a mézédes csókot észlelem magam körül. Belesimulva ölelésébe visszacsókolok, ajkaink megállíthatatlanul falják egymást. Keze végigsimít meztelen hasamon, mire testem görcsbe rándul. Ennyire vágynék már az érintéseire? Ujját végighúzva a nadrágom vonalánál halkan felsóhajtok, karjaimat nyakába téve, lágy puszit lehelek ajkaira.

-          Gyere, menjünk. –hátulról átölel, szívem hevesebben ver már egy ideje. Képes felkavarni az állóvizet, és mindezt úgy, hogy fogalma sincs róla.

-          Az öltöző megvár. –búgó hangját meghallva kiráz a hideg, fenekemet csípőjéhez nyomom.

-          Ahogy te is szivi. –kinyitva az ajtót futásnak eredek, majd beesve a csapattársaim közé, perverz vigyor telepedik az arcukra.

-          Én megértem, hogy nem vagy egy angyal. De azért a kiéhezett fejed megérne most egy misét. –Ronaldo szavai visszhangoznak gondolataim között, a cseremezemet megfogva, fejének dobom.

-          Mondja ezt az, aki nem önmaga, mióta a felesége hordja a nadrágot. –mosolyom levakarhatatlan, nagyon imádom őket.

-          Hé, tudtommal én vagyok a férfi.

-          De azt nem tudod, hogy más minek tekint Cristina. –beszaladva a fürdőbe magamra csapom az ajtót, majd meglepődve konstatálom a fél csapatot, miközben zuhanyoznak. Szemem kitágul, kezeimmel könnyed mozdulat segítségével takarom el a látványt, és hátraarcot vágva, hallgatom rémült hangjukat.

-          LARI?! –Gülüke kérdését valószínűleg kint is hallhatták, ugyanis Ronaldoék társasága hangos kacagásban tör ki.

-          Ne haragudjatok, Ronaldo megkért, hogy csináljak rólatok egy képet, ugyanis veletek még nem volt alkalma fürdeni. –hallom a hangos nyeléseket, de az ajtó kinyílik, és valaki megfogva a derekamat, kiránt az öltöző fényébe. Hangos sikítással nyugtázom támadását, majd hasba rúgva, arrébb csúszok.

-          Lari, ezt még visszakapod. –vészjósló hangja megmosolyogtat, kezembe kapva a váltóruhát, várom, hogy a zuhanyzó üres legyen.

-          Ahhoz viszont nekem is lesz egy-két szavam Ronaldo. –becammogva a mosdórészhez, gyors tusolásba kezdek. Muszáj beszélnem húgommal, ez nem folytatódhat így tovább. Morgolódva mosom le magamról a fűdarabokat, fejem még mindig kavarog az összeütközés miatt. Törölközőt tekerve magam köré, megilletődve lépek ki a hideg víz alól. Szerelmem a csapnak dőlve figyel, tekintete elidőzik arcomon.

   -       Meg kéne nézetni egy orvossal, lehet agyrázkódásod van. –belenézve a tükörbe, elborzadva nézem végig a halántékomnál lévő véraláfutást. Tenyérnyi nagysága átterjed a szememre is, most ha valaki nem tudná, hogy profi focista vagyok, hihetné azt, hogy a férjem vert meg ennyire.

   -       Rájöttem, hogy nem szabad halogatni a sérüléseket. Természetesen elmegyek majd egy dokihoz, de előtte fontosabb dolgom van. –hajamat hátrafogva egy gumival, nem kezdek el bíbelődni a szárításával.

   -       Mi történt a sajtótájékoztatón? –izmaim megfeszülnek, a lehető leglassabban emelem rá tekintetemet.

   -       Hannah előrukkolt egy fantasztikus képpel, ahol Tessa éppen egy másik férfi karjában keresi a társaságot. –száját vékony vonallá préseli, karjait mellkasa elé teszi.

   -          Ronaldo felismert?

-          Nem, éppen ez az. Nem veled volt, hanem egy számomra… Úristen! –hiszen azért volt ismerős hátulról az a gyerek, mert már láttam valahol! Mégpedig aznap, amikor bocsánatot akartam kérni húgomtól, de Marcelo elküldött. Vajon Pufi is rájött erre? Hiszen mégis csak ő fogadta fel az ápolót. Lekapva magamról a törölközőt, kizárom a külvilágot. Felkapkodva a ruhámat, Sergio felé fordulok. –Ha megkérlek, összeszeded a cuccom, és hazaviszed? –apró bólintása után kirohanok az öltözőbe, intve a csapattársaknak, loholok húgom felé.

(Alicia Keys - Girl on Fire)

Bepattanva autómba nem foglalkozok az újságírókkal, túl sok szart kavartak már az életemben. De annak örülök, hogy Ronaldo felnőtt módjára tudott viselkedni. Indítva a járművet lezárom a központi zárat, majd rátaposva a gázra, Tessahoz indulok. Túllépve a megengedett sebességet, kíváncsian figyelem a traffipaxokkal ellátott autókat, amik segítségével vagy elveszítem a jogosítványomat, vagy szerencsésebb megmozdulással csupán jókora összeget kell leemelnem a bankszámlámról. Utóbbival már kevesebb gond lenne.

Leparkolva a ház előtt, őrült módjára fekszem rá a csengőre. Türelmetlen énem úgy tűnik most tör felszínre, ugyanis meglátva a szőke hajat, agyam azonnal reagál. Megfogva vállait arrébb tolom, majd belépve az ajtón, szememmel ismerős hajzuhatag után kutatok.

-          Hol van Tessa? –mérgesen fordulok az ismeretlen felé, agyam zakatol.

-          Itt vagyok Lari. –halk rekedtes hangja most egyáltalán nem hat meg, tengelyem körül megfordulva, szemeibe nézek.

-          Mégis hogy tehetted? Hogy lehetsz ekkora ribanc? –füstölögve teszem fel kérdésem, de a válaszra nem számítok.

-          Tudod nővérem, te vagy a példaképem. –lesokkolva állok előtte, szavai késként fúródnak szívembe. Szemeimbe könnyek gyűlnek, lelkemre mázsás súly telepedik.

-          Sajnálom, hogy így gondolod. Mégis mi alapján ítélsz el engem? –megemelve hangomat kezem remegni kezd, de nem akarom még egyszer megalázni.

-          Ismerős neked még az a név, hogy Fabregas?!

-          Fogalmad sincs mi történt velem az utóbbi fél évben. És neked az ismerős még, hogy Ramos? Vagy ez a szőke ficsúr? –artikulálva kérdezgetem, de arcáról csupán a flegmaság olvasható le. –Tudod mit Tess? Ronaldónál úgy mosod tisztára a nevedet, ahogy akarod, innentől kezdve nem érdekelsz. –csapkodva vonulok ki, szívemnek most nem esett jól ez az apró beszélgetés. Az addig rendben van, hogy milyen hülyeségeket követtem el az utóbbi időben, de legalább engem nem a riporterek buktattak le.

Lehajtott fejjel ballagok családi házunk felé, agyam megfelelő megoldások után kutat. Egy ilyen ember miatt hazudjak a legjobb barátomnak? Vagy várjam meg még kibukik ez az egész? De mi van akkor, ha én jövök ki ebből rosszul?! Valószínűleg, ha Ronaldo erre rájön, akkor örök életre megutálja családomat. Fantasztikus.

Belépve az ajtón, egy apró kutyába botlok. Érdeklődve tekintek végig a nappalin, de sehol egy árva lélek. Felvéve az ölembe a csöppséget, a konyha felé indulok, hogy adjak neki egy kis vizet. Odi folyamatosan sarkunkban lohol, fel-felugorva a kölyökhöz. Az a baj, hogy Sergio kutyája amúgy is apró, viszont a kezemben tartott Golden Retriever már most nagyobb nála. Megmosolyogtat a cselekedete, de figyelmen kívül hagyva egy pillanatra, tálkába engedek vizet.

-          Tessék szépségem. –megsimogatva a fejét felpillantok, mire ijedten kapok szívemhez. Úgy látszik nem tiszta a lelkiismeretem.

-          Tetszik? –férjem az ajtófélfának támaszkodva figyel, arcán hatalmas mosoly játszik.

-          Nagyon aranyos. De honnan van? –érdeklődve tekintek a lábamnál játszó kölykökre, fej rázva ülök le a földre, mire mind a ketten belefészkelik magukat az ölembe.

-          Meghalt az anyja, a barátom pedig mély letargiába esett, és nem akarta megtartani, ezért inkább hazahoztam, már persze, ha nem baj. –mindentudó tekintetemet ráemelve, elhúzom a számat.

-          De baj, azonnal tedd ki Odival együtt az utcára. –eltorzítva hangomat, mosolyogva figyelem arcmimikáját. –Istenem Sergi, tudod milyen régóta vágytam már egy ilyen kutyára? –ez az egész igaz is, csak nem lett volna időm rá. Féltem a házban tartani, de az udvarról pedig elszökhetett volna.

-          Tudom, miért ne tudnám? –macsós mosolyától kiráz a hideg, tekintetem inkább az ölembe fészkelő szőrgombócokra emelem. Megsimogatva a buksijukat, elhessegetem őket, majd felállva a szobánk felé indulok. –Minden rendben?

-          Igazából nincs. –ujjai csuklóm köré fonódnak, tekintetem kezünkre összpontosít.

-          Mondd el. –parancsoló hangját meghallva, meglepődve pillantok rá, de arcáról csupán a kíváncsiságot tudom leolvasni.

-          Most jöttem Tessatól. Nem tudom mi történt vele, de nincs jó hatással rá a szőke ápológyerek. Ronaldo azt a képet látta, amin húgom azzal az öntelt gyerekkel ölelkezik. Felcseszte az agyát, alig tudtuk lefogni, hogy ne csináljon semmilyen hülyeséget. –felsóhajtva bújok karjai közé, fejemet mellkasán pihentetem. Homlokomon végigsimít, tekintete ijedté válik. –Tudod, nem érzem valami jól magam. –becsukva szememet, lábaim remegése nem segít a biztos talpon maradásban. Ha Sergio nem tartana, valószínűleg már a padlón végeztem volna.

-          Lázas vagy. –egy kijelentés, az agyam mégis zakatolni kezd. Nem értem miért velem történnek ezek a fantasztikus dolgok.

-          Lehet a fürdőzésem megártott. –halk hangom még számomra is ijesztően hat, végigsimítva hátamon jóleső bizsergés fut végig rajtam.

-          Vagy agyrázkódásod van. –ahogy ez a mondat elhagyja ajkait, számhoz kapom kezem és a földszinten elhelyezett mosdó felé kezdek el sprintelni, hogy kiadhassam gyomrom tartalmát. Fáradtan görnyedek a csésze felé, testem másodpercek alatt kezd el remegni. Kiöblítve számat megmosom arcomat, majd figyelmen kívül hagyva környezetemet elandalgok a szobáig. –El kéne mennünk az orvoshoz.

-          Csak alszom egyet, és jobban leszek. –párnámba motyogva a szavakat, álomra hajtom a fejem.

-          Nem érdekel, mit mondasz, megyünk a kórházba. –ellenvetést nem tűrő hangja következtében feltápászkodok, majd morogva ölelem át kispárnáját.

-          Mehetünk. –elhúzva számat vidám arcát kezdem el szuggerálni. Ölébe kapva, fejemet vállához rejtem. –Mi van, ha most a végighányok a hátadon?

-          Akkor szívás, de ha lehet, ne csináld ezt. –kacagása most az egyszer megnyugtat, szemeimet becsukom.

-          Igyekszem kontrollálni a lehetetlent. –kizárva a külvilágot álomra hajtom a fejem, majd már csak a halk szólongatásra kelek fel.

(Tessa)

(Alex Goot - Livin on a prayer"

Matíastól kicsit meglepő volt, hogy még egy üzenetet sem hagyott, hogy elmegy, de hát ki vagyok én, hogy számon kérjem rajta?! Tulajdonképpen senki. Csak mostanában olyan a viszonyunk mintha élettársak lennénk és annyira hozzászoktam ehhez a szerephez, hogy már úgy tűnik nem tudok elszakadni tőle, még úgy sem ha már biztosan tudom, hogy a férjem újra Madridban tartózkodik.

Gondolatmenetemet a telefonom csörgése zavarta meg, aminek a zenélése az emeleti hálóból a konyháig elhallatszott.

-     -     Cata, ha megkérlek akkor légy jó még felveszem a telefont. – beraktam lányomat az etetőszékbe, hiszen ott nem sok kárt tud okozni pár másodperc alatt, amíg én felveszem a telefont, majd az emelet felé szaladtam, hogy felvegyem a készüléket. – Igen? – kicsit lihegősnek hangzott a hangom, de reméltem, hogy ez a készülék másik végén nem annyira hallatszik.

-     -     Szia Tessa Louis vagyok. Mi a helyzet veled? Hogy sikerült a fotózás? – örültem, hogy Louis van a vonalban, de egy kicsit reménykedtem abban is, hogy Matías hív, hogy hol van.

-          Szia Louis. Örülök, hogy felhívtál. A fotózás remek volt és elég jó képeket csináltak, sőt volt pár, ami különösen tetszett, viszont nagyon fárasztó volt az egész. Úgy látszik kicsit kiestem a gyakorlatból. – próbáltam elnevetni a dolgot, de a valóság az volt, hogy tényleg kiestem a gyakorlatból és nem bírom már annyira a hajtást, mint régebben.

-          Na, akkor örülök, hogy eddig minden terv szerint halad. Nem tudom, hogy ráérsz-e ma, de ha van egy kis időd le kéne ugranod Sevillába, hogy elintézzünk pár dolgot. Papírok meg pár fontos dátum, amiről jó lenne, ha nem maradnál le, hanem részt ennél rajtuk. Kellene egy promó film is az új lemeznek, szóval lenne mit megbeszélni. Ha a ma nem jó neked, akkor majd hívj fel, hogy mikor érsz rá és akkor egyeztetünk. – már azt vártam, hogy Louis mikor ájul ki az oxigénhiány miatt, ugyanis az elmúlt monológja alatt aligha vett levegőt.

-          Azt hiszem, hogy most van egy kis időm szóval, ha az neked jó, akkor most elindulok Sevillába aztán remélem, hogy hamar sikerül odaérnem. – bontva a vonalat nem kapkodva, de azért kicsit sietősen kezdek el készülődni ugyanis nem akarom megvárakoztatni Louist, hisz még ő tesz nekem szívességet.

Kikapva Catat az etetőszékből az emelet felé indulok közben pedig az odafelé vezető útvonalat pörgettem át az agyamban. „Basszus a pince labirintusban el fogok tévedni!” Gondolatom miszerint el fogok tévedni a stúdióba vezető úton megnevettet, hiszen sohasem voltam valami jó a tájékozódásban. Catara egy kis ruhát adtam hiszen a madridi levegő jelenleg elég párás és meleg is.

-          Gyere baba átöltözök én is és indulunk is. – kis kommunikálás után már úton is voltam a háló felé majd Cataval az ölemben tisztára elvesztem a ruhák között.

Sohasem szerettem öltözködni, de ha már fel kellett öltöznöm, akkor pedig sohasem tudtam, hogy mit vegyek fel, vagy, hogy amit felveszek az éppen jól néz-e ki. Most pedig még nehezebb a választás, hiszen mostanában Matías szokott kihúzni a csávából, ami az öltözködést illeti, bár nem tudom, hogy- hogy csinálta azt amikor csak úgy kivett két ruhadarabot és az összepasszolt.

Végül sikerült választanom egy tíz perces válogatást követően, így magamra kaptam egy fehér halálfejes

pólót, amit madarak díszítettek így nem tűnt gyászosnak a darab majd a pólóra még egy farmermellény is vettem, alulra pedig egy farmer rövidnadrágot választottam egy fehér saruval. Megfogtam egy mindenhez illő táskát majd a gyerekszoba felé haladva már pakolásztam is bele pár fontos iratot és dolgot, amire szükségem lehet majd az út során vagy pedig majd Louisnál. Catanak is bepakolva pár cuccot, felvettem a csöppséget, majd egyenesen a kocsihoz mentem. Gyorsan bezártam a házat és indulásra késszé varázsoltam magam és Catat is.

(Demi Lovato - Neon lights)

Az út szerencsésen és viszonylag gyorsan telt, hiszen sem dugót nem kaptunk sem pedig nagy forgalmat. Végig énekeltem így fel sem tűnt a körülbelül négy és fél órás út. Bár azzal már elég nagy gondban voltam, hogy melyik zenebolt alatt is található a stúdió, ugyanis amikor jöttünk általában Matías vezetett neki pedig ez már egy elég ismert útvonal volt, bár nekem is az lehetne hiszen pár évig itt éltem, de valahogy a zenebolt környékére sohasem sikerült eljutnom talán pont azért, mert a város másik végében volt elhelyezve. Szerencsére nem került sok időbe még megtaláltam a helyet, hiszen az egyik főutcán volt található. Leparkolás után viszont rögtön tárcsáztam Louist, hogy segítsen tájékozódni a pincében vagy egyszerűen jöjjön fel értünk, mert nélküle én ott lent elveszek.

-          Igen? – körülbelül egy fél csörgés kellett ahhoz, hogy a producer barátom felvegye a telefont, így pedig szabályosan még én lepődtem meg.

-          Szia Louis, itt Tess. Itt vagyunk a bolt előtt, de jó lenne, ha segítenél, mert lent a pincében nem vagyok valami jól tájékozott, bár tulajdonképpen sehol sem vagyok és a GPS-em nélkül meghalnék, de ez most mindegy. – a mondatom végét már elnevettem közben pedig már bementem a boltba a karomon Cataval, akit nagyon érdekeltek a hangszerek és mindegyiket meg akarta érinteni, de inkább nem engedtem neki, mert a végén még vagy magában vagy a hangszerekben okozott volna kárt.

-          Menj el a pincelejáró aljtóig és várj meg ott. Egy perc is ott leszek. – meg sem várta, hogy szeretnék-e hozzászólni valamit a mondandójához már le is tette mi pedig az ajtónál vártunk arra, hogy elkalauzoljon minket a stúdióba.

-          Sziasztok. Nem tudtam, hogy elhozod a babádat is, de örülök, hogy megismerhetem őt. – Louis úgy mosolygott, hogy valószínűleg ebben a pillanatban senki sem tudta volna elrontani a kedvét. Közben elindultunk a stúdióba én pedig próbáltam megjegyezni az útvonalat, de az ötödik kanyarnál inkább feladtam és arra koncentráltam, hogy ne essek el a kábelrengetegben, ami a folyosón futott végig.

-          Ki volt az a marha, aki ezt a labirintust kitalálta és megjegyezte, hogy merre kell menni? –ezt a kérdésemet nem szándékoztam feltenni egyszerűen csak kicsúszott a számon, de Louis fennhangon kezdett el kacagni a hirtelen jött kérdésemen.

-          Igazából könnyű megtalálni a termet, hiszen ha nem szemmagasságba nézel, akkor felül kis táblákon ki van írva, hogy merre kell pontosan menni, és hogy hol is kell lekanyarodni. Most pedig már meg is jöttünk. Hölgyeim. – legszívesebben tarkón vágtam volna magam a hülyeségem miatt, hiszen ha jobban figyeltem volna már korábban is láthattam volna, hogy tényleg kis táblák és nyilak mutatják az utat. - Na, igazából nem fogok sokat kertelni, mert van elég dolgunk. A lényeg annyi, hogy alá kéne írni pár szerződést, ha szeretnéd elviheted és átfuthatod őket vagy megnézetheted egy ügyvéddel is ahogy jól esik. Na, ez az egyik a másik, hogy a lemezed kiadásának ki kéne jelölni egy időpontot, hiszen előtte egy kicsit reklámozni kell az anyagot, hogy több ember legyen rá kíváncsi, a rajongóid pedig felébredjenek. Aztán mondtam neked, hogy ha már ez mind megvan kéne egy videó is és egy klipet is lehetne forgatni valamelyik számhoz, hogy egy kis ízelítőt kapjon a nagyvilág a stílusból, amit a dalaid fognak képviselni. – barátom olyan sebességgel kezdett bele a mondanivalójába hogy szinte még időm sem volt felfogni, hogy mit is mondott.

-          Húh ez gyors volt. Na, akkor a szerződést elviszem és átolvasom, hogy tudjam, hogy egyáltalán mit írok alá. A dátummal kapcsolatban pedig fogalmam sincs, hogy mi legyen, régebben mikor ezzel foglalkoztam mindent a menedzserem csinált így nekem körülbelül beleszólásom sem volt semmibe. Szóval, ha nem nagy gond, akkor rád bíznám, hiszen te jártasabb vagy ebbe az egész helyzetbe. A videót pedig, ha úgy jó, akkor otthon átgondolom, hogy melyik számra kéne leforgatni. – élveztem a pörgést, de még fel kellett vennem az ütemet.

-          Ha pedig úgy van, van pár olyan előadó, aki szívesen csinálna veled közös számot. Itt van pár név ezt is nézd majd otthon át és gondolkodhatsz már a dolgokon a nevek mellett vannak telefonszámok is szóval, ha szeretnéd magával a másik előadóval megbeszélni és aztán szólni az is megfelel nekem. És amit még szerettem volna. Tegnap kaptam egy nagyon jó szöveget az egyik dalszövegírómtól, ő nem tudta, hogy kinek szeretné odaadni, de én amikor megláttam és hallottam, hogy milyen dallamvilágot képzelt el rögtön rád gondoltam. De persze ez tőled függ. – nagyon meglepett, hogy vannak előadók aki szeretnének vele duettet csinálni, azon pedig még jobban hogy milyen nevek merültek  fel a listában.

-          A szövegeket általában magamnak szoktam írni, de megnézem és megpróbálom elénekelni. – Louis válasza egy egyszerű bólintás volt majd már ment is a szövegért, amit rögtön a kezembe is nyomott. Majd párszor átfutottam a szöveget és próbálgattam énekelni végül pedig annyira megtetszett mind a szöveg mind a zenei alap, hogy a végére én erősködtem, hogy most rögtön vegyük fel a dalt.

Szerencsére nem kellett sokszor felvenni  a számot az utómunkálatokat pedig már meg sem vártuk, mert Cata elég nyűgös lett a megbeszélés alatt, így Louis azt mondta, hogy a kész dalt majd átküldi a telefonomra. A hazafelé út már kicsit neccesebb volt, mint az odafelé vezető, hiszen Cata nem tudott elaludni a kocsiba még akkor sem, ha énekeltem neki, így hol gyorsabban mentem, hogy hamarabb hazaérjünk hol lassabban, hogy hátha akkor el tud aludni, de sajnos semmi eredménye nem volt így teljesen megörültem annak, amikor megláttam a Madrid határát jelző táblát.

-     -     Hahó, megjöttünk. – Matías a nappaliban ült a tévé előtt és valami zenecsatornát nézett, de mikor beléptünk rögtön ki is kapcsolta.

-     -     Hát ti meg merre jártatok? – kicsit szenvedtem a táskákkal, mert a Catat dolgait tartalmazó táska rátekeredett a kezemre, de szerencsére Matías segített, hogy ne szakítsak el semmit.

-          Mindjárt mesélek, csak lefektetem aludni. – nem is kellett sokat az ágya mellett ülnöm, hogy elaludjon, hiszen amint a kislányom feje elérte a párnát már mélyeket szuszogott, így nyugodtan mehettem le a napaliba, ahol Matías éppen ajtót nyitott valakinek...

Chapter 48.

Sziasztok!:)
Megérkezett az új fejezet, jó olvasást kívánunk Nektek!
Valamint Boldog Születésnapot Sergio Ramosnak, aki ma ünnepli 27. életévét.:))
Puszi Nektek, Lari, Tessa.:)

(Ramos)

(Kanye West - Stronger)

Lari monológja kissé meglep minket, soha nem láttuk még ennyire kiborulva. Az öltözőben néma csend uralkodik, mindenki gondolataiba mélyedve agyal, miképp tudna még nagyobb teljesítményt nyújtani a pályán. Nem elég, hogy a csapatkapitányunk ideges, még Ronaldoék is rátesznek egy lapáttal, holott mindez nem történt volna meg, ha nem önzőzik a portugál klasszis. Hatalmas sóhajtás után felpillantok a nyíló ajtóra, abban reménykedve, hogy szerelmem jön vissza mosolyogva. Sokkal kellemesebb lenne, mindent előröl kezdeni. Fogalmam sincs mi történhetett a sajtótájékoztatón, de az angol lány, és a portugál hetes sem éppen a nyugodtságáról ismerhető fel. Vidámabban állnánk hozzá a mérkőzésekhez, ha Iker egészséges lenne, de minden okkal történik.

Ma van a születésnapja, és az eltervezett ünneplést remélem, nem szakítja semmi félbe. Szerettem volna, ha ezt a napot velem tölti, de a csapat hajthatatlan volt, mindenki illően akar hozzájárulni a huszonharmadik életév betöltéséhez.

A csapattársak fészkelődnek, kiszakadva gondolataim közül, felfigyelek edzőm hangjára.

-          Mi történt az előbb? Larissa majdnem elgázolt, miközben a pálya felé rohant. –arcomat kezembe temetve végigsimítok hajamon. Megszokásom volt, hogy minden szezon végén levágattam, de most valamiért hamarabb szerettem volna megváltozni. Úgy éreztem feleségemhez egy igazi férfi illik. De ezt valóban a haj rövidsége teszi? Vagy a viselkedés is merő szerepet betölt ebben?

-          Kiakadt, mert nem játszottunk megfelelően. –Adán szomorú hangja cseng fel az öltöző falai között, a mester szemei hatalmasra nyílnak.

-          Ő nem az a típus, aki elküld mindenkit a francba. Azt a hálátlan szerepet én szoktam betölteni. –apró mosoly kúszik az arcára, viszont most a letargia miatt senki nem tud rajta derülni. –Figyeljetek. Nem nyerhettek meg minden meccset. De úgy gondolom alázatosan veszíteni sokkal jobb. A tudat, hogy mindenki mindent megtett azért, hogy ennek a mérkőzésnek jó végkimenetele legyen, felbecsülhetetlen.

-          Le kellett volna állítani a keselyűket, és nem lenne mindez. –Ronaldo orra alatt pufog, az edző felfigyelve szavaira, érdeklődve fordul az említett személy felé.

-          Magyarázat?

-          A magánéletünkre szálltak rá. Olyanok voltunk, mint a haldoklók, akik felett köröznek a madarak arra várva, hogy lecsaphassanak a tetemekre. –elhúzva száját a hasonlaton, fanyar mosoly költözik arcára. –Tudom, hogy félre kell tennünk a problémáinkat, de ez nem minden esetben valósítható meg.

-          Én ezzel teljesen tisztában vagyok, a meccs utáni nyilatkozat az enyém, ezt a részét higgyétek el, én tisztára mosom. Viszont most össze kell szednetek magatokat, mert Larissa sérült. Ha megfigyelitek, feltűnően húzza a bal lábát, mégis mindig a két térfél között rohangál. Ő ennek ellenére is mindent belead. Nektek is fel kell zárkóznotok, és tudom, hogy rohadt nehéz, de gondoljatok arra, hogy még nyolc forduló, és ha minden jól megy, a kupát Casillas emelheti a magasba elsőnek. –apró mosolya kiszélesedik, révedt tekintettel néz az ablak felé. Igaza van!

-          Vége a félidőnek, induljunk. –felpattanva lepacsizok mindenkivel, majd kifelé véve az irányt, elégedett tekintettel nézek szerelmemre. Még jobban kell védekeznem, nem engedhetem meg, hogy túlterhelje magát a hülyesége miatt.

Ronaldoval váltva pár szót, hatalmas mosoly telepedig arcára. Tapsolva áll fel kiszabott helyére, majd a sípszó kezdetével húzós félidő kezdődik. Lábaim már remegnek a fáradtságtól, tüdőm sípol, de nem adhatjuk fel, most még nem. Majd pihenünk a La Liga utolsó mérkőzésén. Ott, ahol már semmit sem fogunk elbukni. Soldado csapata fantasztikus támadást indít felénk, szerelmem egy pillanatra behunyja szemét, majd éktelen rohanásba kezd. Oliveirat kiugratva újabb helyzetbe kerülnek, de védősorunk időben összezár. Szögletre mentve a labdát, bosszankodom a megoldáson, de mást jelen esetben nem tehettünk. Ráállva az egyik támadóra, lökdösődésbe kezdünk, amit a bíró rögtön le is fúj, majd pár szó után szétválaszt minket. Lari reményteli tekintettel figyeli a szögletzászlónál elhelyezkedő valenciai játékost. A bőr gyönyörű ívvel száll a csatár felé, de szerelmem időben észreveszi a lehetőséget. Hatalmasat ugorva megtámaszkodik az ellenfél vállán, majd fentebb lökve magát, kifejeli a játékszert a tizenhatos elé. A bíró sípjával rohan, majd a tizenegyes pont felé mutatva, összetöri a reményeket. Lari odasétál Adánhoz, majd valamit a fülébe súgva, ad egy puszit arcára. Kikocogva mellénk, magabiztos tekintettel nézi cserekapusunkat, aki hatalmas önbizalommal hárítja a lehetőséget. A madridi közönség egy emberként kezd el ordítani, a hangulattal soha nem volt baj. Idióták voltunk, hiszen kételkedtünk magunkban, viszont a drukkerek a nehezebb pillanatban sem pártolnak el tőlünk. Mosolyom levakarhatatlan, megölelve a kapust, arrébb sprintelek. Megkapva a labdát felfutással próbálok meg egy helyzetet kiharcolni, de elakadva a középpályán, inkább átpasszolom Alonsonak, aki kiszemelve Larit, gyönyörű helyzettel áll elő…

(Larissa)

(Trey Songz - Bottoms up)

Kilépve a pályára, az euforikus hangulat most is érezhető. A szurkolók bíznak a csapatban, nem szabad pont most elhagyni magunkat. Fellépve a füves területre az égre nézek, csuklómra egy puszit adva, reménykedek. Mourinho elégedetten jön fel a folyosón, mikor bent voltam, ő még sehol nem volt. Apró mosoly bujkál szája sarkában, felém bólintva köszönömöt tátog. Nem értem a miérteket, ahogy azt sem, hogy ezt most miért érdemeltem meg. De bízom abban, hogy sikerült észhez téríteni a csapatot. Lehet csúnyán elküldtem őket egy melegebb éghajlatra, de az én időm és türelmem is véges. Mérgelődve sétálok a kiszabott helyemre, majd a folyosó felé pillantva, kissé elégedetten szemlélem a csapatot. Ég bennük a bizonyítási vágy, és ezt most jó előjelnek veszem.

-          Feladjátok? –Ronaldo mellém lépve mélyen a szemembe néz.

-          Sajnálom, de el kell keserítselek. Harcolni fogunk a bajnoki címért. –megölelve, próbálom a könnycseppeket visszaszuszakolni a szemembe, de néha már semmi sem sikerül az embernek.

-          Passzolj, be kell húznunk ezt a mérkőzést. –bólintása most kissé megnyugtat, hátrafordulva a csapattársakhoz, megtapsolom őket.

A bíró belefújva sípjába, ezzel elindítva egy újabb félidőt, ami ha minden jól megy, a mi javunkra fog kedvezni. Hála egy szögletnek, és az én hülye megmozdulásaimnak, a bíró egyszerű mozdulattal emeli fel a sárga lapot. Mondjuk még mindig nagy szerencse, hogy nem pirosat kaptam, bár annyira nem voltam durva. Kicsit azért a Denevérek játékosa is rájátszott, de ez a része már lényegtelen úgy érzem. Adán lefagyva áll a kapuban, még a drukkerek feszült csenddel követik a történéseket. Hatalmas sóhaj után elindulok kapusunk felé, majd füléhez hajolva egyetlen mondatot súgok neki. „Én bízom benned, megérzésem szerint bal alsó.” Arcára puszit adva, két ujjamat összeszorítom, és csak imádkozni tudok, hogy ne kapjunk gólt. Imádtam a cserekapusunkat. Rettentő fiatal volt, mégis a legjobb tudása szerint oldotta meg a helyzeteket. Ha valaki javasolt neki valamit, megfogadta. Kivéve akkor, ha neki jobb megérzése volt. Szerencsére hatodik érzékem most sem hagyott cserben, Soldado a bal alsó felé lőve a labdát, pontosan Adán kezébe juttatta, aki ráfeküdve, elégedetten nézett fel. Nevetve mutatok előre, négyes védőnknek kirúgva, hozzásegít a támadás lehetőségéhez. Xabi beívelt labdáját mellel veszem le, majd átrúgva az ellenfél védője felett, egyenes utam nyílik a kapura. Diego Alves vetődik, a labda menetét lassított felvételként élem át. Ha ez nem megy be, végem. A rajongók megfeszülve pillantanak végig a kapus mozgásán, majd már csak az ölelő karokat érzem magam körül. Ronaldo felkap a levegőbe, majd megpörgetve, vigyorogva ad egy puszit arcomra. Lefagyva nézem a megsemmisült tekinteteket, kell még pár másodperc ahhoz, hogy felfogjam, sikerült kilyukasztani a hálót, ezáltal visszaszálltunk a ringbe. Abba a ringbe, ahol eddig a percig nem sok esélyünk volt. A kapus kirúgja a labdát, de innentől kezdve a blankók megállíthatatlanok.

Khedira lekezeli a játékszert, majd lepasszolva Özilnek, kontratámadást indítunk. Még ideje sem volt a csapatnak feleszmélnie, mi már a következő támadásunkat szervezzük. A beívelt játékszer nem ér el minket, egy védő sikeresen belelépve, szögletre juttatja a bőrt. A kaputól öt méterre megállva, megfeszülve várom az újabb lehetőséget. Nekem nem elég egy döntetlen eredmény, túlságosan is sikeréhes vagyok ahhoz, hogy azt elfogadjam. Gülüke lökete erőteljesen araszol felém, felugorva könnyedén fejelek, de arra nem számítok, hogy oldalról érkezik egy védő is, aki ugyanúgy bólintva, elkapja halántékomat. Sikítva zuhanok a föld felé, hatalmas puffanás után, nyikkanva terülök el a puha gyepen. Agyam zúg, szemem előtt apró pontok játszanak. Ezért utáltam fejelni, mert elég veszélyes egy apró termetű lánynak. Tekintetemet az ápoló stábra szegezem, akik másodperces késés után már felém rohannak. Fejemet nem tudom megmozdítani, túlságosan is fáj a nyakam, ami hatalmas roppanással adta tudtomra, újabb gyönyörű sérülést szereztem. Morgolódva csukom be szememet, majd tűröm a szakszerű ellátást. Pupillareflexemet egy apró lámpa segítségével nézik meg, a játékosaink egy cseppet összezuhanva nézik a történéseket. Ha most feladom, lehet ők sem vélekednek majd erről másképp. „Ugyan már Lari! Ennél több dolgot is kibírtál már.”  Arrébb lökve a szakszerű kezeket, felállok, majd nem foglalkozva a szédüléssel, várom a bíró végszavát, ami jelen esetben a mi javunkra dönt. Portugál barátom mellé beállva, szemmel próbálom kérlelni, de hajthatatlan. Szerinte neki kell lőni ezt a büntetőt, hiszen én most nem vagyok beszámítható állapotban. De mi van akkor, ha félek? Ha nem szeretném, hogy ezt a helyzetet elrontsa valaki? Bosszankodva ugyan, de reménnyel telve állok be a társaim mellé, még Ronaldo a labda mögött helyezkedik el. Dühös tekintetét körbejártatja a játékosokon, majd a lelátó felé pillantva, erőt nyer a következő megmozdulásához. Utolsó esélyünk, ugyanis már így is a hosszabbítás perceit nyögjük. A fejem kavarog, szemeim minduntalan le akarnak csukódni, elfáradtam. Pihennem kellene, de ha már kiharcoltam egy büntetőt, illő lenne végignéznem a történéseket. Felállva szokásos terpeszállásba, hatalmasat sóhajt. Ez a dolog lottónak számít, ugyanis vagy bejön, vagy nem. Ha sikerül kellő erővel eltalálni a labdát, sikeres lehet a támadás, de ha a kapus érzi az oldalt, könnyen lehet belőle kudarc is. Nekifutva elrúgja a labdát, a játékszer pörögve száguld a kapu felé. Diego Alves vetődik, mi pedig lefagyva figyeljük a történéseket, amik merőben befolyásolják majd a maradék hét fordulót…

(Tessa)

(Ray Lamontagne - Trouble)

A beszélgetés után próbáltam minél gyorsabban eltűnni a lakásból, de annyira zavarba jöttem, hogy ott találtam a szobalányt, hogy mindennek nekimentem kifelé menet. A kanapénak, a szekrénynek és a komódnak is, amiről az egyik fénykép le is esett. Pont az a kép, amit befelé jövet úgy megnéztem és még mosolyra is húzódott a szám tőle. A kép üvegrésze szilánkosra tört a szobalány pedig rögtön szaladt ki, hogy megnézze, hogy mi ez a nagy zaj. Ahhoz képest, hogy milyen észrevétlenül próbáltam kisurranni, most elég nagy felfordulást csináltam. Még szerencse, hogy csak ez a kép esett le és nem potyogott le a komódról az összes porcelán is.

-          Úristen, mi történt asszonyom? – kicsit szokatlan volt egyfolytában azt hallgatnia a nőtől, hogy asszonyom, de valószínűleg ő így szokta meg és pedig nem akartam ezen veszekedni vele, amikor most nagyobb gondunk is van.

-          Nekimentem a komódnak a kép pedig leesett. Szeretném a segítségét kérni, hogy a szilánkokat gyorsan el tudjuk tüntetni. Ide tudná hozni a porszívót? - a nő elég furán nézett rám, szerintem nem vett teljesen komolyan ugyanis nem mozdult meg, így kénytelen voltam megint szólni neki, hogy csipkedje magát, mert nincs nagyon időm erre. – Megkérdetném, hogy siessen, mert nem nagyon van erre időm. A kislányom otthon vár. – a nő megrázta a fejét mintha most ébredt volna fel és szerencsére elindult a masináért. Én addig a képkeretet felvettem a földről, és hogy ne nagyon hagyjak úgymond nyomokat gond nélkül a táskámba csúsztattam a tárgyat.

-          Asszonyom semmi szükség arra, hogy ön bármit is csináljon és gyorsan elintézem a dolgot. Ön nyugodtan mehet a dolgára, nekem pedig ez igazán semmiség, hiszen ez a munkám. – annyira nem hatott meg a dolog, amit mondott. Én csináltam a bajt és én is szerettem volna helyrehozni.

-          Na, adja azt ide, maga pedig menjen a dolgára. Viszlát. – gyorsan elküldtem a szobalányt, és szerencsére most hagyta, hogy azt csináljam, amit szerettem volna, magyarul hogy rendbe hozzam azt a kárt, amit csináltam.

Percek alatt felszívta a porszívó a széttört szilánkokat, én pedig a kanapénak támasztottam a gépet, felvettem a táskámat és gyors iramban kezdtem meg elhagyni a házat, csak most már figyeltem arra, hogy semmihez se érjek hozzá.

A ház előtt szerencsém volt ugyanis rengeteg taxis körözött a tömb előtt, így egyből leintettem egyet és sikerült röpke tizenöt percen belül hazaérnem. Bent még mindenhol égett a villany, így gondoltam, hogy Matí éppen most küzdhet a kicsi Cataval, hogy pizsamába öltöztesse.

-   -    Helló. Megjöttem. – a házba belépve sem a konyhába, sem a nappaliban nem láttam őket, így gondoltam, hogy az emeleten találom majd meg őket viszont nem tudtam, hogy ott mégis merre, ezért is kiáltottam el magam, miközben felfelé tartottam.

-          Szia. Cata szobájában vagyunk. – gondoltam, hogy bent valami óriási meccs folyhat így a telefonomat készenlétbe helyezve vártam, hogy az ajtó elé érjek és pár profi fotót csinálhassak a küzdelemről.

-          Na, hogy boldogulsz? – kicsit lefagytam, amikor megláttam, hogy Cata nyugodtan tűri, hogy Matías átöltöztesse a telefonom pedig szó szerint belefagyott a kezembe. Eddig sohasem tudtuk nyugodtan átöltöztetni, de most hihetetlen módon ez mégis sikerült. – Ezt meg hogyan csinálod? – Matías megrándította a vállát majd a mögötte elhelyezett készülékre mutatott. – A tévé? – meglepődtem, egyszerűen annyi lenne a titok, hogy be kell kapcsolni a tévét és ennyi?!

-          Nem. Nem csak a tévé. Nézd meg, mi megy a tévében, azon van a hangsúly. – az egyik sportcsatornára volt kapcsolva, ahol éppen a Real Madrid meccs ment. - Már vagy kismilliószor hallotta az apja nevét, amitől megnyugodott. Meg persze Lari neve is elhangzott párszor. – teljesen lefagytam és még mindig az ajtóban állva próbáltam magamhoz térni, hiszen Matí olyat csinált, ami még nekünk szülőknek sem sikerült.

Az este további részében nem győztem hálálkodni barátomnak, hogy megfejtette, hogy mitől nyugszik le a lányunk, hiszen mi már minimum másfél éve küzdöttünk vele, de örülök, hogy ezentúl az öltözés sem lesz probléma számára. Már csak az hiányzik ehhez a képhez, hogy végre Ronaldo is mellettünk legyen majd, bár azt még mindig nem fejtettem meg, hogy fogok tudni azok után a szemébe nézni, amit tettem, ő pedig meg fog-e egyáltalán bocsájtani, ha oda kerül a sor, hogy tudunk majd beszélni.
Reggel Cata sírására ébredtem fel, este pedig fel sem tűnt, hogy az ő szobájában elhelyezett fotelben szenderedtem el. Felvettem őt az ölembe, majd elindultunk a konyha felé, mert biztos voltam benne, hogy azért sírt, mert éhes, ugyanis az óra már tízet mutatott a nappaliban.

-          Jó reggelt! – bekiabáltam a konyhába, de válasz nem érkezett, amit furcsálltam, mert Matí ilyenkor már rég fent szokott lenni ugyanis ő mindig olyan hét óra körül kel fel. - Na vajon hol lehet. Mondta volna, ha el kell mennie…

(Matías)

(Shantel - The kiez is alright)

Reggel még korában keltem, mint ahogy szoktam, mivel nem szerettem volna még csak véletlen sem összefutni Tessaval. Tényleg bánom néha, hogy felhívtam akkor Sandyt és beleegyeztem ebbe a hülyeségbe, hogy szétszedjük őket, de ha jobban belego„Tisztára olyan, mint Tessa ilyen téren.” Na, ne már megint Tessara gondolok. Egyszerűen mindenről és mindenkiről ő jut eszembe és ez nagyon idegőrlő. Amint a gondolatok végigcikáztak a fejemben megjelent Sandy az ajtóban és egy nagy mosollyal tartott felém, majd mintha teljesen időben lenne kezdett el velem csevegni.

ndolok, akkor nem is annyira bánom, hiszen szerettem Tessát és szeretném, ha mellettem lenne nem pedig Ronaldo mellett. Kíváncsi vagyok, hogy Sandynek van-e már valami ötlete vagy azért szeretne találkozni, hogy együtt eszeljünk ki valamit?! Na, mindegy nemsokára megtudom a választ, ugyanis már itt ülök abban a kávézóban, amit megadott, viszont ő még nincs itt pedig a megbeszéld időpont már körülbelül egy fél órája elmúlt.

-          Szia. Örülök, hogy eljöttél. – a hangja még mindig ez kicsit idegesítő, de ha segít Tessaval kapcsolatban még ezt sem bánom.

-          Szia, én pedig örülök, hogy végre ideértél. Nem szemrehányás, de már fél órája várom, hogy végre megérkezz. – mondatomra csak lelökte a vállára omló szőke haját a táskáját pedig a szék támlájára akasztotta.

-          Szerintem hagyjuk most ezt és beszéljük meg, hogy hogyan szakítjuk szét a házaspárocskát úgy, hogy mi is jól járjunk és megkapjuk, akiket akarunk. – beszéde közben intett a pincérnek, aki pillanatokkal később már ott is volt.

-          Azt hittem, hogy neked… – nem tudtam végigmondani, amit szerettem volna ugyanis Sandy úgy kezdett el társalogni a pincérrel, mint ha ott se lennék. Hihetetlen egy nőszemély az egyszer már biztos.

-          Szeretnék egy hosszú kávét és egy finom péksüteményt, azt magára bízom, hogy milyet. – egy kacsintással bízta rá a pincérre a választást én pedig csak egy egyszerű szemforgatás mellett intettem, hogy nekem is jó lesz ugyanaz.

-          Szóval mielőtt a pincérrel kikezdtél azt akartam mondani, vagyis inkább kérdezni, hogy van-e ötleted, hogy miképp vigyük véghez a tervünket. – a pincér csávónak hihetetlen időzítő képessége van ugyanis mikor Sandy el akarta kezdeni a mondanivalóját a csávó megjelent és olyan láthatóan flörtölt Sandyvel, hogy vártam a pillanatot, amikor leül és elkezd fennhangon beszélgetni.

-          Meghoztam a két hosszú kávét és a mai legjobb ajánlatunk az óriás kakaós csiga. – egy nagy mosoly után szerencsére most nem időzött ott sokáig.

-          Egyébként konkrét tervem még nincs viszont arra gondoltam már, hogy megpróbálhatnám elcsábítani Ronaldot aztán, ha megtudná Tessa, hogy megcsalta, akkor nem akarna felé nézni és te lehetnél, aki megmenti a kicsi szívét. – két harapás között mérlegeltem a dolgot, de nem voltam benne teljesen biztos, hogy ez jó ötlet lenne-e.

-          Az alap elképzelés teljesen jó, de nem hiszem, hogy ez bejönne, mert Tessa szereti Ronaldot és teljesen biztos vagyok benne, hogy ez fordítva is igaz, tehát Ronaldo is szereti Tessat, így nem engednék elcsábíttatni magukat. – Sandy bólogatva adott igazat nekem, majd láttam, hogy az újabb ötleteket és esélyeket latolgatja, aztán az ötletelést ismét megzavarta valaki, méghozzá érdekes módon a pincér srác. Nagyon kitartó, hogy megszerezze Sandy számát.

-          Ne haragudjon kisasszony, de azt ajánlom, hogy a táskáját inkább tegye az asztalra, mert nemrég valakinek ellopták a táskáját. Szeretnénk, ha ez nem ismétlődne meg még egyszer. –újdonsült barátnőm mondhatni pillanatok alatt kapta előre a táskáját és amint láttam abban a pillanatban egy teljesen új ötlet jutott az eszébe.

-          Megvan, hogy mit kell csinálnunk! – miután bejelentette, hogy tudja, hogy mit kell csinálnunk magában merengve kezdte el valószínűleg a részeteket kitalálni, teljesen úgy mintha én ott sem lettem volna.

-          Mi az ötlet? Sandy! – muszáj voltam a kezemmel a szeme előtt kalimpálni, hogy kizökkentsem a vad gondolkodásból, majd végre elmondta, hogy mi a nagy terv.

-          El fogjuk rabolni azt, aki mindkettőjük számára a legfontosabb, aztán mindkettőjük szemében a másikat tüntetjük majd fel bűnösként, mi pedig. Mi leszünk a megmentők…

Chapter 47.

Sziasztok!
Megérkezett az új fejezet.
Jó olvasást Nektek!
Puszi Lari, Tessa.:)

(Larissa)

(Macklemore- Otherside)

Sikítva rohanok oda hozzá, hátulról átölelve megpróbálom lenyugtatni, mind hiába. Szükségünk van az aktivitására, egyedül nem leszek képes támadni. A bokám nem fogja bírni. Muszáj valahogy lenyugtatnom, ha mérges, képes hülyeséget csinálni, amibe viszont Tessa fog belerokkanni. Arrébb lökve, duzzogva indul el az öltöző felé.

Úgy érzem, nem kezdődik éppen pozitívan a mérkőzésre való felkészülés. Iker mérgesen robog be közénk, vállát fogva arca eltorzul. Szomorúan roskad le a padra, minden szem rá szegeződik. Arcát tenyerébe temeti, a kétségbeesettség tisztán látható rajta is. Vállai előregörnyednek, mire felszisszenve hunja le szemeit, és hajol inkább hátra. Nem mer senki sem megszólalni, tudjuk jól, ilyenkor békén kell hagyni, de kíváncsiságom most felülkerekedik rajtam. Túlságosan is fontos most számunkra ez a meccs, nem engedhetjük meg magunknak a lazsálást. Már csak öt ponttal kullogunk a Barcelona előtt, és még hátra van nyolc mérkőzés. Egyet is elbukunk, nagy esély van arra, hogy a bajnokság is elúszik. Felállva Ronaldoék mellől, kimért léptekkel indulok el sztárkapusunk felé. Agyamban rengeteg lehetőség lejátszódik, mégis azt tartom szemem előtt, hogy ő nem fog elutasítani. Iker sohasem a durvaságáról volt híres, akkor sem tudott szívózni valakivel, ha komoly gondjai voltak.

-          Iker. –hangom halk, kezeimet karjára simítom. Többen kísérik nyomon mozdulataimat.

-          Nem játszhatok ma. Nem menne. –elhúzva száját szokatlan csalódottság ül ki arcára.

-          Mi történt?

-          Leestem a lépcsőn, és megrándult a vállam. Alig bírom emelni a kezemet, csak a gólokat kapnánk, ha én ma kilépnék a pályára. –szemei a padlót fürkészik, a néma csend meglepi. –Sajnálom. –többen felsóhajtanak, majd már éppen a kezdődő letargiába esnének, mire megjelenik Mourinho.

-          Csend és hullaszag. Mi folyik itt? –értetlen tekintettel néz körbe rajtunk, szeme megakad párosunkon.

-          Fáj a vállam, megütöttem. Nem léphetek ma pályára. –ajkait vékony vonallá préseli, szemei megvillannak.

-          Semmi gond. Keresd meg az orvost, hátha le tudja jegelni, vagy tud valami kenőcsöt javasolni. Lari mielőtt kihirdetik a keretet, szólj nekik, hogy Casillas helyett Adán lép pályára, ugyanis nem lenne célszerű, ha csereként minősítenék a sérülését. –felpattanva a földről, futásnak eredek. Bokám sajog, de most az egyszer nem szabad vele törődnöm. Igazából bele kéne mennem a műtétbe, de szeretném Angliát az Európa bajnokság döntőjébe lőni, feltéve, ha ezt a szövetségi kapitány is így gondolja. Leadva az infót gyors léptekkel indulok vissza az öltöző felé. Még tíz perc, és ki kell lépnünk a folyosóra, ki tudja milyen lelki állapotban.

-          Rábólintottak, tehát a három cserelehetőség még most is él. –körbenézve a helyiségen Casillas helyét üresen találom, még a többiek lehajtott fejjel ülnek. Mou segélykérően néz rám, nem érti a történéseket. –Mégis mi az isten történt veletek?! Adán nagyszerű kapus, én bízom benne.

-          De én magamban kissé kételkedem. –tátott szájjal kapom felé a fejem.

-          Legszívesebben megrángatnálak, és megpofoználak. Rengetegszer álltál már helyt a csapatban, és gyakoroltam veled az edzésen.

-          Igen, de…

-          Kapd össze, sőt inkább többes számban fogalmazok. Kapjátok össze magatokat! Én ki fogok menni a pályára, és a szívemet beleadom a játékba. Csúszok, mászok, ha arra lesz szükség, mert tudom, hogy fontos a klub becsülete. Vagy veletek, vagy nélkületek, de be fogom bizonyítani, hogy ez a csapat az életem. –ádáz tekintetem következtében csapattársaim tátott szájjal tekintenek végig rajtam. Megigazítva sportszáramat, elindulok a folyosó felé, és csak reménykedem abban, hogy valamennyit használt lelkesítésnek szánt szövegem. Nem biztos, hogy túlélném a meccset, ha egyedül kéne kimennem. Az viszont már csak részletkérdés, hogy úgy le is fújnák az egészet. Hangzavar üti meg a fülemet, elégedetten fordulok hátra éppen megjelenő barátaimhoz.

-          Felkészültél kislány?

-          Természetesen. És te, Roni cica?! –gunyoros mosolyom most csak játékból tartózkodik arcomon, nagyon jól esett, hogy legalább miattam félreteszi a magánéleti problémáit. Egy biztos, meccs után beszélnem kell húgommal. Edzőm megtorpan mellettem, valamit a háta mögé rejtve, rám mosolyog.

-           Ez téged illet, viseld büszkén. –kezembe adva a sötétkék karszalagot, szívem hatalmasat dobban. A ráhímzett Real Madrid címer láttán szemem kissé könnybe lábad, majd a csapat határozott bólogatására felfigyelve, nevetve ölelem meg a portugál edzőt. –Sok sikert emberek, és csak ügyesen! - felhúzva kezemre a különcséget mutató szalagot, magabiztos tekintettel nézem a valenciai játékosok lekezelő tekintetét. Utálom, ha alábecsülnek, de imádom látni az arcukat, ha sikerem van. Az a lefagyott tekintet felbecsülhetetlen, csupán azt nem értem, hogy miért néznek még mindig rám úgy, mint egy kislányra. Hiszen egyszer már elvertük őket, és akkor is pályán voltam.

-          Szia. –egy kisfiú húzza meg nadrágom alját, ezzel is felhívva magára a figyelmet. Leguggolva mellé, csillogó szemeibe nézek. –Te vagy a kedvenc játékosom, az egyik lányt kértem meg, hogy cseréljünk. –hatalmas mosoly telepedik az arcomra, maximum hat éves lehet, barna szemei engem figyelnek.

-          Nagyon aranyos vagy. Hogy hívnak? –mosolyát meglátva halkan nevetni kezdek, a tejfogai már elkezdtek hullani. Büszkén húzza ki magát, majd bizalmasan fülemhez hajolva suttogni kezd.

-          Alarico. –végigsimítva az arcán, szívem hatalmasat dobban. –Ugye megnyeritek a meccset?

-          Tekintve arra, hogy veled vonulhatok fel a pályára, biztos vagyok benne. –kacsintva egyet összeborzolom haját, mire elégedetten kacag fel. –De pszt! Ez olyan titok, amit csak veled osztottam meg. –jelképesen szájára cipzárt húz, majd továbbra is mosolyogva figyel. Oldalra pillantva tekintetem Sergio szemeivel kapcsolódik össze, amelyben őszinte szerelem csillan meg.

Megfogva apró kezét, kemény tekintettel, ámde mosolyogva indítom el a sort. Többen zengik a nevünket, éneklik a csapathimnuszt, és rengeteg transzparens található meg a lelátókon. Felállva a sorba, összekarolva a focistákkal várom a felcsendülő muzsikát. Lelkem szárnyal a boldogságtól, majd felpillantva a nézőtérre, kiszemelek hat fiatal srácot, akik kapálózva hívják fel figyelmemet az előttük elterülő spanyol zászlóra, melyen egyetlen szöveg áll. „Larissa, hozzánk jössz feleségül? Nem vagyunk a monogám kapcsolat hívei.” Megmosolyogva a szöveget, aprót kacsintok, Sergio izmai megfeszülnek. Fejemmel egy fiatal lányokból álló társaság felé bökök, ahol hasonló szöveg van kiírva, annyi különbséggel, hogy férjem nevével van ellátva a transzparens.

Meghallva a Real Madrid klubhimnuszt, a közönség egy emberként kezdi el énekelni a kissé operás szöveget. Most érzem úgy, hogy bármit képes lennék megtenni azért, hogy ez a csapat örökre együtt maradjon. Megállíthatatlanok leszünk, csak hinnünk kell magunkban. Meglökve egy kicsit Alaricot, felhívom figyelmét arra, hogy indítsa el a gyerekekből álló sort. Integetve rohan le a pályáról, majd edzőmhöz lépve bennfentes beszélgetésbe kezdenek. Végigszaladnak mellettünk a valenciai játékosok, mindenki egy-egy pacsira nyújtja kezét, viszont amikor Antonio Barragan, az egyik védő elém lép, szájával csücsörítve felém hajol. Támadását nem tudom hárítani, puha ajkai számon landolnak. Rákacsintva férjemre, hatalmas vigyorral az arcán fut tovább, én pedig elindulok a játékvezetők felé. Nem érdemes az ilyen idiótákon agyalni, most a mérkőzésre kell koncentrálni.

Kezet fogva mindenkivel, átadom a csapat címerével ellátott kis zászlót, majd beállva egy fénykép erejéig, a VIP páholy felé pillantok. Kezemet szívemre csúsztatom, Ikernek kacsintva egyet megpróbálom megnyugtatni. Remélem tudásom legjobbját tudom ma este mutatni, és nem ütök foltot a karszalag jelképes tiszteletén.

Felállva a kezdőkörbe, bokámat folyamatos mozgás alatt tartom. Nem lenne célszerű, ha a bemelegítés ellenére is lesérülnék. Számat elhúzva a gondolatra, érdeklődő tekinteteket kapok. Hatalmas mosolyom következtében várom a bíró sípszóját, ami egy hamar fel is hangzik, ezzel kezdetét veszi egy húzós mérkőzés.

(Macklemore- Wings)

Izmaim már égnek, pedig még csak harminc perc telt el. A rengeteg futás kifárasztja szervezetem, de nem állhatok meg. A csapatunk összetetten védekezik, mindig mindenki visszaér időben a kiszabott helyére, Mou által kijelölt embereket pedig rögtön szerelik. Néha be kell segíteni a csatársornak is, bár rendszerint inkább a támadással küzdünk. Sok helyzetünk adódott, de vagy Ronaldo önzősége, vagy a védősor miatt mindig elakadtak a labdák. A portugál mindenféleképpen egyedül akarja megoldani a góllövést, amiből semmi előnyünk nem származik. Nem foglalkozik azzal, hogy öt védő állja körül, ahogy azzal sem, hogy kinek milyen sérüléseket okoz egy-két belépőjével.

Ronaldo eladva a labdát, kontratámadáshoz segíti a valenciai csapatot. Morogva rohanok vissza, ugyanis az utolsó három perc hosszabbításra az egész csapat felhúzódott az ellenfél tizenhatosáig. Tüdőm sípol, de csatáruk nagyon is jó helyzetből vezetheti egyedül a labdát. Bízom Adánban, de úgy érzem ő is elfáradt már a félidő alatt. Megregulázva lépteimet, gyorsabb sprintbe kezdek, mind hiába. A labda elégedetten lyukasztja ki kapunkat, a hálóőr hiába vetődik, nem tud belenyúlni a játékszerbe, ezáltal a félidőre nulla-egyes hátrányban vonulunk le. A búskomor hangulat érezhető a csapaton, Adán magát hibáztatja az utolsó percben bekapott gólért, pedig azt még Iker sem tudta volna kivédeni. Belépve az öltözőbe, fáradt sóhaj hagyja el a számat. Megállva portugál barátom előtt, hatalmas pofont keverek le neki.

-          Nem érdekel, hogy mit fogsz tenni. Nem érdekel, hogy meg fogsz-e rám haragudni, de kibaszottul unom most már az önző cselekedeteidet. Ez egy csapat, egy család. Ha ezt nem vagy képes elfogadni, arra van az ajtó. A mostani tetteddel nem érünk veled semmit, egyszerűbb lenne, ha nem lennél azon a kurva pályán. –sikítva kapok hajamhoz, dühöngve rúgok a szekrényembe. Sergio nyugtatóan fogja meg kezemet, majd magához húzva megpróbál átölelni.

-          Larissa, kérlek nyugodj meg. –Adán mondandója nem jut el fülemig.

-          Miért nem adjátok inkább fel? Egyszerűbb lenne, ha feloszlatnánk az egész klubot, és tárt karokkal engednénk át harc nélkül a katalánoknak a kupát. Mit számít az már nektek? Elegem van. Egyedül nem vagyok képes a hátamon vinni a csapatot, ideje lenne már agyilag helyretenni magatokban a dolgokat. Szerintetek Casillas mit szólna most ehhez a hozzáálláshoz? Szerintetek az edző büszke most ránk? Én nem akarok ebben részt venni. –becsapva magam után az ajtót, ordítva indulok el a pályáig. Lehet túlságosan is felkaptam a vizet, de nem hagyhatom, hogy egy ekkora klub hírneve eltűnjön a süllyesztőben. Sokszor bántották már mind a csapatot, az edzőket, a játékosokat, és ezek pont most vannak mélyponton. Most, amikor tényleg tétmeccset kell játszanunk. Nem tudom mi lesz ennek a vége, de nem szemléljük éppen jó oldalról a dolgokat…

(Tessa)

(The Fray - How to save a life)

Eléggé kifáradtam az egész napos mosolygásba és pózolásba, ugyanis régen volt már ilyen megterhelő napom. Bár ha hozzátesszük, hogy anyuka vagyok, akinek mindennap meg kell küzdenie a gyerekével, hogy éppen fel tudja öltöztetni vagy csak meg tudja etetni akkor mondhatnánk azt is, hogy minden napom ilyen megterhelő csak más módon fárasztanak le az események.

-          Min gondolkozol ennyire? Mióta elindultunk a stúdióból még csak a hangodat sem hallottam. – Matí nagyon csendes volt, ami kicsit nyugtalanított, mert máskor mindig ő az első, aki bekapcsolja a rádiót, vagy éppen felhoz valami témát csakhogy beszélni tudjunk és ne üljük kukán egymás mellett mint ahogy éppen most is tesszük ebben a percben.

-          Semmin. Semmin, csak tisztára elbambultam, meg én is eléggé eláradtam a mai napon. – egy halvány mosolyt küldött felém, ami nem volt túl meggyőző és láttam rajta, hogy valamit elhallgat, de nem faggatóztam tovább. Inkább hagytam, hogy átrágja magát a dolgokon, aztán ha akarja majd elmondja, hogy mi a helyzet. – Szerintem most nem valami jó ötlet azt az utat választani. Lépten-nyomon meg fogsz állni, vagy elterelnek majd a létező összes kisutcába. – próbáltam az útra koncentrálni, de egy érdekes arckifejezést azért megengedtem magamnak a fura arcomon pedig Matí egyből elkezdett nevetni, viszont engem idegesített, hogy nem válaszol.

-          Örülök, hogy végre felkeltél és jól szórakozol, de elmondanád, hogy mégis mi olyan nevetséges? És persze az is, hogy miért ne erre menjek haza? – elkapott minket a piros lámpa így volt időm egy kicsit jobban odafigyelni Matíasra, aki már nem nevetett, de egy mosoly azért bujkált a szája sarkában.

-          Csak azon a bamba arckifejezésen nevettem, amit bevágtál, egyébként pedig meccs van a stadionban tehát nem nagyon jó választás belemenni a dolgok sűrűjébe. – Matías kézzel-lábbal mutogatott, hogy merre menjek így megpróbáltam először követni az utasításait viszont egy idő után gondoltam egyet és lehúzódtam az út szélére. – Most meg mit csinálsz? – ez egy nagyon jó kérdés volt, hiszen nagyjából még én magam sem voltam tisztába azzal, hogy mi is a tervem, de késztetést éreztem arra, hogy megtegyek egy fontos lépést.

-          Tudnál vigyázni Catara egy kis ideig? – nem mondtam neki semmit, mert biztos, hogy ő lett volna az első, aki le akart volna lebeszélni arról, amit tenni készülők, és jelen pillanatban támogatásra lett volna szükségem nem lebeszélésre.

-          Most meg mire készülsz? – még mindig tartottuk a szemkontaktust a szeme pedig tökéletesen tükrözte azt, hogy kitalálta már, hogy mit akarok tenni, de az én számból szerette volna hallani.

-          Az nem lényeges csak vigyázz Catara és vidd őt haza. Én is sietek haza. – egy gyors puszit adtam az arcára és már ki is pattantam a kocsiból.

Tudtam, hogy nem valami jó ötlet ezt tennem, de meg kellett tudnom, hogy Roni visszatért-e az országba. A sok pletyka már nagyon az idegeimre megy és rájöttem arra, hogy már csak annak, hihetek, ha valamit én magam látok a két szememmel. Ahogy közelítettem a stadionhoz a gyomromban egy gombóc kezdett el növekedni, ami nem túl sok jót sejtetett. Volt egy olyan megérzésem, hogy a stadionban, most nem csak a testvéremet láthatom majd, aki valószínűleg utál, és tiszta szívéből gyűlöl is, hanem a férjemet is, hiszen egyre jobban kezdtem úgy érezni, hogy a ő is a pályán lesz csak éppen én vagyok az a személy, aki még a tévét sem nézi és utolsónak tud meg olyan fontos híreket, mint például, hogy a férje visszatért.
A stadion előtt állva a pulzusom egyből az egekbe szökött és a táskámat szorongatva mentem egyre közelebb és közelebb a jegypénztárhoz. A pénztárban álló férfi egy mosoly után egyből beengedett, hiszen a helyzettől függetlenül én még mindig Cristiano Ronaldo felesége vagyok és már megszokta valószínű, hogy a meccseket a lelátóról tekintem meg, vagyis tekintettem régebben meg. Lassan lépkedtem a nézőtér felé, mert tényleg nem tudtam, hogy mire számítsak. A legjobban nem is attól féltem, hogy tényleg itt van, hanem attól, hogy hogyha meglátom milyen érzéseket fog kiváltani belőlem a jelenléte. Már éppen csak pár lépés választott el attól, hogy rálássak a pályára, de mielőtt ezt megtettem volna egy pár percre megálltam és néhány óriási levegővétellel próbáltam meg a már a torkomban növekedő gombócot legyűrni. Végül pár perc állás után rávettem magam, hogy lenézzek a gyepre, persze mindezt próbáltam úgy csinálni, hogy ne keltsek nagy feltűnést, mert semmi kedvem nem volt most egy pletykalap címoldalán végezni ezzel a sztorival.

(Pink- Just give me a reason [magyar])

Amint a látókörömbe kerültek a játékosok egy bizonyos számot kezdtem el kutatni a szememmel, és nem telt bele pár másodperc sem, amikor megláttam őt. Éppen egy támadást vezetett és csak egy kicsit kellett elfordítanom a fejem, hogy rögtön mellette meglássam a testvéremet is. Amint őt megláttam eszembe jutott, hogy most mennyire is eltávolodtunk egymástól ahhoz képest, hogy az akadémián szinte szét sem lehetett minket választani, most pedig hol tatunk? Idióta módján elárultam őt és tönkretettem nem csak a saját életemet, de a testvéremét és a Sergioét is. Nem terveztem sokáig maradni, így miután már száz százalékosan megbizonyosodtam arról, hogy a férjem újra Spanyolországba van már mentem is. Gyorsan szedtem a lépcsőfokokat lefelé. Furcsa érzések kavarogtak bennem és azt sem tudtam, hogy mit kellene tennem ebben a helyzetben. Abban reménykedtem, hogy ha majd Ronaldo visszajön, akkor legalább azzal kezdi, hogy eljön és érdeklődik felőlünk, de semmi ilyesmi nem történt, ami nagyon bánt. Lehet, hogy már egy kicsit sem érdekeljük és nem is akar rólunk tudomást venni? A különböző gondolatok közben jókora könnycseppek kezdtek legurulni az arcomon, sőt szinte már patakokban folyt a könnyem, és jelenleg egy percig sem gondolkodtam azon, hogy éppen hazafelé tartok egy forgalmas utcán és az sem érdekelt, hogy úgymond egy ismert személy vagyok, akit egyszer-egyszer elkap egy paparazzó. A lelkemnek most szüksége volt arra, hogy sírjak, így ezt is tettem. Úgy terveztem, hogy hazafelé az utat gyalog teszem meg, így út közben lenyugodhatok, és sorra vehetem a lehetőségeket, hogy mit is kellene most tennem. A nagy merengésből a telefonom hangos csörgése rántott vissza a valóságba.

-          Igen? – a hangomat próbáltam szabályozni, hogy ne lehessen hallani, hogy egy percig is sírtam.

-          Szia Tess. Matías vagyok. Csak érdeklődni akartam, hogy merre vagy és mit láttál? Vagy még most is a meccsen vagy, mert ahhoz eléggé halk a környezeted. –aranyos volt tőle, hogy aggódott, de most egy kis egyedüllétre volt szükségem, hogy gondolkodjak és kitaláltam, hogy hogyan engesztelhetne ki a nővéremet. Hogyan békülhetnék ki a férjemmel, és hogyan hozhatnám rendbe a nővérem házasságát, amit sikeresen tönkretettem. Bár aha már itt tartunk két ember kellett ezzel a hibához, de szerintem ez most mindegy is.

-          Már nem vagyok a meccsen hazafelé tartok. – Matí meg sem várta, hogy befejezzem a mondatom egyből beleszólt.

-          Taxival jössz? – kezdtem kicsit ideges lenni, mert nem szerettem volna, hogy bárki is megmondja nekem, hogy mikor mit csináljak. Nem voltam most éppen abban a kedvemben, hogy ezt toleráljam.

-          Matí hazafelé megyek. Nem taxival, hanem gyalog, de ez így most pont jó. Szükségem van erre a sétára most pedig ha megbocsájtasz.  – egy gombnyomással bontottam a vonalat, majd a telefonomat visszahelyeztem a táskám egyik eldugott zsebébe.

Semmi kedvem nem volt még hazamenni, így a városban bolyongtam. Tudtam, hogy Cata jó helyen van Matíassal így nem aggódtam miatta. A séta közepette elkezdtem gondolkodni, hogy ha Roni visszajött, akkor valahol laknia is kell, és ha már Madridban van, nem hiszem, hogy egy szállodában vagy ehhez hasonló helyen lakna, az első dolog pedig ami erről eszembe jutott az a legénylakása volt. Amint ez a gondolat beférkőzött a fejembe már el is kezdtem a városi ház felé sietni. Nem aggódtam hisz tudtam, hogy még bőven tart a meccs és amúgy is, ha vége lenne is még simán egy jó ideig nem lenne a lakás közelében a férjem, így nyugodtan szétnézhetek, hogy milyen körülmények között is lakik most, már ha tényleg azt a lakást választotta ideiglenes lakhelyeként.
Mikor megérkeztem a lakás elé a szívem gyorsan kalapált tudtam, hogy nincs otthon, de minimum annyira izgultam mintha ott várna fent. Akármennyire is ez egy olyan hely volt, ahol egyedül tudott lenni, úgy hogy elzárkózik a nagyvilágtól én mégis kaphattam egy pótkulcsot a házhoz, amit mindig magamnál tartottam, így ez a kulcs most is nálam volt, tehát ezért nem volt nagy gond bejutni a házba. Belépésem után próbáltam semmit nem elmozdítani, mert nem szerettem volna, ha bárki is tudomást szerzett volna a kis látogatásomról. A nappali volt az első helység, amit alaposabban szemügyre vettem bár lehet nem kellett volna, ugyanis az egész hely egy totális káosz volt. Látszik az, ha nincs nő a háznál, hiszen majdnem mindegyik férfi lusta arra, hogy kitakarítson vagy csak legalább rendbe tartsa a dolgait. A kanapé mellett lévő kis szekrényen a családi és az esküvői fényképek ugyanúgy fel voltak sorakoztatva, mint régen, ami egy mosolyt csalt az arcomra. Éppen az egyik rendezvényen készült képpel a kezemben álltam és emlékeztem vissza pár emlékre, amikor a hálóból zajt hallottam. Egy pillanatra megállt a szívem és nem tudtam, hogy mitévő legyek, de aztán bátortalanul ugyan, de elindultam a helység felé. Mikor beléptem nem nagyon hittem a szememnek ugyanis egy igazi szobalány takarított ott bent. Hirtelen azt sem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek, így csak megkövülve álltam az ajtóban.

-          Ohhh, jó estét. Nem tudtam, hogy itthon van. Ronaldo úr nem szólt, hogy bárkit is vár. Ha tudtam volna, akkor hamarabb jövök és a takarítás után még.... – késztetést éreztem arra, hogy leállítsam szegény lányt hiszen eléggé túlpörgött és a szívén viselte a dolgot.

-          Semmi szükség erre. A legnagyobb segítség az lenne, ha úgy tekintené a látogatásomat, mintha meg sem történt volna. – úgy gondoltam bármennyire is fájdalmas a várakozás megvárom, amíg Roni keres fel.