Chapter 45.

Sziasztok!
Kicsit megkésve, de ismét megérkezett az új fejezet.
Jó olvasást!
Puszi Lari, Tessa.:)

(Larissa)

(The Script - Six Degree of Separation [magyar])

Kilépkedve a pályára, szívem szárnyal a boldogságtól. Mindenem megvan, és még csak most jöhettem erre rá. Vannak barátaim, van családom, és fontos vagyok nekik. Soha nem gondoltam volna, hogy egy madridi igazolásom ennyit jelent majd számomra. Megjártam a poklok poklát, de valami okból kifolyólag, mindig visszakerülök szeretett csapatomhoz, és nem tudom elégszer meghálálni nekik, hogy kitűnő örömmel, mosollyal az arcukon fogadták vissza lázadó énemet.

Sípcsontvédőmet lerakva, gondterhelten ülök le, agyamban a kérdések visszhangoznak. Miért pont én? Bár ez így nem megfelelő, ugyanis nem csak velem történnek sérülések, csak akinek van esze, hamarabb letudja a vizsgálatokat. Will mondta, ha hamarabb megyek, nem lett volna szükség a műtétre, de nem, én hülye idióta hisztis picsa inkább húztam-vontam a szembesítést.

-          Gyerünk Lari, ki vele. –Mou szokatlan arckifejezéssel ül le mellém, karjai ölében nyugodnak.

-          Ha van egy játékos, aki hosszú ideje sérüléssel küzd, de szeretné végigvinni az Európa bajnokságot, mit ajánlanál neki? –üveges tekintettel teszem fel kérdésemet, szerintem edzőm már régóta levonta a következtetést.

-          Egy hatalmas pofont. Főleg, ha az a játékos makacsságáról, és önfejűségéről híres. –hangja megkeményedik, arcáról sem olvasható le más.

-          De ha ez a játékos nem képes beismerni magának félelmeit, kételyeit? –reménykedve tekintek rá, szemei arcomat mérik végig.

-          Akkor csak annyit mondanék neki, hogy gondoljon magára, a barátaira, és a családjára, azokra, akik támogatják. –csapattársaim felé pillantva, mosolyogva tanulmányozom a zavart tekinteteket. Észrevéve vizslató szemeimet, mindenki egy emberként kezdi el felmérni a fű állapotát.

-          De szerinted lehetséges lenne végigvinni egy, egy hónapos tornát? –edzőmre nézve ökölbe szorul keze, állkapcsát megfeszítve, kérlelő tekintettel néz rám.

-          A kérdésedre az a válaszom, hogy nagyobb gondot okoz magának az illető, mint amekkora van most.

-          És ha lehozza újabb sérülések nélkül a meccseket?

-          Akkor nagy mázlista. Nincs olyan védősor, ahol legalább egy ember ne az agresszivitásáról lenne híres. –elhúzva száját, fanyar mosoly ül ki arcára. Szerintem nagyon is tisztában van azzal, hogy most rólam van szó, de ismer már annyira, hogy ha így kezdek bele mondandómba, nem nevezem nevén az illetőt.

-          Ha gyors, valamint szemfüles? Mennyi esélye van?

-          Elég minimális.

-          Kábítószer van a szervezetemben, a válogatott orvosiján megbuknék. –nevetésem egyáltalán nem őszinte, csöpög belőle a csalódottság. Nyílt utat engedélyeztem ezzel a mondatommal edzőmnek, és amikor ujjai csuklóm köré fonódnak, rájövök, él is vele.

-          Én megértem, hogy probléma van a magánéletedben, de ezt tisztább módon is meg lehet oldani. –apai szigor csendül fel hangjában, mosolyom most az egyszer rendületlen.

-          Nem tehetek erről, valószínűleg amikor elmentem bulizni, akkor kevertek valamit az italomba. Hamarosan itt vannak a kerethirdetések, szeretnék részt venni az angolok sikerében. –bólintása következtében elenged, majd fáradt sóhaj hagyja el száját.

-          Féltelek, és meg kell értened, hogy miért támogatom én is a műtétet. –arcom eltorzul, agyam a miérteken gondolkozik. –Figyelj Lari. Megengedem, hogy a meccset lehozd, de a szezon végéig nem játszhatsz, maximum a legutolsó meccsen. –számat már éppen nyitnám, de ujjával leintve, belém fojtja a szót. –Menj el az orvosodhoz, kérj meg valakit, hogy kísérjen el. Akár a mai edzésről is ellóghattok, csak legyél rendben.

-          De…

-          Kérlek, hallgass végig, tetszeni fog ez a lehetőség, higgy nekem. –belenyugvóan figyelem portugál edzőmet, az utóbbi években annyit tett értem, amennyit édesapám még amikor Londonban éltem. –Biztos vannak már legális fájdalomcsillapítók, vagy szteroidok, amik segítenek. Kúráld ki magad, amikor bevetésre készen állsz, csereként felmehetsz a pályára. Viszont én a helyedben inkább pihennék, majd amikor tudom, hogy az angol szövetségi kapitány megnézi a meccsünket, beállítalak kezdőnek, hogy tudásodat fitogtasd. Így viszont lesz ideje a szervezetednek regenerálódni! –mondandóját befejezve beleegyező bólintásomat várja, majd amikor megkapja, boldog mosollyal az arcán lépked a srácok felé. Lassan kullogva követem, apró bólintását meglátva a társaim elégedetten sóhajtanak fel.

-          Istenem, összeesküvés áldozata lettem? –hitetlenkedve pillantok végig a sunnyogó csapaton, agyam viszont már a bosszút forralja. Mosolyom elégedetten csúszik arcomra, úgy érzem mindenben most Sergio és Ronaldo a ludas.

(Aura Dione - Friends [magyar])

-          Nem, csak bíztunk abban, hogy megjön az eszed. –Iker rám nézve, mosolyogva követi durcás arcvonásaimat, kezét összecsapva vidáman indul el róni a köröket.

-          Az megjött, de a kötekedős kedvem is jelen van. –orrom alatt motyogva a szavakat, ravasz mosoly kúszik arcomra. Pufi mellé lépve, egyetlen mondatot súgok fülébe. -Iker, most! –brazil barátom szerintem egy ideje már gondolataimban olvas. Hogy miért? Azért, mert minden megmozdulásából sütnek az én ötleteim. Megfogva kezemet, kisgyerekként ugrálunk a mit sem sejtő kapus felé, hátulról elkapva hasánál összekulcsoljuk másik kezünket, majd ugrálva rázzuk össze Casillast. Teste ide-oda hőköl szorításunkban, nevetése viszont bejárja a stadiont. A minimális helyen megpróbál leguggolni, karjainkat picit megemelve, ki akar bújni az általunk alkotott körből. Barátomra pillantva, kacagva sikítok. –Tangó! –elindulva szakszerű lépésekkel húzzunk magunkkal a spanyolt, arcán őszinte mosoly van.

-          Idióták vagytok, elengednétek? –az edző sípja vet véget szórakozásunknak, mielőtt Iker szétcsapna köztünk futni kezdünk. Bokám fájdalma eltörpül jókedvem mellett, így készségesen robogok portugál barátom mögött. Valaki mögém érve megfogja mezemet, majd hátrarántva eléri, hogy a földön kössünk ki. Ráülve barátom derekára elégedetten túrok böngyör fürtjeibe, majd ujjaim tarkójánál nyugodnak meg. Összehúzott szemekkel méreget, de tervem már megfogalmazódott fejemben, viszont a csípőmre fonódó kezek megállítanak a tettlegességben. Ronaldo vihogva ránt le Marceloról, mire morgolódva, ámde csipkelődve szólok be a portugálnak.

-          Cristina, úgy vihogsz, mintha dugni vinnének. –hangom metsző éllel, viszont boldog mosollyal az ajkamon tudatja barátommal a gondolataimat. Vállára dobva elindul az edző felé, aki minden tettünket vigyorogva nézett, hallgatott végig.

-          Uram, csak az engedélyével. –legszívesebben képen törölném Ronit, de fogalmam sincs mit tervez.

-          Látni szeretnénk! –az egész csapat körénk gyűlik, gondolatban megpaskolom a portugál csinos kis pofiját, de ha úgy adódna, át is rendezném egy kicsit. Segélykérően nézek csapattársaimra, de mindenkitől csak az elégedett vigyorgást kapom. Ezt érdemlem én?

-          Bármit tervez, ne engedd neki. Kérlek! –könyörgő hangnemre váltva sajnos nem hatom meg az edzőt, valószínűleg bólint, ugyanis újra útnak indulunk. Belépve az öltözőbe, már előre látom az ellenem indított hadjárat végkimenetelét. Valaki ma vizes lesz, de biztos, hogy nem én. Bocsánatkérő tekintettel nézek Ramosra, végigsimítva Ronaldo hátán, elégedetten észlelem lazább testtartását. –Kérlek, rakj le. –behízelgő hangom engem is meglep, viszont Ronaldo kezei kicsit megremegnek. Hatalmas sóhajtás után biztos talajt érezhetek talpam alatt, így ennek hála megölelem a portugált. Válla fölött kinézve, csalódott, ámde mosolygós tekintetekkel találom szembe magam. Karjaim elégedetten simulnak keskeny csípője köré, lábaimmal araszolva, megfordítom párosunkat. Továbbra is simogatva barátomat, fél kézzel elnyúlok teste mellett, majd megnyitva a csapokat, belököm a tusoló helyiségbe. Hangos ordítással reagálja le a jeges áradatot, kacagásomnak köszönhetően lábaim felmondják a szolgálatot.

-          Az már égő, ha a saját csapdádba esel barátom. –Iker szavai felérnek egy lottónyereménnyel, de a csapzott fej elhallgattatja.

-          Te is a sorsomra juthatsz, ne feledd. – morgó hanggal mászik ki a zuhanyzó alól, majd a törölközőt elfogadva, megpróbálja szárazabbra varázsolni haját.

-          Úristen, ne mondd már, hogy a ruhádból folyik a víz, de a hajad a leglényegesebb dolog. –tette miatt gondolatban már rengetegszer homlokon csaptam magam, nő létemre nem voltam annyira piperkőc, mint ő.

-          Te ezt nem értheted.

-          Nem, mert nő vagyok, és utálom a divatot. –színpadiasan felsóhajtva egy törölköző landol fejemen, mire sikítva kapom le új frizurámról. –Istenem, annyi zselé van rajta, hogy megkeményedett a pamut. –ámulattal telve nézek az anyagra, nevetésemet visszatartani viszont nehézkes.

(Leo Rodriguez - Bara Bere)

-          Emberek, rendben van, hogy holnap meccs, és nem akartok hajtani, de azért jó lenne kifáradni a gyepre. Tudtommal attól még ma edzés van. –hangja baljós, bár ma nincs kedvem kihúzni őket a szarból. Átkarolva Sergio derekát, boldog mosollyal az arcomon lépek ki társaim után a Bernabeu folyosójáról. A focisták megmosolyogják érkezésünket, Ronaldo elégedetten tekint végig párosunkon.

-          Ezt is én oldottam meg. –öntelt hangleejtését szemforgatással reagálom le, majd férjem karjaiból kiszakadva immáron már végleg elkezdem a laza edzéssorozatot. –A kulcs elrejtése is az én ötletem volt.

-          Gratulálunk te zseni, de a körök attól még megvárnak téged. –Mourinho kacagva mutat felénk, mi pedig gyorsítva a tempón apait-anyait beleadunk ebbe az edzésbe is. Lesprintelve az öt kört, sípjába fúj, majd összehívva a csapatot, és rendet teremt a triónk között. –Holnap fontos meccs vár ránk, elérkeztünk a hajtós időszakba. Igaz, hogy vezetjük a tabellát, de számítanunk kell arra, hogy még lesz egy Barcelona elleni mérkőzés is. Már csak öt pont van a két csapat között, ami megnyugtató, ugyanakkor rengeteg teherrel is jár. A holnapi sajtósaink közé a három jómadár fog társulni, Lari, Ronaldo és Marcelo, ti fogjátok meccs előtt képviselni a csapatot. –mosolyom kissé arcomra fagy, mindig is utáltam az efféle megnyilvánulásokat, de a szükség nagyúr. Szerencsére a futás után közös játékot kaptunk, ami segítségével kissé feloldódik a csapat. Tudjuk, hogy mi múlik az elkövetkezendő meccseken, és ez hatalmas terhet helyez a vállunkra…

(Tessa)

(Little Mix - Change Your Life)

Miután Matías megérkezett rögtön leállt kérdezősködni, és apáskodóan felelősségre vonni, hogy hogyan is gondoltam azt, hogy én beszélek Marceloval. Persze nekem az arcom egyből eltorzult, amint elkezdte ezt a témát boncolgatni és nem értettem, hogy hogy jön ő ahhoz, hogy számon kérje rajtam azt, amit tettem. Még úgy sincs joga ehhez, hogy egy nagyon jó barátomnak tekintem és ezt ő is tudja.

-          Matí elég legyen. Ez az én házam, az én életem és az én döntéseim. Ne akarj beleszólni abba, hogy hogyan alakítom ezeket. Köszönöm, hogy törődsz velem és barátként viselkedsz, de azt ne mond meg nekem kérlek, hogy kivel barátkozhatok és kivel nem. Marcelo olyan ember, hogy még a légynek sem tudna ártani. Nem hiszem, hogy valamiféle veszélyt jelentene rám, amiért beszéltünk. Igaz, hogy régebben megharagudtam rá azért, hogy nem engedte, hogy Larival beszéljek, de az már régen volt és nem most. Azóta a haragom is elszállt és az idő is eljárt efelett az ügy felett. Bár szeretném visszakapni azt a helyzetet, hogy a mostanit helyrehozzam, és ne csesszem el ott, ahol elcsesztem. – Matíasnak tartott szövegem nem kicsit lepte meg őt és még engem is. Elég sok mindent mondtam el neki a végén pedig még egy kis hangos gondolkodást is belevittem a beszédembe, amit a barátomnak nem mindenképpen kellett volna hallania.

-          Ne haragudj Tess, én egyszerűen csak féltelek, hogy megint csalódni fogsz benne. – fejét lehajtotta hangja pedig tele volt megbánással, hogy ezt a témát fel merte hozni.

-          Semmi baj. Amúgy beszéltem Louissal. Azt mondta, hogy zúzós hónap áll előttem, szóval remélem, hogy mindenben számíthatok rád. Mondjuk holnap?! – a hangsúlyt érdekesen alakítottam a kérdés feltevése közben így még én magam sem tudtam eldönteni, hogy egy kérdés vagy egy kijelentés akart volna lenni a kiejtett szöveg.

-          Persze mindenben számíthatsz rám, de ezt tudod. - egy mosolyt küldött felém, majd látványosan kezdett el gondolkodni, aminek hangot is adott. – De mi is lesz holnap? - gyorsan a kis papírért futottam, amire akkor jegyzeteltem miközben Louissal beszéltem.

-          Egy fotózás, amolyan reklám céllal, hogy legyen egy friss kiállítható kép rólam, ha majd megjelenik a lemezem és valahol reklámozni szeretnének. Meg amúgy is jól jön egy ilyen fotózás, ugyanis utoljára ilyenen évekkel ezelőtt voltam. – miután ismét félig hangosan gondolkodtam felmentem az emeletre, mert Catat sírni hallottam, de persze Matí követett, hogy ő is lássa, hogy minden rendben van.

-          És akkor mi lenne a dolgom, amíg te modellt állsz? - az ajtófélfának támaszkodva figyelt, ahogyan Cataval és a pizsamával küzdöttem. Nem tudom, hogy van-e ilyen, de ha létezik, akkor Catanak tuti, hogy valamilyen ruhaiszonyos betegsége van. Egyszerűen, ha már közelíti felé valaki a ráadandó ruhadarabokat ő megrémül, és őrülten kapálózni kezd. Na, hát ennek a szemtanúja lehetett Matí is.

-          Hát, ha nem lenne nagy gond, akkor ott kéne rá vigyázni. Szerintem nem tart nagyon sokáig majd az egész, és addig is ott lesz mellettem. – Matías egy egyszerű bólintással adta tudtomra, hogy szívesen segít nekem majd holnap én pedig újra a teljes figyelmemet Catanak szemteltem és annak, hogy megpróbáljam őt pizsamába öntöztetni.

Az este mondhatni egy pillanat alatt változott át nappalba én pedig már az első perctől izgatott voltam, ahogy felkeltem. Este még egy darabig Cataval voltam, majd miután elköszöntem Matíastól én is lefeküdtem, hiszen tudtam, hogy nehéz nap lesz a mai és nagyon kellesz koncentrálnom, ha nem akarok totálisan beégni és idióta ábrázattal pózolni. Ahogy felkeltem egyből azon gondolkodtam, hogy mit vegyek fel és milyen fotós fog fotózni, olyan aki már sok sztárt fotózott vagy olyan, aki még a szakmája elején van. Már a délelőtt folyamán rengeteg kérdés fogalmazódott meg bennem a fotózással kapcsolatban, de próbáltam ezeket a kérdéseket nem hangosan kimondani, mert egy-egy kérdés elég viccesen hangzott volna kimondva. Miután kiválasztottam, hogy miben is jelenjek meg összepakoltam Cata cuccait is, amire szükség lehet a nap folyamán, végül pedig a nappaliban vártuk, hogy Matías végre felébredjen és levonszolja magát az emeletről, hogy indulhassunk.

-          Jó reggelt, azt hittem már soha nem akarsz lejönni. Rád várok már egy ideje. – na jó olyan régen nem vártam rá, de szükség volt ennyi hazugságra, hogy legközelebb  hamarabb felkeljen.

-          Miért hány óra? – álmosan túrt bele szőkés tincseibe, majd a kezét a szeme törlésére használta, hogy hamarabb fel tudjon kelni, bár azt nem tudtam eldönteni, hogy mennyire volt hatásos, ugyanis Matías ugyanúgy csoszogva folytatta az útját a konyha felé.

-          Ha kávét keresel, akkor magadnak kell főznöd, egy új adagot. – nevetve fordultam felé ő pedig durcásan ment még mindig a konyha irányába. – Nem tudom, hogy mennyi idő kell neked a felöltözéshez, de kicsit siethetnél majd. – én nevetve fogtam fel ezt a dolgot, Matí viszont még nagyon durcás és álmos volt szóval ő nem tudott nevetni ezen a szituáción. Bár ha én lennék a helyébe valószínűleg én sem kacarásznék most.

-          Nem tudom, megpróbálom minél hamarabb összeszedni magam, hogy indulhassunk bár ez kávé hiányában lassabban fog menni, mint általában. – a konyhában egy pillanat alatt irányt váltott majd miután egy pohár vizet magához vett már az emelet felé tartott.

-          Odafelé megállunk egy kávézóban. szóval ott majd feltankolhatod magad bőségesen koffeinnel. – felkiabáltam neki, amire nem érkezett válasz, viszont reméltem, hogy ösztönzően hat rá, amit mondtam neki.

Barátom viszonylag hamar elkészült, mert körülbelül olyan tíz percet kellett rá várnom. Mielőtt elindultunk volna megnéztem, hogy mindenem nálam van-e majd az autóm felé kezdtünk el araszolni Cata cuccaival, ami nem volt valami könnyű. Ugyanis a babakocsit meg a hordozót már alapból kihívás egy embernek vinni, hogy még Catat is fogni kell. Végül sikerült bepakolni mindent a csomagtartóba, majd Matí Catavala a hátsó ülésen, míg én a vezető ülésen ültem. Egy olyan kávézót néztem ki a koffein tankolásra, ami útba esik  a fotózás helyszínével, így nem kell külön körbejárni a várost, ugyanis a kedvenc kávézóm a másik irányban volt. A kávékat elvitelre kértük, így még több időt spóroltunk meg. A régi időkből tudtam, hogy hogy megy egy ilyen fotózás. Akkor is reggel bementem és körülbelül a délutáni órákig ott voltam. Általában több sorozatot is fotóztak és egy nap alatt vagy három-négy frizurát is megcsináltak nekem a fodrászok. Igazából ilyenkor jövök rá arra, hogy hiányzott már egy a pörgéssel teli élet és Cata mellett ezt nehéz lesz csinálnom, de reménykedem benne, hogy Matí a segítségemre lesz, és hogy Ronaldoval is majd valamikor tisztázni tudjuk a helyzetet.

Egy fél óra alatt sikeresen odaértem a fotóstúdióhoz, ahol már vártak és körülbelül berángattak abba a helységbe, ahol a sminkesek és fodrászok vetek kezelésbe. A hajamat első sorban kimosták majd szárítás közben enyhe hullámokat varázsoltak a hajamba. Közben pedig a sminkesek is dolgoztak. De ez egy nem feltűnő sminkre sikeredett, így alig látszott valami a végeredményből. Mondhatni nagyon természetes lett a hatás. Az öltöztetők egy krémszínű ruhát adtak rám, majd minderre egy kötött ugyanilyen színnel rendelkező pulóvert, ami kicsit indokolatlan volt a nagy melegben, de elfogadtam a döntésüket, hisz én itt ebben a helyzetben, csak egy modell vagyok, aki nem szólhat bele a profik munkájába.

(Mine Only - Balkis)

Amikor besétáltam a fotóstúdióba egy szürke háttér volt az, ami először a szemem elé tárult, majd nem sokkal utána elém ugrott a fotós is, aki egy harmincas éveiben járó férfi volt. A nevét is elmondta, de körülbelül harmadszorra értettem meg, hogy egyáltalán mi a keresztneve, ugyanis valamilyen enyhe francia akcentusa lehetett, amitől nem értettem kristálytisztán, hogy mit is mond. Miután letisztáztuk, hogy ki kicsoda rögtön a háttér elé vezetett és elkezdtük a munkát. A gép egyre csak kattant a fotós, Frederic folyamatosan különféle instrukciókat adott, hogy a kezemet hova tegyem és mit csináljak a fejemmel, hová nézzek tehát körülbelül az egész mozgásomat koordinálta, de amint megnéztem a végeredményt úgy voltam vele, hogy teljesen megérte. Mikor ezzel a fotósorozattal végeztünk már vezettek is be ismét az öltözőbe, ahol újra a fodrászok, a sminkesek és az öltöztetők keze alá kerültem. Matías persze végig ott kísérgetett mindenhová az ölében Cataval, aki csak csodálkozva figyelte az eseményeket.

-          Bírod még? – éppen a hajamat húzták a hajvasalóval, amikor feltettem ezt a kérdést Matíasnak, aki egy ezt inkább én kérdezhetném fejet vágott, majd inkább válaszolt.

-          Persze elvagyunk Cataval. Bent már mindenkivel megismerkedett meg persze idekint is már mindenki tudja, hogy ő a kis Cata. – nevetett majd az intésemre közelebb lépett és a lányomat a kezembe adta én pedig leültettem őt a térdemre.

-          Remélem ezután is jó lesz, délután pedig jót fog aludni ezután a hihetetlen élmény után. – nevettem majd meghallottam a fodrásztól a kész szót.

Mikor belenéztem a tükörbe megállapítottam, hogy én kicsit jobban vasalom ki a hajam, aztán rájöttem, hogy azok a nagyobb rántások az enyhe loknikat varázsolták bele. A sminkes most sem nagyon mázolt ki, hogy rám se lehessen ismerni inkább csak egy ilyen enyhe sminket alkalmazott. A ruhám pedig egy arany csillogós felsőből és egy kék szoknyából állt, miről rojtok lógtak le. Nagyon elnyerte a tetszésemet a darab és végig a csípőmet mozgattam befelé menet, hogy a szoknyámmal játszhassak. Időközben a szürke hátteret egy fehérre cserélték, ami elé gyorsan be kellett, hogy pattanjak, mert Frederic már nagyon ki volt akadva, hogy hogy lehet ennyi ideig készülni. Valójában senki sem vette őt komolyan, amikor ilyeneket mondott, így az egész stáb csak nevetett rajta, majd körülbelül két perc múlva el is szállt a haragja, végül pedig elkezdte azokat a fotókat gyártani, amik közül valószínűleg az én kedvencem is ki fog kerülni.

Chapter 44.

Sziasztok! Elnézést a késésért, újév napján szerettük volna az új fejezetet megosztani veletek, de a félévi hajtás minden erőnket leszívta.

Mindenkinek Sikerekben Gazdag, Boldog Új Évet szeretnénk kívánni.

Jó olvasást, Lari, Tessa.:)

(Larissa)

(Amelia Lily - You Bring Me Joy [magyar])

A házunk szokatlanul üresen cseng, egyedül házi kedvencem, Odi szalad felém. Mosolyogva kapom karjaimba, füle tövét megvakargatva elindulok a lépcső felé. Hálószobánkban a klíma folyamatosan üzemel, a hideg levegőt megérezve testem ellazul. 

Hihetetlen hőség van a spanyol fővárosban, és ezért is örülök annak, hogy most hazajöttem. Sergio szétterülve fekszik az ágyon, új haja lesokkol. Mosolyogva teszem le éjjeli szekrényemre telefonomat, majd bakancsomból kilépve, felmászok mellé az ágyra. Fenekére ülve végigsimítok gerincvonalán, morgolódva, de mosolyogva ernyeszti el izmait. Ujjaimmal vállához indulok, majd gyengéd masszázsba kezdek. Útvonalamat megspékelem egy-két puszival is, és figyelem kisimult arcát. Nyakához hajolva apró csókot lehelek bőrére, majd lemászva róla a fürdő felé veszem az irányt.

Be kell vallanom magamnak, hiányzott már közelsége. Régen voltunk ennyire megértőek egymással, de úgy látszik a békülés még édesebb, ha a két személy komoly gondokkal küzd. Az a tudat, hogy édesapám betegségének semmi jele nincs bennem, megnyugtat, viszont a drogos dolog nem tetszett nekem. Fogalmam sincs, hogy ki mit akar tőlem egyáltalán, de az biztos, hogy Danielt nagy ívben kerülnöm kell. Nem találkozhatok vele többet, mert csak a plusz bonyodalmak tetézik amúgy sem egyszerű életemet.

Gondolatmenetemet egy férfias kéz szakítja félbe, a mosdónál állva tükörképünket figyelem. Arca álmos, tekintete viszont csillogással telik meg. Ölelése szoros, hátamat mellkasának vetve felsóhajtok.

-          Jó a hajad szépfiú. –mosolyom levakarhatatlan, többször próbáltam már célozni arra, hogy egyáltalán nem áll jól neki a nagyon hosszú frizura.

-          Gondoltam ideje beújítani, ha már a szerelmem is változtatott külsején. –mondata másik felét fülembe suttogja, szememet becsukva élvezem a testemen megjelenő libabőröket. Fenekemet csípőjéhez nyomva, halk morgás hagyja el száját, mire hátrébb lépve, elenged. –Direkt csinálod, igaz? –állkapcsa megfeszül, viszont szemei pajkosságot tükröznek.

-          Nem tehetek arról, hogy nem bírsz magaddal. –csalafinta tekintettel magára hagyom, majd táskámba edzőruhát pakolva, zavartan túrok a hajamba.

(Nothin On You/My Love/Rocketeer)

-          Mit mondott az orvos? –izmaim megfeszülnek, testem tiltakozik a válaszadástól. Az idióta portugál nem bírta befogni a lepcses száját. –Mielőtt még összeesküvési elméleteket gyártasz, magamtól jöttem rá. Reggel feltűnően gondterhelt voltál, mindig el tudod rejteni az érzéseidet, de ha dokiról van szó, neked sem megy az álcázás. –felsóhajtva ülök le az ágyra, nem tehetem meg, hogy taszítom. Hiszen ő csak aggódik, és jót akar nekem.

-          Meg akar műteni. –üveges tekintettel, ámde egyszerű hangsúllyal jelentem ki ezt az egy mondatot. Letérdelve elém kezét combjaimra helyezi, bűnbánatos szemei engem szuggerálnak.

-          Miért érzem azt, hogy te pedig ellenkeztél? –felsóhajtva végigsimítok arcán, majd új hajába túrva, elégedetten pillantok barna szemeibe.

-          Mert ismersz? Figyelj Sergio, nem akarom ilyennel elcseszni az időmet. –ellenvetést nem tűrő hangnemem már nem lepi meg, nemlegesen csóválva a fejét beszélni kezd.

-          És mi a jobb? Egy esetleges műtét, aminek maximum fél év az időtartama, vagy három meccs után teljes bukás? Egy idő után már nem fogsz tudni ráállni, és akkor már senki nem segíthet. –halk hangja csupán az igazat mondja, de félek beismerni magamnak, hogy rettegek. Közelebb hajolva hozzá lágy csókot adok szájára, kicsit meglökve ölébe huppanok. Mély levegőt vesz, arcát elfordítja. –Ez… - nyakát ostrom alá véve, kezeimmel végigsimítok hasfalán. –Nem fogod elterelni a figyelmemet. –szemeim ördögien megvillannak, megmozdítva csípőmet füléhez hajolok.

-          Biztos vagy benne? –érces sóhaját követően teste megremeg, végigfeküdve a padlózaton, kezei csípőmbe markolnak. Hajam jótékony falat képez arcunk mellett, viszont telefonom erőteljes csörgése megzavarja az idillt. Morogva szorít magához, csípőjét kissé megemelve, halk nyögéssel érzem meg férfiasságát. Felülve a szekrény felé nyúlok, viszont nem könnyíti meg dolgomat, hogy pont a csípőjén ülök.

-          Ne vedd fel. Most ne. –testem combja és mellkasa közé szorul, megnyomva a fogadás gombot, halkan felsóhajtok.

-          Szia Lari. –szemeimet becsukva próbálom kizárni Sergio mézédes csókjait.

-          Hola Mou. –hangom megremeg, hátrébb húzódni viszont nem tudok. Férjem kezei törölközőm alá csúsznak, arcomat vállába temetve, halk nyögéssel próbálok edzőm szavaira koncentrálni. –Sergio elég. –eltartva a készüléket egy pillanatra fülemtől, suttogva bíztatom megállásra férjemet.

-          Csak azért hívtalak, mert tudni szeretném számíthatok-e rád a mai edzésen. –bólintok, de sajnos ő ezt nem láthatja. Sergio falatnyi bugyimat széttépve, elégedetten felsóhajt.

-          Természetesen, de beszélni szeretnék majd veled. Fontos. –hangján hallom az aggodalmat, de ő is érzi, hogy nem zavarhat most. Gyors köszönés után bontja a vonalat, mire készülékemet elhajítva, férjemre koncentrálok. Kezeim bebarangolják testét, tarkóján végigsimítva ajkaira tapadok. Imádtam részegítő csókjait, ilyenkor mindig úgy éreztem, hogy semmi gondom nincs. Ismét hátára fektetve kiszakadok karjaiból, majd az egyik vendégszoba fürdőjéig rohanok.

-          Lari, az isten áldjon meg ilyenkor. –bosszankodó hangján jót nevetek, majd megnyitva a hidegvizet, törölközőstül vetem magam a sugár alá. Forró testem kezd lehűlni, agyam viszont minduntalan az előbb történt képsorokat vetíti vissza fejemben. Szívem hevesen ver, bár szerintem jelen esetben Sergio sincs jobb állapotban nálam. Kilépve a kabinból kifacsarom a puha pamutot, majd vacogva lépkedek vissza szobám felé. –Még egyszer ilyenre készülsz, figyelmeztess, hogy kötözzelek le. –hangja hátam mögül érkezik, teste enyémhez simul.

-          Nem érnénk oda edzésre, ha belemelegedtünk volna a dolgokba. –hangom el-elcsuklik, régen éreztem már ennyire a hatása alatt magamat.

-          Ezért akár száz kört is bevállalnék. –oldalamon végigsimít, ujjai megállapodnak törölközőm alján. - Meg tudtalak győzni? –kezeivel feljebb tűri az anyagot, forró tenyere combomra simul. Arcát nyakamhoz rejti, dünnyögve a mondatot, apró csókot lehel jeges bőrömre.

-          Belemegyek a műtétbe. De még kell egy kis idő. –hangos sóhaja megkönnyebbülésre utal, hátrébb lépve gardróbunk felé indul. –Haragszol rám valami miatt? –csalódott sóhaja egyáltalán nem nyugtat meg, fejét lehajtva megtámaszkodik az ajtófélfában.

-          Mihez kell idő Lari? Ahhoz, hogy teljesen tönkretedd magad? –kérdése utat üt a keletkezett csendben, agyam próbál megfelelő válasz után kutatni.

-          Hidd el, ez nem ilyen egyszerű. Szeretnék történelmet írni. –felém fordulva hitetlenkedve pillant rám.

-          Szerintem elég nagy történelmet írtál már, mellesleg ha most beleugrasz ebbe, a következő szezonban újra elkezdhetsz az életednek élni. –mondata második felénél fanyar mosoly ül az arcára, de nem firtatom tovább a dolgokat.

(Flo Rida- Good feeling [magyar])

Kivéve egy rövidnadrágot, elkészülök az edzésre. Hajamat magas copfba fogom, frufrumat hullámcsat segítségével tűzöm hátra. Megfogva sporttáskámat lebaktatok a lépcsőn, majd a hűtőből kivéve egy vizet, két pohárba töltöm tartalmát. Úgy érzem, igaza van barátaimnak, de nem akarok még most ezen aggódni. Mouval meg kell beszélnem a teendőket, és majd délután minden elválik.

Férjem teljes harci készültségben robog le a lépcsőn, majd figyelmen kívül hagyva, a garázs felé indul. Végül is nem értem az okokat, de én is utána lépkedek. Nincs oka és joga sem ebben a pillanatban a sértődöttet játszani, de én is tudok így viselkedni, ha ezt akarja. Morogva dobom be a csomagtartóba táskámat, majd helyet foglalva mellette, hitetlen pillantást kapok.

-          Azt hittem már rég leléptél. –gondolatban fejemet az ablaknak ütöm, őszinte mosoly telepedik arcomra.

-          Én pedig azt hittem, leszarod a fejem. –nem túl szép fogalmazásom következtében hatalmasra tágul szeme, majd fékcsikorgás segítségével kifordulunk a garázsból.

-          Eddig se, és ezután se. –az út hamar eltelik, mind a ketten a gondolatainkba mélyedünk. Meg kell valahogy oldanom, hogy csúsztassam a műtét témát, de úgy érzem ebben már nem én fogok dönteni, hanem a bokám. Belépve az öltözőbe, szokatlan csend fogadja jelenlétünket. Pufi felpattan, majd kirohanva az ajtón, visszatér kedvenc csokimmal. Összehúzott szemekkel méregetem portugál barátomat, de ő sem érti a tettét.

-          Úgy gondoltam elkezdem a „hizlaljuk fel Larit” projektet. –nevetésem betölti a hatalmas helységet, többen megmosolyogják a brazil gyerek tettét.

-          Gondolom utánpótlás, hátha Mou nem figyel, és megeheted, akárcsak a kórházban. –kezét durcásan fonja össze maga előtt, viszont mosolya ott virít arcán.

-          Az igazat megvallva, üres a doboz. Túl hosszú volt az út. –kisfiús mosolya vigyorgásra késztet, a focisták a háttérben felnyerítenek, majd Puffancs hülyeségét meghallva homlokon csapják magukat. –Te tehetsz erről, hiszen ugyanaz a kedvencünk.

-          Neked Pufi mindegy. Kerek csoki, lyukas csoki… bármilyen jöhet. –továbbra is kezemben tartva a dobozt, kissé lesokkol edzőm érkezése. Hátam mögé dugva, érdeklődve figyelek rá.

-          Mi van a kezedben Lari? –akarva akaratlanul hátrébb lépek egyet, arcomon kislányos kifejezés ül.

-          Semmi. –talán túlságosan is hamar rávágtam, ugyanis gyanúsan kezd el méregetni. Hatalmas vigyorral az arcomon előveszem a dobozt, majd arcához emelve, vigyorogva teszem fel kérdésem. –Kérsz? –Pufi a háttérből figyel, Mou kibontja a dobozt, de nem talál benne semmit, csupán egy apró medált. Kikapva edzőm kezéből, érdeklődve forgatom a fehérarany ékszert, hosszú láncát lelógatva, könnyes szemmel fordulok a brazil felé. A kulcs medál tetején egy szív található, középen egy csíkra pedig nevem van vésve, másik két oldalát pedig portugál, valamint brazil barátom neve díszíti. A kulcsrésznél kis betűkkel „Örökre a szívünkbe zártunk” szöveg leledzik gyönyörű írásképpel. Meghatódva ugrok barátaim nyakába, a többiek ebből mit sem értenek.

-          Örökre a szívünkbe zártunk kislány. –Ronaldo átkarolva derekamat megemel, nyakába csimpaszkodva hatalmas puszival jutalmazom tettét. –Előre is boldog születésnapot, a többit majd a meccs napján. –kacsintása megnevettet, köszönömöt tátogva szorítok ölelésemen.

-          Hé. Én találtam ki a dobozos ötletet. –Pufi duzzogva néz ránk, megölelve a majdnem velem egy magas férfit, hatalmas cuppanóst varázsolok az ő arcára is.

-          Szeretlek titeket. –mosolyom levakarhatatlan, könnyes szemekkel indulok el a mosdó felé. Ha nem is magam miatt, értük meg kell tennem.

(Tessa)

(Cheryl Cole- Fight for this love)
Amin kiléptem a stúdióból az autóm felé igyekeztem, de még csak véletlen sem tudtam kizárni a mellettem loholó újságírókat a fejemből. Nem értem miért loholtak úgy mellettem, de ez a szintű érdeklődés, amit irántam mutatnak még elviselhető volt. Hagytam, hogy csináljanak pár képet, majd bepattanva autómba meg sem álltam az egyik kedvenc kávézómig. A pultost már ismertem és ő is engem, így amikor leparkoltam és bementem már rögtön tudta, hogy mit is szeretnék fogyasztani. A forró italt magam elé téve hagytam, hogy kihűljön miközben tárcsáztam barátom számát, hogy megtudjam minden rendben van-e otthon, vagy esetlegesen Cata már szétkapta a helyet. Kicsit sokáig csörgött ki, ami kicsit zavart és hülyébbnél hülyébb ötletek keringtek a fejemben azzal kapcsolatban, hogy Matí miért nem veszi fel a telefont.

-          Igen? – álmos hang válaszolt a másik oldalról, így hálát adva istennek üdvözlöm barátomat.

-          Szia Matí, Tessa vagyok. Addig csörgött a telefon, hogy már azon gondolkodtam, hogy elraboltak az ufók vagy valami hasonló. Minden rendben van arrafelé? – egy-két ásítást még hallottam a vonal végéről, majd végre egy normális választ is kaptam.

-          Persze, minden a legnagyobb rendben. Cata alszik, én aludtam szóval jól vagyunk. Neked, hogy sikerült a felvétel? – örültem, hogy minden rendben van, és a felvétel sikereinek is örültem, hiszen próbáltam a rosszra nem gondolni, csak arra, hogy énekelhettem és szerintem iszonyúan jól sült el.

-          Szerintem nagyon rendben volt. Igaz belekeveredtek a magánéletembe, amit már az elején tisztáztam, hogy nem akarok, de ahhoz képest elég jól kijöttem a helyzetből. És a dalom is nagyon tetszett nekik, tehát ez már óriási siker nálam. Ha letettük még Louist is felhívom, hogy még egyszer megköszönjem neki, amit értem tett. – gyorsba felvázolva terveimet a háttérből sírást hallottam meg, így Matías egy bocsánatkérés után gyorsan bontotta a vonalat.

A kávém a beszélgetés alatt iható hőmérsékletűre hűlt, így lehetőségem volt gyorsan elfogyasztani azt és már távozni is a helységből. Nem volt kedvem most tovább a városban lézengni így egyből hazafelé vettem az irányt a kávézóból. A hát előtti kiépített parkoló egyikére befordulva tekintetem a szomszéd házra téved. Nem értem, hogy hogyan cseszhettem el ennyire mindent. Kezdve onnan, hogy ha nem vagyon olyan hülye, hogy nem nézek szét, amikor kihajtottam abból az istenverte körforgalomból, akkor Ronaldo nem ment volna el. Lenne még egy gyönyörű gyerekünk, aki biztos vagyok benne, hogy örökölte volna Roni jellegzetes vonásait. Aztán, ha nem ment volna el nem kellett volna házi őrizetet állíttatni mellém, és még Marceloval sem vesztem volna össze. Ráadásul, amit a legjobban bánok és ami miatt minden percben a föld alá süllyednék, hogy megcsaltam a férjemet még hozzá nem is akárkivel, hanem a testvérem férjével. Ezzel az egy tettel két családot is sikeresen tönkretettem, bár még mindig reménykedem benne, hogy van valami kiút, ami segítségével helyre lehet hozni ezeket a hibákat. Csak úgy látszik nekem nem jutott még eszembe ez a dolog, ugyanis a másik ház ablakában Sergiot és Larit vélem felfedezni. Legalább nekik nem csesztem el az életüket annyira, hogy ne lehessen helyrehozni.
A gondolatok tömkelegéből az ablakon kopogó Matías keltett fel, majd pár kósza könnycseppet letörölve, amit az emlékek indítottak útra az arcomon kiszállok a kocsiból, majd üdvözlöm alig három órája nem látott barátomat.

-          Na minden rendben van? – mosollyal az arcomon kérdezősködök, de belül még mindig a gondolataim által képzett érzelmek uralkodnak felettem.

-          Persze Cata nemrég kelt fel. Megetettem és most a tévé előtt ül és néz valami mesét, ami nekem totál ismeretlen, de mikor odakapcsoltam ő feltűnően élvezte. Igazából azért jöttem ki, mert már tíz perce itt ülsz és nem tudtam, hogy miért, meg azért is, mert nekem most el kell mennem. – gyorsan benyúltam a táskámért az anyósülésre, majd egy puszit nyomva barátom arcára a házban tévéző Cata felé siettem.

-          Szia szépségem. Mit nézel? – a masinára nézve az egyik gyerekkori kedvencemet láttam viszont, így én is kényelmesen elhelyezkedtem lányommal az ölemben. Eszembe jutott, hogy a stúdióból kilépve fel akartam hívni Louist, így a táskámból kivettem az I-phonom majd elindítottam a hívást.

-          Tessék, itt Louis. – gondolataimban megfogalmaztam egy újabb kérdést stúdiótársam felé így kicsit elbambulva vettem tudomásul, hogy már rég felvette a telefont.

-          Oh szia. Először is szeretném megköszönni, hogy segítettél nekem a dalok írásában, felvételében és mindenben. Másodszor pedig érdeklődnék, hogy mikor is kerül majd a boltokba pontosan a lemez. – nem kellett sokat várnom a válaszra, tehát Louisnak valószínűleg minden le van már jegyezve ezzel kapcsolatban.

-          Na azt mondja, hogy Tessa Swallow. Egy pillanat csak kikeresem a neved a gépből, és mindent elmondok, amit csak tudnod kell. Ja rögtön itt az első. Holnap lenne egy fotózásod. Ilyen reklámfotózás lenne, hogy a lemezboltokban tudjanak milyen képet kitenni rólad a reklámhoz. Aztán a megjelenés az pedig körülbelül olyan két hét múlva lenne, ami olyasmiket vonz maga után, hogy dedikálások az ország több pontján és hasonlók. – kicsit lesokkolt, amit Louis mondott, viszont nagyon fel is dobott, hiszen végre komolyan foglalkozhatok azzal az üggyel, amit szeretek csinálni.

-          Értettem ez szuper lesz. Valamikor fussunk össze, hogy a részleteket megbeszéljük? – a holnapi fotózás utánra gondoltam, hisz szeretek mindent egyszerre letudni, hogy ne kelljen sokfelé mennem. Vagyis azzal nincs semmi bajom, hogy mászkálnom kell, de Catat nem akarom kitenni annak, hogy vakuk százezrei villogjanak a fejébe szegénynek.

-          Erre a hétre be vagyok táblázva, de majd még estefelé felhívlak, és megbeszélünk valami pontosat és elmondom akkor, hogy ez a fotózás dolog, hogy is lenne és mikor. – agyam már azon zakatolt, hogy hova tegyem majd a csöppségemet, vagy nem zavarná-e a fotóst, ha ő is ott lenne majd velem. Bár nem nagyon aggódtam amiatt, hogy nem tudom majd hova tenni, hiszen ha semmi reményem nincs, akkor Matí mindig felajánlja a segítségét, amit én lehet, hogy önző módon, de mindig ki is használok.

-          Rendben, akkor este beszélünk. Szia. – bontottam a vonalat, majd újból Catara fordítottam a figyelmemet, viszont valami nagyon fúrta az oldalamat. Mégpedig az, hogy Matí hová ment. A kórházban elvileg már minden papírt lerendezett, az átképzésről még szó sem esett, legalábbis velem még nem közölte tehát tippem sincs, hogy hol lehet és egy kicsit, na jó nagyon is érdekel, hogy akkor hol van. Oké neki is lehet magánélete, miért ne, de akkor is kering a fejemben a gondolat és nem tudok nem rágondolni.

(Big time rush- You are not alone)
A gondolkodásomat a csengő zavarta meg és az, hogy az ijedségtől egy halk sikítás hagyta el a szám. Nagyon el voltam gondolkodva, így a csengő körülbelül egy villámcsapással volt egyenlő jelen esetben. Cataval a karomon sétáltam az ajtóhoz, majd amikor megláttam, hogy ki áll az ajtóban kicsit, na jó nagyon meglepődtem, hogy hogyan keveredhetett ide.

-          Hola Marcelo. – még mindig nem tudtam felfogni, hogy itt látom, így az sem jutott eszembe, hogy behívjam. Mikor utoljára láttam összevesztünk azon, hogy nem engedte, hogy Lari beszéljen velem és most megnézhetem magam, hogy hol tartunk. Lehet, hogy ha akkor beszélünk minden másképp alakul és most nem lennék ilyen egyedül.

-          Hola Tessa. Ö ezt a macit Catanak hoztam. Tudom, hogy már van neki több ezer, amit tőlem kapott, de ez is egy olyasmi féle bocsánatkérő ajándék, amiért annyira elcsesztem a múltkor. És persze neked is hoztam valamit. – hirtelen előkapott egy virágot a háta mögül és vigyorogva felém nyújtotta. – Csokit akartam hozni, de rájöttem, hogy az nem valami jó ötlet, mert egyből felfaltam volna, így emellett a virág mellett döntöttem. Remélem nem vagy rá allergiás vagy valami. – nemlegesen ráztam meg a fejem majd nevetésben törtem ki, mert akkor lett körülbelül száz százalékos a feldolgozottsága annak, amit Marcelo az előbb előadott nekem.

-          Gyere be. Rég beszéltük. – mosolyogva fogadtam barátomat, akivel valóban elég régen beszéltem már. Beinvitáltam a nappaliba, ahol rögtön levetette magát a kanapéra és Catat az ölébe ültetve kezdett el vele valami sajátos nyelven beszélgetni.

Nevettem miközben a párosukat néztem, majd a konyha irányába indulva még fel kellett fedeznem, hogy a hűtőben találok-e valamit, amivel megkínálhatom a brazil haspókot. Szerencséjére a hűtő egyik polcán egy óriási torta díszelgett, amiről és tegnap óta már el is felejtkeztem. Egy jókora szeletet levágva belőle, magunknak is kimértem kér kisebb szeletet, majd újból a nappali felé tartottam, ahol Marcelo még mindig Cataval beszélgetett. Nem szerettem volna félbeszakítani őket, így az ajtófélfának dőlve pár percig még nevettem azon, ahogy a brazil szórakoztatja a kicsit. Bevallom kellett nekem már ez a nevetés és jókedv, amit Marcelo sugároz és szerintem Catanak is jó volt végre egy régi arcot látnia, aki mellesleg a keresztapja.  

-          Látom megtaláltátok a közös hangot. – nevetve adtam oda Marcelonak a tortát, aki azon nyomban elkezdte elpusztítani az általam nagynak általa viszont kicsinek ítélt adagot.

-          Persze vele nem nehéz. Tündéri kisgyerek. – hadonászott még egy keveset Catának a villájával meg a tortával, de miután befejezte eléggé normális Marcelová változott. – Amúgy láttalak ma a tévébe. Nagyon jól néztél ki benne. Többször kéne szerepelned. – egy kacsintás kíséretében mondta az utolsó mondatot, amire óriási kacagás hagyta el a szám.

Miután kitárgyaltuk azt a témát, hogy többet kellene a tévében szerepelnem sok mindenről esett még szó köztük. Például megkért, hogy játsszam el neki az egyik számom, majd szó esett arról, hogy mit is csinálok mostanában és az ehhez hasonló dolgok. Nagyon feldobott, hogy ott járt, teljesen újult erővel tekintettem előre és ez valószínűleg a brazil hatása miatt. Viszonylag hamar el kellett mennie, mert edzésre ment, de megígérte, hogy többször is be fog ugrani mostantól, ami nagyon feldobott. Amikor pedig elment Marcelo meleg váltásban megérkezett Matías, aki mintha lesett volna, viszont nem volt annyira feldobva a vendégem látogatásától, mint én.