Chapter 63.

Sziasztok! 
Kissé későn, de eljutottunk ide is, felkerül a legújabb rész. Már csak 7 van hátra!
Reméljük tetszeni fog, az új olvasókat pedig sok szeretettel köszöntjük, a cseréknek pedig köszönjük a lehetőséget. :)
Jó olvasást!
Puszi Lari, Tessa.:)

(Tessa)

(Ed Sheeran - Perfect)

Hatalmas öröm töltötte el a szívemet, amikor a kocsiajtó csapódását hallottam, még akkor is, ha az éjszaka közepén és még akkor is, ha az a valaki, aki kiszállt belőle úgy ordítozott az éjszaka közepén, hogy az már felért volna egy durva csendháborítással. Valószínűleg testvérem segítségével juthatott haza ugyanis a szeretlek szó helyett először a szeletek szaladt ki a száján, ami nem éppen ugyanaz volt. Kész harc volt őt bejuttatni a lakásba, ugyanis hiába erős nőnek tartom magam egy részeg focistát azért én sem tudok a hátamon bevinni.

-          Ronaldo legalább egy kicsit segíts! – az ajtó felé megemelve kezét mutatóujját egyenesen a nappali felé mutatta fel, majd gyors léptekkel indult meg, mint egy bika, amint meglátja a vörös posztót.

-          Hol a lányom? Látni akarom. – természetesen nem volt itthon, hiszen a nagyszüleinél tölti most az időt, akik imádtak vele lenni, így egy percig sem aggódtam afelől, hogy bármi baja is lehetne ott, de ha itthon is lett volna ebben az állapotban valószínűleg nem engedtem volna a lányunk közelébe. Dőlt belőle az alkoholos italok mámoros illata, ami már már engem is teljesen megrészegített, de ezt a szagot elnyomta néhol az Armani parfüm illata, ami viszont igenis vonzó volt számomra.

-          Szívem, most azonnal le kell feküdnöd aludni, holnap pedig vele lehetsz egész nap. – nem igazán hallgatva rám elindult a lépcső irányába, ami meglepően jól sikerült neki, de két lépcsőfokot téve megcsúszott majd egy hangos puffanással ért földet. Nem tudtam első pillanatban eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek a dolgon ugyanis a kanapé teljesen eltakarta előlem a földön fekvő néhányat nyöszörgő portugált.

-          Aucs. – egy szó után sikeresen fel tudott állni, majd a fejét fogva szerencsére felhagyott azzal a próbálkozásával, hogy a mai este még feljusson az emeleti szobák egyikébe is. – Szerintem ezt alaposan odabasztam. – nevetésem töltötte be a szobát, majd a fagyasztóból elővéve egy zacskó fagyasztott borsót magamhoz invitáltam férjem, majd leülve a konyhakőre bemutattam neki a fejbúb eltávolító miniklinikámat.

Fél perc sem telt bele és már az ölemben feküdt, mint egy öt éves óvodás karjait pedig lábam köré fonva pillanatok alatt álomba merült. Utoljára akkor láttam ennyire nyugodtnak az arcát, amikor még terhes voltam. Hiányzik az az időszak. Igazán csak most kezdek rájönni, hogy milyen jó is anyának lenni. Igazából nem leírható érzésről beszélünk. Anyának lenni akkor is jó, ha már nagyon fáradt vagy a sok hajnali felkelés miatt, ha már nem tudod, hogy miért sír a kicsi, pedig te mindent megpróbáltál már annak érdekében, hogy megnyugodjon. Ezektől az apró csöppségektől millióan tanulhatnának. Önzetlenül szeretnek és mindig máshogy látják a világot, mint a sivár felnőttek, akik lassan lassan az élet előrehaladtával belefásulnak a napi rutinba és a folytonos robotba. Az anyaság miatt viszont olyan izgalmakban kell részt venned a mindennapjaidban, amire csak ezek az apró lények tudnak rávilágítani, még akkor is, ha hajnali három órakkor kell felkelned az éjszaka folyamán már negyedszerre, csak mert a kislányod éppen éhes vagy fáj a hasa. Vajon Ronaldo mit szólna, ha azt mondanám neki, hogy gyereket szeretnék? Hogy szeretném, hogy Catának legyen egy kistestvére? Vagy ez még korai lenne a múltban történt incidensek sora miatt, aminek következtében még csak most lehetünk újra úgy igazán egymás mellett?

(Ronaldo)

(P!nk - Who Knew)

Megérezve a puha bőrt a kezem alatt rögtön beugrott pár kósza emlékfoszlány, hogyan is kerültem szó szerint értve a padlóra. Apró puszit adva Tess lábára felfelé fordítottam a fejem, hogy arcát látva leellenőrizzem alszik-e vagy éppen egy szemhunyásnyit sem tudott aludni az éjszakai húzásom miatt. Persze az utóbbi történt meg, ahogy azt sejtettem, hiszen néha még a csapattársaimat is anyai szigora alá vette így gondoltam, hogyha rólam kell gondoskodnia anyai ösztönei még erősebbre kapcsolnak.

-          Sajnálom. – ennyit tudtam kinyögni ugyanis az alkohol okozta dehidratáltságom következtében ajkaim cserepesek lettek és égető vágyat éreztem arra, hogy azon nyomban egy kút vizet megigyak.

-          Én sajnálom, nem szabadott volna semminek sem megtörténnie…

-          Nem, nem. Ebben a házban többet semmiről nem beszélünk, ami a múltban negatív hatással hatott a házasságunkra és a családi életünkre. Nem akarok veled folyamatosan veszekedni Tess. Én már átléptem a harmadik x-et, meghitt családra vágyom és arra, hogy hétköznap esténként a kanapén elnyúlva egy hosszú edzés után a feleségemmel legyek miközben a gyerekeink a szőnyegen játszanak. Én megértem, hogy fiatal vagy és ki akarod tombolni magad, de akkor azt velem tedd. Én mindenben partner vagyok, hisz emlékszel mit fogadtam meg Isten színe előtt. „Fogadom, hogy szerető és hűséges férjed leszek jóban-rosszban, gazdagságban-szegénységben, egészségben-betegségben, míg a halál el nem választ.” – feleségem apró mosollyal kísérte minden szavam majd egy apró könnycsepp gyűlt a szemébe, amit gyors mozdulatokkal el is tűntetett majd megcsókolt. Nem tudtam mire vélni a dolgot, most egyet ért velem? Vagy búcsúzkodik és azt mondja, hogy neki elég volt ennyi a Ronaldo familiából?

-          Ne haragudj én nem azért sírok, mert valami rosszat mondtál. Éppen ellenkezőleg nagyon szeretlek és soha egy percre meg nem fordult a fejemben, hogy ne úgy teljenek a mindennapjaink, ahogy azt az előbb felvázoltad. Egész este egy szemhunyásnyit sem aludtam és végig gondolkodtam az előbb pedig feltűnően szemet szúrt, hogy amikor a gyerek résznél tartottál királyi többesszámot használtál. Nos ezen gondolkodtam az éjszaka miközben néztelek, nekem is hasonló gondolataim voltak a bővült családdal kapcsolatban. – szégyenlős és kislányos mosolyát villantotta felém, amitől egyszerűen elvesztettem az eszem. Tudta nagyon jól, hogy ezzel bármit akar egy pillanat alatt eléri, és ez így is lett. Tarkójánál megfogva húztam közelebb magamhoz, hogy pillanatok alatt szüntessem meg a köztünk lévő kilóméteresnek tűnő távolságot. Tegnap elég érdekesen alakult az együttlétünk hosszú idő óta, de éreztem, hogy most ez teljesen más lesz. Az új fejezete ennek a bonyolultnak ígérkező, de annál izgalmasabb házasságnak.

Két nap telt el azóta a bizonyos részeg éjszaka óta, aminek köszönhetően minden tisztázódott az életemben. A feleségemmel azóta kiegyensúlyozottan viselkedünk, mint egy mintapár, mint amilyenek a baleset előtt voltunk. Tessa nagyobb hangsúlyt fektet már egy ideje a zenei karrierjébe, amiben én persze száz százalékosan támogatom. Eddig teljesen elnyomtam a tudatomon kívül is, amire nem vagyok büszke. Túlságosan önző voltam és nem vettem észre, mekkora kincs is van a feleségem torkában. Azóta persze másképpen vélekedek az egész énekes és színész pályájáról, így persze elvállaltam azt is, hogy amikor csak nincs edzésem és szüksége van rá vigyázok én a kislányunkra.

-          Kicsim én is tudok mindent, hagyhatnád végre, hogy kicsit önálló legyek Catával kapcsolatban. Emlékszel, nem vagyok üresfejű focista. Most pedig tedd le szépen a telefont és foglalkozz a munkáddal én pedig megyek és apukáskodok kicsit. Szeretlek! – válasz nélkül bontottam a vonalat, majd újra tárcsázva egy másik személyt máris a fülemhez tartottam a telefont és vártam a megmentő választ, ami persze nem érkezett. Édesanyám mindig felvette a telefont bármikor hívtam, de persze akkor, amikor óriási krízishelyzet van cserben hagy. Jellemző. Amint a krízishelyzet szó eszembe jutott egy másik név villant be az agyamban, akinek száma természetesen már gyorshívón volt.

-          Mit nem tudsz már? – persze barátom teljesen a baba téma szakértőjéének hitte magát, csak azért mert a lányom egyben az ő keresztlánya.

-          Igazából át kéne… - mondatom a csengő szakította félbe, majd odasétálva éppen befejeztem volna azt, amikor megláttam, hogy ki áll az ajtóban.

-          Tessa felhívott, hogy lehet jól jönne most egy kis társaság. – amikor kiderült, hogy Tessa és Ramos között volt valami, legjobb barátom nagyon megharagudott mindkét félre, de szerencsére sikerült neki elmagyaráznom, hogy ezt majd mi egymás között megbeszéljük, ő pdig csak azzal törődjön, hogy a legjobb keresztapa legyen, akit ez a világ a hátán hordott, még úgy is, hogy ő is egy nagy gyerek. – Na mi az a krízishelyzet? – „Ez a nap szava, vagy miért emlegeti mindenki ezt? Főként persze én?”

-          Egy egy éves makacs kislánnyal kéne egy kisebb mennyiségű ételt megetetni. – persze barátom csak nevetett, de szerintem még ő sem gondolta komolyan, hogy ez olyan könnyű feladat lesz, amilyennek hallatszik.

Persze ahogy jósoltam ez így is lett. Egy óra múlva a konyha igazi csatatéré változott, ahol változó sorrendben és változó irányban repültek a kanálból kilőtt ételek Tessa pedig természetesen pont ezt az időpontot választotta arra, hogy hazaérkezzen és rajtakapjon azon, hogy a saját gyerekemmel nem tudok bánni viszont arcán ne vidámságot láttam, amikor megláttam hanem iszonyú dühöt.

-          Megyek megmosdatom Catát, kicsit maszatos lett. – barátom próbála oldani a feszültséget, de feleségem szúrós szemei keresztülhatoltak a testemen. Vajon mit tehettem, amivel ennyire felidegesítettem?!

(Larissa)

(Ricky Martin ft Maluma- Vente Pa' Ca) 

Folyamatosan Daniel szavai járnak az agyamban, most megtudhattam, hogy nem ő életem rossz pillanatainak a megálmodója, hanem gyerekkori barátom, Hannah. Nem értem egyelőre az összefüggéseket, de mikor a konferenciateremben felmutatta Ronaldonak a képet, sejthettem volna, hogy ő az egyik rosszakaróm. De kiről beszélhetett Fabregas, mikor megemlítette, hogy egy ember kilétéről nem tudnak, de vigyáznom kell vele?! Fogalmam sincs, de úgy érzem hamarosan minden kiderül.

Edzőm kiadta az utasítást, miszerint Wesley Sneijdert kell valahogy befűznünk, hogy térjen át a hófehérek csapatába. Úgy gondolom nagyon nehéz lesz, tekintve az elmúlt év nyilatkozataira, miszerint nem szándékozik elhagyni az Inter futballklubot. Elmélkedésemet hangos kopogás zavarja meg.

-        Gyere be, nyitva van! –barátom hatalmas mosollyal a száján lép be az ajtón, tenyerét összecsapva, mellém sétál.

-        Remélem a ruhádat megvetted már! –a vigyor arcára fagy, mikor lesokkolt tekintetemet meglátja. Teljesen kiment a fejemből a báli ruha vásárlása, pedig anélkül ma semmit nem fogok érni. –Rendben. Akkor legalább mondd azt, hogy összepakoltál. –kislányos mosolyomat elnézve, leesik neki a válasz.

-        Hopi. –kacagva rohanok fel az emeletre, majd megpakolt táskámat lehozva, várakozóan pillantok kísérőmre. –Mehetünk, szépfiú?

-        A kezed hogy van? –említett testrészemre néz, amin szerencsére csak az apró karcolások mutatják balesetemet.

-        Tűrhetően, néha kicsit lüktet, de semmi probléma. –lábaimat felhúzva ülésére, kicsit reménykedem a nagy találkozásban, mely pillanatok alatt lázba hoz. Sneijder egy olyan életet mutatott meg, amit soha nem fogok tudni elfelejteni. Adriano és Robin megismerése kellemes perceket hozott számomra, és elhűlve hallgattam a tényt, miszerint Adriano már az angyalok között van.

Megérkezve Olaszországba, szívem hatalmasat dobban. Legutoljára igazolásomkor jártam itt, férjem oldalán. Most viszont szerencsére csak látogatóban vagyok, és ez így természetes. Önként nem hagynám el mégegyszer a hófehér gárdát, és csak reménykedni tudok abban, hogy a vezetőség sem kényszerít távozásra. Callejonba karolva elindulunk a nevünket felmutató táblás férfi felé, viszont a fotósok tömkelege megnehezíti dolgunkat. Szem forgatva ingázunk az emberek között, hol meg-megállva egy közös képre, ami napokon belül címlapfotóvá növi ki magát.

-        Jó napot! Ivan vagyok, én leszek ma a sofőrjük, bárhova szeretnének menni, szóljanak nekem! –kedves férfinek tűnik, csomagunkat rögtön elveszi, és a hatalmas fekete kocsi csomagtartójába süllyeszti.

-        Az a helyzet, hogy nekem nincs még ruhám. –átgondolva elég nagy hülyeséget csináltam, ugyanis érkezésünk a repülő késése miatt csúszott. Két óra van a bál kezdetéig, és ilyen téren most meg van kötve a kezem. Ivan hangos kacagással tér le a szálloda elé, majd az anyósülésről egy hatalmas dobozt ad a kezembe.

-        Az edzője intézkedett, sejtette, hogy feledékeny természetét hozza a kisasszony. –apró mosolyt villantok felé, majd kiszállva, a hordár fiúkra tekintek.

-        Kérem Ivan, tegeződjünk. Körülbelül egy idősek lehetünk.

Felérve a szobába, elégedetten konstatáljuk, ismét a legjobb szobát kaptuk. Fekete és krémszín uralkodik mindenhol, a hatalmas sarokülő pedig rögtön felhívja magára a figyelmet. Lehuppanva rá hátrahajtom a fejemet, lábaimat felhúzva, kényelmesen elhelyezkedem rajta. Calletti bejárja az egész lakosztályt, de rövid időn belül ő is mellettem köt ki. Karját átdobva vállamon közelebb húz magához, majd száját szólásra nyitja.

-        Úgy gondolom, gyorsan lezuhanyozok. A nők mindig tovább készülnek, mint a férfiak. –durcás tekintetemet meglátva, védekezően maga elé emeli a kezét.

-        Igen, de ha én most elmegyek fürdeni, és elkészülök, lesz öt perced utánam. Annyi nem elég? –elkerekedett szemeivel engem vizslat. –Calle, nem tűnt fel, hogy mind a két hálószobához van egy-egy fürdő?

-        Azt nem figyeltem, lekötött az ágy mérete. –egy szó, mint száz. Férfiak. Néha annyira figyelmetlenek tudnak lenni. –Nem nézed meg a ruhádat? –nemleges fejcsóválás közben elindulok az általam kiszemelt hálószoba felé, dobozommal a kezemben természetesen. Remélem Mou az ízlésemnek megfelelően választotta ki a ruhámat.

(Maluma ft Marc Anthony- Felices los 4 Salsa)

Beállva a tus alá, egy ideig csak folyatom magamra a meleg vizet, úgy érzem ma lesz egy-két kellemetlen percem is. Rossz megérzésem van, de nem mondhattam senkinek, főleg nem Sesének. Nem mondhattam neki, hiszen akkor vagy nem enged el, vagy ő is velem tart, és akkor az edző akad ki. Gyors hajmosás után, puha törölközőbe bugyolálom testemet, majd megállva a tükör előtt, farkasszemet nézek önmagammal. Arcom pirospozsgássá vált a jó fél órás fürdés miatt, szemeim csillogása boldogságot tükröz. Számra félmosoly telepedik, a sminkkészletemért kilépdelve azon gondolkozom, miképp fessem ki magam. Annyira kihívót sem akarok, bár úgyis a ruha dönt mindenről. Leemelve a doboz tetejét, egy apró borítékkal találom szembe magam. „Sergioval együtt vettük, remélem minden egyezik, és még a stílusodat is eltaláltuk. Csak ügyesen, José.” Felnevetve pillantok a ruhára, ami egyszerre gyönyörű, és szexis. Füstös tekintetet varázsolok magamnak, számra pedig erős vörös rúzst kenek. Tekintve arra, hogy maszkom, és ruhám is hófehér, valamivel fel kell hívnom azért magamra a figyelmet. Hajamba hatalmas loknikat varázsolok, még szerencse, hogy voltam fodrásznál, és visszatértem eredeti fekete színére. Túlságosan is nagy törődést igényelt volna a vörös rész. Belelépve a legalább tizennyolc centiméter sarkú cipőbe, elégedetten mérem végig, hiszen sehol sem szorít, pont az én méretem. A ruhába belebújva, pántnélküli részét a megfelelő helyre igazítom, majd kiabálva Callenak, várom, hogy barátom belépjen az ajtón.

-        Hű. –szájtátva mér végig, majd elém lépve kérdő tekintetét rám szegezi.

-        Fel kéne húzni a cipzárt. –mosolyogva megfordulok, barátom pedig elintézi kérésemnek tárgyát.

-        Gyönyörű vagy! –mellrésznél csipkebetéttel van megbolondítva, az első ránézésre egyszerűnek tűnő darab. Az egész ruha igazából két részből tevődik össze, alul egy mini található, a felette lévő szoknya pedig áttetsző anyagból van gyártva, így combjaimra, lábaimra tereli a férfiak figyelmét. A hatalmas masnit megkötöm derekamon, majd csuklómra téve a dobozban lévő gyémántkarkötőt, elégedetten tekintek a tükörbe.

Belépve a hatalmas bálterembe, rengeteg ember pillant felénk. Szebbnél –szebb estélyi ruhákban táncoló nőket látunk, mégis valamilyen oknál fogva minden férfi felénk pillant. Kissé feszélyezve érzem magam spanyol barátom társaságában, de úgy látom, ő kifejezetten örül a reflektorfénynek. Kezét derekamra simítja, majd elindulunk a bár felé. Nem lenne célszerű leinnom magamat, de azért egy koccintásba még nem fogok belehalni. Kezembe kapva a pezsgőt, bájos mosoly kíséretében meghúzom a pohár tartalmát.

Szemlét tartva a hatalmas teremben, ismerős tekintetek után kutatok, de nem lesz egyszerű megtalálni ennyi ember között a holland focistát. Nem is tudom, hogy Mourinho hogyan képzelte ezt az egészet.

-        Elnézést. Lekérhetném a hölgyet egy táncra? –az ismeretlen szmokingos férfi először Callettitől vár valami választ, majd mikor barátom bólint, kezét nyújtja.

-        Az apukám megtanította, hogy ne álljak szóba idegenekkel! –valamiért ismerős számomra ez a férfi. De a fekete maszk nem könnyíti meg a dolgomat. Hátradobva hajamat elfogadom segítségét, majd betipegve a parkett közepére, előkelő táncolásba kezdünk. A keringő közepette testünk néha összesimul, kísérőm magabiztos tartásától egy pillanatra kiráz a hideg.

-        Ha megérzésem nem csal, Larissa Morrisonhoz van most szerencsém. –hangját egyelőre nem tudom hova tenni, de a déjá vu érzése magával ragad. Engedem, hogy kivezessen a kertben álló padhoz, majd leülve rá, agyalni kezdek.

-        Ha megérzésem nem csal, mi igazából ismerjük egymást, csak jelen pillanatban az én agyam szenilissé vált. –összehúzott szemekkel méregetem az ismerős ámde ismeretlen férfit, kinek a kisugárzása az első pillanattól kezdve magával ragadott.

-        Igen, ismerjük egymást. De ha esetleg nem jönnél rá az este folyamán, hogy kit takar az állarc, egyezzünk meg abban, hogy éjfélkor leveszem. –bólintásom után hatalmasat sóhajt. –Olyan hihetetlen, hogy most itt vagy. –agyam egy pillanat alatt kapcsol, szájtátva nézem végig a nem is olyan rég látott férfit. –Megvilágosult arcodból ítélve, rájöttél kilétemre. –kissé csalódottan, mégis nevetve ejti ki a mondatot a száján.

-        Miattad vártam ezt a bált. Csakis miattad. –vörös ajkaimra hatalmas mosoly telepedik, melyet a holland focista is viszonoz.

-        Nagyon csinos vagy egyébként. –kacsintással jelzi mondatának komolyságát.

-        Rengeteg pletyka kering most arról, hogy eligazoló listán vagy.

-        Igen, sajnos a klub megszorult pénzügyek terén.

-        Mi lenne, ha felajánlanék neked egy fantasztikus ajánlatot? Tudom, hogy nem ez a legmegfelelőbb hely, és idő minderre, de nem tudom mikor találkoznánk legközelebb. –összehúzott szemekkel méreget, végül megadóan sóhajt.

-        Tudom, hogy nem akarsz rosszat, szóval hallgatlak.

-        Mi lenne akkor, ha a Madridba igazolnál? Előnyödre válna, hogy ismered az edzőt, és ismersz engem is. Valamint játszottál már ott és segíthetnék Robin felügyelésében, ha lenne valami dolgod. –kezemet ökölbe szorított kezére simítom, érdeklődve várom válaszát. Bár megérzésem szerint, most nem fogok kapni konkrétat, azzal még várat magára egy kicsit.

-        Valahogy meg akarok szabadulni Vanessától, ha ott van Hannah, folyton rólad szól minden társalgás. Nem tudom, mit akarnak tőled a lányok, de nem fog jó kisülni belőle, az biztos. –fantasztikus. Olyan vizekre eveztünk, amire egyáltalán nem készültem még fel. Nem akarok tudni Hannah újabb hadjáratáról, nem akarok semmiről sem tudomást venni. Telefonom csörgése vet véget a köztünk keletkezett csendnek.

-        Igen, tessék? –az ismeretlen szám meglep, fogalmam sincs ki kereshet ilyenkor, hiszen mindenki tudja, hogy hol vagyok most egészen pontosan.

-        Szia Lari. Cassie vagyok. Úgy gondolom megérdemled, hogy tőlem tudd meg. –megfeszülten várom az információ áradatot, bár úgy érzem, még nem készültem fel teljesen erre az egészre. –Cescynek autóbaleset volt, a barcelonai kórházban van. Kómába került. –szemeimbe könnyek gyűlnek, lelkemre mázsás súly telepedik. Egész testem remegni kezd, kezeim ökölbe szorulnak. Beszélgető partnerem csupán hangulatváltozásomra figyel fel, értetlen tekintetét rám emeli.

-        Me… me… mennem kell. –makogva pillantok holland barátomra, akinek arca teljesen elsötétül. –Az egyik barátomnak balesete volt. –remegve pattanok fel, magas sarkúm nem segít a sietségben. –Gondolj mindent át, hívj fel, ha tudsz valamit. –zokogva szaladok át a báltermén, szemeimmel Callejont keresem, reménytelenül, ugyanis barátom felszívódott. Újonnan kapott Iphoneomat előkapva, kikeresem a számát, majd egy gyors üzenetet pötyögve, rohanok is tovább. Cipőmet lerúgva a taxi mellett, sürgetően pillantok a férfire.

-        Jó estét kisasszony. Hova lesz a fuvar?

-        A repülőtérre kérem.

Ez nem lehet igaz. Nem éppen szépen váltunk el egymástól, és most a sors ismét közbeszólt kapcsolatunkban. Belehalnék, ha valami komolyabb gondja adódna ebből a balesetből. Még időm sem volt elmondani neki, milyen fontos szerepet játszik az életemben, még időm sem volt bocsánatot kérni tőle. Számra szorítva kezemet, megkeserült zokogásomat megpróbálom egy picit is elfojtani, kifizetve a taxit, az éppen induló járatra veszek még egy jegyet, majd elindulok Barcelona felé…

Chapter 62.

Sziasztok!
Egy kis késéssel, de megérkezett a legújabb fejezet. Valószínűleg átállunk erre a szerda-csütörtök variációra, de igyekszünk időben érkezni.
A nézettségünk szépen nő, a szavazat még húsz napig tart, kérünk mindenkit, aki olvassa a blogot, nyomjon egy klikket és jelezzen vissza, megérte folytatnunk. Már csak 8 fejezet!
Legyen szép hétvégétek, jó olvasást!
Puszi Lari, Tessa.:)

(Larissa)

(Cali Y El Dandee-Yo tu esperare)

Az élet, folyamatosan kicseszik velem, és ezt már kezdem úgy igazán unni. Az addig rendben van, hogy az utak rögösek, na de ennyire?! A többes szám nem kerülte el figyelmemet, ám mégsem akarom lerántani a titokzatos személyről a leplet. Úgy gondolom jobb a tudatlanságban élni jelen esetben. Barátnőm megvillantja negédes mosolyát, majd haját hátradobva Daniel ölébe ül.

-        Danny, tudod milyen jól nézel ki?! – nyávogó hangja számomra még ismeretlen, de úgy látom, ezzel új barátom sincs másképp.

-        Már megbeszéltük Hannah, hogy a kapcsolatunknak vége.

-        Nem Danny. Te beszéltél, én hallgattalak. –egy kocsi áll meg a park mellett futó úton, de a fényviszonyok miatt nem tudom megfigyelni ki a látogató. Széles vállai fegyelmet követelnek, izmos testét pedig egy póló fedi a kíváncsi tekintetek elől.

-        Han… Lari? –egy pillanatra lehunyva szememet, felidézem emlékeimben a klubváltás időszakát.

-        Hola! –rekedt hangon szólalok meg, viszont egy cipőkopogásra felfigyelve, pilláim másodpercek alatt pattannak ki. Sneijder megkövülten áll előttem, karját egy hosszú fekete hajú nő öleli.

-        Hannah szívem, jössz vissza velünk Olaszországba? –hangjától kiráz a hideg, a déjá vu érzés magával ragad.

-        Tekintve arra, hogy Wesley sérült, nem maradunk még egy kicsit? –a holland még mindig engem figyel, felé lépkedve bizonytalanul ölelem meg.

-        Szivi, be sem mutatsz minket az ismerősödnek? –a nő végigsimít gömbölyödő pocakján, mire boldog mosollyal fordulok felé.

-        Ne haragudj. Larissa Morrison vagyok. –jobbomat elkapva alaposan megszorítja.

-        Vanessa Heathrow. –bájos mosolyt villantva felém, szemei túlontúl ismerősek számomra.

-        Menjetek előre, szeretnék Larival beszélni. –a lányok vonakodva ugyan, de magunkra hagynak. A pad felé pillantva tudatosul bennem, Daniel valahol a focista megjelenése körül eltűnt, de meg is értem.

-        Gratulálok! –őszinte mosollyal arcomon huppanok le a már üres padra.

-        Mihez? –értetlen tekintettel guggol le elém, kezével térdemen támaszkodik.

-        A babához. –hangos sóhaj után arca eltorzul.

-        Azt hiszi Vanessa, hogy hülye vagyok. Visszaszámoltam, de amikor teherbeesett, nem voltam még csak Olaszország közelében sem.

-        Nem szóltál neki? –nemleges fejrázása bebizonyítja nekem, hogy kellemetlenül érzi magát a téma miatt. –Mi történt veled mostanában?

-        Adriano meghalt. Robin az én felügyeletem alá került, viszont Vanessaval nem igazán jönnek ki. –elhűlve gondolok az ágyon fekvő férfire, kinek gondolatait a vele egykorúak igencsak megirigyelték volna.

-        Őszinte részvétem. –sajnáltam az előttem guggoló hollandot, ugyanis ő is elég pofont kapott már az élettől. –Ha bármiben tudok segíteni, a számomat tudod.

-        Próbáltalak hívni, de a szolgáltató nem kapcsolt. –lesokkolva nézek szemeibe, agyamban hirtelen helyre kattannak a dolgok.

-        Hogy én mekkora hülye vagyok. Cseréltem telefont. Bár elvileg a számomat vittem magammal. Akkor viszont nem értem, miért nem értél el. –gondolataimba mélyedve hunyom le szemeimet. Hazudnék, ha azt mondanám nem hiányzik a tízes játékos, de sajnos az élet megtanítja velünk, hogy a lemondás olykor kellemetlen, de hasznos. Nagyon megbántottam az esküvőm napján, fogalmam sem volt arról, hogy valaha is újralátom. –Add meg a számodat, majd rád csörgök. Viszont most mennem kell, nagyon sajnálom. Robint puszild körbe helyettem is! –egy névjegykártyát átnyújtva, halvány mosoly kíséretében ad egy puszit arcomra. –Vanessaval pedig csak okosan! Egyébként megyek hétvégén Olaszországba, nem futunk össze egy kávéra?

-        Dehogynem. Csörögj, és megbeszéljük. Ciao kislány. –az apró pub felé pillantva meglátom portugál barátomat, amint kiandalog az ajtón. Felé véve az irányt, mély levegőt veszek. Szüksége van most egy barátra, nem hagyhatom magára.

Megérintve vállát, sajnálkozó tekintetével nézek farkas szemet. Hihetetlenül megbántott, bár így fény derült pár titokra. Részeg volt, és csalódott, ezért nem kérem számon szavai miatt. Amúgy is, teljes mértékig igaza volt. Átkarolva keskeny derekát hozzásimulok, lassú léptekkel indulunk útnak. Messze lakunk a pubhoz képest, mégis megnyugtat most minket a séta, mely szótlanul folyik közöttünk. Bár nekünk nincsenek szükségeink szavakra, azok nélkül is megértjük egymást

-        Tudod. Bármi is történt közöttünk, én akkor is szeretem őt. Hülyén döntöttem aznap, amikor elhagytam, de szükségem volt egy kis egyedüllétre. –összefüggő mondatát nekem szegezi, viszont tekintete az aszfaltot súrolja.

-        Így vélekedek én is Sergioról. Annyi a különbség, hogy nekem is volt félrelépésem, amire egyáltalán nem vagyok büszke. De úgy gondolom felnőttem a feladathoz, és egy csekély, gyerekes cselekedet után, józan ésszel gondoltam végig minden vádamat. Egyáltalán nem volt igazunk, be kell látnunk. –a halvány fényben megcsillannak szemei, apró bólintást követően, leint egy taxit. Régi címeinket bemondva, hazafelé vesszük az irányt. Oda, ahol egy ideje már lennünk kéne.

(Maluma- Tengo un amor)

Kezem sajog, de arcomon semmi nem látszik. Belépve az ajtón, két kis kedvencem rohan felém. Sergio boldog mosollyal lépked le hatalmas lépcsősorunkon, felé szaladva ölébe ugrok. Érzéseimet pillantásomba sűrítem, azt hiszem a szem a lélek tükre. Szerelem, fájdalom, csalódottság, megbánás. Minden, amit jelen pillanatban érzek. Borzasztó bűntudatom van, amiért ezt tettem vele, de megbocsájtott nekem, és ezért hálával tartozom neki. Lehet most már fent is azt akarják, hogy boldog legyek. Ennyi balhé, félreértés után, ideje volt. Hosszan megízlelve ajkait, hajába túrok, ám a két kiskutya hangos ugatással mutatja ki nem tetszését cselekedetünk irányába. Duzzogva nézek rájuk, ujjamat felemelve megrovóan intek. Nyávogva vetik magukat Sese lábára, nevetésem körbelengi a rideg házfalakat.

-        Esküszöm, ha nem lennétek, ki kéne titeket találni. –leugorva öléből, két kis kedvencemhez guggolok le. Egymást lökdösve próbálnak ölembe fészkelődni, mindig sikertelenül. Ha az egyik felmászik, a másik lehúzza. –Annyira szeretem őket. –buksijukat megsimogatva, boldogan nézek fel férjemre.

-        Csak őket? –félmosolyt villantva felém, elégedetten rázom meg a fejem. –Gyere, menjünk aludni, hosszú volt a nap.

Reggel hatalmas fájdalommal ébredek, kezem erőteljesen lüktet. Hangosat nyögve felkönyökölök az ágyon, megdörzsölve szemeimet csak a lustálkodás lebeg gondolataimban. Apró mosoly jelenik meg arcomon, ugyanis Sergio arca hasamon pihen. Hatalmas szemeivel engem néz, végigsimítva oldalamon, elégedetten nyújtózik egyet. Lassan megmozdulva a fürdő felé veszem az irányt, szervezetem hűs folyadékért kiált. Ráadásul ma este meccs lesz, de a bál miatt minderről le kell most mondanom, viszont úgy érzem, nem lennék olyan állapotban, hogy kilencven percet végigvigyek.

-        Edzés lesz ma? –férjem mögém lépve nemlegesen rázza fejét, nyakamra apró puszit adva, hátulról megölel. –Meccs mikor?

-        Tekintve arra, hogy idegenbeli lesz, tizenegykor találkozunk a stadionnál, onnan megyünk át a Getafe otthonába. –információ áradat kicsit megzavarja az agyam, de érthető magyarázata után hatalmasat bólintok. Felkapva egy rövidnadrágot, és egy pólót, hajamat veszem kezelésbe. Fejem tetejére hatalmas kontyot varázsolok, majd a konyha felé indulok.

-        Van még egy óránk. Mit csinálunk addig? –kérdésem következtében arcán kaján vigyor jelenik meg, ragadozó léptekkel elindul felém.

-        Hasznosan is eltölthetjük az időt. –feltartott kézzel hátrálok, de ölébe kapva kirohan a házból, lendítve rajtam egyet, a medence alján landolok.Fuldokolva jövök fel a felszínre, és hálát adok az égnek, hogy kezem már nem vérzik. A hatalmas kötést még az este folyamán leszedtem róla, így az apró vágásokba negédesen szivárog be a víz. Pólómat levéve, kidobom a medence szélére, ahol hangos csattanással ér földet. - Egy dolog mindig hasznos, ezt ne felejtsd el. –csábos tekintettel mér végig, nadrágját levéve, utánam ugrik. Incselkedve úszok el előle, de lábam után kapva, magához ránt. Végigsimítva tarkóján, ajkaihoz hajolok, ránehezedve vállára, víz alá nyomom fejét. Kacagva mászok ki a napozóágyig, majd lefeküdve rá, elégedetten terülök el a napsütéses reggelen. –Most annyira jó, nem?

-        Szeretnék kisbabát. –mondatom még engem is meglep, de szívemből szóló gondolatomat mondtam most ki. Sergio hitetlenkedve pillant rám, még szája is tátva marad a meglepetéstől.

-        Komolyan gondolod?

-        Igen, de még nem most. Mármint végig szeretném vinni a szezont, az Európa bajnokságot, és utána. Tudom, hogy mindezt nem lehet ennyire pontosan megtervezni, de a jövőképembe benne van a gyerek. Sokat agyaltam mostanában ezen, és te is megérdemled, valamint így lenne teljes az életünk, úgy gondolom. –végigsimítva arcán, boldog mosollyal ölel át, majd szenvedélyes csókot váltva, telefonjára pillant.

-        Örülök, hogy így gondolod, hidd el, én vagyok a legboldogabb férfi a világon, mert te velem vagy, és nem mással. Most viszont készülnöm kell, ha nem akarom lekésni a találkozót.

Apró bólintás után törölközőért indulok, majd kicsit megtörölve hajamat, hatalmas táskámat veszem elő. Calletti hamarosan itt lesz, nekem is össze kéne azért kaparnom magamat. Szerencse macimat magamhoz ölelve, az elmúlt hónapra gondolok. Fantasztikus időszakot tudhatok magam mögött, kivéve az egészségügyi állapotomat, de legalább megtudtam, hogy kikre számíthatok igazán. Kik azok a személyek, akik bármit megtennének azért, hogy jobb legyen szervezetemnek, lelkemnek.

Elmélkedésemben férjem hangja zavar meg, jelez, hogy mennie kell. Megölelve, egyetlen mondatot súgok fülébe, mire szíve hatalmasat dobban. Nem akartam kihagyni ezt a meccset, hiszen ilyen téren fontos lett volna nekem, de a klub a legfontosabb most számomra. Rövid csókot váltva vele, megvárom még beszáll autójába, majd egyet dudálva, eltűnik utcánk végén.

(Tessa)

Teljesen hihetetlennek érzem, hogy találkoztam Parkerrel több okból is. Ő mindig is Angliában élt. Oda kötötték őt a család, barátok, egyszeri szeretők, akiket imádott akár hajnalban is felhívni, ha csak egy kis női gyengédségre vágyott. De rám sosem nézett úgy igazán, mint egy nőre és én ezzel teljesen meg is voltam elégedve. Úgy voltam mindig is vele, ami nem megy azt igazán nem is kell erőltetni, és ez igaz volt a kapcsolatunkra is. Tudtuk, hogy úgysem menne együtt és azt is, hogy nekünk barátokként kell egymást mindenben támogatnunk. Ha neki nőkkel volt baja, vagy éppen nem tudta, hogyan is hódítsa meg szíve hölgyét, akkor én voltam az élő mentőöve, aki ellátta egy-két jó tanáccsal. Ha pedig nekem volt szükségem pasik miatt valakire, ő ott termett és igazából nem tudott nekem épkézláb útmutatást adni, de legalább értékeltem, hogy ott volt mellettem a nehéz időkben. Így hát feltettem a legegyszerűbb kérdést, ami reméltem, hogy mindent megmagyaráz majd, hogy barátom, miért bukkant fel újra, az életemben.

-          Miért vagy itt? – a zongora billentyűit nyomkodva adott ki lágy dallamokat, mintha meg sem hallotta volna, hogy a kérdésem neki szól, de halvány féloldalas mosolya tudatta velem, hogy nagyon is jól hallotta minden egyes szavam.

-          Segítségre van szükségem. – egy pillanatra még levegőt is elfelejtettem venni. Legutóbb, mikor segítségre szorult a börtönbe mentem el őt kiváltani, de akadt már olyan is, hogy anyagilag segítettem neki, vagy éppen lelkileg. A feleségével, még az akadémián ismerkedett meg, ha jól emlékszem, hiszen rajtam kívül az egyetlen olyan lánnyal sikerült beszélnem, aki nem egy üres fejű szőke cica baba és amint betöltötték a tizennyolcat és semmilyen engedélyt nem kellett szerezniük össze is házasodtak. Persze igazi spanyol szappanopera sztori volt az övék. Parker elég szegényes családból származott, felesége viszont ha szerette volna a csillagokat is megvehette volna, olyan gazdagok voltak, de persze őt nem a pénz varázsolta el, hanem barátom két szét szeme és az az áldott jó természete. Már akkor is csak támogatni tudtam őket mindenben, hiszen tudtam, hogy Parker mellé pont egy ilyen lány való. De vajon ők, hogy lehetnek ilyen boldog? Évek óta együtt élnek, és még ki tudja hány évet élnek majd le egymás mellett. Vajon mi a titkuk? És most mi a problémájuk? – Nem szeretném, hogy azt hidd, hogy mindig te húzol ki a bajból, de sajnos az életem nagy részében, amiben te is benne voltál ez mindig így volt. Most viszont.. –mondat közben egyre csak halkult a mondandója és a végére már nem is értettem, hogy mit mondott, ha egyáltalán jött még ki hang a torkán.

-          Joey. Kérlek. Volt már olyan, hogy cserben hagytalak? Mindig is azt mondták, hogy a jó szívem fog a sírba vinni, de sohasem törődtem vele, amikor rólad volt szó meg főleg nem. Most miért törődnék? Hidd el, hogy ha tudok segíteni akár most, az éjszaka közepén is segíteni fogok. Olyan vagy mintha a testvérem lennél, szóval ki vele. – egy saját számot játszhatott, amikor felém fordult testével, de a földön valami izgalmasabb pontot találhatott, hiszen mondandója közben végig a padlóra nézett.

-          Igazából, nem is sejtettem, hogy össze fogok futni veled itt Madridban. Titkon évekig reméltem, hogy majd valamikor még összesodor minket az élet, és el tudjuk mesélni egymásnak, hogy kivel mi történt, de sohasem hittem volna, hogy ha ma éjszaka rád gondolok, akkor a semmiből megjelensz majd. Tudod többször mentetted meg az életem, még ha nem is ilyen szó szerint értem, hanem a gyerekes átvitt értelemben, mint ahányszor én azt meg tudnám köszönni neked és most szeretnék kérni egy utolsó életmentő segítséget. – nem tudtam barátom meddig meddig akarja még húzni, hogy elmondja végre, hogy milyen segítségre lenne szüksége, de már kezdtem nagyon félni, hogy mi is lehet az az utolsó nagy életmentés, amit szeretne most tőlem kérni.

-          Parker bökd már ki, gyerünk! – nagyon sok minden pörgött át az agyamon minden másodpercben. Már olyanokon kezdtem el gondolkodni, hogy lehet, hogy halálos betegsége van, vagy éppenséggel a feleségének, a gondolatok közben pedig eléggé eltorzult kifejezéssel vártam a választ.

-          Munkát szeretnék kérni tőled. Figyelj Tessa én bármilyen munkát elfogadok, amiért jár egy kis fizetés. Én, én…- könnyeket láttam megcsillanni a szemében, ami engem is felzaklatott. Anyagi gondjai lehetnek? De miért nem hívott már fel hamarabb, mint mindig?  - Az igazság az, hogy tudod te is, mindig is szerettem volna családot. Nem hiába vettem feleségül Norát. Erős családalapító ösztön van bennem, biztos valami családi vagy genetikai szarság lehet. De sajnos nem lehet gyerekünk. Elhiheted, ha lehetne már egész focicsapat futkorászna körülöttünk ebben a percben is. – szomorú, de annál hangosabb nevetést hallatott, valószínűleg elképzelte, ahogy seregnyi talpacskák koptatják a linóleum fényezését. – De, hát ott fent nemünk nem ezt szánták. Nora az örökbefogadás lehetőségét nem tudom miért nagyon ellenezte. Fél, hogy nem tudja, hogy a gyermek édesanyja milyen körülmények között vészelte át a kilenc hónapot, szóval a béranyaság mellett döntöttünk. – Joey erőteljesen vizsgálta az arcomat, ami valljuk be fehérebb volt, mint a frissen esett hó. – Tessa, mielőtt itt összeesel nekem és elájulsz fél perc múlva, én tényleg csak munkát szeretnék kérni tőled, nem pedig azt, hogy te legyél a kisbabánk béranyája. Amilyen túlpörgött az agyad ez futott tuti át rajta. Bolond nőszemély vagy. – aprót kacagva bokszolt oldalba, majd a hirtelen támadt vidámságból, újra komolyra fordította a szót én pedig nem győztem kivárni, hogy mi lesz a sztori vége. – Már találtunk béranyát. A harmadik hónapban van és elég nagy az esély arra, hogy kisfiú lesz. – Szemében egy könnycseppet láttam, de persze egy gyors mozdulattal eltakarta előlem a szomorú szemeit. – Nora szülei régóta nem támogatnak minket anyagilag így én tartom el a családot, ami most még a béranyából is áll a munkahelyemről pedig kirúgtak. Fent biztos az őrangyalom figyelt, hogy összefussak veled és te tudj nekem segíteni és ezt innen is köszönöm neki. – kis mosollyal az ajkán fordult felém. Nem értettem, hogy egy ilyen ízig vérig életerős és mindig vidám srácot,  hogy tépázhat meg ennyire az élet, de már most azon voltam fejben, hogy a lehető legtöbbet tudjam neki segíteni. Mindenki megérdemli, hogy családja és gyermekei lehessenek az én Parkerem pedig az elsőszámú ember volt, akinek ezt kívántam.

-          Sajnálok mindent Joey, el sem tudom képzelni, hogy min mehettetek keresztül Norával. Én nem is tudom, hogy mit mondhat ilyenkor az ember, nem is értem, hogy egy író, hogy hogy nem jut szóhoz ebben a helyzetben, de igazából éppen azt szerettem volna neked mondani, amikor találkoztuk és megtudtam, mi lett az én kétballábas focistámból, hogy tagfelvétel van a zenekaromban, ha esetleg érdekel. – egy lágy mosoly kíséretében fordultam barátom felé, akiből csak annyit láttam, hogy egy könnycsepp folyik végig az arcán, majd egy pillanattal később már csak azt éreztem, hogy a szuszt is kiszorította belőlem az ölelésével.

-          Köszönöm. – egyetlen szó, de tudom, hogy mégis a világot jelentik neki, aki pedig jelenleg nekem jelenti a világot, arról azt sem tudom jól van-e…

(Ronaldo)

 (2CELLOS - Wake Me Up/We Found Love [Live])

Az agyam már eléggé ködös ahhoz, hogy értelmetlen és összefüggéstelen szavak kiejtésével tudassam a csapossal, hogy még egy kört szeretnék kérni. A bár whisky készlete valósínűleg erősen megcsappant a mai látogatásom miatt, de most leginkább ez az az alkohol, ami annyira tompítja le a fájdalmat, amit a szívemben érzek, hogy elviselhető legyen. Hiszen az még hagyján, hogy a feleségem megcsalt, de sose hittem volna, hogy mindezt az egyik csapatársammal, a majdhogy nem madridista testvéremmel, Ramossal teszi meg, aki nem mellesleg a nővére férje. A fájdalom akárhányszor eszembe jut, hogy miért vagyok itt futótűzként hasít végig rajtam, szívemen pedig feltépve a sebet újra kell rendelnem az alkoholos italból. Fáj, kicsit persze az egómat is súrolja, hogy pont engem csaltak meg, de hiába ez így van, nem tudok Tessára másképp gondolni, mint arra a nőre, aki a mindent jelenti nekem. Ha elherdálná az összes vagyonomat, sem tudnék csúnyán nézni rá, sőt akkor sem, ha azt kérné tőlem hagyjam abba a futballt. Nagyon sok hibát elkövettem az életemben, és az egyik legsúlyosabb az volt, amikor magára hagytam a feleségem, amikor szüksége lett volna rá. És igazából csak magamat okolhatom, ha ezért másfelé kereste a boldogságot. Utolsót kortyolva úgy döntöttem ideje útnak indulni, hogy végre a feleségem oldalán legyek és tudjam tudatni vele, hogy le szeretném zárni az elmúlt hónapokat és tiszta lappal szeretném nyitni az új holnapot.

Mozdulataim és járásom persze nem olyan gyors, mint amilyen gyorsan szívem szerint hazarohannék. Természetesen jelenlegi lelki társam bizonyul most is a megfelelő segítségnek, hiszen szerencsésen a szomszédban lakva az útirányt is megfelelőnek bizonyul. Lari egy kortyot sem ivott látszólag, így ő kommunikált a taxi vezetőjével is, ami nekem nem ment volna, viszont házunk előtt megállva, már egyedül kellett megbirkóznom a befelé úttal.

-          Tessaaa. Szeletek. Nem. Szóval szeretlek. Igen az az. Szeretlek!! – a megfelelő idő elteltével az alkohol persze megtette jótékony hatását és minden olyan tulajdonságomat elgyengítette, ami a normális viselkedésemért felelős.

-          Ronaldo, ne ordíts már! – suttogva közelített felém, de most is, így kócos hajjal, bő pólóban és egy hosszú nadrágban is ő volt számomra a legcsodálatosabb nő a világon. – Gyere be pihenned kell! – karon fogva befelé kezdett el rángatni, de piciny testalkata, nem igazán volt erre a legalkalmasabb.

-          Nem, nem maradok csendbe. Akkor kiabálok, amikor akarok. Most akarok. Mindenkinek tudnia kell, arról, hogy, hogy… - nem igazán tudtam befejezni a mondatom ugyanis az alkohol okozta rosszullét teljesen tönkretette a részeg szerelmi vallomásomat, amit már isten tudja hanyadik alkalommal teszek a feleségemnek.

Persze, ha sok alkoholt fogyaszt az ember tudnia kell, hogy a másnap egy igazi pokol, egy szenvedés. Most mégse érzem ezt az égető fájdalmat a fejemben, csak egy egészen picike lüktetést, ami mármár elviselhető is. A derekam felől érkező fájdalom viszont sokkal erősebben fejtette ki hatását, ami miatt teljesen biztos lehettem benne, hogy nem a puha ágyamban ért a másnap reggel. Meglepődésemre miután óvatosan kinyitottam a szemem ügyelve arra, hogy a spanyolországi napsütés ne okozzon maradandó sérülést az első, amit megláttam a konyhaszekrény alsó régiója volt. De miért aludtam én a konyhába, és Tessa merre van?