Chapter 43.

Sziasztok!:)
Nagyon sajnáljuk a késést, viszont a szünet kezdetét vette, így kicsivel több szabadidőnk van. Köszönjük a látogatottsági szintet, és reméljük akár chatben is, de kapunk visszajelzést Tőletek!:)
Békés, Boldog Karácsonyt Kívánunk Mindenkinek! Reméljük sok ajándékot hoz mindenkinek a Jézuska!:)
Jó olvasást kívánunk, remélhetőleg Szilveszterig még jelentkezünk.
Puszi mindenkinek Lari, Tessa.:)

(Ronaldo)

(Ed Sheeran - Lego House)
Nagyon aggódtam Lariért ezért is éreztem kötelességemnek elvinni őt egy orvoshoz, na meg persze egy „családhoz” tartozunk, azaz a Real Madridhoz, így egyértelműen nem hagyhattam őt ebben a helyzetben cserben. Ha ő lenne a helyemben valószínűleg ő is ugyanezt az utat járta volna be, én pedig próbálok olyan figyelmet fordítani rá, amit tőle is megkapnék. Miután végeztünk a kórházban Larival különváltak útjaink, nem nagyon emlegette hová is megy és én sem különösebben kérdezősködtem, hiszen nem akartam semmi nem rám tartozóba beleütni az orrom, így bepattantam az autómba majd a lakásom felé vettem az irányt. Nem volt semmi egyéb célom a mai napra, az edzésen kívül, amit mostanában még komolyabban veszek, amióta visszajöttem, hiszen újra ki kell érdemelnem a közönség bizalmát és szeretetét. Az autóút feltűnően gyorsan eltelt és még dugóba sem keveredtem, ami nagyon indokolatlan volt ebben az időtájban, de nem nagyon foglalkoztam ezzel, csak élveztem a gyorsaságot, amit kevés autó eredményezett. A hazafelé vezető úton elég sok variációt leforgattam az agyamban, hogy mit is csináljak, ha hazaérek, de igazából semmi nem jutott az eszembe, ami jó lett volna. Persze, amíg nem mentem el, a szabadidőmet mindig a kis Cataval töltöttem, de erre most inkább nem gondolok, mert a végén még elvétem az irányt és a betonfalba állok be a mélygarázs helyett. Miután óriási sebességgel lezártam a kocsit a lift segítségével hamar felértem a lakás elé, onnan pedig már csak egy ajtó választott el a pár órás kikapcsolódástól. 

Már régóta vágytam egy jó fürdőre és néhány percnyi semmittevésre és úgy látszik ez most össze is jöhet. A vizet megengedtem és mielőtt tele lett volna habbal gyorsan beleültem és elővettem a fülesem, hogy egy kis zenével még jobban ki tudjak kapcsolódni. Valljuk be szükségem volt erre. Mikor pedig már épp lementem volna alfába és majdnem elaludtam, eszeveszettül elkezdett csörögni a telefonom. Fogalmam sem volt róla hogy ki az, mert a telefonszám ki volt kapcsolva, de majdnem földhöz vágtam a készüléket, viszont mielőtt ezt megtettem volna inkább felvettem.

-          Igen? – a hangomból nem éppen a kedvesség hallatszott ki, de ez nem is érdekelt ez annyira.

-          Istenem, de örülök neki, hogy felveted. Már azt hittem, hogy te se veszed fel és te voltál az utolsó reményem. – brazil barátom hangját egyből felismertem, de nem tudtam, hogy mit is akar pontosan ugyanis szokásához híven beszélt és beszélt, de egyetlen olyan mondat sem hagyta el a száját, ami rávilágítana arra, hogy mit is akart valójában.

-          Nagyon jó, akkor most elmondhatnád végre, hogy mit is akarsz valójában. – miközben beszéltünk már ráuntam a fürdőre, így a vállammal megfogva a telefont derekam köré tekertem egy törölközőt és úgy sétáltam ki a nappaliba.

-          Ja persze igen a lényeg. Kizártam magam a lakásomból. – egyszerűen nem is értem, hogy miért lepődtem ezen meg, hiszen Marceloról van szó. Nem tudtam visszatartani a nevetésem így kitört belőlem egy óriási röhögés, amit Marcelo köhögése szakított meg, de hallatszódott a hangján, hogy kicsit ő is megmosolyogta, amit tett.

-          Ha nem baj, akkor most nem mondom azt, hogy mit vártam tőled, de ha jobban belegondolok mégis illik ide a mondat. És nincs semmiféle pótkulcsod elrejtve valahová? Vagy hátsó ajtó, kert valami? – próbáltam szegényt valami jó útra terelni, de tudjátok, hogy van ez minél jobban segítesz annál jobban nem érti. – Na, jó akkor gyere el hozzám.

-          Ó köszönöm. Az edzés cuccomban van még egy kulcs azt hiszem, de edzés csak 3 óra múlva lesz a stadionig pedig lusta voltam elmenni. – ennyit az egyedül lazításról. Marceloval tuti teljes pörgés lesz itt minden.

-          Akkor gyere, várlak. – ezzel bontottam is a vonalat, majd elmentem felöltözni. Miután magamra aggattam pár ruhadarabot levágtam magam a tévé elé és ott vártam, hogy Marcelo elkezdjen a csengőn úgy csengetni, mint egy idióta. Az a baj, hogy jól ismerem már és tudom, hogy így tesz mindig.

Sohasem szoktam úgy nagyon tévézni és a műsorokat sem nagyon ismerem, ami nem a sporttal kapcsolatos, de most megálltam egy olyan csatornán, amiben valószínűleg az emberek életét beszélik ki a műsorvezetők. Nem tudom miért ezt választottam, de jelenleg nem volt erőm tovább száguldozni a csatornák között. Teljesen elbambultam, amikor a képernyőn a feleségemet láttam meg besétálni a műsorvezető mellé. Rögtön kihúztam magam a tévé előtt és úgy figyeltem a képernyőt, mintha az életem függne tőle. A házigazda már az első perctől elkezdte szétszedni őt, és lehet, hogy a többi otthonülő nem vette észre, de nekem határozottan feltűnt, hogy Tessa kezd egyre idegesebb lenni, ha pedig ő ideges lesz, akkor kiabál össze-vissza, amit egy élő adásban talán nem kéne.

-          Szóval a családja és a házassága miatt nem volt ideje a karrierjére. Ezt vehetjük úgyis, hogy ezért éltek, illetve élnek külön Cristiano Ronaldoval, hogy jobban odafigyelhessen a munkájára?! – a házigazda kérdése a következőképpen hangzott, majd mikor jött volna a válasz valaki eszeveszettül ráült a csengőre. Fel akartam hangosítani a tévét, hogy legalább a választ meghalljam, de Marcelo valószínűleg már kiakasztotta a csengőmet, a távirányítóm pedig valahol a kanapé párnái alatt volt. Nem szóltam semmit mikor kinyitottam az ajtót, csak mérgesen néztem és a kannapé felé mutattam.

-          Jéé Cris nézd, Tessa van a tévében. – körülbelül mintha eddig nem vettem volna észre ezt úgy figyelmeztetett.

-          Már rájöttem Marcelo, és miattad maradtam le egy nagyon fontos válaszról, mert az képzelted, hogy a csengő csak úgy működik, ha az ember ráfekszik. – levágódtam barátom mellé és karba tett kézzel hallgattam tovább, hogy miről is lesz még szó.

-          Akkor elárulná nekünk, hogy milyen a viszonya most a férjével? – na, most ugrik a majom a vízbe.

-          Nem kívánok a magánéleti dolgaimról beszélni, hiszen arról volt szó, hogy csak a munkán lesz terítéken. Egyébként pedig a dolgaimat a férjemmel szeretném megbeszélni, nem a médiával. – ez egy kielégítő válasz volt. Arra a beszélgetésre eddig mielőbb sort kéne keríteni, ugyanis nem csak a kicsi Cata hiányzik, hanem Tessa is.

-          Ronaldo mikor fogtok végre beszélni? – felálltam majd a konyhába sétáltam, ahová barátom is követett majd az ajtófélfánk támaszkodva várta, hogy választ adjak a kérdésére, ami nem volt könnyű ugyanis rajtam nem múlik semmi. Én csak bocsánatkéréssel tartozom az pedig majd Tessan múlik, hogy ezt elfogadja-e.

-          Nem tudom és azt sem, hogy mit is mondhatnék neki. Megbántottam és körülbelül most a föld alatt kéne lennem a szégyen miatt, amit érzek viszont, múltkor a házunk felé jártam és ott volt valami ficsúrral. – kicsit felszaladt a pumpa a fejemben, ahogy visszagondoltam a jelenetre, ahogy a gyerekem integet neki, de gyorsan megittam a vizet, amit kitöltöttem magamnak, hogy hátha lehűt. Majd visszamentem a tévé elé.

-          Az a ficsúr nem egy ilyen szőkés hajú ficsúr, aki ilyen magasabbnak mondható, mert akkor az az ápoló, akit mellé fogadtam. – Marcelo kicsit összehúzta magát én pedig csak szigorúan néztem rá. – Nem tudtam, hogy még ennyi idő után is ott lesz nála.

-          Tudod mit az élő adás után odamész és leellenőrzöd, hogy ott mi a helyzet. – nem tudom, hogy miért nem bíztam meg a felségemben, de tudnom kellet arról a gyerekről mindent.

-          Most pedig, ha tudom készültél egy dallal, ami a férjednek íródott. – ajaj most félnem kéne hogy nekem íródott, vagy örülnöm?!

-          Ez a dal nem teljesen a férjemnek íródott, csak azok között a dalok között szerepel, amiket ő ihletett. – nagyon kíváncsivá tett ezzel a „nem a férjenek íródott, csak azok között a dalok között szerepel” dologgal.

(Demi Lovato - Give Your Heart A Break [piano])

-          Értem. Akkor köszöntsék a színpadon. Tessa Swallowt! – a szememmel minden lépését követtem, amit a színpad felé tett. Majd leült egy székre és intett egyet a mögötte helyet foglaló zongoristának, hogy kezdhet. Nem értettem, hogy miért nem ő zongorázik, amikor gyönyörűen tud ő is hangokat előcsalogatni a hangszerből, bár e a része most nem annyira foglalt le inkább Tessara koncentráltam. Hihetetlen, hogy milyen jó hangja van. A szöveg pedig egyenesen a legjobbak közé tartozik.

-          Azt hittem, hogy ezt már hallottam, de akkor az egy másik szám volt. Viszont ez gyönyörű volt főleg így zongorával. Hallod van valami kajád, mert éhen halok? – na először dicséri a feleségem aztán éhen hal. Ha nem ismerném annyira azt mondanám, hogy csak azért dicsérte őt, hogy kaját kapjon.

-          Keress valamit ha pedig nincs semmi ott lóg egy pizzéria száma a hűtőajtón. – Marcelo úgy is tett, ahogy mondtam és pillanatok alatt tűnt el a konyhában, én pedig a tévé és a szolgáltató által nyújtott eszközök miatt újra és újra meghallgathattam az előbb lejátszott dalt.

(Tessa)

Igen, végre túl vagyok rajta. Annyira jó volt végre kiengedni mindazt, ami már rég nyomta a lelkemet. Már csak abban reménykedem, hogy Roni látta és felkeres, vagy nem tudom. Szeretném vele megbeszélni a dolgokat, bár nem tudom, hogy hogyan fogok tudni a szemébe nézni azok után, amit tettem Ramossal. Így a testvérem szemébe se tudok nézni tehát a férjem sem lesz egyszerű. De nem futhatunk egész életünkben a problémák elől, jelen esetben az elől, hogy beszéljünk. Ez két felnőtt között, akiknek már gyerekük is van nem így megy. Az egészben az az idegesítő, hogy ha megmozdulok, vagy ha Roni megmozdul már egyből lehoznak rólunk egy kétoldalas cikket. Ezért is tartok most egy kicsit, hogy a megcsalásról nehogy lehozzanak egy cikket, mert akkor én tuti, hogy kimegyek a temetőbe és a föld alá fekszem. Ha már meg kell tudnia ne az újságokból értesüljön róla, hanem tőlem, a feleségétől.

(Larissa)

(Requiem For A Dream - Electric Violinist - Kate Chruscicka)

Megígérve Fabregasnak a találkozót, tegnapra megbeszélt hely felé indulok. Kiülve a terasz részre kérek egy jegeskávét, majd lassan kortyolva várom, hogy az óra kettőt üssön. Cescy zavartan érkezik meg, tekintete elidőzik ruhámon, majd felém hajolva két puszival üdvözöl. Nagyot sóhajtva leül mellém, majd kávét kérve összeráncolja homlokát. Küzd a szavakkal, de nem tudja miképp kezdjen bele mondandójába. Szeme rengeteg érzést mutat, kétségbeesett pillantását követve, tekintetem elé helyezem a napszemüveget. Jobb úgy, ha nem lát, mert tekintve arra, hogy kiismert már, rájönne az érzéseimre is. Azokra, amik az utóbbi pár napban már teljesen letisztázódtak, és ennek segítségével csak neki fogok fájdalmat okozni. De abban biztos vagyok, hogy egy részemet ki fogja szakítani szívemből ez a beszélgetés.

-          Először is sajnálom. Nem tudtam semmiről, de miután elmentél, Briannek estem. –megállva mondandójában, látom fájdalommal telve beszél erről az egészről. –Haragudtam rá, mert mindezt a hátam mögött csinálta. De tudnod kell, ő csak jót akar neked. –felhorkantva több ember tekintetét magamra vonom, sunnyogva csúszom lejjebb a kényelmes fotelben. –Lari, van egy rossz akaród, akiről semmit nem tudunk.

-          Tényleg? Akkor azért található drog a szervezetembe? –élcelődve jegyzem meg ezt a mondatot, pupillái kitágulnak, őszinte meglepettséget mutat. Felsóhajtva hajolok előre, bennfentes suttogásomat senkinek nem kell hallania. –Szerintem minél hamarabb el kéne menned egy vérvételre, ugyanis ez lehet az oka annak, hogy nem emlékszünk egyetlen bulira sem. –látom a rémületet rajta, fél, hogy visszaesik. Sajnáltam őt, legszívesebben átöleltem volna, de engedhetem meg ezt a fajta luxust magamnak.

-          Voltál orvosnál? –aprót bólintva várom reakcióját. Már éppen fogalmazná új kérdését, de félbeszakítom.

-          Nem azért vagyunk itt, hogy kibeszéljük az életemet. Valamiért hívtál, és én megjelentem. –hidegségem meglepi, arcán hirtelen fut át a felismerés.

-          Csak látni szerettelek volna, és megmagyarázni a bátyám tetteit. –rekedtes hangja szívembe markol, tekintete ködös. Ujjaival megdörzsölve szemeit nem engedi a könnycseppeket kicsordulni szeméből. Kezemet térdére téve, beszélni kezdek.

-          Hidd el, én lennék a legboldogabb ember, ha most nem kéne ezt tennem. –legszívesebben haj tépve rohannék most el, csak ne kellene fájdalmat okoznom legjobb barátomnak.

-          Akkor ne tedd ezt. Ne tedd ezt velem megint Lari. –kérlelő hangneme felkavarja gondolataimat, túlságosan is jó ahhoz, hogy mellettem maradjon.

-          Muszáj Cescy, muszáj. –előre meredve, üveges tekintettel suttogom a szavakat. –Olyan támaszra leltem benned, amit senki mástól nem kapnék meg. A mai napig hálás vagyok azért, hogy ugyanúgy tudtál kezelni a klasszikus meccs után, mint régen. Számomra te még mindig az-az Arsenalos srác vagy, akit az első edzésen megismertem. –torkomban hatalmas gombóc keletkezik, könnyeimet nyeldesve folytatom szövegelésem. –Vonzódom hozzád, de nem lennél boldog mellettem, mert nem adhatnám meg azt, amire vágysz. –és itt jelen esetben nem csak a babáról van szó, hiszen előbb-utóbb a középpályásnál is felvetülne ez a kérdés. Nem lehetnék teljes mértékig boldog, mert tudnám, házasságom hiábavaló volt. Lelkem mélyén érzem Sergio az a személy, aki tökéletes mellettem. Tekintve arra, hogy nem annyira érzékeny, nehezebben sétálok bele lelkivilágába. És, ha ez mégis megtörténik, nincs harag, inkább a bosszút forralja.

-          Igen, mert pont Ramos az a személy, aki mellett önmagad lehetsz. Gondolkodj már Lari! Tudod, hogy szeretlek, és csak a jót akarom neked. –elhúzva számat nem figyelek arcmimikámra, hátrahőköl barátom. –Visszamentél hozzá… - elhűlve jelenti ki mondatát. –Ezt nem hiszem el…

-          Nem mentem vissza hozzá! –nem tudom mi segítségével könnyíthetnék fájdalmán.

-          Ja, még. –felcsattanva flegmán odaveti ezt a két szót, majd felállva, induláshoz készül.

-          Kérlek. Ne váljunk el így. Én nem akartam ezt. A legjobb barátom vagy Cescy, kérlek, maradjunk meg így. –ujjaim csuklójára fonódnak, kérlelő hangomat meghallva, sajnálkozva pillant rám.

-          Ez olyan, mintha a kutyád meghalna, és megtartanád. –elhúzva száját kirántja kezét szorításomból. Felállva maradék jegeskávém alá helyezek egy bizonyos összeget, amiből a pincér még el is mehetne egy híres neves étterembe vacsorázni.

-          Sajnálom, hogy ennyi bosszúságot okoztam neked. –fanyar mosollyal ugyan, de fájdalommal telve pillantok végig barátomon. –Szeretlek Cescy. –mondatomat orrom alatt motyogom, az sem biztos, hogy meghallotta mindezt. Feldúlva távozik a kávézóból, még ő balra, én jobbra indulok el. Tényleg soha nem akartam ezt, de a beszélgetésünket már nem odázhattam. Így is tegnapra volt megbeszélve, viszont az edzés annyira kimerített, hogy fel sem fogtam mi történik körülöttem. Beülve autómba hazafelé veszem az irányt. A hatórási edzésen illő lenne megjelennem, és csak reménykedek abban, hogy portugál barátom szája nem jár el idő előtt…

(Fabregas)

(Rita Ora- Somebody that I used to know)

Rettentően fájt ezeket hallani barátomtól, de számíthattam volna erre. Miért is lennék jobb a másik spanyolnál?! Hiszen a kezdetek kezdetén kellett volna határozottan fellépnem, és nem a második fél szerepét kellett volna betöltenem életében. Ilyenkor ez a legborzasztóbb, hogy az érzések ellen nem tehetsz semmit sem. Nem mondhattam el neki, hogy minden egyes percre emlékszem, amit a bulik alkalmával vele töltöttem. Nem ejthettem volna el egyetlen mondatot sem, ugyanis emlékképeim késve érkeztek. Milyen áron szerettem bele abba a nőbe, aki férjezett? Egyáltalán ez tényleg a nagy könyvben megírt szerelem? Vagy Carla megjelenése is döntő szerepet vállalt ebben az egészben?

Kormányra csapva mérgesen ordítok egyet. És még csak utána sem mehetek, ugyanis a gépem induló félben lesz egy órán belül.

Agyam folyamatos zakatolása nem segít, jó lett volna még a Barcelonába jutásom előtt legalább egyszer átölelni. Rengeteget tanultam tőle, és egy percet sem bánok az együtt eltöltött időből. Viszont félek, ha tudná a bulik végkimenetelét, bűnösnek érezné magát. A vérvizsgálat felvetése nem éppen kedvező számomra, ugyanis gyűlölöm a tűt, ráadásul, ha most kiderül, hogy drogszármazék található szervezetemben, talán örökre búcsút mondhatok a futball karrieremnek. De miért van az, hogy neki csak egy sötét kép jellemzi azokat az estéket? Mi van akkor, ha Brian szavai valóban igazak?

Nem említhettem meg neki legnagyobb ellensége nevét, összetört volna.

Láttam rajta, hogy nem stimmel vele valami, de nem akart a diagnózisáról beszélni. Csak reménykedni tudok abban, hogy semmi komoly baja nincs, ugyanis mástól nem tudom megérdeklődni állapotát. Kezemben megpörgetve a telefont, agyalok a következő lépésen. Brian autóját a megőrzőben hagyva kiszedem cuccaimat a hátsó ülésről, majd leadva a portásnak a kulcsokat, elindulok a repülőtér felé.

Elintézve a papírmunkákat, csupán tíz percet kell várnom azzal, hogy gépem felszálljon. Elővéve készülékemet, kikeresem Lari számát, majd az üzenetet megnyitva, tanakodva figyelem az érintőképernyő billentyűit. „Sajnálom a délután történteket, de meg kell értened, időre van szükségem. Fel kell dolgoznom ezt a tényt. Viszont, ha Barcelonában jársz, látogass meg. Csak okosan Lari. C.” Elküldve az SMS-t kicsit könnyítek ezzel lelkemen, majd papírjaimmal kezemben elindulok a gépem felé. Igazából jól esett volna, ha utánam jön, de lelkem mélyén tudtam, erre nem számíthatok.

Ablak mellett helyet foglalva, fülessel fülemben zárkózom el a külvilág elől. Szerettem repülőn utazni, ugyanis ilyenkor nem kellett senkivel sem törődnöm. Egyszerűen csak kizártam az embereket, és a felhőkre koncentráltam.

Finom illat csapja meg orromat, mély levegőt véve útitársam felé fordulok. Hosszú szőke haja lágyan omlik vállára, megrázva karjait ékszerei megcsörrennek. Nyugtató hatású lélegzetvételei még idegesebbé teszik, hajába túrva, érdeklődve pillant rám. Elkapva tekintetét, karjait térdére helyezi.

-          Kérlek, ne bámulj, így is elég stresszes vagyok most. –lágy hangja áramütésként hat testemre.

-          Ne haragudj, csak észrevettem, hogy nem éppen a nyugodtságodról árulkodik testhelyzeted. –gyerünk Fabregas, szedd már össze magad. Zöld szemeit rám emelve, mosolyogva figyeli zavaromat.

-          Cassie Mcdonovan. –kezét nyújtva üdvözöl. Neve szépen cseng együtt, szemeibe nézve én is illően bemutatkozom.

-          Cesc Fabregas. –mosolyom levakarhatatlan, viszont egy ideje már fogva tart tekintete. –Mi a baj?

-          Állásinterjúra készülök, de elaludtam, így nem tudtam munkáltatóm után nézni. Elméletileg reklámarc leszek egy híres cégnél, de nem tudok róla semmit sem. –zavartan túr hajába, viszont nevetése bearanyozza napomat.

-          Gondolom spanyol cég. –bólintása igenlő válaszra utal. –Én segíthetek, ha gondolod. Ott születtem. –szemei felcsillannak, jobb lábát felhúzva, felém fordul.

-          Na, szóval. Ez a Barcelona futballklub. –kacagásom meglepi, sértődötten néz ki az ablakon.

-          Bocsi, csak erről aztán tényleg tudok beszélni. –értetlen tekintete meglep, soha nem volt még olyan nő, aki ne ismert volna fel. –A középpályásuk vagyok. Ott nevelkedtem, aztán Angliába igazoltam, majd az éven visszatértem közéjük. –eltakarva szemeit próbálja leplezni zavarát.

-          Istenem, hogy én mekkora idióta vagyok. Nem baj Cassie, szép volt. –gondolatban szerintem most juthatott el a teljes felismeréshez. –Á ne haragudj, mindig ilyen vagyok. –megrántva vállát mosolyogva pillant rám.

Elregélve a lényegesebb történéseket, csak reménykedek abban, hogy egyszer még láthatom. Teljesen Larissa ellentéte, mégis megfogott benne valami. Talán stílusossága, ami feltűnő, mégis egyszerűnek mondható. Vagy a tudat, hogy nem ismert fel. Mindig is szerettem volna átlagos férfi lenni, csak ez rendszerint nem jött be, tekintve múltamra és természetesen hírnevemre. Végigbeszélve az utat, fel sem tűnt, hogy már megérkeztünk otthonomba. Sok sikert kívánva Cassienek, bőröndjeimért indulok, majd meg sem állva lakásomig, agyalok a történéseken. Hihetetlen mennyire figyelt mondanivalómra, egyszer sem szakított félbe, csak amikor már nem bírta kivárni a lényeget. Bohókás természete megtetszett, viszont nincs időm ezen gondolkozni. Megfogva edzőtáskámat elindulok a központ felé, kicsit reménykedve abban, hogy a mai nap folyamán még találkozhatok az amerikai lánnyal…

Chapter 42.

Sziasztok!
Igaz nem érkezett valami sok visszajelzés, de úgy döntöttünk attól még megosztjuk Veletek a már kész fejezetet.
Jó olvasást!:)
Puszi Lari, Tessa.:)

(Larissa)

(Morandi - Angels)

Nem hagyom, hogy félelmeim eluralkodjanak józan eszemen. Erős lány vagyok, rengeteg dolgot kibírtam már az életben, ez semmiség most. Nem fogja semmiféle negatívum beködösíteni napomat, mert nem hagyom. Magabiztos, boldog nő vagyok, akinek az a legnagyobb problémája, hogy miképp hozza rendbe házasságát. Tudom jól, hogy nem vagyok egy könnyű eset. Mindig kimondom, amit gondolok, hisztizek, néha pedig túltervezem a dolgokat. Valamikor a saját fejem után megyek, épp, ahogy jól esik. Szeretek elveszni egy pillanatban, egy mosolyban, egy nevetésben, de sok pofont kaptam már. Viszont megtapasztaltam, hogy küzdeni kell, és semmiféleképpen sem szabad feladni. Ez a dolog sem fog kifogni rajtam, nem törődöm senkivel addig, ameddig van, ki támogasson. Muszáj pozitív életszemléletemet elővenni, régen voltam már ehhez hasonló depresszióba. De talán most ütnek ki rajtam az elmúlt év gyötrelmei.

Megérkezve a stadion elé, Ronaldo türelmetlenül várja, hogy kiszálljak autómból. Gucci szemüvege eltakarja fél fejét, de a tekintete átüt a sötétített üvegen. Ő is ideges. Megölelve megpróbálok egy kis energiát nyerni a nagy diagnózishoz, de kezem remegését nem tudom befolyásolni.

-          Két kocsival kéne mennünk, ugyanis a kórház után lesz egy kis elintézni valóm. –aprót bólintva tudatja velem, megértette kérésemet. Telefonomat elővéve, rövid üzenetet pötyögök Fabregasnak. Érdekes, szívem már nem tudja azt kimondatni velem, hogy legjobb barátomnak.

Meg sem állunk a kórház bejáratáig, szerencsére a fotósok most valahol máshol tartózkodnak. Nem kéne egy szaftos pletyka, miszerint Ronaldotól várok éppen gyereket. Sajnos a média már csak ilyen, a legkisebb dologból is elefánt méretű cikket hoznak le. Pedig, ha tudnák, hogy most fog romba dőlni jövőképem, nem lennének ilyen boldogok. Ha nem folytathatom pályafutásomat, valami össze fog törni legbelül. Ott, ahova csak nagyon kevesen látnak be. Ronaldo átkarolva vállamat megáll a fotocellás ajtó előtt, majd belépve, egyenesen egy iroda felé lépked. Kérdő tekintettel nézek rá, de nem veszi észre rejtett felszólításomat. Homloka ráncokba szalad, valamin nagyon gondolkozhat. Megtorpanva megfogom kezét, érdeklődve néz vissza rám.

-          Nem lesz semmi baj, ne legyél ilyen ideges. –bátorító mosolyom most cserben hagy, leginkább nekem lenne pedig szükségem erre.

-          Tudom. Szóltam egy új orvosnak, aki teljes mértékig megbízható. –bekopog az ajtón, majd egy ismerős szőke csapzott hajat vélek először felfedezni. Barna tekintete melegséget tükröz, a felismerés őt is hamar utoléri.

-          Will? –ő vizsgált Sneijder segítségével még Olaszországban. De mit keres ő itt?

-          Szia Lari. –kedves mosolya bizakodással tölt el, belépve a hangulatos irodába, helyet foglalok a vizsgáló asztalon. –Mi a probléma? Nagyon zaklatott voltál! –portugál barátomra nézve várom megfelelő válaszát. Egyáltalán honnan ismerik ők egymást?

-          Nagyon bizalmasan kéne kezelni ezt az esetet. –barátom bólint egyet, Ronaldo pedig folytatja a regélést. –Mostanában rosszullétekkel küzd, és a bokája is tropára ment. Az édesapja rákban hunyt el, és most szeretnénk kideríteni, hogy Lari örökölte-e azokat a géneket. –érdeklődve hallgatom végig történetét, úgy beszél rólam, mintha itt sem lennék.

-          Mit takar a rosszullét? –orvosom elém lépve belevilágít szemembe.

-          Fejfájás, gyengeség, szédülés, hányinger és orrvérzés. –monotonon darálom a már megszokottá vált tüneteket. Bosszúsan vonja össze szemöldökét, portugál barátom viszont a háttérbe húzódva, leszegett fejjel áll. –Úristen, ne temessetek már el. –felcsattanva hülyeségükön hitetlen tekinteteket kapok. Vigyorogva nézem végig a két férfit, amire felhorkanással reagálnak.

(Nelly Furtado - Spirit Indestructible [magyar])

-          Átmegyünk a röntgen szobába, csinálok pár képet a lábadról. –felnőttes szigorral pillant le rám, de kedves mosolyát most sem tudja elrejteni. Belépve velem a röntgenbe, eltűnik a fal mögött, majd képet csinálva bokámról, érdekes kifejezéssel lép vissza pár perc múlva hozzám. –Egy kérdés. Hogy tudsz ezen a lábon járni?! –mérges hangját meghallva rájövök, elkéstem. Nem kellett volna eddig húznom az orvost, de be kell vallanom legalább magamnak, féltem.

-           Nem csak sétálni, futni és focizni is tudok. –magabiztos tekintettel húzom ki magam, mellkasom dagad a büszkeségtől. De minden csak álca. Lelkem mélyén igenis hülyének érzem most magam.

-          Gratulálok. Átküldtem a képeket a gépemre, menjünk. –karjaiba kapva a rövid távot együtt tesszük meg. Az ismerős helység kissé megnyugtat, de felfigyelve a képekre, morogva szaladnék neki a szemközti falnak. –A szalagok olyannyira megnyúltak, hogy csodálkozom azon, hogy nem megy ki minden lépés után a bokád. A második lábujjadból induló csont meg van repedve, még a harmadiknál lévő el is van törve. Bokacsontodat már csak a szent lélek tartja, az ott található porc rendesen elkopott. –szavai keményen hatnak rám, soha nem gondoltam volna, hogy ennyire komoly a baj. –A duzzanatot valószínűleg valami gyulladás okozza, a véraláfutást pedig az elpattant hajszálerek teszik ilyenné. –végigsimítva lábamon végignyomkodja sípcsontomat, majd térdemhez érve, bosszankodva rázza a fejét. –Térdkalácsodban folyadék van, amit le kell szívatnom. Valószínűleg túlságosan megterhelte az, hogy valamilyen szinten megkönnyítse lábfejed dolgát. –a sírás határán lebegek, nem tudom, mit tehetnék jelen pillanatban. Következő mondata viszont lesokkol. –Műtét, nincs mese. –gyors fejrázásba kezdve, próbálok menekülési útvonal után nézni. Ablakon nem ugorhatok ki, hiszen három méter magasban vagyunk, az ajtóig viszont nem érnék el. –Ne is agyalj kislány. Ezzel nem tudok mit csinálni már. Ha hamarabb jössz, talán fizikóval ki tudtalak volna kúrálni, de így nem megy. Én sem vagyok Isten… - csalódott hangját meghallva, elszégyellem magam. Magabiztosságom jelen pillanatra már teljesen eltűnt, szavai vízhangoznak fülemben.

-          Nem érdekel Larissa a kifogásod. Ha az orvos azt mondja, műtéttel helyre tudja hozni, neki fogsz esni ennek az egésznek. –Ronaldo hangja kísértetiesen hat, teljesen elfelejtkeztem jelenlétéről.

-          De a holnap esti meccsen még ott leszek. –hangom nem tűr ellenvetést, barátaim lemondóan rázzák fejüket. Leugorva az ágyról, nem számítok arra, hogy bal lábbal érkezem a földre. Persze, mindig a fájós végtagjaidat ütöd be először, ha esel, azon landolsz. Ez általában így szokott menni. Bosszankodva ülök a földön, szám sírásra görbül, mire aggódva guggolnak le hozzám.

-          Legalább vért hagy vegyek tőled. Antibiotikummal le tudjuk vinni a gyulladást. Egy MRI-re is el kell menned. Bővebb anyagból több dolgot tudok kihozni. –beszéd közben már készíti a tűt, mire megadóan nyújtom ki karomat. –Na, tekintve arra, hogy aránylag egészséges sportoló vagy, jó a vénád. –innentől kezdve áttér orvosi szemlélővé. Gyorsan szúrja belém, még felszisszenni sincs elég időm. Négy kémcső után leveszi gumikesztyűjét, majd az ajtó felé lépkedve, visszatekint rám. –Pár perc, elvégzem a kigondolt teszteket, felgyorsítom a folyamatot, maximum fél óra, és mindent megtudunk. –hatalmas vigyorából arra következtetek, hogy harminc percig foglaljam el magam, mert nem fogom látni. Bólintva egyet felállok, majd kicsit megszédülve ugyan, de nézelődni kezdek.

-          Kérlek Lari, ne makacskodj. Sokkal jobb lesz, ha túl leszel a műtéten, és új erővel szállhatsz vissza a ringbe. –portugál barátom könyörgőre veszi a figurát, de elfoglalva magam figyelmen kívül hagyom szavait. A falon rengeteg kép, kitüntetés található, ablak előtti asztalán pedig legjobb barátjával egy közös képet vélek felfedezni. Sneijder mosolyogva karolja át Willt egy fotó erejéig, magam előtt látom a jelenetet. Imádták egymást szóban szívatni, a legtöbbször apró, de vicces viták alakultak ki közöttük. A gyermekies civakodásoknak általában sörözés volt a vége, mindig az hívta meg a másikat, aki éppen a sértegető szerepet töltötte be. Az ajtó nyitódik, barátom lép be rajta.

(Three Days Grace - Pain [magyar])

-          Mi az, kiderült a vércsoportom? –kacagva huppanok fel az ágyra, de tekintete arcomon időzik.

-          Vedd komolyan. A jó hír, hogy ráknak semmi jele. Viszont mióta drogozol?! –mérges tekintetét köztem és papírom között jártatja, majd mély levegőt véve, leül dolgozószékére.

-          Én, én nem… - nem hagyja, hogy végigmondjam monológomat, felcsattanva szakít félbe.

-          Legalább nekem ne hazudj Larissa! –most valóban dühös, de nem tudok választ adni kérdésére.

-          Soha nem lennék képes arra, hogy bármit is szedjek! A fenébe is Will, sportoló vagyok! –az ideget sikeresen belém állítja, elhúzott szájjal próbálok agyalni a nemrég történt dolgokon, de semmi nem jut eszembe.

-          Még mindig benne van a szervezetedbe. –csalódott pillantását nem tudom eltűntetni magamról, fogalmam sincs, miért történik mindez velem.

-       -  Rakj egy rögzítőt a lábamra. Elmegyek a lakásomba. –száját tiltakozásra nyitja, de egyetlen tekintettel elhallgattatom. –Rendben leszek. A címemet és Ronaldo számát tudod, tehát, ha meg akarsz találni, nem lesz lehetetlen küldetés. –egy speciális bokarögzítőt vesz ki a szekrényből, viszont a mozdulatai bizonytalanok. Gondolom, agya folyamatosan zakatol, hogy el merjen-e egyáltalán egyedül engedni. Zaklatott állapotban nem éppen célszerű az, ha az ember vezetni akar. Főleg, ha az-az ember én vagyok. Végezve munkálataival, óvatos mozdulatokkal leszállok, majd egy bólintás és intés után kilépek a csendes folyosóra, portugál barátommal az oldalamon elindulok a parkoló felé.

         - Tényleg nem drogoztál? –halk hangja meglep, vonakodva ugyan, de rá pillantok.

-          Őszintén te zseni. Olyannak ismersz, aki egy ilyennel keresztbehúzza a karrierjét? –vállamra rakva kezét próbál nyugtatni, de számomra most minden lehetetlen.

-          Lehet, ezért nem emlékszel az estékre. Lehet belekevertek valamit az italodba. –a felismerés hirtelen ér utol. Valóban ez lehet a megfelelő indok, viszont most egy emberre van szükségem, aki talán még vár otthon…

(Matías)

(Ed Sheeran - This)
Sandy feltevése minimum a padlóra küldött és az álam is ott volt körülbelül a padlón. Nem hittem el, hogy felhozta mindezt és fogalmam sincs, hogy mit képes elkövetni azért, hogy véghezvigye a kieszelt tervét. Nem ismerem őt és nem is tudom, hogy mik az erkölcsi határai, csak annyit tudok, hogy én nem szeretném Tessat tönkretenni, viszont mindennél jobban szeretem őt és szeretném magam mellett tudni az angol lányt.

-          Látom, nem tudsz egyből igent mondani, viszont nemet sem, tehát hagylak gondolkodni. majd még kereslek, de itt a számom, ha hamarabb jutnál dűlőre. Gondolj át mindent aztán rájössz, hogy nekem van igazam. – lehúzva a maradék bort felállt, majd elindult a kijárat felé. – Ja és nem kell fáradnod, kitalálok egyedül is. Viszlát. - legalább azt a terhet leveszi a vállamról, hogy fel kelljen állnom miatta. Hihetetlen, hogy tönkre akarja tenni két ember életét plusz egy harmadikat is a kicsi Cata személyében.

A kezdeti sokk nem tudom, hogy miért nem akart feloldódni bennem. Sok mindent hallottam már, de nem tudtam, hogy ilyen gonosz emberek is léteznek. A nagy sokban eszembe jutott, hogy a kicsit a hordozható kiságyba tettem, de amint ránéztem láttam, hogy nem volt okom félni ugyanis elaludt a beszélgetésünk közben. A legnagyobb baj velem, hogy hiába nem akarok ártani Tessanak erősen gondolkodom azon, hogy felemeljem a telefont és tárcsázzam Sandy számát, majd a tudtára adjam, hogy közreműködöm vele az ördögi tervében. Bár még azt sem tudom, hogy mit tervez, de biztos, hogy nem egy egyszerű módszert fog választani, ha már kiskorában is volt olyan szörnyeteg, hogy elküldte a mostohatestvérét egy akadémiára. Na, mindegy a lényeg annyi, hogy egyenlőre még gondolkodni sem fogok az ajánlatán hiszen nem szeretnék senkinek sem ártani. A lapot, amelyet letett a dohányzóasztalra a telefonszámával ellátva a tárcámba rejtettem, ugyanis nem szeretném, hogy Tessa megsejtse, hogy a mostohatestvére itt járt, azt pedig végképp nem szerettem volna, hogy arra is rájöjjön, hogy miféle üzletet kínált nekem az a nő.

Egy kicsit ledőltem a kanapéra és észre sem vettem, hogy elszundítottam, csak akkor, amikor Cata síró hangja rángatott vissza az álomvilágból. Hangosan sírt és a kiságy széléhez állva várt valakire, és bár lehet nem engem szeretett volna Tessa még nincs itthon az apukája pedig már egy ideje nem látta őt. A keresztapja pedig, hát igen ahhoz képest, hogy ő bérelt fel és a baleset után körülbelül minden szabad percét itt töltötte, most sehol sincs és még csak egy hívást sem engedett meg a tudtommal, hogy-hogy van az ő keresztlánya. De mindegy is nem húzom fel magam ilyen dolgokkal, amikkel nem is kellene foglalkoznom. Viszont szeretem Tessat és rossz látni, hogy ilyen egyedül van. Az pedig addig oké, hogy a lemez lefoglalja most egy kicsit, de mi lesz, ha majd ez az egész egy lefutott dolog lesz? Mi lesz azután miután az újdonság varázsa elmúlik? Persze én majd támogatom őt, de azért lássuk be én is emberből vagyok és nekem is véges a türelmem. Nem fogok Tessara éveken át várni, és szerintem nem is kellesz ezt a kérdést évekig halasztani, mert valami azt súgja, hogy ennek a történetnek hamarabb lesz vége, illetve esetleges folytatása, mint ahogy azt bárki is gondolná.

(Tessa)

(Simple Plan - Welcome To My Life)
Az autóban ülve egyre jobban elkezdtem izgulni egy egyszerű interjú miatt. Régen voltam már ilyesmi felvételen és ami azt illeti ez az adrenalin, amit az elején, az-az még csak most a kocsiban ülve úton a megbeszélt stúdió felé érzek hiányzott. Amikor a sorozatomban szerepeltem, amiben én voltam a főszereplő annyival könnyebb volt. Csak meg kellett tanulnom a szövegemet és a történet igaz, hogy írtóra kusza volt, de a végére mindig minden jóra fordult és minden ment tovább a maga kis nyugalmas tempójában. Ehelyett az igazi élet milyen? Mintha beleült volna az ember  egy nagyon bonyolult és kanyarokkal teli hullámvasútba, ahonnan nem lehet kiszállni. Az életem egyre kuszább, a férjem nincs mellettem, a testvérem utál, mert egy idióta ribanc voltam, és ez még csak a leggyengébb jelző, amit használhattam, aztán tulajdonképpen Louison és Matín kívül nincs senkim. Nincs egy olyan ember sem ezen a két emberen kívül, akit akár az éjszaka közepén is hívhatnék, ha gondom akadna.

Az elhatározásom miszerint új barátokat találok kicsit még váratott magára, viszont egyre közelebb kerültem a város szélére kihelyezett stúdió felé, ahol a felvételt készítik majd. Remélem a riporter tényleg csak a zenével kapcsolatos kérdésekben fog kérdezősködni és a magánéletemmel kapcsolatos dolgokat elfelejti. Leparkolva a kijelölt parkolóhelyek egyikére dobogó szível léptem be a helységbe ahol óriási volt a nyüzsgés. Nem is tudtam, hogy merre felé kell menni pedig felismertem a helyet és sokszor forgattuk itt a sorozat egyes epizódjainak részleteit. Végül körülbelül tíz perc bolyongás után egy szőke göndör hajú lán y mutatta meg, hogy merre találom az öltözőt, ahol a sminkemet és hajamat fogják elkészíteni.

Amint beültem a székbe és szembe néztem magammal csak boldogságot láttam az arcomon. Amit szerettem csinálni régen most végre újból azt csinálhatom. A tévében szerepelhetek miközben a zenéről beszélek majd, azokat a dolgokat, amik pedig gondot okoznak szempillantás alatt kizárhatom a fejemből. Egy nagy levegőt véve nyugtáztam a tényt, hogy már tizenöt percet eltöltöttem a sminkesek és fodrászok keze alatt és úgy nézek ki, mint aki mos lépet ki az egyik divatmagazin címlapjáról. Most pedig hogy kész lettem úgy éreztem, hogy van még pár percem arra, hogy felhívjam Matít, hogy minden rendben van-e otthon. Körülbelül hármat csengett ki majd egy kómás hangú férfihang szólt bele a készülék másik végéről.

-          Igen? – valószínűleg most kelhetett fel, de ezt a tényt tudva is a nevetésemmel kellett küzdenem, amikor a hangját meghallottam.

-          Szia Matí, Tessa vagyok, csak érdeklődni szerettem volna, hogy otthon minden rendben van-e, de ahogy hallom te speciel teljesen jól vagy. – nevetve nézelődtem az öltözőben, és kicsit el is kalandozott a gondolatom, amíg barátom válaszát vártam, hogy nemsokára, ha miden jól megy már egy saját ölözővel vághatok neki a saját turnémnak.

-          Persze itt minden a legnagyobb rendben van. Kicsit elaludtam, de Cata sem volt különb, csak ő nem ébredt fel a telefonom csörgésére, mert gyors voltam, mint a villám és gyorsan felvetem, amint meghallottam a csengőhangom. – nevetésben tört ki, amit én is viszonoztam majd megláttam, hogy az egyik asszisztens felém integet így felé indulva búcsúztam el barátomtól.

-          Rendben, most mennem kell kezdődik a felvétel. Szoríts és vigyázz Catara. Sietek haza. - meg sem várva válaszát bontottam a vonalat, majd a telefonomat csendesre állítva elrejtettem azt a táskám egyik zsebében.

Kisétálva az öltözőből újra előjött az-az adrenalin lökettel teli érzés, amitől teljesen fel voltam spannolva és teljesen úgy éreztem magam, hogy egy égész estés műsort tele tudnék beszélni abba a pillanatban. Az asszisztens elmondta, hogy hová kell ülnöm és, hogy melyik kamrába kell majd néznem, majd egy mikroportot csatolt fel a felsőmre, hogy mindenkihez érthetően jusson el a mondanivalóm. A felvétel elkezdődött én pedig azokkal a repkedő pillangókkal, amik az idegessé miatt kerültek a hasamba lépkedtem a színfalak mögül a rivaldafénybe. A közönség tapsolva és őrjöngve fogadott bár lefogadom, hogy ezért fizetik őket és nem jó szántukból teszik mindezt, én pedig sohasem szerettem a mű dolgokat, mint ahogy ez sem volt a szívem csücske, de megbirkóztam vele, hiszen ez most egy óriási lehetőség. A riporter előtt elhelyezett fotelben foglaltam helyet, majd vigyorogva a közönségre minden erőmet összeszedtem, hogy koncentrálni tudjak a kérdésekre.

-       -   Jó napot Tessa! – a riporter nő felállt mikor megérkeztem majd két puszi után ő is helyet foglalt. Elsőre nem volt túl szimpatikus, de nem alakítottam inkább ki semmiféle előítéletet, hiszen könnyen megüthettem az ilyenekkel a bokám.

-         - Jó napot! - viszonoztam a köszönést majd próbáltam a legjobb pozíciót felvenni, hogy ne látszódjak túl idegesnek.

-         - Örülünk, hogy elfogadta a meghívásunkat és nekünk nyilatkozik elsőnek az újonnan előkerült énekesi karrierjéről és a hamarosan megjelenő kislemezéről. – szerencsére semmi nyoma nem volt a rövid összegzésében a házasságomnak vagy az életem bármely másik pontjának, így megnyugodva egy kicsit kiengedtem a félelmeimet.

-          Igazából én örülök, hogy meghívást kaptam, hiszen ez egy nagy ugródeszka nekem az újrakezdéshez. Régebben már sikerült egy képet felépítenem magamról, de amint többet kezdtem el foglalkozni a családommal ez az énem háttérbe szorult, így most úgy éreztem, hogy ideje újra felszínre hozni a dolgokat. – mosolyogtam mit a tejbe tök, hogy jól nézzek ki a felvételeken és reméltem is, hogy ez a felvétel tökéletesen fog sikerülni.

-          Szóval a családja és a házassága miatt nem volt ideje a karrierjére. Ezt vehetjük úgyis, hogy ezért éltek, illetve élnek külön Cristiano Ronaldoval, hogy jobban odafigyelhessen a munkájára?! – na jó határozottan utálom ezt a nőt. Ahhoz képest, hogy azt mondták, hogy csak a munkával kapcsolatban fognak faggatni már a második sorban előjött a férjem neve. Remek. Ráadásul ez a nő ki is forgatja mindazt, amit mondok, hiszen az előző mondatomból egyből azt szűrte le, hogy azért nem vagyunk most jelen pillanatban együtt Ronaldoval, mert én dolgozni akarok. Milyen hülye ötlet ez?

-          Határozottan nem ezt akartam kihozni az említett dologból. A házasságom és a munkám két külön szálon mozognak és egyáltalán nem függ össze az egyik a másikkal. A családom mellett is van időm a karrieremre, de eddig nem jöttem rá, hogy hogyan is egyeztessem össze a kettőt, viszont úgy érzem most találtam meg azt az egyensúlyt, ami a kiegyensúlyozottsághoz szükséges. – próbáltam menteni a menthetőt, de nagyon azt éreztem, hogy itt még nincs vége a magánéletemmel foglalkozó kérdések feltevésének.

-          Tehát azt mondja, hogy megtalálta az egyensúlyt.  –aprót bólintottam a helyeslés végett és körülbelül rettegve vártam a mondatának a második felét. – Akkor elárulná nekünk, hogy milyen a viszonya most a férjével? – megmondtam, hogy nincs vége, csak nem értem, hogy miért jó az-az embereknek, ha másokat ilyen téren idegileg tönkretehetnek, hiszen erre a kérdésre akárhogy fel voltam készülve, nem tudom, hogy mit is felelhetnék...

Chapter 41.

Sziasztok!
Rengeteget késtünk, és ezt sajnáljuk. De az iskola mellett még levegőt venni sincs időnk, ami pedig elég gáz. Viszont a szünetre való tekintettel megérkezett a folytatás, és reméljük kitűnő örömmel fogadjátok!
Egy kis biztatás jól esne most nekünk!
Jó olvasást, puszi Nektek! Lari, Tessa.:)

(Larissa)

(Craig David ft Stereo Palma- Our love)

Nem tudom este mi vezérelt arra, hogy férjem mellett kössek ki, de határozottan jó döntés volt. Falatozásunk nem meglepő, tekintve arra, hogy a hosszú edzés után kihagytuk a már megszokott vacsorát. Aranyos mosolya megnevettet, őszinte tekintetéből csak a szerelmet tudom most kiolvasni. Térdem alá nyúlva elindul a lépcső felé, ujjaimmal végigsimítok az arcán. Régen volt már ehhez hasonló egyensúly közöttünk, de ezt most egyáltalán nem bánom. Többen mondták már, hogy csak a jelennel kell foglalkozni. A lépcsősor tetején kérésemre lerak, értetlen tekintetét rám emeli. Elindulva a vendégszoba felé hallom csalódott sóhaját, de szó nélkül bebaktat közös hálónkba. Telefonomat bekapcsolva rengeteg nem fogadott hívással találom szembe magam. Homlokomra csapva, elhűlve figyelem Fabregas nevét, teljesen kiment a fejemből a találkozás. Tekintve a kései időpontra, nem írok neki.

Készülékemmel a kezemben elindulok hálónk felé, megállva a szekrény előtt, szuggerálom a lámpát.

-          Végleg elköltözöl? –csalódott hangja utat tör az éjjeli időben, szemeim megvillannak kérdésére.

-          Holnap el kell mennem egy fontos helyre, és ahhoz keresek ruhát. –nem is hazudtam nagyot, ugyanis valóban a kivizsgálást tervezem, feltéve, ha Ronaldo összekaparja majd magát, és elkísér.

-          Randi? –kérdése lesokkol, fejemet felé kapom.

-          Szeretnéd, ha az lenne? –nemleges fejrázása kicsit feszélyez, soha nem szerettem a vihar előtti csendet. Felállva az ágyról mögém sétál, karjaival közrefogja testem.

-          Vedd fel ezt, úgysem láttam még rajtad. –fülembe suttogva elnyúl mellettem, kivéve egy rövid pánt nélküli fehér ruhát nyakamra ad egy puszit. Kiráz a hideg, de ő ezen csak jót mulat. Megfogva hasát fordítok a helyzeten, jelen pillanatban én préselem a hatalmas gardróbban lévő szekrénynek.

-          Gondolom vegyek hozzá garbót is. –lágyan ejtem ki a szavakat, állára adva egy csókot, kihívóan tekintek rá.

-          Elég a bőrkabát is. –incselkedve néz végig hosszú combjaimon, hajamba túrva közelebb húz magához.

-          Magas sarkúval. –végigsimítva hasán, elérem a nadrágja szélét.

-          Bakanccsal. –hatalmas nyelés után mondja ki az utolsó kelléket szerelésemhez. Ajkaim elnyílnak, epekedve nézek végig tökéletes testén. –Én most… én most… - mutogatva pillant rám, vággyal teli tekintete ködös. –Elmegyek. –nevetve pillantok végig rajta, majd karja után kapva megállítom.

-          Már ennyitől is képes vagy? –csábos tekintetem fogva tartja barna szemeit, egy pillanatra lehunyja pilláit és megfeszíti állkapcsát.

-          Hideg zuhany. –összefüggéstelen beszéde megmosolyogtat, ezek szerint még mindig nagy hatással vagyok rá. Elengedve ujjait a szekrényhez fordulok, majd a cipős részről egy bakancsot előkotorva a gardróbomban található fotelre helyezem a kiválasztott darabokat. Sergio szemüvegei közül kivéve egy pilóta napszemüveget, elégedetten mustrálom végig holnapi szerelésem. Nem is vagyunk annyira rossz páros. Meghallva a csobogó vizet, kacagva mászom be az ágy közepére. Hihetetlen, hogy fél év elteltével újra itt vagyok.

Elterülve a két ember számára is nagy franciaágyon, becsukom szemeimet. Fontos nap elé nézek, ki kell pihennem magam. Sok dolog fog kiderülni, és nem tudom, hogy felkészültem-e rá. De egy biztos, szeretteim mellettem lesznek, bármilyen eredmény is szülessen. Gondolatmenetemet egy hideg test zavarja meg. Férfias kéz kúszik pólóm alá, hogy hasamon megpihenve szívinfarktus közeli élményben részesítsen. Hangos sikításom következtében Sergio kacagva fordul hátára. Ölébe pattanva megfogom párnámat, majd amennyire izomlázam engedi, fejbe vágom. Kezei lefognak, lökve magán egyet maga alá gyűr. Nyikkanva, viszont nevetve érkezem a puha matracra. Küzdök ellene, de jó vele.

    -  Feladod? –kacér mosolya meglep, csuklómat magabiztosan tartja. Ajkaim elnyílnak egymástól, nyelvemet kidugva végignyalom számat. Pilláim alól rátekintve várom a megfelelő percet. Szorítása enyhül, átfordítva az ágyon, én kerülök előnyösebb helyzetbe. Csípőjén helyet foglalva előre hajolok, füle mögé puszit adva beszélni kezdek.

    -  Soha. –egyetlen szó, mégis mindent kifejez. Bordájára pillantva észreveszem esküvőnk dátumát, tágra nyílt szemekkel pillantok fel rá. Szíve alatt egy apró tetoválás található, mely a dátumon kívül monogramomat is tartalmazza. Lejjebb csúszva testén, apró csókot lehelek új ötletére, mire karjaim alá nyúlva egészen ajkaihoz húz. Vár. Azt akarja, hogy én tegyem meg a kezdőlépést. Nem akarja erőltetni, már nem bírja elviselni az elutasítást.

-          Aludjuk. –bólintva lemászok róla, viszont hozzásimulva testéhez fejemet mellkasára hajtom.

-          Jó éjt Sese. –motyogva a nevét érzem, ahogy betakar minket, majd mély álomba merülve, rettegve várom a holnapot.

(Cali & El Dandee - Yo Te Esperaré)

Másnap reggel hihetetlen fájdalomra kelek. Izmaim a tegnapi edzéstől teljesen beálltak, megmozdulni sem bírok. Hangos nyögéssel nyugtázom azt, hogy karom teljesen elzsibbadt, ugyanis Sergio rajta fekszik. Másik kezemmel próbálom lökdösni, vagy legalább annyira megmozdítani, hogy ki tudjam húzni teste alól. Feladva a próbálkozást, becsukom szemeimet, viszont testem jeges fürdőért kiált. Lerakva a padlószőnyegre lábaimat, egy erős rántás következtében seggre esek, de legalább elgémberedett karomat meg tudom mozgatni. Fáradt sóhaj hagyja el ajkaimat, a konyha felé elindulva, leülök a lépcsőre. Igaz, nem éppen nőies érkezés, de valahogy lábam nincs felkészülve arra, hogy ilyen energia szintet most megüssön, így karommal hajtva magam, lecsúszok a fokokon. Nevetve nyugtázom fantasztikus ötletemet, majd a fagyasztóhoz lépve, az összes jeget egy szemetes zacskóba juttatom, és újra hálószobám felé veszem az irányt. Magam után húzva a zsákot a fürdőig szerencsétlenkedem, majd kádunkba beleöntve tartalmát, ledobálom magamról a ruhákat. Félve ugyan, de belépek a jégkockákkal teli márvány sarokkádba. Belehuppanva hangos sikítás hagyja el ajkaimat. Fehérneműim elégedetten simulnak testemre, viszont vacogásom hatására fogaim összekoccannak. A fene az izomlázba.

Hirtelen kinyílik az ajtó, Sergio aggódó tekintettel lép be hozzám. Fejemet hátrahajtom, szemeimet becsukom. Izmaim ellazulnak, lehet durva, de hatásos ez a módszer.

-          Mit csinálsz? – mellém lépve végigsimít hajamon.

    -  Gyere mártózz meg velem. Csak az első két perc borzalmas, utána viszont jót tesz az izmoknak. –felkérésemnek nem tesz eleget, nevetve ül le a kád mellé.

    -  Nem leszek olyan őrült, mint te. –mondatára csupán egy mosollyal reagálok, a hideg teljes mértékig felébreszt.

    -  Reggel arra keltem, hogy alig bírok mozogni. Amúgy meg a te hibád, hogy nem érzem a kezem. –fél szememet kinyitva nézem reakcióját. Elcsodálkozva mászik még közelebb hozzám, ujjaival a jégkockákat birizgálja.

-          Elmondom neked, hogy hajnalban el akartam menni futni, de annyira ragaszkodtál hozzám, hogy csak akkor nyugodtál meg, amikor érezted, hogy ott vagyok melletted. –hitetlen tekintetemet rá emelem, de arcáról süt az őszinteség.

-          Vakard le az elégedett vigyort az arcodról. –durcásan fonom keresztbe karjaimat, telefonom zenélése térít észhez. –Ha szépen megkérlek, behoznád? Légy szíves. –boci szemeimet elővéve, pilláim alól lesek férjemre, aki vonakodva ugyan, de magamra hagy. Pár másodperccel később, viszont kezembe is nyomja új készülékemet. - Szia. Mikor menjünk? –Sergio izmai megfeszülnek, arca teljesen átszellemül.

-          Egy óra múlva találkozzunk a stadionnál. Csak ezért zavartalak, ne késs. –meg sem várva válaszomat, bontja a vonalat.

-          Mit akart Ronaldo? –mérges hangleejtésén jót mosolygok.

-          Megnyitnád a hideg vizet a kabinban? –tágra nyílt szemeit megpillantva kapcsolok. –Nem Sergio, nem előtted szeretnék fürdeni majd. –nevetésem után belép a két kádméretű sötétített falú helységbe, majd hidegre fordítva a zuhanyt, megnyitja a csapot. Kiszállva a kádba, fehérneműben indulok el a zuhanykabinhoz, szerelmem tekintete felfal.

(Anthem Lights- As long as you love me)

Eltipegve a célomig, óvatos léptekkel teszem meg a távot. Nem lenne célszerű pont most kitörni a nyakamat egy csúszós csempén. Belépve az ajtón, fehérneműimet kidobom a járólapra. Meghallva az ajtócsapódást, fej rázva ásztatom le magamról a jeges cseppeket. Fokozatosan melegítve a vizet, lila számból újra emberit varázsolok. Kilépve a járólapra, egyedül találom magam a helyiségben. Rengeteg kérdés fogalmazódik meg fejemben, körbetekerve testemet egy törölközővel, egészen a gardróbomig araszolok. Sergio csukott szemmel terül el az ágyon, halkan zárom be az ajtót.

Letörölve a kósza cseppeket, magamra öltöm a tegnap este közösen kiválasztott darabokat. Hajam megszárítva, hatalmas loknikat varázsolok új stílusába.

-          Sergi. Tudod mikor csókoltál meg először? –meghallva kérdésemet szemei kipattannak.

-          Nem…

-          Na, és azt tudod hol mondtad el, hogy szeretsz? –reménykedek a pozitív válaszban, de sajnos csalódnom kell.

-          Nem…

-          Akkor mit tudsz?! –kissé mérgesen ugyan, de felteszem utolsó kérdésemet. Az ajtófélfának támaszkodva figyelem, ahogy felém indul.

-          Azt, hogy TE adtál értelmet a létezésemnek! –szívem hatalmasat dobban megfogalmazása miatt. Tényleg ennyit jelentenék neki? Én lennék az a nő, akire világéletében vágyott? Átfogva derekamat nekiprésel a falnak, majd megfogva a kabát cipzárját, lassan húzza le. Testem epekedve várja érintését, de az nem következik egyhamar. –Ez mégsem kell, rontja az összképet. –tenyerét vállaimra simítva letolja rólam dzsekimet, testem égni kezd érintése nyomán. –Szeretsz még? –hatalmas barna szemeit hirtelen rám emeli, az összes negatív gondolatom azon nyomban elszáll.

-          Nem nevezném szerelemnek, tetszel. Ennyi az egész. A szemeddel akarom látni a világot, jobban akarlak ismerni, mint bárki… - hitetlenség olvasható ki tiszta tekintetéből, rosszul esett válaszom neki. –Tudni akarom, mi volt a jeled az oviban, vagy, hogy melyik az első tiszta emléked. –óvodás résznél felnevet, de várja a folytatást. –Gyerekből felnőtté akarok melletted válni. Ott akarok lenni, amikor boldog vagy, és akkor is, amikor másnaposan az ágyat nyomod. –utolsó mondatom igazán életszerű volt. –Nem, nem vagyok szerelmes beléd. Ahányszor ezt kimondtam, mindig minden elromlott körülöttem. Én nem vagyok szerelmes, mindössze tetszel. A hajad, a hangod, a szád… - féloldalas mosolyára pillantva szívem kihagy egy ütemet, hogy gyorsabb tempót diktálva, érezhetővé tegye zavartságomat. –Ha a sors azt akarja, mi együtt leszünk. –végigsimítva arcomon, aprót bólint. Talán beletörődött? –De ami a legfontosabb, ne add fel. Jó úton haladsz. –rápillantva éppen felvillanó telefonomra, eszembe jut a találkozó. Sokkosan kapok fejemhez, kilépve Ramos fogságából, az ajtó felé indulok.

-          Jól látom, hogy az én szemüvegemet készülöd lenyúlni? –meghallva kérdését felkacagok, majd visszapillantva, kacsintva hagyom egyedül. Bepattanva kocsimba a kezdeti jó kedvem elszáll, lelkemre mázsás súly nehezedik. „Most, vagy soha…”

(Tessa)

(The Janoskians - Set This World On Fire)
Miután sikerült Matíassal mindent megbeszélnem rögtön elkezdtem neki hadarni, hogy nekem milyen terveim vannak a rendelővel kapcsolatban. Tudom, hogy túlságosan is túlbuzgó vagyok, de ha egyszer valamit a fejembe veszek olyan gyorsan szeretném megvalósítani, ahogyan azt nem is lehet.

-          Szerintem kicsit gyorsan tervezel, hiszen még suliba kell járnom ahhoz, hogy a gyerek orvosi rendelőmet meg tudjam nyitni, szóval szerintem ez még ráér egy kicsit. – barátom nyugtatott le, hogy ne pörögjek túl, és igaza is volt, csak ezt még magammal nem sikerült lebeszélnem.

-          Bocsi, csak tudod, hogy milyen vagyok, ha egy ötletet a fejembe veszek. Hajthatatlan. Na, megyek megnézem Catat aztán pedig felhívom Louist, hogy mikor lehet majd a boltok polcain látni a lemezt, mert szeretnék nagy feneket keríteni a dolgoknak ahogy azt kell. – azalatt, hogy szeretnék nagy feneket keríteni a dolgoknak, plakátokat, rádióinterjúkat, és..várjunk csak interjú. Basszus teljesen kiment a fejemből, hogy még mikor elkezdtem dolgozni az anyagokon felhívott egy riporter, hogy szeretne velem egy felvételt készíteni.

-          Hagy majd én megnézem, hogy mit csinál. – Matí már indult is felfelé a lépcsőn én pedig versenyautókat megszégyenítő módon előztem ki őt.

-          Jó lenne, ha tudnál majd rá vigyázni is ugyanis egy interjúra kell mennem, amiről már teljesen elfelejtkeztem. Szóval megtennéd, hogy addig lefoglalod őt? Szerintem maximum két óráról lesz szó, mert nem hiszem, hogy egy filmet szeretnének forgatni rólam. – nevettem majd tovább mentem a háló felé.

Gyorsan levettem a ruháimat, majd a zuhany alá beállva percek alatt végeztem, viszont éreztem, hogy a gardrób előtt nem lesz ennyire egyszerű dolgom. Sohasem tudom eldönteni, hogy mit is kéne magamra vennem egy átlagos napon, tehát ez egy interjú miatt még jobban el fog húzódni. Amint sejtettem elég sok időt töltöttem a ruhatáram előtt, és több összeállítást is megpróbáltam, de egyikben sem éreztem magam jól, így mindegyik ötletemet egyből elvetettem.

-          Már megint nem tudod eldönteni, hogy mit is vegyél fel? – Matías támasztotta az ajtófélfát, én pedig a nevetés mellett hálát adtam az istennek, hogy a zuhanyzás után nem csak a törölközős csavartam magamra, hanem egy köntöst is felvettem.

-          Úgy van. Fontos interjú lesz, és nem akarok úgy kinézni, mint akit most rángattak elő valahonnan. Úgy akarok kinézni, mintha most léptem volna ki a kifutóról. Jó túloztam, de nagyon fontos ez nekem és szeretnék százhúsz százalékon teljesíteni. – magyarázatom után barátom mellém sétált és a ruhafelhozatalt kezdte el fixírozni. Nem értem, hogy honnan szorult bele ennyi divatérzék, de a múltkori ruha összeállításomat is csak úgy csuklóból varázsolta elő a szekrényemből. Biztos, hogy nagyon jól fog járni vele az a csaj, akinek majd elcsavarja a fejét.

-          Na, majd én segítek elindulni, aztán biztos, hogy tudni fogod, hogy mihez mit vegyél fel. – egy nagy mosoly kíséretében kezdett el a cuccaim között kutatni én pedig csak hátrébb állva hagytam neki több teret. Sokat válogatott majd a vállfára akasztott ruhadarabok közül kiválasztott egy barna szoknyát. Majd egy barna zakót is kivett mellőle – Ehhez mit szólsz? Kezdetnek elég jó lesz? – most már tényleg tanúsítom, hogy divatdiktátornak is elmehetne, nem csak orvosnak.

-          Persze tökéletes. Már tudom is, hogy milyen cipőt vegyek fel hozzá. Ami azt illeti, akkor tényleg nem baj, ha veled marad Cata egy kis ideig? Nem akarlak feleslegesen zaklatni ezzel, de tényleg nem tudnám szegény lányt kire bízni most. – a felsőim között válogattam miközben Matías legyintett nekem, hogy az előző mondatomat meg sem hallotta, és hogy ne hülyéskedjek már.

-          Na, akkor készülj el és siess, mert nem tudom mikorra kell menned, de a lényeg, hogy te úgyis késni fogsz szóval. – nevetésben törtem ki, mert teljesen igaza volt. Ezt a tulajdonságomat már nagyon kiismerte, de nem csak ő szerintem az egész világ, bár ezzel a tulajdonsággal nem dicsekedni szoktak, hanem mélyre elrejteni, de nekem valahogy ez sohasem sikerült.

Miután Matí magamra hagyott magamra vettem a barna földig érő szoknyát, amit választott nekem, majd a hozzá illő Jeffrey Campbell Lita cipőmet vettem, fel, amit mindig is imádtam, hiszen magas sarkú volt, de a platform miatt bírta a lábam a kiképzést. Mindezekhez egy fekete felsőt vettem, fel, majd az egyéb kiegészítők magamra aggatása után a hajam és a sminkem következett. A frizurám egyszerű lett, hiszen eléggé késésben voltam ahhoz, hogy leálljak fodrászt játszani, így egyszerűen csak kivasaltam. A sminkemet sem túloztam el, alapozón, egy kis szempillaspirálon és szájfényen kívül nem is használtam mást, ugyanis útközben eszembe jutott, hogy a sminkemen még a tévé felvételkor úgyis fognak igazítani, így a hajamat is lehet, hogy átformázzák majd.

-          Matí, Cata merre vagytok? – miután sikerült végeznem el akartam köszönni, de a gyerekszobában nem találtam egyikőjüket sem.

-          A földszinten vagyunk a nappaliba. – lesietem a lépcsőn majd a szerelésemhez választott táskába pakoltam bele még pár fontos dolgot, ami biztosan kellhet majd, mint például a forgalmi vagy a telefonom. Amin Matí meglátott felállt, majd a szája egy o-t formált. – Gyönyörű vagy. – kicsit belepirultam a mondandójába, majd az ölében lévő Cata felé nyúltam.

-          Ne túlozzunk. Gyere kicsim, most itt maradsz majd Matíassal és ő fog rád vigyázni rendben?! Legyél jó kislány és fogadj szó neki. – egy puszit nyomtam a homlokára majd visszaadva őt barátomnak már indultam is. – Vigyázzatok magatokra, én pedig sietek vissza. – egy utolsó mosoly, és már csapódott is a ajtó. Gyorsan bepattantam az Audimba, majd gyújtást adva a kocsira elindultam egy igazán fontos helyre, ami mérföldkő lehet az életemben...

(Matías)

(Kings Of Leon - Use Somebody)

-          Nos kislány, itt maradtunk ketten. Mit szeretnél csinálni? – az ölemben tartottam Catat, és úgy sétáltunk fel és alá a nappaliban. Nem tudtam, hogy mivel is üthetném el ezt az időt, amíg nincs itt Tessa.

-          Papi! Papi! Papi!– Cata megszólalt és csak ezt az egyetlen szót ismételgette egymás után megállás nélkül. Na, már most, vagy azt hiszi, hogy én vagyok az apja, vagy Ronaldot akarja.

-          Istenem nem értem és a nőket, bele értve téged sem, pedig te egy kisgyerek vagy. Miért akarja mindenki őt? Oké, hogy az apukád megértem, de most komolyan ilyen rosszul nézek ki, hogy engem nem lehet szeretni. Anyukádat elhagyta az a félőrült és még így sem tudott nekem legalább egy esélyt adni arra, hogy megmutassam, hogy én jobb vagyok, mint az a bájgúnár Ronado. Nem is értem, hogy mit esznek rajta, oké van pénze, de ettől még nem lesz valaki vonzó és jóképű. – kirohanásom közben is csak fel alá járkáltam, de már egyre tempósabban, hiszem felidegesítettem magam.

     -    Papi! Papi! – Cata továbbra is csak ezt hajtogatta, ami eléggé felidegesített így betettem őt a nappaliban lévő kiságyba, hogy játsszon a játékaival és hagyjon engem a papi témájával békén.

    - Nem tudom, mi van velem, de komolyan. Nem lehetek ennyire szerencsétlen. – a hangos gondolkodásomat a csengő zavarta meg. Az ajtóhoz lépve pedig egy szőke nő állt az ajtó előtt. – Jó napot miben segíthetek? – miután megkérdeztem ezt felismertem, hogy ki is ő valójában, hiszen róla mesélt Tessa, hogy ő volt az, aki megkeserítette ez életét az árvaházban.

-          Sandy vagyok, de ha jól emlékszem ma már futólag találkoztunk. – mosolygott rám, de egyenlőre nekem még semmi kedvem nem volt viszonozni ezt a cselekedetét.

-          Igen, találkoztunk. Miben segíthetek? – próbáltam őt minél gyorsabban elküldeni, mert semmi kedvem nem volt hozzá, hiszen a hallottak alapján nem valami kedves nőszemély.

-          Be sem hívsz? Nem szokás így bánni egy vendéggel, de elnézem neked, mert tetszel nekem. – mondata után nemes egyszerűséggel kikerült engem és már úton is volt a nappali kanapéja felé, ahol otthonosan elhelyezkedett. „Mit akarhat már ez a csaj itt? Tényleg, nem vagyok eléggé berágvaTessa miatt, hogy észre sem vesz még rajta is törjem magam. Remek.” Gondolataim közben én is besétáltam a nappaliba majd megpróbáltam jó házigazda lenni.

-          Szeretnél esetleg valami inni, vagy éppen enni? – a gúnyt a hangomból biztos kihallotta, de nem érdeket, hiszen ez volt a cél.

-          Egy pohár ital igazán jól esne. Mondjuk egy is bor. – mosolyától a falra tudtam volna mászni, de a konyhába menve kibontottam egy üveg bort, majd egy pohárral vittem is neki.

-          A pohár bor. Remélem, nem gond, hogy csak vörösbor volt itthon. – ironizáltam majd leülve a vele szembeni fotelba kérdőn nézem rá. – Egyébként miért is jöttél? – felkönyököltem és vártam a kielégítő válaszát, ami eléggé meglepet.

-          Mind ketten ugyanazt akarjuk csak más formában. Te Tessat akarod én pedig Cristiano Ronaldot. Az érdek közös szóval összefoghatnánk, hogy megvalósítsuk az álmainkat. – a lélegzetem majdnem megállt mikor ezt meghallottam. Komolyan segítene nekem, hogy megszerezzem Tessat, ez kedves tőle, de mégis milyen áron érhetnénk el ezt?