Chapter 13.

Sziasztok!:)
Rövid időn belül meg is hoztuk az új fejezetet. Reméljük tetszeni fog, és néhány kritikával megajándékoztok minket.:) Jó olvasást!

(Tessa)

(Asking Alexandria - Someone, Somewhere)

Hihetetlenül fájt végignézni azokat a képsorokat, amik Ronit és Irinát ábrázolták egy hotel előtt. Egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy mindez pont velem történik meg, ugyanis nem elég, hogy elhagy még meg is csal. Hogy tudott azzal a tudattal annak a ribancnak a szemébe nézni, hogy én a felesége itthon várom, arról nem is beszélve, hogy a Cata is itt van még neki. A számomra fájó képsorok után csak lefagyva ültem az ágy szélén és még mindig nem hittem el, hogy Roni ezt csinálta velem. A kezdeti sokkot felváltotta egy mélyről jövő zokogás, majd hátra dőlve folytattam a megkezdett sírást. Pár perccel miután vége lett a műsornak hallottam, hogy valaki közeledik az ajtó felé és már tökéletesen el is terveztem, hogyha Roni lépne be azon az ajtón, akkor mit tennék vele. Igen kezdeném egy-két jó nagy pofonnal, de csak úgy üdvözlés szinten, majd a következőket azért kapná, mert elhagyott, majd a végszót az exével történt dolgok miatt kapná. De az ajtón nem a férjem lépett be, hanem Matías.

-          Tessa, te... miért nem szóltál, hogy felkeltél? – kérdése közben közelebb jött, majd a távirányítót megfogva kikapcsolta a készüléket.

-          És te, miért nem szóltál, hogy a férjem megcsal? Szerintem nagyon is kvittek vagyunk annyi bökkenővel, hogy az én problémám kicsit súlyosabb. Ha elmondtad volna... – kérdésemet kiabálva osztom meg vele, majd felállva az ágyról letöröltem az arcomon éppen végigfutó könnycseppeket, viszont mikor folytattam volna az elkezdett mondatomat félbeszakított.

-                     Ha elmondtam volna, vagy meglátod az újságban, mégis mivel lett volna jobb? Próbáltam húzni a dolgot, ugyanis nem tudtam, hogy hogy mondjam el, hogy-hogy kerüljem el ezt a kirohanást. – igaz, hogy egy napja ismerem Matíast, de nem hittem volna, hogy bármi is képes azt a kedves énjét megváltoztatni.

-                     Rosszabb, ha húzod a dolgokat. Több időm lett volna feldolgozni, hogy mit fogok látni a tévébe. Egyszerűen fájt azt látni, hogy egymásba kapaszkodva sétálnak afelé, a rohadt hotel felé, ahelyett, hogy itthon lenne mellettem, bár nem tudom, hogy ezek után még, hogy tudom szeretni őt, hisz elhagyott megcsalt és ki tudja miket művel, vagy éppen művelt még a hátam mögött. – néhány levegővétel után célirányosan indultam el az éjjeliszekrényen lévő telefonomért, majd kikeresve Roni számát benyomom a hívó gombot. Nem tudtam, hogy felveszi-e majd, vagy kinyomja, vagy csak egyszerűen hagyja üzenetrögzítőig menni a kicsörgést. Nála ezt sosem lehetett tudni. Már vagy tízszer kicsörgött, ami azt jelentette, hogy nemsokára bekapcsol az üzenetrögzítő, én pedig teljesen fel voltam rá készülve, hogy kieresszem azt, ami jelen pillanatban a szívemet nyomja, majd a sípszó után nekikezdek mondandómnak. – Na, ide figyelj te szemétláda, most nagyon nem fogom megválogatni a szavaimat azok után, hogy ezt az egészet meg merted tenni velem. Azt, hogy elmentél még meg is tudtam volna bocsájtani, hisz betudtam volna annak, hogy a nagy Cristiano Ronaldo nem tudja feldolgozni a meg nem született gyereke halálát. Ez tudom, hogy nagyon csúnya volt, de tudod, hogy igazam van. Aztán szükségem lett volna rád, ugyanis ha nem mondták volna, akkor közlöm veled, hogy autóbalesetem volt, és igen én voltam a hibás, de könyörgöm nekem is elég nagy büntetés, hogy miattam, vagyis a karambol miatt vesztettük el a babát, de neked sikerült még egy lapáttal is rátenni, hogy még jobban fájjon nekem. Gratulálok. Természetesen van még mit mondanom, mivel nem elég, hogy Amerikába mentél, még összeszűröd a levet az exeddel. Komolyan mondom, hogy az idióták koronázatlan királya vagy, mert ha már megcsaltál lehetett volna annyi eszed, hogy mindezt mindenki háta mögött csináld. Tehát ezek után ne várd azt, hogy majd megbocsájtsak neked, és arról is letehetsz, hogy Catat látod még valaha az életben. Remélem elég világos voltam, ugyanis ebből a Ronaldo féle fájdalomból, nem kérek többet. – kinyomva a telefont egyszerűen mintha megkönnyebbültem volna, hogy mindezt rákiabálhattam, és nem engem emésztett. Matías meglepődött arca miatt egy mosolyt kanyarintottam a számra, majd letörölve arcomról az ismét leguruló könnycseppeket, a fürdő felé vettem az irányt.

('Radio Protector')

Beszállva a zuhanykabinba a forró víz párájával töltöm meg a helységet. Már nem is tudom mióta nem tudtam beállni a zuhany alá és csak engedni magamra a vizet és csak lazítani. El kell, hogy felejtsem mindazt, ami velem történik és tovább kell lépnem, mert ha nem teszem meg tuti, hogy be fogok dilizni. Első lépésben meglátogatom a kislányom, majd beiktatok egy bevásárlást. Muszáj csinálnom valamit, hogy ne dilizzek be, így a legjobb az, ha lekötöm a figyelmem és elfojtom mindazt, amit érzek. Körülbelül egy óráig folyattam magamra a vizet mire kitaláltam, hogy mit is kezdjem magammal, majd elkezdve a tervet befejeztem a már sokáig elhúzódó zuhanyzást. Felvéve a köntösömet egy gőzfelhő kíséretében léptem ki a fürdőből, majd meglátva a még mindig a szobában tartózkodó Matíast és közöltem vele a terveimet.

-          Kezdetnek elmegyek, meglátogatom a lányom, majd egy nagyszabású „vásároljuk le az összes pénzt a férjecském kártyájáról” címszavú vásárlásra gondoltam, és meg akartam kérdezni, hogy lenne- e kedved elkísérni? Persze nem kötelező, de egyedül valószínűleg nem bírnék még el a tömérdek újságíróval és lesifotóssal. Valószínű most mind rám vadászik, hogy tudtam-e a férjem félrelépéséről. Hát nagyon nem tudtam és nagyon nincs szükségem ezekre. Tehát számíthatok rád, hogy elkísérsz? – utolsó mondataimat már a gardróbból kiabáltam kifelé, majd kihozva egy farmert és egy pólót, vártam a válaszát.

-          Persze, hogy elkísérlek, az a dolgom, hogy úgymond vigyázzak rád. Mikor szeretnél indulni? – felállva már az ajtó felé készülődött, mikor eszébe jutott, hogy semmilyen információt, nem adtam meg neki, arról, hogy mikor is szeretnék indulni.

-          Körülbelül tíz perc és rendbe szedem magam és már indulhatunk is, ha neked is megfelel. – mosolyogva fordultam felé, de már nem bírtam sokáig ezt az úgymond állarcot viselni, ugyanis belül nagyon fájt ez az egész helyzet.

-          Te vagy az, aki még mindig csak egy köntösbe van, ha nem tűnt fel én már teljesen kész vagyok. – válaszát már az ajtón kívülről adta, majd magamra hagyott, hogy én is fel tudjak öltözni.

Körülbelül öt perccel léphettem túl a megígért elkészülési időmet, majd elindultam lefelé. Matías már a nappaliban bámulta a kikapcsolt tévét, amin csak nevetni tudtam, majd egy nagy levegővétel után elindultunk a kislányomhoz. Féltem kilépni az ajtón, mert ki tudja, hogy hány fotós vár arra, hogy lencsevégre kapja a hoppon maradt Tessat. Mindezek fényében egy napszemüveggel takartam el az arcom, majd Matíast előre engedve biztosítottam magamnak egy kis védelmet. Nem akartam tudni, hogy mi vár rám odakint, de amint a mondás tartja: egyszer mindent el kell kezdeni...

(Larissa)

(Beyonce - If I Were A Boy [magyar])

Csapattársaim mellettem állnak, többen idegesen mászkálnak ide-oda. A közönség most szokatlanul csendben van, még Mourinho a pálya széléről figyeli a történéseket. Körülbelül négy percig lehettem eszméletlen. Úgy tűnik most jött el az a pillanat, hogy az élet megtorolja rossz döntéseimet. De tényleg ilyen mértékben kell tönkretenni? Tényleg ezt érdemelném?

Annyi kérdés van bennem, annyi mindent el akarok mondani a világnak, de a szavakat valahogy nem tudom megformálni. Marcelo idegesen hívja félre Ramost, szemében viszont egy kis sajnálatot sem vélek felfedezni. De miket beszélek én? Nem akarom, hogy bárki is sajnáljon! Lábamat sínbe rakják, jobban megnézve tényleg nem nyújt derítő látványt az engem figyelő embereknek. Hatalmas mérete megrémít, színe és a rajta található véraláfutás ijesztő kontrasztot ad sápadtságomnak. Arrébb lökve a körülöttem munkálkodó embereket, intek Cescynek, majd megkapaszkodva benne, jobb lábon leugrálok a pályáról. Az egész stadion állva tapsol, viszont szívemnek talán az esik a legjobban, hogy csapattársaim is ezt a tevékenységet végzik. Hatalmas elismerés számomra, még ha ilyen módon is kellett kivívnom.

Ilyenkor annyira szeretnék férfi lenni. Nekik minden könnyű. Egyszerű bekerülni egy csapatba, ha kellő tudással rendelkeznek, ráadásul nekik nem kell semmivel sem törődniük. Valahogy így vannak összerakva. Szédíthetik a lányokat, és egy rossz szó sem éri őket. Szórakozhatnak kedvükre, nem szólja meg őket senki. Azt hiszem, ha férfinek születtem volna, sokkal egyszerűbb életet élnék.

Lelépve a pályáról meghallom a sípszót, mire Fabre karjaiba kapva egészen az orvosi szobáig araszol velem.

-          Sajnálom, hogy ez történt veled. Sajnálom az elvesztegetett időt, és sajnálom, hogy nem volt bennem annyi erő, hogy legalább egyszer is felhívjalak. Pedig mindig követtelek, figyeltem az újságokat. Tényleg sajnálom. –egy férfit sírni látni nem szégyen. Viszont ez szívembe markol, így vállához rejtve arcomat, zokogni kezdek. Legvadabb rémálmomban sem gondoltam volna, hogy talán egyszer így fog véget érni a karrierem. És én még attól rettegtem, hogy ha szülök egy babát, akkor a terhesség végzetes lesz számomra.

-          Félek. –egy szó, mégis lelkiállapotomat ez tükrözi a legjobban. Karjait szorosabban fonja át rajtam. Igazából szerintem soha nem hallotta még ezt a szót tőlem. Nem szerepelt a szótáramban eddig a pillanatig.

-          Nem lesz semmi baj. –hangja kicsit elcsuklik, ezzel is bebizonyítja azt, hogy nyugtatni akar, de valójában ő sem gondolja ezt így. Lerakva az ágyra megáll a fal mellett, majd férjemet és Mourinhot beengedve az ajtón, lehajtott fejjel csúszik le a földre.

-          Ez a sérülés régebb óta megvan. Miért nem ment orvoshoz? –a szobában tartózkodó emberek szúrós szemmel méregetnek.

-          Nem volt kedvem. Egyébként nem fáj most sem. –mosolyogva jelentem ki szerintem életem legnagyobb hazugságát. De nem hagyhatom a csapatot kiegyenlített mérkőzésen elbukni. Nem veszíthetünk. Ma nem. –Vissza akarok menni a pályára. Mindjárt letelik a félidő!

-          Arról ne is álmodj Larissa. Te már csak a kórházba mehetsz innen! –Pufi kócos és izzadt feje jelenik meg az ajtóban, majd amikor meghallja az utolsó mondatot, eltorzult arccal lép be közénk.

-          Éppen ideje lenne oda menned. De mint tudjuk, téged nem érdekel, hogy a húgod elvetélt, és kis híján ottmaradt egy autóbalesetben. –szavai hatására levegőm benn akad, majd a sajnálkozó Ramos felé pillantok.

-          Miről beszélsz? –zavaros tekintetemnek hála, Marcelo kissé elszégyelli magát. Meghallva a figyelmeztetést, miszerint pár perc múlva kezdődik a második félidő, leszedem lábamról a rögzítést, majd elindulok a folyosó felé.

-          Remélem, tudja, hogy ha most ilyen lábbal kimegy, és összerúgatja magát, búcsút mondhat karrierjének. –az érzések felemésztik bensőmet, de nem fogok senkit cserbenhagyni. Moura pillantva ádáz tekintettel nézek szemeibe, majd tekintetemet az orvosra irányítva, határozott bólintással felelek kérdésére.

-          Természetesen. De legalább így elmondhatom, hogy mindent megtettem a csapatomért. –bal lábamra helyezve a testsúlyomat, hangos szisszenéssel jutalmazom cselekedetemet. Cescy utánam kap, mire inkább lecsúszok a fal tövében.

-          Nem fogom kockáztatni a testi épségedet. Felküldöm Higuaint, te pedig elmész a kórházba. –látja szemeimben, hogy ellenkezni akarok, így egy apró mozdulattal azonnal csendre int. –Most! –amit most készülök tenni, valószínűleg sok embernél kiüti a biztosítékot.

(Miley Cyrus - Don't wanna be torn [magyar])

Felemelt fejjel ugrálok el a pályáig, majd hatalmas levegőt véve felbicegek a kezdő pozíciómra. Egyedül én vagyok a területemen, a többiek rosszalló fejcsóválással követnek. A közönség hangja összefüggő masszaként élteti nevemet, de amit tenni fogok, azt nem mártírkodás miatt teszem, hanem azért, mert segíteni akarok a csapatomnak. A fájdalom lassan felemészti testemet, bár egy szavam sincs senkihez. Busquets elsétál mellettem, majd erőből bal bokámba rúg. Szitkozódva kapok utána, de esésemet semmi nem állítja meg. Kezd abból elegem lenni, hogy mindig én kerülök a földre. A pályán található társaim felhördülnek, de Ramosnál szakad el az a bizonyos cérna. Barátom után nyúlva hatalmas ütéssel jutalmazza tettét, még a bíró éppen a piros lapot kapja elő zsebéből. A segédek felemelik a csere táblát, majd immáron hivatalosan is bejelentik, hogy az újonnan érkező Higu veszi át a helyemet. Csalódottan ugrálok le fél lábbal a pályáról, és egy kicsit sem nyugtat, hogy az én hülyeségem miatt, emberhátrányba kerültünk egy teljes félidőre. Férjem engedelmesen követ, végezetül pedig felkap az ölébe, és hősiesen levisz az öltözőbe. Mou még egy pillanatra megállít, majd közli vele, hogy el kell juttatnia egy kivizsgálásra, mert egyáltalán nem bíztató bokám látványa.

-          Nem érdekel, mit fogsz a fejemhez vágni. –kicsit elgondolkozik előbbi kijelentésén, aztán gyorsan korrigálja mondatait. –Szóban természetesen. El foglak vinni egy orvoshoz, ha tetszik, ha nem! –felszólítását mezlevétele követi, viszont észrevéve passzivitásomat, leguggol elém. –Tudom, hogy nem akarsz látni, de meg kell tennem. Makacsságod miatt nem fogsz sehova sem menni, és még ha most meg is utálsz, akkor is megnézetjük a lábadat.

-          Sergio… én… - szavaimat egy ismeretlen, mégis ismerős hang szakítja félbe.

-          Laris, nagyon csúnya belépőt kaptál. –arcán a kárörvendő vigyor, még ha alig láthatóan is, de megtalálható. Férjem izmai megfeszülnek, majd gyűlölködve méregeti a férfit.

-          Ki vagy te? –kérdésem halk hangon teszem fel, de tudom rá a választ. Ő a zaklatóm.

-          Elnézést, elég udvariatlan voltam. A nevem Daniel. –mosolyogva mutatkozik be, majd újra szólásra nyitja száját. –Azt hiszem a bátyámat, Davidet közelebbről is megismerhetted már, természetesen mielőtt megöletted. –a név hallatán levegőm benn akad, szívem pedig eszeveszett tempót kezd el diktálni.

-          Mit akarsz tőle?! –Sergio figyelmeztető hanggal és ökölbeszorított kézzel indul el új ismerősöm felé, de ő csak feltartott kézzel kezd el hátrálni.

-          Ugyan én semmit. Azt a kérdést tedd fel, hogy ő mit akar tőlem. –Ramos érdeklődő tekintettel fordul felém. Kiáltani akarok, segítséget szeretnék kérni, de érdekes módon semmi szükségem nincs rá, ugyanis Daniel, mintha elvégezte volna feladatát, kisétál az öltöző ajtaján.

-          Mi történik veled? –Ramos megfogva térdeimet, felveszi velem a szemkontaktust.

-          Nem szeretnék erről beszélni! –fejemet elfordítom, de ha valamit meg akar tudni tőlem, tudja rá a megoldást, hogyan szedje ki belőlem a szavakat. Államat megfogva magabiztosan fordítja jó irányba arcomat. Hatalmas barna szemeit ajkaim és szemeim között jártatja, majd engedve a csábításnak megszüntetem a köztünk keletkezett távolságot.