Chapter 39.

Sziasztok!
Egy nap késéssel, de megérkezett az új fejezet.:)
Reméljük tetszeni fog és kapunk pár kritikát. Jó olvasást!
Puszi Lari, Tessa.:)

(Larissa)

(The Fray-Never say never [magyar])

Megpaskolva az arcát nem foglalkozom azzal, hogy csupán törölközőben vagyok, kibicegve a többiekhez a szabad tusoló felé mutatok. A fél csapat bevonul, viszont Sergio lesokkolt tekintettel lép vissza közénk. Arca falfehér, nadrágja igen szűkös. Mosolyom elég halvány, de őszintesége megmaradt. Ronaldo mellettem ül, szemeimet figyeli, gondolom elég nagy megpróbáltatás neki nem férjem előtt elkezdeni a mustrálást, de még ahhoz is fáradt vagyok, hogy két méterrel arrébb vonszoljam magam. Marcelo szokásához híven fejére húzza mezét, Özil pedig a padlót szuggerálja. Szegényeket azért most jelen pillanatban kicsit sajnálom, de ha már bevállaltam helyettük a plusz munkát, ennyit kibírnak. Megfogva falatnyi bugyimat, a törölköző alá felhúzom, melltartómat pedig bekapcsolva, kihúzom alóla a puha anyagot. Gyors nadrágkutatás után elfedem testemet egy szövet rövidnadrággal, majd egy feliratos atlétába bújva összeroskadok a portugál mellett.

-          Sajnálom. –értetlen tekintettel néznek rám.

-          Mégis mit? Hogy megmentetted a seggünket a szenvedéstől? –apró bólintásom meglepi őket.

-          Jaj, mármint nem. Sajnálom, hogy így sem tudtam ezt az egészet elkerülni. –csalódottságom talán fáradságom miatt alakult ennyire könnyen ki, de már nincs időm megfejteni, ugyanis a fürdő felszabadult, csapattársaim elköszönve tőlünk, lelépnek. Gondolom, mindenki megy kiheverni ezt a két óra izzasztó szenvedést. Ronaldo óvatosan tarkón csap, meglepődöttségemben egy szó sem jön ki a számon. Mindannyian bemennek tusolni, lábaimat felrakva a padra, elnyúlok, és egy pillanatra becsukom a szemem.

Sergioval az előbb történt közjátékunk segített egy kicsit kibontani a kuszább fonalakat. Fontos vagyok neki, és képes rám várni. Bár rengetegszer tudatta már velem ezt a tényt, viszont nem hallottam meg mondandóját. Nem figyeltem rá eléggé, ezért is érzem magamat hibásnak. Magammal törődtem egész házasságunk alatt, és erre a mai edzésen jöttem rá. Soha nem voltam az a típus, aki önkényesen a saját nézeteit tartja szem előtt. Ő mindig érdeklődött lelki állapotom után, de rendszerint elutasítottam közeledését. Viszont a baba téma felmerülésénél mégis őt okoltam. Őt hibáztattam, pedig csak egy gondolatát mondta ki. Azt a gondolatot, amit szeretett volna teljesíteni, de én inkább megsértődtem, és elrohantam. Ahelyett, hogy felnőtt módjára megbeszéltük volna a történéseket, és a célokat. Lehet hamarosan fel kell adnom karrieremet, és ott vagyok, ahol a part szakad. Se szerető férj, sőt még párkapcsolat se. Ahogy az életemnek sem élhetek, és ki tudja? Egy napon talán egyedül fogok maradni a macskákkal, ahogy Fabregas is mondta. Viszont neki is sokat köszönhetek, rengeteg dolgot tett azért, hogy jobb színben lássam a világot. Mind a két fiú mellett rengeteg érvem van, agyam viszont minduntalan egyetlen nevet zeng.

Annyira érdekesek az álmok. Néha a megváltó megkönnyebbülést hozzák számunkra, olykor viszont még nehezebbé teszik az életünket. Rengeteg álomfajta létezik, én az utóbbi időben szerencsére a jobbakat fogtam ki. Testem elnehezül, agyam felmondja a szolgálatot, mély álomba merülve pihentetem szervezetem.

(Ramos)

(Jason Derulo - It Girl [magyar])

Megpillantva szerelmemet az öltöző padján, őszinte mosoly kúszik arcomra. Mindig is édes volt, ahogy elaludt, és ez fél év alatt sem változott. Apró félmosoly található ajkain, vékony testét nem fenyegeti a leesés. Imádom ezt a nőt, valahogy vissza kell szereznem. Bár most úgy gondolok rá, mint egy tárgyra, és nem, mint egy érző lélekre. Homlokon csapva magam elindulok holmim felé, ruháinkat összedobálva vállaimra veszem a sporttáskát. Csapattársaim érdeklődve tekintenek végig párosunkon, leguggolva mellé kisöpröm arcából újdonsült frufruját. Vonásai békések, és nyugodtak, viszont érintésem következtében elkezd mocorogni. Percekig bámulva, még mindig el tudok csodálkozni szépségén. Ő az egyedüli a világon, számomra senki más nem létezik már. A Tessaval folytatott afféromat is az alkohol számlájára írom, de sajnos felejteni nem könnyű. Aznap hihetetlen csalódottságot láttam szerelmem arcán átsuhanni, pedig ezt nem akartam soha sem elérni nála.

-          Még mindig szereted, igaz? –portugál hangja utat tör elmémen keresztül, felfogva kérdését halkan suttogni kezdek.

-          Nincs olyan, hogy még mindig. Egész életemben arra a nőre vártam, aki képes lefoglalni, és megérteni. Elfogadni olyannak, amilyen vagyok. És ez a nő most itt van előttem, mégis türtőztetnem kell magam. Számomra ő már az életet jelenti Cris. –monológom végére kezeim ökölbe szorulnak, viszont szerelmem egyetlen nevet mond ki mosollyal ajkain.

-          Sergio. –hitetlen pillantásomat barátaimra emelem, Ronaldo keze a vállamon pihen.

-          Igen, jól hallottad. Na, add ide a táskátokat, te pedig fogd Larit. –levéve a pántokat kezébe helyezem, majd óvatos mozdulatokkal az angol lány lábai, valamint háta alá nyúlok, és felemelem. Régen volt már kezeimben, viszont súlya mintha csökkent volna. Kulcscsontja szokatlanul erősebb hatást vált ki új haja mellett, valami hatalmas problémával küzd. Karjai ölében nyugszanak, viszont jobb ujjaival pólómba markol. Mosolyom levakarhatatlan, az utóbbi időben soha nem voltam még ilyen boldog.

Kilépve az öltözőből elköszönünk az edzőktől, Mou derűs pillantással viszonozza a kezeimben alvó lány helyzetét. Vidáman indulunk el a parkoló felé, Ronaldo Lari kulcsait forgatja ujjai között. Csomagtartóba berakva a két sporttáskát, intés után elköszönnek. Szerelmemet berakva az anyósülésre, próbálom csendesen becsapni ajtaját, majd helyet foglalva mellette, a régi időkre emlékezek vissza. Rengetegszer kerültünk hasonló helyzetbe, hiszen igaz én is fáradt voltam, de készülődésem alatt Lari mindig elaludt. Nem lassúságom, hanem szellemi állapota miatt.

Leparkolva a feljárón kinyitom a bejárati ajtót, majd visszaszaladva Larihoz, óvatosan kiveszem az ülésről, és egy gombnyomás segítségével, az egész autót riasztórendszerrel zárom le. Tessa pillantását elkapva nyomban besietek. Tekintve arra, hogy várakozó stádiumba helyeztem kapcsolatunkat, egy vendégszoba felé araszolok. Óvatosan lefektetve az ágyra, leveszem cipőjét, majd a vékony takarót ráhúzva, szájára egy apró csókot adok. Mocorogva fordul oldalára, hangos sóhajtása megmosolyogtat. Még csak fél öt, de a fáradság rajtam is kifog. Átballagva régi szobánkba, nyugovóra térek. Levéve cipőmet és pólómat, halottként dőlök be a puha matracra. A hatalmas franciaágy két embernek lett kitalálva, és a mai napig reménykedem abban, hogy visszatér hozzám.

(Westlife - Us Against the World [magyar])

Szemeim percek alatt csukódnak le, ezzel is megalapozva estémet. Az ember álmában minden lehetséges. Szerelmem mosolyogva szalad felém egy rúgott gólja után. Kezével csettint egyet, majd három szaltó után megáll előttem. Végigsimít arcomon, majd formás ajkaival felém közelít. Arca hirtelen átváltozik, a hosszú barna göndör haj először meglep, majd lesokkol. Próbálok menekülni karjai elől, de minduntalan nyakam köré fonódnak. Szemem sarkából oldalra pillantva meglátom feleségemet, amint belép a stadionba. Könnyes tekintete észhez térít, viszont gyűrűjét levéve ujjáról messzire hajítja. „Vége Sergio, vége…”

Végszavára riadok fel, külsőm zilált, mellkasom gyorsan emelkedik, viszont meglepődöttségem miatt még levegőt is elfelejtek venni egy pillanatra. Törékeny teste mellettem fekszik, arca valamint jobb keze mellkasomon pihen. Végigsimítva hosszú haján meggyőződöm arról, hogy nem a szemem káprázik. Igazából ez már fél siker, ugyanis valami miatt nálam kötött ki. Egy olyan dolog, álom, vagy gondolat vonzotta hozzám, amit nem tud elfelejteni. Óvatosan megfogva kezét felemelem, majd kibújva alóla a vendégszoba felé tartok. A helységből kiszűrődő ütemes zenélés hívja fel a figyelmemet telefonjára, belépve az ajtón a világító készülék felé indulok. Fabregas neve villog a képernyő részen, viszont a fenti apró gombot megnyomva, elzárom magam elől a kísértés forrását. Nem fogok üzenetekben turkálni, ahogy a híváslistát sem fogom végiggörgetni, viszont ahhoz az kell, hogy ne is férjek hozzá. Nem szeretném már most tönkretenni a kezdetleges bizalmát.

-          Mit csinálsz itt? –halk hangja derült égből villámcsapás most számomra, nem gondoltam volna, hogy felkel.

-          Csörgött a telefonod, nem akartam, hogy felébresszen. Nem vagy éhes? –szívből jövő mosolya az én arcomra is derültséget sugároz, felé lépve beletúrok hajába.

-          Van még gyümölcs? –halk nevetése zene füleimnek, puszit adva arcára kézen fogom, és egészen a konyháig húzom. Felkapcsolva a villanyt, a hűtőben található összes kedvenc gyümölcsét magam elé veszem, és hozzálátok a saláta készítéséhez. –Nem szükséges, jó úgy is! –megfogva kezemet megállít a mozgásban, agyamban a vészcsengők megszólalnak, de már nem tudok uralkodni magamon. A pultnak préselve mélyen szemébe nézek, végigsimítva oldalán, tekintetemmel követem ujjaim útját. Körmeivel végigkarmol hátamon.

-          Nagyon a határaimat feszegeted. –fülébe suttogva apró puszikat adok bőrére, minden érintésemet libabőrök követik.

-          Éhes vagyok. –nevetve távolodok el tőle, csillogó tekintete minduntalan testemen köt ki. Felül a pultra, és onnan figyeli tovább munkálkodásomat.

-          Ha így szuggerálsz, le fogom vágni az ujjamat.

-          Kár lenne értük. –ökölbe szorítva kezemet megpróbálom kijelentését elengedni fülem mellett. Nem vagyok most vevő csipkelődésére, túlságosan is közel van most hozzám. Az eper szárát letépve belerakom a tálba, mire a vékony barna ujjak ki is lopják onnan.

-          Ha tudtam volna, nem csinálok mosatlant. –haját baloldalra helyezve felém hajol, majd kezemből kivéve egy újabb piros gyümölcsöt, szájához emeli.

-          Ha jó fiú leszel, hagyok neked is. –arcán található kis gödröcskék mosolyt csalnak arcomra, hatalmas barna szemei sürgetően pillantanak kezemre. A következő adag gyümölcsöt én eszem meg, mire sértődött tekintettel néz rám. –Azt mondtam, hogy ha jó leszel adok, nem azt, hogy ehetsz belőle. –karjait összefonja mellkasa előtt, így most úgy néz ki, mint egy jóllakott óvodás.

-          Csak leteszteltem, hogy nem mérgező-e, ugyanis ezt nem én vettem, hanem tegnap Marceloék. –kacsintva egyet, a kést újra kezembe veszem, majd hozzálátok a maracujához. Kezemből kivéve a gyümölcsöt, szájához emeli, és csukott szemmel harap bele. Vagy nagyon éhes, vagy fáradt, de enni akar. Igazából ez az-az étel, amit bármikor képesek lennénk befalni. Tekintve arra, hogy sportolók vagyunk, úgy nagyon édességet nem fogyaszthatunk. Gondolatmenetem végére megérzem ajkait enyémen, de csak egy pillanat műve az egész.

-          Mondtam, hogy ha jó leszel, adok. –mosolya levakarhatatlan, kisgyerek módjára helyezi vissza magát kiinduló pozíciójába. Tekintve arra, hogy a finomságok elfogytak, a mosatlant a gépbe helyezem. –Majd reggel elintézzük, gyere, menjünk aludni. –apró kezét tenyerembe csúsztatja, majd a lépcsősor felé húzva betámasztok. Megrántva karját magamhoz húzom, mélyen a szemébe nézve elterelem figyelmét. Térde alá nyúlva másodpercek alatt kapom fel az ölembe, sikítását nevetése követi. Úgy látszik, a sors most már azt akarja boldog legyek…

(Tessa)

(Simple Plan - Jet Lag ft. Natasha Bedingfield)

Nem hittem el, hogy komolyan a régi riválisom áll az ajtómban. Annyira jól elvoltam, amikor már nem találkoztam vele és most újra itt van és újra pokollá teszi majd az életemet, mert hát biztos nem azért jött, hogy a régi sebeket letisztázzuk és tiszta lappal kezdjük az egészet, mert ennek az esélye már abban a pillanatban elszállt, amikor megláttam őt az ajtómban és megszólalt. Nem is tudom, hogy hogyan sikerült annyi éven keresztül türtőztetnem magam, hogy ne verjem meg a velem szembeni viselkedése miatt. Bár nagy a gyanúm, hogy azért nem támadtam rá sosem, mert ő volt az árvaház kedvence a tesójával együtt így kettő az egy ellen harc lett volna, miben csak én jártam volna rosszul.

-          Be sem akarsz hívni? – rég nem látott ellenfelem kérdő hangon nézett felém, kezét pedig csípőjére rakta, így még jobban kiemelve azt, hogy a farmernadrágja körülbelül két számmal kisebb rá.

-          Ne haragudj, de nagyon sok dolgom van, és nem nagyon érek rá csevegni. – próbáltam nem nagyon szemét módon lekoptatni, de elégé meglepődtem azon, hogy már az elején nem küldtem el egy melegebb éghajlatra, ahogy azt Sandy megérdemelte volna.

-          Szóval leegyszerűsítve nem akarsz behívni. Értem én. – Sandy játszotta a sértődöttet engem pedig kicsit sem hatott meg a színházba nem illő színészi játéka.

-          Az mondtam, hogy sok dolgom van, nem pedig azt, hogy nem akarlak látni szóval kérlek ne keverd a kettőt. Most pedig, ha nem gond én mennék, mert egyedül hagytam a kicsit a konyhában. – már zártam volna be az ajtót, amikor Sandy előjött az újabb kérdésével.

-          Szóval nincs, aki segítsen a gyerekkel? Hát persze ki is segítene, mikor a férjeddel rosszba vagy. – erősen feszegette a magánéleti határaimat és ezt egy kicsit sértésnek vettem szóval próbáltam most már bunkó módon lepattintani magamról a rég nem látott tesómat, mert hát az örökbefogadás miatt mi tesók lettünk.

-          Nem tartozik rád ez az én magánéletem és akkor sem veled fogom megtárgyalni, ha egyszer ki szeretném teregetni a szennyest a nagyvilágnak. Szóval légy szíves hagy békén és tűnj el. – hangomat nem szerettem volna nagyon megemelni Cata miatt. El sem akartam képzelni, hogy mit csinálhat már odabent egyedül a csöppségem.

-          Hát akkor nem osztom meg veled azt, amit a férjedről megtudtam. Te akartad. Én úgy jöttem ide, hogy kedves leszek, és ha már én juttattalak ide, ebbe a flancos életmódba, akkor továbbra is ápolgatom az életed. – nem tudtam elképzelni, hogy mire is gondol az előbbi mondata miatt, de nem is akartam tudni. Jobb volt nekem nélküle és nincs szükségem arra, hogy elmondja a hülye pletykáit, amit a férjemről tudott meg. Csak az a baj, hogy kíváncsiság nagyúr, nálam pedig ez a dolog még nagyobb fordulatszámon működik.

-          Honnan tudhatnál te bármit is a férjemről. Californiában van, az összes tévéadón mutatták. Tehát, ha nem Californiából jössz, akkor nem tudhatsz róla semmit. – egyhangos kacaj hagyta el Sandy száját, majd a vállamat arrébb lökve a nappalim felé vette az irányt, majd amint beért a helységbe otthonosan helyet foglalt.

-          Nagyon lemaradsz a világ eseményeiről, ha csak itt ülsz a négy fal között és várod, hogy a sült galamb a szádba repüljön. Úgy látom még mindig az a csendes nyámnyila Tessa vagy, aki voltál. – nem hittem volna, hogy valaha is egy agresszív lélek lesz belőlem, de legszívesebben egy jobb egyenes egyedüli gazdájává neveztem volna ki Sandyt.

-          Ha sértegetni jöttél el is mehetsz, nem vagyok kíváncsi rád, ha pedig meggondolom magam nem hozzád megyek, hanem egy híres újságíróhoz, akiről tudom, hogy csak lejáratni tudja az embereket. Szóval, ha nem szeretnél semmit mondani, akkor köszönöm a látogatásod, de nem tartok igényt tovább a társaságodra. – nagyon szépen megfogalmaztam a mondatomat Sandy felé, csak a vége felé már féltem, hogy a lemaradt szókincstárában megtalálhatóak-e azok a szavak, amiket használtam.

-          Na jó elmondom, amit tudok, de csak azért, mert a fogadott testvérem vagy. – „Hála istennek, hogy csak a fogadott tesóm vagy, ha az igazi lennél már megvertelek volna vagy öngyilkossággal próbálkoztam volna, vagy az újabb opció az, hogy te már régen elvetted volna mindenem, mint a régi időkben.” – A férjedről már mindenki tudja, hogy visszajött csak az nem, aki vak és még nem járt az utcán. Na, de én most megyek és hagylak őrlődni az érzéseiddel. Nyugi kitalálok egyedül is nem kell kíséret. Majd még kereslek tesókám. Na, pá. – legszívesebben a szőke póthajánál fogva ráncigáltam volna vissza Sandyt, de volt bennem annyi önmegtartóztatás, hogy ne menjek neki és ne szabadítsam fel a bennem rejlő agresszivitást, főleg nem az anyai félét.

(Owl City, Carly Rae Jepsen - Good Time)

Körülbelül futottam vissza Catához majd miután megnéztem, hogy semmi baja nem lett azon kezdtem el agyalni, amit mondott. Hogy tényleg visszajött-e Roni és ha igen, akkor miért nem jött el ide vagy miért nem láttam őt. Vagy lehet, hogy a parkban látott arcok igaziak voltak. Á az biztos, hogy nem. Nem voltak valósághűek és amúgy is Ronaldo miért mászkálna mindenhová Ramosal. Apropó Ramos az agyam vajon, hogy reagálna Roni jelenlétében, ha feldobódna a megcsalás téma?! Mert annyi biztos, hogy nagyon nagy lelkiismeret furdalásom van tehát a szemébe biztos, hogy nem tudnék belenézni, de vajon tényleg megcsalt ő is Irinával, vagy csak a sajtó szokás szerint felkapta a nagy hírt és ennyi? Annyi sok kérdésem van, és még lenne is egy pár, amikre sajnos nem kapok választ pedig mennyivel könnyebb lenne úgy a dolog, ha egy kis hang a fejemben válaszolna a feltett kérdéseimre. Az biztos, hogy már rég rájöttem volna, hogy mi a helyes út.

-          Gyere Cata most megyünk szépen megmosakodunk, mert körülbelül úgy ettél, hogy csodálkozom, hogy a plafon, hogy ne lett piszkos. – nevettem, aminek hatására Cata is nevetni kezdett nekem pedig ismételten Roni jutott az eszembe. Persze Catáról és a mosolyáról ki más is juthatna az eszembe.

-          Helló, megjöttem. – Matías. Talán ő többet tud erről a Ronis ügyről és nem kell az alaptalan pletykáknak bedőlnöm.

-          Itt vagyunk az emeleten. – a gyerekszoba fürdőjébe mentünk, ami ugye teljesen Catának volt beépítve.

-          Sziasztok. – Matí mosolyogva lépett be az ajtón, majd a kiságy melletti fotelba helyet foglalt és minket nézet. Az arcáról nem tudtam leolvasni, hogy hogyan is érez, így nem tudtam azt sem megfejteni, hogy mi történt vele a kórházban. – Ki volt az a csaj, aki akkor jött, amikor én mentem? – érdeklődése ismét borús kedvre derített, de próbáltam ezt elfedni.

-          Az árvaházi örökbefogadás után tesók lettünk, de világéletemben utáltam a csajt és ő is utált engem. Ő intézte úgy a dolgokat, hogy elküldjenek az akadémiára. Nagyon utáljuk egymást az a lényeg és ezért nem tudom neki elhinni, amit mondott. – kicsi szünetet hagytam, hogy hátha Matí megkérdezi, hogy mit mondott, de mivel nem tette folytattam. – Azt mondta, hogy Roni visszajött Madridba, de nem tudom, hogy hihetek-e neki azok után, hogy kisebb korunkban is folyton átvágott és keresztbe tett nekem. Nem tudsz erről a dologról valamit? – segélykérően néztem barátom felé, aki a választ gyorsan letudta.

-          Nem, semmit. – nem vártam hosszabb választ, vagyis de hosszabb választ vártam, de tudhattam volna, hogy ennyivel is el lehet intézni.

-          És mi volt a kórházban? - ez a téma is eléggé foglalkoztatott, mert mégis csak rólam volt szó egy picit.

-          Bevittem a papírokat. Megnézték őket aztán nyomkodtak valamit a számítógépen, majd megállapították, hogy már nincs szükséged huszonnégy órás felügyeletre. Kiírták a papírokat aztán most alá kéne írnod őket. – kicsit szomorú hangnembe váltott nekem pedig nagyon rosszul esett, hogy vége ennyi volt. Már gondolkodtam rajta, hogy milyen lesz az amikor Matí nem lesz itt, hogy segítsen, de nem gondoltam volna, hogy máris megtudom milyen érzés. – De nem hoztam el a papírokat, mert felmondtam. Végiggondoltam a magánrendelős ajánlatodat és egyszerűen sokkal jobb ajánlatnak tűnik, mint a kórházi meló. – teljesen feldobódtam egy pillanat alatt, amint meghallottam a hírt, hogy a barátom végre felmondott. Caatat már beraktam a kiságyba a játékai közé, hogy kijátszhassa magát, én pedig egy ölelés ereéig Matíashoz mentem.

-          Gratulálok a sajátrendelő ötletéhez. Remélem minden remekül fog elsülni. – nagy mosollyal az arcomon gratuláltam aztán folytattam a gondolkodást. – Holnap vagy még ma délután elmegyünk egy ingatlanirodához és kérünk pár ajánlatot a rendelő helyének. – lehet kicsit túlpörögtem, de imádom, ha minden úgy megy és olyan tempóban, ahogyan én szeretném.

-          Rendben, akkor előtte elviszem a cuccaimat. Aztán nekem jó a mai nap is. – „Elviszi a cuccait?” Nem értettem a kifejezést ezért kénytelen voltam rákérdezni.

-          Milyen cuccokat viszel és hova? – kérdő hangnemem egy kis félelem is volt, mert nem akartam, egyedül maradni.

-          Nem szeretnék tovább a nyakadon élősködni szóval hazamegyek. – egy apró mosolyt erőltetett az arcára, ami látszott, hogy csak egy álca volt.

-          Nem fogsz elmenni sehová. Addig maradsz, ameddig akarsz, és így én sem leszek egyedül Catával. Ráadásul a karrieremben is szükségem van a segítségedre. – nem hittem volna, hogy ennyire kötődöm Matíashoz, de amikor kimondta, hogy el akar költözni körülbelül olyan érzés hasított belém, mintha pofán csaptak volna. Egy szóval nagyon kellemetlen érzés volt.

Chapter 38.

Sziasztok!
Kicsit ismét megkésve, de megérkezett az új fejezet.:)
Reméljük mindannyian kiélvezitek az iskola kezdésig megmaradt két hetet.:) További jó pihenést!:)
Puszi Lari, Tessa.:)

(Larissa)

(Drake feat. Kanye West, Lil Wayne & Eminem - Monster )

Az izmaim égnek a megterheléstől, de még nem adhatom fel. Tizenhatodik kört megkezdve, mutogatással bíztatom csapattársaimat a folytatásra. Az utóbbi időben inkább a lazább edzések jellemezték mindennapjainkat, így kicsit eltespedve estünk neki a mai napnak. Ráadásul a másnapos focistákkal nehezebb összehangolódni, de ha valaki lemarad, hátrafutok, és Ikerrel együtt noszogatjuk a népet. Gyorsítva tempómon beérem Ronaldot, aki színészi tehetségét elővéve vonaglik a pálya szélén, persze mindezt két lábon teszi. Rácsapva fenekére sprintelni kezdek, ha van egy kis versenyszellem, könnyebben átvészelem a maradék kilenc kört. Igazából, ha nem vállaltuk volna fel tettünket, vagy nem ittunk volna előző este, nem kaptunk volna tizenötnél többet. De ennek hála most ez megsokszorozódott, de ezt is kibírjuk. A portugál nyomomban van, a háttérben többen felnevetnek halk sikkantásom miatt. Elérve Mourinhot nagyobb fordulatszámmal veszem be a kanyart, így kicsúszva a táblák közelébe, simán elérem a fotósoknak fenntartott helyet. Tüdőm sípol, viszont agyam a holnaputáni találkozóra koncentrál. Ott nagyobb összpontosítást igényel a kezdő keret, és ha sérülésmentesen lehozom a meccset, kilencven perc folyamatos futásra lesz szükségem.

Sokan nem tartják a lányokat megfelelőnek egy férfi keretbe. Hogy miért? Kisebb állóképesség, több nyafogás. Legalábbis a külsős kritikusok így vélik, de ezeket azok jelentik ki, akiknek a második emeletre való fellépcsőzés már gondot okoz. Ezért nem értettem soha az embereket. Milyen jogon beszélnek badarságokat?! Ha egy elhibázott helyzet sokat ér, a játékosokat jobban megviseli, mint a drukkereket. És ezeket még a szóviccek, a sajtó, valamint a fikázások követik, ami nem éppen önbizalom növelő.

Lefutva a huszonöt kört, teljes magabiztossággal állok meg edzőm előtt, a fáradság egyetlen tünetét sem mutatva. Megtanultam az évek alatt, aki nem bírja, vagy próbálkozzon jobban, vagy adja fel. Én inkább az első csoportba sorolnám magam, ugyanis számomra nem létezik lehetetlen, csak tehetetlen.

-      -    Most következik a lépcsőzés. –többen felhorkantanak, mire Mou mérgesen tekint végig a társaságon. –Hogy mondtátok? Harmincszor le, valamint fel akartok futni?! Hajrá! –kiadva az ukázt arrébb sétál, de még felénk kiabálva mindenkinek elmondja azt a társát, akivel meg kell járnia a poklok poklát. Természetesen én Sergiohoz kerülök, az öreg nem is titkolja, hogy tudja problémámat, és segíteni is akar benne. Beállva egymás mellé várjuk a sípszót, majd rohanva egyesével szedjük a lépcsőfokokat. Mindig is utáltam ezt a foglalkozást űzni, ugyanis kikészíti amúgy sem tökéletes bokámat. Felsóhajtva indulok el lefelé, ha az ember már egy cseppet is meginog, könnyen a füves területen végezheti törött nyakkal. Gondolatmenetem megmosolyogtat, viszont az edző kiabálása felspannol. –Gyerünk kislányok, még az ovisok is ügyesebbek és gyorsabbak. –lehagyva Sergiot, felfelé indulok, félúton pacsira nyújtva kezem. Csuklószorítómmal letörlöm a kósza izzadságcseppeket homlokomról, de egy másodpercre sem állok meg. Ramos belassul, már egy teljes kört verek rá. Már majdnem teljesen feljutok a csúcsra, de inkább visszafutva segítek az éppen induló társamnak.

-          Nem adhatod fel! Kezdőnek kell lenned. –hátánál fogva tolom, lábain az izmok megfeszülve várják az enyhülést. Utolsó kört is megtéve, visszabotladozunk az edzőhöz. A fél csapat elterülne a földön, de Mou hangja még a levegőt is belénk fagyasztja.

-          Kössetek súlyt a bokátokra, - oldalra mutatva Karanka éppen most sétál be a segédeszközeinkkel. -, és két kör futás. –szerintem az előző esetből tanultak, ugyanis inkább magukban pufognak a játékosok. –Lari, neked kettő-kettő kerüljön a lábadra. –magabiztos bólintásom jelen esetben csak egy álca, testem hevesen tiltakozik ez ellen a tett ellen. Páran sajnálnak, de nem tehetnek ellene semmit. Feltéve a bokasúlyt, gyors ütemet diktálok. Mindig is gyűlöltem ezt, ugyanis olyan izomlázat okozott, amit senkinek sem kívánok. Több embert már az összeesés kerülget, ennyire kemény tréninget még soha nem tartottak. Vagy futás volt, vagy lépcsőzés. A kettő együtt nem megy. Mindenem ég, remeg, de nem állok meg, csak akkor, amikor már elértem a második köröm végét is.

-          Mester, most mi következik? –nagy teljesítménynek mondanám már azt, hogy lihegés nélkül ki tudtam ejteni számon ezeket a szavakat. Értetlen tekintettel mér végig, tartásomra tisztelettel néz fel.

-          Casillasszal és Adánnal a kapusedző foglalkozik, a többiek a másik térfélen a Karanka által kialakított szlalom pályán vesznek részt labdával. –a legtöbben felsóhajtanak, majd enyhe mosollyal az arcukon válnának meg a plusz súlytól, de edzőnk rögtön letöri minimális kedvüket is. –Nem mondtam, hogy levehetitek. –morcos hangja a parányi reményt is összetöri bennünk. Átballagva a szlalom részhez, elsőként állok be a sorba. Öt oszlopba osztanak be minket, hozzám Ronaldo, Marcelo valamint Coentrao kerül. Oldalra pillantva felveszem kapusainkkal a szemkontaktust, tekintetük fáradt, zavaros. –Morrison, neked még van időd nézelődni?! –felcsattanva rögtön magára vonja pillantásom.

-          Elnézést Uram! –hangom keményen hat a keletkezett csendben. –Ha valakit büntetni akar, engem büntessen. Ne a többieket!

-          Rendben van. Akkor a többieknek mindössze öt kör van, gyors iramban történő futással vezessétek végig a bóják között a labdát. –felsóhajtva kissé büszke vagyok magamra, legalább tettem valami jót is a mai nap. –Lari, húszszor csinálod ezt végig. –vonakodva ugyan, de határozottan bólintok. Többen felcsattannának ezen a mondaton, de leintve a társaságot, tüzes tekintettel elkezdem a sorozatot. Nem rinyálok, ugyanis édesapám mellett hasonló dolgokat kellett átélnem. Mindig jobban küzdöttem, mint társaim, de ők is kiálltak mellettem. Az első tíz kör még megterhelés nélkül ment, most viszont remegő lábakkal állok fel ismét a kezdő pozícióhoz.

(Dr. Bellido Feat. Papa Joe - Señorita)

-          Képes vagy rá! –a csapat bíztatásképpen megszólal, ami elég erőt ad az induláshoz. Nyolc-nyolc kiló súly található lábamon, ami egyáltalán nem könnyíti meg tettemet. Máskor végigszökkennék a bóják között, de lábamra mázsás súly nehezedik. A gondolatra felnevetek, de rájövök, csak magam alatt vágom a fát. Teljesítve a kiszabott feladatsort, térdeimre támaszkodva várom a további szívatást.

-          Bírod még? –bólintásomat több elégedetlen hang követi, de kihúzva magam tréneremre pillantok. –Rendben. Az akadálypályát összeszedni, páros munka következik. Kettesével indultok, passzolgattok, majd az üres kapura rúgtok. Ebből tíz sorozat van, utána nehezítünk. –félek, most jön az a rész, hogy aki velem van, az megszívja. Kijelölve a párokat a portugál zsenit kapom, de szó sem esik arról, hogy nekünk bármiből is többet kéne csinálni. Ötször én, ötször társam lő kapura, viszont bokám egyre instabilabban tartja testem. –Két támadóval szemben két védő lesz. A lényeg, hogy mindenki legalább háromszor betaláljon a kapuba, félpályától indulunk. –Karanka együtt érző tekintete jelen esetben nem segít rajtam, az izmaim minden mozgás ellen tiltakoznak. Ramos megáll velem szemben, szemem sarkából Ronaldora pillantok, aki Marceloval fog hadakozni. Meghallva a sípszót elindulok a labdával, Sergio tanakodva nézi a lehetőségeket. Pufi felém rohan, hátra sarkazás segítségével átadom a játékszert Ronaldonak. Többen hurrogva pillantanak végig megszokott cselemen, de a focisták annyira fáradtak, hogy nem tudják kellő figyelemmel végigmérni a terepet. Ronaldo lő, a két védő a labda felé lohol. Oldalról beugorva egy könnyed fejessel kapufáról mentem a bőrt, ami átérve a gólvonalon susogva nyugszik meg a hálóban. Én már nem jártam ennyire szerencsésen, ugyanis felkenődve a lécre, hatalmas puffanással érek talajt. Minél előbb véget akarok vetni ennek a kínzásnak, így még ez is elfogadható megmozdulás volt részemről.

-          Jól vagy? –ijedt tekintete testemet pásztázza, hatalmas barna szemei összekapcsolódnak tekintetemmel. Kezét nyújtva felsegít, bőre forró.

-          Természetesen. –halkan nyögök ki egy szót, többet most nem tudnék kipréselni magamból. Támadó társaim próbálkozásai kudarcba fulladnak, mindenkit megfog a kettős védelem.

-          Rendben van emberek, itt befejezzük az edzést. Remélem tanultatok a dologból, és köszönjétek Larinak, hogy a ti hülyeségeteket is magára vállalta. - hálás tekintetek hadával kell szembenéznem, remegő kezekkel csatolom le bokámról a nehezítő elemeket. Hajamból csöpög a víz, mezemet levéve megmutatom a nyilvánosságnak kocka hasamat. Sportmelltartóm jótékonyan takar, így nem kell aggódnom. Beesve az öltöző ajtaján lefekszem a zuhanyzó padlóján, viszont Marcelo még most is poénos kedvében található, csak egy kicsit elfáradt. Megfogva bokámat kihúz az éppen tusoláshoz készülődő focisták közé. Nevetésem következtében hasizmom égni kezd, viszont a látvány magáért beszél. Négykézlábra helyezkedve elkúszom helyemig.

-          Fiúk megvártok, még letusolok, vagy menjek át a másik öltözőbe? –kérdésem erőteljes, tekintve arra, hogy még a légy zümmögését is lehet hallani a helyiségben.

-     -    Csak nyugodtan. –mindenki egy emberként szólal meg, így megfogva egy törölközőt, gondolkodás nélkül sétálok be a fürdő részbe. Kilincsre zárva az ajtót gyors vetkőzésbe kezdek,forró végtagjaim hideg vízért kiáltanak. Ilyenkor általában a jeges fürdő amegfelelő, de ha semmilyen kellék nincs a közelemben, marad a hideg víz. Hajamból kirántva a hajgumit, remegve szállok be az egyik kabinba. Halk sikkantás hagyja el a számat, amikor megérzem a megváltó vizet arcomon, és testemen. Fejemet a zuhanyrózsa alá tartva percekig csak folyatom magamra a vizet, utána észbe kapva tusfürdőt nyomok kezembe. Alaposan végigdörzsölve testemet, combomhoz érve kimasszírozom az ott található izomgörcsöket. Hajamra sampont folyatva gyors mozdulatokkal habosítom fel fejemet, majd csak állva a tus alatt várom, hogy mozdulás nélkül leöblítsem magam. Elzárva a csapot kinyitom az ajtót, de törölközőm helyett egy puha kezet tapintok ki a napsütötte helységben. Hirtelen kezembe tolnak egy puha anyagot, amit magamra csavarva, zavartan lépek ki látogatómhoz. Megpillantva a már megszokott barna szemeket, fáradt mosolyt küldök felé.

-          Nem akartalak zavarni, de a többiek megkértek, hogy szóljak, kicsit siess. Fáradtak és nyűgösek. –végigsimítva arcán kismacskaként bújik érintésem közelébe.

-          Semmi gond. –mellkasára téve vizes kezemet érzem, ahogy szíve egyre gyorsabb tempót vesz fel. Felpillantva arcára, tiszta vágyat látok megcsillanni szemeiben. Apró csókot lehelve ajkára, egyetlen mondatot súgok fülébe. - A kísértéstől csak úgy szabadulhatunk meg, ha engedünk neki…

(Ronaldo)

Most látom csak be, hogy jó ötlet volt visszajönni, hiszen itt olyan emberekre számíthatok, mint például Lari, aki mindig a legjobb tanácsokkal tud ellátni, ha szükségem van rá, vagy csak egyszerűen kiszedi belőlem, amit eredetileg nem terveztem, hogy elmondok bárkinek is. A jelenléte olyan jótékonyan hat rám, hogy képes vagyok mellette elfelejteni, hogy mi is történt az elmúlt időszakban, amire nem vagyok büszke, de ha már így alakult, akkor viselnem kell a tettem következményeit. Előző este a legtöbben csöppet felöntöttek a garatra, de mielőtt még szemtanúk lehettünk volna, Larival elvonultunk, hogy bepótoljuk az eddig elmaradt időt. Akkor történt meg nem tudom hanyadik alkalommal, hogy sikerült elérnie, hogy hangot adjak az érzéseimnek és hangosan is kimondjam azt, ami a szívemet is nyomja. Hiányzott nekem Californiában ez a baráti támogatás. Biztos vagyok benne, hogy ha beszéltem volna vele, már az első pár napban elérte volna pusztán szavakkal, hogy hazatoljam a seggem. Igazából felnézek rá. Nem csak a mai tette miatt, hogy elvitte az egész csapat helyett a balhét, a már amúgy sem száz százalékos bokájával is, hanem azért is, mert a Real Madrid nem egy olyan klub, amelyik kis fordulatszámú tempót diktál. Ő pedig már az első naptól kezdve úgy küzd minden edzésen, mintha egy férfi ereje költözött volna bele a testébe. Ezért teljesen biztos vagyok benne, hogy van olyan dolog, amiben meg is verne, ha versenyre kerülne a sor.

Bár ezen most nem sok időm van agyalni ugyanis a tegnap este miatt Mourinho folyamatosan zúdítja ránk a töménytelen energiát igénybe vevő edzéstervét. Eléggé megharagudott ránk még akkor is, ha az egész balhét Lari vitte el, pedig tudta, hogy nem csak az ő hibája volt. Az edzés most még keményebbnek ígérkezik, mint eddig bármikor is, pedig mindössze harminc perc telt el a közel két órás edzésből. A kis mennyiségű alkohol, ami még a szervezetünkben dolgozik nagyban gátol minket a jó eredmény elérésében, így jelen esetben senki sem mondaná meg a csapatról, hogy ez a királyi gárda. A tréningünk inkább hasonlított egy kiképzésre, amit alig bírtunk ki pedig nem tegnap kezdtük. A vége felé már mindenki azt nézte, hogy Lari jól van-e, ugyanis ő minden feladatból sokkal többet kapott, mivel a hülyék bátorságával mindent magára vállalt. Szerencsére mindenki épségben lekerült a pályáról, de a folyosón már mindenkin eluralkodott a nagyfokú fáradtság, kivéve persze néhány elemében lévő focistát, vagyis legfőképpen csak egyet, az-az a csapat mókamesterét. Szerintem Marcelo sohasem fárad el és van benne valami kis aksi vagy elem, amit csak ki kell cserélni, ha lemerült. Hihetetlen egy figura, hogy még egy ilyen tréning után is van kedve bolondozni, ő sosem fog megváltozni ilyen téren.

Körülbelül fél óra alatt sikerült mindenkinek a zuhany alá állnia, így fél óra után már mehettünk is a kijelölt parkoló fellé az autóinkhoz. Én még megvártam Ramost, mert egy fáradt és alvó Larit hozott ki az ölében és egy kicsit sem meglepő, hogy így fest az angol lány egy ilyen edzés után. Valószínűleg, ha nem tanultam volna meg már állni az ilyen dolgokat engem is alvó állapotban kéne hazajuttatni a legénylakásomba. Elköszönve mindenkitől bepattantam az autómba, majd úti célként a belvárost szemeltem ki. Meglepő, hogy még egy paparazzi sem nyomta a képembe a kameráját, ami meglepő számomra, mert ez egy újabb indok lenne nekik, hogy a magánéletemet és a Tessaét tovább boncolhassák. A gondolataim és az út közben megálltam egy kisebb kávézóban, hogy bekapjak valamit, ugyanis a lakásom hűtőjében még egy porszem sincs, sőt valószínűnek tartom, hogy mindennek a tetejébe még áramtalanítva is van. „Szükségem lesz egy szobalányra vagy valami ilyesmi, amíg tart ez a dolog Tessa és köztem.” Magamban megbeszélve a dolgokat vártam, hogy a kávézóban dolgozó pincérnők közül egy végre az én asztalomhoz is idejöjjön. Körülbelül tíz-tizenöt asztal lehetett ebből mindössze ötnél foglaltak helyet velem együtt, de a gyorsasági szint úgy látszik nem az erőssége a dolgozóknak.

-          Jó napot! Üdvözlöm a Cafe Espana kávézóban! Választott már valamit az étlapról vagy esetleg hagyjak önnek még pár percet? – egy szőke pincérnő lépett végül az asztalomhoz, akitől egy perc alatt kirázott a hideg. Tudom, hogy nem szabad elsőre véleményt alkotni senkiről, még mielőtt meg nem ismerné az ember, de ettől a csajtól szó szerint kiráz a hideg, a kinézete és a hangja miatt is, ami inkább hasonlít egy boszorkányéhoz, mint egy emberéhez.

(Demi Lovato - Remember December [magyar])

-          Helló! Igen választottam, a tizenkettes számú pizzát kérnék és egy szénsavmentes ásványvizet. – egy bólintás és egy elviselhetetlen művigyor után, amit felém intézett a csaj körülbelül a hideg is kirázott, majd éppen a vizemet iszogattam, amit már sikerült kiszolgálnia, amikor egy ismerős hangot hallottam meg a rádióból. A számot még sohasem hallottam, viszont a hangot annál többször. – Elnézést! – gyorsan a pincérnő után szóltam, hogy hangosítsa fel egy kicsit a rádiót, hogy tisztán halljam a számot. – Fel tudná egy kicsit hangosítani a rádiót, nagyon fontos lenne. – egy mosolyt is bevetettem a csajnál, ami úgy tűnik, hogy hatásos volt, mert pár másodpercen belül tisztábban és hangosabban hallottam a számot, és igen, tudtam, hogy hallottam már azt a hangot valahol, hiszen a feleségem énekli a dalt. Várjunk csak, de ő mióta énekel újra? Bár lehet sejteni, hogy míg távol voltam, akkor kezdett bele újra a dologba.

-          Itt a pizzája. Segíthetek még valamiben? – hogy jobban megnéztem a csajt még ronda is volt, na jó nem volt az, de a sok sminktől nem látszott az igazi arca, csak egy maszk.

-          Köszönöm, de nem. Kérném a számlát, és ezt be tudná csomagoltatni nekem? - alig ettem két vékony szeletet, de visszafordíthatatlan vágyat éreztem aziránt, hogy messziről is, de megnézzem, hogy mi folyik a házamban. Látnom kell Tessat ahhoz, hogy erőt gyűjtsek a bocsánatkérésre és arra, hogy mindent megbeszéljünk és tisztázzunk.

-          Természetesen, egy perc és itt vagyok. – gyorsan összeszedtem az asztalra kipakolt cuccaimat, zsebemben meglapuló pénztárcámból pedig egy nagyobb címletű bankót húztam elő. – Itt a számla és a becsomagolt pizza is. – mivel nem lett volna kedvem megvárni, amíg a csaj eljátszadozik a visszajáróval, ezért a nagy összegű pénzjegyet egy az egyben hozzáraktam a számlához.

-          Köszönöm. Viszlát! – két gyors szó, és még a választ sem vártam meg. Túlságosan sietek ahhoz, hogy erre pazaroljam az időt. A pénz kérdéssel pedig úgy vagyok, hogy megengedhetem magamnak tehát nem vacakolok holmi visszajáróval.

Bepattanva az autóba a pizzás dobozt gondosan elhelyeztem, mert hát oké, hogy annyi pénzem van, hogy simán ki tudom tisztíttatni a pizza foltot, de nem volt ehhez sem semmi kedvem, sem időm, mert ugye most az a cél, hogy mindenkinek visszaszerezzem a bizalmát, így úgy döntöttem inkább vigyázok egy kicsit. Gyorsan hajtottam az ismerős környék felé nem törődve azzal, hogy milyen sebességhatárokat lépek át. Persze, amikor beléptem a lakóövezetbe visszavettem a vezetési stílusomból, mert figyelemmel vagyok a gyerekes családokra. Egy ismerős ház előtt gurultam el, egy még ismerősebb ház elé, ami előtt egy ismeretlen kocsija állt. Soha nem láttam még ez előtt ezt a kocsit itt így nem tudom, hogy kié lehet, de végül is nem kellett sokat agyalnom ezen, mert a nagy bambulás közben észre sem vettem, hogy kinyílt a bejárati ajtó. Egy magas szőke hajú srác lépett ki rajta az ajtóban pedig megpillantottam azokat a személyeket, akik miatt végtére is most itt vagyok, az-az Tessát és Catat. Hihetetlen, hogy a kislányom mennyit változott ilyen rövid idő alatt. Az viszont egy nagyon új dolog nekem, hogy ki ez a srác és miért integet az én kislányomnak, aki pedig visszainteget neki. Nem értem a majdnem előttem lejátszódó jelenetet, de nem is akarom. Inkább beindítottam a kocsit és nem kockáztattam meg, hogy bárki is észrevegyen, így a lakásom felé vettem az irányt. Hihetetlen jó érzés volt újra látni a lányomat és persze a feleségemet is, aki most valahogy szebb volt, mint valaha. Elképzelhető, hogy ha megbeszéljük, akkor meg tud nekem bocsájtani, vagy ez a dolgot már alaposan elcsesztem...?

(Tessa)

Reggel mikor felkeltem a kis Cata már ébren volt és azt figyelte a kiságy oldalából, hogy alszom, aztán, hogy jókedvvel kezdjük a napot énekeltem is neki egy keveset, majd irány reggelizni. Persze Matíassal már az ajtóban összefutottuk, aki azt hallgatta, ahogyan éneklem, pedig nem is volt annyira nagy szám ez a reggeli dal.

-          Matí reggeliztél már vagy neked is készítsek valamit? – hangomtól zengett az egész ház, ugyanis én már a konyhában tartózkodtam, viszont barátom még leragadt valahol az emeleten. Egy ideig nem jött válasz, úgyhogy úgy gondoltam megismétlem még egyszer, hisz lehet csak nem hallotta a kérdésemet. – Matí kérsz reggelit? – válasz ismét nem érkezett viszont Matías igen.

-          Köszi nem. Be kell mennem a kórházba egy általános jelentést leadni az állapotodról, ahol megmondják, meddig kell még a kirendelt orvos. – kicsit érdekes fejet vágott, de nem szerettem volna firtatni az esetet. Csak tovább akartam ezen lapozni.

-          Akkor majd utána eszel, addig összedobok valami ebédet. – Cataval a kezemben kikísértem Matít, aki integetve köszönt el a kislánytól.

Becsuktam az ajtót majd gyorsan nekiláttam Cata reggelijének az elkészítéséhez. Éppen az én reggelim következet volna, amikor csengettek.

-          Várd meg itt az etetőszékben a mamit és ne legyél rossz, oké? – Catat felé intézve pár szót már az ajtónál is voltam, majd szélsebesen kinyitottam az ajtót. – Igen? – egy szőke hajú lány állt az ajtóban, aki majdnem olyan idős lehetett, mint én.

-          Ha előre tudom, hogy egy ilyen házban fogsz lakni, Cristiano Ronaldo lesz a férjed, lesz egy gyereked tőle és még szeretőd is lesz inkább én mentem volna el arra az akadémiára. – kissé nyávogós hangja ismerős számomra majd kicsit félve kérdezek rá, hogy jó-e a tippem.

-          Mandy? – hangom tele van kérdőjelekkel, ami őt nem zavarja, csak egy óriási nevetésben tör ki.

-          Sandy, de nem hibáztatlak, sosem tudtad megjegyezni. – ördögi kacajjal adja tudtomra a tényeket én pedig nem tudom felfogni, hogy mit keres itt.