Chapter 65.

Sziasztok!
Megérkezett a legújabb fejezet, valamint lezárult a közvélemény-kutatás is. Köszönjük mindenkinek, aki szavazott! A Sweet dreams újraírása mellett döntöttetek, de aki a folytatásra szavazott az se keseredjen el, amint feltöltögettem a Sweet 1 again részeit, Tessa visszatér közénk, és elkezdjük a harmadik részt is, feltéve, ha majd szeretnétek. :) 
Már csak 5 fejezet maradt!
Jó olvasást mindenkinek, és köszöntjük az új olvasóinkat! 
Puszi Lari, Tessa.:) 

(Tessa)

Nem értem ott van a címlapon feketén fehéren, hogy igazolni készül. Hihető újság címoldalán ráadásul, komolyan hülyének néz? Vagy tényleg eszében sem jutott elhagyni a hőn szeretett csapatát és valaki, aki rosszat akar neki, valaki olyan terjeszti ezt?

-          Ronaldo komolyan, szerinted a kisujjamból ráztam ki ezt? Itt van az El Mundo címoldalán már csak nagy piros nyilak nem keretezik a cikket. Nem egy interjút adtál már le te is ennek a lapnak, és mindig teljesen úgy közölték mindazt, mint ahogy azt elmondtad. – fájt, hogy még szinte rendbe sem jöttek közöttünk a dolgok máris itt egy újabb forrás, ami a feszültséget generálja. Ha nem tudnám, hogy Matías a rács mögött van komolyan gondolkodnék, hogy ez is az ő műve azért, hogy elválasszon a férjemtől.

-          Te mond nem hallottad azt, amit az imént mondtam? Nem. Készülök. Sehová. Sem. Igazolni. Szerinted elmennék innen? A családom mellől? Azt hittem már felnőtt vagy. Gyereked van, közben pedig úgy viselkedsz, mint egy rossz tinédzser, aki minden szart elhisz. És igen nyilatkoztam már ennek a lapnak, de most nem, és nem is fogok ezek után meg főleg nem. – kikapta a kezemből a lapot majd a megfelelő oldalt fellapozva bele-beleolvasott a vitánk tárgyául szolgáló irományba. Az összes eddig nem látott izmot láttam a napbarnított arcán megfeszülni, amikor pedig valami olyan ponthoz érkezett az olvasásban, ami eléggé nagy hazugság lehetett felátt egy pillanat alatt a konyhába termett majd a fém kukába felgyújtotta az újságot. Sosem láttam még ilyen dühösnek, mint amilyen most volt. Távozását pedig egy házat megrengető ajtócsapódás jelezte. Észre sem vettem, de kezeim tettei miatt ökölbe szorultak, körmeim pedig húsomba vágtak.

-          Tessa minden rendben? – már egy ideje semmi sincs rendben. És kezdem azt érezni, hogy soha az életben nem lesz már semmi az, ami régen volt.

-          Kérlek vissza mennél Catahoz? Mindjárt megyek és mehetsz, nem akarlak feltartani. – kislányos mosolyt varázsolva arcomra próbáltam meg kislányunk keresztapjával elhitetni, hogy minden a lehető legnagyobb rendben van, de persze tudtam, hogy az előző pár perces veszekedésünket még a legtávolabbi szomszédunk is hallotta.

Miután Marcelo visszament Catahoz a földszinti fürdőbe siettem és a tükör mögé elrejtett elsősegély doboz elővéve próbáltam meg a tenyeremen lévő sebeket leápolni. Két kötéssel a kezemen indultam meg a gyerekszoba felé és csak reménykedtem benne, hogy nemsokára kettesben lehetek Cataval és Marcelonak esze ágában sem lesz kérdezősködni. Ha valamit meg akar tudni akkor Ronaldoból úgyis kihúzza én viszont most kénytelen lettem volna arra, hogy azt lássa újból összetörtem.

(Ronaldo)

Nem kellett volna, de autóval és idegesen indultam útnak, így néha már csak azt láttam magam előtt, hogy a műszerfal mutatója igencsak átlépi a nem megengedett sebességet. Szerencsére az Audimmal jöttem el otthonról, amiben az edzés cuccom állandó szerepet kapott, így legjobb barátom szokásait követve a stadion felé vettem az irányt. Jó lesz levezetni a feszültséget és az edzésbe menekülni. Régen persze sohasem éreztem ezt Tessa mellett. Felüdülés volt vele lenni, az órákat egymás mellett tölteni, de most azt érzem ez az egész már csak nyűg. Pedig nagyon jól tudom, hogy nem kéne ezt éreznem. Nem kéne feleségemre úgy gondolni, mint egy súlyra, ami lefelé húz, de egyszerűen most nem tudok rá másképp tekinteni. Ha nincs problémánk és éppen semmi, de semmi nincs, ami közénk és a boldogságunk közé állna, akkor ő jön és valami mondvacsinált indokkal ismét felkavarja az állóvizet. Komolyan kezdem azt érezni, hogy ez az ami őt élteti. A folytonos veszekedés.

A stadion parkolója felé már rutinosan hajtok. Csukott szemmel is eltalálnék már ide a házuntól és most sem nagyon emlékszem arra, hogyan és milyen úton jöttem, csak azt tudom, hogy itt vagyok. Azon a helyen, ami a megnyugvást adja lelkemnek. Kicsit reménykedtem benne, hogy Lari is itt lesz. Kell valaki, aki felráz és ő mindig is az a személy volt, aki tudta, mikor, mit, hogyan kell nekem mondani, hogy teljesen jól legyen és összeszedjem végre magam.

-          Ronaldo. – ijedten fordultam a hang irányába, ahol edzőmet láttam meg. Reméltem, hogy nem fog rákérdezni ittlétem okára, de Mourinhonál soha semmiben nem lehetett biztos az ember.

-          Igen Edző! – tisztelettel léptem elé, hiszen tudtam korunk egyik legjobbjával állok most szemben.

-          Gondolatolvasó lehetsz. Éppen szólni akartam, hogy az elmaradásod miatt a külön edzésterved a szekrényed előtt van. Jobb lesz felkötni azt a bizonyos nadrágot. – válaszomat meg sem várva indult el én pedig sietős tempóban kerestem meg azt a bizonyos edzés tervet, amit személyre szabottan kaptam.

Magamról megfeledkezve róttam a pályán a köröket és már csak azt vettem észre, hogy társaságom akadt. Pont az az ember, akire szükségem volt, de most nem volt helye szavaknak. Egy bólintás után egyenletesen kezdtünk el óriási tempóban futni, majd körülbelül 10 kör után kifulladva dőltünk le a puha zöld gyepre, de még mindig nem szólaltunk meg. Az a jó két ember barátságába, hogy nem szükségesek a fölösleges szavak, a másik így is ért, hogy baj van. És még ha nem is tudja mi, de tudja, hogy oldja meg azokat. Éppen a feszült izmaimat nyújtottam le, amikor egy óriási ütést éreztem az oldalamon, amit egy kacagás követett. Lari egy iszonyú erős rúgással jelezte, hogy ideje lenne felállnom és folytatnom az edzést. Nem is értem. Neki nem lenne muszáj itt lennie. Sőt nem is kéne. Ez az én személyre szabott büntetésem azért, hogy annyi edzést és meccset kihagytam.

-          Na jó mi a bajod? – azt hittem ez az az edzés lesz, amikor nem kell megszólalnom, amikor nem kell a problémákkal törődnöm.

-          Tessa. Kibékültünk, minden nagyon nagyon happy volt. – heves gesztikuláció mellet magyaráztam és reméltem, hogy nem verem ki a szemét a nagy magyarázkodás közben. – Aztán látott valami hülye címlapot, amiben az a pletyka állt, hogy én el akarok igazolni, és ő pedig hitt neki, mert ez az újság megbízható satöbbi. Én persze felkaptam a vizet és eljöttem otthonról. Tényleg azt hiszem, hogy neki ez kell. A folytonos konfliktus konfliktus hátán, hogy jól érezze magát. – a kezdőkör közepére leülve vártam, hogy támaszom valamivel előrukkoljon, de csak borús tekintettel fordult felém.

-          Te most szépen menj haza és engeszteld ki a feleséged én pedig majd elintézem ezt a cikket is, mint mindig mindent. Igen, mielőtt megkérdeznéd igen. Te kérj tőle bocsánatot és felejtsd el, amit mondott. Tudod, hogy ő hiába anya egy nagy gyerek, mint ahogy mindenki. Néha hajlamosak vagyunk hinni a mesékben, mert bizonytalanok vagyunk magunkban, de egy kis bökkenő miatt nem kell feladni. Na indíts, mert különben felültetlek a labdára és hazarúglak. – nevetve tápászkodtam fel a fűről. Kemény edzést diktáltunk most Larival, de tudtam, hogy a meccsen kifizetődik majd ez.

Észre sem vettem, de már a küszöbön álltam. Kicsit elegem volt belőle, hogy mindig én kérek bocsánatot, de tudtam, hogy ez a sok dolog kifizetődik majd egyszer, ahogy az is, amikor én bántottam meg másokat. Rosszul kezdődött a nap és még rosszabbul folytatódott, de reméltem, hogy lezárhatom végre ezt a pech szériát. Utáltam a mindennapos veszekedést.

-          Tessa merre vagy? – kiabálva léptem be a házba és óriás mérete miatt jobbnak láttam nem körbejárni az összes szobát, így egy egyszerű megoldást választottam.

-          Shhh. – csítítva szaladt le a lépcsőn egyenesen elém, majd kezével betapasztotta szám. – Most aludt el Cata és már órák óta próbálom elaltatni. – lehet, hogy én vagyok a bolond, de nagyon felizgatott, ahogy feleségem elhalgattatott, így nem gondolkodva elkaptam a csuklóját majd a legközelebbi falhoz nyomva szenvedélyesen csókolni kezdtem, közben pedig apró szaggatott szavakban mondtam el neki mindazt, amit szerettem volna.

-          Ne. Haragudj. – sóhajai szakították félbe el el csukló hangom, innentől pedig tudtam, hogy nem kellenek szavak csak csókolni akartam őt, amilyen szenvedélyesen csak lehet, és ahogy csak tudom. Combját megmarkolva lábait a csípőm köré vonta majd szájával a nyakamon hagyott apró csókokat. – Megőrjítesz. – hajába túrva és is követtem példáját, majd apró csókokat hagyva nyakán mellkasa felé vettem az irányt. Engem akart és én őt. Végig simítottam kezemmel a mellei, ő pedig megszorította a csípőmet, ami csak még jobban felkorbácsolt. Teljesen bizseregtem belül, remegett a lábam az élvezettől és az első gondolatom az volt, lehetséges, hogy most lesz az alkalom, amikor feleségem újra teherbe eshet?

(Larissa)

(Linkin Park- From the inside)

Megérkezve Madridba, utunk rögtön a stadionhoz vezet. Hajam csapzott, szemeim alatt hatalmas karikák húzódnak. Sergio aggódva pillant felém, talán azt várja, hogy a fáradtságtól össze fogok esni. Azért nyugtató a tudat, hogy bárki elkapna, ha arra lenne szükség. Belépve az öltözőbe, minden szempár ránk szegeződik, egyedül Ronaldo kerüli a szemkontaktust. Halvány mosolyt felvillantva helyem felé sietek, majd gyors öltözés után letörlöm arcomon végigfutó kósza könnycseppeket. Mindenki figyeli a mozdulataimat, de senki nem mer egy szót sem szólni. Ronaldo kezét vállamra téve, együtt érző tekintetét villantja fel nekem, de ebből nem kérek. Nem kell sajnálat, nem kell fájdalom, támogatás, nem kell semmi. Csak az edzés, és a hajtás, aminek segítségével kicsit elfelejthetem az elmúlt hét történéseit.

-        Lari, mondd, jól vagy? –szegény Özilt egy perc múlva sajnálni fogom, de természetemnek köszönhetően, nem tudom tartani a számat.

-        Hagyjatok már ezekkel a kérdésekkel békén. Komolyan mondom. Nekem semmi bajom nincs, Fabregas felől miért nem érdeklődik valaki?

-        Nyugodj már le kislány, csak egy egyszerű kérdést tett fel neked. Nem kell rögtön leharapni az ember fejét azért, mert érdekli, hogy mi van veled.

-        Ma szexuális napot tartok, baszok mindenkire. Ehhez tartsátok magatokat. –félvállról odavetve a mondatot, gyors tempójú futásba kezdek. Bokám lüktet a fájdalomtól, de szívem csak annyit hajt, „még még még”. Nem tudom hol lesz ennek a vége, de biztos, hogy nem a pályán.

-        Holnap déltől meccs, kicsit korai időpontra tettek be minket, de ez sem gond remélem. Mellesleg Larissa, jól végezted a munkádat. Sneijder pár hónap múlva hozzánk igazol. –Sergio teste megfeszül mellettem, érzem a balhé közelségét. Férjem szerintem eddig a percig nem tudta, hogy miért is mentem pontosan egy hete Olaszországba. Mourinho arcán felismerés fut végig, ám egy fiatal hang megtöri az idillit.

-        Vajon mivel vehette rá a hollandot? –Moratával alapjába véve nincs problémám, de nem kéne szítani a tüzet feleslegesen. Rá pillantva nem tudom mit láthat szemeimben, de azon nyomban elhallgat.

-        Rendben. Bárkinek is van valami baja, most mondja. Nem akarok semmit a sajtótól visszahallani. Egy ember már lekurvázott, gyerünk emberek, ki vele. –sürgetően pillantok végig csapattársaimon, majd mikor a sunnyogó tekinteteket látom csak, hatalmasat sikítva elindulok a kijárat felé. Fel kell keresnem Willt, a bokámra ráfér már egy kontroll. Senki nem jön utánam, vagy azért mert tudják, most békén kell hagyni, vagy már mindenkinek elege van az általam közvetített hisztikből. Remegve ülök be a kocsiba, cipőmet lerúgva lábamról a hátsó ülésre hajítom. Padlógázt adva, fék csikorgatva fordulok ki a stadionból, majd a kórház felé indulva, rettegek a legújabb diagnózistól…

(Ramos)

(Three days grace- Never too late)

Fogalmam sem volt arról, hogy feleségem miért ment a bálba. Igazából tudtam, hogy hova megy, csak azt nem, hogy ki miatt. Nem esett jól önbecsülésemnek, hogy pont Sneijder jelenlétét titkolta el előlem, bár nem hibáztatom érte. Elég önfejű tudok lenni ahhoz, hogy ismét megbántsam, így inkább nem szólalok meg, csak állok ökölbe szorított kézzel. Morata beszólása nem tetszik szerelmemnek, eltorzult arccal néz farkasszemet a csapattal. Rengeteget fogyott az utóbbi időben, arca kereksége mára már a múlté. Nagyon megviseli ez az egész, de nem hagyja, hogy bárki is segítsen neki. Annyi viszont megnyugtatott egy kicsit, hogy nem csak engem, hanem a többieket is elutasítja ilyen téren. Próbáltam hatni rá, beszélni a fejével, de nem hajlandó egy falatot sem enni. Volt arra példa, hogy el akartam kísérni futni, de rendszerint nemleges választ kaptam mindenre. A bokája miatt lábát már szabályosan vonszolja maga után, de nem képes leállni. Addig nem fog, ameddig teljesen tönkre nem teszi magát. Figyeltem az edző arcát futás közben, és egyáltalán nem tetszett neki a látvány. A mindig erős, boldog, mosolygós lány helyett, most egy lelki roncsot látott. Tisztában volt ő is vele, hogy most békén kell hagyni, de bele fog őrülni az egészbe, ha nem beszélheti ki magát valakinek.

-        Mit tudunk? –még a többieket a lépcső felé küldi, engem magához húz Mourinho.

-        Minden változatlan, semmilyen kezelésre nem reagál. Sokan azt mondják, hogy már nem fog felépülni, egyelőre gépek tartják életben.

-        Lari hogy viseli? –kérdését nem veszem komolyan, hiszen ő ismeri innen majdnem a legjobban, tehát a választ tudnia kéne.

-        Igazából nehezen. De azt hiszem, ez látszik is rajta. Nem eszik, nem csinál semmit, csak eddz. Hol a parkban fut, hol konditerembe jár, beszélni alig beszél. Szinte nem is társalogtunk egy hét alatt, csak néha, mikor már nagyon meredten nézte a tévét, akkor szóltam rá, hogy mondja el mi bántja.

-        És?

-        Ismered. Felvette a cipőjét, és elment. Most sem tudom hova megy. –gondolatomba mélyedve nem várok már erre a mondatomra választ. Ideje lenne valahogy elrángatni egy orvoshoz, de lehet portugál barátomat kérem meg eme nemes feladat teljesítésére, hiszen én bármit mondhatok, rám egyáltalán nem hallgat.

-        Sziasztok, szép fiúk, drága, rég nem látott barátnémat merre találom? –vékony, női hang üti meg a fülemet, a focisták felé nézve, lesokkolva tekintek Hannah felé. Valahogy sohasem volt szimpatikus számomra az a lány, de mivel Larinak fontos volt, így én is elviseltem a jelenlétét. Viszont amit szerelmem elmondott, soha többet nem akartam volna látni.

-        Takarodj innen. –düh pillanatok alatt szállja meg a testemet, agyamra jótékony ködöt vonva ezáltal.

-        Így kell üdvözölnöd egy régi ismerősödet?

-        Pontosan. Mit akarsz? –mérgesen dobbantva egyet, karjaimat keresztbe fonom mellkasom előtt.

-        Csak felvilágosítani a virágszálat, hogy minden bűnt az évek során én követtem el. –kacagva dobja hátra hosszú szőke haját, majd műkörmeivel pötyög valamit a telefonján. –Drága Sese, képes lennél átadni a gyönyörű feleségednek egy üzenetet? Annyit mondj neki, hogy hívjon fel. Csövi drágám, csók nektek. –a hideg kiráz már a puszta jelenlététől is, egyszerűen undorodom az ilyen férgektől. Megkeserítik az ember életét, olyan ügyekben vájkálnak, amihez semmi közük nincs. Nem értem meg, hogy ez miért okoz nekik ekkora örömöt. A kérdőjelek ott vannak fejem fölött, de választ egyelőre semmire sem kaptam. Engedélykérő tekintettel nézek edzőm felé, aki egy hatalmas bólintás után, utamra enged. Ideje felkeresni feleségemet, és agyban végre helyre rakni, még nem okoz magának, vagy másoknak maradandó károsodást.

(Larissa)

(Three days grace - Time of dying )

Belépve Will rendelőjébe, szívem hatalmasat dobban. Zokniban sétáltam végig a folyosón, az emberek érdeklődő tekintetüket nem rejtették véka alá, tátott szájjal figyelnek. A kedves asszisztens közli velem, hogy barátom most műtőben van, így várnom kell, mert addig nem tud fogadni. Engedelmes kislány létemre helyet foglalok a vizsgáló asztalon, majd a plafont tanulmányozva, teljesen kikapcsolom az agyam.

-        Szia Lari. –fogalmam sincs hány perc telt el várakozással, de valahogy nem is érdekel. Lelkem egy leheletnyit megnyugszik, de a várva várt béke nem akar még eljönni. –Mi a panaszod? –kérdésére nem válaszolok, csupán a fehér zoknit lehúzom lábamról, és kész tények elé állítom. Meguntam már a magyarázkodást, csendben tűröm a szigort, amit a látvány hozott elő. –Mi a francot csináltál már megint magaddal? –megfogva bokacsontomat, arcom eltorzul a fájdalomtól.

-        Szerintem megerőltettem. –váll rántva, csukott szemmel fekszem tovább. Nem bírom elviselni a dühöt a tekintetében, ahogy a diagnózist sem akarom látni arcán.

-        Sajnálom a barátodat. Tudsz valamit róla? –arcomat a fejrész felé fordítom, majd hangos sikítás közben körmeimet végighúzom a bőr felületén. Könnyeim patakokban folynak, már nem tudom elfojtani ezt a kegyetlen érzést, ami egy hete szétszakítja a mellkasomat.

-        Will. Én. Én. –makogva kezdek bele mondandómba, mellém lépve átölel, és nyugtató szavakat suttog a fülembe. –Rendesen elcsesztem az egészségemet, de máshogy nem tudom levezetni a dühömet, fájdalmamat, csalódottságomat. Nem vagyok egy érzelgős típus, de most minden itt zsong az agyamban. Csinálj valamit. Kérlek. Nem hagyhatom abba a sportot, más nincs számomra az életben.

-        Szteroiddal kezelhetlek, de ez sem hosszú távú megoldás. Be kell ismerned magadnak legalább Lari, hogy ezt meg kell műteni. Bokarögzítőt hordd a meccseken is, és szólj az edződnek, hogy milyen problémád van.

-        Nem! Az edző tudja az alaptörténetet, több dolgot nem kívánok megosztani vele, a rögzítőben pedig nem tudnék normálisan futni. Injekciót neki, és hagy menjek a dolgomra. –kemény hangomon egyáltalán nem lepődik meg, megadó sóhajtás után szekrényéhez lép.

-        Ez nagyon erős fájdalomcsillapító, valamint szteroidot tartalmaz. –érdeklődve figyelem, ahogy szakszerűen beszúrja bokámba az injekciót. Három helyen mélyeszti bőröm alá a tűt, az első után érzem, lábam megnyugszik. –Írok fel gyulladáscsökkentőt, amit be kell szedned, valamint legalább edzéseken hord a rögzítőt, és meglátod, mennyire bírsz majd benne mozogni. –bólintásom után kilép az ajtón, szekrényét nyitva felejti. Sportmelltartómba helyezve három üvegcsét, visszapattanok eredeti helyemre, és várom, hogy barátom visszatérjen hozzám. Nem szép dolog, amit most csináltam, de játszani akarok.

-        Mehetek? –összevont tekintettel mér végig, ahogy belép az ajtón, de fejcsóválva ad kezembe egy receptet.

-        Reggel, valamint este kell bevenned, reméljük, ettől legalább a duzzanat lemegy. Valamint amikor teheted, vizes ruházd! –baráti szigor található meg hangjában, látszik rajta, hogy aggódik miattam. Gyors búcsú után elindulok egy patikába, majd hazafelé veszem az irányt.