Chapter 34.

Sziasztok!:)
Most már időben érkezik a fejezet, reméljük tetszeni fog.
Ismét köszönünk minden visszajelzést!:)
Jó olvasást!
Puszi Lari, Tessa.:)

(Larissa)

(Maddi Jane - Secrets)

Igazából nem tudom, mit tehetnék most. Megbízom Ronaldoban, de tudom mennyire önfejű. Engem még beetethetnek azzal, hogy részegek voltak, és nem tudják mit-miért tettek, de portugál barátom megvadult bikaként harcolna elveiért. Nem árulhatom el neki azt, ami távolléte alatt történt. Nem kavarhatom meg ilyen szinten a cselekményeket az emberek háta mögött. Ahhoz túl jó embernek érzem magam, már ha még található bennem emberség. Elhúzva számat megpróbálom kontrolálni érzéseimet, még nincs itt az ideje annak, hogy bárkivel is megosszam titkaimat. Rengeteg embernek árthatnék, és ezt egyáltalán nem akarom. Így is kezdem kellemetlenül érezni magam amiatt, hogy még mindig hülyítem mind a kettő srácot. Mert külsős szemmel nagyon is annak tűnik az, amit csinálok. De az a baj, hogy senki nem érzi át a helyzetemet. Miért kéne mindig a jó kislány szerepet betöltenem? Nekem is vannak vágyaim, álmaim és elveim, amire senki nem figyel eléggé. 

A lelkem ellazul, ha katalán barátommal töltöm mindennapjaimat, viszont egy kis hang mindig beférkőzik a tudatomba Sergio nevét mondogatva. De ha férjem mellett vagyok, a Fabregas felé irányuló érzéseim tompábbak. Azt hiszem, ennél jobban már nem is lehet egy ember összezavarodva. Nem értem a történéseket, ahogy azt sem, hogy miért nem lehet minden egyszerű. Miért kell ott valakinek fent ennyire megbonyolítania az életemet?

Gondolataimból az engem körbevevő pillantások rántanak ki. Zavartan sütöm le tekintetemet, viszont edzőm aggódva figyel. Ronaldo arcán felismerés szikrája fut végig, majd jelezve nekem, arrébb megy. Vonakodva ugyan, de követem.

-          Megbántottalak? –egyetlen szó, mégis félve teszi fel kérdés formájában. Mosolyom őszinte, aranyosnak tartom ezt a tettét.

-          Ugyan. Sokkal több van a műmosoly mögött. Este beszélünk. Mellesleg, hogy is lesz ez az aprócska parti? –szemöldökömet felhúzva kihívóan nézek rá. Mindig is imádtam kisugárzását. Hiába pörgött ezerrel, egyáltalán nem nevezném energiavámpírnak.

-          Ramos tartja, és csak beszélgetős, sörözős este lesz, tehát ne rittyentsd ki magad. –kacsintva egyet magamra hagy, ugyanis a tréner kezd beszélni.

-          Tudom, hogy fáradtak vagytok. A bemelegítés segített egy kicsit átmozgatni az eltespedt izmotokat, levezetőnek csupán három kört adok, utána mehettek regenerálódni. Holnap viszont készüljetek, meghajtalak titeket. –kemény tekintete tiszteletet követel, mindenki egyszerre indul el róni a kiszabott feladatot. Bokám ellenkezik, de nem hat meg a fájdalom egyetlen szikrája sem.

Nem egészen egy hónapja még a mélyponton voltam. Ott, ahova egy ellenségemet sem taszítanám le. De sikerült felállnom, és a rég nem tapasztalt magabiztosság kissé visszakúszott ereimbe. Igaz, a színvonalváltozásban hatalmas szerepet játszott fiatalkori barátom is, bár nem tudom, hogy most miért nem ragadott el semmiféle letargia. Persze én ezt csak pozitívan értékelem, és hálás vagyok ezért. Talán régi barátaim teszik ezt velem? Marcelo és Ronaldo miatt nem estem vissza? Bár most úgy beszélek magamban, mint egy félőrült, aki éppen egy gyilkosságot eszel ki.

Homlokomra csapva felhívom magamra a figyelmet, amit portugál futótársam sem enged el a füle mellett.

-          Nézzenek oda. Elmentem pár hónapra, és az egyik bizalmasom máris mazochista lett. –megfogva vállát
beugrok  elé, de erre nem számít, így sikeresen eltarol. Szétnyúlva, fáradtan fekszem a földön, agyam minduntalan a cselekménysorozatot ismétli lelki szemeim előtt.

-          Te megmaradtál ugyanannak az idiótának, akit megismertem. –szívből jövő mosolya jól esik, elfogadva kezét felpattanok. Sergio a háttérből figyeli az eseményeket, viszont Mou szava megállásra késztet minket.

(Sean McGee- My story)

-          Jó rendben, ennyi volt mára az edzés. Mehettek. –kezében tartva szokásos listáját, valószínűleg kiértékeli azt a tréninget, ami még testnevelés órának is kevés lett volna. Elsétálva mellette karom után nyúl, és visszahúz maga elé. –Nem érdekel, hogy makacs vagy, ahogy az sem, hogy azt hiszed, megbirkózol mindennel egyedül. Én itt vagyok, és most mesélni fogsz. – nemlegesen megrázva fejemet kissé felbosszantom, lehúzva a földre, mind a ketten helyet foglalunk a gyepen. –Lányomként szeretlek Lari, ne várd, hogy végignézzem azt, miként fogsz kikészülni egyik napról a másikra. –figyelmeztető hangja meglep, mindig is tudtam, hogy főnök természet, de rajtam ezt még nem nagyon gyakorolta.

-          Hosszú történet, vár otthon a családod. –terelve a témát lehajtom fejem és cipőfűzőmmel kezdek el babrálni.

-          Te is a családom része vagy. Ki vele!

-          Szerelmes vagyok. –értetlen tekintete folytatásra késztet. –Két emberbe, és nem tudom, miképp tisztázhatnám az érzéseimet. –nagyot sóhajtva töri a fejét, ujjait szájához helyezve megpróbál megfelelő megoldást keresni problémámra. –Sergiohoz valami láthatatlan mágnes húz. Olyan kapocs alakult ki közöttünk, ami nem fog csak úgy elmúlni. És itt most nem a házasságra gondolok. Semmit nem bántam meg akkori tetteimből, bár mostanában lehet gyónnom kéne. –faviccemen jót nevetek, de edzőm észreveszi rajtam, hogy nagyon is komolyan érint most ez a téma.

-          Nem tudom ki a másik, nem is akarom. Figyelj, a legjobban úgy tudod ezt a helyzetet kibillenteni az állóvízből, ha mind a kettő férfivel beszélsz. Legalábbis remélem férfiről van szó. –kis poént csempészik bele beszédébe, kacagva bólintok. - Meg kell tudnod, hogy ki hogyan néz rád, mit képes érted megtenni. Aztán le kell tisztáznod magadban azt, hogy a második férfivel nem azért szimpatizálsz-e, mert Sergioval megromlott a viszonyod.  Ha még ezek után sem tudsz megfelelő döntést hozni, tedd fel magadnak a kérdést. Kinek mondanád azt, hogy hiányozni fogsz, és kinek azt, hogy könyörgöm, ne menj el!?- szavai elgondolkodtatnak, igazából erre a lehetőségre nem is gondoltam volna. Természetesen, ha azt nézzük reális, ugyanis az utóbbi időben kezdtem másképp szemlélni a Fabregassal eltöltött közös perceket.

-          De félek a következményektől. Igen Mou, félek. Mi van akkor, ha olyan eredmény fog születni, amire nem készültem fel? –kétségbeesett hangom utat tör a köztünk keletkezett csendben.

-          Erősebb lány vagy, mint amilyennek gondolod magad. Ki fogod bírni. Mellesleg, ha ők is szeretnek, akkor képesek lesznek megérteni a döntésedet. Valakinek nagyon fog fájni, de tovább tud majd lépni. Felnőtt emberek vagytok, nincs lehetetlen, csak tehetetlen. –bölcsebb az öreg, mint gondoltam volna. Jó persze ez így nem szép kijelentés, hiszen mindig is tudtam, hogy ő bármikor segítene, csak én nem akartam terhelni a problémáimmal.

-          Tudod Mou, öregember nem vénember. –kacsintva ejtem ki a szavakat a számon, mire hangos nevetés közben megölel.

-          Sok sikert kislány, és ne az eszedre hallgass, mert nem tudod elképzelni mekkora hülyeséget vagy képes végigvinni akkor. –igen, határozottan felírhatom arra a listára, ahova az engem teljes mértékig kiismert emberek tartoznak. Szerettem őt, a mai napig hálát adok az égnek, hogy az ő csapatában kötöttem ki.

(Britney Spears - Radar [magyar])

Egy köszönöm szó után magára hagyom, barátaim már valószínűleg elindultak a buli helyszíne felé. Mindig is szerettem az efféle összejöveteleket, ugyanis itt nem az alkoholmennyiség elfogyasztása volt a lényeg, hanem a tömérdek nevetés, és beszélgetés. Régen volt már ehhez hasonló, és most boldog vagyok, hogy isten megtartotta jó szokását. Bár a tudat, miszerint a volt házamban lesz, kissé feszélyez, de Marceloék segíteni fognak. Ebben biztos vagyok.

Belépve az öltözőbe meglepetésemre a már megszokott barna szemekbe botlok. Rávillantva egy szelíd mosolyt szekrényemhez lépek, majd a kocsimból kivett papírszatyrot veszem magamhoz. Tekintve arra, hogy csak a házban leszünk, nem öltözök ki. Erre természetesen Ronaldo is felhívta a figyelmemet.

-          Jó volt újra hallani a nevetésed. –hangját meghallva összerezzenek, túlságosan is elkalandoztam és elfelejtkeztem róla.

-          Kérlek ezt ne. Ezzel most nem könnyíted meg a dolgomat. –motyogva ugyan, de próbálom tisztán ejteni mondanivalómat. Elindulva a zuhanyzó felé bekulcsolom az ajtót, homlokomat a hideg csempének döntve állok, és várok a megváltó csodára.

Soha nem voltam még úgy, hogy ne tudtam volna a gondolataimat kordában tartani. Túl sok a közös férjemmel, így fantáziám azonnal beindul. Komolyan lehet el kéne mennem egy apácazárdába, és férfiak nélkül kéne leélnem életem hátralevő perceit. Most már egy kicsit megértem a leszbikusokat, hiszen nőnek a nőt könnyebb kiismerni. „Lari ne agyalj már, kezdj el készülni.” Imádom a kis hangocskákat a fejemben, egyszerűen megnyugtató a tudat, hogy mindig beleszólnak életembe. Gondolatban vállon veregetve magamat, dicséret után bevetődök a jéghideg víz alá. Remegve ugyan, de elégedetten állok a tus alatt. Ajkaim valószínűleg már átmentek a kezdeti változásokon, piros színe mára már a múlté.

Egy egyszerű piros shortot veszek kezembe, eldöntöttem, spanyol színekbe bujtatom testem. A színezett farmer megfelelően simul formás combjaimra, a citromsárga csőtop pedig felveszi alakomat. Bőröm barnasága fantasztikus kontrasztot ad a már-már neon színnek, hajamba pedig egy egyszerű napszemüveget csúsztatok. Még szükségem lehet rá. Soha nem értettem, hogy miképp tudtam megfelelő méretű ruhákat összeszedni úgy, hogy csak színre mentem. De tekintve a sárga Supra cipőre, elégedetten pillantok végig szerelésemen az egészalakos tükörben. Hajam, szemüvegem és nadrágom összhangba van, de felsőm és csukám is megtalálta megfelelő párját.

-          Lari gyere már! Most hívott Ronaldo, mindjárt odaérnek. –morgó hangja régi életemre emlékeztet, viszont hiányoznak az átmulatott napok. Fél éve még boldog házasságban éltem, aztán egy idióta dolog miatt mindezt eldobtam magamtól.

Kinyitva az ajtót megjelenésem lesokkolja, hatalmas nyelés és önmegtartóztatás segítségével tud egyhelyben maradni. Látom rajta, hogy erőlködik, így inkább megfogva táskámat, az ajtó felé indulok. Soha nem értettem meg apát, pedig minden áldott nap elmondta nekem azt, hogy ne nehezítsem meg a férfiak életét úgy, ahogy édesanyám tette. Szerinte rettentően hasonlítottam rá külsőleg, de belsőleg inkább a hideg, de olykor szenvedélyes Morrison vért örököltem. Nem éreztem még azt, hogy szerettem volna megismerni édesanyámat, de úgy gondolom vannak dolgok, amiben csak ő segíthetne. Kilépve a parkolóba, érdeklődve tekintek végig ürességén, egyedül Sergio sportja található ott. Vonakodva ugyan, de elindulok afelé a hely felé, ahonnan nem egészen hat hónapja még hanyatt-homlok menekültem…

(Tessa)

(Avril Lavigne - Why)

Zihálva ébredtem fel, de arról fogalmam sem volt, hogy milyen napszakban is teszem mindezt, csak arra tudtam gondolni, hogy borzalmas rémálmom volt, amit nem tudok kiverni a fejemből. Tetteimnek a rémképe már nem csak napközben zavarta meg a gondolataimat, de éjszaka is, amikor éppen, hogy kizárhatnám mindezt, hogy egy normálisabb jövőről álmodjak. Szememből záporoztak a könnycseppek, amiket a takaró huzatába töröltem, hogy ne legyen látható. Matías az ágy mellett lévő fotelban aludt, így próbáltam nem hangoskodni, és a lehető legkevesebb hangot kiadni. Számat kicsit befogtam, hogy a sírás miatt előtörő zihálás ne szűrődjön ki a levegőbe, majd egy idő után a párnába nyomtam a fejem, hogy ezeket a zajokat felfogjam. Nagyjából tíz perc fekvés után sikerült a szívem dobbanását ideális üteműre állítani így felhajolva észrevettem, hogy Matías szemei engem figyelnek.

-          Minden rendben? – erre mindenki az elvárásokhoz híven csak annyit szokott válaszolni, hogy jól, de én ebben az esetben ezt nem tudtam magamról elmondani, hazudni pedig nem akartam. Tulajdonképpen nem is akartam semmit a barátom tudtára adni, mert biztosra vettem, hogy ő is megvetett volna a meggondolatlan tettemért.

-          Nem teljesen. Össze vagyok zavarodva és egy óriási baklövést is elkövetem, amit nem tudom, hogy hogyan is hozhatnék majd rendbe. Vagyis helyesbítek. Amit tettem azt nem tudom majd jóvátenni, de szeretném megpróbálni. – kicsit össze-vissza beszéltem és még magamat sem értettem meg.

-          Nem értelek, de ha majd szeretnéd úgyis beavatsz, hogy  mi történt és majd együtt megpróbálunk megoldást találni a problémákra. – hihetetlen, hogy Matí ilyen kedves velem. Bár nem tudja, hogy mit tettem. – Most pedig szerintem aludj még egy kicsit, mert látszólag nagy szükséged van a pihenésre. – újból nyakig betakarva feküdtem ő pedig ismét leül a fotelba és engem figyelt. Nem tudtam elaludni, így csak forgolódta az ágyban hosszú percekig. Nem a Sergioval töltött estére gondoltam, de mégis annyira zaklatott voltam.

-          Egy általános kérdést fogok feltenni. – hirtelen felültem, mint akit kilőttek az ágyból, tágra nyílt szemeimet pedig Matí felé fordítottam, aki megijedt a cselekedeteim miatt. Bár valószínűleg én is szívinfarktus közeli állapotba kerülnék, ha valaki felülne az ágyban, akiről azt hittem, hogy mélyen, de nagyon mélyen alszik. – Elítélnéd azt, aki megcsal valakit? – kicsit árulkodó kérdés volt. „Remek, így már biztos rájött, hogy miért is vagy ilyen. Legalább azt ne áruld el, hogy kivel csaltad meg a férjed.”

-          Hát ez eléggé a szituációtól függ. Attól, hogy az a valaki, aki megcsalja a párját az mennyire szereti és mennyire érdekli őt. Tehát ez nagyon függő. És ha jól sejtem, akkor valami hasonló helyzetbe kerültél. – vagy nagyon jól ismer vagy ennyire feltűnő voltam. Valószínűleg a második. „Ügyes vagy Tessa inkább be kellett volna fognod azt a nagy szádat és hallgatni.” Arcom eltorzult és látszott rajtam, hogy Matí nagyon beletrafált. – Ne haragudj nem akartalak megbántani, hogy így elkezdtem találgatni. Jobb lesz szerintem, ha most egy kicsit magadra hagylak. – össze volt zavarodva és ezzel az érzéssel nem volt teljesen egyedül.

Felállt és egyedül hagyott a szobában a gondolataimmal, és az érzéseimmel. Nem tudtam, hogy mikor volt jobb. Ha ott ült mellettem vagy, hogy most magamra hagyott. Nagyon ki vagyok akadva, de túl kell valahogy lépnem, mert tuti, hogy ha ilyen tempóban haladok, akkor a következő állomásom az elmegyógyintézet lesz. El kellene terelnem a figyelmemet valamivel. Például meg kellene próbálnom még egyszer az elalvásos dolgot. Bár ha ugyanazt fogom álmodni, mint az előbb akkor ismételten nem fogom tudni magam kipihenni. Fejemet ismét a párnák közé hajtottam és vártam, hogy az álom elnyomjon.

A karaoke bárba belépve a jellegzetes italszag csapott meg. Többektől a személyigazolványukat is elkérik, hogy biztosan betöltötték már-e a tizennyolcadik életévüket. Nekem szerencsére nem kellet ezzel foglalkoznom, ugyanis a hírnevem miatt mindenki tudja, hogy elértem már a felnőttkort. Beljebb sétálva helyet foglalunk az egyik bokszban majd rendelve egy italt a karaoke gép mellé sétálok. Ne akartam egyedül énekelni, de Matías azt mondta, hogy józan állapotban nem énekel, így ez most csak rám marad. Kedvenc számomat kiválasztva gyorsan éneklem el a dalt majd újból barátom társaságát élveztem. Koccintásunk után az ajtó felé terelődött a figyelmünk, mert egy hangosabb csapat tévedt be a szórakozóhelyre...

(Matías)

Nem tudom, hogy mi van Tessaval, de az biztos, hogy valami nagyon bántja. Bár ahogy kiderült valamilyen megcsalás dologról van szó, csak éppen nem tudom kitalálni, hogy ki csalt meg és kit. Valószínűleg ő követett el valamit, ami ennyire bántja. Megvetem a megcsalást, mert általában hűséges típus voltam, de nem tudom, hogy miként gondoljak a Tessa által elkövetett dolgokra. Vigyáznom kell rá és nem csak azért mert pénz kapok érte, mert ez a munkám, hanem azért is, mert még a vaknak is feltűnik, hogy többet is érzek iránta, mint amit kellene a betegeim iránt. Szóval most egy kicsit kötelességemnek érzem azt, hogy felvidítsam, vagy ha ez nem is sikerül akkor eltereljem a figyelmét arról, amin folyton jár az agya. Felvéve a kabátomat a parkba mentem, hogy ez kis ötletet merítsek, hogy hogyan is térítsem el a gondolatait arról, amit tegnap tett. Egy nagy kört sétálva a parkban meghallottam egy utcai zenészekből álló bandát, akik egy hangulatos dalt játszottak és rögtön eszembe jutott, hogy mit is kéne tennem. A telefonomat elővéve legjobb barátom számát tárcsáztam majd vártam, hogy a kicsengések után meghalljam a hangját. Megkértem, hogy állítson össze egy CD-t az eddig felvett dalokból, hogy ezzel is eltereljem Tess figyelmét, hogy a kislemezként kiadott CD-t terjessze. Szerencsére nem csak nekem jutott eszembe ez az ötlet, így nem érte teljesen váratlanul Louist a kérésem. A megbeszéltek után már csak annyi volt a dolgom, hogy leautózom Sevillába és elhozom a lemezt, amivel nagy valószínűséggel fel tudom majd dobni Tessa kedvét. Nem akartam egyedül hagyni betegemet, de autóba ülve már úton is voltam a sevillai hangstúdió felé, hogy elhozhassam a készülő kislemezt.

(Bon Jovi - Have A Nice Day)

Már háromszor hallgattam meg az egyetlen Bon Jovi CD-t, amit az autómba találtam, de még mindig csak közelítettem Sevilla felé. Még pár szám meghallgatása után végre elértem a hangstúdióig, bár eléggé túlléptem a sebességkorlátozást, de most ez zavart a legkevésbé. Gyorsan megkeresve Louist, már indultam is vissza Madrid felé, ugyanis nem akartam sokáig elidőzni itt. A visszafelé út kicsit hamarabb eltelt ugyanis nem néztem semmilyen hatvanas vagy éppen hetvenes sebességkorlátozó táblát, így körülbelül százzal húztam végig a két város közötti távon.

Visszaérve pont a legnagyobb dugóba keveredtem, így idegesen hajtottam a fejem a kormányra. Eszembe jutott, hogy most már egy plusz lemezem is van, amit hallgathatok, így berakva Tessa kislemezét már néhol énekelve fogadtam az eredményt. Éppen az egyik kitűnő számot hallgattam és araszoltam a dugóban, amikor az egyik autóban mintha Ronaldot láttam volna. Pislogtam párat, hogy nem álmodom-e, de nem. Tényleg Cristiano Ronaldot láttam, aki már nem Amerikában tartózkodik, hanem ismét Madridban. Meglepődtem, hogy nem is kereste fel Tessat, de az is lehet, hogy felkereste és ezért volt ennyire zaklatott az angol lány. Szerencsére a szokásos dugóból hamar kijutottam, így már nem sokat kellett autóznom, hogy Madrid gazdag negyedébe találjam magam a Ronaldo rezidencián. Felszaladtam a lépcsőn, majd halkan nyitottam be, hogy ha Tessa még véletlenül alszik, akkor ne keltsem fel, de nem aludt így mosolyogva lépdeltem be felé tartva.

-          Vegyél egy kiadós zuhant aztán öltözz fel. – nem értette, hogy mi van és azt sem hogy mit tervezek, de különösebben nem is akartam az orrára kötni előre. – Nem vicceltem. Állj fel és irány a zuhany. – lehúztam róla a takarót, ami a meleg időben eléggé indokolatlan volt, majd a csuklójánál megfogva felrántottam a biztos talajra.

-          Most mégis mit akarsz? Mit terveztél? – vagy elárultam magam valamivel, vagy nagyon ismer már, hogy tervezek valamit.

-          Nem mondom el csak menj és zuhanyozz le, aztán öltözz fel. Szerintem elég érthetően fejeztem ki magam. – kicsit parancsolgatós volt a hangom, de nem tehettem róla, muszáj volt ilyen hangnemet alkalmaznom ahhoz, hogy tényleg megmozduljon és azt tegye, amit én szeretnék.  Nagy nehezen elindult a fürdő felé, majd a gyors bemenetel után körülbelül harminc percet kellett rá várnom, hogy végre kifáradjon Tess a fürdőből. Egy szál törölközőben sétált át a gardróbjába, és látszólag nem zavartatta magát, hogy én is itt vagyok és tulajdonképpen nincs más dolgom, hogy őt nézzem.

-          És milyen ruhát vegyek fel? Megint bulizni megyünk, hogy a végén te lerészegedj, ne tartsd be az ígéreted és még hülyeséget is csináljak. – kicsit úgy éreztem, hogy engem okol azért, amiért valami hülyeséget csinált, de annyira nem vettem magamra a dolgot, főleg, hogy azt se tudtam, hogy miről van tulajdonképpen szó.

-          Nadrág, póló semmi egyéb és már megyünk is. Semmivel nem kell különösebben foglalkoznod, mármint hajaddal vagy a sminkeddel, mert nem lesz rá szükséged, hogy jól ki nézz. Vagyis te mindig jól nézel ki a és a plusz dolgok csak javítanak a kinézeteden. – kicsit összezavarodtam, de inkább csak az úti célra gondolta.

-          Értettem, akkor olyan húsz-harminc perc és indulhatunk. – nevetése töltötte be a gardróbot, de nem az a szokásos Tessa nevetés, hanem az a tipikus: „ha azt mondd, hogy siessek, akkor már csak azért is olyan lassan fogok készülni, ahogy csak tudok” nevetés.

-          Lent leszek a konyhában, de ha húsz percen belül nem jössz le én fogok feljönni, de abból  semmi jó nem fog kisülni. – kisebb fenyegetésem után a konya felé vettem az irányt, ahová némi szilárd élelem reményében mentem. Szerencsére a hűtőben volt vaj, szalámi, sajt, így egy ízletes szendvicset össze tudtam magamnak dobni, hogy ne haljak éhen, amíg Tessa fél napos elkészülését várom.

Nagyjából tényleg húsz perc múlva lépkedett le a lépcsőn egy fekete magas sarkúba, amihez egy fekete nadrágot vett fel, mindezek mellé pedig egy fehér szívvel ellátott háromnegyedes ujjú pólót vett fel. Haját kiegyenesítette sminkét pedig szolidra vette. Szempillaspirált láttam csak a szemein és ennyi. Gyönyörű volt, mint mindig így tekintetem elég sokáig elidőzött rajta ráadásul alakját tökéletesen kihangsúlyozták a választott ruhadarabok.

Chapter 33.

Sziasztok!
Sajnálom a késést, teljes mértékig az én hibám. Technikai okok miatt nem tudtam felrakni a részt, ugyanis a laptopom megadta magát, de szerencsére már minden rendben.:)
A dicsérő szavakat, valamint a klikkeket is nagyon szépen köszönjük!:)
Jó olvasást, reméljük tetszeni fog.
Puszi Lari, Tessa.:)

(Ronaldo)

(Gym Class Heroes: Ass Back Home)

Miután sikerült kilopóznom a reptérről megkönnyebbülve láttam, hogy nem minden sarkon rejtőzködik egy fotós, mint a másik kontinensen, így kicsit könnyebb dolgom volt. Igazából ott elég nehéz volt megszokni, hogy minden utcán és minden helyen kamerák villogtak az arcodba és még csak esélyed sem volt soha ellenük, mert mindig többen voltak. Itt Madridban már megszokták, hogy itt vagyunk és csak néha állítanak már meg minket az utcán nagyon durván sikongatva az emberek. Persze ez napi elég sokat jelent, de a kezdeti adatok meglehetősen csökkentek.

Hiába meleg volt ismét magamra varázsoltam a kapucnis felsőmet, ugyanis még egy ideig szerettem volna csak egy lenni a többi ember közül és nem akartam már most az első napon felborítani mindent. Jól tudtam, hogy először is beszélnem kell Mourinhoval. Tudom, hogy első a család, de úgy érzem abban az ügyben kicsit hosszadalmasabb lesz megbeszélni a dolgokat, mint az edzővel. Ő vagy azt mondja majd, hogy rendben megbocsájt persze feltételekkel, vagy azt, hogy köszöni az eddigi munkámat, de nem vagyok megbízható. Minden lehetőség lefutott az agyamban, de fogalmam sem volt igazából, hogy hogyan is fog reagálni Mourinho. Mivel haza nem igen mehettem eszembe jutott, hogy Tessaval való megismerkedésem előtt volt egy belvárosi kis szerény legénylakásom, amit nem adtam el, hisz ki tudja, hogy mikor fog jól jönni. Hát most nagyon is nagy szükségem van rá ráadásul a kulcs a tárcámban volt elrejtve az apró között, így biztos a bejutási lehetőség. Úgy gondoltam, hogy gyalog közelítem meg a helyet ugyanis már a belvárosban voltam tehát taxiba ülni teljese felesleges lett volna, ráadásul így is kijöttem gyakorlatból, amit nehéz lesz fizikailag pótolni, de persze nem lesz lehetetlen.

Jó fél óra intenzív sétálás után sikerült elérni a kívülről nem túl vonzó házsort, én pedig lelki szemeim előtt már láttam azt a berendezést, azt az egyszerűséget, amit itt hagytam. Nem haboztam sokáig bementem és a harmadik emeletig meg sem álltam. Előkaptam a kulcsot a tárcámból, majd a zárba illesztettem és félve benyitottam. Tudtam, hogy senkit nem fogok ott találni, de mégis úgy nyitottam be mintha bármelyik percben előjöhetne valaki az ajtó mögül és meglephetne engem. Lepakoltam majd körbejártam az egész lakást vagy háromszor. Régen jártam már itt, de lassan ismét hozzászoktam a madridi időjáráshoz és az itteni meleg, párás levegőhöz. Hiányzott már ez az életemből és jót tett nekem az, hogy Irina úgymond noszogatott, hogy gondolkodjak gyorsabban ezen.

Kissé féltem felvenni a telefont és tárcsázni, hiszen elég hosszú időre tűntem el, ami az jelentette, hogy cserbenhagytam őket, a csapatomat a szezon közben, viszont szeretnék mindent jóvátenni, de ehhez szükségem van egy második esélyre, hogy bizonyítsak és megmutassam, hogy tudom segíteni a csapatot tűzön-vízen át. Nagyon sokat jelentene nekem, ha Mourinho adna még egy esélyt arra, hogy megmutassam, hogy a szívem a klubé, és már nem szeretnék soha máshová elmenni. Óriási sóhaj után a fülemhez emeltem a készüléket, majd tárcsázni kezdtem a megfelelő számot. A berregő hang hallgatása közben a szívem a torkomban dobogott és nem érettem először, hogy miért majd később eszméltem rá, hogy ez is annak a jele, hogy minden erőmmel azon vagyok, hogy újra a Real Madridot erősítsem. A mester hangja szigorú volt mikor beleszólt a telefonba, de nem hibáztatom, ha ilyen hangnemet használ velem szemben. Elcsesztem, de szeretném az egészet helyrehozni. Elmondva edzőmnek néhány dolgot a távollétemmel kapcsolatban reménykedtem, hogy bíztató lesz a válasza, és reményeim beigazolódtak. Egyhangúan közölte velem, hogy vár a Bernabeuba, ahol megbeszéljük a további részleteket. A telefon letétele után, már fordítottam is el a kulcsot a zárban és indultam is a stadion felé. Ismét gyalog tettem meg az utat ugyanis nem volt messze a lakástól. Amint megláttam a nagy épületet magabiztosabb lettem a bizonyítás miatt. Azt mondta Mourinho, hogy jöjjek be, amit meg is tettem, viszont azt első körben elfelejtette közölni, hogy most lesz a csapatfotózás, így amikor a kezembe nyomott egy öltönyt, csak bambán álltam, viszont gyorsan magamra varázsolva az öltözéket beálltam a gyepre a többiek közé. Kicsit fura volt a fogadtatás, de szerencsére mindenki úgy tett mintha mi sem történt volna. Éppen beszélgettem, amikor egy vörös hajú csajt láttam felém sietni. Fogalmam sem volt, hogy mi van így mosolyogva vártam, hogy egy közös képet kérjen az illető vagy esetleg egy autógrammot, amikor feleszméltem, hogy a felém suhanó személy nem más, mint a rég nem látott Lari.

(Tessa)

(Kids-MGMT cover)

Mindent tönkre tetten, és ha lehetőségem lenne rá most nyomban elsüllyednék szégyenemben. Hogy lehettem ekkora emeletes marha, hogy lefeküdtem, nemhogy egy másik férfival, de a testvérem férjével. Ezzel nem csak Larit bántottam meg, de az én férjemet is megcsaltam, az utólagos lelkiismeret furdalásról pedig már ne is beszéljünk. Nagyon értek ahhoz, hogy hogyan kell elbaltázni a életemet, és most már ideje lenne azt is megtanulni, hogy hogyan hozzam rendbe, ugyanis lenne mit. Tudom, hogy egy élet nem lehet tökéletes, de hogyan lehet egy ekkora hibát elkövetni. „Nem tudom, hogy mi volt velem éjszaka. Valószínűleg túl sok volt az alkohol a szervezetemben és annak a hatására kerültem ilyen helyzetbe. Igen, biztos, hogy csak az alkohol miatt volt!” Próbáltam magam a fejemben nyugtatgatni, de nem tudtam lenyugodni miközben láttam, hogy Lari miattam veszi le a gyűrűket, amiket Sergiotól kapott az esküvőjük, és az eljegyzésük miatt. Még mindig zokogva ültem a padlón és nem tudtam, hogy most hogyan is legyen tovább. Megbántottam azt az embert, akit még csak pár éve ismerek, de mindig számíthattam rá, ha bármi problémám volt hozzá bátran fordulhattam, és amióta kiderült, hogy Lari nem csak a legjobb barátnőm, hanem a testvérem is minden megváltozott és a kapcsolatunk egy újabb szintet lépett és még több dolgot oszthattunk meg egymással. Egészen eddig. Nem hiszem, hogy ezt valaha is meg tudná nekem bocsájtani, ha pedig igen, akkor viszont nem bízna meg bennem és teljes mértékben igazat is adok neki. Lari kiviharzott a szobából Ramos pedig megsemmisülve állt még mindig egyhelyben. Nem tudtam, hogy mit kellene mondanom, vagy, hogy mit lehet egyáltalán mondani egy ilyen esetben. Felkapva a cuccaimat a földről magamra húztam azokat, majd se szó se beszéd otthagytam Sergiot. Még mindig zokogtam, mert nem tudtam felfogni, hogy mit tettem. 

Berontottam a házunkba, ahol Matías már a kanapén ülve olvasztotta ki a fagyasztott borsót a fejével.

-      -    Te hol a fenébe aludtál? Mikor megláttam, hogy nem vagy az ágyadban azt hittem, hogy szívinfarktust kapok. Aztán a telefonodat sem vetted fel, így már képzeletben meg is ástam a síromat a hátsó kertben. – kissé vicces poénján most nem tudtam úgy nevetni, mint eddig, és ez neki is feltűnt. Majd mikor észrevette az arcomon, hogy sírtam a borsót a kanapéra dobva mellém állt majd átkarolva próbálta meg belőlem kiszedni, hogy miért vagyok ilyen állapotban. – Mi történt? Tessa miért sírsz? – nem tudtam neki válaszolni, csak ölelve kezdtem el ismét zokogni.

-          Utálom magam. Érted. Utálom. – felváltva kiabáltam a szavakat, amiért Matí furcsán nézett rám.

-          Hogy mondhatsz ilyet Tess?! Biztos csak a fáradtság miatt vagy ilyen nyúzott. Le kellene pihenned, mert úgy veszem észre, hogy eléggé csapzottan sikerült hazakeveredned. – „Ha tudnád, hogy miért ilyen a küldőm valószínűleg már ordibálnál velem, és elhagynád a házat.” A kanapéra ledőlve a borsókat kezdtem el nézni a zacskóban és próbáltam az agyamból mindent kizárni, ami történt. Viszont minél jobban próbáltam elterelni a gondolataimat Sergioról és az előző estéről, annál több emlékkép ugrott be és annál nagyobb lelkiismeret furdalást éreztem a mellkasomban, ami már szinte feszítette a tüdőmet. Matías leülve a fejemet a lábaira hajtotta és simogatni kezdte a hajam, persze közben próbált csitítani, de nem sok eredményt ért el ezzel, még mindig sírtam pedig a vízkészletem 90 százalékát már valószínűleg kijuttattam a szervezetemből.

-          Eressz el. Nem akarom, hogy ilyen kedves legyél velem. – lelökve a barátom kezét a fejemről az emelet felé vettem az irányt, majd berohanva a szobámba az ajtót kulcsra zártam. Fejemmel kezdtem el verni az ajtó mellett álló falat és azon gondolkodtam már most, hogy hogyan is próbáljam az egészet elmagyarázni majd Larinak. Miután feladtam a fal fejjel való bontását a zuhanyzó felé vettem ismét az irányt. Még mindig túl mocskosnak éreztem magam az éjszaka miatt, de valószínűleg, ha egész életemben a forró zuhany alatt álltam volna, akkor sem tudtam volna ezt lemosni magamról. Először a hideg vizet nyitottam meg, aminek a hatására egy halk sikoly hagyta el a számat, majd fokozatosan kezdtem emelni a hőfokokat a zuhany alatt. Mikor elértem a legforróbb hőmérséklethez szintén egy sikoly hagyta el a számat, de ebben az esetben nem tudtam a víz alatt tovább tartózkodni. A hideg vizet az akadémián már megszokta a szervezetem az izomláz miatt, viszont a leforrázó meleget soha nem fogja elfogadni a bőröm.

-          Tessa. Mi ez az egész? Miért vagy most teljesen más, mint szoktál? Mi történt, mond el és akkor könnyebb lesz és megoldjuk a problémát, mert gondolom valami nagyon gond lehet, ha így reagálsz mindenre. Hallasz te engem egyáltalán? – dörömbölve állt az ajtó előtt, viszont én még mindig a fürdőben voltam, csak már nem a zuhany alatt. Csak álltam a fülkébe és nem tudtam, hogy most mi legyen. Végül magam köré tekertem egy törölközőt, és meggondolatlanul kinyitottam Matínak az ajtót. Nem tudtam egyetlen kérdésére sem válaszolni, és őszintén megvallva nem is akartam. Elvesztettem azt a személyt, akit nem régóta ismerek, de a legjobb dolgok volt az életemben, a testvéremet, akire mindig is vágytam, hiszen az árvaházi évek alatt sokszor álmodtam egy ilyen dologról. Lefeküdtem az ágyra és nyakig betakaróztam, majd az ablak felé fordulva újra könnyek kezdtek el folyni a szememből. – Nem akarsz róla beszélni? – mellém lépve leült az ágyra, de amint éreztem, hogy süllyed az ágy beljebb húzódtam, majd kérdésére csak nemlegesen ráztam a fejem. Nem kell az, hogy még ő is tudja, hogy mit tettünk. Pont elég, sőt még sok is az-az egy személy, aki tud róla. – Akkor csak itt maradok, amíg elalszol. Így oké? – aprót bólintva csuktam le a szemem a gondolataimban pedig a testvéremtől kapott pofon hangja csengett.

Sokáig feküdtem még, mielőtt sikerült volna elaludnom, viszont még álmomban sem hagyott nyugodni az éjszaka. Újból megálmodtam az egészet. A karaoke bulit, aminek az lett a vége, hogy Matíast alig bírtam hazacipelni a sok alkohol miatt. A meghívást miszerint maradjak még mert korán van. A borozást, aminek a meghívását alapból nem kellett volna elfogadnom, mert alattomos itallal szemben sosem voltam nyerő, hiszen az árvaházban nem is nagyon fogyasztottunk alkoholt, sőt egyáltalán nem ittunk sohasem. Aztán az egész együttlétet, amit a szeretkezés közben még álmomban sem bántam, viszont amikor felkeltem, az álombeli Tessanak is majdnem szétszakadt a mellkasa a szorító érzés miatt. Az álmomban mégsem minden úgy történt, ahogy az a valóságban. A zuhanyzást követően kiléptem a fürdőből, és nem mással találtam szembe magam, mint Ronaldoval. A szemeim kikerekedtek és a szívem őrült tempót diktált. Nem értettem, hogy-hogy kerülhetett ide, és honnan tudta meg, hogy itt vagyok, mikor ő elvileg az amerikai utcákat és klubokat járja. Tudtam, hogy csak álmodom, de ugyanúgy, mint Larinál mentegetőzni kezdtem és az alkoholra fogtam mindent, viszont meglepetésemre nem volt hozzám egy rossz szava sem, csak annyit mondott, hogy menjek haza és majd ott beszélünk. Ő sietősen elhagyta a szobát, viszont nekem kellett egy kis idő míg összeszedtem a ruháimat, viszont amint megfogtam az összes darabot futva indultam el a házunk felé. Belépve senkit nem találtam a nappaliban továbbmenve a háló felé viszont hangokat hallottam bentről. Amint benyitottam a szívem összeszorult a látvány pedig még álmomban sem volt mindennapi...

(Larissa)

(Kat Graham - Sassy)

Belépve a Bernabeuba kezdeti remegésem csillapodik. Valahogy elégedettséggel tölt el az a tudat, hogy itt vagyok. Újra. Kinyitva az öltözőajtót, temérdek félmeztelen focistával találom szembe magam, mégis egy ember teste vonzz a leginkább. Zavarodott tekintetemen jót mosolyognak.

-          Elnézést, kit keres? –Marcelo áll elém, kissé behajlítva térdét frufrum alá pillant, majd szájtátva lép hátrébb. –Lari? –szája o betűt formál, ajkai elnyílnak egymástól.

-          Sziasztok. –ördögi mosolyra húzva ajkaimat Sergio felé tekintek, aki egy pillanatra még levegőt is elfelejt venni.

-          Végre! A nagy Larissa Morrison rájött, tettei vagányabb frizuráért kiáltanak! –Pufi incselkedve túr bele hajamba, majd megölelve, hátulról is lecsekkolja selymességét. –Nagyon király! –zavartan igazítom meg ujjaimmal mesterien beszárított frizurámat.

-          Most komolyan kellemetlen helyzetben érzed magad?–Gülüke kigúnyolva mutogat felém, tátott szájjal méri végig társait.

-          Tudom Gülü, hogy te ehhez már hozzá tudtál szokni, de ennyi jó pasit egy helyen még soha nem láttam. –fejemhez kapva megforgatom szemem, féloldalas mosolyom arcomon található. Telefonom hangos csörgéssel töri meg a keletkezett csendet, mire elsőre érdeklődve nézek szét, majd pár másodperccel később tudatosul bennem a tény, miszerint én csörgök. - Igen. Tessék? –lehalkítva hangomat arrébb megyek, de a hatalmas barna tekintet elől sehol sem vagyok biztonságban. –Elmegyek fürdeni, kérlek ne jöjjön be senki! –belépve a mosdó részre, lerakom ma beszerzett gönceimet.

-          Oh, ha ezt tudtam volna, pár perccel később hívlak. –búgó hangja meglep, fogalmam sem volt, hogy még szóba áll velem.

-          Valami oka van annak, hogy hívtál?

-          Igen, szeretnék veled találkozni. –határozott kijelentésétől megingok, megnyitva a csapot fél kézzel vetkőzni kezdek. –Beszélnünk kell, nem éppen barátságosan váltunk el a múltkor. –felhorkantva csóválom fejem, ilyenkor sajnálom, hogy nem látja tetteimet.

-          Csodálkozol?! Brian nyomoz utánam, te pedig zaklatsz. Mit akarsz Daniel?! –dühtől remegő testtel dőlök a falnak, agyamra jótékony köd telepedik.

-          Semmi sem az, aminek látszik. Ezt ne felejtsd el. –mondata után már csak a búgó hangot hallom, ami tudatja velem, bontotta a vonalat. Hajamat összefogva, gyors zuhannyal frissítem fel bőrömet. Elfáradtam, és ezen még a hideg víz sem segít.

Kilépve a királyi címerrel ellátott kabinból, mosolyogva csavarok magam köré egy fehér törölközőt. Bőröm barnaságán megcsillannak a vízcseppek, a szatyorból pedig kivéve egy szemceruzát, füstös tekintetet varázsolok magamnak. Nem akarom túlzásba vinni, hiszen egyedül leszek nő a képen, de próbáltam olyan cuccokat keresni, amik annyira nem fognak kitűnni a fekete-fehér összeállításból. Bár ahogy Mout ismerem, biztos vagyok benne, hogy ez első sorba fog beállítani, én pedig ellenkezve fogok utat törni a második sorba. Hajamat leengedve, letörlöm magamról a kósza cseppeket, majd kezem közé véve a pántnélküli csodát, gyors öltözésbe kezdek. A blézer egyetlen gombját még most összegombolom, majd a fotózás hozza a többi papírformát. Cipőmbe belebújtatva lábamat, kinyitom az ajtót, de a déjá vu érzés magával ragad. Sergio magába roskadva ül a padon, fejét kezeibe temeti.

-          Gyere menjünk, még a végén lemaradunk a képről. –felpillantva rám tekintete elidőzik rajtam. Hatalmas barna szemei felfalnak, kezemet felé nyújtva, mosolyogva pillantok rá.

-          Miért vagy ilyen velem? –esdeklő tekintetébe nézve lábaim meginognak, de magabiztosan állok továbbra is vele szembe.

-       -   Nem csak te botlottál az életben. Amúgy sem tudhatod, mit hoz a jövő. –csalogató arckifejezésem következtében megfogja kezeimet, de nem az történik, amit várok. Rántva rajtam egy kicsit, ölébe huppanok. Megfogva vállait eltolom magam arcától, túlságosan is bódító az illata. Szemeimet egy pillanatra becsukom, viszont a puha ajkak hatására ki is pattannak pilláim. Finoman ízlelgeti ajkam, ujjaival végigsimít gerincvonalamon, kezei pedig megállapodnak fenekemen. Belemosolyogva leheletfinom csókunkba, beletúrok hajába. Megölelve azt a férfit, aki egészen tegnapig a világot jelentette számomra, szívem eszeveszett vágtázásba kezd. Csak őt akartam megóvni, ezzel szemben nagyobb kárt tettem benne, mint amilyet szerettem volna.

-          Gyere vissza hozzám. –suttogva ejti ki a szavakat a száján, de válasz nem érkezik. Túlságosan frissen él bennem az emlékkép, miszerint testvéremmel enyelgett. –Kezdjük újra. Menjünk el randizni, csináljunk mindent úgy, mintha most találkoznánk először. –hangja megremeg, fejét nyakamhoz rejti.

-          Nem rajtam múlik, hanem a sorson. Ha egymásnak szántak minket, úgyis megtaláljuk a helyes utat. –mosolyom bíztató, hangomban viszont megtalálható minden kételyem. Apró puszit adva arcára felállok, majd elindulok a csapat után. Kilépve a folyosóra hátamat egy pillanatra a hideg falnak vetem, szemeimet becsukva, gondolkozni kezdek. Tényleg szükségem van rá? „Mint éhezőnek egy falat kenyérre…”

(Alex G - Boyfriend cover)

Cipőm kopogása ütemesen víz hangzik a kihalt folyosón. Megszállottságom következtében testem lángol a vágytól. Miért kellett kedvesen viselkednem vele? Simán elmehettem volna beszéd nélkül mellette. Kilépve a füves területre, kezembe veszem magas sarkúmat. Nem hiányzik még egy bokatörés is a fájdalmam mellé. Lehajtott fejjel lépkedek egy csapat focista felé, semmi kényszert nem érzek arra, hogy egy percre is magabiztos kisugárzásomat mutassam nekik. Hangos füttyszó kíséri lépteimet, fanyar mosollyal arcomon, megrezegtetem pilláimat. Viszont amit a sor előtt látok, lesokkol. Hatalmas sikítással dobom el cipőimet, majd őrült vágtázásba kezdek. Barátom szemei fogva tartanak, a macsós mosoly, mint mindig, most is megtalálható helyes arcán. A külsős szemlélők valószínűleg annyit láthatnak tettemből, hogy ágyúgolyókat meghazudtolva terítem le a portugált, ugyanis körülbelül három méterre lehettem tőle, elrugaszkodtam, és nyakába ugrottam.

Ragaszkodóan szorítom nyakát, karjai keskeny derekamat ölelik. Hiányoztak a csipkelődései, valamint hiányoztak az átbeszélgetett esték. Hatalmas cuppanós puszival jutalmazom okos döntését, miszerint visszatért közénk. Igaz nem tudom az okokat, de ki fogom deríteni.

-          Nem nagyon szoktak így üdvözölni a vörös hajú szépségek. –agyam hirtelen kattan, lehet fel sem ismert.

-          Te félőrült. Lari vagyok. –arcán megdöbbenés suhan végig, karjai másodpercek alatt hullnak le rólam, ami segítségével a puha gyepen kötök ki.

-          Úristen, ne haragudj. De megváltoztál. –lehajolva hozzám homlokomról felemeli hajamat, majd megbizonyosodva róla, kacagva magához ölel.

-          Én elhiszem, hogy imádod, ha a nők a karjaidban kötnek ki, de azért elvártam volna, hogy felismerj. –amennyire teste engedi, duzzogva összefonom magam előtt karomat.

-          Tudod jól, hogy csak test alapján ér utol a szikra, de tekintve arra, hogy belőled annyit láttam, hogy rohansz felém, nem tudtalak végigmérni. –macsós szövegétől hányingert kapok, morogva tolom el magamtól.

-          Nem szeretlek most. –elhúzva számat felpattanok, majd cipőmért elsétálva, felkészülök a fotózásra.

-          Morrison, egy percre! –Mou intve nekem félrehív, Sergio pont most döntött úgy, hogy megjelenik a csapat előtt. Roni kézfogással üdvözli, amit vonakodva ugyan, de tiszteletből elfogad. Szép is a lelkiismeret-furdalás.

-          Mondd főnök. –mosolyomat erőszakosan tartom arcomon, tekintete elidőzik rajtam.

-          A fotózás után lesz egy lazább edzés a Valdebebasban. Két nap múlva pedig megmérkőzünk a Valencia ellen. Lassan vége a bajnokságnak. Szeretném, ha agyban a toppon lennél, szükségünk van rád. Akarsz beszélni róla? –érdeklődve pillant rám, várja válaszomat. Igazából régen találkoztam vele, ezért is kíváncsi arra, hogy mi történhetett velem.

-          Még most nem. Összeszedem magam, és ha elég erőm lesz, és még érdekel, akkor elmesélem. Ígérem. –arcomra adva egy puszit bólint, majd a fotóshoz elindulva közli vele a teendőket.

-          Larissa, első sor! –meghallva edzőm parancsoló hangját, nevetve furakodok a második sorba.

-          Én aztán biztos nem. –incselkedő hangomat meghallva, megrázza a fejét, majd derekamat elkapva, leránt maga mellé.

-          Azt mondtam, első sor. –beállva a kiszabott helyre, szememmel intek Gonzanak. Fellépve Marcelo és Ronaldo közé, Higuain becsúszik a helyemre, így az egész sor átrendeződik. –Ne félj, az engedelmességed legalább a régi. –megforgatva szemét, nevetve húzza ki magát.

-          Pszt. Lari!

-          Mondjad Pufi. –halkítva hangomon kissé elfordítom fejem, majd a csillogó szemekbe pillantva nyugtázom, rossz ötlet volt.

-          Este buli, az edző azt mondta, egy kisebb taktikai tréninget akar… - Mou jelenléte zavaró számára, így inkább befejezi monológját. –Házibuli. –szinte leheli a szavakat, tettével megmosolyogtat. Bólintva egyet jelzem megértettem, és részt is fogok venni az összejövetelen. Igaz hamarosan várható egy vacsora is, de az csak nyolc forduló után.

(Pitbull - Krazy)

A csapatkép készítése után Ronaldoékkal még beállunk egy-egy vállalhatatlan képre is, de tekintve arra, hogy ez nem lát napvilágot, mosolyogva ugrok a kamera elé. Kinyújtva nyelvemet pózolok barátaimmal, viselkedésünk egyáltalán nem tükrözi megjelenésünket és korunkat. Imádom ezeket a srácokat, és már nagyon hiányzott a kis triónk. Hajamat összefogva, frufrumat egy hajpánttal tűzöm hátra. Csoportosan indulunk el az edzőközpont felé, többen cukkolnak ruhám miatt. Természetesen nem lógok ki a színösszeállításra tekintve, de a darab hosszúsága sok embernek szemet szúr. Borzasztóan perverzek tudnak lenni a focisták, bár ez ellen nem akarok tenni. Ők így jók, ahogy vannak. Viszont Ronaldo bunkóságát meg fogom még az este folyamán fejteni.

Gyors öltözés után letudjuk a szabványformát, kilépve a központ pályájára, szokatlan hiányérzetem támad. Szerettem itt edzeni, de valahogy a Bernabeu jobban megmozgatta fantáziámat. A csapat beáll melegíteni, viszont hála barátaimnak, újra fantasztikus hangulat kovácsolódik közöttünk.

-          Lari, mondták már neked, hogy ha agresszív énedet hozod felszínre, levörösödik a hajad? –örülök, hogy minden a régi, de azért nem szívlelem a rólam szóló poénokat. Ujjaimmal egy szívet formálok, majd kényes hangon beszélni kezdek.

-          Én is szeretlek Cristina! –a csapat egy emberként kezd el kacagni, bár Ronaldo nem foglalja imába viccemet. Vérmes tekintete nevetésre késztet, Mou a távolból boldogan figyeli az eseményeket. Egy pillanatra veszítem szem elől drága portugál barátomat, máris csak loholó fejét látom közeledni. Sikítva ugyan, de röhögve kezdek el sprintelni, viszont nem tudom, most kit használhatnék háznak. Legutoljára mikor a katalán kapus kergetett, a közelemben volt Fabregas. Megtorpanva egy pillanatra leterítenek lábamról.

-          Ki a Cristina?! –játékos hangja elfeledteti gondolataimat.

-          Hiányoztál Roni cica. –csiklandozása elől nem tudok kibúvót találni, tekintve arra, hogy éppen hátamon foglal helyet. Mindenki nevetve nézi végig incselkedésünket, de senki nem segítene. Mou elégeli meg kínzásomat, belefújva sípjába összerendeli a csapatot és beszélni kezd.

Chapter 32.

Sziasztok!

Először is. 

VIVA ESPANA! 
A spanyolok megvédték a címüket, és fantasztikusan teljesítettek az Európa Bajnokság alatt.

Megérkezett a fejezet, és reméljük tetszeni fog. A szavazatokat köszönjük, tanulságos volt a kedvenc karakter kérdés.:D

Jó olvasást!

Puszi Lari, Tessa

(Larissa)

(David Guetta - Love is gone)

Igazából ki sem lábaltam még a kezdeti sokkból, máris beleestem a másikba. Nem értettem testvérem tettét, hiszen mindig mellette voltam és támogattam. Segítettem őt még akkor is, amikor nem láttam pozitív végkimenetelt egy-két dolognál. De biztos azt érdemlem, hogy a szeretteim szépen fokozatosan hátba szúrjanak, bár átgondolva, én sem cselekedtem másképp. Gyilkos mosolyomat elővéve rákacsintok férjemre, majd megköszönve fáradozásukat, a kijárat felé veszem az irányt. Lehet nem volt éppen emberi a tettem, de túlságosan is sértették most az önérzetemet. „Át kell gondolnom egy-két dolgot, és végre dűlőre kell jutnom a magánéletemmel kapcsolatban.” Nehéz beismerni, de fájt önbecsülésemnek, hogy pont a húgomat vitte ágyba. Utazásom emiatt a történés miatt még várat magára. Még nem jött el az-az idő, hogy megtudjam eredményeimet, ameddig lehet, húzom a szembesítést.

Úgy gondolom az utóbbi időben igencsak elhanyagoltam magam, így boldog mosollyal az arcomon indulok vásárló körútra. Belépve a hatalmas madridi plázába, agyam kicsit átszellemül. Teljesen meg akarok változni, hiszen tekintve életemre, már semmi sem olyan, mint amikor Spanyolországba költöztem. Megállva a szökőkút mellett, szívem hevesebben ver. Mindig is utáltam vásárolni, de ideje változtatni szokásaimon. Kezdve ezt a hajamnál. Szép és jó az egyszerű fekete, viszont ki akarom próbálni az újabb stílusokat is. Lábaim önkéntelenül indulnak el egy fodrászszaküzlet felé, ahol a tulaj tiszteletteljesen üdvözöl.

Leülve a székbe, arcomra szokatlan mosoly költözik. Túlságosan is el voltam foglalva nyomorúságos életemmel, és most eljött az a pillanat, amikor beleuntam ebbe. Túl kell lépnem a múlton, és megfelelően kell élnem jelenemet. Ahhoz, hogy igazán boldog lehessek, nem szabad törődnöm a szomorú percekkel.

Szabad kezet adva fodrászomnak, fantáziájára bízom frizurámat. Alapos mosás után beültet egy tükrös fülkébe.

-          Ne haragudj, nem lehetne az, hogy csak a végeredményt lássam? –hitetlen arckifejezésén jót mulatok, de hogy megbizonyosodjon tettemről, megállok vele szemben.

-          De mi van akkor, ha nem fog tetszeni a várt eredmény? –összehúzott szemekkel méreget, gondolom többször volt már reklamáció egy-két félrevágott tincs miatt.

-          Akkor majd megnő. –mosolyom őszinte, lábaim magabiztosan indulnak el egy tükör nélküli szék felé.

Agyam zakatol, de annyiban biztos vagyok, hogy nem fogom megbánni ezt a tettemet. Mindig is konkrét tervekkel utaztam mindenhova, de a mai napomat a spontaneitás fogja uralni. Elegem van a magabiztosságból, és a kényszerből is. Ma végre rájöhettem arra, hogy azok az emberek szúrnak hátba, akiktől egyáltalán nem várnád. Tekintek itt húgomra, férjemre, bár legjobb barátomat is ebbe a kategóriába sorolnám jelen esetben. Az a baj, hogy nem győződtem teljesen meg arról, hogy tudott-e az utánam való kutatásról, vagy sem, ugyanis sértette önbecsülésemet ez a tett. Soha nem szerettem, ha beleszóltak az életembe, és már önmagában az a tudat felzaklat, hogy Daniel és Brian ismeri egymást. Életem amúgy sem elég bonyolult, még ennek a két őrültnek is meg kellett jelennie. 

A hajszárító zúgása észhez térít, túl sokat agyalok mostanában felesleges dolgokon. 

Fodrászom kezeit vállamra rakja, bíztató mosoly kíséretében egy hatalmas tükröt tol elém. Félve tekint rám, viszont én már csak tükörképemmel tudom elfoglalni magam. Teljes frufrum egészen szememig ér, vörös színe magára vonja az emberek tekintetét. Selymessége utat tör ujjaim között, mosolyom levakarhatatlan arcomról. Derékig érő hosszúságát meghagyta, frissítésképpen keveset vágott a végéből. Hajam alja fekete színben pompázik, még felső része élénkvörösben. Elégedetten tekintek a fodrászra, aki megfeszülve várja reakciómat, ami most kimerül egy hatalmas mosolyban.

-       -  Azt hiszem, a barátaimat le fogom sokkolni új külsőmmel. –nevetve túrok hajamba, majd zsebembe nyúlva busás összeget csúsztatok a fiatal férfi kezébe.

-          Tudod, kicsit tartottam attól, hogy olyan leszel, mint a többi vendég. De ezt megcáfoltad akkor, amikor átültél egy tükör nélküli szekcióba. –csillogó szemekkel intek neki búcsút, majd következő utam egy étterem felé vezet. Kissé eltelt az idő, és egészen megéheztem. Egy kéz utánam kap, mire szívem hatalmasat dobban. –Ne haragudj, de a telefonodat nálunk hagytad. –szelíd mosoly játszik szája sarkában, élénkzöld szemében huncutság csillog.

-          Köszönöm. Éppen ebédelni indultam. Velem tartasz? –szokatlan érzés tölti el bensőmet, gyomrom egészen apróra zsugorodik. Markáns arcéle érett férfire utal, ragadozó tekintetében bujaság bujkál.

-          Természetesen. –karjait átdobja vállamon, majd a mozgólépcső felé tolva együtt indulunk el egy étterem felé. –Szereted a gyorsaságot?

-          Imádom. –kétségeim, melyek kérdése felé irányulnak, egy percet sem enyhülnek.

-          Feszültnek tűnsz. –összehúzott szemekkel méreget, tekintete elidőzik a vállamon található hegemen. Hajammal eltakarva testrészem, megállok egy pillanatra.

-          Mit szeretsz inkább? One Direction vagy Eminem? –arcára hatalmas mosoly telepedik, kacagását megpróbálja visszafojtani.

-          Úgy gondolom a One Direction fantasztikus zenét gyárt. –eltorzítva hangját rövid hajába túr, majd ujjaival egy V betűt felmutatva, komolyan kezd el beszélni. –De számomra Eminem az isten. –kacsintása után megforgatja szemeit. –Nem, nem vagyok meleg. –látszólagosan megnyugszom, majd hajamba túrva együtt érzően nézek rá.

-          Sajnálom, hogy át kellett élned a poklok poklát. Letudhattam volna egy egyszerű színteszttel is. –szemeim egyáltalán nem takarják szavaimat, huncut csillogással mérik végig a korabeli srácot.

(Gavin Degraw - I dont want to be [magyar])

-       -   Egyébként Adam vagyok. –kezét nyújtva illedelmesen bemutatkozik, arcomhoz hajolva két puszival jutalmaz.

-       -   Én pedig éhes vagyok. –mosolyogva lépek be végre az ajtón, gyomrom hangos korgással jelez. Leülve az egyik bokszba, magam után húzom újdonsült barátomat, majd az étlap tanulmányozása nélkül leintem a pincért.

-      -    Jó napot! Sikerült választani? –kezébe véve a papírját, felém biccent.

-     -     Szia. Sült krumplit kérek grillezett csirkemellel, és salátával. Köszönöm. –incselkedve nézek a fiatal srác szemeibe, mire zavartan ugyan, de leírja rendelésemet.

-       -   Ugyanazt kérném, amit a hölgy rendelt. –felém bökve féloldalas mosoly kúszik arcára. –Tudod soha nem gondoltam volna, hogy egy híres focista elhív ebédelni.

-          Remélem kisfiú, ezt most nem gondolod komolyan. Meghívtalak, de nem szándékoztam fizetni. –angyali ábrázatomhoz társul a már megszokott ördögi mosoly, viszont Adam úgy látszik nem hisz nekem.

-          Biztos vagyok abban, hogy te az a típus vagy, aki kieszi a barátait a vagyonukból.

-          Látszik, nem gondolod? –felállva székemről felhúzom pólómat, majd formás hasamat megvillantva, rákacsintok. Megrázva fejét ételére koncentrál. Hatalmasat nyelve félrenéz. Nevetésemtől zeng az egész étterem.

-          Nem emlékszel rám, igaz?! –zöld szemei megvillannak, kérdését rengeteg kusza gondolat követi. Nemleges fejrázásom követően hatalmasat sóhajt. Intve a pincérnek számlát kér, borravalóval együtt kifizeti ebédünket. –Tekintsük ezt az első randinak. –szemei csillognak, izmai megfeszülnek.

-          Bocsi, első randin nem eszek semmilyen hizlalót. –legyintve egyet kényeskedve adom tudtára a mai lányok szavait.

-          Oké, akkor holnap ugyanitt, ugyanekkor. –macsós külseje csábító, viszont agyam lepörgeti teendőimet.

-          Nem jó, edzésem van. –mosolyom levakarhatatlan, telefonomat megfogva szó nélkül indulok el az ajtó felé. –Viszont neked menned kell, dolog van a fodrászatban. –intek egyet, utam viszont egy telefonos központ felé vezet.

Úgy gondolom ideje lecserélni Blackberrymet, szegény készülék kissé megviselt állapotban terül el tenyeremben. 

Kinézve az új Nokia Lumia-t, zsebembe nyúlva kipengetem az árát, majd megkérve az eladót, átmentetem számaimat a készülékemről. Ilyenkor örülök annak, hogy ennyi pénzem van. Szerencsére soha nem kellett összehúzni a nadrágszíjat, tekintve apa fizetésére is. Persze ez nem azt jelenti, hogy felesleges dolgokra szórtam a pénzt, de ha megtetszett valami, nem kellett nemet mondanom. Így is történhetett az, hogy mindig megkaptam az általam kiszemelt vadonatúj sportszereket. Viszont szinte már remegve vártam saját jövedelmemet. Nem szerettem édesapám pénzét költeni, még akkor sem, ha tudtam, nem lenne annyi idő az életünkben, hogy mindet elszórhassam. Örültem, ha kicsit is viszonozhattam azt, amit tőle kaptam.

Gondolataimból már a ruhabolt eladója ránt ki, kedves mosolya őszintén található meg arcán. Kezeit meglengeti szemeim előtt, felnézve a szemben lévő egészalakos tükörben meglátom magam, és elkezdek kacagni. Új telefonom előrenyújtott jobb kezemben van elhelyezve, új hajam kissé kócosan meredezik az ég felé, a tréning, amit viselek szegény hatást kelt a csillogós új ruhák között.

-          Elnézést hölgyem! Segíthetek valamiben?! –nem tudom szegény hányszor tette már fel kérdését, de még mindig nem akaródzik a válaszolás.

-          Ne haragudj, kicsit elbambultam. Csak vásárolni szeretnék, köszönöm. –szelíd mosollyal az arcomon indulok el a szebbnél-szebb ruhák felé. Tekintve arra, hogy ma vár ránk egy közös csapatfotózás, kell valami Laris egyszerű viselet. Öltönybe mégsem bújhatok.

Megpillantva a kirakatbábun egy tűrhető darabot, felé veszem az irányt. Fehér sztreccses anyaga vonzza szememet, mellrész alatti kövek egyszerű, mégis szolid, ünnepélyes megjelenést varázsolnak neki. Szó nélkül levéve a babáról kezembe fogom, végezetül pedig a blézerek felé indulok. „Nem Lari, bármennyire is erőlködsz, soha nem fogod megszeretni a vásárlást.” Fej rázva gondolok a kis hangokra, amik állandóan gondolataim között beszélnek. Egy fekete, hátul hosszított darabot szemelek ki, igazából ezért szeretem a mostani ruhaboltokat. Univerzális, egy helyen több dolgot is megtalálhatok megerőltetés nélkül. Cipőnek természetesen magas sarkút szánok, tekintve a ruha kinézetére, valamint arra a számunkra ünnepségre, amit minden évben megejtünk. Szerettem ezeket a fotózásokat, ilyenkor egy nagy családot alkottunk edzőkkel és játékosokkal együtt.

Végigsétálva a polcok mellett, a szimpatikus, élénk színű darabokat kezembe kapom. Hellyel közel rápillantok a méretre, de szokásomhoz híven próbálás nélkül indulok el a kasszához. Valami oka úgyis lesz annak, hogy ne vegyem fel a most beszerzett ruhákat.

Csillagoknak megfelelő összeg megmosolyogtat, bankkártyámat elővéve pár gombnyomás után lehúzom vagyonomat, de legalább nyoma is van. Rengeteg papírtáskába pakolják, majd kezembe adva mosolyogva búcsúznak el tőlem. Úgy terveztem a mai napomat, hogy bejárom a plázát, ezzel szemben az első kiszemelt koktélruha után meguntam a vásárlást. Az eladók kedvességére visszagondolva, nem mindennap hagynak ott az emberek ennyi pénzt.

Tekintve arra, hogy nincs sok időm a fotózásig, nem agyalok azon, hogy hazamenjek Mou házába. Elindulva a stadion felé, hosszas gondolkozásba kezdek. Érdemes számomra így folytatni egy darabig az életem? Mert az tény, hogy sokáig nem fogom bírni a pénzéhes cica szerepét. Viszont nem akarok többet mással törődni. Azt akarom, hogy valahogy visszakapjam a rég elvesztett Larissa Morrisont. Szeretném, ha a közelemben élő emberek megismernék régi, naiv énemet…

(Ronaldo)

(Ed Sheeran - Goodbye To You)

Már untam magam ezen az istenverte divatbemutatón és minimum százszor megbántam már, hogy elfogadtam a meghívást, viszont annyi haszna volt, hogy két elesett modell összeszedése között tudtam egy kis időt fordítani arra, hogy gondolkodjak. Egy ideje, vagyis pontosítva a dátumot pár napja már forgattam a fejemben egy kósza gondolatot, de mind ahányszor felröppent az ötlet a fejemben, annyiszor el is vetettem, és nem foglalkoztam vele. Most viszont volt időm ugye és kicsit jobban is megfontoltam az elsőre nem túl magabiztosnak érezhető tervemet. Aztán másodjára átrágva magam a teljes gondolaton úgy döntöttem, hogy úgy cselekszem, ahogy elterveztem. Mikor sikerült minden modellnek épségben, vagy kisebb nagyobb horzsolásokkal letalálnia a világot jelentő deszkákról eljött az Irina ideje, ugyanis ő volt ennek az estnek a sztárvendége. A nézők állva fogadták őt, így én is felálltam egy öltönyigazítás után. Meglepődtem magamon, hogy ilyen ruházatban voltam hajlandó megjeleni. Általában, csak a nagyobb rendezvényeken veszem fel az ilyesfajta öltözetet, de azt is úgy, hogy a Real Madrid címer a szívem fölött díszeleg. Megrázva a fejem ismét Irinára koncentrálok, és a színpadon nyújtott teljesítményét figyeltem. Nem csinált valami hű, de nagydolgot ugyanis csak a kifutó egyik végéről sétált a másikba, de a közönség éltette őt, és látszólag nagyon szerették, és hozzá kell tennem, hogy nagyon jól csinálta, amit csinált. Mikor elém ért egy apró mosolyt dobott nekem, majd egy kacsintás után a másik oldalra állt át. Én egyedül a mosolyt viszonoztam, de többet nem is szándékoztam tenni. Attól, hogy eljöttem még nem felejtem el, hogy miket mondott Tessaról szóval én még ugyanúgy emlékszem tetteire, de próbálom ezt a rövid kaliforniai utat kicsit feldobni. Mikor vége lett a bemutatónak, a modellek még utoljára felsorakoztak a kifutón és végül a divattervező is megérkezett. Körülbelül tíz teljes percet éltette őt a főként fiatalokból álló közönség, majd a tömeg hirtelen oszlani kezdett. Én az előtérbe sétáltam és vártam, hogy lássam modell barátomat felbukkanni a tömegben, de sehol se találtam meg őt a szememmel hiába pásztáztam végig a tömegen kismilliószor. Majd mikor már úgy gondoltam, hogy feladom, mert semmi esély nincs arra, hogy ebben a strand méretű hallban megtaláljam valaki megfogta a vállam és maga felé fordított.

-          Remélem tetszet a show. – mosolyogva tette fel kérdését mire viszonoztam tettét és válaszoltam a rejtett kérdésére.

-          Persze, igaz sohasem voltam még ilyesfajta rendezvényen, de megnyerő volt. – nem tudtam, hogy mióta hazudok ilyen jól, viszont látszólag elhitte a kis füllentésemet a fellépésével kapcsolatban.

-          Aha, értem. Ismerlek már Cristiano Ronaldo. – kis szünetet tartva megrémült fejjel néztem felé, hogy mégis mi történik, de komoly tekintetét felváltotta a fülig érő szája majd úgy folytatta. – Valld be nyugodtan, hogy utáltad az egészet, nem fogok megsértődni, de nagyon rosszul hazudsz az ilyen divatos kérdésekben. – kicsit meghökkentem, hogy az alakításom nem volt megfelelő és hihető, de úgy gondoltam, hogy ez van, nem lehetek mindenben nyerő. – Na jó, nekem most mennem kell néhány interjút kiosztani, de megvárhatsz itt a hallban, vagy a bárban is, ami arrafelé van. – vállamat megfogva egy apró gesztust küldött felém, miközben megmutatta a bár kilétét. – Ígérem sietek, de ezek az interjúk kötelezőek aztán nemsokára élőben is megy majd egy ilyen kis divatjelentés és abban is fel kellesz lépnem úgymond, de utána a tiéd vagyok. Majd ha nem találnálak meg felhívlak és megbeszéljük, hogy hol és mikor találkozzunk. – egy mosoly után már ment is tovább, bár a közlekedési tempója inkább hasonlított egy sebesvonatéhoz, mint egy modelléhez, de ezt az észrevételemet csak egy mosollyal nyugtázta, majd az imént látott bár felé vettem az irányt.

Kikérve egy whiskyt lassan kortyolgatva jutattam szervezetembe a tartalmát, majd kérve még egyet ismét előjött az a gondolat, amit már ez ideje forgatok a fejemben. Igazából nem tudom, hogy Irina mit akar tőlem, és a tervem kigondolását elnyomta a barátom tette iránti kíváncsiság. Bár lehet, hogy most az egyszer tényleg semmilyen hátsó szándék nem vezérelte egyszerűen tényleg csak beszélgetni akar, hiszen itt Amerikában nincs is senkije úgymond. Az oké, hogy vannak a modell barátnői, de nem hiszem, hogy bennük feltétel nélkül megbízik, viszont azon csodálkozom, hogy én egy ilyen bizalmas ember vagyok, hogy velem szeretne beszélgetni. Az elmélkedésemből a telefonom rezgése szakít ki, majd megpillantva előbb emlegetett barátom nevét a kijelzőn a zöld gombra tapadt az ujjam.

-          Igen? – hangomon már hallatszott, hogy némi alkoholt juttattam a szervezetembe, viszont teljesen biztos voltam benne, hogy nem vagyok részeg.

-          Ha jól sejtem a bárban vagy, na mindegy is.  Annyit szeretnék kérdezni, hogy itt van egy nagyon jó barátom, aki újságíró és szeretne írni a kapcsoltunkról egy cikket. Szóval szeretné tudni, hogy benne lennél-e abba, hogy adjunk neki egy közös interjút, amit majd lehozhat. - kicsit elgondolkodtam a dolgokon aztán arra jutottam, hogy miért ne ha barátja, akkor csak nem lesz olyan, mint a többi tízmillió hasonló szakmájú ember, hogy mindent lehoznak az újságban, kivéve azt, amit te valójában mondtál.

-          Igen a bárban vagyok, és az interjú ellen sincs ellenvetésem. – válaszomat gyorsa adtam a tudtára, hogy mutassam ezzel is, hogy ugyan ittam már, de nem vagyok részeg.

-           A barátom kérdezi, hogy most csináljuk meg az interjút, vagy egy másik időpontban. Például holnap. – örültem, hogy feldobta az az újságíró ezt a lehetőséget, így inkább éltem vele és lecsaptam az ajánlatra.

-          A holnap nekem jobb lenne, ma már nem teljesen vagyok beszámítható állapotban így inkább szeretnék, előtte pihenni egy kicsit, plusz még beszélgetünk is ma tehát akkor inkább holnap. – válaszom után egy kicsit még beszélt a barátjával, majd ismét rám koncentrálva már csak velem társalgott.

-          Gyere öt perc múlva a bár hátsó ajtójához. – mondata után villámgyorsan bontotta a vonalat, olyannyira gyorsan, hogy még csak a bár hátsó bejáratát sem találtam meg szemeimmel. Megittam poharam tartalmát, fizettem, majd a hátsó ajtót kezdtem el keresni. Végül feladtam és pultos srác segítségét kellett kérnem, aki a pult mögött lévő bejáratra mutatott, majd annyit mondott, hogy menjek végig a jobbra vezető hosszú folyosón. Hallgattam rá, így a pult mögé sétálva már messziről láttam, a hátsó bejárat ajtaját. Kilépve rajta megcsapott az esti kaliforniai levegő, majd Irinát megpillantva egy autóból két lépéssel a kocsi mellé kerültem. – Pattanj be, van egy dolog, amiről beszélnünk kell. – engedelmeskedve neki az anyósülésre huppanok, majd kicsit kinyújtóztatva lábamat, minden figyelmemet rá fordítom. – Nem tudom, hogy most mi játszódik le a fejedben, de annyi biztos, hogy szereted Tessat. – arcomra olyan szinten kiült a meglepődöttség, hogy még a vak is észrevehette volna ezt. – Nos, hogy miért is térek ki erre. Spanyolországba kell utaznom és még a ma éjszaka folyamán el kell indulnom. Szóval az ajánlatom a következő velem jöhetsz és megpróbálhatod helyrehozni mindazt, amit elrontottatok. Mert mindketten hibásak vagytok ebben az ügyben. Gyorsan reagálj, mert nem sok időnk van. Magángéppel mennénk, vagy megyünk nem tudom, hogyan ragozzam az igét addig, amíg nem válaszolsz az ajánlatomra. – meglepődöttség tükröződött még mindig az arcomon, és nem tudtam egyből egy határozott igent rávágni az ajánlatra pedig a hazautazás ötlete körvonalazódott már egy ideje a fejemben.

-     -     Nem is tudom. – nem a hazautazástól féltem, mert voltam ahhoz elég bátor, hogy felvállaljam a tetteim következményét, egyszerűen az Irinához tartozó mérhetetlen kedvesség rémített meg egy kissé. – Oké és mit kérsz viszonzásul? - kérdésemmel látszólag feldühítettem, de tudnom kellett, hogy szeretne-e valamit.

-         Semmit. Ronaldo pontosan ez az, amit megbeszéltünk nem emlékszel. Csak barátok, én pedig baráti kötelességemnek teszek eleget azzal, hogy felajánlom neked ezt az utat hazáig. – ezek után úgymond kissé fellélegeztem és határozottabban tudtam válaszolni.

-          Mennyi időm van összepakolni? – szája mosolyra húzódott, majd úgy válaszolt. Mivel magángépről volt szó lehetett csúsztatni az indulást, de mindenképpen az éjszaka folyamán kellett, hogy elinduljunk. Irina kérdezés nélkül indította be az autót, majd a következő állomás már a hotel volt, hogy össze tudjak pakolni. Nem tudtam elhinni, hogy ennyire megváltozott az a személy, aki Tessat becsmérelte, most pedig azt mondja, hogy mennyek haza hozzá. Nem értettem, de nem is akartam, örültem annak, hogy az égiek pont így gondolták, hogy össze kell ezt hozniuk nekem. Már amint mondtam, ha modell barátom nem ajánlja fel az utazás lehetőségét a magángéppel, akkor is erősen gondolkodtam ezen már pár napja, hogy ideje lenne leküzdeni a gyávaságomat és visszamenni Madridba, hogy mindent tisztázzak a nevem körül.

(Hayley ft B.O.B - Airplanes [magyar])

A bepakolás gyorsan ment, mert annyira nem is voltam szétpakolva, csak néhány ruhadarabot kellett begyűrni a táskámba és az öltönyt egy kényelmesebb göncre cserélni, az öltönyöm amúgy is kölcsönzött volt, így azt alapból nem viselhettem a hazafelé vezető úton. Plusz nem is lett volna teljesen kényelmes egy közel tizenegy órás utat abban a pincérjelmezben végigülni. Irina nem kísért fel, a kocsiban várt rám. Tudta, hogy nincs is sok cuccom ráadásul ok nélkül nem szoktam sokat pepecselni a pakolással. Lerendeztem a hotelbeli papírokat, majd egy jókora összeget otthagyva az autó felé vettem az irányt. A nyitott csomagtartóba dobtam a cuccom és láttam, hogy az enyém mellett egy másik bőrönd is nyugszik. Először meglepődtem, majd arra jutottam, hogy a nők nem mindegyik példánya képes órákon át pakolni. Gyorsan behuppantam mellé, majd óriási gyorsasággal indultunk el a helyi reptér felé. Nem kellett sokat utaznunk a hoteltől főleg nem abban a tempóban, amit Irina diktált. Megérkezés után lepasszolta az autót az egyik kölcsönzősnek, majd a sietősen indult el a reptér felé. Értettem én, hogy sietni kell, de nem tudtam, hová ez a nagy sietség így este. Óriásit néztem mikor láttam, hogy a reptér még a késői órákban is dugig volt, sőt alig lehetett mozdulni, annyi ember tolongott a pultok előtt. Én a háttérben leültem egy kis padra, majd egy kapucnis felsőt felvéve a kapucni alá rejtettem el kilétemet. Irina idegesen állt a pult előtt. 

Több mint húsz percen keresztül veszekedett egy öreg nővel, aki a végére már hívott egy másik embert, hogy segítsen neki. Így hátulról vicces volt a jelenet, bár gondoltam, hogy orosz származású barátom milyen idegállapotban lehet most. Végül csapkodva jött felém mutatva az irányt. Becsekkoltunk majd vártuk, hogy egy stewardess elkísérjen minket a magángéphez.
Az utazás persze hosszú és fárasztó volt. Hol beszélgettünk, hol pedig mindketten aludtunk a majdnem fél napig tartó utazáson. 

Végül arra eszméltünk fel, hogy a pilóta bemondja, hogy megérkeztünk. Kicsit dobogott a szívem és nem tudtam, hogy akkor innen hogyan tovább, viszont Irinára még ebben a helyzetben is számíthattam és valljuk be kellemesen csalódtam benne a kaliforniai utam alatt. 

Figyelmesen magyarázta el, hogy melyik úton menjek ki a reptérről, hogy ne vegyenek észre, így elbúcsúzva tőle, úton voltam, hogy helyrehozzak mindent, amit elrontottam