If your father is a boss...

És meg is hoztam az új fejezetet. Ismét korábban, de hála a biztatásoknak és a pozitív visszajelzéseknek, mindig sikerül viszonylag hamar befejezni egy fejezetet. Köszönöm szépen, hogy ennyien látogatjátok az oldalt, számomra ez még mindig hihetetlen... Jó olvasást:)

~ Andrew

~Cesc Fabregas

~Chamakh

~Arshavin


"Hallottam, hogy mindannyian a nevemet kiáltják, de akkor már semmisem számított… „Nem hiszem, hogy könnyebb lesz valaha is. Csak hozzászoksz az ürességhez, a veszteséghez, és megtanulsz vele élni.”"

Szó szerint beesek az ajtón, de valahogy most nem tudok ezzel törődni. Az agyam azt szajkózza, hogy minél hamarabb el innen. Előkapom az utazótáskát, amit tudok, beledobálok, majd a sporttáskámmal együtt a vállamra kapom, és már loholok is le a lépcsőn. Hallom, hogy egy kocsi megállt a feljárón, ezért a hátsó ajtón megyek ki. A cuccomat átdobom a kőkerítésen, és átmászok én is. A repülőtér nincs messze az otthonomtól, ezért gyalog indulok el. Mivel még mindig a buli ruhában vagyok, ezért felveszem a teremcipőm, és az egyik edző ruhámat, majd folytatom az utamat. Apának mégis mit mondok majd? „Ne haragudj, közbe jött pár dolog, David megjelent és el kellett hagynom Madridot.” Ezzel a szöveggel mégsem állíthatok haza.

Mikor már a jegyemet is megvettem, és be is csekkoltam, akkor már csak azt vártam, hogy felszólítsák az utasokat a beszállásra. Nem tudom miért, de végig az ajtók felé néztem. Vajon utánam fog jönni? De mégis. Ha eljön, miben változik a döntésem? Semmiben. „Kérjük a Londonba tartó utasokat, hogy szálljanak fel a gépre.” Végre. Életemben nem vártam még ennyire ezt a mondatot.

-          Szia, életem. Hogy vagy?

-          Szia, apa. Hazamegyek Londonba. A kiscsodám még ott áll a parkolóban?

-          Igen. Csak rád vár. De mi történt?

-          Semmi. Nem telefontéma. Ha hazaértem hatalmas élménybeszámolót tartok, de most hamarosan felszáll a gépem. Csókok, pár óra és találkozunk. – meg sem vártam, hogy válaszoljon, csak az i-podom fülesével játszottam. Tényleg ezt érdemlem az élettől? Talán Sergioval is lehetett volna valami. Nem volt közömbös számomra, igaz azt nem tudom, hogy igazából ő mit érez irántam, de a „szükségem van rád” mondata elárult nekem valamit. Mindegy is ez az egész már, mondhatni, hogy mától Madrid a múltam egy része, amit árnyékok fednek, de néha mégis kisütött az a bizonyos nap. Nem törődve senkivel, elkezdtem zenét hallgatni, még arra se figyeltem fel, mikor valaki leült mellém… A pilóta bemondja, hogy „hamarosan megkezdjük a leszállást, kérjük, kapcsolják be az öveiket.” Hál’ istennek meg sem kellett mozdulnom, hiszen fészkelődés nélkül ültem végig a repülőutat.

Teljesen kizártam a külvilágot, mint egy robot úgy végeztem el a megszokott feladatokat. Egyedül a sportcuccaimat vittem fel a gépre, így most halászhatom a bőröndöm. Meglepetésemre édesapám áll a váróban, és rohan oda hozzám. Már amennyire egy edzőtől ez illik. Elveszi a bőröndöt, majd nyúl a sporttáskáért is, de azt már nem adom oda neki. Sok olyan dolgot rejt ez a táska, ami örök emlékként szolgál majd a Madridban eltöltött időről.
 Szó nélkül előveszem az Audi Q7-es kulcsait, és mindent bedobálok a csomagtartóba. Apa meg se szólal, csak érdeklődve néz. Rájövök, hogy így a „hiányoztál” duma nem fog bejönni, ezért egy mosolyt erőltetek az arcomra.

-          Mi a baj Lari? Olyan vagy, mint akinek valami baja van.

-          Semmi nincs apa! Csupán már nagyon hiányoztál te is és a csapat is. Elfáradtam, hiszen hosszú volt az út. Apropó. Honnan tudtad, hogy most érkezem?

-          Mivel mondtad, hogy a repülőn ülsz, ezért megnéztem azt, hogy melyik indult most Madridból és mikor ér ide. Igaz csúsztatok egy kicsit, de hősiesen és türelmesen vártalak.

-          Hát igen… nekem van a legjobb apukám a világon. –beszálltunk a kocsiba, majd hazafelé vettük az irányt. Nem kis meglepetésemre az egész focicsapat ott ült a nappalinkba, és elsőnek Fabregas ölelt meg. A kedvemen egy kicsit dobtak a srácok, de fáradságra hivatkozva felmentem az emeletre. Minden nap csörgött a telefonom, a blankók SMS-ekkel bombáztak, de semmire nem reagáltam.
A srácokkal edzettem minden nap, visszairatkoztam az akadémiára, mondhatni úgy éltem, mint Madrid előtt. Barátnőmmel már 2 hete nem beszéltem, és ez aggodalommal tölt el. Vajon jól vannak? A Real Madrid meccseit folyamatosan számon tartom, izgulok értük minden összecsapásnál. Már nem úgy játszottak, mint amikor velük töltöttem az időt. Marcelo formán kívül van, többször olyan piti helyzeteket ront el, ami által az ellenfél előnybe kerül, hogy tv-n keresztül nézni is fájdalmas. Ramos szinte minden meccsen besárgul, plusz olyan belépőket csinál, ami miatt már 6szor kiállíthatták volna. Ronaldo egyre többet önzőzik, több madridista kifütyülte már a Bernabeuban. Kérdezem én, hol az összetartás?

-          Larissa gyere, meccsünk lesz! Le fogjuk késni a gépet, ha nem indulunk el most rögtön! –az utolsó meccsem a madridi focistákkal volt. Most sem játszani megyek, csupán ott fogok ülni a kispadon, és bíztatni fogom az ágyúsokat a Barcelona ellen. Hatalmas önbizalommal indulunk neki ennek a mérkőzésnek, de a Barca az a csapat, amelyik mindig tud újat mutatni. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha is visszatérek még Spanyolországba, azt pedig főleg nem, hogy ezt egy angol csapattal teszem majd meg. Most mégis itt ülök és zenét hallgatok Cescyvel a gépen. Hiányoztak mindannyian, de az én szívem már a madridistáké. Fabregasszal sokat beszélgettünk az utóbbi pár héten, mindenről tudott, ami Madridban történt velem. Nem helyeselte azt a döntésemet, hogy elköltöztem onnan, főleg, hogy búcsú nélkül tettem ezt, de megérti, hiszen olyan dolgok voltak ott, amiken nem lehet csak úgy túllépni…

Most megy fel a kezdő keret a pályára, mi pedig leülünk a padra. Sok füttyszót kapok, nem értem, hogy ezt miért csinálják. Hallom, hogy valaki a nevemet kiabálja, de nem látok ismerős arcot.

Az első félidőben volt pár helyzetünk, de teljes mértékben a Barcelona uralja a játékot. Pep odajött a meccs alatt hozzánk, és megkérdezte, hogy a következő átigazolásnál, nem erősíteném-e az ő csapatukat. Mondanom sem kell szerintem, tiszteletteljesen a képébe röhögtem, mire csak annyit mondott, hogy sejtette, hogy így fogok reagálni. A fiúk letörve, de mégis bizakodva mennek be az öltözőbe, majd én is utánuk szaladok, de Cesc útközben megállít, és egymást karolva lépünk be.

-          Kölyök! Tudjuk, hogy a te szíved már nem az angol fociban rejlik, de a Barca ellen te kellesz. Te még mindig ágyús vagy, és az is maradsz örökre.

-          Srácok. Tudjátok, hogy imádlak titeket, ti vagytok a családom. De meg kell értenetek, hogy ez számomra olyan lenne, mintha megcsaltam volna valakit.

-          Hé! Nem azt kértük, hogy szexelj a négyesünkkel, csupán egy 45 perces játékot kérünk tőled.

-          Tudod drága Arshavin. Ha ezt a szöveget most Chamakh nyögte volna be, már nem élne.

-          Kikérem magamnak! Ez diszkrimináció.

-          Sötétek hercege. Legalább tudod ez a szó mit jelent?

-          Öööö…

-          Menten gondoltam…

-          Kérlek Larissa. Kell most a te tudásod. Nem szoktunk neked könyörögni, de kell ez a bl győzelem. Gondolj arra, hogy ha mi most kiejtjük a Barcelona-t, akkor a te drágalátos Mourinhodnak is könnyebb dolga lesz! –igazuk van… ezzel titokban segíthetnék nekik. Lehet mindenki egy hatalmas árulónak fog tartani, aki csak úgy lelép egy fontos meccs előtt, aztán az apja csapatában focizik a következő meccsen, de még ha meg is utálnak, akkor is meg kell tennem.

A következő meccsrészre már én is felvonultam. Kaptam pár érdekes megjegyzést, plusz meg is dobáltak pár érdekes kisebb dologgal, de ahogy Ronaldo régen nyilatkozta, „Ilyenkor küzdök még jobban, és mutatom meg mindenkinek, hogy ki is vagyok én.” Az én bölcs barátom monológja járt az agyamban, majd már meg is kezdte a Barca az első támadást. Hátramentem segíteni a srácoknak, persze a katalánok már tudták, hogy nem lehet olyan lazán venni azt, hogy én lány vagyok, ugyanis látták mit alakítottam a Deportivo ellen. Messinél a labda, egyre közelebb ér a kapunkhoz, mire előre szaladok, és teljes testtel becsúszok, de erre a nagy katalán zseni nem számít, így teljes erőből a bordámba rúg. Komolyan. Nekem minden meccsen le kell sérülnöm? Persze mikor észreveszi, hogy „csak” én gurultam kicsit arrébb, akkor rögtön lehajol és mutatja az ápoló osztagnak, hogy jönni kéne… a levegő beszorul, nem bírok megmozdulni.

-          Röntgen nélkül nem tudom megállapítani, de valószínűleg eltört a bordája. De ha nem is ennyire súlyos, akkor is, megrepedt. Nem játszhat tovább!- ránézek a srácokra, de csak a csalódott tekinteteket látom. Tudat alatt, már feladták. Nem hagyhatom, hogy most ne nyerjenek. Felállok, visszacsúszik a felsőm, veszek két mély lélegzetet, majd mutatom a bírónak, hogy folytathatjuk. Intek a srácoknak, hogy semmi baj nincs, mutassuk meg kik is azok az ágyúsok. Fabregas indít, én pedig teljes erőmből rohanok a kapu irányába. Mr. Shakira lassabb nálam, ezért nehezebben ér be. Messi jön vissza segíteni, amin nagyon csodálkozok. Egy egyszerű testcserével kicselezem, látom, hogy a kapus elindult felém. Vesztére felrúgom a labdát, mire úgy van vele, hogy ezzel a mozdulattal ki is rúgtam a lelátóra, de pár centivel arrébb lepattan, és az éppen érkező van Persie ráveti magát a labdára, ezáltal vezet az Arsenal 1-0ra. Hatalmas kontrát indít a Barcelona, de középpályánál áttérnek az általam játszott tili-toli játékra. Cesc sikeresen szerel, és még egy kötényt is kioszt Dani Alvesnek, majd már indítja is Chamakh-ot, aki meglátja az üresen álló Persiet, de intek időben, hogy nekem passzolják, ugyanis Robin már igenis a les határán mozog. Megkapom a labdát, majd ismét a kapust becsapva rábikázom a kapura, de a kapufa meggátolja a sikeremet. Viszont a kipattanóra Cesc felfigyel, ezáltal 2-0.

A bíró éppen most fújja le a meccset, hosszabbításnak az ápolásom miatt 3 percet adtak. Pár srác mezt akar cserélni velem, de mikor odamegyek Messihez, és leveszem a felsőm, mindenki csak pislogni tud. A tízes csatár rögtön lekapja a mezt, és átnyújtja nekem.

-          Nagyon jól játszottál. Nem akarlak ezzel megsérteni, de fogalmam sem volt arról, hogy ilyen nehéz és izzasztó meccset hozol ki ebből a játékból. A bordádért ne haragudj, nem volt szándékos.

-          Köszönöm a dicséretet, jól játszottatok ma. –majd adok az arcára egy puszit, és elindulok az öltöző felé. Mivel mostanában szinte csak koedukált csapatok vannak, ezért a srácokkal vagyok egy öltözőben. A melegre való tekintettel az atlétámat felhúzom, így látszik a hasam, és a frissen szerzett sérülésem is.

-          Larissa mostantól Arsenalos lesz ismét? Igazak a pletykák, hogy csak tapasztalni akarta a blankók játékát? Igaz, hogy gyengéd érzelmeket táplál a Real Madrid egyik védője iránt? Most akkor mi lesz ezzel az egésszel? A következő meccsen itt fog játszani, vagy ismét egy újabb csapatnál?

-          Hagyják már levegőhöz jutni! Gyere, kölyök menjünk az öltözőbe.

-          Köszi, Cescy, hogy kimentettél. Fogalmam sem volt mit mondhattam volna ezekre a kérdésekre.

-          Te vagy számomra a legfontosabb Lara. Tudod, hogy bármikor itt vagyok, de csak akkor jövök, ha tudom, hogy szükséged van rám. –a kis beszédét a fülembe suttogta miközben ölelt, de annyira erősen szorított, hogy felszisszentem.

-          Irány az orvos! Nincs vita. A katalánok kórházába nem viszlek, ugyanis itt utálják a blankókat, szóval irány Madrid.

-          Nem! Neeem! Én nem megyek oda. Kibírom, nincs vele semmi már!

-          Aha Lari látom. Azért véraláfutásos…

-          Akkor sem megyek Madridba!

-          Jó, akkor majd otthon megvizsgálnak… - miután a srácok elkészültek, kaptam én is 20 percet, hogy letusoljak. Mindig is imádtam férfi tusfürdővel fürdeni, és ez most sem volt másképp. Miután sikeresen végeztem, összepakoltam, majd a stadion előtt éppen pózolgató srácokhoz mentem. Pár gunners drukker odajött közös képet csináltatni, de a legtöbben csak távolról figyelnek. A hasam megint szabadon van, de most ügyelek arra, hogy ne lássák a bordáimnál a sérülést. A hajam még vizes, teljesen átitatta a fehér felsőmet. Fabregas odajön, és rám rakja az Arsenal címerrel ellátott felsőt, majd átkarol és felszállunk a buszra. Illetve csak felszállnánk, ha nem kiabálna valaki…

-           Larisssa Morrison te utolsó dög! –megszeppenve fordulok hátra, majd már csak azt érzem, hogy Fabregas hátrébb húz. Ugyanis ha nem tette volna meg, akkor a támadóm már régen a földön rugdosna.

-          Mit akarsz Selena?

-          Még hogy mit akarok? Nekünk csak a pénzed kellett erre feljelented Davidet? Mégis hogy képzeled?

-          Selena, ezt ne itt!

-          Mit ne itt? Mi van az ágyában feküdtél? Már ennyire ribanc vagy, hogy nem bírod türtőztetni magad? Nem elég neked a híres Metro szexuális félisten? Ja, hogy nem csak ő van már… értem én, mindig is ilyen voltál.

-          Nem tudsz te semmit! Mi az, hogy mindig is ilyen voltam? Te ilyenkor tükörbe nézel, úgy beszélsz hozzám?! Ugyanis nem tudom kivel csalt meg régen a barátom. Biztos nem Hamupipőkével találkozott. Ébredj már fel, és vedd már észre, hogy nem körülötted forog a világ! Ameddig nem értesz, semmit addig ne vádolj semmivel! Kérdezd meg a drágalátos barátodat mégis hogyan kerültem az ágyába. Hogyan rángatott be a hajamnál fogva! Ennyire nem vagy komplett? Tudtommal, nem az ikertestvéred vagyok! Hagyj békén, fogd a börtöntöltelék barátodat és lépjetek ki az életemből. Elegem van belőletek, tönkre tettétek az életemet! – Fabregas próbált visszafogni, próbált felvonszolni a buszra, de hajthatatlan voltam. Arra viszont nem számítottam, hogy többen felvették videóra, ráadásul az újságírók is ott ólálkodtak még a stadion körül. – Tudod Selena. Örülhetsz, ugyanis a holnapi cikkben megint én leszek benne. Miattad. – majd minden szó nélkül felvágtattam a buszra. Az oldalam iszonyúan fáj, de úgy érzem ez a legkisebb gondom most, ugyanis egy egész focicsapat néz velem farkasszemet.

-          Larissa ez mégis mi volt?!

-          Semmi!

-          Ne hazudj, a lányom vagy!

-          Most ez esetben még az egyik focistád vagyok, és arra kérlek, hagyj békén.

-          Oké. Focistám vagy?! Rendben. Szállj le a buszról, majd jössz, ahogy tanultad!

-          Rendben. –lepattantam a buszról, és futásnak eredtem. A könnyeimmel küszködtem, de nem tehettem már semmit. Ennél jobb napom már úgysem lesz. Látom az ablakból Cesc arcát, látom, hogy legszívesebben jönne utánam, de a főnök megparancsolta, hogy senki nem kísérhet sehova. Egy dudálást hallok, majd David Villa, mosolygó fejével találom szembe magam.

-          Szia. Te vagy a híres kölyök. Nem?!

-          De igen, az én csapatom vert el titeket.

-          Jaj de undok vagy most. Mi a baj?

-          Ne haragudj, ha nem akarom lekésni a gépet, akkor futnom kell a repülőtérig.

-          De az még minimum 20 km.

-          Tudom, de mennem kell, mert ha elkések, akkor még itt fogok szenvedni a következő gép indulásáig. Szia. –na, most biztos megvan rólam a véleménye. Mindegy. Nem érdekel ez az egész már. Még szerencse, hogy mindig hamarabb indulunk, így még csekkolásra beértem az épületbe. Nem törődve senkivel és semmivel, átvágtam a termináloknál, majd a váróban lefeküdtem a focisták lába elé. Mindenki csak nevet rajtam, de azt nem veszik észre, hogy kifutottam a tüdőmet a helyéről és nem kapok levegőt normálisan. Cesc ráül a hasamra, előrehajol és mélyen a szemembe néz. Arra viszont szerintem senki sem számít, hogy kicsit megemelem a felsőtestem és a szája szélére adok egy puszit. Apám persze ezt az egészet végignézte, de egy szót sem szól. Titkon mindig is remélte, hogy egyszer újrakezdem ezt a kapcsolatot Fabregasszal. Persze a boci szemű nem ért félre semmit, csupán mosolyogva hajol vissza a kiindulási helyzetbe.

Apám azzal büntetett még pluszba, hogy a jegyemet átkérte a turista osztályra. Hurrá. A következő tett mi lesz? Sétálj gyalog haza?! Komolyan mondom, mint a dedóban. Az ember késik 20 percet és már a turista osztályon találja magát a sok nyálcsorgató vénember között. Undorító ez az egész. A legnagyobb meglepetésemre, Chamakh és van Persie hátrajönnek hozzám és leülnek a földre mellém. Persze sok lány elkezd visítani, de ők csak rám figyelnek. Aztán megjelenik Fabragas is, aki felállít, leül, és az ölébe húz.

Mikor Cescy felkeltett, hogy megérkeztünk, és előre kell mennie a csomagokért, az összes kedvem elment, hogy megint itt hagy. Viszont nem kis meglepetésemre, ami a repülőtéren várt, az nagyot dobott a hangulatomon…

Előzetes 7.

Emberek! Megint nagyon jól haladok a folytatással, az is lehet, hogy ma már olvashatjátok :) Íme egy kis előzetes. Jó olvasást:))


"Talán Sergioval is lehetett volna valami. Nem volt közömbös számomra, igaz azt nem tudom, hogy igazából ő mit érez irántam, de a „szükségem van rád” mondata elárult nekem valamit. Mindegy is ez az egész már, mondhatni, hogy mától Madrid a múltam egy része, amit árnyékok fednek, de néha mégis kisütött az a bizonyos nap. Nem törődve senkivel, elkezdtem zenét hallgatni, még arra se figyeltem fel, mikor valaki leült mellém…" 

I don't mind that it'll pass to me...

Megérkezett a friss, ismét hamarabb mint ahogy terveztem. :) Köszönöm szépen a komikat és a biztatást.:)

"Majd már csak egy rántást érzek magamon, és látom a focista ijedt tekintetét…"

Ronaldo próbál utánam kapni, de az-az illető, aki éppen most vonszol valahova, rántott rajtam egyet, így a földön kötöttem ki. Nem voltam teljesen józan, de tudtam éppen mi zajlik körülöttem, viszont még az alkohol hatása alatt álltam. Cris elindul felénk, de a tömeg elzárja az utat, mindenki zaklatja a közös képekkel. „Mintha meg lett volna tervezve ez az egész.” Kiérünk a friss levegőre, ilyenkor áldom a Madridi időt. Hajnali 2kor is meleg van, ezért a falatnyi bőrkabátomat nem hiányoltam. Az utca kihalt volt, csak a cipőm ütemes kopogását lehetett hallani. Volt barátom, David, folyton szorította a kezem, és vonszolt maga után.

-          Szedd már a lábad! A szeretőid bármelyik percben utolérhetnek. –mondanom sem kell, hogy amennyire tudtam, még jobban belassítottam. A sarkammal megállítottam magam, megfeszítettem a testem, hogy ne tudjon maga után hurcolni. Amire nem számítottam, az-az, hogy a kabátja alól kihúz majd egy kést, amivel végigsimít az arcom vonalán egészen le a mellemig. Vágyakozva néz rám, mire a legérzékenyebb pontját megrúgom, és elindulok a klub felé szaladni. Visszaránt, majd akkorát üt, hogy elesek. Felránt a földről és elrángat a kocsijáig. Mit szerethettem ebben a srácban régen? Most maga a sötétség. Annyira egyszerű volt csak simán imádni, mikor önmagát adta, és nem éppen valami macsó feelinget vett elő. Emlékszem először nem akartam vele találkozni, de barátnőm, Lili bíztatott. Első randi egy moziból állt, utána sétáltunk a városban. Minden egyes percre emlékszem, amit vele töltöttem. Nem ilyen volt. Valami megváltoztatta. Vajon Selena tette tönkre? De ennek most miért én iszom meg a levét? Látom, hogy a klubból éppen most szalad ki Ramos, Marcelo és Iker, de ők már csak a rémült tekintetemet láthatják, ha egyáltalán észreveszik, hogy már a kocsiban ülök.

-          Miért csinálod ezt? Kérlek, engedj el.

-          Mi az édes, most már könyörögsz? Csak akkor van nagy szád, amikor van melletted valaki?

-          Tudod, hogy nem, de utálom az pszichopata állatokat és nem akarom magam alatt vágni a fát. Tudod Dave, nem gondoltam volna, hogy képes leszel arra, hogy elrángass valahova. Nem te akartad megszakítani ezt a kapcsolatot? Egyáltalán hova viszel?

-          Először is a telefonodat add ide! Másodszor, ilyen jelzőket ne halljak meg, mert ha rossz kislány leszel meg kell, hogy büntesselek. Három, ha kérdezlek, akkor válaszolsz. Négy, olyan helyre viszlek, ahol valószínűleg nem jártál, és a barátaid sem fognak keresni. És végezetül öt, igen, én akartam megszakítani ezt a kapcsolatot, de lássuk be, talpraesettebb, csinosabb és kapósabb lettél az utóbbi időben. Ha nem lenne annyi pénzed, lehet, nem kellenél viszont egészen kikupálódtál, pedig csak 4 év telt el.

-          Remélem, nem várod el azt, hogy mint egy pincsikutya majd csöndben hagyjam azt, amit velem akarsz tenni. Mégis ennek mi értelme?

-          Jaj, szivi. Nem esett még le? Apádnak van pénze. A szeretőid lehet fognak fizetni még, és mivel csinos vagy, ezért játszani is tudunk. Persze, ha nem akar senki sem visszaszerezni, megelégszem én veled is.

-          Egy ujjal sem fogsz hozzám nyúlni, ezt garantálom!

-          Laris, ha nem tűnt volna még fel, nem vagy olyan helyzetben, hogy bármit is megszabj nekem. Amúgy is. Bármi rossz, megtorló dolgon agyalsz most, fel kell, hogy világosítsalak, a barátaid látják a kárát annak, ha valami butaságot csinálsz. –mondanom sem kell szerintem, többet nem szólaltam meg. Miért fajult eddig az egész? Ha bármi történne Hannival vagy a focistákkal, nem élném túl. Főleg azért nem mert miattam következne be. De ne gondoljak már rögtön rosszra. Lehet nem is lesz semmi. Amint tudok, megszökök, és feljelentem. Vagy hagyom a francba, és csak azzal törődök, hogy körülöttem mindenki biztonságban legyen. Miért kellett annak a cikknek egyáltalán megjelennie? Nem mindegy az embereknek, hogy éppen hol edzem? Vajon Mou tud már erről az egészről?

Csak mondaná meg hova visz. Nem akarok én semmit sem kitalálni, figyelmeztetném a srácokat, hogy vigyázzanak… hogy mi lesz velem?! Fogalmam sincs. De most valahogy fontosabbak a barátaim.

Megérkeztünk. Valami lepukkant házba hoz, ahol úton útfélen bogarakat és egyéb rágcsálókat lehet látni. Leültet egy székre, rúgom, ütöm ahol érem, de mintha meg se érezné. Mindig is az izmosabb fiúk közé tartozott, de mintha 4 év alatt még épített volna magára egy keveset. Megrántja a hajam, és durván megcsókol. Egyszerűen undorodom tőle. Nem csókolok vissza, a számat apró vonallá préselem, de mikor a hajamnál fogva hátrarántja a fejem, akkor egy nyikkanásnak hála szétnyílnak az ajkaim, majd már csak a kutakodó nyelvét érzem. Nem akarom ezt, könyörgöm, hagyjon már békén! Beleharapok a szájába, de úgy tűnik, ez még jobban felizgatja, ugyanis a keze útnak indult a testemen. Legszívesebben addig rúgnám, ameddig lélegzik. Hogy szerethettem én ilyen férfit? Köztudott, hogy régen nem ilyen volt. Az első randin sem erőltette a csókot, holott minden srácnak megrögzött szokása az, hogy ha a lány nem akarja, akkor csak fordulásból lekapják, és így már nagyon ellenkezni nem tud. Büszke voltam magamra, hogy találtam egy olyan srácot, aki kócosan és elnyúlt pólóban is hercegnőnek hívott. Aki egy darabig támogatott, majd azért, hogy nekem „jó” legyen, bizonyos dolgokat megtiltott. Akkoriban még azt hittem, hogy ezt mindet azért csinálja, mert szeret és meg akar óvni. Mostanra rá kellett jöjjek, csak kihasznált, és nem engem dicsőített, hanem a testemet. Fájdalomra kapom fel a fejem, ugyanis a számról már áttért a nyakam csókolgatására. Nem elég, hogy kiszívta azt, még meg is markolja a mellem, ami általában felizgat, most viszont a pokol mélyén érzem magam. Már a hasamat ostromolja mérgező csókjaival, mire teljes erőből megrúgom, de nem, hogy megtántorodna, egy hatalmas pofont kever le. Érzem a számból kibuggyanó vért, tudom, hogy hamarosan el fogok ájulni, ugyanis nem kis ütést kaptam. A fülem zúg, a tüdőmbe az összes levegő beszorult, amit egy reszelős sóhajjal kijuttatok a környezetbe…

Minden megtörtént. Mellettem szuszog az ágyban, én pedig bűnösnek érzem magam. Nem tudom, hogy sírjak, vagy azon agyaljak, hogy merre fussak. Az utóbbinál döntök, sajnáltatni ráérek magam később is. Összekapom a cuccom, kisettenkedek a szobából, magamra kapom a ruhát és futásnak eredek. Mivel mindig magam mögé nézek, ezért lassabban megy a futás, még szerencse, hogy arra nem gondolt, hogy bekösse a szemem, ezért nagyjából megjegyeztem az utat. Az eső elered, nem tudom, hogy a könnyeim is folynak-e, viszont érzem, hogy a lelkemre mázsás súly nehezedik. Mivel volt eszem, ezért az éjjeliszekrényről felkaptam a telefonomat, és Mourinhot tárcsázom. Eszembe jut a fenyegetés, amit még a kocsiban mondott Dave, ezért rögtön le is rakom, viszont már egyszer kicsöngött, így pár másodpercre rá ütemesen zenélni kezd a készülék. Nem akarom felvenni, nem akarom őket is az életembe keverni, de csak nem hagyja abba a csörgést.

-          Szia Mou.

-          Lari, hol vagy? Mit csinálsz? Miért lihegsz? Mi történt?

-          Semmi nem történt. Daviddel mindent megbeszéltem, most már békén fog hagyni. Elmentem hozzá, és elaludtam a kanapén. Nyugi, ő teljesen más szobában pihent, és most indultam el haza.

-          Találkozzunk!

-          De…

-          Nem Larissa. Gyere a stadionhoz, ott fogunk várni. –majd lerakta. Nem akarok sehova se menni, nem akarok már az élettől semmit sem. Ennyire még sosem éreztem magam megalázva. A volt barátom, aki megcsalt és dobott, képes volt megfenyegetni és megerőszakolni. Eldöntöm, mit fogok csinálni, de el kell köszönnöm a csapattól. Csak úgy nem hagyhatom őket itt. Autódudálást hallok, megijedek. „Vajon megtalált? Észrevette, hogy eltűntem?” Még gyorsabban futok, majd már csak az ajtócsapódásra figyelek fel, valaki fut utánam, majd hirtelen visszahúz, de egy meleg, nyugtató barna tekintettel találom szembe magam.

-          Gyere Lari, elviszlek. Gondolom a Bernabeu felé szaladsz?

-          Most ez miért volt kérdés Sergio?

-          Azért, mert miért futottál? Olyan mintha menekülnél valaki vagy valami elől. Zaklatottnak tűnsz.

-          Dehogyis! Csak minél hamarabb látni akartalak már titeket, hiszen tegnap köszönés nélkül leléptem.

-          Miért van olyan érzésem, hogy hazudsz?

-          Azért mert nem bízol bennem…

-          Na, gyere, menjünk, mert ha elkésünk az edző mérges lesz. –mire megérkeztünk, addigra a fél csapat és persze Hannah ott álltak a stadion bejáratánál. Megigazítottam a megmaradt sminkem, az ujjaimmal beletúrtam a hajamba és úgy próbáltam igazítani, hogy a véraláfutás ne látszódjon az arcomon, majd, úgy ahogy voltam, cipő nélkül vérző lábbal kiszálltam a kocsiból.

-          Úristen Morrison veled meg mi történt?!

-          Semmi, csak már ma reggel megkezdtem az edzést.

-          Ilyen ruhába?

-          Pontosan.

-          Mi történt?

-          Semmi. Bejelenteni valóm van. Apámmal igaz még nem beszéltem, de visszaköltözök Londonba… - rendesen átgondoltam én ezt? Hiszen már itt van az életem. Itt vannak azok a személyek, akik a legtöbbet adták nekem ez alatt a pár hónap alatt. Tiszteltek, de mégis ami a legjobb az egészben az-az, hogy befogadtak, segítettek mindenben, amiben tudtak. Mi lenne, ha mindent elmesélnék nekik? Talán tudnának tanácsot adni, hogy mit tehetnék.

-          Lari! Figyelsz te ránk?

-          Ne haragudjatok, gondolkoztam.

-          Laris szívem, hát itt vagy? Készen állsz a londoni utunkra? –teljesen lefagytam. Honnan tudta, hogy pont a stadionhoz jöttem?

Aki innen a legjobban ismer az Hanni, próbált a fiúknak jelezni, hogy csináljanak valamit. Mou lépett közbe.

-          Larissa nem megy sehova, főleg nem veled. Megkérlek, hogy távozz innen.

-          Nem megyek sehova a barátnőm nélkül. Vagy szivi neked nem volt jó a tegnap este? –Sergio mellettem megkeményedett, és lenéző arccal nézett rám, mire minden kép beugrott, de most már nem tudtam visszatartani a könnyeimet. Marcelo megpróbál átölelni, de elhúzódok tőle. Ez a tettem vonzza a következő dolgokat, szerintem sokan kapcsoltak. Szakadt ruha, cipő nélkül, kicsit elfolyt smink, és vérző láb. Ronaldo beletúr a hajamba, de elhúzom a fejem, így ezzel nem ért el semmit. Sergi elhúzza a szemem elől a hajam, és meglátja az arcomat. Hanni elkezd sírni, át akar ölelni, de mivel azt érzem, hogy mindenki csak szánalommal néz rám, ezért nem hagyom magam. A legnagyobb meglepetésemre Mourinho jön ki a leghamarabb a sodrából és üti meg Davidet. Az érdekes az egészben az, hogy őt, és Ramost tűröm meg most csak a közelemben a férfiak közül. Kihívják a rendőrséget, majd mikor senki sem látja, Dave mutat egy „kinyírlak” fejet, és beültetik a kocsiba. A múltam egy részét, éppen most szállítják el valahova. Nem mondtam semmit, nem szegtem meg semmit, arról viszont nem tehetek, hogy mindenkinek leesett mi is volt azon a bizonyos „beszélgetős” estén.

-          Mit csinált veled?

-          Muszáj pont most beszámolni erről?

-          Igen, muszáj!

-          Semmit. Csupán kivonszolt a klubból, késsel megfenyegetett, ja és azt a részt ki ne hagyjam, hogy meg is erőszakolt. Azt hiszem ennyi volt az a tökéletes este. De tényleg búcsúzkodni jöttem. Visszamegyek Londonba, és a focit abbahagyom. Talán találkozunk még majd egy-egy meccsen. Majd sportfotósként csinálok rólatok egy-egy előnytelen képet.– a kis monológom végére már zokogásban törtem ki. Többen próbáltak megérinteni, de még minden annyira friss, hogy hátrébb lépek csak azért, hogy ne legyenek a közelemben.

-          Nem mehetsz vissza. Lari nem érted, hogy nem hagyhatsz itt minket? Szükségünk van rád. Szükségem van rád!

-          Sergi értsd meg. Mennem kell. Vagy én, vagy ti.

-          Mivel fenyegetett meg?

-          Semmivel.

-          Ne kertelj Larissa!

-          De Mou, tényleg semmivel.

-          Akkor mégis miért akarod itt hagyni a második családodat? Emlékszel mit mondtál a partin?

-          Igen…

-          És az eszedbe jut én mit mondtam neked?!

-          Igen… De értsétek meg, mennem kell. – gondolkozás nélkül ismét futásnak eredtem. Hanni előtt akartam hazaérni, nem akartam a csalódott tekinteteket sem látni. Hallottam, hogy mindannyian a nevemet kiáltják, de akkor már semmisem számított… „Nem hiszem, hogy könnyebb lesz valaha is. Csak hozzászoksz az ürességhez, a veszteséghez, és megtanulsz vele élni.”

Előzetes 6.

Eléggé jól haladok a fejezettel, lehet ma már felkerül. De ha ma nem is, holnapra tuti fent lesz!:))


"A sarkammal megállítottam magam, befeszítettem, hogy ne tudjon maga után hurcolni. Amire nem számítottam, az-az, hogy a kabátja alól kihúz majd egy kést, amivel végigsimít az arcom vonalán egészen le a mellemig. Vágyakozva néz rám, mire a legérzékenyebb pontját megrúgom, és elindulok a klub felé szaladni..." 

If we ever meet again.

Kicsit hamarabb lettem kész vele, mint ahogy terveztem, ezért már ma fel is rakom az új részt. A bulizós részhez ajánlom a listában az első számot. Jó olvasást:)

~David

"Levettem a ruhát, majd elindultam a vízbe csupán fehérneműben. Telefoncsörgésre kapom fel a fejem, ráadásul ez a csengőhang nagyon is ismerős…"

Ne. Most miért? Mindig is pontosan tudott időzíteni. Nem kéne itt lennie. Mit keres egyáltalán itt?

-          Szia, Lara. Te hogy-hogy itt?

-          Ezt én kérdezhetném tőled. Miért jöttél?

-          Itt nyaralok. Már meg sem látogathatom az exemet?

-          Nem Dave. Nem látogathatsz meg.

-          Olvastam az újságban, hogy madridista lettél. Ennyire elárultad a saját apádat?

-          Ne mond ilyet addig, ameddig nem tudsz erről semmit sem!

-          Ugyan cica. Te mindig ugyanazt csinálod. Nincs kitartásod. Most kivel is vagy együtt?! Azzal a bájgúnárral? Vagy netalántán a hosszabb hajú macsóval? Esetleg azzal az apró termetű négerrel? Vagy több vasat tartasz a tűzben? Ennyire nem látod már meg a valódi értékeket?

-          Most miért beszélsz így róluk?! Komolyan mondom mintha te jobb lennél. Te a bunkó paraszt, aki megcsalta a naiv barátnőjét… ne másokkal törődj, hanem magaddal. Ha az értéknél magadra gondoltál, akkor várd meg még elkezdek nevetni, ugyanis ez röhejes volt. Főleg a te szádból hallani. Mit keresel itt?

-          Jöttelek, hogy visszaszerezzelek.

-          Tudod jól, hogy már nem az vagyok, aki régen voltam. Szerettelek. De ezt már alaposan elcseszted. –próbálok elmenni, de megszorítja a kezem és visszahúz. Nem enged el, csak rángat. A csuklóm egyre jobban fáj.

-          Engedd már el te vadbarom!

-          Na, megjött a bájgúnár. Tudtam én, hogy van köztetek valami…

-          Ó a francba is már! Mert mintha te mindent tudnál. Menj el David.

-          Nem hagylak itt, mint már mondtam érted jöttem.

-          Mint már mondtam, nem érdekel. –magához rántott, és nem mást súgott a fülembe, minthogy „Az enyém voltál, vagy és leszel is. Amikor nem számítasz rá, akkor fogok megjelenni.” Hurrá. Most ez valami enyhe célzás volt? Komolyan, mint valami sötét vámpír. Arra „ébredek fel”, hogy éppen meg akar csókolni, de teljes erőmből ellököm magamtól.

 Rá sem nézve Ronaldora, elindulok a ház felé. Mivel fásli nincs a lábamon, ezért nehezebben tudok menni. Roni visszahúz, majd együtt leülünk a partra. Látja rajtam, hogy zaklatott vagyok, ezért nem szólal meg, csak átölel. A telefonom ütemesen zenél, nincs kedvem felvenni. Megnézem ki hív, Ramos az. Most mit csináljak?

-          Ki az?

-          Sergio. Nem akarok vele beszélni. –sohasem sírtam srác előtt, most mégis megtettem. Ronaldo nyugtatásképpen simogatja a hátam, és kedves szavakat suttog a fülembe.

-          Tudtam, hogy nem érdemes eljönnöm. És én még azt hittem, hogy csak elzárkózol az emberek elől… éppen most akarok bocsánatot kérni, de rá kell, jöjjek arra, amit sejtettem beigazolódni látszik. - az agyam azt szajkózza, hogy „menj utána! mondj el neki mindent, ne hagyd kétségek között vergődni.”, de a lábam egyszerűen nem akar mozdulni. Ronaldotól elköszöntem, majd bementem a házba. Hanni kérdő tekintetével találom szembe magam, de mivel nincs kedvem most senkivel sem beszélni, ezért csak felmegyek a szobába, és egy forró fürdő után elmegyek aludni.

Reggel hatalmas sikításra ébredek, lerohanok a konyhába, mivel onnan jön a hang. Hanni ugrálva táncol, de egyben sír is.

-          Mi ez a nagy „öröm”??

-          Hívott! Hívott! Hívott!

-          Kicsoda?

-          Gonzo!

-          És? Mit akart?

-          Este buli. Ott lesznek a Real Madridosok, állítólag te is kaptál már SMS-t, ruhát kell venni, fodrászhoz kell menni, ki kell festeni a körmöm, gyerünk már! Csipkedd magad!

-          Hannah. Én nem megyek sehova.

-          Mi az, hogy nem jössz? Madridisták szervezik, ott a helyed, már te is csapattag vagy.

-          Elmentem futni, lakkozd ki a körmöd, ha hazaérek, mehetünk neked ruhát nézni. Ha gondolod, nézek útközben egy fodrászt is.

-          De…

-          Elmentem. – nem volt kedvem ma semmihez. Ramos valószínűleg utál, azt hiszi, hogy Ronaldoval kavarok. De könyörgöm. Ha engem ez ennyire zavar, miért nem mentem utána?! Az ágyúsok között sokan mondták, hogy elképesztően makacs vagyok. Ha az apám azt mondta, hogy ne fussak csak 10 kört, mert éppen valami bajom volt, akkor futottam 20at, csak, hogy szó ne érje a házat. Na, mindegy. Füles be, zene indít, és nem gondolok inkább semmire. Annyira kikapcsoltam, hogy amikor megláttam egy fodrászatot, szétnézés nélkül átfutottam az úton. Illetve futottam volna, ugyanis egy ütést éreztem, majd a földre huppantam. Az-az ember, akivel ütköztem, enyhe monológba kezdett, éppen szidott, hogy nem találja az i-podját, mire dudálást hallottunk, félrerántott, és már csak a reccsenésre figyeltünk fel. Az áldozat, történetesen maga Sergio Ramos volt.

-          Nem is tudtam Lari, hogy te vagy az. Na, mindegy. Szia.

-          Sergio várj már! Az i-podod éppen darabokban van a betonon, és még csak le sem szidsz, hogy minden miattam van?!

-          Majd veszek másikat.

-          Oké. Inkább beszéljünk úgy, hogy én kérdezek, te pedig igen-nemmel válaszolsz.

-          Mi értelme ennek?

-          Haragszol?

-          Nem.

-          Ne hazudj.

-          Nem ismersz még engem Larissa Morrison. Sose futottam lány után, sose voltam még senkivel sem úgy, mint…

-          Mint?

-          Semmi. Megyek. Este találkozunk a partin.

-          Nem megyek… - de ezt már valószínűleg nem hallhatta, ugyanis futott tovább, immáron a járdán. Ha már itt járok, bemegyek a fodrászhoz és kérek Hanninak időpontot…

-          Mégis hol jártál? És miért vérzik a lábad?

-          Fel sem tűnt. Összeütköztem Ramossal, neked pedig 1 óra múlva jelenésed van a fodrásznál. Elkísérlek. – mire összekészülődtünk, én is embert varázsoltam magamból, addigra pont volt annyi időnk még, hogy eljussunk a kozmetikumba. Nem akartam magamon változtatni, de Hannah megfűzött, hogyha ő a szőkéből barna lett az én rábeszélésemmel, akkor nekem a barnából vagy szőkévé, vagy feketévé kéne válnom. Szerintem nem kell mondani, hogy nem akartam plasztik cica lenni, ezért a feketét választottam. Barátnőmnél itt jön ki a makacsság. Ha valaki valamire megkéri, akkor igent mond. Ha azt mondják neki, hogy nem lehet fülbevalója, nem csináltat. Viszont ha kijelent valamit, akkor annak úgy kell lennie, abból nem enged. Emlékszem mikor bejelentette, hogy együtt fogunk dolgozni egy luxushajón, nem mondhattam nemet, ugyanis képes volt kiverni a hisztit. Mikor nemleges választ akartam adni a Madridi lakásunkra, képes volt azt mondani, hogy „Ha nem jössz, beszélek apukáddal és nem focizhatsz az ágyúsoknál többet.” Hmm. Milyen jó kis barátnőm van. Viszont, ha azt nézzük, nagyon is jól jött most ez a hozzáállás. Fura bevallani még magamnak is, sőt szerintem ez a legnehezebb, de nem bántam meg, hogy idejöttem, és azt sem, hogy a srácokat megismertem. Mondhatni már az életemet jelentik a fiúk. Marcelo olyan mintha a bátyám lenne, Roni a legjobb fiú barátom szerepét tölti be. És igen. Itt most jöhetne az a kérdés, hogy vajon Ramos hol foglal helyet a szívemben? Fogalmam sincs. Merengésemből Hanni csilingelő nevetése rázott ki. Mikor a tükörre pillantok, először fel sem ismerem azt a személyt, aki visszanéz rám. Mintha nem is én lennék. Féloldalas frufrut kaptam, a majdnem derékig érő hosszúsága megmaradt, viszont tépett fazont formáltak belőle. Barna szemem mellett erősen csillog a fekete hajzuhatag, meg kell, hogy mondjam, ha nem lenne jellegzetes szemem, akkor nem ismerne fel senki. A szemem azért különleges, mert ha a nap, vagy bármilyen erős fény rásüt, akkor az, kékeszöldes színre vált. Édesapám mindig piszkált azzal, hogy nincs benne zöld, és ezt már csak én képzelem bele, de mikor belenéztem a napba, akkor ő is észrevette ezt az érdekes színátmenetet. Miután a fodrásznál végeztünk, a boltok felé vesszük az irányt. Hanni a szolidabb ruhákat nézegeti, de rám parancsolja, hogy én is menjek és nézzek szét. De minek keressek bármilyen ruhát is, ha nem megyek sehova?

Csörög a telefonom, de csak SMS, „Sajnálom, hogy olyan bunkó voltam délután. Remélem, este látlak. Csókok, Ramos”. Mondhatom a kedvem az egekbe szökött, elkezdtem válogatni a ruhák között. Valaki éppen a nyakamba csókol, de mivel nem számítottam rá, ezért felsikkantok. Megfordulok, remélem, csak valami idióta szórakozik, de csalódnom kell.

-          Mit keresel itt?

-          Szívem, mondtam, hogy akkor találkozunk, amikor nem számítasz rá.

-          Ne várd meg, hogy Hanka ideérjen. Kicsinál, ha meglát. Tűnj el!

-          Lariii mit csinálsz? Találtál már ruhát? Ezt nézd. Szerinted…

-          Menj el Dave, ameddig adok lehetőséget. Tönkretetted őt, miattad nem tud már megbízni az emberekben. Menj, el!

-          Még találkozunk cica.

Soha életemben nem szerettem ezeket az esteket. Tele van fotósokkal az ajtó előtti rész, nem akarok kiszállni a kocsiból. Ramos és Ronaldo mosolyogva állnak, és tűrik a fotósokat. Egymást átölelik, de látom, hogy nem szívből jön ez az ölelés. Mióta ismerem én őket ennyire?

Vigyorogva fordulnak a kocsink felé, és várják, hogy kiszálljunk.

-          Még nincs itt Gonzo. Azt mondta, hogy várjam meg kint. Nem akarok a fotósok közelében lenni. Maradjunk még.

-          Szívem. Higu már egy ideje ott áll.- majd a srác felé mutattam, aki szolidan mosolygott az ajtóban. Barátnőm, amint meglátta, kipattant a kocsiból, és kecses járással elindult Gonzalo felé. „Akár egy modell”, elmélkedtem magamban, majd mikor valaki a kezét nyújtotta én is kiszálltam. Meglepetésemre Mourinho nem bírta már tovább nézni azt, hogy még valaki bent bulizik, addig én nem merek elindulni az ajtó felé. Igazából, ha nem jön, akkor szerintem még mindig ott lennék. Utálok végigvonulni a „vörös szőnyegen”, olyankor számomra minden olyan, mintha lassított felvételként élném át azt a pár méter távolságot, amit meg kell tennem. Látom, hogy mindenki végignéz rajtam, amitől zavarba jövök. Nem nagyon láthattak még királykék combközépig érő pántnélküli koktélruhában, aminek a derekán van egy hatalmas virág. A majdnem 18cmes cipőben magabiztosan lépkedek a megszeppent focisták felé. Mentségemre legyen, hogy nem akartam ezeket felvenni, Hanni erőltette rám.

-          Larissa?

-          Jaj Ramos! Azt ne mond, hogy nem ismersz meg.

-          Kifejezetten Larissa. Nem is ő lenne, ha egy adott mondatra nem így reagálna. Megváltoztál, de tetszik az új külsőd.

-          Köszönöm. De szerintem bemehetnénk, nem?

-          De cica, csak mosolyogj, mert még a végén megijednek a fotósok és ki fogja akkor fotózni a helyes pofimat, ha ők elszaladnak miattad?!

-          Így megfelel?

-          Hé! Nem azt mondtam, hogy vicsoríts, hanem, hogy bájosan mosolyogj.

-          Jó Ronaldo. Csak tudd, hogy most úgy mosolyogtam, ahogy rád szoktam. –majd szó nélkül a nevető Mouval az oldalamon beléptem az ajtón. Komolyan mondom ennyi embert még életemben nem láttam. Na, jó, talán egy nagyobb derbin, ahol mindenki egy emberként énekel. De már megint a foci körül jár az agyam. Nem is gondoltam, hogy ez a buli valójában egy vacsora lesz, és majd utána megyünk már az edzők nélkül egy clubba.

-          Lari, gyönyörű vagy ma este.

-          Köszönöm Mourinho, te pedig úgy nézel ki, mint egy fess férfi. Köszönöm, hogy bevettetek a csapatba, és be is fogadtatok. Ti vagytok már a második családom.

-          Számomra már olyan vagy, mintha a lányom lennél. –szerintem fogalma sem volt arról, hogy ez a mondat mennyire jól esett most nekem. Álmaimban sem hittem volna el, hogy egyszer a híres Special One ezt fogja mondani nekem. A könnyeim elkezdtek folyni, mire Mou ijedten nézett rám.

-          Valami rosszat mondtam? – de erre a kérdésre csak egy ölelést kap. Letörli a könnyeimet és elkísér az asztalhoz. Természetesen Sergio mellé kaptam helyet, aki egész vacsora alatt macerált. A másik oldalamon Marcelo foglalt helyet, aki, amikor meglátta, hogy egy csipkelődésre hogyan reagáltam, csak nevetni tudott.

-          Már megint gyilkos cipő?

-          Ez gyilkosabb, mint amilyen a múltkor volt. Nem tűnt fel, hogy már közelebb kerültem a fejedhez?

-          De. Viszont ha most nem fogod bírni, hova rakod a lábad? Most nincs itt a kocsim műszerfala. - arra nem gondolt az őrült spanyol, hogy kilépek a sötétkék magas sarkúmból és a lábam az ölébe pakolom. Szerintem, most jön rá, hogy mit csináltam, ugyanis lefagyott és elkezdett köhögni. Marcelo drága pedig most kezdett el nevetni. Arra viszont én nem számítottam, hogy végigsimít a lábamon és csábosan mosolyog rám. „Istenem én ezt az estét nem fogom kibírni mellette. Annyira finom illata van, és az a nézés.”

-          Na, fiatalok. Itt az ideje, hogy belevágjunk az éjszakába. Ramos, Lari, Iker és Sara mennek egy kocsival, a többiek jönnek velem. –mindenki beült a megadott kocsiba, Casillas persze Carbonero mellett akart ülni, ezért én Sergionál kötöttem ki.

A klub valami elitebb hely volt, ugyanis úton útfélen hírességekbe botlottunk. Viszont kint számos rajongó állt sikítozva, akik be akartak jutni, de a biztonságiaknak szerintem érdekük, hogy elsőnek a sztárokat engedjék be. Ramos végig birtoklóan ölelt át, viszont szemet szúrt, hogy ez Ronaldonak annyira nem tetszik. Elment a pulthoz, Sergionak adtam egy puszit, és Cris után tipegtem. Együtt tequiláztunk és elmélkedtünk az életünkön.

-          Tudod Larissa én a mai napig bánom, hogy olyan bunkó voltam veled az első nap. –csuklás és röhögés nélkül már nem tudta végigmondani ezt az egy mondatot.

Lehúz a bárszékről, és elmegyünk táncolni. Egy We no speak Americano remix megy éppen, mire beletúr a hajamba és meg akar csókolni. Érzem, hogy nem bírok ellenállni neki, kívánom. Valaki viszont hátulról magához von, de ezzel egyikőnk sem törődik. Most már hárman táncolunk az idegennel együtt, mire meghallom azt a hangot, amit soha többet nem akarok hallani… Félve Ronaldo felé kezdek el húzódni, viszont már mind a ketten az alkohol mámorában úszunk, ezért megkapom azt a csókot, amire talán már egy ideje várok. „Lássuk be, a rosszfiúkra bukunk. A csibészekre, ebadtákra. Akik sosem javulnak meg, de mindig ebben bízunk. Stratégiájuk kidolgozott. Csókjuk kábító. Ők azok, akikért élni-halni kell. Akikért biológiai bombánk robban! Akiket kerülünk, mégis mindig beléjük botlunk. Ha választani kell, őket választjuk.”

Majd már csak egy rántást érzek magamon, és látom a focista ijedt tekintetét…

Előzetes 5:))

Holnap már valószínűleg hozom a folytatást, köszönöm azoknak akik írtak chatbe és akik szavaztak.:) Örülök, hogy a legtöbb embernek tetszik amit írok. Jó olvasást.:)


"Füles be, zene indít, és nem gondolok inkább semmire. Annyira kikapcsoltam, hogy amikor megláttam egy fodrászatot, szétnézés nélkül átfutottam az úton. Illetve futottam volna, ugyanis egy ütést éreztem, majd a földre huppantam. Az-az ember, akinek nekimentem, enyhe monológba kezdett, éppen szidott, hogy nem találja az i-podját, mire dudálást hallottunk, félrerántott, és már csak a reccsenésre figyeltünk fel..."