Pain...

Sziasztok!:)

Megérkezett a 26.fejezet. Remélem örültök :D Nem akartam már megvárni a hétfőt, hiszen sikeresen megírtam csütörtök este ezt a részt is, úgy, ahogy Alit is.:) Csak sajnos a blog nem volt jó, így nem tudtam felpakolni. Remélem tetszeni fog! Jó olvasást. A következő fejezet időpontját még egyelőre nem tudom meghatározni. De nagyon sietek vele!:)

(Sergio)

(Three Days Grace - Last to Know)

Miután kiléptem a kabinból, jellegzetes parfüm illat járta körbe a fürdőszobát. „Mintha… á nem! Nem! Ő nem lehetett itt!” Kopogtató hangot hallva, magamra kapok egy köntöst, és kinyitom az ajtót. Lara áll egy fekete selyem köntösben kint, ami elől nincs összekötve, így láthatom a szexi fehérnemű szettet, ami ugyancsak fekete színben pompázik. Csábos, tüzes tekintetét rám emeli, majd belökve az ajtón, letámad. Testem rögtön reagál a közelségére, de képes vagyok ellépni a faltól, és besietni a szobába. Gyorsan magamra kapok pár ruhadarabot, de a pólót hanyagolom, hiszen a négy fal között nincs rá szükségem.

Lara a nappaliban sértődötten ül a kanapén, még csak rám se néz, amikor leülök mellé. Próbálom magamhoz húzni, becézgetni a testét, de megmakacsolva magát, a kanapé szélére húzódik. Megunom a próbálkozást, bekapcsolom az LCD tévét, majd mivel éppen egy Real meccs megy, leheveredek, és a figyelmemet csak a képernyőnek szentelem. Lara felpattan, bevágtat a szobámba, majd erősen becsapva maga után az ajtót, elkezd hisztizni.

Egy idióta felettünk is csapkodja az ajtókat, a figyelmes emberek meghallják a lábdobogást is, ami nem annyira nehéz, hiszen kábé olyan hangosan dübög valaki, mintha egy egész csorda rohanna végig a hotel szobában. Az ajtóm elől egy ismerős hangot hallok, aki szerelmem nevét kiáltja. „Nyugi Sergio, ezt már csak magadnak képzeled be!” A hangos léptek erősödnek, mire rögtön felpattanok és kiszaladok a szobából. A holland válogatott játékos sietős léptekkel szalad le a lépcsőn, pár ember éppen utána siet. Elkezdek rohanni, és nem törődök azzal sem, hogy nincs rajtam cipő és felső sem. Kiérve még megpillantom, ahogy az életemet önkívületi állapotban egy furgon hátuljába dobják, mellesleg szó szerint, majd futásnak eredek.

A tüdőm sípol, az izmaim már tiltakoznak a mozgás ellen, de csak futok és futok tovább. A hoteltől teljesen eltávolodtam már, csupán mindenhol a sötétség ölel körbe. A lábam már iszonyúan fáj, hiszen még csak zokni sincs rajtam, és úgy teperek a betonon, mintha az életem múlna rajta. A kocsit már legalább 10 perc után elveszítettem a szemem elől, de egy pillanatra sem álltam meg.

Feladtam. Nem bírom már tovább. Egyszerűen nem megy. Fájt az önbecsülésemnek az, amit Larissa csinált. De egyszerűen nem bírok nélküle élni. Lerogyok az út szélén, majd arcomat tenyerembe temetem. Rázkódik a testem a kimerültségtől, torkom vízért vagy bármi innivalóért kiált, ami csillapítaná ezt a kaparó érzést.

Nem tudom mennyit ülhettem egy helyben, csak arra lettem figyelmes, hogy egy kocsi megállt mellettem, és egy fotós szállt ki belőle. Kattintott pár frankó kis címlapfotót, majd már ült is volna vissza az autóba. De nekem itt durrant el az agyam. Ki olyan idióta, aki képes ilyenre? Az ember szenved, fáradt, fázik, és az ilyenek még képesek pár szaftos sztori miatt még jobban megkeseríteni az életüket. Felpattanok a földről, már amennyire fáradt végtagjaim engedik, majd meglökve a fotóst, becsapom a kocsiajtót. Rémült tekintettel néz rám, fogalmam sincs mit láthatott a szemeimben. Olyasféle harag dúl most bennem, mint a legpusztítóbb cunami. Csak egy a gond. Önpusztításba kezdtem, és nem tudom, hogy ebből a gödörből hogyan fogok kimászni. Szerelmem ki tudja, hol van, ráadásul, ami zavaró tényező még az-az, hogy nem mással, mint Wesley Sneijderrel jött. Az a mocsok még most is csak kattogtatja a gépét, pedig igen kiszolgáltatott helyzetben található már. A földön fekszik, és a lábaival próbálja minél messzebb tolni magát tőlem. Az öklöm lendítem, de időben lefog egy kéz. Érdeklődve fordulok meg, hiszen az előbb még nem volt itt senki. A fotós közben beül a kocsiba, de kinyitva az ajtót elveszem a gépét, majd a földre dobva rátaposok párszor. A memóriakártyát kiveszem, elteszem a zsebembe, majd Ronaldo felé fordulva elhúzom a számat, és beülök az éjfekete Ferrarijába.

-          Mégis mi ütött beléd? És a telefonod hol van? Meg vagy húzatva, ember?! –szavai megtörték a keletkezett csendet, hangja egyszerűen bántotta a fülemet. –Szerinted én nem vagyok beszarva amiatt, hogy mi van Marceloval? –kérdő tekintetem láttán ő is eléggé meglepődik, majd a fogása erősödik a kormányon. Ujjai már fehérednek, a gázpedált meg egyre jobban nyomja.

-          Larissat is elvitték. –suttogok, de tudom, hogy hallja, hiszen a padlóféknek hála sikeresen lefejeltem a műszerfalat. (Three Days Grace- Never Too Late)

-          HOGY MIVAN? –kiugrik a kocsiból, majd kirángat engem is az ajtón. Ökle lendül, de sajnos most nem járok olyan szerencsésen, mint fotós barátunk járt, ugyanis nincs senki, aki megfogja a kezét. –Megmondtam neked te hülye idióta, hogy ne merd tönkretenni! Megkértelek abba a kibaszott telefonba, hogy ne menj el! Könyörögtem neked baszd meg! Mert tudtam, hogy ez lesz. Hogy lehetsz ekkora ááááááááááááááááááááá. –újabb jobb egyenest kaptam, de már nem is próbáltam küzdeni ellene. Nagyon is megérdemlem. A szám már felrepedt, a sósfém ízű véremet óvatosan nyalom le ajkaimról. –Megmondtam, hogyha megbántod, neked véged! Tudod mit jelent számunkra. A csapat számára. Ennyire önző köcsög nem lehetsz Sergio Ramos! Mire volt ez most neked jó?? Ha?? Kitalálom. A nagy eszeddel válaszolni sem tudsz arra, hogy miért nem tudtad a farkad a nadrágodban tartani. Egyszerűen undorító vagy. – a következő ütését már megfogtam, és gyomorszájon rúgva a földre juttattam.

-          Tudom, hogy hatalmasat hibáztam. Viszont, ha tehetném, akkor sem fordítanám vissza az időt. Tudod miért? Azért mert most jöttem rá, hogy úgy mégis mennyit jelent nekem ez a lány. Eddig csak volt, de nem mindig tudtam megtisztelni. És most eljött az a pillanat, hogy fogalmam sincs arról, hogy hol van, hogy van, mit csinálnak vele. De biztosíthatlak. Bármi baja lesz, én ölök meg mindenkit! –bosszúvágy csillant meg a szememben, minden erőmet összeszedve megütöttem a híres Cristiano Ronaldot. A szemöldöke felrepedt, de őt sem, és engem sem érdekelt ez már tovább. Leszálltam róla, és mellé feküdtem. Lihegtünk mind a ketten az ordítástól és a verekedéstől. Nem gondoltam volna, hogy majd pont ő fog észhez téríteni úgy igazán.

-          Marcelot is elvitték. Ugyanúgy Selena van ebbe az egészbe benne.

-          És mégis hogy kerülsz ide? Mi történt? Honnan tudtad, hogy itt vagyunk? –kérdések hadát zúdítottam rá, de ő csak fogta a fejét és közben oldalát a luxusautónak vetette.

-          Haver, nem tudom, hogy te mennyit olvasol pletykalapokat, de 2 napja, reggel mikor mentünk Marceloval edzésre, akkor álltunk meg egy újságosnál, ugyanis a te segged virított a címlapokon. Olyan volt a kép, mintha Lara fényképezte volna, fogalmam sincs, de igazából nem is érdekel. Aznap elmentünk böngyör hajú barátommal szülinapi ajándékot venni madridista barátunknak, viszont este engem leütöttek. Mikor felkeltem Mesut és Karim ébresztésére, addigra Marcelonak hűlt helye volt. A fejem iszonyúan sajgott, kiderült, hogy szerencsém volt, hiszen ha kicsit is feljebb üt, akkor bármilyen bajom lehetett volna. Ne kérdezd mi, mert nem vagyok orvos! Tehát addigra barátom eltűnt. Megvettem azt a szennylapot, majd repülőre szálltam és eljöttem ide, béreltem egy kocsit, elmentem a hotelbe, de ott azt mondták, hogy nem láttak visszatérni. Találkoztam Sneijderrel, és ő mondta, hogy szerinte kövessem az út vonalát. Tényleg, mit keresel ennyire messze a lakhelyedtől? –csak megcsóváltam a fejem és visszafeküdtem a betonra. Nem akartam beszélni, így is sok szó hagyta már el a számat. Cris várakozóan nézett rám, de én még a szemeimet is lehunytam afféle tiltakozás képen. A lábával óvatosan belém rúgott, majd mikor erre sem reagáltam odahajolt hozzám és erősen megpofozott.

-          Istenem. Most ez mire volt jó te nagyon hülye?! Amúgy ha már annyira akarod azt a rohadt választ, egyszerű. Hallottam, ahogy Sneijder a folyosón ordít, kirohantam én is, és kiszaladtam az utcára. Egy baszott nagy fehér furgonba lökték be ájult állapotban Larit, én pedig gondolkozás nélkül futásnak eredtem. Kábé 40 percig futottam teljes erőmből, de úgy 10 perc után szem elől veszítettem a kocsit. Nem álltam meg, mentem tovább. Itt már nem bírtam tovább. Aztán jött a fotós, és őt akartam péppé verni. De most ahogy kinyitom a szemem és rád nézek, rájövök, hogy megérte eddig magamban tartani a feszültséget. Ocsmány vagy barátom, de most komolyan is gondolom… - érdekes módon felkacag a mondatomon. Nem kezd el kiabálni, nem csapkod, nem esik nekem, ami eléggé szokatlan.

-          Szereted őt. –olyan könnyedén jelenti ki ezt a mondatot, mintha mondjuk, azt mesélné el, hogy milyen volt a repülőút.

-          Olyat mondj, amit még nem tudok… - gúnyos hangomra kapok egy bokán rúgást.

-          De te tényleg, komolyan szerelmes vagy belé. Azt hittem az elején, hogy csak hülyíted. –hangos kacagásom most szomorúsággal vegyült, hiszen akkor egyedül Lari hitte el, hogy nem csak szórakozom vele? Vagy még ő se?! –Ne érts félre! Csak lássuk be. Jött Lari, és rögtön nyomultál rá. De ugye ott volt előtte Lara és még jó pár lány. És most te is sok dolgot felhozhatsz ellenem, de ha azt nézed, nekem nincs titkolni valóm. De mikor Ririvel beszélgettem, rájöttem, hogy ő nagyon is tisztában van azzal, hogy mit nyerhet, és mit veszíthet melletted. Ha hiszed, ha nem, mi sokat beszélgettünk már rólad ilyen téren.

-          Akkor remélem azt is tudod, hogy miként ismerkedtünk meg. –bólintása után kicsit meglepődtem, ezért fogtam magam és beszálltam a kocsiba. Pár percre kényelembehelyezésem után, Ronaldo is elfoglalta becses helyét, és gázt adott. Elindultunk azon az úton, amelyik fáradságom miatt félbeszakadt…

(Larissa)

(Three Days Grace - Pain)

Fejfájással ébredtem egy sötét, nyirkos helyen. Barátom megverve, vérző fejjel volt a falnak döntve, mire én megpróbáltam minél közelebb férkőzni hozzá. Istenem, az a valami jól kiütött.

Pufi ájultan hevert a fal tövében, jóformán egy ép négyzetmilliméter sem volt a testén. Vizes haját kisimítottam az arcából, de még csak mocorogni sem mocorgott az érintésemre. Mérgesen pattantam fel, viszont a bokám hihetetlen fájdalma miatt egy éles sikítás után vissza is tértem kiindulási helyzetembe. Az ajtó kivágódott, és egy nagytermetű férfi jött be rajta.

-          Mi az kislány? Csak nem fáj a lábad? –a kérdésnél erőteljesen rátaposott, mire megint egy sikoly szaladt ki a számon. Könnyeim maguktól elkezdtek folyni, már nem tudtam megálljt parancsolni nekik. Éreztem, ahogy a csontok ropognak a lába alatt. –Jaj, édesem, ne haragudj. Nem akartam neked fájdalmat okozni. –erőszakosan megfogja a karomat, majd ránt rajtam egyet. Próbálom ellökni, próbálom az ép lábammal rugdosni, de megtalálja a másik gyengepontomat, az-az megszorítja a kötést a vállamon. Számat egy vékony vonallá préselem, és ráharapok a nyelvemre, hogy még csak egy nyögést se tudjon kicsikarni belőlem. Durván a tarkómhoz nyúl, majd megcsókol. Hiába ellenkezek, a bordámra tenyerel, és érzem, hogy a nemrég még sérült csontom, újra kezelésre szorul. Komolyan ez a hely elmehetne egy kínzókamrának. Kezeimet a falra szerelt bilincsbe rakja, majd a mellemtől egészen az államig végignyalja a testem. Az összes erőmet összeszedve még utoljára tökön rúgom, de nem maradok válasz nélkül, ugyanis hatalmas pofont lekeverve bicsaklik oldalra a fejem. Durván megcsókol, majd mikor a nyakamnál jár, megpróbálkozok újra egy rúgással, de nem jön össze, helyette viszont beleharap a kötésembe. A karom lezsibbad, a lábam már nem érzem. Mikor lesz ennek vége? Pólóm egy foltban teljesen átázott, a vérem átitatta a kötést. Az oldalamon egy piros csepp szánkázik végig, amit fogva tartóm örömittas tekintettel nyal le. Undorodva nézek rá, legszívesebben addig ütném, ameddig lélegzik. Mikor a nadrágomat húzná le rólam, teljes torokból sikítok egyet, de csak azt érem el, hogy ismét kapjak egy ütést. Szédülök, a vérem íze megtöltötte a számat. Legszívesebben köpnék egyet, de most már az sem célszerű. Körmei húsomba vájnak, ami arra ösztönöz, hogy kiabáljak, csak hallja már meg valaki.
Hirtelen feláll Pufi, fájdalmas tekintettel néz rám, majd minden erejét összeszedve, hátulról megpróbálja leütni a férfit. Megpróbálom figyelmeztetni a tekintetemmel, hogy maradjon nyugton, üljön le vagy valami, de nem hallgat rám. Hősködni akar, de ez most ide nagyon nem hiányzik. Kezeit összekulcsolja, majd egy határozott csapással a férfi nyakához üt. Természetesen, mint ahogy azt elképzeltem, nem hatott semmit, hiszen barátom nincs most jó erőben. A gorilla megfordult, majd szó szerint leütötte Marcelot.

-          Hagyd békén! Kérlek, ne bántsd! Az isten szerelmére, mit adjak neked? Mit kérsz tőlem, hogy békén hagyd? Bármit megteszek. Csak engedjétek el! –gúnyos kacajára feláll a szőr a hátamon, majd mikor elindul felém, automatikusan kiráz a hideg.

-          Annyira szereted, hogy képes lennél meghalni érte? –határozott bólintásom miatt elég furán néz rám, de állom a tekintetét. A bilincs már teljesen kikezdte a csuklómat, a jobb karom teljesen lezsibbadt és a bal bokámat sem éreztem már. Fordulásból felrúgja a már éppen feltápászkodó Puffancsot, mire egy ordításféleség hagyja el a torkomat.

-          Te állat! Hagyd már békén! Bánts engem, baszd meg! De ne a kicsit! –mondatomra kapok egy pofont, de már nem olyan egyszerű visszafordítani a fejem a kiinduló helyzetbe. A vér összetódul a számba, amit sikeresen ennek a szemétnek az arcára köpök. Már éppen készülne a következő ütésre, amikor kinyílik az ajtó, így a mozdulata félbe marad.

-          Jesse, mégis mi a fenét művelsz?! –Selena éles hangja miatt rám jön a hányinger. Körülbelül olyan érzés, amikor beszél, mint mikor a tanárok rosszul fogják a krétát, ezáltal a tábla ilyen fura nyikorgó hangot ad. A nagydarab srác, mint utólag kiderült, Jesse, lehajtva a fejét megy el a nő mellett. –Látom Larissa, megmaradtál a réginek.

-          Kérlek, őt engedjétek el. Én vagyok mindenért a felelős, ő csak túl kö… - hirtelen megszakítom a mondatomat, mire Sel szép arca gúnyos mosollyá torzul.

-          Nagyon is jól tudom, hogy fontos neked ez a néger férfi. Mit gondolsz, leszek olyan hülye, hogy elengedem? Édesem, vele jobban meg tudlak kínozni, mint azzal, hogyha halálra verlek! –odament Puffhoz, aki még éppen, hogy csak lélegzett, a hátára fordította és elővett egy hatalmas kést.

-          Neeeeeee! –ordítottam, de a pengét már megmártotta barátomban…

What do you feel now?

Sziasztok! :)

Páran írtátok, hogy kíváncsiak vagytok a srácok szemszögére is, mikor elolvasták a levelet. Megírtam nektek. Igaz, csak Marcelo szemszögéből, és lehet néhol eléggé nyálas, de nem tudok még normálisan egy srác fejével gondolkozni. :D Azért remélem tetszeni fog, és most már "hivatalos", hogy egy hétig nem jelentkezem. 12-én gondoljatok rám légyszíves, és Marcelonak pedig majd Boldog Szülinapot!:) Jó olvasást, a kritikákat most is szívesen fogadom. Köszönöm azoknak, akik szavaznak a közvélemény-kutatásokban. Még egyet elindítok, erre is szeretnék mindenkit megkérni, hogy szíve szerint kattintson.:)

Mikor felébredtem, már csak a sötétség vett körül. Wesleyt sehol sem láttam, de mivel még lusta voltam kimászni az ágyból - ami nálam nagy szó- nyújtóztam egyet, és a fejemre húztam a takarót. Beszélgetés hangja csapta meg a fülem, jobban mondva ez inkább ordítás volt, mint nyugodt társalgás. Kikászálódtam a kényelmes területről, és fülelni kezdtem.

-          Nem érdekel! Hagyd őt békén!

-          …

-          Igen. Miattad jöttünk el. Nem, nem mondom meg hol vagyunk, egyedül szeretne lenni.

-          …

-          Nem érdekel Tessa! Képes voltál emiatt majdnem megölni? Észnél vagy te?–a holland most komolyan Tessaval veszekszik? Amilyen gyorsan csak tudtam, kiszaladtam a nappaliba, majd ezzel alaposan meglepve a focistát, kikaptam a kezéből a telefont.

-          Hola Tessa!

-          Nem fogok köszönni, mert el akarom mondani, hogy miért tettem…

-          De én ezt nem fogom végighallgatni. Figyelj, én nem haragszom rád, megértem azt, amit tenni akartál. De kérlek, hagyj békén! Azért hagytam el Madridot, azért nem köszöntem el senkitől csak levélben, mert gondolkodni akarok. Azzal pedig nem segítesz, hogyha hívogatsz. Leteszem, mert nem akarok konferenciabeszélgetést, viszont valaki hív. Szia! –meg sem vártam a válaszát, csupán bontottam a vonalat. Nem értem, miért kell mindenkinek ezt csinálnia? A telefonom ütemesen rezeg, viszont én csak a képernyőjét bámulom. Marcelo kancsi, vigyorgó feje villog rajta. Mire elhatároznám magam, hogy megnyomom a fogadás gombot, addigra lerakja. Csalódottan csúszok le a fal tövébe, és végig egy kérdés kattog az agyamban. „Kellett ez nekem?”

(Pitbull - I Know You Want Me)
Wes leül mellém és az ölébe húz, lábát felhúzza, így a combja a hátamnak feszül. Most kéne annak a résznek jönnie, hogy felpattanok, mint valami őrült, és azt kiabálom, hogy „Nem, nem, nem! Ez nem fog menni!” De nem akarom hitegetni magam. Nagyon is örülök most annak, hogy itt van velem a focista. Hirtelen nagyon melegem lett a holland átható tekintetétől, de úriember lévén csak szuggerálja a számat, de egy lépést nem tesz felém. Megnyalom kiszáradt ajkaimat, mire elkezd alattam mocorogni. Mosolyogva szüntetem meg a köztünk lévő távolságot, apró, lágy puszikat nyomok arcára, állára. Mikor a szájához közelítek hirtelen a tarkómhoz nyúl és magához húz. Csókunk nem volt hosszú, de minden kételyünket, boldogságunkat belesűrítettük. Létezik olyan, hogy egy ember két férfibe szerelmes? Azt hiszem, igen. Az utolsó mentőövem Sneijder volt, és úgy kapaszkodtam belé, mint senki másba eddigi életem során. Hogy mit érzek iránta? Talán vágyat és szerelmet, de semmiképpen sem barátságot. Túl közel engedtem magamhoz, és Sergiotól túlságosan is eltávolodtam. Egyet tudok. A spanyol férfit, és a hollandot is szeretem.
Ajkaink játékának a szisszenésem vetett véget. Nem volt épp kényelmes ez a póz, ugyanis nem elég, hogy a bokám természetellenes pózban áll, még a kezeimet is a nyakába akartam rakni, viszont ebben a tettben megakadályozott az a már-már megszokottá vált lüktetés a vállamban. Wes kezeit a combomra rakta, majd előre hajolt, ezzel lehetőséget biztosítva arra, hogy a lábaimat a háta mögé rakjam.

A déjá vu érzés tűzként lobbant fel bennem, amilyen gyorsan csak tudtam kiugrottam a holland öléből. Utánam kap, de nem ér el, szorosan a falhoz simulva próbálom rendezni a légzésem. Szívem őrült tempót diktál, vállam és lábam jégért kiállt. Amint látom, hogy felém mozdul, idegbeteg módjára tépem fel az ajtót, és rohanok a lépcső felé. A nagy sietségben telefonom egy emeletnyit zuhan azért, hogy mindenki megcsodálhassa darabjait. Nem érdemes sajgó bokával egészen a földszintig rohanni a 3. emeletről, de úgy látszik még erre nem jöttem rá. Többen nézik zilált külsőm a recepciónál, de senki sem segítene. Lehet, tudják, hogy ilyenkor nem érdemes hozzám szólni? Gyorsan összekapkodom a készülék darabjait, majd sietősen távozok a szállodából.

Régebben még apa mutatta meg nekem ezt a várost. Kíváncsi természetemnek hála, egyik este sétálni indultam. Persze apa már akkor aludt, tehát erről nem tudott. Egy eldugott kis játszótérrel találtam szembe magam, attól a pillanattól kezdve pedig mikor erre jártunk, minden este elmentem az én kis titkos helyemre. Annyira ismerős volt már az első perctől fogva, de nem tudtam beazonosítani semmit sem. Most is erre a játszótérre tartottam, hiszen eléggé felzaklatott az, ami Wesley és köztem történt.

Nagy nehezen összeszerelem a készülékem, majd bekapcsolás után egy üzenetem érkezik.

„Csak azért küldöm el neked ezt a videót, mert megkértél arra, hogy legyek mindig vidám. Nem is olyan régen, egy lány azt mondta nekem. „Ha akarnálak, sem tudnálak titeket kitörölni a szívemből.” Mégis egyre közelebb juttatod magad ehhez az állapothoz. Lehet, vissza se jössz. Lehet, addigra eligazolok, és soha többet nem találkozunk. Én ezt nem bírom tovább. Két lehetőséged van. Vagy visszajössz, vagy örökre elfelejtesz minket. Rajtad áll, vagy bukik ez az egész.”

Végig nézem a videót, és csak nevetni tudok azon, hogy milyen idióták tudnak lenni. Pufi mindig is imádta kifigurázni Ronit, és ez ebben a pár perces filmben is látható. Többszöri nézés után visszatérek az SMS elemzésére. Ezt az üzenetet nem írhatta Marcelo. Ő nem lehetett. Soha nem mondana ilyet! Nem kérne arra, hogy válasszak. Nagyon jól tudja, hogy mit érzek…

Talán most először éreztem üresnek magam. Üveges tekintettel ülök a régi, kopott hintában, de könnyeim fél óra után elfogytak. Mérlegeltem a helyzetet, de nem jutottam semmivel sem előrébb. Wesley számát letiltottam, így ha akar, sem tud most elérni. Nincs szükségem senkire. Világ életemben erős személyiség voltam, többen tartottak tőlem, de ha valakit megkedveltem, soha nem engedtem el. És mostanában mégis csak taszítok és taszítok. A legtöbben elhagytak, vagy én hagytam cserben őket. Édesapámmal legalább 2-3 hónapja nem beszéltem, Sergio egy másik nő karjaiba menekült. Hannahval sem beszéltem már egy ideje, ráadásul most még Pufi is utál. Tessat kéne felhívnom! Az ilyen dolgokat mindig vele osztottam meg. Gondolkozás nélkül pötyögöm be a számát, amit az évek során már kívülről fújtam. Többszöri csöngés után sem veszi fel, éppen mikor már elkeseredettségemben kinyomnám, egy szomorú hang szól bele a kagylóba.

(N-Dubz - Strong Again)

-          Szia Lari. –elkezdett reménykedni. Vissza akarta kapni a legjobb barátnőjét. De lehet, már csak én képzelek bele ilyeneket.

-          Miért tetted ezt velem, Tess? –beszéd közben elcsuklott a hangom, majd a végére már csak suttogva kérdeztem a miérteket.

-          Mindent meg tudok magyarázni, viszont most nagyon nagy baj van.

-          Marcelo…

-          Már Ronaldo hívott? –kétkedve hallgatta a sóhajtásom. Mi történt Pufival? Ó istenem, ha bármi, ha bármi baja esett, én nem tudom, mit csinálok… - Marcelot és Cristianot az este valaki leütötte. Mire a csatár felébredt, addigra barátja már eltűnt. Egy kocsiból pattant ki egy nő és két férfi. Ronaldoék a csapatot várták, csak ők még beugrottak ajándékot nézni. Hamarosan itt a szülinapod, és meg akartak lepni. De mivel interjút adtak, ezért a vásárlásra csak a munka után volt idő, így lekésték a megbeszélt gyülekezőt Özilnél. Karim értesített, hogy mi történt.

-          Miért érzem azt, hogy te többet tudsz ennél? Miért érzem azt, hogy ehhez neked is közöd van? –reszelős sóhaja meggyőzött a felől, hogy nem tévedek. Soha sem hittem volna, hogy majd elárul. Nem akarok én már semmit, csupán megtalálni Marcelot. –Miért nem Ronaldo hívott? Meséld el az egész történetet. Érzem, hogy te is nyakig benne vagy ebbe az egészbe!

-          A minap megkeresett egy Selena nevű nő. Azt mondta, hogy meg fogja keseríteni mindenki életét. Larissa én tudom, hogy nem kellett volna, és annyira, de annyira sajnálom. –zokogása erősödött, de én csak mérgesen ordítottam vele a telefonba. Nem igaz, hogy végre David meghalt, erre az ex-barátnő ismét visszakerül a képbe. Azt hittem már végre megszabadultam tőle, erre tessék. Elraboltatja az egyik legfontosabb személyt, plusz e mellé még a legjobb barátnőmet is ellenem fordítja.

-          Ne nyávogj, ne rinyálj! Ki vele!

-          Azt mondta, hogy ha nem öllek meg, akkor elmond mindent Ronaldonak.

-          Jézusom. Hallod te magadat? Egy férfi fontosabb, mint egy barát?

-          Várj. Rengeteg hibát követtem el az utóbbi időben. Még elmondani is hosszú lenne, tehát csak röviden annyi, hogy egyik nap csúnyán összevesztem Crissel és elmentem bulizni. Tudod nálunk milyen partik szoktak lenni… asztalon táncolás… rémlik valami? Szomorú és részeg voltam, Morata pedig ott volt. Viszont most jön a neheze. Édesapádat felkereste David volt nője. Ő pedig elküldte hozzám. Selena azt mondta, hogy az apád kijelentette, te már nem vagy az ő gyereke, keressen rajtam. Elpártoltál tőle, ráadásul egy másik csapat fontosabb neked, mint ő maga. A nő megfenyegetett, hogy kitálal a sajtónak, és mindenki bukik. Olyan dolgokat tudott volna mondani mind Joséról, mind a csapatról és rólad, amit nem lett volna célszerű világgá kürtölni…

-          Várj. Te ezért akartál megölni? Hogy ne derüljön ki pár megkérdőjelezhető pletyka?

-          Nem! Nem akartam kinyírni a francba is már! Meg akartalak sebesíteni, aztán valahogy bebizonyítani Selenanak, hogy halott vagy. Téged pedig minél messzebb küldeni ettől a helytől. Hiszen kézbe vettük volna a dolgokat a csapattal, sőt az egyik volt szomszédom rendőr. Tudtam a nő szálláshelyét, tudtam róla szinte mindent! Csak Marcelo megzavart, ezért semmit nem tudtam felmutatni, ami azt bizonyította volna, hogy meghaltál. Selena mérges lett. Érted már? Mindent miattatok tettem! –sajnáltam szegényt, hiszen tudom, hogy mennyire lelkizős típus. Mindent magára vesz. Mindig is ilyen volt. Én társasági embernek mondanám, de ő úgy fejezi ki magát, hogy szeret egyedül lenni. Legbelül viszont nagyon is tudom, hogy nem jó neki ez az állapot. Igazából mióta apám bekavart, azóta ritkábban beszélünk. Bár már ezt az utóbbi időben kezdtük bepótolni.

-          És most mégis mit tudunk csinálni? –néma csönd volt kérdésemre a válasz. Néha-néha keserves sóhaj szakadt fel a tüdejéből. –Figyelj Tess. Én tényleg nem haragszom rád. Főleg úgy nem, hogy már tudom a teljes sztorit. Egyre kérlek, vigyázz nagyon magadra. Akit ismerünk, szólj nekik, persze cenzúrázd a történetet. De Ronaldonak is mondj el mindent. Most mennem kell, mert Sneijder már biztos ideges, hogy hova tűntem. Ne mond senkinek, hogy beszéltünk. Csókok. –gyorsan kinyomom a hívást, majd szép, lassú tempóba elindulok vissza a szállodához.

Már senki sem tartózkodik idekint, hiszen hajnali egy is elmúlt már. Ilyenkor már azok sincsenek a hotel előtt, akik az ajtót szokták nyitni, és fogadják a vendégeket. A szálloda recepciójáról hatalmas fény árad ki a sötét éjszakába. Felnézek az ablakunk felé, Sneijder, mint ahogy sejtettem az erkélyen ül, és nézi a tájat. Miért van olyan tipikus vihar előtti csend érzésem?

Telefonom csengőhangjára kapom fel a fejem, de rájövök, hogy csak egy SMS érkezett. Megnézem ki a feladó, de mikor meglátom Tessa nevét, elsőnek nem akarom elolvasni. Nem haragszom rá, de még felkavaró ez az egész számomra. Végül kíváncsiságom győz az ész érvek ellen, de az üzenetben egyetlen mondat áll.

„Tudják hol vagy!”

Vállat vonva közelebb merészkedek a hotelhez, barátom fentről néz le rám. Mosolyogva intek neki, de csak rémült tekintetével találom szembe magam. Időm sincs felkiabálni neki, ugyanis hátulról valaki egy géz lapot szorít a számhoz. Érzem, hogy át van itatva valamivel, ugyanis fokozatosan ájulás közeli állapotba kerülök. Az utolsó dolog, amit láttam az-az, hogy Wes feltépi az erkélyajtót és őrült tempót diktálva futásnak ered…

(Marcelo)

Imádok Larival aludni. Igazából nem így terveztem, de okos lévén bealudtam mellette. Annyira hiányzott már. Mégis mikor mérges voltam rá, nem bírtam félretenni büszkeségem.

Mosolyogva fordulnék legjobb barátomhoz, de szokás szerint csak az üres ággyal, és egy papírdarabbal találkozom. Ronaldo, Kaká, Iker és Benzema röhögve nyitnak be az ajtón, de szomorú tekintetem nem kerüli el a figyelmüket.

(Timbaland - Scream ft. Keri Hilson, Nicole Scherzinger)

-          Haver, mi van veled? Hol van Larissa? –Cris kérdésére csak csóválni tudom a fejem. A párnán lévő papírt félve emelem fel, de nem merem kinyitni. Ronaldo, mintha látott volna valamit a szememben, ugyanis leült mellém és ő is a lapot szuggerálta. Szerintem ebben a percben mindenki arra vár, hogy Lari bebicegjen a szobába és azt mondja, hogy kajáért ugrott el az egyik közeli boltba. Viszont mindannyian tudtuk, hogy ez megint nem így történt. A szobát még körbelengi jellegzetes illata, amit talán a kókuszhoz tudnék hasonlítani. Iker elém lép, vállamra teszi a kezét, és együtt érzően bólint egyet.

-          El kéne olvasni, nem gondoljátok? –bólintással jelzem, hogy ismét nagy okosságot mondott valamelyik csapattársam, de nem vesz rá a lélek, hogy én ezt a lapot most kinyissam.

-          Talán beszélni kéne az orvosokkal…- ajánlja fel Benzema. Egy emberként kapjuk fel a fejünket, és mindenki szemében láthatom azt a különös csillogást, amit a remény idéz elő. Kár, hogy én ismerem ezt a lányt…

-          Nem. Lari nem az a fajta lány, aki bármilyen „nyomot” hagy maga után. Lefogadom, hogy senki nem tudta, hogy mi nem tudunk arról, hogy ő elmegy. –ez az Marcelo, eddig a fogalmazó képességed nagyon a toppon van. Fejcsóválva állok fel, és a levéllel a kezembe, elhagyom a szobát. Mindenki jön utánam, a kezdeti lelkesedésük mostanra már teljesen eltűnt.

Nem tudom hogyan álljak a csapat elé, és hogyan közöljem velük ezt az egészet. Az edző érdeklődve figyel hol rám, hol a kezemben lévő papírra. Reggel csak pár srác jött be, ezért szinte még senki sem tudja mi történt. Mindenki azt hiszi, hogy az egyik kulcsfontosságú csapattársunk éppen az igazak álmát alussza a kórházi szobában. Látom a sürgetést a szemükben, de a kezeimre, mintha mázsás súly nehezedne. Barátom bíztató pillantását elkapva megemberelem magam, és kinyitom a levelet. Gyönyörű írása most masszaként folyik össze a szemem előtt. Még egyszer, utoljára körbetekintek a csapaton. Van, aki szívatja a másikat, van, aki beszélget, van, aki mosolyog, de négy ember szomorúan kémleli a padlót.

Halkan és összefüggéstelenül olvasom fel a levelet, néha-néha kisebb szünetet tartva. Az egész csapat lefagyva, lesokkolva áll a pályán, egyedül, akinek a hangja megtöri a néma csendet, az –az, aki olvassa a levelet. Fogalmam sem volt arról, hogy ennyire érzelmes lennék. Pedig már párszor megtörtént az-az eset, hogy Lari elment. A Moratanak címzett részt már nem nagyon tudom elolvasni, ezért átnyújtom a levelet és távolabb lefekszek a fűbe. Kizárok minden zajt, minden hangot, és csak bámulom a felhőket. Nem vagyok az a sírós típus, mielőtt bárki is rosszra gondolna, csupán egy olyan személyt vesztettem el kitudja mennyi időre, aki már a szívemhez nőtt. Hirtelen eltakarják előlem a panorámát. Ronaldo fejével találom szembe magam, de nem mozdulok egy tapodtat sem, csupán fekszem tovább a földön. Tudom jól, hogy tudja, mit érzek most. Szerintem a csapatból, akik igazán közel engedték magukhoz, azok most ugyanabban a hiányban részesülnek, amiben mi. Átnyújtja a levelet, majd leheveredve mellém ő is az eget kezdi bámulni.

-          Olvasd el, neked szól böngyör hajú barátom. Nem olvastuk fel. Mikor megláttam az első szót, tudtam, hogy ez neked szól. –suttogva olvasom a sorokat, néha egy két szónál felnevetek, de ez inkább keserű nevetés, mint szívből jövő.

-          Az edzővel mi van? Hogy fogadta? –érdeklődve tekintek a portugál felé. Milyen érdekes, hogy egy válogatott meccsen mi voltunk azok, akik egymásnak estek. Most pedig talán a csapatból a legjobb barátokká kovácsolt minket a közös igazolás.

-          Fogta a cuccát, és lelépett. Rosszat sejtek Marcelo… - kétségbeesett hangjára felkapom a fejem és csodálkozva nézek a szemeibe. Igaz, hogy nem az a tipikus érzéketlen tuskó, de akkor sem láttam még ilyennek. Talán először és utoljára akkor, mikor a kórházakat jártuk.

-          Gyertek srácok, vége az edzésnek. A délutáni sajtókonferenciára pedig ti ketten fogtok menni. Húzás haza, majd találkozó az edzővel kettőkor. Az-az van még bő három órátok arra, hogy rendbe szedjétek magatokat. –Ronaldo ijedt tekintettel pattant fel, majd miután engem is felrántott, futásnak eredt. –Ennek most mi a baja? –Iker kérdésére csak elkezdem Ronaldo futását utánozni, majd pingvinként egészen a kapus lábáig csúszok.

-          Tudod, ami neked maximum fél óra, borotválkozással, fürdéssel, hajmosással és hajszárítással együtt, az Crisnek minimum 5,5 óra. –Casillas már teljes pompában tündökölt mikor kijött nekünk szólni, így az öltözőbe már valószínűleg csak az én cuccaim lesznek. Egy intéssel elbúcsúztam a csapatkapitánytól, majd kis kerülővel elindultam a végcélom felé. Hangos beszélgetésre kapom fel a fejem, Mourinho éppen valakivel kiabál.

(Kevin Cossom - Argument)

-          Már megmondtam, hogy úgy írtam alá a szerződést, hogy bármikor felállhatok a kispadról, ha nekem úgy tetszik.

-          Igen. De még csak helyettesed sincs!

-          Ott van Aitor Karanka. Ő itt játszott 2002-ig. Mi kéne még? –most ez komoly? A híres Special One el akarja hagyni a csapatunkat?

-          Tudod, hogy ő jó, de segédedző. Te jobb vagy!

-          A Manchester United edzőjét váltom. Ferguson nyugdíjba megy, és engem akarnak az angolok. –és amit felépítettünk egy év gyötrelmes munka alatt, az most pillanatok alatt hullott a porba. Utamat folytatva elérek az öltözőhöz, majd idegbeteg módjára dobálom sporttáskámba a cuccaimat.

Nem igaz! Nem elég, hogy egy csapattársunk elment kitudja mennyi időre, még az edzőnk is itt akar hagyni minket, holmi angol csapat miatt. Ez az ára annak, ha valaki ennyire ismert, híres és egyedi. Nem jöttem rá arra, hogy miért csinálja azt a sajtóval, amit az utóbbi időben már megszokhattunk tőle. Idegesített az, hogy állandóan kamerák elé vitte a klub dolgait, és már a csapból is az folyt, hogy hány meccses eltiltást kapott, milyen bírói hibák voltak és természetesen a Barcelona melyik meccset hogyan nyerte meg. Viszont egyik nap mikor kifakadtam Morrisonnak, elmesélte az ő meglátását. Szerinte José azért csinálja mindezt, hogy felhívja magára a figyelmet. Ha mindenki egy emberként az ő mozdulatait lesi, akkor a játékosokról leszállnak egy időre a keselyűk. Inkább legyen egy öntelt, arrogáns, beképzelt edző, minthogy a csapatával foglalkozzanak. Ezzel levette a terhet a vállunkról, igaz tudtunk nélkül, de megtette. Nagyon remélem, hogy ez az egész más csapat edzője leszek dolog is csak ilyesmi célt fog szolgálni…

Gyors készülés és ruhacsere után a megbeszélt hely felé tartok. A portugál edző helyett Karankat találom csak a stadion előtt, de kicsit sem okoz akkora meglepetést számomra, mint barátom számára.

-          Hola! Mourinhonak fontos dolga akadt, így ma én fogok interjút adni veletek. –mosolygós arcára nem nehéz felfigyelni, szegény régóta akart már vezetőedző féle szerepeket betölteni. Együtt bevonultunk, felvettük a szokásos vigyorunkat, majd helyet foglalva vártuk a kérdéseket. Mindig ezektől függ az, hogy éppen szeretek-e ilyen összejövetelekre járni. Ha valami bántó, sértő dolgot kérdeznek, akkor perceken belül el lehet szúrni a kedvem, de most hál istennek hanyagolták az efféle faggatózást. Nem tartott sokáig, csupán egy fél órát vett igénybe ez az egész.

-          Haver, elmenjünk ajándékot venni? –arcomat látva hatalmas kacagásba kezd. Mivel már kb. fél perce röhög, ezért előveszem a Gigolo figurát. Megpróbálom utánozni barátom arcát és mozdulatait, mire sértődötten, felhúzott orral pattan be a kocsijába. –Larissa szülinap. Megvan? Vagy magyarázzam tovább…? Tudod, Július 12, már csak 6 nap.

-          Tudom, persze hogy tudom. Ez nem olyan dolog, amit az ember elfelejt. Hova menjünk?

-          Ékszeres?

-          De az már olyan közhelyes. Neki valami különleges kell. Valami, ami egyedi.

-          Ékszeres…

-          Ne hajtogasd már! Egyszerűen nem értem miért nem lehet felfogni, hogy olyat akarok, ami nincs másnak, csak neki. Amiről eszébe jutunk. Ha ránéz, ránk gondol.

-          Már értem miért éppen Puffancs lettél és miért nem…

-          Jó mindegy, elég már. Menjünk valahova. –pontos egyeztetések után kocsiba pattantam és az Audi nyomába eredtem. Egy ékszereshez mentünk, de én ezt az egészet valahogy nem tartom jó ötletnek… de hát Ronaldo biztos tudja, mit akar.

Amikor belépünk az ékszerboltba, az eladó hölgyek mellbedobással, megjegyzem szó szerint, ajánlják fel a segítségüket. Valami egyedi kell. Ezt szajkózom már egy ideje, viszont semmi nem jut az eszembe. Még Ronaldo szemérmetlenül flörtöl a lányokkal, addig én útnak indulok és szétnézek a hatalmas üzletben. Egyik ékszer sem nyűgöz le, pedig mind nagyon gyönyörű, de nem Larihoz való. A terem végében egy fekete faajtót találok, ahova nyugodtan lépek be, hiszen semmi tábla nem jelzi azt, hogy idegenek számára tilos lenne. Itt találom az arany, fehérarany, köves cuccokat. Sorra járok minden polcot, mégis egyetlen tárgyon akad meg csak a szemem.

(Don't Stop Believing) 

A legutolsó sorban található egy hatalmas Real Madrid címer. Na jó, annyira nem nagy, csak most a hasonlat kedvéért mondtam ezt. Aranyból készült, fehér köves címer, amin pedig szerepel a MCF felirat, az pedig kék kövekkel díszeleg. A korona részt szintén fehér csillogó pontokkal rakták ki, viszont maga a korona vörös rubinttal díszített. Egyszerűen gyönyörű. Óvatosan nyúlok hozzá, természetesen az egyik eladó pont a legjobbkor érkezik meg.

-          Segíthetek valamiben, uram?

-          Igen. Kérném azt a medált. Van hozzá nyaklánc is?

-          Természetesen. Bár elég hosszú, de ha gondolja, kicsinyíthetünk rajta…

-          Nem, úgy tökéletes lesz. –Lari mindig is szerette a hosszú nyakláncokat, hiszen egy kereszt* a mai napig lóg a nyakában. Édesanyjától örökölte a kis ezüstöt, amit kiskora óta nem vett le. Ha fel is vesz valami kiegészítőt, akkor is olyan hosszút próbál keresni, ami a melléig ér, hiszen így nem kell megválnia az emléktől.

Vigyorogva totyogok ki portugál barátom mellé, majd szeme elé tartva az egyetlen lehetőséget, várom a válaszát. Hatalmas vigyor jelenik meg az arcán, ami szívből jön, és nem csak amolyan „hé, cica, én vagyok Cristiano Ronaldo.” Gyorsan kifizetjük az ajándékot, de mivel Cris ilyen téren megbízhatóbb nálam, ezért ő rejti el a zsebébe.

-          Nem gondoltam volna, hogy képes vagy ilyen meglepetést találni. Tuti örülni fog neki!

-          Ez volt az egyetlen. Gyönyörű, igaz?

-          Pontosan. Olyan különleges, mint az angliai lány. Azt javaslom, hogy menjünk egy kocsival, hiszen az idő annyira elment, hogy már nincs időnk buli előtt hazaugrani. –érdeklődve figyelek rá, hiszen semmi ilyenről nem hallottam. –Karimék el akarnak menni, inni. Edzésünk holnap csak délután lesz, ezért lesz időnk regenerálódni. Ne kéresd magad, tudom, hogy te is szívesen felejtenél most egy kicsit. Hát itt az alkalom! –kis gondolkozás után rájövök, hogy tényleg ez kell most. Hülyülés a haverokkal, pár feles és tequila után. Beleegyezően pattanok be a kocsiba, majd izgatottan várom az este további részét. Mikor megérkezünk a megbeszélt találkozóhelyhez, kiszállunk a kocsiból, majd egymás lökdösése után nyugodtan várjuk a többieket. Sötét van és ahhoz képest, hogy nem messze található az egyik leghíresebb diszkó, az utca eléggé kihalt. Vigyorogva tekintünk egymásra, mikor meghalljuk, hogy egy autó közeledik felénk. Nem is kellett annyit várni a mindig késő Özilékre.
Ám a mosoly az arcunkra fagy, amikor Selenat pillantjuk meg az anyósülésen. Sokat hallottunk már róla, hiszen mikor az-az állat visszalépett Lari életébe, mindent elmesélt nekünk.
Három alak pattan ki a kocsiból, mire portugál barátom ijedt tekintettel néz rám. Nem értem a miértjét, hiszen visszaléptem a kocsi takarásába, de mikor ájultan esik össze előttem, rájövök, figyelmeztetni akart. Egy erős ütést érzek a tarkómnál, majd már csak a még ismeretlen sötétségben találom magam…



*Kereszt medál. Egyiptomi kereszt, jelentése: élet.:)

Holiday.

Sziasztok!

Már nem bírtam nélkületek, ezért nekiültem ma, és megírtam az új fejezetet. Addig nem is álltam fel a géptől, ameddig nem tudhattam biztonságban a szerzeményem. Remélem tetszeni fog, és Tessa, kérlek ne nyírj ki msnen! :D Jó olvasást!:))

(Larissa)

Próbáltam kiabálni valakinek, de hangszálaim nem engedelmeskedtek. Talán ez a sors. Lusta voltam innivalót kérni, és most ezzel fizetek. Jó, most ez így elég hülye elgondolás volt, lehet nem ezzel kéne foglalkoznom. Azért mégis egy lány indult el felém késsel a kezében.

Na, most két lehetőségem van. Vagy megvárom, még annyira közel kerül hozzám, hogy megfigyelhessem az arcát, vagy bepróbálkozok a lehetetlennel, és felkapcsolom a villanyt. A vállam tiltakozik a mozdulat ellen, bár elég lassú lehettem, ugyanis támadóm lelökte a lámpát a földre.

-          Lariiiiiiii, tudod mi ju… - Pufim hihetetlen gyorsasággal rohant be az ajtón, aminek az lett a következménye, hogy sikeresen felakadt az ajtókilincsbe. Több nő rohant utána, én pedig ha nem szorítana valaki kést az oldalamhoz, még fel is röhögtem volna a látvány miatt.

-          Elnézést kisasszony. Próbáltuk megfogni a barátját, de nem hallgatott ránk. Elnézést, ki az Ön látogatója? –hmm… erre azért én is kíváncsi lennék. A lány megfordult, Puff pedig egy harci teknőst megszégyenítve vetődött a lámpa felé, majd sikeresen leverve a virágokat és a bonbonokat, hatalmasat koppant a földön. Természetesen jó szokása révén, nem kapcsolódott fel az-az árva villany.

-          Marcelo cica, ne is haragudj, de te ittál valamit, vagy mindig is ilyen hülye voltál?! –vigyorogva nézek barátomra, a kezdeti feszélyeztetésem elmúlt azzal, hogy a nővérek felkapcsolták a fényeket. Miután már minimum hatszor meghaltam a brazil srác tekintetétől, végre felnéztem támadómra. Hatalmas szemeket meresztve figyeltem a velem egy idős lányt. Csalódottságomtól talán szánalmam volt erősebb egykori legjobb barátnőm iránt. Fekete haját magas copfba fogta, barna szemei megbánást tükröztek.

-          Ó, szia, Tessa! Hogy vagy? Jól? Hallottam összevesztetek Cristianoval. Összevesztetek? De ne vesszetek össze! Nem szeretem azt, hogy a kanapémon tölti az éjszakát. Félre ne érts, nem a kanapémon alszik, hanem az egyik vendégszobában, de valahogy ennek jobb volt a hangzása. Szerinted is? Mert szerintem igen… –Marcelo levegőt sem véve kezdte el hadarni a szokásos lényegtelen mondatait, én pedig nagy lendületet véve, felpofozom Swallowt. Felszisszenve hanyatlok vissza a párnára, és kezdek hangos káromkodásba. A nővérek pár pislogás után távoznak, Puff barátom pedig észre se veszi ezt a kis közjátékot. El van foglalva azzal, hogy a még nem elázott Raffaello csokikból minél többet tömjön a szájába, de drága… nem gondoljátok?

-          Ne haragudj, kérlek. Meg kell értened! Ronaldot megfenyegették. Bocsáss meg nekem. Csak meg kellett te…

-          Menj innen!

-          Kérlek…

-          Marcelo! Ha végre ránk figyelnél, akkor kivihetnéd innen ezt a nőt. –Puff érdeklődve tekint ránk, majd mielőtt felállna a földről, még bekap két kocka Milka csokit. Istenem, ha ezt Mou látná, valószínűleg a fejét venné, és 30 kör futásra ítélné.

-          Szia. - ahogy mondani szokás, „Ne fesd az ördögöt a falra, mert megjelenik.” Mourinho határozott léptekkel indult el felém, de közben észrevette a sarokban meglapuló brazil focistát. –Szia Marcelo. Edzésre jön Ronaldo? –természetesen Pufi még nem bírta megrágni a falatokat, ezért csak értelmetlen masszává alakult a mondata. –Mi finomat eszel edzés előtt Marcelo?! –kissé fenyegető hangjára a bátor ember fülét farkát behúzva, viszont vigyorogva szaladt ki a szobából, maga után húzva Tessat. –Imádom ezt a srácot. Ő az talán, aki nem szállt el a hírnév mellett. Jó tudom, ne hagyjam ki Ikert, Sergiot és kb. a fél csapatot. Hogy vagy?

-          Megvagyok. De remélem, tudod, hogy ezután jön a neheze.

-          Rehab, gyógytorna… edzés nélkül. Tudom nagyon jól.

-          Hogy micsoda? –Mourinho értetlenül pislog, szerintem még nem esett le neki, hogy elszólta magát. Én nem megyek gyógytornára. Tőlem ezt senki nem várhatja el.

-          Most… most… nekem mennem kell…

-          Állj meg! Ki ne merj addig menni, ameddig el nem mondod, hogy mi van velem.

-          Ameddig nem tudod normálisan használni a bokádat, nincs foci. A karoddal még nem is lenne akkora gond, hiszen nem ütöd a labdát, hanem rúgod. Gyógytorna, fizikoterápia és társai. Nem nyitok vitát Morrison! Muszáj. Ha járni akarsz, akkor muszáj. És most megyek is, mielőtt jön a dühkitörésed. Marcelot visszaküldöm hozzád, mivel megtömte magát csokival, ezért nem edzhet, mert rosszul lesz. Legalábbis szerintem. Főleg hogy minimum négy doboz Raffaellot és két tábla Milka csokit nyomott be. Amúgy is, ’Puffancsnak’ nem pufogsz.

-          Ne. Kérlek, most nem akarok senkivel se beszélni. –Mou egy bólintás és homlok puszi után magamra hagyott. De Puff pár perccel később mégis megjelent az ajtómba, egy halom csokival.

-          Megettem mindent, ezért hoztam utánpótlást.

-          Persze Csokipufi… azért, hogy ezt is leverhesd, és megehesd. –megvillant a szeme, de cserfes kislány módjára kezdett el mosolyogni. –Nyugi nővérkém, neked bármit szívesen adok. –mondatom végére már nevetésben fulladoztam, de mikor odajött mellém és felfeküdt az ágyra, kezdeti mérgességem és csalódottságom egy pillanat alatt elszállt. Vajon erre értette Mou, hogy nem vergődök?! Számomra ez a brazil csodagyerek már egy külön fogalom. Az életem része, és mindentől meg akarom óvni, hiszen néha annyira idétlen még. A legkomolyabb helyzetekbe is képes poént csempészni, de ha látja, hogy nem jön be, akkor nem erőlködik, csupán befogja és átölel. Soha nem gondoltam volna, hogy pont vele fogok ilyen szoros baráti, már-már testvéri kapcsolatba kerülni. Bár már az elején máshogy viselkedett velem. De ha ilyen szempontból nézzük, akkor most nem kéne Ronaldoval haverkodnom, hiszen ő az első találkozásunk napján nyomult rám. De őt így kell elfogadni. Nekem is sikerült, és igaz néha elegem van abból, hogy állandóan kétértelmű megjegyzéseket tesz, de hozzá lehet szokni. Puff teste elernyedt mellettem, ezért abbahagyom a haja simogatását, átkarolom, és a vállához hajtom a fejem. Elaludt a szentem. Hangos szuszogása térített észhez, és juttatta eszembe Tessa tettét.

Elcsoszogtam az egyetlen kisasztalhoz, ami a szobában található, és egy papírt elővéve levelet kezdtem írni.

Drága Csapatom!

Nagyon sajnálom, hogy ilyen formában búcsúzom el tőletek, de meg kell értenetek, most számomra az tesz jót, ha minél hamarabb elhagyom Madridot. Mint szerintem már a legtöbben tudjátok, egy ideig számomra lőttek a focinak. Elutazok, és kérlek, ne keressetek. Ha felkészültnek érzem magam arra, hogy visszatérjek hozzátok, a családomhoz, tudatni fogom, ígérem.

Mourinho: Kérlek vigyázz a csapatra, tartsd őket egyben! Meg kell nyernetek a Barcelona elleni találkozókat. De ha mégse jönne össze a bajnokok ligája döntő, ne keseredjetek el. Bent vagytok a LEGJOBB NÉGY KÖZÖTT! És ez az, ami számít! Rengeteget fejlődtetek, jó a mesteretek!

Roni: Te nők álma. Ha lehet, maradj hű Tessahoz, mert ha bármi rosszat hallok felőled, kinyírlak.:) Remélem, tudod, hogy szeretlek, és vigyázz magadra! (Ha lehet a tökkelütött Pufit is védd meg.)

Morata: Tudom, hogy mikor majd olvassátok a levelemet, meg fogsz lepődni, hogy tőled is elbúcsúzom. Tudom, hogy a szíved mélyén te is egy érzelmes élőlény vagy, amit sajnos nekem nem tudtál megmutatni. De hiszem azt, hogy tudsz te is emberként viselkedni, és engem is megkedveltél az utóbbi időben. (Nem ego kérdése!) Minden jót.:)

Csapat: Ne haragudjatok, hogy nem köszönök el mindenkitől, de az én időm is véges jelen esetben. Valószínűleg reggel bejön valaki hozzám, és ezt szeretném elkerülni. Ne értsetek félre, csupán nem kenyerem a búcsúzkodás. Sok olyan dolgot tanultam meg mellettetek fél év alatt, amit Londonban 14 év alatt nem tudtam elsajátítani. Megtanítottátok velem a család fogalmát, amit soha nem fogok elfelejteni. Vigyázzatok magatokra, egymásra, és a családotokra is.

És végezetül egyetlen nővérem, szerető lelki társam, testvérem és barátom egyben, Marcelo. Nagyon fogsz hiányozni, a sok hülyeséged, a lufis akciód, az idióta nevetésed, mindened. Egyszerűen annyira megkedveltelek, hogy nehéz téged csak így itt hagyni. Tudom, hogy jó kezekben vagy, ahogy azt is, hogy képes leszel megbocsájtani majd egyszer. Nem a közeljövőben, de képes leszel rá. Vigyázz arra, hogy Roni ne kapjon el semmilyen khm… betegséget… (megsúgom, hogy ártana a hírnevének).

Nagyon szeretlek titeket. Lehet fél év múlva, lehet hat év múlva, de újra találkozni fogunk. Csókok, L.

A levelet barátom feje mellé helyeztem, aki időközben teljesen kisajátította magának a kellemes és kényelmes kórházi ágyat.
Gyorsan, már amennyire a bokám és a mankó engedte, kimentem a szoba elé és szóltam Rodrigónak. Nem helyeselte az ötletem, miszerint elhagyom a kórházat addig, ameddig meg nem kezdődik a normális látogatási idő. Azt sem tudom, hogy egyáltalán mit keresett a hajnali órákban Mou a kórházban. De valószínűleg erre a kérdésre már soha nem kapok választ…

Gyors pakolás, könnyes búcsú a nővérektől és az orvosoktól, és máris a reptér felé tartok. Elég nehezen tudok menni, a lábam minden egyes lépésnél tiltakozik, de erőltetem, és egy taxit leintve eljutok a célomhoz. Wesleyvel még út közben beszéltem, ő is ellenezte ezt a tervet, de nem tehetett mást. Egyedül azért mégsem engedhet el. A nagy eszemmel képes vagyok hajnali hatkor útnak indulni. Istenem, ennyire hülye én se lehetek. Bár most hálát adok az égnek, mivel a hétkor induló gépet még éppen elcsípem. Haragudni fognak rám a többiek, de most valahogy így jó.  A legjobb barátnőm képes volt ellenem fordulni, amiről senki nem tud. Az okát nem tudom, de most látni sem akarom. Nem gondoltam volna, hogy eddig fajult ez a kapcsolat. Csak azt nem értem, hogy miként alakult ez most ki nála. Ennyire haragudna azért, mert elmentem Olaszországba? Vagy, mert hazudtam neki? De könyörgöm, ez még nem ok egy gyilkosságra! Illetve csak próbálkozásra.
Mindegy. Most csak az a lényeg, hogy pár óra múlva egy csodálatos tengerparton fogok napozni, az oldalamon a holland játékossal.

A repülőút rettentően unalmas volt. Rodrigó lelkére kötöttem, hogy senkinek ne merjen semmit se mondani azon kívül, hogy saját felelősségre hagytam el a kórházat. Nekik akartam a legkevésbé fájdalmat okozni, és mégis újra, és újra megbántom őket. Marcelo nagy nehezen megbocsájtott, erre én jövök megint az agyafúrt ötletemmel, és ismét magamra haragítom. Bár remélem, a búcsúlevelemet megtalálják. „Széép Lari, széép…”

Leszállás után bicegve ugyan, de eljutok a termináloknál várakozó barátomhoz. Szép távolságból a nyakába ugrok, ő pedig, mint valami csöpögős filmben átkarolja a derekam, és megpörget a levegőben. Még meghitt is lett volna ez a kis ölelés, ha nem Sergio arca ugrik be egyből. Többen furcsa szemmel néznek minket, de pár másodperccel később el is fordulnak, és nem tulajdonítanak különösebb figyelmet nekünk. Ezért is választottam Cancúnt. A Mexikóban található város lakosai nem faggatóznak, nem bámulnak, és nem küldenek újságokhoz fotókat a hírességekről csak azért, hogy meggazdagodhassanak. Ugyanúgy viszonyulnak hozzánk, mint bárki máshoz. És igazából ez fogott meg ebben a helyben.

Sneijder kézen fog és elkezd húzni a bőröndök felé. Halkan felszisszenek, mire ugyan lassít a tempóján, de a kezem nem engedi el. Azt a kis poggyászt, amit még a kórházba hozott be nekem valaki, lekapja a szalagról és elindul a kijárat felé. A szálloda, amiben lefoglalt két szobát még Olaszországban, nem messze található a repülőtértől.

-          1 óra múlva találkozunk. Kipakolunk, rendbe szedjük magunkat, és elmehetnénk kajálni. Neked úgy jó? –mosolyogva nézek a hollandra, majd egy hatalmas bólintás után besasszézok a szobám ajtaján. Dúdolva pakolom ki azt a pár ruhadarabot, amit a bőrönd rejt, majd az ágyról felkapva egy törölközőt, a fürdő felé indulok. Még szerencse, hogy minden szoba hangszigetelt, ugyanis nem bírnám ki a repülők zúgó hangját. Vidáman lépek be a fürdőbe, de férfiruhákat találok a földön. Meglepődve pillantok a padlóra, ugyanis ezt a felsőt láttam már valahol…

(Sergio)

Nem érdekel, nem fogok semmivel sem törődni, csak elengedem magam, és élvezem Mexikó napsütötte városát. Laraval megbeszéltük, hogy a látszat kedvéért két szobát veszünk ki, viszont ha úgy adódik, akkor egy szobában fogjuk eltölteni a kellemes perceket. Ez azért is jó, mert ha csak kicsit ki akarom zárni a világot, akkor csak bemegyek a 424-es szobába, és elmélkedek az erkélyen, ami a tengerre néz. Egyszerűen fantasztikus ez a hely. Mikor belépek a szoba ajtaján, ami rögtön szemet szúr, az-az elrendezés. A nappaliba érkezek, jobb oldalon pedig a hálószoba található. A hatalmas franciaágy már-már kitűnik a bézs színű fal mellett. A fürdőszoba rögtön az ajtó mellett található, amit birtokba is veszek.  Nem viszek törölközőt, hiszen Lara hál istennek, egy másik emeleten foglal helyet, így nem kell attól félnem, hogy rám nyit, vagy éppen a kanapén ülve találom.

A hideg cseppek kellemes hőmérsékletet adnak felforrósodott testemnek. Még Madridhoz képest is meleg van. A csapot fokozatosan a kék jelzés felé tekerem, ezáltal apró libabőrök jelennek meg a testemen. Az ajtó nyitódik, de igazából nem törődök vele. Lari alakot láttam belépni lehajtott fejjel, de nem hiszem, hogy pont ő lenne itt, pont velem. Tusolás közben elkalandoznak gondolataim, minduntalan Lari jelenik meg előttem…

(Larissa)

Sergio! Félve pillantok fel a tusoló testre, de már a vádliját nézve megállapítom, nem tévedtem a pólót illetően. Mérlegelem a helyzetet, vagy kifordulok az ajtón, és elmegyek Sneijderhez, vagy beszélek Sergioval. Az első lehetőséget választom és amilyen gyorsan csak tudok, összedobálom a cuccom és elindulok a 403as szoba felé. Egy emeletet le kell lépcsőznöm, de nem merek bepróbálkozni a lifttel.

-          Sneijder nyisd ki! Nyisd már ki! –a holland törölközővel a derekán nyit ajtót, úgy látom mindenki tusolással kezdi a napot. Furcsa tekintettel néz rám, de nem szólal meg, csak eláll az útból. –Nálad kell aludnom! –egy kaján mosoly terül szét az arcán, amit most legszívesebben letörölnék róla, viszont csak meglököm és lehuppanok a kanapéra.

-          Várj, hozok neked valamit! –eltűnt a szobájába, majd pár „basszus” felkiáltás után megjelent valami kék izével. Akkora tenyere van, hogy csak a cucc színét látom, nem tudom megmondani mit akar adni. –Ez bokarögzítő. Igaz még gipsz kéne a lábadra, de egyszer nekem is volt egy hasonló sérülésem, és én sem bírtam gipsszel a lábamon. Nagyon jól tartja a bokád, és megkönnyíti a lépéseket. Próbáld fel, hátha jó lesz. –lenéztem 38-as lábamra, majd tanulmányozni kezdtem Wes kb. 43-44-es lábát. Vigyorogva dobja nekem a kék szorítót, majd becsukva maga után a szobaajtót, magamra hagy. Felpróbálás után érdekes módon mintha rám öntötték volna ez a gyógyászati cuccot. Fejcsóválva indulok el a háló felé, majd kopogás nélkül benyitok az ágyon fekvő focista szobájába.

-          Nem is a tiéd volt, igaz? –kicsit feltornázza magát, majd a derekamnál fogva leránt maga mellé. Szerencsére nadrágot már talált, viszont felsőteste és talpa még mindig meztelen. Bal lábammal befurakodok a lábai közé, majd a fejemet mellkasára hajtva elnyom az álom.

Hola!

Sajnálom, de úgy tűnik egy ideig nem tudok új fejezetet hozni. Bizonyos egészségügyi okok közbeszóltak... de amint tudok, írok! Az egyik kedvenc focistám születésnapján gondoljatok rám, kérlek!:) 2 hét múlva hozom az új fejezetet.