What do you feel now?

Sziasztok! :)

Páran írtátok, hogy kíváncsiak vagytok a srácok szemszögére is, mikor elolvasták a levelet. Megírtam nektek. Igaz, csak Marcelo szemszögéből, és lehet néhol eléggé nyálas, de nem tudok még normálisan egy srác fejével gondolkozni. :D Azért remélem tetszeni fog, és most már "hivatalos", hogy egy hétig nem jelentkezem. 12-én gondoljatok rám légyszíves, és Marcelonak pedig majd Boldog Szülinapot!:) Jó olvasást, a kritikákat most is szívesen fogadom. Köszönöm azoknak, akik szavaznak a közvélemény-kutatásokban. Még egyet elindítok, erre is szeretnék mindenkit megkérni, hogy szíve szerint kattintson.:)

Mikor felébredtem, már csak a sötétség vett körül. Wesleyt sehol sem láttam, de mivel még lusta voltam kimászni az ágyból - ami nálam nagy szó- nyújtóztam egyet, és a fejemre húztam a takarót. Beszélgetés hangja csapta meg a fülem, jobban mondva ez inkább ordítás volt, mint nyugodt társalgás. Kikászálódtam a kényelmes területről, és fülelni kezdtem.

-          Nem érdekel! Hagyd őt békén!

-          …

-          Igen. Miattad jöttünk el. Nem, nem mondom meg hol vagyunk, egyedül szeretne lenni.

-          …

-          Nem érdekel Tessa! Képes voltál emiatt majdnem megölni? Észnél vagy te?–a holland most komolyan Tessaval veszekszik? Amilyen gyorsan csak tudtam, kiszaladtam a nappaliba, majd ezzel alaposan meglepve a focistát, kikaptam a kezéből a telefont.

-          Hola Tessa!

-          Nem fogok köszönni, mert el akarom mondani, hogy miért tettem…

-          De én ezt nem fogom végighallgatni. Figyelj, én nem haragszom rád, megértem azt, amit tenni akartál. De kérlek, hagyj békén! Azért hagytam el Madridot, azért nem köszöntem el senkitől csak levélben, mert gondolkodni akarok. Azzal pedig nem segítesz, hogyha hívogatsz. Leteszem, mert nem akarok konferenciabeszélgetést, viszont valaki hív. Szia! –meg sem vártam a válaszát, csupán bontottam a vonalat. Nem értem, miért kell mindenkinek ezt csinálnia? A telefonom ütemesen rezeg, viszont én csak a képernyőjét bámulom. Marcelo kancsi, vigyorgó feje villog rajta. Mire elhatároznám magam, hogy megnyomom a fogadás gombot, addigra lerakja. Csalódottan csúszok le a fal tövébe, és végig egy kérdés kattog az agyamban. „Kellett ez nekem?”

(Pitbull - I Know You Want Me)
Wes leül mellém és az ölébe húz, lábát felhúzza, így a combja a hátamnak feszül. Most kéne annak a résznek jönnie, hogy felpattanok, mint valami őrült, és azt kiabálom, hogy „Nem, nem, nem! Ez nem fog menni!” De nem akarom hitegetni magam. Nagyon is örülök most annak, hogy itt van velem a focista. Hirtelen nagyon melegem lett a holland átható tekintetétől, de úriember lévén csak szuggerálja a számat, de egy lépést nem tesz felém. Megnyalom kiszáradt ajkaimat, mire elkezd alattam mocorogni. Mosolyogva szüntetem meg a köztünk lévő távolságot, apró, lágy puszikat nyomok arcára, állára. Mikor a szájához közelítek hirtelen a tarkómhoz nyúl és magához húz. Csókunk nem volt hosszú, de minden kételyünket, boldogságunkat belesűrítettük. Létezik olyan, hogy egy ember két férfibe szerelmes? Azt hiszem, igen. Az utolsó mentőövem Sneijder volt, és úgy kapaszkodtam belé, mint senki másba eddigi életem során. Hogy mit érzek iránta? Talán vágyat és szerelmet, de semmiképpen sem barátságot. Túl közel engedtem magamhoz, és Sergiotól túlságosan is eltávolodtam. Egyet tudok. A spanyol férfit, és a hollandot is szeretem.
Ajkaink játékának a szisszenésem vetett véget. Nem volt épp kényelmes ez a póz, ugyanis nem elég, hogy a bokám természetellenes pózban áll, még a kezeimet is a nyakába akartam rakni, viszont ebben a tettben megakadályozott az a már-már megszokottá vált lüktetés a vállamban. Wes kezeit a combomra rakta, majd előre hajolt, ezzel lehetőséget biztosítva arra, hogy a lábaimat a háta mögé rakjam.

A déjá vu érzés tűzként lobbant fel bennem, amilyen gyorsan csak tudtam kiugrottam a holland öléből. Utánam kap, de nem ér el, szorosan a falhoz simulva próbálom rendezni a légzésem. Szívem őrült tempót diktál, vállam és lábam jégért kiállt. Amint látom, hogy felém mozdul, idegbeteg módjára tépem fel az ajtót, és rohanok a lépcső felé. A nagy sietségben telefonom egy emeletnyit zuhan azért, hogy mindenki megcsodálhassa darabjait. Nem érdemes sajgó bokával egészen a földszintig rohanni a 3. emeletről, de úgy látszik még erre nem jöttem rá. Többen nézik zilált külsőm a recepciónál, de senki sem segítene. Lehet, tudják, hogy ilyenkor nem érdemes hozzám szólni? Gyorsan összekapkodom a készülék darabjait, majd sietősen távozok a szállodából.

Régebben még apa mutatta meg nekem ezt a várost. Kíváncsi természetemnek hála, egyik este sétálni indultam. Persze apa már akkor aludt, tehát erről nem tudott. Egy eldugott kis játszótérrel találtam szembe magam, attól a pillanattól kezdve pedig mikor erre jártunk, minden este elmentem az én kis titkos helyemre. Annyira ismerős volt már az első perctől fogva, de nem tudtam beazonosítani semmit sem. Most is erre a játszótérre tartottam, hiszen eléggé felzaklatott az, ami Wesley és köztem történt.

Nagy nehezen összeszerelem a készülékem, majd bekapcsolás után egy üzenetem érkezik.

„Csak azért küldöm el neked ezt a videót, mert megkértél arra, hogy legyek mindig vidám. Nem is olyan régen, egy lány azt mondta nekem. „Ha akarnálak, sem tudnálak titeket kitörölni a szívemből.” Mégis egyre közelebb juttatod magad ehhez az állapothoz. Lehet, vissza se jössz. Lehet, addigra eligazolok, és soha többet nem találkozunk. Én ezt nem bírom tovább. Két lehetőséged van. Vagy visszajössz, vagy örökre elfelejtesz minket. Rajtad áll, vagy bukik ez az egész.”

Végig nézem a videót, és csak nevetni tudok azon, hogy milyen idióták tudnak lenni. Pufi mindig is imádta kifigurázni Ronit, és ez ebben a pár perces filmben is látható. Többszöri nézés után visszatérek az SMS elemzésére. Ezt az üzenetet nem írhatta Marcelo. Ő nem lehetett. Soha nem mondana ilyet! Nem kérne arra, hogy válasszak. Nagyon jól tudja, hogy mit érzek…

Talán most először éreztem üresnek magam. Üveges tekintettel ülök a régi, kopott hintában, de könnyeim fél óra után elfogytak. Mérlegeltem a helyzetet, de nem jutottam semmivel sem előrébb. Wesley számát letiltottam, így ha akar, sem tud most elérni. Nincs szükségem senkire. Világ életemben erős személyiség voltam, többen tartottak tőlem, de ha valakit megkedveltem, soha nem engedtem el. És mostanában mégis csak taszítok és taszítok. A legtöbben elhagytak, vagy én hagytam cserben őket. Édesapámmal legalább 2-3 hónapja nem beszéltem, Sergio egy másik nő karjaiba menekült. Hannahval sem beszéltem már egy ideje, ráadásul most még Pufi is utál. Tessat kéne felhívnom! Az ilyen dolgokat mindig vele osztottam meg. Gondolkozás nélkül pötyögöm be a számát, amit az évek során már kívülről fújtam. Többszöri csöngés után sem veszi fel, éppen mikor már elkeseredettségemben kinyomnám, egy szomorú hang szól bele a kagylóba.

(N-Dubz - Strong Again)

-          Szia Lari. –elkezdett reménykedni. Vissza akarta kapni a legjobb barátnőjét. De lehet, már csak én képzelek bele ilyeneket.

-          Miért tetted ezt velem, Tess? –beszéd közben elcsuklott a hangom, majd a végére már csak suttogva kérdeztem a miérteket.

-          Mindent meg tudok magyarázni, viszont most nagyon nagy baj van.

-          Marcelo…

-          Már Ronaldo hívott? –kétkedve hallgatta a sóhajtásom. Mi történt Pufival? Ó istenem, ha bármi, ha bármi baja esett, én nem tudom, mit csinálok… - Marcelot és Cristianot az este valaki leütötte. Mire a csatár felébredt, addigra barátja már eltűnt. Egy kocsiból pattant ki egy nő és két férfi. Ronaldoék a csapatot várták, csak ők még beugrottak ajándékot nézni. Hamarosan itt a szülinapod, és meg akartak lepni. De mivel interjút adtak, ezért a vásárlásra csak a munka után volt idő, így lekésték a megbeszélt gyülekezőt Özilnél. Karim értesített, hogy mi történt.

-          Miért érzem azt, hogy te többet tudsz ennél? Miért érzem azt, hogy ehhez neked is közöd van? –reszelős sóhaja meggyőzött a felől, hogy nem tévedek. Soha sem hittem volna, hogy majd elárul. Nem akarok én már semmit, csupán megtalálni Marcelot. –Miért nem Ronaldo hívott? Meséld el az egész történetet. Érzem, hogy te is nyakig benne vagy ebbe az egészbe!

-          A minap megkeresett egy Selena nevű nő. Azt mondta, hogy meg fogja keseríteni mindenki életét. Larissa én tudom, hogy nem kellett volna, és annyira, de annyira sajnálom. –zokogása erősödött, de én csak mérgesen ordítottam vele a telefonba. Nem igaz, hogy végre David meghalt, erre az ex-barátnő ismét visszakerül a képbe. Azt hittem már végre megszabadultam tőle, erre tessék. Elraboltatja az egyik legfontosabb személyt, plusz e mellé még a legjobb barátnőmet is ellenem fordítja.

-          Ne nyávogj, ne rinyálj! Ki vele!

-          Azt mondta, hogy ha nem öllek meg, akkor elmond mindent Ronaldonak.

-          Jézusom. Hallod te magadat? Egy férfi fontosabb, mint egy barát?

-          Várj. Rengeteg hibát követtem el az utóbbi időben. Még elmondani is hosszú lenne, tehát csak röviden annyi, hogy egyik nap csúnyán összevesztem Crissel és elmentem bulizni. Tudod nálunk milyen partik szoktak lenni… asztalon táncolás… rémlik valami? Szomorú és részeg voltam, Morata pedig ott volt. Viszont most jön a neheze. Édesapádat felkereste David volt nője. Ő pedig elküldte hozzám. Selena azt mondta, hogy az apád kijelentette, te már nem vagy az ő gyereke, keressen rajtam. Elpártoltál tőle, ráadásul egy másik csapat fontosabb neked, mint ő maga. A nő megfenyegetett, hogy kitálal a sajtónak, és mindenki bukik. Olyan dolgokat tudott volna mondani mind Joséról, mind a csapatról és rólad, amit nem lett volna célszerű világgá kürtölni…

-          Várj. Te ezért akartál megölni? Hogy ne derüljön ki pár megkérdőjelezhető pletyka?

-          Nem! Nem akartam kinyírni a francba is már! Meg akartalak sebesíteni, aztán valahogy bebizonyítani Selenanak, hogy halott vagy. Téged pedig minél messzebb küldeni ettől a helytől. Hiszen kézbe vettük volna a dolgokat a csapattal, sőt az egyik volt szomszédom rendőr. Tudtam a nő szálláshelyét, tudtam róla szinte mindent! Csak Marcelo megzavart, ezért semmit nem tudtam felmutatni, ami azt bizonyította volna, hogy meghaltál. Selena mérges lett. Érted már? Mindent miattatok tettem! –sajnáltam szegényt, hiszen tudom, hogy mennyire lelkizős típus. Mindent magára vesz. Mindig is ilyen volt. Én társasági embernek mondanám, de ő úgy fejezi ki magát, hogy szeret egyedül lenni. Legbelül viszont nagyon is tudom, hogy nem jó neki ez az állapot. Igazából mióta apám bekavart, azóta ritkábban beszélünk. Bár már ezt az utóbbi időben kezdtük bepótolni.

-          És most mégis mit tudunk csinálni? –néma csönd volt kérdésemre a válasz. Néha-néha keserves sóhaj szakadt fel a tüdejéből. –Figyelj Tess. Én tényleg nem haragszom rád. Főleg úgy nem, hogy már tudom a teljes sztorit. Egyre kérlek, vigyázz nagyon magadra. Akit ismerünk, szólj nekik, persze cenzúrázd a történetet. De Ronaldonak is mondj el mindent. Most mennem kell, mert Sneijder már biztos ideges, hogy hova tűntem. Ne mond senkinek, hogy beszéltünk. Csókok. –gyorsan kinyomom a hívást, majd szép, lassú tempóba elindulok vissza a szállodához.

Már senki sem tartózkodik idekint, hiszen hajnali egy is elmúlt már. Ilyenkor már azok sincsenek a hotel előtt, akik az ajtót szokták nyitni, és fogadják a vendégeket. A szálloda recepciójáról hatalmas fény árad ki a sötét éjszakába. Felnézek az ablakunk felé, Sneijder, mint ahogy sejtettem az erkélyen ül, és nézi a tájat. Miért van olyan tipikus vihar előtti csend érzésem?

Telefonom csengőhangjára kapom fel a fejem, de rájövök, hogy csak egy SMS érkezett. Megnézem ki a feladó, de mikor meglátom Tessa nevét, elsőnek nem akarom elolvasni. Nem haragszom rá, de még felkavaró ez az egész számomra. Végül kíváncsiságom győz az ész érvek ellen, de az üzenetben egyetlen mondat áll.

„Tudják hol vagy!”

Vállat vonva közelebb merészkedek a hotelhez, barátom fentről néz le rám. Mosolyogva intek neki, de csak rémült tekintetével találom szembe magam. Időm sincs felkiabálni neki, ugyanis hátulról valaki egy géz lapot szorít a számhoz. Érzem, hogy át van itatva valamivel, ugyanis fokozatosan ájulás közeli állapotba kerülök. Az utolsó dolog, amit láttam az-az, hogy Wes feltépi az erkélyajtót és őrült tempót diktálva futásnak ered…

(Marcelo)

Imádok Larival aludni. Igazából nem így terveztem, de okos lévén bealudtam mellette. Annyira hiányzott már. Mégis mikor mérges voltam rá, nem bírtam félretenni büszkeségem.

Mosolyogva fordulnék legjobb barátomhoz, de szokás szerint csak az üres ággyal, és egy papírdarabbal találkozom. Ronaldo, Kaká, Iker és Benzema röhögve nyitnak be az ajtón, de szomorú tekintetem nem kerüli el a figyelmüket.

(Timbaland - Scream ft. Keri Hilson, Nicole Scherzinger)

-          Haver, mi van veled? Hol van Larissa? –Cris kérdésére csak csóválni tudom a fejem. A párnán lévő papírt félve emelem fel, de nem merem kinyitni. Ronaldo, mintha látott volna valamit a szememben, ugyanis leült mellém és ő is a lapot szuggerálta. Szerintem ebben a percben mindenki arra vár, hogy Lari bebicegjen a szobába és azt mondja, hogy kajáért ugrott el az egyik közeli boltba. Viszont mindannyian tudtuk, hogy ez megint nem így történt. A szobát még körbelengi jellegzetes illata, amit talán a kókuszhoz tudnék hasonlítani. Iker elém lép, vállamra teszi a kezét, és együtt érzően bólint egyet.

-          El kéne olvasni, nem gondoljátok? –bólintással jelzem, hogy ismét nagy okosságot mondott valamelyik csapattársam, de nem vesz rá a lélek, hogy én ezt a lapot most kinyissam.

-          Talán beszélni kéne az orvosokkal…- ajánlja fel Benzema. Egy emberként kapjuk fel a fejünket, és mindenki szemében láthatom azt a különös csillogást, amit a remény idéz elő. Kár, hogy én ismerem ezt a lányt…

-          Nem. Lari nem az a fajta lány, aki bármilyen „nyomot” hagy maga után. Lefogadom, hogy senki nem tudta, hogy mi nem tudunk arról, hogy ő elmegy. –ez az Marcelo, eddig a fogalmazó képességed nagyon a toppon van. Fejcsóválva állok fel, és a levéllel a kezembe, elhagyom a szobát. Mindenki jön utánam, a kezdeti lelkesedésük mostanra már teljesen eltűnt.

Nem tudom hogyan álljak a csapat elé, és hogyan közöljem velük ezt az egészet. Az edző érdeklődve figyel hol rám, hol a kezemben lévő papírra. Reggel csak pár srác jött be, ezért szinte még senki sem tudja mi történt. Mindenki azt hiszi, hogy az egyik kulcsfontosságú csapattársunk éppen az igazak álmát alussza a kórházi szobában. Látom a sürgetést a szemükben, de a kezeimre, mintha mázsás súly nehezedne. Barátom bíztató pillantását elkapva megemberelem magam, és kinyitom a levelet. Gyönyörű írása most masszaként folyik össze a szemem előtt. Még egyszer, utoljára körbetekintek a csapaton. Van, aki szívatja a másikat, van, aki beszélget, van, aki mosolyog, de négy ember szomorúan kémleli a padlót.

Halkan és összefüggéstelenül olvasom fel a levelet, néha-néha kisebb szünetet tartva. Az egész csapat lefagyva, lesokkolva áll a pályán, egyedül, akinek a hangja megtöri a néma csendet, az –az, aki olvassa a levelet. Fogalmam sem volt arról, hogy ennyire érzelmes lennék. Pedig már párszor megtörtént az-az eset, hogy Lari elment. A Moratanak címzett részt már nem nagyon tudom elolvasni, ezért átnyújtom a levelet és távolabb lefekszek a fűbe. Kizárok minden zajt, minden hangot, és csak bámulom a felhőket. Nem vagyok az a sírós típus, mielőtt bárki is rosszra gondolna, csupán egy olyan személyt vesztettem el kitudja mennyi időre, aki már a szívemhez nőtt. Hirtelen eltakarják előlem a panorámát. Ronaldo fejével találom szembe magam, de nem mozdulok egy tapodtat sem, csupán fekszem tovább a földön. Tudom jól, hogy tudja, mit érzek most. Szerintem a csapatból, akik igazán közel engedték magukhoz, azok most ugyanabban a hiányban részesülnek, amiben mi. Átnyújtja a levelet, majd leheveredve mellém ő is az eget kezdi bámulni.

-          Olvasd el, neked szól böngyör hajú barátom. Nem olvastuk fel. Mikor megláttam az első szót, tudtam, hogy ez neked szól. –suttogva olvasom a sorokat, néha egy két szónál felnevetek, de ez inkább keserű nevetés, mint szívből jövő.

-          Az edzővel mi van? Hogy fogadta? –érdeklődve tekintek a portugál felé. Milyen érdekes, hogy egy válogatott meccsen mi voltunk azok, akik egymásnak estek. Most pedig talán a csapatból a legjobb barátokká kovácsolt minket a közös igazolás.

-          Fogta a cuccát, és lelépett. Rosszat sejtek Marcelo… - kétségbeesett hangjára felkapom a fejem és csodálkozva nézek a szemeibe. Igaz, hogy nem az a tipikus érzéketlen tuskó, de akkor sem láttam még ilyennek. Talán először és utoljára akkor, mikor a kórházakat jártuk.

-          Gyertek srácok, vége az edzésnek. A délutáni sajtókonferenciára pedig ti ketten fogtok menni. Húzás haza, majd találkozó az edzővel kettőkor. Az-az van még bő három órátok arra, hogy rendbe szedjétek magatokat. –Ronaldo ijedt tekintettel pattant fel, majd miután engem is felrántott, futásnak eredt. –Ennek most mi a baja? –Iker kérdésére csak elkezdem Ronaldo futását utánozni, majd pingvinként egészen a kapus lábáig csúszok.

-          Tudod, ami neked maximum fél óra, borotválkozással, fürdéssel, hajmosással és hajszárítással együtt, az Crisnek minimum 5,5 óra. –Casillas már teljes pompában tündökölt mikor kijött nekünk szólni, így az öltözőbe már valószínűleg csak az én cuccaim lesznek. Egy intéssel elbúcsúztam a csapatkapitánytól, majd kis kerülővel elindultam a végcélom felé. Hangos beszélgetésre kapom fel a fejem, Mourinho éppen valakivel kiabál.

(Kevin Cossom - Argument)

-          Már megmondtam, hogy úgy írtam alá a szerződést, hogy bármikor felállhatok a kispadról, ha nekem úgy tetszik.

-          Igen. De még csak helyettesed sincs!

-          Ott van Aitor Karanka. Ő itt játszott 2002-ig. Mi kéne még? –most ez komoly? A híres Special One el akarja hagyni a csapatunkat?

-          Tudod, hogy ő jó, de segédedző. Te jobb vagy!

-          A Manchester United edzőjét váltom. Ferguson nyugdíjba megy, és engem akarnak az angolok. –és amit felépítettünk egy év gyötrelmes munka alatt, az most pillanatok alatt hullott a porba. Utamat folytatva elérek az öltözőhöz, majd idegbeteg módjára dobálom sporttáskámba a cuccaimat.

Nem igaz! Nem elég, hogy egy csapattársunk elment kitudja mennyi időre, még az edzőnk is itt akar hagyni minket, holmi angol csapat miatt. Ez az ára annak, ha valaki ennyire ismert, híres és egyedi. Nem jöttem rá arra, hogy miért csinálja azt a sajtóval, amit az utóbbi időben már megszokhattunk tőle. Idegesített az, hogy állandóan kamerák elé vitte a klub dolgait, és már a csapból is az folyt, hogy hány meccses eltiltást kapott, milyen bírói hibák voltak és természetesen a Barcelona melyik meccset hogyan nyerte meg. Viszont egyik nap mikor kifakadtam Morrisonnak, elmesélte az ő meglátását. Szerinte José azért csinálja mindezt, hogy felhívja magára a figyelmet. Ha mindenki egy emberként az ő mozdulatait lesi, akkor a játékosokról leszállnak egy időre a keselyűk. Inkább legyen egy öntelt, arrogáns, beképzelt edző, minthogy a csapatával foglalkozzanak. Ezzel levette a terhet a vállunkról, igaz tudtunk nélkül, de megtette. Nagyon remélem, hogy ez az egész más csapat edzője leszek dolog is csak ilyesmi célt fog szolgálni…

Gyors készülés és ruhacsere után a megbeszélt hely felé tartok. A portugál edző helyett Karankat találom csak a stadion előtt, de kicsit sem okoz akkora meglepetést számomra, mint barátom számára.

-          Hola! Mourinhonak fontos dolga akadt, így ma én fogok interjút adni veletek. –mosolygós arcára nem nehéz felfigyelni, szegény régóta akart már vezetőedző féle szerepeket betölteni. Együtt bevonultunk, felvettük a szokásos vigyorunkat, majd helyet foglalva vártuk a kérdéseket. Mindig ezektől függ az, hogy éppen szeretek-e ilyen összejövetelekre járni. Ha valami bántó, sértő dolgot kérdeznek, akkor perceken belül el lehet szúrni a kedvem, de most hál istennek hanyagolták az efféle faggatózást. Nem tartott sokáig, csupán egy fél órát vett igénybe ez az egész.

-          Haver, elmenjünk ajándékot venni? –arcomat látva hatalmas kacagásba kezd. Mivel már kb. fél perce röhög, ezért előveszem a Gigolo figurát. Megpróbálom utánozni barátom arcát és mozdulatait, mire sértődötten, felhúzott orral pattan be a kocsijába. –Larissa szülinap. Megvan? Vagy magyarázzam tovább…? Tudod, Július 12, már csak 6 nap.

-          Tudom, persze hogy tudom. Ez nem olyan dolog, amit az ember elfelejt. Hova menjünk?

-          Ékszeres?

-          De az már olyan közhelyes. Neki valami különleges kell. Valami, ami egyedi.

-          Ékszeres…

-          Ne hajtogasd már! Egyszerűen nem értem miért nem lehet felfogni, hogy olyat akarok, ami nincs másnak, csak neki. Amiről eszébe jutunk. Ha ránéz, ránk gondol.

-          Már értem miért éppen Puffancs lettél és miért nem…

-          Jó mindegy, elég már. Menjünk valahova. –pontos egyeztetések után kocsiba pattantam és az Audi nyomába eredtem. Egy ékszereshez mentünk, de én ezt az egészet valahogy nem tartom jó ötletnek… de hát Ronaldo biztos tudja, mit akar.

Amikor belépünk az ékszerboltba, az eladó hölgyek mellbedobással, megjegyzem szó szerint, ajánlják fel a segítségüket. Valami egyedi kell. Ezt szajkózom már egy ideje, viszont semmi nem jut az eszembe. Még Ronaldo szemérmetlenül flörtöl a lányokkal, addig én útnak indulok és szétnézek a hatalmas üzletben. Egyik ékszer sem nyűgöz le, pedig mind nagyon gyönyörű, de nem Larihoz való. A terem végében egy fekete faajtót találok, ahova nyugodtan lépek be, hiszen semmi tábla nem jelzi azt, hogy idegenek számára tilos lenne. Itt találom az arany, fehérarany, köves cuccokat. Sorra járok minden polcot, mégis egyetlen tárgyon akad meg csak a szemem.

(Don't Stop Believing) 

A legutolsó sorban található egy hatalmas Real Madrid címer. Na jó, annyira nem nagy, csak most a hasonlat kedvéért mondtam ezt. Aranyból készült, fehér köves címer, amin pedig szerepel a MCF felirat, az pedig kék kövekkel díszeleg. A korona részt szintén fehér csillogó pontokkal rakták ki, viszont maga a korona vörös rubinttal díszített. Egyszerűen gyönyörű. Óvatosan nyúlok hozzá, természetesen az egyik eladó pont a legjobbkor érkezik meg.

-          Segíthetek valamiben, uram?

-          Igen. Kérném azt a medált. Van hozzá nyaklánc is?

-          Természetesen. Bár elég hosszú, de ha gondolja, kicsinyíthetünk rajta…

-          Nem, úgy tökéletes lesz. –Lari mindig is szerette a hosszú nyakláncokat, hiszen egy kereszt* a mai napig lóg a nyakában. Édesanyjától örökölte a kis ezüstöt, amit kiskora óta nem vett le. Ha fel is vesz valami kiegészítőt, akkor is olyan hosszút próbál keresni, ami a melléig ér, hiszen így nem kell megválnia az emléktől.

Vigyorogva totyogok ki portugál barátom mellé, majd szeme elé tartva az egyetlen lehetőséget, várom a válaszát. Hatalmas vigyor jelenik meg az arcán, ami szívből jön, és nem csak amolyan „hé, cica, én vagyok Cristiano Ronaldo.” Gyorsan kifizetjük az ajándékot, de mivel Cris ilyen téren megbízhatóbb nálam, ezért ő rejti el a zsebébe.

-          Nem gondoltam volna, hogy képes vagy ilyen meglepetést találni. Tuti örülni fog neki!

-          Ez volt az egyetlen. Gyönyörű, igaz?

-          Pontosan. Olyan különleges, mint az angliai lány. Azt javaslom, hogy menjünk egy kocsival, hiszen az idő annyira elment, hogy már nincs időnk buli előtt hazaugrani. –érdeklődve figyelek rá, hiszen semmi ilyenről nem hallottam. –Karimék el akarnak menni, inni. Edzésünk holnap csak délután lesz, ezért lesz időnk regenerálódni. Ne kéresd magad, tudom, hogy te is szívesen felejtenél most egy kicsit. Hát itt az alkalom! –kis gondolkozás után rájövök, hogy tényleg ez kell most. Hülyülés a haverokkal, pár feles és tequila után. Beleegyezően pattanok be a kocsiba, majd izgatottan várom az este további részét. Mikor megérkezünk a megbeszélt találkozóhelyhez, kiszállunk a kocsiból, majd egymás lökdösése után nyugodtan várjuk a többieket. Sötét van és ahhoz képest, hogy nem messze található az egyik leghíresebb diszkó, az utca eléggé kihalt. Vigyorogva tekintünk egymásra, mikor meghalljuk, hogy egy autó közeledik felénk. Nem is kellett annyit várni a mindig késő Özilékre.
Ám a mosoly az arcunkra fagy, amikor Selenat pillantjuk meg az anyósülésen. Sokat hallottunk már róla, hiszen mikor az-az állat visszalépett Lari életébe, mindent elmesélt nekünk.
Három alak pattan ki a kocsiból, mire portugál barátom ijedt tekintettel néz rám. Nem értem a miértjét, hiszen visszaléptem a kocsi takarásába, de mikor ájultan esik össze előttem, rájövök, figyelmeztetni akart. Egy erős ütést érzek a tarkómnál, majd már csak a még ismeretlen sötétségben találom magam…



*Kereszt medál. Egyiptomi kereszt, jelentése: élet.:)