Maybe brother...

Sziasztok!

Ismét megérkezett az új fejezet. Elérkeztünk a 28.hoz is. Köszönöm szépen, hogy rendszeresen olvastok, és adtok hangot a véleményeteknek!:) Már nincs sok hátra a történetből, körülbelül 2-3 fejezet várható még. Mivel most van időm írni, ezért lehet, hogy egy héten belül be is tudom fejezni Larissa zűrös életét, utána pedig a You are my destiny sztorit veszem a kezeim alá.
Remélem tetszeni fog ez a rész, és sietek a folytatással is.:) Jó olvasást!

(Larissa)

(Rihanna-Unfaithful)

Érdeklődve figyelem a számomra oly ismerős személyt. Nem szólalok meg, arra várok, hogy ő kezdjen hozzá a magyarázkodásnak. Egyáltalán mit keres ő itt?

Megunva a várakozást, elindulok a folyosón, valami fürdőszobát keresni. Belépve az első ajtón, egy csodaszép gyerekszobában találom magam, de mivel mosdót nem tartalmaz a rózsaszín vattapamacs, ezért ahogy bebicegtem, úgy el is hagyom a szobát.

-          Mit keresel itt Kölyök? –hm. Pedig már azt hittem megnémult. –És egyáltalán, hogy nézel ki?! –második kérdésére végigpillantok magamon, majd nevetve nyugtázom, hogy még mindig nincs rajtam felső. A nadrágom elszakadt, a sebemből folyamatosan csepeg a vérem, az oldalam és a melltartóm egy része már teljesen átázott.

-          Ezt én is kérdezhetném tőled. Tudod egyáltalán, mi folyik abban a szobában? –kérdésemnél csupán a hátam mögé mutatok, de barátom ekkora elkapja a kezem, és szembe fordít saját magával. Sajnos nem volt egy jó döntés, ugyanis a fordulásom következtében a bal lábamra helyezem a testsúlyomat.

-          Jézusom. Jól vagy? Larissa?!! –a hirtelen jött fájdalomtól a fejem elkezdett lüktetni, és egy pillanatra minden elsötétült szemeim előtt.

-          Cescy mit keresel te ezek között az emberek között? –lassan megrázom a fejem, hogy egy kicsit is tisztuljon a kép, de barátom értetlen tekintetével találom szembe magam. A hasam hangosan korog, a lábaim teljes mértékben felmondták a szolgálatot, de még csak nem is csünghetek karjaiban, ugyanis jobb karom sem bírja a terhelést még. Kész szerencsétlen vagyok.

-          Lari, hogy-hogy mit keresek itt? Hiszen Brian a bátyám!  Jöttem meglátogatni. –őszinte meglepettség csillogott a szememben. Hogy Brian, ez a Brian pont Fabregas testvére? Egyáltalán miért van akkor angol neve? Vagy most mi van?

-          Most kéne annak a résznek jönnie, hogy neked esek, és felteszem a kérdéseimet. De meghagyom neked azt az örömöt, hogy magadtól számolj be mindenről! –rejtett felszólítással jeleztem neki, hogy ideje elkezdenie a regélést, de mivel nem nagyon tudtam állni, ezért csak lecsúsztam volna a fal mellett. Hogy miért csak volna? Azért, mert drága barátom felemelt, és egészen egy szobáig vitt.

Belépve a szobába, nyugodtság öntötte el a szívemet. A hatalmas szoba egy bizonyos stílust képviselt. A falon volt egy hatalmas ágyú, és az ágyon piros selyemtakaró terült el. A hatalmas franciaágy a fél szobát elfoglalta, viszont a legjobban mégis egy közös kép tetszett. Az ajtóval szemközti oldalon két férfi volt a falra festve. Kívülről nem hasonlítottak, hiszen az egyiknek férfias, markáns arca, és jég kék szemei voltak, viszont a másiknak kisfiús vonásai, és hatalmas csoki barna szemei csak úgy vonzották a tekintetemet. A gyerekes arc még most is megtalálható barátomnál, kivéve persze, ha megnöveszti a szakállát. Bár már párszor elmondtam neki, hogy olyan, mint egy ősember, de hajthatatlan. Na tehát visszatérve a képre. Egymást ölelve feszítenek rajta, ha tippelnem kéne, azt mondanám, hogy Cesc kábé 10-11 év körül van. Sajnos nem tudom tovább elemezni a festést, mert barátom elindul a fürdőszoba felé.  A helységet körbelengte Cescy jellegzetes illata. Mocorgásomra csak egy csúnya pillantás volt a válasza, majd leültetve a lehajtott WC ülőkére, megnyitotta a kádnál a csapot és visszatért a vállam tanulmányozásához.

-          Szívem, ezt most szépen leveszem. Nem hiszem, hogy beleragadt volna a sebbe, ugyanis még mindig szivárog a véred, tehát nincs is rajta seb…- professzorosan magyarázza el azt, amit én is nagyon jól tudtam, majd elkezdi letekerni a kötést a vállamról.

-          Fabregas. Megrántod a kezem, esküszöm, belefojtalak a vízbe. –nevetése miatt ép kezemmel csak lökök rajta egyet, mire ijedt tekintettel próbál állva maradni. A véres fáslit csak elhajítja, majd már csak a csobbanásra figyelek fel. Mérges, kócos fején jókat kacagok. Kihúzza a dugót a kádból, és megáll előttem. Ruhája már kellőképpen felszívta a vizet, ezért most minden a csempére folyik. Előrehajol, megtámaszkodik a combjaimon, egészen közelről néz a szemembe. Szája majdnem súrolja az ajkaimat, de egy gúnyos mosoly után megrázza a fejét, így kacagva hajolok hátra. –Rosszabb vagy, mint egy kutya! –mogorva tekintettel lekapja magáról a felsőt és nekem dobja. Szórakozott elhajolok előle, mire hangos csattanással a falnak csapódik. Nevetésünkre egy morcos fej jelenik meg az ajtóban, ami nem máshoz tartozik, mint Brianhez. Szó nélkül be is csapja a mahagónit, mire Cescy csak rám néz, megnyitja a vizet, és a bátya után ered.

Egyedül a fürdőben azon gondolkozom, hogy most akkor mégis mi lesz? Fabregas segít majd kijutni? Vagy ez hogy fog működni? Egyáltalán Brian mit akar tőlem? Az is lehet, hogy ő rájött arra, hogy Selena mit csinál velem. Hiszen mikor kijelentette, hogy Pufit kórházba viszi, akkor is kedves volt.
A kád megtelik forró vízzel, mire óvatosan kihámozom magamat a még rajtam lévő kötésből. Gyorsan ledobálom még a gönceimet, és fahéjas habfürdőt téve a vízbe, elmerülök a keletkezett habok között. A bal lábam, mint valami fadarab, úgy lóg a kád alján, viszont a jobbal ügyesen dobolok a szélén. Az ajtó kinyílik, mire egy adag habot fújok az érkezőre. Cesc a háttérben hangosan felröhög, természetesen a mélabús, gúnyos tekintetű testvére kapta az ajándékomat. Nem gondoltam volna, hogy ő fog elsőnek belépni.

-          Istenem. Ilyenkor adok hálát az éles eszemnek. Lari, kincsem, csak ne ismernélek ennyire…- bátya elég szép tekintettel fordult meg, de amikor ránézett Fabregasra, mintha minden haragját elfújták volna. Mosolyogva visszafordul, és leül oda, ahol pár perccel ezelőtt még én tengettem az időmet.

-          Úgy gondolom, szeretnéd megtudni, hogy mégis miért nem mondtuk el, hogy testvérek vagyunk…- bólintásom után csak összenéztek, és jóízűen felnevettek.

-          Gyerünk már! Ne nevessetek, hanem kezdjetek mesélni! –érdeklődve rám tekintenek, majd egymásra vigyorogva először Cescy szólal meg.

-          Szivi. Először is… csússz lentebb. Aztán nem gondolod, hogy fel kéne öltöznöd? Utána…

-          NEM! Most akarok mindenről tudni. Utána Pufihoz megyek! –mintha Brian megpróbálná belém sulykolni a szavakat. Úgy néz kb. most, mintha meg akarna ölni.

-          Ki az a Pufi? –válaszom előtt a testvérére nézek, de mivel elég bosszús tekintettel figyel, mentem a menthetőt.

-          Pufi… Pufi…

-          Pufi?

-          Pufi az én párnám! Már tegnap óta itt vagyok, és Bri már megmutatta a szobámat. Ott találtam egy édes párnát, és azt elneveztem Pufinak. –fogalmam sincs miért hazudtam barátomnak, de úgy éreztem meg kell tennem. Nem a fenyegetettség miatt, csupán azért, mert olyan elveszettnek tűnt a jég kék tekintet. Az ágyús bólintása után végre belekezdenek a történetbe…

(Sergio)

(Lady Gaga-Judas)

Kopogás nélkül nyitok be a bent lévő emberekre, de csak a röhögő Ronaldot és Sneijdert találom bent. Érdeklődve indulok el a focisták felé, természetesen az egyiket még mindig gyűlölöm, hiszen a szerelmemet vette el tőlem. De nem hibáztatok senkit semmiért, hiszen azt nem lehet elvenni, ami talán sohasem volt a tiéd. Én taszítottam el magamtól, én hibám volt, hogy ez az egész megtörtént. Ha akkor jobban figyelek rá, és nem csak megalázom pár ismeretlen ember előtt, akkor talán még most is mellettem lenne, és engem boldogítana a csókjaival. Kíváncsi tekintetekkel találom szembe magam, úgy látszik kicsit elkalandozhattam, mivel fel sem tűnt, hogy engem néznek.

-          Öhm. Csá, Cris beszélhetnénk egy percet? –látom rajtuk, hogy azt várják, folytassam, de azért mégsem az ellenségem előtt szeretném azt elmondani, amire rájöttem egy SMS után. – Ha lehet, akkor négyszemközt. –gyerünk Sergio! Menni fog ez neked. Nem esel neki senkinek, nem ütöd ki az amúgy is ocsmány Ronaldot sem. Most valahogy nem szedne fel egy csajt sem. Bár amilyen kis rafinált, előadja, hogy egy verekedésen szerezte a sérüléseket, mert a kutyáját elütötte egy kocsi, és tovább akart hajtani. De ő hőst játszva kirángatta a sofőrt, de az-az elején erősebbnek bizonyult, így szerezte a monoklit és a felrepedt szájat.

-          Sergio, haver, hahóóóóóóóóóóóóóóóóóóó! Itt vagy? Vagy Csókok. C. jár a fejedben? –elhúzom a számat, és szisszenő hangot adok ki, mire csak mind a ketten felnevetnek. Hogy micsoda? Sneijder nevet azon, amit csinálok?!

-          Kérlek. Ha megtudtál valamit Larissaról, akkor itt, előttem mond el. Engem is nagyon érdekel, mi van vele, segíteni szeretnék, ha tudok! – elszánt tekintetében tűz lobogott, és igazán most fogtam fel, hogy tényleg komolyan gondolja azt, amit mondott. Harcolni fogok szerelmemért, de ha arra kér, hogy hagyjam el, megteszem. Még ha a szívem is szakad bele ebbe a lépésbe. Meg kell tennem… annyi fájdalmat okoztam már neki. Több alkalommal nem bánthatom már! „Sergio! Hisz ilyenekre nem is kéne gondolnod! Azt sem tudod, mi van vele, erre te már rögtön azt latolgatod, hogy el fogod hagyni, ha arra kér… Idióta!”

-          Rendben. –mondatomat egy határozott bólintással erősítem meg, mire a szobában mind a két férfi, hangosan fújja ki a levegőt. –Ronaldo mit is mondtál? Mi van Tessaval? –barátom idegesen a hajába túr, majd egy sóhaj után újra elmondja a történteket. Hát akkor tényleg igaz. Lehet, hogy megint Tess kavart be valamit. –Az-az elméletem van, hogy a barátnője lehet megint az összekötő kapocs. Ha őt megtaláljuk, akkor arra is rájövünk, hol tartózkodik most Lari! –egy hatalmas lökést érzek magamon, majd máris egy test nyom össze. Ronaldo jobb egyenesétől ismételten megszédülök, de fordítok a helyzetünkön, és már én fogom le a karjait. Egy erős öklös után Sneijder leránt róla, majd hátrébb taszítva, közénk áll.

-          Elég volt! Meg akarjátok keresni Larissat és Marcelot, vagy inkább még péppé veritek egymást gyorsan… Mert ha az utóbbit választjátok, akkor itt is hagylak titeket. Azt csináltok, amit akartok, én pedig felkutatom akár a föld alól is az angol lányt és barátját! –főnökös hangjára egy percre összehúzom magam, majd lehuppanva a kanapéra, fejemet a kezembe temetem. Igaza van Crisnek. Megvádoltam a barátnőjét, és ez nem volt a legszebb tett. De az utolsó híváskezdeményező Tessa volt, ráadásul 3 SMS is érkezett abban az időpontban. A legkésőbbit most olvastam csak el, de a „Sajnálom…” szónál tovább nem jutottam. Elővéve a készüléket, még mindig azt az üzenetet látom a kijelzőn. Szemeimet végigfuttatom a sorokon, majd hatalmasat nevetve egyenesen a falhoz vágom a kis fekete telefont. A focisták egymásra néznek, majd Ronaldo letörli a szájából kiserkenő vért, és elindul felém.

-          Mi történt? –Kezeit a vállamra rakja, majd mikor felveszem vele a szemkontaktust, bíztatóan átölel.

-          Ne haragudj, hogy ekkora segg voltam. Elolvastam a barátnőd utolsó üzenetét, és mindent félreértettem. Az állt benne, hogy: „Sajnálom… olyan dolgot tudtam meg ma, ami kicsit megrázott. Mivel nem vagyok ebben biztos, ezért egyelőre még nem mondok semmi konkrétumot. Eljöttem Madridból, hogy utánajárjak a dolgoknak. Majd jelentkezem! T.” És én idióta, csak a sajnálom szót olvastam el. –keserűen felnevetek, mire mind a két férfi leül mellém és gondolkozva maguk elé merednek.

-          Tehát akkor lényegében senkiről nem tudunk semmit. Igaz?! – Wesley mérgesen csap az asztalra, ami a keze alatt megreped, Ronaldo pedig csak csendesen ül tovább. Szerintem azon agyalhat, hogy mégis mit tudott meg Tessa. Rosszul esett a lelkének, hogy szinte nem osztott meg semmit vele a lány, tehát nem bízott meg a nőcsábászunkban. Ismertem régen is Crist, de amit ez a kishölgy művelt vele, az valami fantasztikus volt. Régen buliról bulira járt. Sajnos egészen pontosan tudom, milyen partikon vett részt, ugyanis pár ilyenbe én is belecsöppentem. Csak iszunk és iszunk addig, ameddig van nálunk készpénz, majd egy idő után már csak számlára íratjuk fel a fogyasztott alkoholt. Több vadidegen nővel vagyunk egy helyiségben, csupán egy a bökkenő. Ezek általában józan állapotban csinálnak egy-két kompromittáló képet, amit valamelyik híres, neves pletykalaphoz el is juttatnak. A legutolsó szabadnak mondható partim is ilyen volt. Akkor ismerkedtem meg Larival, és azóta se bántam meg azt az estét. Annyi különbség természetesen volt, hogy nem ittam magam segg részegre, de ez a londoni lányról már nem mondható el. A lábán sem tudott megállni normálisan, bár valahogy mégis ez jött be nekem. Igaz, mikor lerántotta barátomról azt a csajt, akivel éppen csókolózott, akkor döntöttem el, hogy nekem ő kell. És szerintem Gonzo sem gondolkozott másképp Hannahról. Tudom jól, hogy a részeg emberek nem azért állnak valakivel szóba, mert éppen híres, vagy ő a Real Madrid világbajnok hátvédje, hanem azért, mert valóban szimpatizál nekik az ember külseje. Bár ittas állapotban mindenki külleme megszépül.

-          Én még mindig azt az elvet vallom, hogy valahogy fel kéne venni Tessaval a kapcsolatot. Ő csak tud valamit… olyan nincs, hogy a legjobb barátnő még csak ne is sejtsen semmiről sem! –Cristiano mérgelődve kapja elő a telefonját, de egy szó nélkül máris tárcsázza a már megszokott számot. Többször kicseng, de egy idő után valaki a túloldalon kinyomja a hívást. Okos férfi révén nem hívom újra, hanem az én készülékemen megnyitva egy új üzenetet, a következő mondatot kezdem el írni: „SOS! Lari vagyok, kérlek, azonnal hívj fel! Elrab…”. Csapattársam telefonjából kimentve a számot, megfelelő helyre elküldöm ezt a rövidke kis üzenetet. Tudom, hogy gonosz dolog, de Tess ezt a számomat nem ismeri, így bizakodva várhatjuk a hívást. Nem kell magamban csalódnom, ugyanos pár perc múlva megcsörren a telefon…

(Larissa)

-         Nos, kezdeném azzal, hogy miért Brian vagyok, és miért nem Don Juan vagy bármi ilyesmi. Mikor én megszülettem, szüleimmel még Angliában, történetesen Londonban éltünk. Mivel spanyol névvel nehezebb lett volna beilleszkednem, ezért választották az ősök ezt a nevet. Cesc és köztem kereken 4 év van. Szüleink arra nem gondoltak, hogy két év után elhagyjuk ezt a várost. Apánkat a kötelesség Arenys de Mar-ba szólította, így anya terhesen repült egészen addig. Tudod, ez egy Barcelonai tartományba tartozó, spanyol város. Úgy tűnt, hogy örökre ott maradunk, legalábbis addig, ameddig nagykorúvá nem válunk. Öcsém születésnapja előtt 3 héttel, visszaköltöztem Londonba. Imádtam azt a várost, és sokkal jobban tetszett a ködös, hűvös éghajlat, mint a forró mediterrán.

-          Születésnapom után pár nappal, kaptam egy hatalmas lehetőséget. Ugye azt tudod, hogy 13 éves koromtól a Barcelona játékosa voltam?! –bólintásom után folytatta a mesélést. -16 éves koromban éltem azzal az ajándékkal, amit a londoniak nyújtottak át nekem. Kaptam egy papírt arról, hogy ha akarok, akkor eligazolhatok, illetve elmehetek az Arsenal ’B’ csapatába. Természetesen rögtön igent mondtam, hiszen mindig is úgy akartam élni, mint a bátyám.

-          Soha nem szerettem annyira rugdosni a labdát, mint amennyire öcsém. –egymást váltották a mesélés közben. Egészen addig beszéltek, ameddig teljes mértékben ki nem hűlt a fürdővizem, de nem rinyáltam, csupán engedtem hozzá egy kis meleget is. –Na jó, látom már kezdesz fáradni, plusz ha így haladunk sikeresen meg is fogsz fázni. Rövidítek a történetemen. Megismerkedtem Daviddel, - végig futott a hátamon a hideg, amikor meghallottam a nevét-, összeütköztünk egyszer az utcán. Aztán öcsikém egy bizonyos lányról kezdett el mesélni, aki az ágyúsok edzőjének a szeme fénye. Nem hittem el azt a mendemondát, hogy milyen tehetségesen focizol, hiszen egy fiatal lányt a pasizás és a bulik érdeklik, nem a futball. Aztán egyszer csak belecsöppentél abba az életbe, aminek én gyökeres tagja voltam kezdettől fogva.

-          Természetesen mivel egyedül te voltál velem egykorú, csak veled tudtam normálisan beszélgetni. Mikor Brian közölte velem, hogy te is úgymond bandatag lettél, ráadásul a főmufti oldalán, akkor kértem meg arra, hogy minél jobban figyeljen rád. Már akkor is fontos voltál nekem, és nem akartam, hogy bajod essen. Hát úgy „röviden” ennyi a történet. Direkt nem mondtuk el, hogy ő a testvérem, hiszen ha jól megnézed, nem is hasonlít rám, tehát nem is gyanakodtál volna. Úgymond szemmel tudtalak akkor is tartani, amikor nem voltam melletted. –jól esett az, hogy ennyire figyeltek rám, de egy kicsit szomorú is voltam, hiszen az egyik legfontosabb ember nem mesélte el az életét. De úgy gondolom, hogy jobb később, mint soha. Fészkelődni kezdek a kádban, mire a fiúk diszkréten kivonulnak a fürdőből, így kedvemre tusolhatok le ismét forró vízben. Miután végzek, csupán egy törölközőt tekerek magamra, majd leengedem a pirossá színeződött vizet. Halkan kinyitom az ajtót, de csak a két testvér talpát látom lelógni az ágyról. Hosszú, mély szuszogásuk tudatják velem, hogy már az igazak álmát alusszák, ezért amilyen halkan csak tudom, kinyitom Cescy szekrényét, majd kiosonok a szobából. Pufi felé igyekezve gyorsítok a lépteimen, ami nem tűnik jó ötletnek, ugyanis a lábam még mindig nincs valami jó állapotban.

A kilincset lenyomva, rettenetes mégis jó látvány tárul a szemeim elé. Megkönnyebbülök, hiszen Brian betartotta az ígéretét, de megijedek, hiszen barátom még mindig mozdulatlanul fekszik a földön. Elkap a bűntudat, hiszen órákra magára hagytam, és egyáltalán nem figyeltem rá. Viszont most, hogy megtudtam milyen rokoni szálak fűzik egymáshoz a két férfit, a lelkem mélyén egy kicsit megnyugodtam. Fabregas úgyis azt fogja nézni, ami nekem jó. Igaz, még nem tudom mit miért tett az idősebb spanyol, de erre is rá fogok jönni.

Kezembe véve a szatyrot, elindulok brazil barátom felé, majd letérdelve a tiszta nadrágban, nekiállok letisztítani a sebeit. Fertőtlenítőszag lengi körbe a szobát, mire akarva akaratlanul hapcizok egy hatalmasat. Puffancs lassan, körültekintően nyitja ki fáradt szemeit, majd egy bágyadt mosoly után rekedten köszön. Vigyorogva, de egyben zokogva ölelem magamhoz, majd folytatom sebei fertőtlenítését. Elérkezve a legnagyobbhoz, hatalmas sóhajtás után kezelésbe veszem. A csípős hatásra kicsit megrázkódik a teste, de összeszorítva a fogát tűri, és nem szólal meg se. Bár lehet nem is tudna. Előveszem az apró tűt és orvosi cérnát, majd, mint egy idióta, megpróbálom összevarrni a sebet. Hellyel közel összejött, bár szerintem ennek még meg lesz a böjtje. Leragasztom miután egy hatalmas mull-lappal letakartam, és egy puszit adva az arcára, ismét elindulok kifelé. A földszinten találva egy fürdőszobát, gyorsan megmosom a kezem, majd felnézve a tükörbe Briant találom magam mögött…

(Sergio)

Kíváncsian hallgatom az ismerős, dallamos hangot, de nem tudok megszólalni se. A srácok már az első 5 másodperc után feladták a kérdezést, és elmentek a mini bárhoz. Szó szerint leültek konyakozni, és mit sem törődve azzal, hogy mi várható a jövőben, boldogan beszélgettek az élet nagy dolgairól. Tessa mindent elmondott, természetesen azt is a lelkemre kötötte, hogy nehogy elmerjük szólni magunkat Larinak, hiszen még semmi sem biztos. Megtudott egy olyan hírt, hogy ő Larissa vértestvére. Állítólag az édesanyjuk a szülésbe halt bele. Természetesen Tessat utálta Andrew, ugyanis a szeretett nő, miatta halt meg. Ezért árvaházba adta a lányt, és úgy tekintett szerelmemre, mint egyedüli gyerekre. Hát érdekes felvetés, de ha józanésszel gondolkozunk, a két lány között sok a hasonlóság. Bár Lari komolyabb Tessnél, de azért ő is tud bolond lenni. A hajuk, szemük megegyezik, sőt még a mosolyuk között is találok hasonlóságot. Bár ezek olyan dolgok, amik sok embernél egyformák, de valahogy náluk kísérteties az egyezés. Szerelmem úgy óvja ezt a lányt, mintha az élete múlna rajta. Bárki bántja, Lari ellenük fordul… még akkor is, ha az adott esetben nem Tessanak van igaza.
A srácok boldogan jönnek közelebb, Cris kezében még ott van valamilyen ital. Nem kérdezek semmit, csupán kikapom a kezéből és gyors mozdulatokkal a számba öntöm. Jól esik az alkohol maró hatása, most ez kell a szervezetemnek. Sajnos okosabb olyan téren nem lettem, hogy megtudjam, mi van Larival, de legalább kiderültek olyan dolgok, hogy Ronaldo és Swallow miért veszett össze.

-          Na, haver? Mi volt? Hogy van? Él még? Visszajön? Nem mondott rólam semmit sem? –csodálkozva pillantok fel portugál csapattársamra. Mindig magával kezdi a felsorolást, és most mégis elsőnek a lány állapotáról érdeklődött. Kacagva pattanok fel a kanapéról és indulok el az ajtó felé. Várnám Cris támadását azért, amiért figyelmen kívül hagytam kérdéseit, de csak nem érkezik semmilyen kéz, láb vagy ököl felém. Kíváncsian fordulok a focisták felé, de egy Nike sportcipő arcon talál, én pedig elterülök a földön. –Csak azért kaptad, mert az orrod még aránylag ép volt…- morgolódva pattanok fel, és vágtatok ki az ajtón. Ah, komolyan mondom. Legalább ütött volna meg még egyszer. Az azért biztatóbb, mert ugyanúgy fáj neki, mint nekem. Jó, nem teljesen ugyanolyan, de azért hasonló.

Átszaladva a szobámba felkapom a kocsi kulcsot, és átvágva a fotósok tömegén, bosszankodva indulok útnak. A telefonom ütemes zenélésbe kezd, de mikor meglátom a riporter nő mosolyát a kijelzőn, teljes erőmből kihajítom a készüléket a lehúzott ablakon. Utam egy ékszereshez vezet, amit már párszor láttam a séták során. Lara többször is be akart lépni az üzletbe, de mindig találtam valami indokot arra, hogy éppen miért nincs kedvem arany nyakláncot nézni.
A boltban néma csend uralkodik, az eladólány unottan ül a pult mögött egy Glamour újság társaságában.

-          Jó estét kívánok. Szeretném az eljegyzési gyűrűket megtekinteni. –szegény hirtelen még levegőt is elfelejt venni, amikor meglát. Na, most két lehetőség van. Vagy nagy sportrajongó, vagy csak egyszerűen nem tetszik a képem neki. Szemem alatti hatalmas monokli díszítésként szolgál, valószínűleg törött orrom sem lehet éppen életbiztosítás számára. Hangos sóhajtása után rájövök, valószínűleg nem az arcom nyerte el a tetszését, ezért közelebb lépve a gyűrűkhöz, segítség nélkül kezdem el keresni a megfelelő gyémántot kedvesemnek. A hölgy mellém lép, de csak figyeli a mozdulataimat, nem szól egy szót sem. Rengeteg szebbnél szebb gyűrűt látok egymás mellé pakolva, mégsem fogott meg eddig egy sem. Valami különlegeset szeretnék Larissanak, valami olyat, ami csak kevés embernek adatik meg. Végigmegyek az összes soron, amiken eljegyzési gyűrűk találhatóak, de nem járok valami nagy szerencsével.

-            Jól gondolom, hogy valami különlegeset próbál keresni?! –végre végzi a munkáját is. Bólintásom után eltűnik egy ajtó mögött, majd pár másodperc múlva, lerak elém egy párnaféleséget, amin összesen három gyűrű található. – Ezeket az ékszereket csak különleges vendégeinknek szoktuk megmutatni. Mi a szerencsés hölgy kedvenc színe? –gondolkodás nélkül nyúlok a kék gyémánttal ellátott fehéraranyhoz, mire az eladó mosolyogva tekint rám. – Jó választás! Ebből a különlegességből a világon összesen két darabot gyártottak. A kék gyémánt elég ritka, ezért is ez a harmadik legdrágább ékszer a világon. – az árával kapcsolatos részt erősen megnyomta, amin jókat kacagok magamban. Azt hiszem ilyen téren a pénz nem akadály. Miután kértem ékszerdobozt is, ami ugyancsak a kő színében pompázott, fizettem és el is hagytam az üzletet. Már csak meg kell találni a szerelmemet, és én leszek a legboldogabb férfi a világon, ha igent mond…

(Larissa)

(Oceana- cry, cry)
Ijedt tekintetemet megpróbálom elrejteni, de nem tudom mennyire sikerült felvenni a már megszokott közönyös maszkot. Lassú tempóba megtörlöm a kezem a mosdó mellett található törölközőben, majd érdeklődő tekintettel fordulok a már ismerős férfi felé. Várakozva pillantok rá, látom rajta, hogy mondani akar valamit, csak nem tudja, hogyan fejezze ki magát. Többször kinyitja száját, de meggondolva magát, rögtön be is csukja. Valamin nagyon elgondolkodhatott, ugyanis homlokát ráncolva, száját egy vékony vonallá préseli, majd nagy levegőt véve, végre belekezd a mondandójába.

-          Figyelj, én…- egy női hang utat tör magának az éjszakában, mire akarva, akaratlanul is megborzongok. Felpillantva a férfira, elcsodálkozok, hiszen a lágy arcvonásai mostanra teljesen megkeményedtek. Valahogy pár másodperccel ezelőtt még nem így nézett ki. Vagy csak én nem akartam ilyennek látni? Már fogalmam sincs…

-          Briiiiiiiiiiii, szerelmem, mégis hol vagy? –Selena kényeskedő hangjára újra, és újra kiráz a hideg. Már épp megszólalnék, de a spanyol srác tekintete minden szót belém fagyaszt. Most mégis mi van? Hirtelen a csaphoz ugrik, lekapja magáról a pólót és vizet locsol csupasz felsőtestére. Megfogja a törölközőt és gyorsan ki is lép az ajtón. Hangosan becsapva azt, egyedül maradok a gondolataimmal az üres helységben. Ez mire volt jó? Akkor most tényleg a jó csapatban játszik?
Nem foglalkozva ezekkel a kérdésekkel, az ajtóhoz hajolok és elkezdek hallgatózni. Pár tervet pont elkapok, de sajnos ez csak a szabadidejük eltöltésével kapcsolatos gondolatok, amitől hirtelen a gyomrom elkezd kavarogni. Miután meghallom Sel rinyálós kacagását, és a hülye vagy mondat után az ajtó csapódást, elhatározom, hogy visszatérek Pufihoz.

Belépve a fa szerkezeten, barátomat sehol sem találom. Ijedt sikításomra kinyílik az ajtó, és Cescy nyugtató illata csapja meg az orromat. Hátulról lágyan átölel, de mivel a testem rázkódik a zokogástól, nem tud biztosan tartani.

Hova tűnt néger barátom? Ezt akarta elmondani Brian? Csapkodva esek össze, Fabregast amilyen gyorsan csak tudom, ellököm magamtól. Fuldokolva ülök a retkes padlón, a tüdőm egyszerűen felmondta a szolgálatot. Hangos, már-már sértő levegővételeim miatt barátom lehajol elém, eltűr egy útban lévő tincset az arcomból, de továbbra sem figyelek rá. Ijedten pillantok körbe már körülbelül századjára a szobában, de Csokipufit sehol sem találom. Cesct, mintha nem is zavarná a hideg, a nyirkos talaj, vagy a vérfolt a padlón, úgy néz tovább a szemembe, mintha az életem múlna ezen. Minden reményt elvesztettem, többször felzokogtam ez alatt az öt perc alatt, de még mindig azt a pillanatot várom, hogy Puffancs belibbenjen a megszokott idióta stílusával az ajtón. Fabregas maga felé fordítja könnyel áztatott arcom, majd szólásra nyitja a száját. Mondatai nem jutnak el az agyamig, de mikor meghallom Marcelo nevét, az összes érzékem kiélesedik…