Holiday.

Sziasztok!

Már nem bírtam nélkületek, ezért nekiültem ma, és megírtam az új fejezetet. Addig nem is álltam fel a géptől, ameddig nem tudhattam biztonságban a szerzeményem. Remélem tetszeni fog, és Tessa, kérlek ne nyírj ki msnen! :D Jó olvasást!:))

(Larissa)

Próbáltam kiabálni valakinek, de hangszálaim nem engedelmeskedtek. Talán ez a sors. Lusta voltam innivalót kérni, és most ezzel fizetek. Jó, most ez így elég hülye elgondolás volt, lehet nem ezzel kéne foglalkoznom. Azért mégis egy lány indult el felém késsel a kezében.

Na, most két lehetőségem van. Vagy megvárom, még annyira közel kerül hozzám, hogy megfigyelhessem az arcát, vagy bepróbálkozok a lehetetlennel, és felkapcsolom a villanyt. A vállam tiltakozik a mozdulat ellen, bár elég lassú lehettem, ugyanis támadóm lelökte a lámpát a földre.

-          Lariiiiiiii, tudod mi ju… - Pufim hihetetlen gyorsasággal rohant be az ajtón, aminek az lett a következménye, hogy sikeresen felakadt az ajtókilincsbe. Több nő rohant utána, én pedig ha nem szorítana valaki kést az oldalamhoz, még fel is röhögtem volna a látvány miatt.

-          Elnézést kisasszony. Próbáltuk megfogni a barátját, de nem hallgatott ránk. Elnézést, ki az Ön látogatója? –hmm… erre azért én is kíváncsi lennék. A lány megfordult, Puff pedig egy harci teknőst megszégyenítve vetődött a lámpa felé, majd sikeresen leverve a virágokat és a bonbonokat, hatalmasat koppant a földön. Természetesen jó szokása révén, nem kapcsolódott fel az-az árva villany.

-          Marcelo cica, ne is haragudj, de te ittál valamit, vagy mindig is ilyen hülye voltál?! –vigyorogva nézek barátomra, a kezdeti feszélyeztetésem elmúlt azzal, hogy a nővérek felkapcsolták a fényeket. Miután már minimum hatszor meghaltam a brazil srác tekintetétől, végre felnéztem támadómra. Hatalmas szemeket meresztve figyeltem a velem egy idős lányt. Csalódottságomtól talán szánalmam volt erősebb egykori legjobb barátnőm iránt. Fekete haját magas copfba fogta, barna szemei megbánást tükröztek.

-          Ó, szia, Tessa! Hogy vagy? Jól? Hallottam összevesztetek Cristianoval. Összevesztetek? De ne vesszetek össze! Nem szeretem azt, hogy a kanapémon tölti az éjszakát. Félre ne érts, nem a kanapémon alszik, hanem az egyik vendégszobában, de valahogy ennek jobb volt a hangzása. Szerinted is? Mert szerintem igen… –Marcelo levegőt sem véve kezdte el hadarni a szokásos lényegtelen mondatait, én pedig nagy lendületet véve, felpofozom Swallowt. Felszisszenve hanyatlok vissza a párnára, és kezdek hangos káromkodásba. A nővérek pár pislogás után távoznak, Puff barátom pedig észre se veszi ezt a kis közjátékot. El van foglalva azzal, hogy a még nem elázott Raffaello csokikból minél többet tömjön a szájába, de drága… nem gondoljátok?

-          Ne haragudj, kérlek. Meg kell értened! Ronaldot megfenyegették. Bocsáss meg nekem. Csak meg kellett te…

-          Menj innen!

-          Kérlek…

-          Marcelo! Ha végre ránk figyelnél, akkor kivihetnéd innen ezt a nőt. –Puff érdeklődve tekint ránk, majd mielőtt felállna a földről, még bekap két kocka Milka csokit. Istenem, ha ezt Mou látná, valószínűleg a fejét venné, és 30 kör futásra ítélné.

-          Szia. - ahogy mondani szokás, „Ne fesd az ördögöt a falra, mert megjelenik.” Mourinho határozott léptekkel indult el felém, de közben észrevette a sarokban meglapuló brazil focistát. –Szia Marcelo. Edzésre jön Ronaldo? –természetesen Pufi még nem bírta megrágni a falatokat, ezért csak értelmetlen masszává alakult a mondata. –Mi finomat eszel edzés előtt Marcelo?! –kissé fenyegető hangjára a bátor ember fülét farkát behúzva, viszont vigyorogva szaladt ki a szobából, maga után húzva Tessat. –Imádom ezt a srácot. Ő az talán, aki nem szállt el a hírnév mellett. Jó tudom, ne hagyjam ki Ikert, Sergiot és kb. a fél csapatot. Hogy vagy?

-          Megvagyok. De remélem, tudod, hogy ezután jön a neheze.

-          Rehab, gyógytorna… edzés nélkül. Tudom nagyon jól.

-          Hogy micsoda? –Mourinho értetlenül pislog, szerintem még nem esett le neki, hogy elszólta magát. Én nem megyek gyógytornára. Tőlem ezt senki nem várhatja el.

-          Most… most… nekem mennem kell…

-          Állj meg! Ki ne merj addig menni, ameddig el nem mondod, hogy mi van velem.

-          Ameddig nem tudod normálisan használni a bokádat, nincs foci. A karoddal még nem is lenne akkora gond, hiszen nem ütöd a labdát, hanem rúgod. Gyógytorna, fizikoterápia és társai. Nem nyitok vitát Morrison! Muszáj. Ha járni akarsz, akkor muszáj. És most megyek is, mielőtt jön a dühkitörésed. Marcelot visszaküldöm hozzád, mivel megtömte magát csokival, ezért nem edzhet, mert rosszul lesz. Legalábbis szerintem. Főleg hogy minimum négy doboz Raffaellot és két tábla Milka csokit nyomott be. Amúgy is, ’Puffancsnak’ nem pufogsz.

-          Ne. Kérlek, most nem akarok senkivel se beszélni. –Mou egy bólintás és homlok puszi után magamra hagyott. De Puff pár perccel később mégis megjelent az ajtómba, egy halom csokival.

-          Megettem mindent, ezért hoztam utánpótlást.

-          Persze Csokipufi… azért, hogy ezt is leverhesd, és megehesd. –megvillant a szeme, de cserfes kislány módjára kezdett el mosolyogni. –Nyugi nővérkém, neked bármit szívesen adok. –mondatom végére már nevetésben fulladoztam, de mikor odajött mellém és felfeküdt az ágyra, kezdeti mérgességem és csalódottságom egy pillanat alatt elszállt. Vajon erre értette Mou, hogy nem vergődök?! Számomra ez a brazil csodagyerek már egy külön fogalom. Az életem része, és mindentől meg akarom óvni, hiszen néha annyira idétlen még. A legkomolyabb helyzetekbe is képes poént csempészni, de ha látja, hogy nem jön be, akkor nem erőlködik, csupán befogja és átölel. Soha nem gondoltam volna, hogy pont vele fogok ilyen szoros baráti, már-már testvéri kapcsolatba kerülni. Bár már az elején máshogy viselkedett velem. De ha ilyen szempontból nézzük, akkor most nem kéne Ronaldoval haverkodnom, hiszen ő az első találkozásunk napján nyomult rám. De őt így kell elfogadni. Nekem is sikerült, és igaz néha elegem van abból, hogy állandóan kétértelmű megjegyzéseket tesz, de hozzá lehet szokni. Puff teste elernyedt mellettem, ezért abbahagyom a haja simogatását, átkarolom, és a vállához hajtom a fejem. Elaludt a szentem. Hangos szuszogása térített észhez, és juttatta eszembe Tessa tettét.

Elcsoszogtam az egyetlen kisasztalhoz, ami a szobában található, és egy papírt elővéve levelet kezdtem írni.

Drága Csapatom!

Nagyon sajnálom, hogy ilyen formában búcsúzom el tőletek, de meg kell értenetek, most számomra az tesz jót, ha minél hamarabb elhagyom Madridot. Mint szerintem már a legtöbben tudjátok, egy ideig számomra lőttek a focinak. Elutazok, és kérlek, ne keressetek. Ha felkészültnek érzem magam arra, hogy visszatérjek hozzátok, a családomhoz, tudatni fogom, ígérem.

Mourinho: Kérlek vigyázz a csapatra, tartsd őket egyben! Meg kell nyernetek a Barcelona elleni találkozókat. De ha mégse jönne össze a bajnokok ligája döntő, ne keseredjetek el. Bent vagytok a LEGJOBB NÉGY KÖZÖTT! És ez az, ami számít! Rengeteget fejlődtetek, jó a mesteretek!

Roni: Te nők álma. Ha lehet, maradj hű Tessahoz, mert ha bármi rosszat hallok felőled, kinyírlak.:) Remélem, tudod, hogy szeretlek, és vigyázz magadra! (Ha lehet a tökkelütött Pufit is védd meg.)

Morata: Tudom, hogy mikor majd olvassátok a levelemet, meg fogsz lepődni, hogy tőled is elbúcsúzom. Tudom, hogy a szíved mélyén te is egy érzelmes élőlény vagy, amit sajnos nekem nem tudtál megmutatni. De hiszem azt, hogy tudsz te is emberként viselkedni, és engem is megkedveltél az utóbbi időben. (Nem ego kérdése!) Minden jót.:)

Csapat: Ne haragudjatok, hogy nem köszönök el mindenkitől, de az én időm is véges jelen esetben. Valószínűleg reggel bejön valaki hozzám, és ezt szeretném elkerülni. Ne értsetek félre, csupán nem kenyerem a búcsúzkodás. Sok olyan dolgot tanultam meg mellettetek fél év alatt, amit Londonban 14 év alatt nem tudtam elsajátítani. Megtanítottátok velem a család fogalmát, amit soha nem fogok elfelejteni. Vigyázzatok magatokra, egymásra, és a családotokra is.

És végezetül egyetlen nővérem, szerető lelki társam, testvérem és barátom egyben, Marcelo. Nagyon fogsz hiányozni, a sok hülyeséged, a lufis akciód, az idióta nevetésed, mindened. Egyszerűen annyira megkedveltelek, hogy nehéz téged csak így itt hagyni. Tudom, hogy jó kezekben vagy, ahogy azt is, hogy képes leszel megbocsájtani majd egyszer. Nem a közeljövőben, de képes leszel rá. Vigyázz arra, hogy Roni ne kapjon el semmilyen khm… betegséget… (megsúgom, hogy ártana a hírnevének).

Nagyon szeretlek titeket. Lehet fél év múlva, lehet hat év múlva, de újra találkozni fogunk. Csókok, L.

A levelet barátom feje mellé helyeztem, aki időközben teljesen kisajátította magának a kellemes és kényelmes kórházi ágyat.
Gyorsan, már amennyire a bokám és a mankó engedte, kimentem a szoba elé és szóltam Rodrigónak. Nem helyeselte az ötletem, miszerint elhagyom a kórházat addig, ameddig meg nem kezdődik a normális látogatási idő. Azt sem tudom, hogy egyáltalán mit keresett a hajnali órákban Mou a kórházban. De valószínűleg erre a kérdésre már soha nem kapok választ…

Gyors pakolás, könnyes búcsú a nővérektől és az orvosoktól, és máris a reptér felé tartok. Elég nehezen tudok menni, a lábam minden egyes lépésnél tiltakozik, de erőltetem, és egy taxit leintve eljutok a célomhoz. Wesleyvel még út közben beszéltem, ő is ellenezte ezt a tervet, de nem tehetett mást. Egyedül azért mégsem engedhet el. A nagy eszemmel képes vagyok hajnali hatkor útnak indulni. Istenem, ennyire hülye én se lehetek. Bár most hálát adok az égnek, mivel a hétkor induló gépet még éppen elcsípem. Haragudni fognak rám a többiek, de most valahogy így jó.  A legjobb barátnőm képes volt ellenem fordulni, amiről senki nem tud. Az okát nem tudom, de most látni sem akarom. Nem gondoltam volna, hogy eddig fajult ez a kapcsolat. Csak azt nem értem, hogy miként alakult ez most ki nála. Ennyire haragudna azért, mert elmentem Olaszországba? Vagy, mert hazudtam neki? De könyörgöm, ez még nem ok egy gyilkosságra! Illetve csak próbálkozásra.
Mindegy. Most csak az a lényeg, hogy pár óra múlva egy csodálatos tengerparton fogok napozni, az oldalamon a holland játékossal.

A repülőút rettentően unalmas volt. Rodrigó lelkére kötöttem, hogy senkinek ne merjen semmit se mondani azon kívül, hogy saját felelősségre hagytam el a kórházat. Nekik akartam a legkevésbé fájdalmat okozni, és mégis újra, és újra megbántom őket. Marcelo nagy nehezen megbocsájtott, erre én jövök megint az agyafúrt ötletemmel, és ismét magamra haragítom. Bár remélem, a búcsúlevelemet megtalálják. „Széép Lari, széép…”

Leszállás után bicegve ugyan, de eljutok a termináloknál várakozó barátomhoz. Szép távolságból a nyakába ugrok, ő pedig, mint valami csöpögős filmben átkarolja a derekam, és megpörget a levegőben. Még meghitt is lett volna ez a kis ölelés, ha nem Sergio arca ugrik be egyből. Többen furcsa szemmel néznek minket, de pár másodperccel később el is fordulnak, és nem tulajdonítanak különösebb figyelmet nekünk. Ezért is választottam Cancúnt. A Mexikóban található város lakosai nem faggatóznak, nem bámulnak, és nem küldenek újságokhoz fotókat a hírességekről csak azért, hogy meggazdagodhassanak. Ugyanúgy viszonyulnak hozzánk, mint bárki máshoz. És igazából ez fogott meg ebben a helyben.

Sneijder kézen fog és elkezd húzni a bőröndök felé. Halkan felszisszenek, mire ugyan lassít a tempóján, de a kezem nem engedi el. Azt a kis poggyászt, amit még a kórházba hozott be nekem valaki, lekapja a szalagról és elindul a kijárat felé. A szálloda, amiben lefoglalt két szobát még Olaszországban, nem messze található a repülőtértől.

-          1 óra múlva találkozunk. Kipakolunk, rendbe szedjük magunkat, és elmehetnénk kajálni. Neked úgy jó? –mosolyogva nézek a hollandra, majd egy hatalmas bólintás után besasszézok a szobám ajtaján. Dúdolva pakolom ki azt a pár ruhadarabot, amit a bőrönd rejt, majd az ágyról felkapva egy törölközőt, a fürdő felé indulok. Még szerencse, hogy minden szoba hangszigetelt, ugyanis nem bírnám ki a repülők zúgó hangját. Vidáman lépek be a fürdőbe, de férfiruhákat találok a földön. Meglepődve pillantok a padlóra, ugyanis ezt a felsőt láttam már valahol…

(Sergio)

Nem érdekel, nem fogok semmivel sem törődni, csak elengedem magam, és élvezem Mexikó napsütötte városát. Laraval megbeszéltük, hogy a látszat kedvéért két szobát veszünk ki, viszont ha úgy adódik, akkor egy szobában fogjuk eltölteni a kellemes perceket. Ez azért is jó, mert ha csak kicsit ki akarom zárni a világot, akkor csak bemegyek a 424-es szobába, és elmélkedek az erkélyen, ami a tengerre néz. Egyszerűen fantasztikus ez a hely. Mikor belépek a szoba ajtaján, ami rögtön szemet szúr, az-az elrendezés. A nappaliba érkezek, jobb oldalon pedig a hálószoba található. A hatalmas franciaágy már-már kitűnik a bézs színű fal mellett. A fürdőszoba rögtön az ajtó mellett található, amit birtokba is veszek.  Nem viszek törölközőt, hiszen Lara hál istennek, egy másik emeleten foglal helyet, így nem kell attól félnem, hogy rám nyit, vagy éppen a kanapén ülve találom.

A hideg cseppek kellemes hőmérsékletet adnak felforrósodott testemnek. Még Madridhoz képest is meleg van. A csapot fokozatosan a kék jelzés felé tekerem, ezáltal apró libabőrök jelennek meg a testemen. Az ajtó nyitódik, de igazából nem törődök vele. Lari alakot láttam belépni lehajtott fejjel, de nem hiszem, hogy pont ő lenne itt, pont velem. Tusolás közben elkalandoznak gondolataim, minduntalan Lari jelenik meg előttem…

(Larissa)

Sergio! Félve pillantok fel a tusoló testre, de már a vádliját nézve megállapítom, nem tévedtem a pólót illetően. Mérlegelem a helyzetet, vagy kifordulok az ajtón, és elmegyek Sneijderhez, vagy beszélek Sergioval. Az első lehetőséget választom és amilyen gyorsan csak tudok, összedobálom a cuccom és elindulok a 403as szoba felé. Egy emeletet le kell lépcsőznöm, de nem merek bepróbálkozni a lifttel.

-          Sneijder nyisd ki! Nyisd már ki! –a holland törölközővel a derekán nyit ajtót, úgy látom mindenki tusolással kezdi a napot. Furcsa tekintettel néz rám, de nem szólal meg, csak eláll az útból. –Nálad kell aludnom! –egy kaján mosoly terül szét az arcán, amit most legszívesebben letörölnék róla, viszont csak meglököm és lehuppanok a kanapéra.

-          Várj, hozok neked valamit! –eltűnt a szobájába, majd pár „basszus” felkiáltás után megjelent valami kék izével. Akkora tenyere van, hogy csak a cucc színét látom, nem tudom megmondani mit akar adni. –Ez bokarögzítő. Igaz még gipsz kéne a lábadra, de egyszer nekem is volt egy hasonló sérülésem, és én sem bírtam gipsszel a lábamon. Nagyon jól tartja a bokád, és megkönnyíti a lépéseket. Próbáld fel, hátha jó lesz. –lenéztem 38-as lábamra, majd tanulmányozni kezdtem Wes kb. 43-44-es lábát. Vigyorogva dobja nekem a kék szorítót, majd becsukva maga után a szobaajtót, magamra hagy. Felpróbálás után érdekes módon mintha rám öntötték volna ez a gyógyászati cuccot. Fejcsóválva indulok el a háló felé, majd kopogás nélkül benyitok az ágyon fekvő focista szobájába.

-          Nem is a tiéd volt, igaz? –kicsit feltornázza magát, majd a derekamnál fogva leránt maga mellé. Szerencsére nadrágot már talált, viszont felsőteste és talpa még mindig meztelen. Bal lábammal befurakodok a lábai közé, majd a fejemet mellkasára hajtva elnyom az álom.