Pain...

Sziasztok!:)

Megérkezett a 26.fejezet. Remélem örültök :D Nem akartam már megvárni a hétfőt, hiszen sikeresen megírtam csütörtök este ezt a részt is, úgy, ahogy Alit is.:) Csak sajnos a blog nem volt jó, így nem tudtam felpakolni. Remélem tetszeni fog! Jó olvasást. A következő fejezet időpontját még egyelőre nem tudom meghatározni. De nagyon sietek vele!:)

(Sergio)

(Three Days Grace - Last to Know)

Miután kiléptem a kabinból, jellegzetes parfüm illat járta körbe a fürdőszobát. „Mintha… á nem! Nem! Ő nem lehetett itt!” Kopogtató hangot hallva, magamra kapok egy köntöst, és kinyitom az ajtót. Lara áll egy fekete selyem köntösben kint, ami elől nincs összekötve, így láthatom a szexi fehérnemű szettet, ami ugyancsak fekete színben pompázik. Csábos, tüzes tekintetét rám emeli, majd belökve az ajtón, letámad. Testem rögtön reagál a közelségére, de képes vagyok ellépni a faltól, és besietni a szobába. Gyorsan magamra kapok pár ruhadarabot, de a pólót hanyagolom, hiszen a négy fal között nincs rá szükségem.

Lara a nappaliban sértődötten ül a kanapén, még csak rám se néz, amikor leülök mellé. Próbálom magamhoz húzni, becézgetni a testét, de megmakacsolva magát, a kanapé szélére húzódik. Megunom a próbálkozást, bekapcsolom az LCD tévét, majd mivel éppen egy Real meccs megy, leheveredek, és a figyelmemet csak a képernyőnek szentelem. Lara felpattan, bevágtat a szobámba, majd erősen becsapva maga után az ajtót, elkezd hisztizni.

Egy idióta felettünk is csapkodja az ajtókat, a figyelmes emberek meghallják a lábdobogást is, ami nem annyira nehéz, hiszen kábé olyan hangosan dübög valaki, mintha egy egész csorda rohanna végig a hotel szobában. Az ajtóm elől egy ismerős hangot hallok, aki szerelmem nevét kiáltja. „Nyugi Sergio, ezt már csak magadnak képzeled be!” A hangos léptek erősödnek, mire rögtön felpattanok és kiszaladok a szobából. A holland válogatott játékos sietős léptekkel szalad le a lépcsőn, pár ember éppen utána siet. Elkezdek rohanni, és nem törődök azzal sem, hogy nincs rajtam cipő és felső sem. Kiérve még megpillantom, ahogy az életemet önkívületi állapotban egy furgon hátuljába dobják, mellesleg szó szerint, majd futásnak eredek.

A tüdőm sípol, az izmaim már tiltakoznak a mozgás ellen, de csak futok és futok tovább. A hoteltől teljesen eltávolodtam már, csupán mindenhol a sötétség ölel körbe. A lábam már iszonyúan fáj, hiszen még csak zokni sincs rajtam, és úgy teperek a betonon, mintha az életem múlna rajta. A kocsit már legalább 10 perc után elveszítettem a szemem elől, de egy pillanatra sem álltam meg.

Feladtam. Nem bírom már tovább. Egyszerűen nem megy. Fájt az önbecsülésemnek az, amit Larissa csinált. De egyszerűen nem bírok nélküle élni. Lerogyok az út szélén, majd arcomat tenyerembe temetem. Rázkódik a testem a kimerültségtől, torkom vízért vagy bármi innivalóért kiált, ami csillapítaná ezt a kaparó érzést.

Nem tudom mennyit ülhettem egy helyben, csak arra lettem figyelmes, hogy egy kocsi megállt mellettem, és egy fotós szállt ki belőle. Kattintott pár frankó kis címlapfotót, majd már ült is volna vissza az autóba. De nekem itt durrant el az agyam. Ki olyan idióta, aki képes ilyenre? Az ember szenved, fáradt, fázik, és az ilyenek még képesek pár szaftos sztori miatt még jobban megkeseríteni az életüket. Felpattanok a földről, már amennyire fáradt végtagjaim engedik, majd meglökve a fotóst, becsapom a kocsiajtót. Rémült tekintettel néz rám, fogalmam sincs mit láthatott a szemeimben. Olyasféle harag dúl most bennem, mint a legpusztítóbb cunami. Csak egy a gond. Önpusztításba kezdtem, és nem tudom, hogy ebből a gödörből hogyan fogok kimászni. Szerelmem ki tudja, hol van, ráadásul, ami zavaró tényező még az-az, hogy nem mással, mint Wesley Sneijderrel jött. Az a mocsok még most is csak kattogtatja a gépét, pedig igen kiszolgáltatott helyzetben található már. A földön fekszik, és a lábaival próbálja minél messzebb tolni magát tőlem. Az öklöm lendítem, de időben lefog egy kéz. Érdeklődve fordulok meg, hiszen az előbb még nem volt itt senki. A fotós közben beül a kocsiba, de kinyitva az ajtót elveszem a gépét, majd a földre dobva rátaposok párszor. A memóriakártyát kiveszem, elteszem a zsebembe, majd Ronaldo felé fordulva elhúzom a számat, és beülök az éjfekete Ferrarijába.

-          Mégis mi ütött beléd? És a telefonod hol van? Meg vagy húzatva, ember?! –szavai megtörték a keletkezett csendet, hangja egyszerűen bántotta a fülemet. –Szerinted én nem vagyok beszarva amiatt, hogy mi van Marceloval? –kérdő tekintetem láttán ő is eléggé meglepődik, majd a fogása erősödik a kormányon. Ujjai már fehérednek, a gázpedált meg egyre jobban nyomja.

-          Larissat is elvitték. –suttogok, de tudom, hogy hallja, hiszen a padlóféknek hála sikeresen lefejeltem a műszerfalat. (Three Days Grace- Never Too Late)

-          HOGY MIVAN? –kiugrik a kocsiból, majd kirángat engem is az ajtón. Ökle lendül, de sajnos most nem járok olyan szerencsésen, mint fotós barátunk járt, ugyanis nincs senki, aki megfogja a kezét. –Megmondtam neked te hülye idióta, hogy ne merd tönkretenni! Megkértelek abba a kibaszott telefonba, hogy ne menj el! Könyörögtem neked baszd meg! Mert tudtam, hogy ez lesz. Hogy lehetsz ekkora ááááááááááááááááááááá. –újabb jobb egyenest kaptam, de már nem is próbáltam küzdeni ellene. Nagyon is megérdemlem. A szám már felrepedt, a sósfém ízű véremet óvatosan nyalom le ajkaimról. –Megmondtam, hogyha megbántod, neked véged! Tudod mit jelent számunkra. A csapat számára. Ennyire önző köcsög nem lehetsz Sergio Ramos! Mire volt ez most neked jó?? Ha?? Kitalálom. A nagy eszeddel válaszolni sem tudsz arra, hogy miért nem tudtad a farkad a nadrágodban tartani. Egyszerűen undorító vagy. – a következő ütését már megfogtam, és gyomorszájon rúgva a földre juttattam.

-          Tudom, hogy hatalmasat hibáztam. Viszont, ha tehetném, akkor sem fordítanám vissza az időt. Tudod miért? Azért mert most jöttem rá, hogy úgy mégis mennyit jelent nekem ez a lány. Eddig csak volt, de nem mindig tudtam megtisztelni. És most eljött az a pillanat, hogy fogalmam sincs arról, hogy hol van, hogy van, mit csinálnak vele. De biztosíthatlak. Bármi baja lesz, én ölök meg mindenkit! –bosszúvágy csillant meg a szememben, minden erőmet összeszedve megütöttem a híres Cristiano Ronaldot. A szemöldöke felrepedt, de őt sem, és engem sem érdekelt ez már tovább. Leszálltam róla, és mellé feküdtem. Lihegtünk mind a ketten az ordítástól és a verekedéstől. Nem gondoltam volna, hogy majd pont ő fog észhez téríteni úgy igazán.

-          Marcelot is elvitték. Ugyanúgy Selena van ebbe az egészbe benne.

-          És mégis hogy kerülsz ide? Mi történt? Honnan tudtad, hogy itt vagyunk? –kérdések hadát zúdítottam rá, de ő csak fogta a fejét és közben oldalát a luxusautónak vetette.

-          Haver, nem tudom, hogy te mennyit olvasol pletykalapokat, de 2 napja, reggel mikor mentünk Marceloval edzésre, akkor álltunk meg egy újságosnál, ugyanis a te segged virított a címlapokon. Olyan volt a kép, mintha Lara fényképezte volna, fogalmam sincs, de igazából nem is érdekel. Aznap elmentünk böngyör hajú barátommal szülinapi ajándékot venni madridista barátunknak, viszont este engem leütöttek. Mikor felkeltem Mesut és Karim ébresztésére, addigra Marcelonak hűlt helye volt. A fejem iszonyúan sajgott, kiderült, hogy szerencsém volt, hiszen ha kicsit is feljebb üt, akkor bármilyen bajom lehetett volna. Ne kérdezd mi, mert nem vagyok orvos! Tehát addigra barátom eltűnt. Megvettem azt a szennylapot, majd repülőre szálltam és eljöttem ide, béreltem egy kocsit, elmentem a hotelbe, de ott azt mondták, hogy nem láttak visszatérni. Találkoztam Sneijderrel, és ő mondta, hogy szerinte kövessem az út vonalát. Tényleg, mit keresel ennyire messze a lakhelyedtől? –csak megcsóváltam a fejem és visszafeküdtem a betonra. Nem akartam beszélni, így is sok szó hagyta már el a számat. Cris várakozóan nézett rám, de én még a szemeimet is lehunytam afféle tiltakozás képen. A lábával óvatosan belém rúgott, majd mikor erre sem reagáltam odahajolt hozzám és erősen megpofozott.

-          Istenem. Most ez mire volt jó te nagyon hülye?! Amúgy ha már annyira akarod azt a rohadt választ, egyszerű. Hallottam, ahogy Sneijder a folyosón ordít, kirohantam én is, és kiszaladtam az utcára. Egy baszott nagy fehér furgonba lökték be ájult állapotban Larit, én pedig gondolkozás nélkül futásnak eredtem. Kábé 40 percig futottam teljes erőmből, de úgy 10 perc után szem elől veszítettem a kocsit. Nem álltam meg, mentem tovább. Itt már nem bírtam tovább. Aztán jött a fotós, és őt akartam péppé verni. De most ahogy kinyitom a szemem és rád nézek, rájövök, hogy megérte eddig magamban tartani a feszültséget. Ocsmány vagy barátom, de most komolyan is gondolom… - érdekes módon felkacag a mondatomon. Nem kezd el kiabálni, nem csapkod, nem esik nekem, ami eléggé szokatlan.

-          Szereted őt. –olyan könnyedén jelenti ki ezt a mondatot, mintha mondjuk, azt mesélné el, hogy milyen volt a repülőút.

-          Olyat mondj, amit még nem tudok… - gúnyos hangomra kapok egy bokán rúgást.

-          De te tényleg, komolyan szerelmes vagy belé. Azt hittem az elején, hogy csak hülyíted. –hangos kacagásom most szomorúsággal vegyült, hiszen akkor egyedül Lari hitte el, hogy nem csak szórakozom vele? Vagy még ő se?! –Ne érts félre! Csak lássuk be. Jött Lari, és rögtön nyomultál rá. De ugye ott volt előtte Lara és még jó pár lány. És most te is sok dolgot felhozhatsz ellenem, de ha azt nézed, nekem nincs titkolni valóm. De mikor Ririvel beszélgettem, rájöttem, hogy ő nagyon is tisztában van azzal, hogy mit nyerhet, és mit veszíthet melletted. Ha hiszed, ha nem, mi sokat beszélgettünk már rólad ilyen téren.

-          Akkor remélem azt is tudod, hogy miként ismerkedtünk meg. –bólintása után kicsit meglepődtem, ezért fogtam magam és beszálltam a kocsiba. Pár percre kényelembehelyezésem után, Ronaldo is elfoglalta becses helyét, és gázt adott. Elindultunk azon az úton, amelyik fáradságom miatt félbeszakadt…

(Larissa)

(Three Days Grace - Pain)

Fejfájással ébredtem egy sötét, nyirkos helyen. Barátom megverve, vérző fejjel volt a falnak döntve, mire én megpróbáltam minél közelebb férkőzni hozzá. Istenem, az a valami jól kiütött.

Pufi ájultan hevert a fal tövében, jóformán egy ép négyzetmilliméter sem volt a testén. Vizes haját kisimítottam az arcából, de még csak mocorogni sem mocorgott az érintésemre. Mérgesen pattantam fel, viszont a bokám hihetetlen fájdalma miatt egy éles sikítás után vissza is tértem kiindulási helyzetembe. Az ajtó kivágódott, és egy nagytermetű férfi jött be rajta.

-          Mi az kislány? Csak nem fáj a lábad? –a kérdésnél erőteljesen rátaposott, mire megint egy sikoly szaladt ki a számon. Könnyeim maguktól elkezdtek folyni, már nem tudtam megálljt parancsolni nekik. Éreztem, ahogy a csontok ropognak a lába alatt. –Jaj, édesem, ne haragudj. Nem akartam neked fájdalmat okozni. –erőszakosan megfogja a karomat, majd ránt rajtam egyet. Próbálom ellökni, próbálom az ép lábammal rugdosni, de megtalálja a másik gyengepontomat, az-az megszorítja a kötést a vállamon. Számat egy vékony vonallá préselem, és ráharapok a nyelvemre, hogy még csak egy nyögést se tudjon kicsikarni belőlem. Durván a tarkómhoz nyúl, majd megcsókol. Hiába ellenkezek, a bordámra tenyerel, és érzem, hogy a nemrég még sérült csontom, újra kezelésre szorul. Komolyan ez a hely elmehetne egy kínzókamrának. Kezeimet a falra szerelt bilincsbe rakja, majd a mellemtől egészen az államig végignyalja a testem. Az összes erőmet összeszedve még utoljára tökön rúgom, de nem maradok válasz nélkül, ugyanis hatalmas pofont lekeverve bicsaklik oldalra a fejem. Durván megcsókol, majd mikor a nyakamnál jár, megpróbálkozok újra egy rúgással, de nem jön össze, helyette viszont beleharap a kötésembe. A karom lezsibbad, a lábam már nem érzem. Mikor lesz ennek vége? Pólóm egy foltban teljesen átázott, a vérem átitatta a kötést. Az oldalamon egy piros csepp szánkázik végig, amit fogva tartóm örömittas tekintettel nyal le. Undorodva nézek rá, legszívesebben addig ütném, ameddig lélegzik. Mikor a nadrágomat húzná le rólam, teljes torokból sikítok egyet, de csak azt érem el, hogy ismét kapjak egy ütést. Szédülök, a vérem íze megtöltötte a számat. Legszívesebben köpnék egyet, de most már az sem célszerű. Körmei húsomba vájnak, ami arra ösztönöz, hogy kiabáljak, csak hallja már meg valaki.
Hirtelen feláll Pufi, fájdalmas tekintettel néz rám, majd minden erejét összeszedve, hátulról megpróbálja leütni a férfit. Megpróbálom figyelmeztetni a tekintetemmel, hogy maradjon nyugton, üljön le vagy valami, de nem hallgat rám. Hősködni akar, de ez most ide nagyon nem hiányzik. Kezeit összekulcsolja, majd egy határozott csapással a férfi nyakához üt. Természetesen, mint ahogy azt elképzeltem, nem hatott semmit, hiszen barátom nincs most jó erőben. A gorilla megfordult, majd szó szerint leütötte Marcelot.

-          Hagyd békén! Kérlek, ne bántsd! Az isten szerelmére, mit adjak neked? Mit kérsz tőlem, hogy békén hagyd? Bármit megteszek. Csak engedjétek el! –gúnyos kacajára feláll a szőr a hátamon, majd mikor elindul felém, automatikusan kiráz a hideg.

-          Annyira szereted, hogy képes lennél meghalni érte? –határozott bólintásom miatt elég furán néz rám, de állom a tekintetét. A bilincs már teljesen kikezdte a csuklómat, a jobb karom teljesen lezsibbadt és a bal bokámat sem éreztem már. Fordulásból felrúgja a már éppen feltápászkodó Puffancsot, mire egy ordításféleség hagyja el a torkomat.

-          Te állat! Hagyd már békén! Bánts engem, baszd meg! De ne a kicsit! –mondatomra kapok egy pofont, de már nem olyan egyszerű visszafordítani a fejem a kiinduló helyzetbe. A vér összetódul a számba, amit sikeresen ennek a szemétnek az arcára köpök. Már éppen készülne a következő ütésre, amikor kinyílik az ajtó, így a mozdulata félbe marad.

-          Jesse, mégis mi a fenét művelsz?! –Selena éles hangja miatt rám jön a hányinger. Körülbelül olyan érzés, amikor beszél, mint mikor a tanárok rosszul fogják a krétát, ezáltal a tábla ilyen fura nyikorgó hangot ad. A nagydarab srác, mint utólag kiderült, Jesse, lehajtva a fejét megy el a nő mellett. –Látom Larissa, megmaradtál a réginek.

-          Kérlek, őt engedjétek el. Én vagyok mindenért a felelős, ő csak túl kö… - hirtelen megszakítom a mondatomat, mire Sel szép arca gúnyos mosollyá torzul.

-          Nagyon is jól tudom, hogy fontos neked ez a néger férfi. Mit gondolsz, leszek olyan hülye, hogy elengedem? Édesem, vele jobban meg tudlak kínozni, mint azzal, hogyha halálra verlek! –odament Puffhoz, aki még éppen, hogy csak lélegzett, a hátára fordította és elővett egy hatalmas kést.

-          Neeeeeee! –ordítottam, de a pengét már megmártotta barátomban…