I had an old friend, who is called Brian...

Sziasztok!:)

Meg is hoztam az új fejezetet. Kicsit ugyan megszenvedtem vele, és bátran de egyben csalódottan jelentem ki, hogy nem ez az életem legjobb része. Igyekeztem a legjobbat kihozni belőle, és remélem valamennyire sikerült is. Jesseről és az új szereplőről oldalt találtok majd képet!:)
Nem tudom miért, de megint eltűnt a szavazásnak a fele, ugyanis 48 szavazóról tudtam. De azért nem gondoltam volna, hogy ennyien Sergiot részesítitek előnyben :D Na elkezdtem korrigálni drága főszereplőnk gondolkodási módját! Jó olvasást, és azért remélem tetszeni fog:)

~Brian

(Chris Cornell- Scream)

Hatalmas sikítás rázta meg a falakat, még magamtól is megijedtem. Egy fiatal, kábé velem egykorú szép arcú srác lépett be az ajtón. Jég kék szemeit végigfuttatta testemen, majd tekintete megállapodott brazil barátomon. Csupán egy nadrágot visel, úgy tűnik ez divat mostanában a férfiaknál, vagy csak engem akarnak megőrjíteni. Most fürödhetett, hiszen a kósza cseppeket, amik végig szánkáznak testén, a farmer nyeli el.
Hirtelen a nő mellé ugrik, és egy határozott rántással a földre juttatja.

-          Megmondtam neked, hogy csak a lány kell nekünk! –na, ha eddig szimpatikus volt számomra, akkor ezzel az egy mondatával most nagyon mélyre ásta magát. Kizavarja Selenat a szobából, majd miután megbizonyosodott arról, hogy a nő már csak a szoba közelében sem tartózkodik, elindult az ajtó felé.

-          Kérlek. Őt legalább engedjétek el. –suttogásomra érdeklődve fordítja felém a fejét, majd pár lépéssel egészen a falig sétál.

-          Ugyan, miért tennénk?

-          Azért, mert, ahogy mondtad, nektek csak én kellek. Itt maradok, azt csináltok velem, amit akartok, csak őt juttassátok kórházba és hívjátok fel Ro… - ujjait a számra rakja, majd az éppen lecsorduló cseppet letörli az arcomról. A pólómat az-az állat már régen letépte, így neki lényegében semmi dolga nincs. Még engem is meglep azzal a gyengédséggel, amivel megérinti a vállam. Kérdő tekintetem láttán, hangosan felkacag.

-          Nem ismersz már meg. Igaz? –nemlegesen megrázom a fejem, természetesen ezzel csak azt érem el, hogy még jobban szédüljek. – Brian vagyok. Tudod, David legjobb barátja… - arcomra kiült a megdöbbentség, ugyanis ő volt az a srác, akivel a legtöbbet beszélgettem a baráti társaságból.

-          Megváltoztál…- rekedt hangom betölti a szobát, kicsit hangosabban merek már beszélni úgy, hogy tudom, kivel állok szemben.

-          Ugyanúgy, ahogy te is édes. –a hangjára kiráz a hideg. Mosolyogva sarkon fordul, és elhagyja a szobát.

Zokogásomra, mintha Puff megrázkódott volna, de sajnos a szólongatásra nem mozdult meg se. Kezeimet amennyire tudtam, összehúztam és megpróbáltam kiszabadulni a bilincsből. Minél hamarabb meg akarom tudni mi van a barátommal! Ha kell még a csuklómat is eltöröm, csak legyek már ott mellette. A jobb tenyerem sikeresen kicsúszott a vaskarikából, már, csak a bal ujjaimat kell kiszabadítanom. Egy óvatlan pillanatban a földön kötök ki, ugyanis a szerkezet magától kinyílt. Bal lábamat már egyáltalán nem érzem, többször le kell pillantanom, hogy egyáltalán a helyén van-e még. Lassan Pufihoz csúszva megvizsgálom az arcát, majd érintve a bőrét rájövök, hogy ő most bizony lázas.

-          Ó édes istenem. Kérlek Marcelo ne hagyj itt! Nem hagyhatsz el ebben a szar világban! –zokogva borulok barátom mellkasára, de megérezve vére szagát, rögtön ülő helyzetbe tornázom magam. Felhúzva a pólóját, ijedten a számhoz kapok, és csak nézem azt a rengeteg sebet, amit miattam kapott drága barátom. Hirtelen az ajtó kinyílik és újra Brian lép be rajta. Első körben a bilincsek felé néz, majd egy ördögi vigyort felvéve, tekintete barátom felé téved.  Valami, mintha átsuhant volna az arcán. Fájdalom? Bánat? Gyűlölet? Fogalmam sincs. Nagy léptekkel felénk indul, de akarva, akaratlanul úgy helyezkedem, hogy brazil lelki társam takarásba legyen.

-          Nem bántalak titeket. –egy szelíd mosollyal lehajol elém, és a kezébe veszi a lábamat. –Hallod, ez nagyon csúnya. Ráférne egy orvos…- automatikusan kikapom a talpam az öléből, amin csak egy jót mosolyog.

-          Nekem nem kell orvos! –magabiztos kijelentésemet egy szisszenés töri meg. –Inkább Marcelonak keríts valakit. Vagy csak adj fertőtlenítőt és megcsinálom én magam is a kötéseket. Azt a ribancot pedig többet ne engedd a közelébe, mert én magam fogom elvágni a torkát, ha…

-          Ugyan, ugyan. Kicsilány. Eléggé agresszív vagy. Nem gondolod? –mondatát figyelmen kívül hagyom, és visszatérek barátom tanulmányozásához. –Most én elmegyek, veszek kötszereket, meg egyéb fertőtlenítős cuccokat. Ha el tudod látni ezt a néger férfit, akkor rendben, de ha nem, ígérem, eljuttatom egy kórházba. –kijelentésén alaposan átrágom magam, de van egy olyan érzésem, hogy hátsószándék nélkül nem tenne ilyet.

-          Jól érzem, hogy itt még nincs vége a monológodnak?! –hangos kacagására egy pillanatra felé kapom a fejem, majd visszatérek Pufi hajához. Sajnos nem tudok úgy beletúrni, ahogy máskor is szoktam, ugyanis a vére teljesen összeragasztotta a tincseit.

-          Mióta nem beszéltünk, eléggé kiismered az embereket. Pedig régen olyan kis naiv voltál. Arról lenne szó, hogy…

-          Tudod, ilyenkor szoktam mindenkinek azt mondani, hogy ez nem kezdődik túl jól…

-          Tehát. Már akkor is szemrevaló lány voltál, amikor még David csapatát erősítetted. Gyere velem vissza Londonba. Játssz újra az Arsenalban. Hagyd el a barátodat, és senkinek…

-          Mindenkinek úgy tűnjön, hogy megcsaltam Sergiot. Te vagy a hős megmentőm, és mivel ismerlek, ezért rájövök, hogy beléd szerettem. Így gondoltad? –perverz vigyorából, és a hozzám intézett bólintásából leesik, hogy egyáltalán nem viccel. –Komolyan, mint valami spanyol szappanopera. Máricsuj rájön, hogy valójában Juan Miguelt szereti, de soha nem lehetnek együtt, pedig már van egy közös gyerekük is… istenem, miért kell kínoznod?! –hangom kiabálássá alakul, mire Selena hangos kacajjal kinyitja az ajtót. Brian feláll, és egy kacsintás után elhagyja a szobát.

-          Lám, lám. A kis Larissaval egyedül maradtam. –már várnám a hirtelen jövő fájdalmat, de csak lehajol, és mondatát a fülembe sziszegi. –Megszabta nekem Brian, hogy nem nyúlhatok hozzád addig, ameddig vissza nem ér. De ez itt, most, még nincs vége! –még utoljára rátapos a lábamra, majd ő is magamra hagy.

(Eminem- Not afraid)

Könnyeim megállíthatatlanul elkezdtek folyni, egész életemben nem sírtam ennyit, mint az utóbbi pár napban. Be kell ismernem magamnak, hogy félek feladni az életemet. Hiszen Brian most erre kért engem. Pufi az életem része, és ha nem kerül minél hamarabb kórházba, akkor akár meg is halhat. Az 5 centis vágás nem éppen étvágygerjesztő. Igaz, már elszorítottam a sarokban talált pólómmal, de a vér még akkor is szivárog a sebből. Ütemes szuszogása megnyugtat, és kezdeti sokkom is alábbhagy. Melléhelyezkedve megpróbálok egy kicsit pihenni, de valahogy nem jön álom a szememre. Túlságosan is félek attól, hogy mit hoz a holnap. Igen, a nagy Larissa Morrison most be van tojva. Tudom magamról, hogy most is más érdekeit fogom a szemem előtt tartani. Tudom jól, hogy el fogok menni Londonba, és vissza fogom könyörögni magam apám csapatába. De ettől miért nem vagyok most boldog? Hiszen még nem jöttem Madridba, addig az angol város volt az életem. Vár rám Fabregas is!

Istenem Lari! Térj már észhez és ne add fel az álmod! Mindig találtam valami kibúvót, valami kiutat a sötétből. Még a legszarabb helyzetben is képes voltam feltalálni magam. És most mégis itt fekszik Pufi a karjaim között, lázasan, sebesen, és én csak azon tudok agyalni, hogy mi lesz velem később. Ennyire önző dög nem lehetek, a fenébe is! Elkúszok az ajtóig, majd meglepetésemre a kilincs segítségével ki is tudom nyitni. Kilépve a fényárban úszó folyosóra, egy pillanatra megtorpanok, hiszen nem is látok tisztán, plusz a lábam is egyenletesen kezd lüktetni. Ijedten nézek ki az egyik ablakon, és meg kell állapítanom azt, hogy Cancuntól egészen Cádizig autókáztunk. Azért jó is az, ha az emberrablónak ennyi pénze van benzinre. Puffancsot egészen Madridtól, engem pedig Mexikóvárosból hoztak el ebbe a nyaralóba.

A jellegzetes partot több ezer közül felismerném. Még nagyon régen nyaraltam itt apával és Tessaval. Az előtt a bizonyos balhé előtt egy hónappal, apa kijelentette, hogy meglepetése van számomra. Megmutatta a két repülőjegyet, természetesen legjobb barátnőm nélkül sehova se indultam el, így apa nagy bosszúságára, be kellett szereznie egy harmadikat is. Első osztályon repültünk, bár már akkor sem szerettem a fényűzést. Naphosszat pocsoltunk a meleg vízben, és kábé négerként tértünk vissza londoni lakásunkba.
Az emlékek elködösítették az agyamat, mosolyogva álltam az ablak előtt. Időérzékem teljesen elveszett, csak egy meleg kéz rántott vissza a valóságba. Ijedten kaptam a fejem az érkező személy felé, de egy ismerős barna tekintetben elvesztem…

(Sergio)

Egy ideig követtük az út vonalát, de sajnos nem jutottunk semmire sem. Egy kereszteződéshez érve megilletődve kaptam a fejem csapattársam felé, ugyanis megfordulva elindultunk vissza a hotel irányába.

-          Azzal senkinek sem lesz jó, ha most kiautókázzuk a benzint, aztán pedig teljesen eltévedve hívnánk segítséget. –egyetlen mondatával képes felhúzni az agyam, de végül nem szólalok meg. Lényegében igaza van, de én akkor is már a karjaimba szeretném tartani szerelmemet. Elképesztően hiányzik a hangja, az illata, az egész lénye. Sohasem gondoltam volna, hogy majd jön egy lány, aki ilyen szinten be tudja kötni a fejem. De az a baj, hogy nem tudok boldogan élni. Hogy miért? Mert valaki, vagy valami mindig közbeavatkozik. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy ez erősíti a kapcsolatunkat. Csak túl sok balhéval jár már ez a kapcsolatépítés. Jó persze, erről nem Lari tehet, és nem is mindig én, de én csak boldogan akarok élni. Ő az a nő, akit el tudnék magam mellett képzelni. Akit szeretek tiszta szívemből, már amennyire egy spanyol férfi képes lehet erre, és tőle szeretnék gyerekeket is. Meg akarom kérni a kezét. Igen, ezt kell tennem. Amint megtalálom, cselekednem kell, hiszen kitudja… lehet nem is akar már velem lenni.

-          Ronaldo. Mi van veled meg Tessaval? Régen hallottam rólatok…- tekintetében fájdalmat véltem felfedezni. A híres nőcsábász Ronaldo szomorú és csalódott?!

-          Megcsalt. Ráadásul Morataval. Ő mondta el. Hatalmas veszekedés után csapkodva elhagytam a házát. Képes lettem volna megbocsájtani neki. Érted te ezt? Felszarvaztak, és mégis megalázkodtam volna egy nőnek. Viszont mikor vergődésem után egy nappal visszamentem hozzá, ő már sehol nem volt. A cuccait is elvitte. Fogalmam sincs, hogy mit csinál, és egyáltalán hol van. Semmit nem tudok már róla! Telefonon sem tudom elérni. –ebben a pillanatban valóban sajnáltam őt. Nem az a típus, aki csak úgy visszamegy egy nőhöz, sőt még csak azt sem lehet mondani, hogy ennyi ideig bárkivel is együtt van. Úgy látszik mostanában mindenkinek minden összejött, és még én szenvedek, holott másnak ugyanúgy megvan a maga problémája. Hogy lehettem ekkora őrült?

A hotelhoz érve tátva marad a szám. Rengeteg rendőr, kutya és kocsi áll közvetlenül a bejárat előtt. A firkászok már elfoglalták megfelelő helyüket, és bizakodva várnak egy újabb szaftos pletykát, amit Lararól, Lariról és rólam írhatnak majd. Jézusom. Lararól teljesen megfeledkeztem. Na meg persze Sneijderről is. Komolyan mondom ez már kész kabaré. Ha ennek az egész zűrzavarnak vége, hálát adok az égnek. De mivel nem vagyok valami vallásos, ezért csak összehozom Sneijdert Laraval. Ronaldo lelassít, és a fényszórónak hála megcsillan valami a betonon. Gondolkozás nélkül nyitom ki a kocsiajtót, majd a padlófék térít észhez.

-          Te idióta, mit csinálsz? Azt akarod, hogy címlapra kerüljek olyan főcímmel, hogy nem tudok vezetni? –kérdéseit figyelmen kívül hagyom, csupán kipattanok az autóból. Szerencsére a keselyűk csak most vettek észre minket, így van elég időm arra, hogy felkapjam a földön található tárgyakat. Gepárdot megszégyenítő mozdulattal huppanok vissza a sötétített üvegek mögé, majd Ronaldo vezénylésével ismét elindulunk a hotel zárt parkolója felé. Oda nem nagyon tehetik be a paparazzok a lábukat, így sikeres manőverek után végre a hotel hátsóbejáratánál tudhatjuk magunkat.

-          Mit találtál? –kutakodó kezeit érzem kezeimen, de én csak szorítom a számomra olyan fontos tárgyakat. Morogva arrébb lököm barátomat, és felrohanok a szobámba.

(Three Days Grace-I hate everything about you)

-          Te mégis hol az istenbe jártál? Ha? Neked beszélek Sergio Ramos! Most azonnal válaszokat akarok! Gyerünk! Ki vele! –ah… Lararól ismételten elfeledkeztem. Ronaldo önmagát meghazudtolva robog be a hotelszobába és dobja le magát a kanapénkra. –Sergio! Ez mégis micsoda? Mit keres ez itt? –a férfi érdeklődve tekint a spanyol nő felé.

-          Ez? Hé, tudod te egyáltalán, kiről beszélsz? Várj. –miért érzem azt, hogy ebből semmi jó nem fog kisülni?! Ronaldo a farzsebébe nyúlva előkapja a pénztárcáját, majd 500 eurót nyújt át a riporter nőnek. –Tessék. Ebből tudsz venni egy hazáig tartó jegyet, a bőröndödet majd utánad küldjük. Sziaaaaaaaaaaaaaaa!- a köszönést hosszan nyújtja el, természetesen Lara csak pislogni tud, majd sértődött fejjel rám néz. Édes istenem. Egyre vörösebb és vörösebb a feje. Ha most szétdurran, akkor még egy gonddal több, viszont kevesebb is.

-          Sergio! Hagyod, hogy így beszéljen velem?!

-          Húzd már le magad, könyörgöm! –Cris hirtelen felpattan, mire a nő egészen az ajtóig hátrál.

-          Rendben. De most mondom, az a ribanc ezt nem éli túl! –egész magas hangfrekvencián beszélt már, szinte sértette a fülemet a hangja. Elsőnek nem esett le, hogy ki az a bizonyos ribanc, de miután a portugál megfogta a kezét és kirángatta az ajtón, rájöttem, Larissara gondolt. Eszembe jut a telefon és a nyaklánc, amit még az úton találtam.

-          Mit találtál haver? Mert, hogy ezt még a kocsiban sem akartad megmutatni. –kikapja a Blackberry-t a kezemből, majd pár perc és gombnyomogatás után, csalódottan adja vissza. –Próbálkoztam pár jelszóval, de sajnos az egész menü le van kódolva. Elmegyek, megkeresem Sneijdert, jobb, ha te most nem tartasz velem. Sietek vissza, addig pedig fejtsd meg a rejtvényt. A feladat fel van adva. –vigyorogva vállon vereget, majd már el is tűnik a szemem elől. Beképzelt módjára először a „Sergio” szót írom be, de természetesen hibásnak titulálta a szerkentyű. A zsebem elkezd rezegni, majd mikor elolvasom az SMS-t, amit Ronaldo írt, nevetve dobom a kanapé másik végébe a készüléket.
„Ha voltál olyan idióta, hogy a nevedet írtad be először, akkor magadra vess. Nekem is ez volt az első tippem: D Csóóóókooooooook. C.” 
Ekkora hülye is csak ő lehet. Lari mindig odaírja az üzenetek végére, hogy Csókok. L, ezáltal most ezt a lépést Cris is megtette.
A lehetséges szavakon gondolkozva, egy dalt kezdek el dúdolni. Cherry, cherry lady. Mindig ezt énekelték Marceloval. Fonetikusan természetesen ’ Seri’. Ezt is az a nagyokos Puffancs-, ahogy Lari szokta hívni-, találta ki. Beírva ezt az egy rövid szót, megnyílik előttem az egész menürendszer.
Belépve az SMS-ekbe, megpillantom Tessa nevét, tőle kapta az utolsó üzenetet. Belépve csak annyit olvasok el, hogy „Sajnálom…”, és mintha megvilágosodnék, kirohanok a szobából és meg sem állok a holland lakosztályáig…