I had an old friend, who is called Brian...

Sziasztok!:)

Meg is hoztam az új fejezetet. Kicsit ugyan megszenvedtem vele, és bátran de egyben csalódottan jelentem ki, hogy nem ez az életem legjobb része. Igyekeztem a legjobbat kihozni belőle, és remélem valamennyire sikerült is. Jesseről és az új szereplőről oldalt találtok majd képet!:)
Nem tudom miért, de megint eltűnt a szavazásnak a fele, ugyanis 48 szavazóról tudtam. De azért nem gondoltam volna, hogy ennyien Sergiot részesítitek előnyben :D Na elkezdtem korrigálni drága főszereplőnk gondolkodási módját! Jó olvasást, és azért remélem tetszeni fog:)

~Brian

(Chris Cornell- Scream)

Hatalmas sikítás rázta meg a falakat, még magamtól is megijedtem. Egy fiatal, kábé velem egykorú szép arcú srác lépett be az ajtón. Jég kék szemeit végigfuttatta testemen, majd tekintete megállapodott brazil barátomon. Csupán egy nadrágot visel, úgy tűnik ez divat mostanában a férfiaknál, vagy csak engem akarnak megőrjíteni. Most fürödhetett, hiszen a kósza cseppeket, amik végig szánkáznak testén, a farmer nyeli el.
Hirtelen a nő mellé ugrik, és egy határozott rántással a földre juttatja.

-          Megmondtam neked, hogy csak a lány kell nekünk! –na, ha eddig szimpatikus volt számomra, akkor ezzel az egy mondatával most nagyon mélyre ásta magát. Kizavarja Selenat a szobából, majd miután megbizonyosodott arról, hogy a nő már csak a szoba közelében sem tartózkodik, elindult az ajtó felé.

-          Kérlek. Őt legalább engedjétek el. –suttogásomra érdeklődve fordítja felém a fejét, majd pár lépéssel egészen a falig sétál.

-          Ugyan, miért tennénk?

-          Azért, mert, ahogy mondtad, nektek csak én kellek. Itt maradok, azt csináltok velem, amit akartok, csak őt juttassátok kórházba és hívjátok fel Ro… - ujjait a számra rakja, majd az éppen lecsorduló cseppet letörli az arcomról. A pólómat az-az állat már régen letépte, így neki lényegében semmi dolga nincs. Még engem is meglep azzal a gyengédséggel, amivel megérinti a vállam. Kérdő tekintetem láttán, hangosan felkacag.

-          Nem ismersz már meg. Igaz? –nemlegesen megrázom a fejem, természetesen ezzel csak azt érem el, hogy még jobban szédüljek. – Brian vagyok. Tudod, David legjobb barátja… - arcomra kiült a megdöbbentség, ugyanis ő volt az a srác, akivel a legtöbbet beszélgettem a baráti társaságból.

-          Megváltoztál…- rekedt hangom betölti a szobát, kicsit hangosabban merek már beszélni úgy, hogy tudom, kivel állok szemben.

-          Ugyanúgy, ahogy te is édes. –a hangjára kiráz a hideg. Mosolyogva sarkon fordul, és elhagyja a szobát.

Zokogásomra, mintha Puff megrázkódott volna, de sajnos a szólongatásra nem mozdult meg se. Kezeimet amennyire tudtam, összehúztam és megpróbáltam kiszabadulni a bilincsből. Minél hamarabb meg akarom tudni mi van a barátommal! Ha kell még a csuklómat is eltöröm, csak legyek már ott mellette. A jobb tenyerem sikeresen kicsúszott a vaskarikából, már, csak a bal ujjaimat kell kiszabadítanom. Egy óvatlan pillanatban a földön kötök ki, ugyanis a szerkezet magától kinyílt. Bal lábamat már egyáltalán nem érzem, többször le kell pillantanom, hogy egyáltalán a helyén van-e még. Lassan Pufihoz csúszva megvizsgálom az arcát, majd érintve a bőrét rájövök, hogy ő most bizony lázas.

-          Ó édes istenem. Kérlek Marcelo ne hagyj itt! Nem hagyhatsz el ebben a szar világban! –zokogva borulok barátom mellkasára, de megérezve vére szagát, rögtön ülő helyzetbe tornázom magam. Felhúzva a pólóját, ijedten a számhoz kapok, és csak nézem azt a rengeteg sebet, amit miattam kapott drága barátom. Hirtelen az ajtó kinyílik és újra Brian lép be rajta. Első körben a bilincsek felé néz, majd egy ördögi vigyort felvéve, tekintete barátom felé téved.  Valami, mintha átsuhant volna az arcán. Fájdalom? Bánat? Gyűlölet? Fogalmam sincs. Nagy léptekkel felénk indul, de akarva, akaratlanul úgy helyezkedem, hogy brazil lelki társam takarásba legyen.

-          Nem bántalak titeket. –egy szelíd mosollyal lehajol elém, és a kezébe veszi a lábamat. –Hallod, ez nagyon csúnya. Ráférne egy orvos…- automatikusan kikapom a talpam az öléből, amin csak egy jót mosolyog.

-          Nekem nem kell orvos! –magabiztos kijelentésemet egy szisszenés töri meg. –Inkább Marcelonak keríts valakit. Vagy csak adj fertőtlenítőt és megcsinálom én magam is a kötéseket. Azt a ribancot pedig többet ne engedd a közelébe, mert én magam fogom elvágni a torkát, ha…

-          Ugyan, ugyan. Kicsilány. Eléggé agresszív vagy. Nem gondolod? –mondatát figyelmen kívül hagyom, és visszatérek barátom tanulmányozásához. –Most én elmegyek, veszek kötszereket, meg egyéb fertőtlenítős cuccokat. Ha el tudod látni ezt a néger férfit, akkor rendben, de ha nem, ígérem, eljuttatom egy kórházba. –kijelentésén alaposan átrágom magam, de van egy olyan érzésem, hogy hátsószándék nélkül nem tenne ilyet.

-          Jól érzem, hogy itt még nincs vége a monológodnak?! –hangos kacagására egy pillanatra felé kapom a fejem, majd visszatérek Pufi hajához. Sajnos nem tudok úgy beletúrni, ahogy máskor is szoktam, ugyanis a vére teljesen összeragasztotta a tincseit.

-          Mióta nem beszéltünk, eléggé kiismered az embereket. Pedig régen olyan kis naiv voltál. Arról lenne szó, hogy…

-          Tudod, ilyenkor szoktam mindenkinek azt mondani, hogy ez nem kezdődik túl jól…

-          Tehát. Már akkor is szemrevaló lány voltál, amikor még David csapatát erősítetted. Gyere velem vissza Londonba. Játssz újra az Arsenalban. Hagyd el a barátodat, és senkinek…

-          Mindenkinek úgy tűnjön, hogy megcsaltam Sergiot. Te vagy a hős megmentőm, és mivel ismerlek, ezért rájövök, hogy beléd szerettem. Így gondoltad? –perverz vigyorából, és a hozzám intézett bólintásából leesik, hogy egyáltalán nem viccel. –Komolyan, mint valami spanyol szappanopera. Máricsuj rájön, hogy valójában Juan Miguelt szereti, de soha nem lehetnek együtt, pedig már van egy közös gyerekük is… istenem, miért kell kínoznod?! –hangom kiabálássá alakul, mire Selena hangos kacajjal kinyitja az ajtót. Brian feláll, és egy kacsintás után elhagyja a szobát.

-          Lám, lám. A kis Larissaval egyedül maradtam. –már várnám a hirtelen jövő fájdalmat, de csak lehajol, és mondatát a fülembe sziszegi. –Megszabta nekem Brian, hogy nem nyúlhatok hozzád addig, ameddig vissza nem ér. De ez itt, most, még nincs vége! –még utoljára rátapos a lábamra, majd ő is magamra hagy.

(Eminem- Not afraid)

Könnyeim megállíthatatlanul elkezdtek folyni, egész életemben nem sírtam ennyit, mint az utóbbi pár napban. Be kell ismernem magamnak, hogy félek feladni az életemet. Hiszen Brian most erre kért engem. Pufi az életem része, és ha nem kerül minél hamarabb kórházba, akkor akár meg is halhat. Az 5 centis vágás nem éppen étvágygerjesztő. Igaz, már elszorítottam a sarokban talált pólómmal, de a vér még akkor is szivárog a sebből. Ütemes szuszogása megnyugtat, és kezdeti sokkom is alábbhagy. Melléhelyezkedve megpróbálok egy kicsit pihenni, de valahogy nem jön álom a szememre. Túlságosan is félek attól, hogy mit hoz a holnap. Igen, a nagy Larissa Morrison most be van tojva. Tudom magamról, hogy most is más érdekeit fogom a szemem előtt tartani. Tudom jól, hogy el fogok menni Londonba, és vissza fogom könyörögni magam apám csapatába. De ettől miért nem vagyok most boldog? Hiszen még nem jöttem Madridba, addig az angol város volt az életem. Vár rám Fabregas is!

Istenem Lari! Térj már észhez és ne add fel az álmod! Mindig találtam valami kibúvót, valami kiutat a sötétből. Még a legszarabb helyzetben is képes voltam feltalálni magam. És most mégis itt fekszik Pufi a karjaim között, lázasan, sebesen, és én csak azon tudok agyalni, hogy mi lesz velem később. Ennyire önző dög nem lehetek, a fenébe is! Elkúszok az ajtóig, majd meglepetésemre a kilincs segítségével ki is tudom nyitni. Kilépve a fényárban úszó folyosóra, egy pillanatra megtorpanok, hiszen nem is látok tisztán, plusz a lábam is egyenletesen kezd lüktetni. Ijedten nézek ki az egyik ablakon, és meg kell állapítanom azt, hogy Cancuntól egészen Cádizig autókáztunk. Azért jó is az, ha az emberrablónak ennyi pénze van benzinre. Puffancsot egészen Madridtól, engem pedig Mexikóvárosból hoztak el ebbe a nyaralóba.

A jellegzetes partot több ezer közül felismerném. Még nagyon régen nyaraltam itt apával és Tessaval. Az előtt a bizonyos balhé előtt egy hónappal, apa kijelentette, hogy meglepetése van számomra. Megmutatta a két repülőjegyet, természetesen legjobb barátnőm nélkül sehova se indultam el, így apa nagy bosszúságára, be kellett szereznie egy harmadikat is. Első osztályon repültünk, bár már akkor sem szerettem a fényűzést. Naphosszat pocsoltunk a meleg vízben, és kábé négerként tértünk vissza londoni lakásunkba.
Az emlékek elködösítették az agyamat, mosolyogva álltam az ablak előtt. Időérzékem teljesen elveszett, csak egy meleg kéz rántott vissza a valóságba. Ijedten kaptam a fejem az érkező személy felé, de egy ismerős barna tekintetben elvesztem…

(Sergio)

Egy ideig követtük az út vonalát, de sajnos nem jutottunk semmire sem. Egy kereszteződéshez érve megilletődve kaptam a fejem csapattársam felé, ugyanis megfordulva elindultunk vissza a hotel irányába.

-          Azzal senkinek sem lesz jó, ha most kiautókázzuk a benzint, aztán pedig teljesen eltévedve hívnánk segítséget. –egyetlen mondatával képes felhúzni az agyam, de végül nem szólalok meg. Lényegében igaza van, de én akkor is már a karjaimba szeretném tartani szerelmemet. Elképesztően hiányzik a hangja, az illata, az egész lénye. Sohasem gondoltam volna, hogy majd jön egy lány, aki ilyen szinten be tudja kötni a fejem. De az a baj, hogy nem tudok boldogan élni. Hogy miért? Mert valaki, vagy valami mindig közbeavatkozik. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy ez erősíti a kapcsolatunkat. Csak túl sok balhéval jár már ez a kapcsolatépítés. Jó persze, erről nem Lari tehet, és nem is mindig én, de én csak boldogan akarok élni. Ő az a nő, akit el tudnék magam mellett képzelni. Akit szeretek tiszta szívemből, már amennyire egy spanyol férfi képes lehet erre, és tőle szeretnék gyerekeket is. Meg akarom kérni a kezét. Igen, ezt kell tennem. Amint megtalálom, cselekednem kell, hiszen kitudja… lehet nem is akar már velem lenni.

-          Ronaldo. Mi van veled meg Tessaval? Régen hallottam rólatok…- tekintetében fájdalmat véltem felfedezni. A híres nőcsábász Ronaldo szomorú és csalódott?!

-          Megcsalt. Ráadásul Morataval. Ő mondta el. Hatalmas veszekedés után csapkodva elhagytam a házát. Képes lettem volna megbocsájtani neki. Érted te ezt? Felszarvaztak, és mégis megalázkodtam volna egy nőnek. Viszont mikor vergődésem után egy nappal visszamentem hozzá, ő már sehol nem volt. A cuccait is elvitte. Fogalmam sincs, hogy mit csinál, és egyáltalán hol van. Semmit nem tudok már róla! Telefonon sem tudom elérni. –ebben a pillanatban valóban sajnáltam őt. Nem az a típus, aki csak úgy visszamegy egy nőhöz, sőt még csak azt sem lehet mondani, hogy ennyi ideig bárkivel is együtt van. Úgy látszik mostanában mindenkinek minden összejött, és még én szenvedek, holott másnak ugyanúgy megvan a maga problémája. Hogy lehettem ekkora őrült?

A hotelhoz érve tátva marad a szám. Rengeteg rendőr, kutya és kocsi áll közvetlenül a bejárat előtt. A firkászok már elfoglalták megfelelő helyüket, és bizakodva várnak egy újabb szaftos pletykát, amit Lararól, Lariról és rólam írhatnak majd. Jézusom. Lararól teljesen megfeledkeztem. Na meg persze Sneijderről is. Komolyan mondom ez már kész kabaré. Ha ennek az egész zűrzavarnak vége, hálát adok az égnek. De mivel nem vagyok valami vallásos, ezért csak összehozom Sneijdert Laraval. Ronaldo lelassít, és a fényszórónak hála megcsillan valami a betonon. Gondolkozás nélkül nyitom ki a kocsiajtót, majd a padlófék térít észhez.

-          Te idióta, mit csinálsz? Azt akarod, hogy címlapra kerüljek olyan főcímmel, hogy nem tudok vezetni? –kérdéseit figyelmen kívül hagyom, csupán kipattanok az autóból. Szerencsére a keselyűk csak most vettek észre minket, így van elég időm arra, hogy felkapjam a földön található tárgyakat. Gepárdot megszégyenítő mozdulattal huppanok vissza a sötétített üvegek mögé, majd Ronaldo vezénylésével ismét elindulunk a hotel zárt parkolója felé. Oda nem nagyon tehetik be a paparazzok a lábukat, így sikeres manőverek után végre a hotel hátsóbejáratánál tudhatjuk magunkat.

-          Mit találtál? –kutakodó kezeit érzem kezeimen, de én csak szorítom a számomra olyan fontos tárgyakat. Morogva arrébb lököm barátomat, és felrohanok a szobámba.

(Three Days Grace-I hate everything about you)

-          Te mégis hol az istenbe jártál? Ha? Neked beszélek Sergio Ramos! Most azonnal válaszokat akarok! Gyerünk! Ki vele! –ah… Lararól ismételten elfeledkeztem. Ronaldo önmagát meghazudtolva robog be a hotelszobába és dobja le magát a kanapénkra. –Sergio! Ez mégis micsoda? Mit keres ez itt? –a férfi érdeklődve tekint a spanyol nő felé.

-          Ez? Hé, tudod te egyáltalán, kiről beszélsz? Várj. –miért érzem azt, hogy ebből semmi jó nem fog kisülni?! Ronaldo a farzsebébe nyúlva előkapja a pénztárcáját, majd 500 eurót nyújt át a riporter nőnek. –Tessék. Ebből tudsz venni egy hazáig tartó jegyet, a bőröndödet majd utánad küldjük. Sziaaaaaaaaaaaaaaa!- a köszönést hosszan nyújtja el, természetesen Lara csak pislogni tud, majd sértődött fejjel rám néz. Édes istenem. Egyre vörösebb és vörösebb a feje. Ha most szétdurran, akkor még egy gonddal több, viszont kevesebb is.

-          Sergio! Hagyod, hogy így beszéljen velem?!

-          Húzd már le magad, könyörgöm! –Cris hirtelen felpattan, mire a nő egészen az ajtóig hátrál.

-          Rendben. De most mondom, az a ribanc ezt nem éli túl! –egész magas hangfrekvencián beszélt már, szinte sértette a fülemet a hangja. Elsőnek nem esett le, hogy ki az a bizonyos ribanc, de miután a portugál megfogta a kezét és kirángatta az ajtón, rájöttem, Larissara gondolt. Eszembe jut a telefon és a nyaklánc, amit még az úton találtam.

-          Mit találtál haver? Mert, hogy ezt még a kocsiban sem akartad megmutatni. –kikapja a Blackberry-t a kezemből, majd pár perc és gombnyomogatás után, csalódottan adja vissza. –Próbálkoztam pár jelszóval, de sajnos az egész menü le van kódolva. Elmegyek, megkeresem Sneijdert, jobb, ha te most nem tartasz velem. Sietek vissza, addig pedig fejtsd meg a rejtvényt. A feladat fel van adva. –vigyorogva vállon vereget, majd már el is tűnik a szemem elől. Beképzelt módjára először a „Sergio” szót írom be, de természetesen hibásnak titulálta a szerkentyű. A zsebem elkezd rezegni, majd mikor elolvasom az SMS-t, amit Ronaldo írt, nevetve dobom a kanapé másik végébe a készüléket.
„Ha voltál olyan idióta, hogy a nevedet írtad be először, akkor magadra vess. Nekem is ez volt az első tippem: D Csóóóókooooooook. C.” 
Ekkora hülye is csak ő lehet. Lari mindig odaírja az üzenetek végére, hogy Csókok. L, ezáltal most ezt a lépést Cris is megtette.
A lehetséges szavakon gondolkozva, egy dalt kezdek el dúdolni. Cherry, cherry lady. Mindig ezt énekelték Marceloval. Fonetikusan természetesen ’ Seri’. Ezt is az a nagyokos Puffancs-, ahogy Lari szokta hívni-, találta ki. Beírva ezt az egy rövid szót, megnyílik előttem az egész menürendszer.
Belépve az SMS-ekbe, megpillantom Tessa nevét, tőle kapta az utolsó üzenetet. Belépve csak annyit olvasok el, hogy „Sajnálom…”, és mintha megvilágosodnék, kirohanok a szobából és meg sem állok a holland lakosztályáig…

Pain...

Sziasztok!:)

Megérkezett a 26.fejezet. Remélem örültök :D Nem akartam már megvárni a hétfőt, hiszen sikeresen megírtam csütörtök este ezt a részt is, úgy, ahogy Alit is.:) Csak sajnos a blog nem volt jó, így nem tudtam felpakolni. Remélem tetszeni fog! Jó olvasást. A következő fejezet időpontját még egyelőre nem tudom meghatározni. De nagyon sietek vele!:)

(Sergio)

(Three Days Grace - Last to Know)

Miután kiléptem a kabinból, jellegzetes parfüm illat járta körbe a fürdőszobát. „Mintha… á nem! Nem! Ő nem lehetett itt!” Kopogtató hangot hallva, magamra kapok egy köntöst, és kinyitom az ajtót. Lara áll egy fekete selyem köntösben kint, ami elől nincs összekötve, így láthatom a szexi fehérnemű szettet, ami ugyancsak fekete színben pompázik. Csábos, tüzes tekintetét rám emeli, majd belökve az ajtón, letámad. Testem rögtön reagál a közelségére, de képes vagyok ellépni a faltól, és besietni a szobába. Gyorsan magamra kapok pár ruhadarabot, de a pólót hanyagolom, hiszen a négy fal között nincs rá szükségem.

Lara a nappaliban sértődötten ül a kanapén, még csak rám se néz, amikor leülök mellé. Próbálom magamhoz húzni, becézgetni a testét, de megmakacsolva magát, a kanapé szélére húzódik. Megunom a próbálkozást, bekapcsolom az LCD tévét, majd mivel éppen egy Real meccs megy, leheveredek, és a figyelmemet csak a képernyőnek szentelem. Lara felpattan, bevágtat a szobámba, majd erősen becsapva maga után az ajtót, elkezd hisztizni.

Egy idióta felettünk is csapkodja az ajtókat, a figyelmes emberek meghallják a lábdobogást is, ami nem annyira nehéz, hiszen kábé olyan hangosan dübög valaki, mintha egy egész csorda rohanna végig a hotel szobában. Az ajtóm elől egy ismerős hangot hallok, aki szerelmem nevét kiáltja. „Nyugi Sergio, ezt már csak magadnak képzeled be!” A hangos léptek erősödnek, mire rögtön felpattanok és kiszaladok a szobából. A holland válogatott játékos sietős léptekkel szalad le a lépcsőn, pár ember éppen utána siet. Elkezdek rohanni, és nem törődök azzal sem, hogy nincs rajtam cipő és felső sem. Kiérve még megpillantom, ahogy az életemet önkívületi állapotban egy furgon hátuljába dobják, mellesleg szó szerint, majd futásnak eredek.

A tüdőm sípol, az izmaim már tiltakoznak a mozgás ellen, de csak futok és futok tovább. A hoteltől teljesen eltávolodtam már, csupán mindenhol a sötétség ölel körbe. A lábam már iszonyúan fáj, hiszen még csak zokni sincs rajtam, és úgy teperek a betonon, mintha az életem múlna rajta. A kocsit már legalább 10 perc után elveszítettem a szemem elől, de egy pillanatra sem álltam meg.

Feladtam. Nem bírom már tovább. Egyszerűen nem megy. Fájt az önbecsülésemnek az, amit Larissa csinált. De egyszerűen nem bírok nélküle élni. Lerogyok az út szélén, majd arcomat tenyerembe temetem. Rázkódik a testem a kimerültségtől, torkom vízért vagy bármi innivalóért kiált, ami csillapítaná ezt a kaparó érzést.

Nem tudom mennyit ülhettem egy helyben, csak arra lettem figyelmes, hogy egy kocsi megállt mellettem, és egy fotós szállt ki belőle. Kattintott pár frankó kis címlapfotót, majd már ült is volna vissza az autóba. De nekem itt durrant el az agyam. Ki olyan idióta, aki képes ilyenre? Az ember szenved, fáradt, fázik, és az ilyenek még képesek pár szaftos sztori miatt még jobban megkeseríteni az életüket. Felpattanok a földről, már amennyire fáradt végtagjaim engedik, majd meglökve a fotóst, becsapom a kocsiajtót. Rémült tekintettel néz rám, fogalmam sincs mit láthatott a szemeimben. Olyasféle harag dúl most bennem, mint a legpusztítóbb cunami. Csak egy a gond. Önpusztításba kezdtem, és nem tudom, hogy ebből a gödörből hogyan fogok kimászni. Szerelmem ki tudja, hol van, ráadásul, ami zavaró tényező még az-az, hogy nem mással, mint Wesley Sneijderrel jött. Az a mocsok még most is csak kattogtatja a gépét, pedig igen kiszolgáltatott helyzetben található már. A földön fekszik, és a lábaival próbálja minél messzebb tolni magát tőlem. Az öklöm lendítem, de időben lefog egy kéz. Érdeklődve fordulok meg, hiszen az előbb még nem volt itt senki. A fotós közben beül a kocsiba, de kinyitva az ajtót elveszem a gépét, majd a földre dobva rátaposok párszor. A memóriakártyát kiveszem, elteszem a zsebembe, majd Ronaldo felé fordulva elhúzom a számat, és beülök az éjfekete Ferrarijába.

-          Mégis mi ütött beléd? És a telefonod hol van? Meg vagy húzatva, ember?! –szavai megtörték a keletkezett csendet, hangja egyszerűen bántotta a fülemet. –Szerinted én nem vagyok beszarva amiatt, hogy mi van Marceloval? –kérdő tekintetem láttán ő is eléggé meglepődik, majd a fogása erősödik a kormányon. Ujjai már fehérednek, a gázpedált meg egyre jobban nyomja.

-          Larissat is elvitték. –suttogok, de tudom, hogy hallja, hiszen a padlóféknek hála sikeresen lefejeltem a műszerfalat. (Three Days Grace- Never Too Late)

-          HOGY MIVAN? –kiugrik a kocsiból, majd kirángat engem is az ajtón. Ökle lendül, de sajnos most nem járok olyan szerencsésen, mint fotós barátunk járt, ugyanis nincs senki, aki megfogja a kezét. –Megmondtam neked te hülye idióta, hogy ne merd tönkretenni! Megkértelek abba a kibaszott telefonba, hogy ne menj el! Könyörögtem neked baszd meg! Mert tudtam, hogy ez lesz. Hogy lehetsz ekkora ááááááááááááááááááááá. –újabb jobb egyenest kaptam, de már nem is próbáltam küzdeni ellene. Nagyon is megérdemlem. A szám már felrepedt, a sósfém ízű véremet óvatosan nyalom le ajkaimról. –Megmondtam, hogyha megbántod, neked véged! Tudod mit jelent számunkra. A csapat számára. Ennyire önző köcsög nem lehetsz Sergio Ramos! Mire volt ez most neked jó?? Ha?? Kitalálom. A nagy eszeddel válaszolni sem tudsz arra, hogy miért nem tudtad a farkad a nadrágodban tartani. Egyszerűen undorító vagy. – a következő ütését már megfogtam, és gyomorszájon rúgva a földre juttattam.

-          Tudom, hogy hatalmasat hibáztam. Viszont, ha tehetném, akkor sem fordítanám vissza az időt. Tudod miért? Azért mert most jöttem rá, hogy úgy mégis mennyit jelent nekem ez a lány. Eddig csak volt, de nem mindig tudtam megtisztelni. És most eljött az a pillanat, hogy fogalmam sincs arról, hogy hol van, hogy van, mit csinálnak vele. De biztosíthatlak. Bármi baja lesz, én ölök meg mindenkit! –bosszúvágy csillant meg a szememben, minden erőmet összeszedve megütöttem a híres Cristiano Ronaldot. A szemöldöke felrepedt, de őt sem, és engem sem érdekelt ez már tovább. Leszálltam róla, és mellé feküdtem. Lihegtünk mind a ketten az ordítástól és a verekedéstől. Nem gondoltam volna, hogy majd pont ő fog észhez téríteni úgy igazán.

-          Marcelot is elvitték. Ugyanúgy Selena van ebbe az egészbe benne.

-          És mégis hogy kerülsz ide? Mi történt? Honnan tudtad, hogy itt vagyunk? –kérdések hadát zúdítottam rá, de ő csak fogta a fejét és közben oldalát a luxusautónak vetette.

-          Haver, nem tudom, hogy te mennyit olvasol pletykalapokat, de 2 napja, reggel mikor mentünk Marceloval edzésre, akkor álltunk meg egy újságosnál, ugyanis a te segged virított a címlapokon. Olyan volt a kép, mintha Lara fényképezte volna, fogalmam sincs, de igazából nem is érdekel. Aznap elmentünk böngyör hajú barátommal szülinapi ajándékot venni madridista barátunknak, viszont este engem leütöttek. Mikor felkeltem Mesut és Karim ébresztésére, addigra Marcelonak hűlt helye volt. A fejem iszonyúan sajgott, kiderült, hogy szerencsém volt, hiszen ha kicsit is feljebb üt, akkor bármilyen bajom lehetett volna. Ne kérdezd mi, mert nem vagyok orvos! Tehát addigra barátom eltűnt. Megvettem azt a szennylapot, majd repülőre szálltam és eljöttem ide, béreltem egy kocsit, elmentem a hotelbe, de ott azt mondták, hogy nem láttak visszatérni. Találkoztam Sneijderrel, és ő mondta, hogy szerinte kövessem az út vonalát. Tényleg, mit keresel ennyire messze a lakhelyedtől? –csak megcsóváltam a fejem és visszafeküdtem a betonra. Nem akartam beszélni, így is sok szó hagyta már el a számat. Cris várakozóan nézett rám, de én még a szemeimet is lehunytam afféle tiltakozás képen. A lábával óvatosan belém rúgott, majd mikor erre sem reagáltam odahajolt hozzám és erősen megpofozott.

-          Istenem. Most ez mire volt jó te nagyon hülye?! Amúgy ha már annyira akarod azt a rohadt választ, egyszerű. Hallottam, ahogy Sneijder a folyosón ordít, kirohantam én is, és kiszaladtam az utcára. Egy baszott nagy fehér furgonba lökték be ájult állapotban Larit, én pedig gondolkozás nélkül futásnak eredtem. Kábé 40 percig futottam teljes erőmből, de úgy 10 perc után szem elől veszítettem a kocsit. Nem álltam meg, mentem tovább. Itt már nem bírtam tovább. Aztán jött a fotós, és őt akartam péppé verni. De most ahogy kinyitom a szemem és rád nézek, rájövök, hogy megérte eddig magamban tartani a feszültséget. Ocsmány vagy barátom, de most komolyan is gondolom… - érdekes módon felkacag a mondatomon. Nem kezd el kiabálni, nem csapkod, nem esik nekem, ami eléggé szokatlan.

-          Szereted őt. –olyan könnyedén jelenti ki ezt a mondatot, mintha mondjuk, azt mesélné el, hogy milyen volt a repülőút.

-          Olyat mondj, amit még nem tudok… - gúnyos hangomra kapok egy bokán rúgást.

-          De te tényleg, komolyan szerelmes vagy belé. Azt hittem az elején, hogy csak hülyíted. –hangos kacagásom most szomorúsággal vegyült, hiszen akkor egyedül Lari hitte el, hogy nem csak szórakozom vele? Vagy még ő se?! –Ne érts félre! Csak lássuk be. Jött Lari, és rögtön nyomultál rá. De ugye ott volt előtte Lara és még jó pár lány. És most te is sok dolgot felhozhatsz ellenem, de ha azt nézed, nekem nincs titkolni valóm. De mikor Ririvel beszélgettem, rájöttem, hogy ő nagyon is tisztában van azzal, hogy mit nyerhet, és mit veszíthet melletted. Ha hiszed, ha nem, mi sokat beszélgettünk már rólad ilyen téren.

-          Akkor remélem azt is tudod, hogy miként ismerkedtünk meg. –bólintása után kicsit meglepődtem, ezért fogtam magam és beszálltam a kocsiba. Pár percre kényelembehelyezésem után, Ronaldo is elfoglalta becses helyét, és gázt adott. Elindultunk azon az úton, amelyik fáradságom miatt félbeszakadt…

(Larissa)

(Three Days Grace - Pain)

Fejfájással ébredtem egy sötét, nyirkos helyen. Barátom megverve, vérző fejjel volt a falnak döntve, mire én megpróbáltam minél közelebb férkőzni hozzá. Istenem, az a valami jól kiütött.

Pufi ájultan hevert a fal tövében, jóformán egy ép négyzetmilliméter sem volt a testén. Vizes haját kisimítottam az arcából, de még csak mocorogni sem mocorgott az érintésemre. Mérgesen pattantam fel, viszont a bokám hihetetlen fájdalma miatt egy éles sikítás után vissza is tértem kiindulási helyzetembe. Az ajtó kivágódott, és egy nagytermetű férfi jött be rajta.

-          Mi az kislány? Csak nem fáj a lábad? –a kérdésnél erőteljesen rátaposott, mire megint egy sikoly szaladt ki a számon. Könnyeim maguktól elkezdtek folyni, már nem tudtam megálljt parancsolni nekik. Éreztem, ahogy a csontok ropognak a lába alatt. –Jaj, édesem, ne haragudj. Nem akartam neked fájdalmat okozni. –erőszakosan megfogja a karomat, majd ránt rajtam egyet. Próbálom ellökni, próbálom az ép lábammal rugdosni, de megtalálja a másik gyengepontomat, az-az megszorítja a kötést a vállamon. Számat egy vékony vonallá préselem, és ráharapok a nyelvemre, hogy még csak egy nyögést se tudjon kicsikarni belőlem. Durván a tarkómhoz nyúl, majd megcsókol. Hiába ellenkezek, a bordámra tenyerel, és érzem, hogy a nemrég még sérült csontom, újra kezelésre szorul. Komolyan ez a hely elmehetne egy kínzókamrának. Kezeimet a falra szerelt bilincsbe rakja, majd a mellemtől egészen az államig végignyalja a testem. Az összes erőmet összeszedve még utoljára tökön rúgom, de nem maradok válasz nélkül, ugyanis hatalmas pofont lekeverve bicsaklik oldalra a fejem. Durván megcsókol, majd mikor a nyakamnál jár, megpróbálkozok újra egy rúgással, de nem jön össze, helyette viszont beleharap a kötésembe. A karom lezsibbad, a lábam már nem érzem. Mikor lesz ennek vége? Pólóm egy foltban teljesen átázott, a vérem átitatta a kötést. Az oldalamon egy piros csepp szánkázik végig, amit fogva tartóm örömittas tekintettel nyal le. Undorodva nézek rá, legszívesebben addig ütném, ameddig lélegzik. Mikor a nadrágomat húzná le rólam, teljes torokból sikítok egyet, de csak azt érem el, hogy ismét kapjak egy ütést. Szédülök, a vérem íze megtöltötte a számat. Legszívesebben köpnék egyet, de most már az sem célszerű. Körmei húsomba vájnak, ami arra ösztönöz, hogy kiabáljak, csak hallja már meg valaki.
Hirtelen feláll Pufi, fájdalmas tekintettel néz rám, majd minden erejét összeszedve, hátulról megpróbálja leütni a férfit. Megpróbálom figyelmeztetni a tekintetemmel, hogy maradjon nyugton, üljön le vagy valami, de nem hallgat rám. Hősködni akar, de ez most ide nagyon nem hiányzik. Kezeit összekulcsolja, majd egy határozott csapással a férfi nyakához üt. Természetesen, mint ahogy azt elképzeltem, nem hatott semmit, hiszen barátom nincs most jó erőben. A gorilla megfordult, majd szó szerint leütötte Marcelot.

-          Hagyd békén! Kérlek, ne bántsd! Az isten szerelmére, mit adjak neked? Mit kérsz tőlem, hogy békén hagyd? Bármit megteszek. Csak engedjétek el! –gúnyos kacajára feláll a szőr a hátamon, majd mikor elindul felém, automatikusan kiráz a hideg.

-          Annyira szereted, hogy képes lennél meghalni érte? –határozott bólintásom miatt elég furán néz rám, de állom a tekintetét. A bilincs már teljesen kikezdte a csuklómat, a jobb karom teljesen lezsibbadt és a bal bokámat sem éreztem már. Fordulásból felrúgja a már éppen feltápászkodó Puffancsot, mire egy ordításféleség hagyja el a torkomat.

-          Te állat! Hagyd már békén! Bánts engem, baszd meg! De ne a kicsit! –mondatomra kapok egy pofont, de már nem olyan egyszerű visszafordítani a fejem a kiinduló helyzetbe. A vér összetódul a számba, amit sikeresen ennek a szemétnek az arcára köpök. Már éppen készülne a következő ütésre, amikor kinyílik az ajtó, így a mozdulata félbe marad.

-          Jesse, mégis mi a fenét művelsz?! –Selena éles hangja miatt rám jön a hányinger. Körülbelül olyan érzés, amikor beszél, mint mikor a tanárok rosszul fogják a krétát, ezáltal a tábla ilyen fura nyikorgó hangot ad. A nagydarab srác, mint utólag kiderült, Jesse, lehajtva a fejét megy el a nő mellett. –Látom Larissa, megmaradtál a réginek.

-          Kérlek, őt engedjétek el. Én vagyok mindenért a felelős, ő csak túl kö… - hirtelen megszakítom a mondatomat, mire Sel szép arca gúnyos mosollyá torzul.

-          Nagyon is jól tudom, hogy fontos neked ez a néger férfi. Mit gondolsz, leszek olyan hülye, hogy elengedem? Édesem, vele jobban meg tudlak kínozni, mint azzal, hogyha halálra verlek! –odament Puffhoz, aki még éppen, hogy csak lélegzett, a hátára fordította és elővett egy hatalmas kést.

-          Neeeeeee! –ordítottam, de a pengét már megmártotta barátomban…

What do you feel now?

Sziasztok! :)

Páran írtátok, hogy kíváncsiak vagytok a srácok szemszögére is, mikor elolvasták a levelet. Megírtam nektek. Igaz, csak Marcelo szemszögéből, és lehet néhol eléggé nyálas, de nem tudok még normálisan egy srác fejével gondolkozni. :D Azért remélem tetszeni fog, és most már "hivatalos", hogy egy hétig nem jelentkezem. 12-én gondoljatok rám légyszíves, és Marcelonak pedig majd Boldog Szülinapot!:) Jó olvasást, a kritikákat most is szívesen fogadom. Köszönöm azoknak, akik szavaznak a közvélemény-kutatásokban. Még egyet elindítok, erre is szeretnék mindenkit megkérni, hogy szíve szerint kattintson.:)

Mikor felébredtem, már csak a sötétség vett körül. Wesleyt sehol sem láttam, de mivel még lusta voltam kimászni az ágyból - ami nálam nagy szó- nyújtóztam egyet, és a fejemre húztam a takarót. Beszélgetés hangja csapta meg a fülem, jobban mondva ez inkább ordítás volt, mint nyugodt társalgás. Kikászálódtam a kényelmes területről, és fülelni kezdtem.

-          Nem érdekel! Hagyd őt békén!

-          …

-          Igen. Miattad jöttünk el. Nem, nem mondom meg hol vagyunk, egyedül szeretne lenni.

-          …

-          Nem érdekel Tessa! Képes voltál emiatt majdnem megölni? Észnél vagy te?–a holland most komolyan Tessaval veszekszik? Amilyen gyorsan csak tudtam, kiszaladtam a nappaliba, majd ezzel alaposan meglepve a focistát, kikaptam a kezéből a telefont.

-          Hola Tessa!

-          Nem fogok köszönni, mert el akarom mondani, hogy miért tettem…

-          De én ezt nem fogom végighallgatni. Figyelj, én nem haragszom rád, megértem azt, amit tenni akartál. De kérlek, hagyj békén! Azért hagytam el Madridot, azért nem köszöntem el senkitől csak levélben, mert gondolkodni akarok. Azzal pedig nem segítesz, hogyha hívogatsz. Leteszem, mert nem akarok konferenciabeszélgetést, viszont valaki hív. Szia! –meg sem vártam a válaszát, csupán bontottam a vonalat. Nem értem, miért kell mindenkinek ezt csinálnia? A telefonom ütemesen rezeg, viszont én csak a képernyőjét bámulom. Marcelo kancsi, vigyorgó feje villog rajta. Mire elhatároznám magam, hogy megnyomom a fogadás gombot, addigra lerakja. Csalódottan csúszok le a fal tövébe, és végig egy kérdés kattog az agyamban. „Kellett ez nekem?”

(Pitbull - I Know You Want Me)
Wes leül mellém és az ölébe húz, lábát felhúzza, így a combja a hátamnak feszül. Most kéne annak a résznek jönnie, hogy felpattanok, mint valami őrült, és azt kiabálom, hogy „Nem, nem, nem! Ez nem fog menni!” De nem akarom hitegetni magam. Nagyon is örülök most annak, hogy itt van velem a focista. Hirtelen nagyon melegem lett a holland átható tekintetétől, de úriember lévén csak szuggerálja a számat, de egy lépést nem tesz felém. Megnyalom kiszáradt ajkaimat, mire elkezd alattam mocorogni. Mosolyogva szüntetem meg a köztünk lévő távolságot, apró, lágy puszikat nyomok arcára, állára. Mikor a szájához közelítek hirtelen a tarkómhoz nyúl és magához húz. Csókunk nem volt hosszú, de minden kételyünket, boldogságunkat belesűrítettük. Létezik olyan, hogy egy ember két férfibe szerelmes? Azt hiszem, igen. Az utolsó mentőövem Sneijder volt, és úgy kapaszkodtam belé, mint senki másba eddigi életem során. Hogy mit érzek iránta? Talán vágyat és szerelmet, de semmiképpen sem barátságot. Túl közel engedtem magamhoz, és Sergiotól túlságosan is eltávolodtam. Egyet tudok. A spanyol férfit, és a hollandot is szeretem.
Ajkaink játékának a szisszenésem vetett véget. Nem volt épp kényelmes ez a póz, ugyanis nem elég, hogy a bokám természetellenes pózban áll, még a kezeimet is a nyakába akartam rakni, viszont ebben a tettben megakadályozott az a már-már megszokottá vált lüktetés a vállamban. Wes kezeit a combomra rakta, majd előre hajolt, ezzel lehetőséget biztosítva arra, hogy a lábaimat a háta mögé rakjam.

A déjá vu érzés tűzként lobbant fel bennem, amilyen gyorsan csak tudtam kiugrottam a holland öléből. Utánam kap, de nem ér el, szorosan a falhoz simulva próbálom rendezni a légzésem. Szívem őrült tempót diktál, vállam és lábam jégért kiállt. Amint látom, hogy felém mozdul, idegbeteg módjára tépem fel az ajtót, és rohanok a lépcső felé. A nagy sietségben telefonom egy emeletnyit zuhan azért, hogy mindenki megcsodálhassa darabjait. Nem érdemes sajgó bokával egészen a földszintig rohanni a 3. emeletről, de úgy látszik még erre nem jöttem rá. Többen nézik zilált külsőm a recepciónál, de senki sem segítene. Lehet, tudják, hogy ilyenkor nem érdemes hozzám szólni? Gyorsan összekapkodom a készülék darabjait, majd sietősen távozok a szállodából.

Régebben még apa mutatta meg nekem ezt a várost. Kíváncsi természetemnek hála, egyik este sétálni indultam. Persze apa már akkor aludt, tehát erről nem tudott. Egy eldugott kis játszótérrel találtam szembe magam, attól a pillanattól kezdve pedig mikor erre jártunk, minden este elmentem az én kis titkos helyemre. Annyira ismerős volt már az első perctől fogva, de nem tudtam beazonosítani semmit sem. Most is erre a játszótérre tartottam, hiszen eléggé felzaklatott az, ami Wesley és köztem történt.

Nagy nehezen összeszerelem a készülékem, majd bekapcsolás után egy üzenetem érkezik.

„Csak azért küldöm el neked ezt a videót, mert megkértél arra, hogy legyek mindig vidám. Nem is olyan régen, egy lány azt mondta nekem. „Ha akarnálak, sem tudnálak titeket kitörölni a szívemből.” Mégis egyre közelebb juttatod magad ehhez az állapothoz. Lehet, vissza se jössz. Lehet, addigra eligazolok, és soha többet nem találkozunk. Én ezt nem bírom tovább. Két lehetőséged van. Vagy visszajössz, vagy örökre elfelejtesz minket. Rajtad áll, vagy bukik ez az egész.”

Végig nézem a videót, és csak nevetni tudok azon, hogy milyen idióták tudnak lenni. Pufi mindig is imádta kifigurázni Ronit, és ez ebben a pár perces filmben is látható. Többszöri nézés után visszatérek az SMS elemzésére. Ezt az üzenetet nem írhatta Marcelo. Ő nem lehetett. Soha nem mondana ilyet! Nem kérne arra, hogy válasszak. Nagyon jól tudja, hogy mit érzek…

Talán most először éreztem üresnek magam. Üveges tekintettel ülök a régi, kopott hintában, de könnyeim fél óra után elfogytak. Mérlegeltem a helyzetet, de nem jutottam semmivel sem előrébb. Wesley számát letiltottam, így ha akar, sem tud most elérni. Nincs szükségem senkire. Világ életemben erős személyiség voltam, többen tartottak tőlem, de ha valakit megkedveltem, soha nem engedtem el. És mostanában mégis csak taszítok és taszítok. A legtöbben elhagytak, vagy én hagytam cserben őket. Édesapámmal legalább 2-3 hónapja nem beszéltem, Sergio egy másik nő karjaiba menekült. Hannahval sem beszéltem már egy ideje, ráadásul most még Pufi is utál. Tessat kéne felhívnom! Az ilyen dolgokat mindig vele osztottam meg. Gondolkozás nélkül pötyögöm be a számát, amit az évek során már kívülről fújtam. Többszöri csöngés után sem veszi fel, éppen mikor már elkeseredettségemben kinyomnám, egy szomorú hang szól bele a kagylóba.

(N-Dubz - Strong Again)

-          Szia Lari. –elkezdett reménykedni. Vissza akarta kapni a legjobb barátnőjét. De lehet, már csak én képzelek bele ilyeneket.

-          Miért tetted ezt velem, Tess? –beszéd közben elcsuklott a hangom, majd a végére már csak suttogva kérdeztem a miérteket.

-          Mindent meg tudok magyarázni, viszont most nagyon nagy baj van.

-          Marcelo…

-          Már Ronaldo hívott? –kétkedve hallgatta a sóhajtásom. Mi történt Pufival? Ó istenem, ha bármi, ha bármi baja esett, én nem tudom, mit csinálok… - Marcelot és Cristianot az este valaki leütötte. Mire a csatár felébredt, addigra barátja már eltűnt. Egy kocsiból pattant ki egy nő és két férfi. Ronaldoék a csapatot várták, csak ők még beugrottak ajándékot nézni. Hamarosan itt a szülinapod, és meg akartak lepni. De mivel interjút adtak, ezért a vásárlásra csak a munka után volt idő, így lekésték a megbeszélt gyülekezőt Özilnél. Karim értesített, hogy mi történt.

-          Miért érzem azt, hogy te többet tudsz ennél? Miért érzem azt, hogy ehhez neked is közöd van? –reszelős sóhaja meggyőzött a felől, hogy nem tévedek. Soha sem hittem volna, hogy majd elárul. Nem akarok én már semmit, csupán megtalálni Marcelot. –Miért nem Ronaldo hívott? Meséld el az egész történetet. Érzem, hogy te is nyakig benne vagy ebbe az egészbe!

-          A minap megkeresett egy Selena nevű nő. Azt mondta, hogy meg fogja keseríteni mindenki életét. Larissa én tudom, hogy nem kellett volna, és annyira, de annyira sajnálom. –zokogása erősödött, de én csak mérgesen ordítottam vele a telefonba. Nem igaz, hogy végre David meghalt, erre az ex-barátnő ismét visszakerül a képbe. Azt hittem már végre megszabadultam tőle, erre tessék. Elraboltatja az egyik legfontosabb személyt, plusz e mellé még a legjobb barátnőmet is ellenem fordítja.

-          Ne nyávogj, ne rinyálj! Ki vele!

-          Azt mondta, hogy ha nem öllek meg, akkor elmond mindent Ronaldonak.

-          Jézusom. Hallod te magadat? Egy férfi fontosabb, mint egy barát?

-          Várj. Rengeteg hibát követtem el az utóbbi időben. Még elmondani is hosszú lenne, tehát csak röviden annyi, hogy egyik nap csúnyán összevesztem Crissel és elmentem bulizni. Tudod nálunk milyen partik szoktak lenni… asztalon táncolás… rémlik valami? Szomorú és részeg voltam, Morata pedig ott volt. Viszont most jön a neheze. Édesapádat felkereste David volt nője. Ő pedig elküldte hozzám. Selena azt mondta, hogy az apád kijelentette, te már nem vagy az ő gyereke, keressen rajtam. Elpártoltál tőle, ráadásul egy másik csapat fontosabb neked, mint ő maga. A nő megfenyegetett, hogy kitálal a sajtónak, és mindenki bukik. Olyan dolgokat tudott volna mondani mind Joséról, mind a csapatról és rólad, amit nem lett volna célszerű világgá kürtölni…

-          Várj. Te ezért akartál megölni? Hogy ne derüljön ki pár megkérdőjelezhető pletyka?

-          Nem! Nem akartam kinyírni a francba is már! Meg akartalak sebesíteni, aztán valahogy bebizonyítani Selenanak, hogy halott vagy. Téged pedig minél messzebb küldeni ettől a helytől. Hiszen kézbe vettük volna a dolgokat a csapattal, sőt az egyik volt szomszédom rendőr. Tudtam a nő szálláshelyét, tudtam róla szinte mindent! Csak Marcelo megzavart, ezért semmit nem tudtam felmutatni, ami azt bizonyította volna, hogy meghaltál. Selena mérges lett. Érted már? Mindent miattatok tettem! –sajnáltam szegényt, hiszen tudom, hogy mennyire lelkizős típus. Mindent magára vesz. Mindig is ilyen volt. Én társasági embernek mondanám, de ő úgy fejezi ki magát, hogy szeret egyedül lenni. Legbelül viszont nagyon is tudom, hogy nem jó neki ez az állapot. Igazából mióta apám bekavart, azóta ritkábban beszélünk. Bár már ezt az utóbbi időben kezdtük bepótolni.

-          És most mégis mit tudunk csinálni? –néma csönd volt kérdésemre a válasz. Néha-néha keserves sóhaj szakadt fel a tüdejéből. –Figyelj Tess. Én tényleg nem haragszom rád. Főleg úgy nem, hogy már tudom a teljes sztorit. Egyre kérlek, vigyázz nagyon magadra. Akit ismerünk, szólj nekik, persze cenzúrázd a történetet. De Ronaldonak is mondj el mindent. Most mennem kell, mert Sneijder már biztos ideges, hogy hova tűntem. Ne mond senkinek, hogy beszéltünk. Csókok. –gyorsan kinyomom a hívást, majd szép, lassú tempóba elindulok vissza a szállodához.

Már senki sem tartózkodik idekint, hiszen hajnali egy is elmúlt már. Ilyenkor már azok sincsenek a hotel előtt, akik az ajtót szokták nyitni, és fogadják a vendégeket. A szálloda recepciójáról hatalmas fény árad ki a sötét éjszakába. Felnézek az ablakunk felé, Sneijder, mint ahogy sejtettem az erkélyen ül, és nézi a tájat. Miért van olyan tipikus vihar előtti csend érzésem?

Telefonom csengőhangjára kapom fel a fejem, de rájövök, hogy csak egy SMS érkezett. Megnézem ki a feladó, de mikor meglátom Tessa nevét, elsőnek nem akarom elolvasni. Nem haragszom rá, de még felkavaró ez az egész számomra. Végül kíváncsiságom győz az ész érvek ellen, de az üzenetben egyetlen mondat áll.

„Tudják hol vagy!”

Vállat vonva közelebb merészkedek a hotelhez, barátom fentről néz le rám. Mosolyogva intek neki, de csak rémült tekintetével találom szembe magam. Időm sincs felkiabálni neki, ugyanis hátulról valaki egy géz lapot szorít a számhoz. Érzem, hogy át van itatva valamivel, ugyanis fokozatosan ájulás közeli állapotba kerülök. Az utolsó dolog, amit láttam az-az, hogy Wes feltépi az erkélyajtót és őrült tempót diktálva futásnak ered…

(Marcelo)

Imádok Larival aludni. Igazából nem így terveztem, de okos lévén bealudtam mellette. Annyira hiányzott már. Mégis mikor mérges voltam rá, nem bírtam félretenni büszkeségem.

Mosolyogva fordulnék legjobb barátomhoz, de szokás szerint csak az üres ággyal, és egy papírdarabbal találkozom. Ronaldo, Kaká, Iker és Benzema röhögve nyitnak be az ajtón, de szomorú tekintetem nem kerüli el a figyelmüket.

(Timbaland - Scream ft. Keri Hilson, Nicole Scherzinger)

-          Haver, mi van veled? Hol van Larissa? –Cris kérdésére csak csóválni tudom a fejem. A párnán lévő papírt félve emelem fel, de nem merem kinyitni. Ronaldo, mintha látott volna valamit a szememben, ugyanis leült mellém és ő is a lapot szuggerálta. Szerintem ebben a percben mindenki arra vár, hogy Lari bebicegjen a szobába és azt mondja, hogy kajáért ugrott el az egyik közeli boltba. Viszont mindannyian tudtuk, hogy ez megint nem így történt. A szobát még körbelengi jellegzetes illata, amit talán a kókuszhoz tudnék hasonlítani. Iker elém lép, vállamra teszi a kezét, és együtt érzően bólint egyet.

-          El kéne olvasni, nem gondoljátok? –bólintással jelzem, hogy ismét nagy okosságot mondott valamelyik csapattársam, de nem vesz rá a lélek, hogy én ezt a lapot most kinyissam.

-          Talán beszélni kéne az orvosokkal…- ajánlja fel Benzema. Egy emberként kapjuk fel a fejünket, és mindenki szemében láthatom azt a különös csillogást, amit a remény idéz elő. Kár, hogy én ismerem ezt a lányt…

-          Nem. Lari nem az a fajta lány, aki bármilyen „nyomot” hagy maga után. Lefogadom, hogy senki nem tudta, hogy mi nem tudunk arról, hogy ő elmegy. –ez az Marcelo, eddig a fogalmazó képességed nagyon a toppon van. Fejcsóválva állok fel, és a levéllel a kezembe, elhagyom a szobát. Mindenki jön utánam, a kezdeti lelkesedésük mostanra már teljesen eltűnt.

Nem tudom hogyan álljak a csapat elé, és hogyan közöljem velük ezt az egészet. Az edző érdeklődve figyel hol rám, hol a kezemben lévő papírra. Reggel csak pár srác jött be, ezért szinte még senki sem tudja mi történt. Mindenki azt hiszi, hogy az egyik kulcsfontosságú csapattársunk éppen az igazak álmát alussza a kórházi szobában. Látom a sürgetést a szemükben, de a kezeimre, mintha mázsás súly nehezedne. Barátom bíztató pillantását elkapva megemberelem magam, és kinyitom a levelet. Gyönyörű írása most masszaként folyik össze a szemem előtt. Még egyszer, utoljára körbetekintek a csapaton. Van, aki szívatja a másikat, van, aki beszélget, van, aki mosolyog, de négy ember szomorúan kémleli a padlót.

Halkan és összefüggéstelenül olvasom fel a levelet, néha-néha kisebb szünetet tartva. Az egész csapat lefagyva, lesokkolva áll a pályán, egyedül, akinek a hangja megtöri a néma csendet, az –az, aki olvassa a levelet. Fogalmam sem volt arról, hogy ennyire érzelmes lennék. Pedig már párszor megtörtént az-az eset, hogy Lari elment. A Moratanak címzett részt már nem nagyon tudom elolvasni, ezért átnyújtom a levelet és távolabb lefekszek a fűbe. Kizárok minden zajt, minden hangot, és csak bámulom a felhőket. Nem vagyok az a sírós típus, mielőtt bárki is rosszra gondolna, csupán egy olyan személyt vesztettem el kitudja mennyi időre, aki már a szívemhez nőtt. Hirtelen eltakarják előlem a panorámát. Ronaldo fejével találom szembe magam, de nem mozdulok egy tapodtat sem, csupán fekszem tovább a földön. Tudom jól, hogy tudja, mit érzek most. Szerintem a csapatból, akik igazán közel engedték magukhoz, azok most ugyanabban a hiányban részesülnek, amiben mi. Átnyújtja a levelet, majd leheveredve mellém ő is az eget kezdi bámulni.

-          Olvasd el, neked szól böngyör hajú barátom. Nem olvastuk fel. Mikor megláttam az első szót, tudtam, hogy ez neked szól. –suttogva olvasom a sorokat, néha egy két szónál felnevetek, de ez inkább keserű nevetés, mint szívből jövő.

-          Az edzővel mi van? Hogy fogadta? –érdeklődve tekintek a portugál felé. Milyen érdekes, hogy egy válogatott meccsen mi voltunk azok, akik egymásnak estek. Most pedig talán a csapatból a legjobb barátokká kovácsolt minket a közös igazolás.

-          Fogta a cuccát, és lelépett. Rosszat sejtek Marcelo… - kétségbeesett hangjára felkapom a fejem és csodálkozva nézek a szemeibe. Igaz, hogy nem az a tipikus érzéketlen tuskó, de akkor sem láttam még ilyennek. Talán először és utoljára akkor, mikor a kórházakat jártuk.

-          Gyertek srácok, vége az edzésnek. A délutáni sajtókonferenciára pedig ti ketten fogtok menni. Húzás haza, majd találkozó az edzővel kettőkor. Az-az van még bő három órátok arra, hogy rendbe szedjétek magatokat. –Ronaldo ijedt tekintettel pattant fel, majd miután engem is felrántott, futásnak eredt. –Ennek most mi a baja? –Iker kérdésére csak elkezdem Ronaldo futását utánozni, majd pingvinként egészen a kapus lábáig csúszok.

-          Tudod, ami neked maximum fél óra, borotválkozással, fürdéssel, hajmosással és hajszárítással együtt, az Crisnek minimum 5,5 óra. –Casillas már teljes pompában tündökölt mikor kijött nekünk szólni, így az öltözőbe már valószínűleg csak az én cuccaim lesznek. Egy intéssel elbúcsúztam a csapatkapitánytól, majd kis kerülővel elindultam a végcélom felé. Hangos beszélgetésre kapom fel a fejem, Mourinho éppen valakivel kiabál.

(Kevin Cossom - Argument)

-          Már megmondtam, hogy úgy írtam alá a szerződést, hogy bármikor felállhatok a kispadról, ha nekem úgy tetszik.

-          Igen. De még csak helyettesed sincs!

-          Ott van Aitor Karanka. Ő itt játszott 2002-ig. Mi kéne még? –most ez komoly? A híres Special One el akarja hagyni a csapatunkat?

-          Tudod, hogy ő jó, de segédedző. Te jobb vagy!

-          A Manchester United edzőjét váltom. Ferguson nyugdíjba megy, és engem akarnak az angolok. –és amit felépítettünk egy év gyötrelmes munka alatt, az most pillanatok alatt hullott a porba. Utamat folytatva elérek az öltözőhöz, majd idegbeteg módjára dobálom sporttáskámba a cuccaimat.

Nem igaz! Nem elég, hogy egy csapattársunk elment kitudja mennyi időre, még az edzőnk is itt akar hagyni minket, holmi angol csapat miatt. Ez az ára annak, ha valaki ennyire ismert, híres és egyedi. Nem jöttem rá arra, hogy miért csinálja azt a sajtóval, amit az utóbbi időben már megszokhattunk tőle. Idegesített az, hogy állandóan kamerák elé vitte a klub dolgait, és már a csapból is az folyt, hogy hány meccses eltiltást kapott, milyen bírói hibák voltak és természetesen a Barcelona melyik meccset hogyan nyerte meg. Viszont egyik nap mikor kifakadtam Morrisonnak, elmesélte az ő meglátását. Szerinte José azért csinálja mindezt, hogy felhívja magára a figyelmet. Ha mindenki egy emberként az ő mozdulatait lesi, akkor a játékosokról leszállnak egy időre a keselyűk. Inkább legyen egy öntelt, arrogáns, beképzelt edző, minthogy a csapatával foglalkozzanak. Ezzel levette a terhet a vállunkról, igaz tudtunk nélkül, de megtette. Nagyon remélem, hogy ez az egész más csapat edzője leszek dolog is csak ilyesmi célt fog szolgálni…

Gyors készülés és ruhacsere után a megbeszélt hely felé tartok. A portugál edző helyett Karankat találom csak a stadion előtt, de kicsit sem okoz akkora meglepetést számomra, mint barátom számára.

-          Hola! Mourinhonak fontos dolga akadt, így ma én fogok interjút adni veletek. –mosolygós arcára nem nehéz felfigyelni, szegény régóta akart már vezetőedző féle szerepeket betölteni. Együtt bevonultunk, felvettük a szokásos vigyorunkat, majd helyet foglalva vártuk a kérdéseket. Mindig ezektől függ az, hogy éppen szeretek-e ilyen összejövetelekre járni. Ha valami bántó, sértő dolgot kérdeznek, akkor perceken belül el lehet szúrni a kedvem, de most hál istennek hanyagolták az efféle faggatózást. Nem tartott sokáig, csupán egy fél órát vett igénybe ez az egész.

-          Haver, elmenjünk ajándékot venni? –arcomat látva hatalmas kacagásba kezd. Mivel már kb. fél perce röhög, ezért előveszem a Gigolo figurát. Megpróbálom utánozni barátom arcát és mozdulatait, mire sértődötten, felhúzott orral pattan be a kocsijába. –Larissa szülinap. Megvan? Vagy magyarázzam tovább…? Tudod, Július 12, már csak 6 nap.

-          Tudom, persze hogy tudom. Ez nem olyan dolog, amit az ember elfelejt. Hova menjünk?

-          Ékszeres?

-          De az már olyan közhelyes. Neki valami különleges kell. Valami, ami egyedi.

-          Ékszeres…

-          Ne hajtogasd már! Egyszerűen nem értem miért nem lehet felfogni, hogy olyat akarok, ami nincs másnak, csak neki. Amiről eszébe jutunk. Ha ránéz, ránk gondol.

-          Már értem miért éppen Puffancs lettél és miért nem…

-          Jó mindegy, elég már. Menjünk valahova. –pontos egyeztetések után kocsiba pattantam és az Audi nyomába eredtem. Egy ékszereshez mentünk, de én ezt az egészet valahogy nem tartom jó ötletnek… de hát Ronaldo biztos tudja, mit akar.

Amikor belépünk az ékszerboltba, az eladó hölgyek mellbedobással, megjegyzem szó szerint, ajánlják fel a segítségüket. Valami egyedi kell. Ezt szajkózom már egy ideje, viszont semmi nem jut az eszembe. Még Ronaldo szemérmetlenül flörtöl a lányokkal, addig én útnak indulok és szétnézek a hatalmas üzletben. Egyik ékszer sem nyűgöz le, pedig mind nagyon gyönyörű, de nem Larihoz való. A terem végében egy fekete faajtót találok, ahova nyugodtan lépek be, hiszen semmi tábla nem jelzi azt, hogy idegenek számára tilos lenne. Itt találom az arany, fehérarany, köves cuccokat. Sorra járok minden polcot, mégis egyetlen tárgyon akad meg csak a szemem.

(Don't Stop Believing) 

A legutolsó sorban található egy hatalmas Real Madrid címer. Na jó, annyira nem nagy, csak most a hasonlat kedvéért mondtam ezt. Aranyból készült, fehér köves címer, amin pedig szerepel a MCF felirat, az pedig kék kövekkel díszeleg. A korona részt szintén fehér csillogó pontokkal rakták ki, viszont maga a korona vörös rubinttal díszített. Egyszerűen gyönyörű. Óvatosan nyúlok hozzá, természetesen az egyik eladó pont a legjobbkor érkezik meg.

-          Segíthetek valamiben, uram?

-          Igen. Kérném azt a medált. Van hozzá nyaklánc is?

-          Természetesen. Bár elég hosszú, de ha gondolja, kicsinyíthetünk rajta…

-          Nem, úgy tökéletes lesz. –Lari mindig is szerette a hosszú nyakláncokat, hiszen egy kereszt* a mai napig lóg a nyakában. Édesanyjától örökölte a kis ezüstöt, amit kiskora óta nem vett le. Ha fel is vesz valami kiegészítőt, akkor is olyan hosszút próbál keresni, ami a melléig ér, hiszen így nem kell megválnia az emléktől.

Vigyorogva totyogok ki portugál barátom mellé, majd szeme elé tartva az egyetlen lehetőséget, várom a válaszát. Hatalmas vigyor jelenik meg az arcán, ami szívből jön, és nem csak amolyan „hé, cica, én vagyok Cristiano Ronaldo.” Gyorsan kifizetjük az ajándékot, de mivel Cris ilyen téren megbízhatóbb nálam, ezért ő rejti el a zsebébe.

-          Nem gondoltam volna, hogy képes vagy ilyen meglepetést találni. Tuti örülni fog neki!

-          Ez volt az egyetlen. Gyönyörű, igaz?

-          Pontosan. Olyan különleges, mint az angliai lány. Azt javaslom, hogy menjünk egy kocsival, hiszen az idő annyira elment, hogy már nincs időnk buli előtt hazaugrani. –érdeklődve figyelek rá, hiszen semmi ilyenről nem hallottam. –Karimék el akarnak menni, inni. Edzésünk holnap csak délután lesz, ezért lesz időnk regenerálódni. Ne kéresd magad, tudom, hogy te is szívesen felejtenél most egy kicsit. Hát itt az alkalom! –kis gondolkozás után rájövök, hogy tényleg ez kell most. Hülyülés a haverokkal, pár feles és tequila után. Beleegyezően pattanok be a kocsiba, majd izgatottan várom az este további részét. Mikor megérkezünk a megbeszélt találkozóhelyhez, kiszállunk a kocsiból, majd egymás lökdösése után nyugodtan várjuk a többieket. Sötét van és ahhoz képest, hogy nem messze található az egyik leghíresebb diszkó, az utca eléggé kihalt. Vigyorogva tekintünk egymásra, mikor meghalljuk, hogy egy autó közeledik felénk. Nem is kellett annyit várni a mindig késő Özilékre.
Ám a mosoly az arcunkra fagy, amikor Selenat pillantjuk meg az anyósülésen. Sokat hallottunk már róla, hiszen mikor az-az állat visszalépett Lari életébe, mindent elmesélt nekünk.
Három alak pattan ki a kocsiból, mire portugál barátom ijedt tekintettel néz rám. Nem értem a miértjét, hiszen visszaléptem a kocsi takarásába, de mikor ájultan esik össze előttem, rájövök, figyelmeztetni akart. Egy erős ütést érzek a tarkómnál, majd már csak a még ismeretlen sötétségben találom magam…



*Kereszt medál. Egyiptomi kereszt, jelentése: élet.:)