Feliz Navidad a todos! :)

Karácsony alkalmából úgy döntöttünk Tessel, hogy kedveskedünk nektek egy kicsit ezzel a limitált kiadással. Ez a rész, nem tartozik hozzá a történetünk eseménysorozatához!:) Reméljük, hogy most egy kicsivel több visszajelzést kapunk, ha már fáradoztunk a 16oldalas különkiadással. :)
Jó olvasást, és Mindenkinek Kellemes Ünnepeket, és Boldog Karácsonyt Kívánunk!:) Puszi, Lari, Tessa.

(Larissa)

(Michael Buble - Feeling Good)

Már csak pár óra, és mehetek is a Real Madrid karácsonyi vacsorájára. Próbáltam Mourinhoval finoman közölni, hogy nem szeretnék részt venni ezen az ünnepségen, de természetesen nem hallgatott egyszer sem végig. Sergioval már lassan egy hónapja, mindössze csak az edzéseken futottam össze, ugyanis közös megegyezés alapján szünetet tartunk. Igaz, fogalmam sincs, hogy ez házastársi viszonyban lehetséges-e, mégis a fontosabb ruháimat, és személyes dolgaimat bedobozoltam, és a régi lakásomba pakoltam. Sergito többször próbált velem beszélni, de rendszeresen egy intéssel elintéztem mindent. A legtöbben szerettek volna nekünk segíteni, ki akartak minket békíteni, de ilyenkor általában hatalmas balhé segítségével mindenkit kiosztottam. A veszekedések után i-pod fülesem segítségével teljesen kikapcsoltam az agyam, és ez már egy hónapja így megy. Egyszerűen senki nem tud megmaradni a közelemben, de úgy érzem, erről csak én tehetek.Most mégis egy közeli ismerősöm boltja felé tartok, hogy a kötelező felszerelésemet az estére beszerezzem. Legjobb barátom és húgom, mosolyogva intenek nekem az ajtóból, de tekintve arra, hogy még mindig a kocsimban ülök, csupán egy „sziasztok” köszönést tátogok nekik. Kipattanva a fehér terepjárómból, mosolyogva ugrok Tessa nyakába. Tekintetében megbánást látok megcsillanni.

·         Ne sajnálj semmit, ez így volt megírva. Rosszul kezdődött a kapcsolatunk, és rosszul is végződött. Este kirittyentem magam, elmegyek arra a kötelező félórára, és belépve a Santiagóba, leiszom magam focizás közben. – gondolatmenetem mosolygásra késztet, hiszen ha megtalálom álmaim ruháját, nem hiszem, hogy focizással kéne tönkretennem.

·         De már mondtam! Nyugodtan jöhetsz hozzánk is! – szemeiben őszinte szeretet csillan meg, de ezt most én csináltam magamnak, így mást nem akarok belevonni. Egy hálával teli mosoly után, elindulok a bolt bejárata felé.

·         Hugi, Cata mit vesz fel? És te tudod már, milyen ruhát öltesz magadra?! –fülelés közben csekkolom a szebbnél-szebb göncöket, de egyelőre nem látok semmi olyat, ami tetszene nekem is.

·         Egy aranyos kis fekete-bordó ruhát vettünk neki. Kíváncsi vagyok, hogy mit szól majd hozzá a keresztanyukája! –apró kacsintás után elindul a csinosabb, női darabok felé, ezzel is jelezve nekem, hogy magának még nem talált megfelelő öltözetet.

·         Biztos egész este vele leszek! Imádom a kiscsajt. - lelki szemeim előtt látom a kacagva topogó kislányt, majd parányi életkedvem rögtön megsokszorozódik. –Ó emberek, miért nem felelek meg így az elvárásnak?! –költői kérdésemre nem várok választ, de Ronaldo lesokkolt tekintettel mér végig, majd haját elnézve, megvadult uszkárként kezd el loholni felém. Nem tudom, hogy most honnan szedte ezt a Puskás öcsi féle frizurát, de határozottan nem áll jól neki.

·         Mégis hogy gondoltad, hogy ezt a kérdést előttem teszed fel?! –megfogva kezemet, egy egészalakos tükör elé rángat. Végignézve magamon, semmi kivetnivalót nem látok Nike csukámban, szaggatott farmeromban, és a póló bőrdzseki összeállításban. Hajam magas copfban meredezik az ég felé, ugyanis nem volt kedvem a fésűvel bíbelődni. Roni kirántja a hajgumit a hajamból, frizurám pedig selyemként teríti be hátamat.

Hirtelen eltűnve mögülem, a tükör segítségével meglátok magam mögött egy csodálatos mélykék ruhát az eladónő kezében. Lassú, megfontolt léptekkel indulok el felé, majd boci szemeimet elővéve, kislányos mosollyal nyúlok álmaim ruhája felé. Színe már az első látásra megtetszett, majd jobban szemügyre véve, kezeim közé veszem. A pánt nélküli darab hívogatóan terül el apró tenyeremben. Mellrésznél feszes, deréktól lefelé pedig lazán omlik le. Mellrész alatt egy fekete szalag hangsúlyozza ki a viselő személy karcsúságát, majd fekete csipkével folytatódik a ruha szabása. A világos és sötét színek fantasztikus kontrasztot adnak az egyszerű, mégis különleges ruhának. Lényegében két részből áll, van egy alsó szoknya, ami kék selyemből van kiszabva, és ahhoz varrtak hozzá egy fekete, átlátszó csipkerészt.

                                               

Teljes nyugalommal indulok el az öltözők felé, majd nem figyelve a portugálra, lassú léptekkel fordulok be a fülkék egyikébe. Bőrkabátom zsebébe nyúlok, előveszek egy fekete színben pompázó hajgumit, majd két csavarás után, megkötöm derékig érő hajamat. Agyamat kikapcsolva, rögtön eszembe jutnak a régi idők, amikor hasonló helyzetben voltam, annyi különbséggel persze, hogy most nem az esküvőmre válogatok szebbnél-szebb ruhák között. Akkoriban tökéletes életem volt, most mégis egy rossz nap miatt, talán örökre elvesztettem azt a létet, amire mindig is vágytam. Gondolatmenetem közben, természetesen testemet is mozgósítom, majd átvéve a méretben is megfelelő ruhát, szelíd mosollyal az arcomon engedem le hosszú fekete fürtjeimet. A ruha és a hajam is remek kontrasztot ad napsütötte bőrömnek, és barnás szemeimnek. Érdekes a hozzám közeli emberek tudják, hogy amikor igazán boldog vagyok, egy kis kékséget is fel lehet fedezni tekintetemben. Akik a Real Madridban kialakított karrierem óta ismernek, és fellelik ezt az érdekes dolgot, úgy vélik, hogy minden a megszállottság miatt alakult ki. Viszont Tessa régebben is észrevette boldogságom apró jeleit.

Hála gondolataimnak, halk sikoly hagyja el a számat, amikor a tükörben felfedezem Tessa és Roni testét.  Kezeimet szívemhez kapva, mély levegővétellel próbálom pulzusszámomat legalább a felére csökkenteni kisebb-nagyobb sikerrel. Mosolyogva nyugtázom elképedt tekintetüket, majd mezítláb hagyom el az öltözőt egy alkalmi cipő után kutatva. Célirányosan a kék és fekete lábbelik felé veszem az utamat. Sikeresen találok egy, a ruhához passzoló magas sarkút. 18 centiméteres magassága miatt, bokám dolgát kissé megnehezítem. Egy egyszerű fekete bokacsizmát választottam, hiszen ebben legalább nem látják a kritikus állapotban lévő testrészemet. A csizma jobb oldalán egy fekete és kék csipkéből kirakott virág található, ami miatt rögtön elnyeri tetszésemet. 

Sziszegve lépek a 37-es cipőbe, majd morogva szidom azt, aki többször is elintézte a bokámat. Összeszorított fogakkal teszek meg két lépést a közeli tükörhöz, majd amikor meglátom a csodálkozó fiatalokat, fanyar mosollyal indulok el ruháim felé. Gyorsan átkapkodva azokat, egy egész vagyont hagyok Ronaldo boltjában. Látom, hogy még akarnak valamit mondani, de egy gyors puszi és intés után elhagyom az épületet. Autómba ülve még észreveszem, az éppen az ajtón kirohanó Tessat, de kezembe véve telefonomat, tárcsázom barátomat.

·         Hola Lari, ugye jössz ma?! –lényegre törő kérdése, amelyben rejtett felszólítás is található, megmosolyogtat.

·         Persze drágám, csak érdeklődni akartam, hogy mikor is kezdődik halálom órája. –hangomban megbúvó szarkazmust, az égvilágon semmiért sem titkoltam volna.

·         Na, mi ez a pesszimizmus?! Remélem, szépségem nem hagysz cserben! – kacagva, válasz nélkül csapom rá a telefont kísérőmre. Ezért tuti kapok egy kisebb fejmosást tőle, de ez most nem érdekel. 

Már az első perctől fogva szimpatikus volt számomra a kocsim testvérének vezetője, így kérdésére természetesen nem mondhattam nemet. Gyors léptekkel indulok el a már megszokottá vált fodrászom felé, ugyanis időközben már letettem fehér Audi Q7-esemet a közeli parkolóban.

Belépve az ajtón, ismerős környezet fogad. Barátnőm, Lisa, üdvrivalgással köszönt, majd az éppen hajszárításra váró ügyfelet segédjének adja át.

·         Larissa, úristen, de régen láttalak már. Hogy vagy? Történt veled valami mostanában? Sergioval minden rendben? Mit szeretnél változtatni magadon? Gyönyörű vagy! – kérdésáradatán csak mosolygok egy jót, ugyanis félév alatt semmit sem változott.

·         Szeretném a hajszínemet megújítani, hiszen eredeti barna hajam töve már jól látható továbbá féloldalas frufrut szeretnék, és tépett, fokozatosra vágott fazont kéne összehozni, légy szíves! – magabiztos beszédem alatt már készítette a törölközőket. Pár óra szépítkezés után, 5 centiméterrel lett rövidebb, és éjfekete színben pompázott az egész hajam. Igaz, nem változott sokat a külsőm, mégis tetszett új kinézetem. Hatalmas hálálkodás után megígértem barátnőmnek, hogy amint lesz legalább 10 perc szünetem, azon nyomban megkeresem őt.

(Adele - Set Fire to the Rain)

Immáron már hazafelé veszem az irányt, és órámra pillantva tudatosul bennem, hogy harminc perc múlva megérkezik kísérőm. Ajtómat csupán csak kilincsre zárom, majd szobám felé elindulva a ruhámhoz megfelelő fehérnemű szettet választom ki. Hajamat csupán egy csattal fogom fel, majd fürdőbe lépve, gyors öltözés után elmerülök kádamban. Testem teljesen ellazul, csupán lábam lüktetése zavarja meg az idillikus állapotot. I-pod fülesemet elővéve egy kis zenével dobom fel a hangulatomat. A Set fire to the rain dallamai kellemes emlékeket idéznek fel bennem, amik boci szemű barátomról Cescyről szólnak. Annyira könnyű volt minden édesapám halála előtt. Valahogy nem tűnt az élet ennyire keserűnek. Akkoriban több barátot szereztem, de mostanában rá kellett jönnöm arra is, hogy idegesítő, flegma stílusomra nem mindenki vevő, viszont tekintettel vannak az emberek a szeretet ünnepére, így mindenki félreteszi bajait. Az agyalásomat egy hangos kopogás zavarja meg, így gyorsan kipattanva a kádból vizes lábam miatt majdnem nyakamat töröm.

• Szia, édes! Úristen, ne haragudj! Mindjárt készen vagyok! –kijelentésem természetesen messze járt a valóságtól, de azért azt mégsem mondhatom, hogy még csak most szálltam ki a kádból.

Magamra csavarom kedvenc törölközőmet, majd a tükör elé állva, cicás festéssel emelem ki szemeimet. Szemhéjamra kék festéket kenek, majd a füstös tekintetemet is megvadítom a ruhával megegyező színben pompázó szemceruzával. Figyelemmel vagyok arra is, hogy az említett dolgot emeltem ki arcomon, így számra már csak egy halványrózsaszín rúzst varázsolok, majd hajamat leengedve, mosolyogva lépek ki a fürdőszoba ajtaján. 

Felkapva a kiválasztott fehérnemű szettemet, melltartóm pántjait a fiókba süllyesztem. Sportos alkatomat, a ma vásárolt ruhával takarom el, majd derekamnál lévő szalagot, masnira kötöm. Kilépve a menedéket nyújtó helységből, a nappali felé veszem az irányt. Barátom kacagva nézi a Marca által létrehozott vicces rajzfilmet, ahol a fő téma a két rivális csapat. Özil gülüke szemeit megpillantva, kacagva figyelem a már sokszor hallott mondatot, miszerint „Viva Real Madrid!” Szerettem ezeket a meséket, de valahogy nem tetszett az, hogy ennyire idiótának állítják be a két csapatot. Természetesen jó volt egy-egy unalmas estén hatalmasokat nevetni Sergion, de tudom, hogy ilyenkor néha mit éreznek a srácok. Tavaly Ramosnak ezen durrant el az agya, és ez volt a nyomós indok arra, hogy lelépjünk Olaszországba.

Nevetésemet meghallva kísérőm felpattan a kanapéról, majd egy gombnyomással eltűnteti előlem Mourinho alakját.

·         Úristen… - hangja elfúl, amikor végignéz rajtam, majd közelebb lépve hozzám, két hatalmas puszival jutalmazza tökéletes megjelenésemet.

·         Te is jól nézel ki, szépfiú. –mosolyogva bámulom elrévedt tekintetét, majd egy fekete pénztárcáért nyúlva, a fontosabb irataimat elrejtem a hosszúkás kiegészítőben. Sürgetően tekintek barátomra, aki egy mély meghajlás után, végre elindul a kocsija felé. Bezárva az ajtót, mosolyogva tekintek a barna szempárba.

·         Mehetünk hölgyem? –órámra pillantva tudatosul bennem az, hogy már félórája ott kéne lennünk. Ahogy Mout ismerem, addig, ameddig mindenki meg nem jelenik, nem kezdenek hozzá a vacsorához.

·         Remélem, tudod, hogy hála csiga tempódnak, az edző szívatni fog minket a következő edzésen. – kacagva dobom hátra hajamat, viszont meglátva kísérőm döbbent és lesokkolt fejét, megállok a mozdulatban, hogy kezeimet hasamra szoríthassam.

·         Van egy kis kék rész a szemedben. –kijelentését meghallva, határozottan mondhatom, végre boldog vagyok. Talán egy kis felszabadultság kellett ahhoz, hogy ne a begyepesedett Larissa induljon el a vacsorára. Vagy talán barátom jelenléte dobott ekkorát hangulatomon? Esetleg az, hogy végre láthatom Sergiot újra öltönyben?! Fogalmam sincs igazából.

(Beyonce-Halo)
Mindig is utáltam a nagy bevonulásokat, de tekintve arra, hogy mind a ketten híres személynek számítunk, nem tehetünk ellene semmit sem. Már előre sejtem, hogy a holnapi szennylapok címlapját kérdőjelek fogják díszíteni, hogy mi is van akkor most köztem, és a Real Madrid futballistája között.

Mosolyogva karolok partnerembe, ezzel is elejtve a fotósok számára egy-két célzást, miszerint nincs köztünk semmi párkapcsolat, csupán baráti szeretet lengi körbe az együtt töltött perceket.

Úriember létére kinyitja az étterem ajtaját, majd kezét derekamra téve, óvatosan betessékel. A helyiség tömve van blankókkal, és a focisták párjaival, mégis ami a legjobban meglep, az-az, hogy minden arc ismerősként köszön vissza. Megértem, hogy nagy befolyással rendelkezem a csapatban, és azt is, hogy mindenki sorsát a szívemen viselem, de azzal nem voltam tisztában, hogy mindenki szerelmét megismerhettem már az elmúlt hónapokban. „Larissa, hol van az eszed? Mi történt veled mióta Sergiotól elköltöztél?” A kis hangocska, ami egyre többször szólal meg a fejemben, kezd megrémíteni. Mi van akkor, ha skizofrén lettem? Jó természetesen ez nagy idiótaságnak hangzik, de más magyarázatot nem találok ezekre a dolgokra.

Gondolataim után feszélyezve veszem le magamról a kabátomat, amit barátom készségesen vesz ki a kezemből, és akasztja fel a sajátja mellé. Sergio csodálkozó tekintettel indul el felénk, megjelenése, mint mindig, most is tökéletesre sikeredett. Az Armani öltöny önkényesen veszi fel alakját. Úgy tűnik összeöltöztünk egy kicsit, ugyanis a fehér ing helyett, világoskékben jelent meg előttünk. 

Az ezer wattos mosoly most is ott virít arcán, majd szemeibe nézve különös érzés szorítja össze szívemet. Karjaiban a kis Catat tartja, aki férjem nyakához hajolva próbál elbújni a figyelő szempárok elől. A kicsi lány nem mindenkivel barátkozott össze a csapatból, Benzematól például egyenesen retteg. Bármit is hoz neki a francia, legyen az egy plüssmaci, valami édesség, esetleg egy aranyos kis ruha, semmit nem fogad el a férfitól. Persze ezeken jókat kacagunk, de látjuk, hogy a csatárunknak nem esnek jól ezek a dolgok, hiszen nem érti a miérteket. De most visszatérve Ramosra, éppen elkapom azt a tipikus vetkőztetős tekintetét.

·         Sziasztok! –elég érdekes, hogy egyetlen nézésével még mindig zavarba tud hozni. Engem, aki lényegében senki előtt sem szégyellős, hiszen az évek megtanítottak arra, hogy nem lehet külön öltözőért nyafogni egy koedukált csapatban. –Coentrao, haver! Látom a hölgy nincs egészen beszámítható állapotban, így téged kérdezlek. Láttátok az ülésrendet? –miért érzem azt, hogy valaki nagyon ki akart velem szúrni? Hangját meghallva, gerincem mentén futkos a hideg, majd alig láthatóan megrázom a fejem. Illata körbelengi a kínos beszélgetést, így jobbnak látom, ha most elmegyek, és megnézem azt a bizonyos listát. Az egyik hatos asztal felé lépkedve, hátamon érzem perzselő tekintetét, mire kecsesebb járásomat elővéve, telefonomat kiveszem a tárcámból. „Ne bámulj, mert a végén még elolvadsz, és fel kell takarítani a földről. Csókok, L.” Nem éppen kedves üzenetemet elküldtem Ramosnak, majd az asztalhoz érve, sokkolva nézem meg a névjegykártyákat.

·         Ramos, Morrison, Swallow, Ronaldo, Marcelo, Pepe. És a szőke herceg hol foglal helyet?! –a szavakat suttogva ejtem ki számon, majd már csak Callejón mosolygós arcával nézek farkasszemet.  Felé tipegve vigyorom egyre jobban szélesedik, majd megállva a most már velem egy magas srác előtt, büszkén tekintek végig a társaságon.

·         Boldog vagy, hogy most már a csapat felével körülbelül fel tudod venni a harcot. Igaz?! –kacagásom betölti a termet, szinte mindenki tekintete rajtunk akad meg. Én megértem, hogy most a csendesen diskuráló társaságok háromnegyedét felvertem nevetésemmel, de régen éreztem már ilyen jól magamat. Mourinho megkocogtatja poharát, ezzel is jelezve, hogy szót kér magának.

·         Köszönöm szépen, hogy megjelentetek ezen az apró vacsorán.

·         Apró, vagy 150 emberrel… - próbáltam halkan beszélni, de a spanyol fiú meghallotta mellettem, így majdnem fulladásos halált halt szerencsétlen.

·         Igen Larissa, apró vacsorán. –mindenki egy emberként tekint hátra ránk, közben Callejón mellettem egyre jobban köhög, és vörösödik a feje. Próbálja röhögését inkább fuldoklásnak mutatni, kisebb-nagyobb sikerrel. –Remélem mindannyian elégedettek lesztek a felszolgálással és az ételekkel is. Fantasztikus évet zártunk, és januártól megállíthatatlanok leszünk! Boldog Karácsonyt Mindenkinek! –mindenki egyszerre kezdi el a „Feliz Navidad!” mondatot kántálni. Egy férfias kéz simul derekamra, aminek köszönhetően kiráz a hideg.

·         Feliz Navidad cica! –meghallva a mély hangot, szívem eszeveszett tempóval kezd el verni. Mindezt a fülembe suttogja, majd kicsit fordítva testemen, apró csókot lehel kipirosodott arcomra. Lesokkolt tekintettel ülök le a névkártyával ellátott helyemre. A mögöttem elhaladó személy, a ’1 million’ híres illatát húzza maga után. Végigsimítva vállamon, elégedett tekintettel nézi végig, ahogy testem megremeg érintése alatt. –Látom, még mindig nagy hatást tudok rád gyakorolni. –szelídnek nem mondható kacsintást intéz felém. Arcom teljesen átszellemül, és azt hiszem ezt Sergito is észreveszi rajtam, ugyanis a férfias vonásokon őszinte érdeklődést vélek felfedezni. Felállva a székről megigazítom ruhámat, amit férjem élvezettel teli tekintettel néz végig. „Rendben szivi, ha így akarod, legyen így.” Fél lépéssel közelebb lépve hozzá, hajába túrok, majd füle mögé adva egy puszit, egyetlen mondatot suttogok a fülébe.

·         Játék indul. –kaján vigyorral a képén kezd el szuggerálni, úgy tűnik mondandóm elért az agyáig. Coentraoék felé elindulva, felfedezem a kis Catat édesapja kezében. -Szia, hercegnő! – barna szemeit hatalmasra nyitja, így kacagva veszem kezeimbe a csöppséget. Egy cuppanós puszi segítségével, elérem, hogy nevetve kapjon a nyakamban elhelyezett nyaklánc felé, majd apró kezei közé véve megpróbálja kitépni a fehérarany ékszert. Sergio szeme megvillan a háttérben, ugyanis azt a nyakéket még tőle kaptam körülbelül három hónapja. –Jó kislány voltál? Mourinho bácsi meglepett már valamivel? –gügyögve beszélek keresztlányomhoz, valahogy minden alkalommal átszellemülök, ha őt tartom a kezeim között. Ilyenkor jövök rá arra, hogy ha négy hete az a bizonyos teszt pozitív eredményt mutatott volna, akkor Sergioval is minden rendben lenne. Vagy nem…

Gondolataim teljesen elkalandoztak, olyan dolgok, emlékképek ugrottak be az agyamba, amitől most jelen esetben zavarba jönnék, viszont régen még csak meg sem fordult a fejemben ennek a szónak a jelentése. Azt hiszem, Ramos sem gondolhatott másra, ugyanis felvéve velem a szemkontaktust, érdekes ábrázattal indul el felém. Cata csupán pár szót tud, ezért folyamatosan a zsiráf szót ismétli pösze hangon, de a hatodik kijelentés után, már nem tudok rá koncentrálni. Minduntalan férjem teste, és mozgása férkőzik a tudatomba, így Roninak átadva a gyereket, a hátsó bejárat felé veszem az irányt. Kilépve a friss levegőre, testem megborzong a hidegtől, de nekidőlve a neves étterem falának, tárcámból előveszek egy szál cigit. Vész esetén mindig van nálam egyetlen szál, és úgy érzem, most jött el annak az ideje, hogy elszívjam, és oxigén hiányos állapotba kerüljek. Megérezve a markáns illatot, az ajtó felé kapom a fejem, de csalódva tekintek az üres terület felé. Most komolyan, annak örültem volna, ha kijön utánam?! „Larissa ennyire idióta nem lehetsz. Ne várd, hiszen ő is azt akarja, hogy te lépj.” Azt hiszem, ideje lenne elmennem egy dili dokihoz, ugyanis egyre gyakrabban fordul elő az, hogy magányomban önmagammal társalgok. Mély levegőt véve, egyre erősebben érzem illatát, majd a cigit a számhoz emelve, hatalmasat szívok bele. Testem már libabőrös a szél miatt, mégsem fordul meg a fejemben az, hogy bemenjek a kabátomért. Így is, ha Mou megérzi rajtam a cigaretta szagot, nekem végem. Jobb vállammal a falat támasztom, viszont hátulról egy meleg test simul nekem. Egy kéz siklik hasamra, majd egy ajak érinti fülemet.

• Ha játszani akarsz, játszunk. Édes, túl nagy kísértés vagy most számomra. –minden szó után, egy-egy csókot hint bőrömre, és ezt az is megkönnyíti, hogy a ruha nem takarja a vállaimat és nyakamat. Készségesen simulok kezei közé, most túlontúl jól érzem magam ahhoz, hogy csak úgy ellökjem magamtól a szeretett férfit. Tekintve arra, hogy most már csak fél fejjel vagyok kisebb nála, önkényesen dörgölőzöm csípőjéhez. Egy halk sóhajjal reagál előző tettemre. Megfordulva kezei között, kezemet arcára simítom, majd ajkaimmal közelítek szája felé. Már éppen utánam kapna, mikor nevetve húzódok hátrébb.
• A játék elkezdődött. –kacsintás után kint hagyom a megvadult spanyol macsót, majd a helyem felé tipegve figyelem a még beszélgető csoportokat. Mourinhoval felvéve a szemkontaktust, mosolyogva bólintok neki, majd leülve a székemre, a többieket is megkéri, hogy foglaljanak helyet.
• Amikor a nyakadon lévő piros foltra nézek, miért támad olyan érzésem, hogy te nagyon is tudod, hogy hol van Ramos?! –Cris kérdésén már nem tudok meglepődni, viszont felesége szemében őszinte örömöt vélek felfedezni.
• Kiment levegőzni. –amint kiejtettem a számon ezt a mondatot, abban a pillanatban Sergio is megjelent. Metsző nézéssel rám pillant, majd mellettem helyet foglalva, végigsimít a combomon. Kicsit megugorva a hirtelen jött támadástól, többen sunnyogó tekintettel kezdik el szuggerálni az étlapot. Hogy miért csak többen? Azért, mert drágalátos portugál barátom, nem bírja megállni ezt a helyzetet beszólás nélkül.
• Értem én, hogy mit értetek ti levegőzés alatt. Gondolom Lari kimentél, és elájultál, spanyol barátom pedig mesterséges lélegeztetéssel hozott vissza az élők közé. –ironikus hangját meghallva, csupán elhúzom a számat.
• Én a helyedben nem tippelnék, hanem a Barcelona ellen próbálnám eltalálni a kaput. –visszavágásom követően megfagy a kis társaságunk, Ronaldo pedig csapkodva pattan fel az asztaltól. Most komolyan, én is sok mindenért megsértődhetnék, még sem teszem.
• Lari, karácsony van. Miért vagy ilyen rosszindulatú?! –húgom szemeibe könny gyűlik, majd szomorú ábrázattal kezdi el szuggerálni az asztalt. Cata értetlenül pislog, valószínűleg tekintve a korára, nem ért semmit. Felállva az asztaltól, elnézést kérek mindenkitől, majd barátom felé indulva, megpróbálom kibékíteni a portugál zsenit.
• Roni, várj már! –savanyú tekintettel fordul hátra, majd amikor meglát engem, még gyorsabbra veszi lépteit. „Jó, ha te így, akkor én is.” Mindig is tudtam magas sarkú cipőben futni, igaz nem úgy, mint egy kényelmes sportcsukában, de így is elég jól ment. Nagy nehezen elértem barátomat, majd se szó, se beszéd nélkül nyakába borultam. Úgy álltunk a hűvös madridi utcán, mint két idióta. Komolyan mondom. Hiszen én hátulról fogtam közre izmos testét, ő pedig megkövülten állt, és tűrt. –Ne haragudj. –valaki elkapja derekamat, és mind a kettőnket teljes mértékben átölel. Nem tudom, kinek lehet ilyen hosszú keze, de letekintve a koponyát ábrázoló tetkóra, rá kell, hogy jöjjek, Marcelo jött utánunk.
• Annyira szeretlek titeket! –Pufi, mintha szipogva ejtené ki a szavakat, de ebben nem vagyok egészen biztos, ugyanis egyre jobban présel a portugál testéhez.
• Drágám, ez nem az a film. –Ronaldo kacagására figyelek fel. Annyira hiányoztak már az életemből ezek az emberek, és igazából mindig olyankor jövök rá, hogy valakire szükségem van, amikor már majdnem elveszítem. –Tudjátok srácok, ti vagytok a legfontosabbak az életemben. Sajnálom, hogy mostanában olyan bunkó módon viselkedtem mindenkivel. –hátrébb lépve a focistáktól, már-már könnyeimet nyeldesem.
• Megértjük, hogy mit miért tettél. És azt is megértjük, hogy így láttad jónak ezeket a dolgokat. Örülök, hogy végre rájöttél, hogy fontosak vagyunk neked. Marcelo a minap tudod mit mondott nekem? –értetlen tekintettel fordulok néger barátom felé, de ő csak lesütött szemekkel kezdi el vizslatni a cipőjét. –Mondod, vagy mondjam?! –figyelmeztető hangjának hatására Pufi összébb húzza magát, majd halk hangon motyogni kezd.
• Eszembe jutott az a nap, amikor mentünk neked ruhát venni. Attól féltem mindig is, hogy elveszítelek, ha Sergioval összeházasodsz. De nem ellenkeztem semmiben, hiszen tudtam, hogy ez neked fontos, és így legalább boldog lehetsz azok után, amit átéltél ez alatt az év alatt. Mégis úgy érzem, hogy elveszítettelek téged. Mikor tudtunk utoljára normálisan beszélgetni? Mikor kezdtük el kikészíteni Öziléket egy-egy haditervvel? Talán úgy igazán az esküvő előtti időszakban. És most felreppentek azok a hírek is, miszerint eligazolsz tőlünk. Lari, én nem akarlak téged elveszíteni, de mégis úgy érzem, hogy ezt már régóta nem én döntöm el. –hangja mondandója végére már kiabálássá fajult. Nem is vettem észre, hogy mennyire eltaszítottam magamtól böngyör hajú barátomat. Kezemet arcára simítom, majd egy szerény mosoly kíséretében, apró puszit adok nyugtatásképpen arcára.
• Nem igazolok el. Van egy nagy gondom, amit nem akarom, hogy bárki is megtudjon, viszont ha kell, mindenki megtudja. Tudom, hogy nem értitek most ezt a nyelvet, de úgy érzem, hogy úgy könnyebb nektek, ha tudatlanok maradtok. –spanyol hadarásom után szívemben erős fájdalmat érzek. A hátsó ajtón besurranva, az egyik kiszolgáló kocsiról leveszek egy üveg vodkát és egy üveg whiskyt, majd kabátomat felvéve, gyors léptekkel hagyom el az éttermet. Tudom, hogy nem volt szép dolog az, amit tettem, de úgy érzem, most ez volt a helyes döntés.

(Dyland & Lenny - Pégate Más)

Kilépve újra a hűvös levegőre, immáron már kabátban, és egyedül folytatom az utamat. Szerencsére a Santiago Bernabeu stadion körülbelül 15-20 perc sétára van az étteremtől, így ez még nem is az-az eget rengető távolság. Tekintve arra, hogy nincs nálam a kocsi kulcsom, sem az Audim, sajnos gyalog kell elindulnom. Kibontva a vodkás üveget egy pillanatra megállok, majd hét korty után, köhögve emelem el a számtól az alkoholt. Mindig is utáltam a vodkát, de a whiskyhez még nincs hangulatom. Vigyorogva sétálok tovább a kihalt utcán, csupán cipőm kopogása ad egy kis életerőt. Telefonom ütemesen kezd el rezegni pénztárcámban, így elővéve azt, ránézek a kijelzőre. Ramos mosolygós feje jelenik meg a Blackberrym hátterén, így újra a számhoz emelem az alkohollal teli üveget. Ha így haladok, nem kell sok idő ahhoz, hogy részegen feküdjek valamelyik pad alatt, a stadiontól távol. Kacagva dobom hátra hajamat, majd az előttem termő férfi mellkasának ütközök. Felnézve az ismerős szemekbe, csupán átadom neki az üveget, mire se szó se beszéd nélkül, meghúzza a tartalmát. Vigyorogva nézem végig, ahogy nyeli a butító folyadékot, majd mikor már a sokadik kortyot is eltávolította, kikapom a kezéből, és én is iszok pár felesnek megfelelőnyit. A férfi belém karolva elindul a stadion felé. „Úgy tűnik, eléggé ismer már engem.” Bokám sajgását már egyáltalán nem érzem, csak arra leszek kíváncsi, hogy milyen segítség kell ahhoz, hogy levehessem magamról a gyilkos cipőt, ugyanis körülbelül kétszeresére dagadt azóta, amióta elindultunk. Na, nem mintha eddig nem lett volna másabb a színe és a mérete, de most már egyre nyilvánvalóbb a dolog.

• Miért jöttél utánam? –kérdésemet meglepően folyamatosan el tudom még mondani. Igaz, agyam még csak most dolgozza fel azt, hogy mit is tettem fel a spanyolnak.
• Azt mondtam mindenkinek, hogy engem hívtál, el kellett menned, és hogy mindenkitől elnézést kérsz, és boldog karácsonyt kívánsz. –nevetve lépegetek tovább, majd az egyenes talajon majdnem összehozok egy hatalmas esést. –Na, kislány. Ilyennek sem láttalak még. –a spanyolnak igaza van, hiszen ha részeg is voltam, akkor is tudtam egyenesen járni. De ezt a kijelentését betudom annak, hogy senki nem tudja, mi van a lábammal.
• Callejóóóóóóón, csak menj és fogd be a számat. – keze lecsúszik derekamról, így már nincs meg az a biztos tartás sem. A következő lépésnél sikeresen a földön kötök ki. Szám legörbül, kisgyerekként kezdenék el sírni, de a fiatal srác letérdelve elém, megfogja államat és kényszerít, hogy nézzek a szemébe.
• Bocsi, tartani akartalak, de kétértelmű mondatot mondtál, ezáltal kicsit eljátszadoztam a gondolattal, hogy mi lenne ha… de rájöttem, hogy neked van férjed, nekem pedig van barátnőm, és amúgy is jó haverként tekintek rád, és nem úgy, mint egy nőre. –Callejón monológján csak pislogni tudok, majd mikor leesik pár szó abból, ami elhagyta a száját, hatalmas kacagással eldőlök újra a földön. A vodkás üveg kigurul a kezemből, így mint egy csecsemő, elkezdek térden csúszni az éltető nedű felé. Kicsit kiszáradt a torkom, és tekintve arra, hogy nincs nálam jég, be kell érnem egyelőre még a Finlandiával. –Most min nevetsz?
• Egy szót félremondtam, és te rögtön elkezdtél kombinálni, majd a gondolatmeneted miatt, - amin minden férfi átesik legalább egyszer-, magyarázkodni kezdtél, és ez annyira rád vall. –kisfiús tekintetén jót mosolygok, majd gügyögés közben egy cuppanós puszival jutalmazom gyerekes fejét. –Messze vagyunk még?! –nyelvem egyre lassabban pörög, agyam pedig kezd kikapcsolt állapotba kerülni. Bokám lüktetéséről természetesen nem is beszélve...
• Lari, ha felnéznél, és nem kúsznál az üveg felé, mint valami alkoholista, rájönnél, hogy éppen a bejárat előtt fekszel a betonon. –bamba tekintettel pillantok fel a hatalmas feliratra, majd feltápászkodva a földről, tipegve indulok el a kivilágítatlan pálya felé. 

Bekopogva a biztonságiakhoz, kérek egy kis fényt, mire szemeimbe nézve, mosolyogva kapcsolják fel az összes reflektort, ami a Bernabeuban található. Az öltöző felől érdekes hangokat hallok, majd belépve a hatalmas helységbe, lesokkolt tekintettel nézek végig a félmeztelen fél csapattal. Érdekes fogalmazásomnak köszönhetően, fuldoklásos nevetést tudok felmutatni az engem figyelő embereknek, majd kibontva a whiskys üveget is, amolyan „emelem poharam” stílusban köszöntöm a srácokat. Meghúzva az üveg tartalmát, kicsit megszédülök, majd az éppen belépő Callejón kezébe nyomom az alkoholt. Helyem felé lépkedve, még egyszer körbekémlelem a csapatot. Özil, Coentrao, Sergio, Callejón, Marcelo, Pepe, Benzema öltözött át megfelelő ruhába. Beállva helyemre, kinyitom a nekem fent tartott szekrényt, majd elővéve egy stoplist, és egy Adidas mezt, gyors mozdulatokkal próbálok meg átvedleni. Hogy miért csak próbálok?! Azért, mert most valószínűleg több alkohol van a véremben, mint cukor, és ezért nem tudok józanésszel, gyors mozdulatokat végezni. A srácok természetesen hangos hahotázásba kezdenek, de ez csak még jobban felbőszít, így kicipzárazva ruhámat, immáron már csak fehérneműben, és magas sarkúban állok a vegyes futballistákból álló csapat előtt. „Akár egy pornófilmben.” Gondolatmenetemnek köszönhetően kilépek a cipőmből, majd megfogva az edzőcuccomat, úgy ahogy vagyok, elindulok a pálya felé. Kiérve a folyosóra, magamra kapom pólómat és nadrágomat, majd a zoknit és a cipőt a kispadra tartogatom. Nem is gondoltam arra, hogy mennyien láthatták most a kritikus állapotban lévő lábamat. Viszont ennek ellenére, valahogy egy csepp félelemérzet sincs bennem, hiszen mivel férfiak, ezért biztos vagyok benne, hogy egyik sem a bokámat bámulta…

Callejón utánam lépkedve egy üveg vizet tart a kezében, majd átnyújtva azt, megvárja, még megiszom minimum a felét a két literes flakonnak. Agyamra a jótékony köd már egy ideje letelepedett, de tekintve a játéktól jövő adrenalinra, a friss levegőre, és az előbb elfogyasztott vízre, kezdek kicsit kijózanodni. Hálás tekintettel nézek a fiatal srác felé, majd felvéve cipőmet, elkezdek melegíteni. Ha a focisták nem is, én biztos, hogy játszani fogok ma este. Most ez kell nekem. Felpillantva a lelátóra, meglátom edzőmet és húgomat a portugál zseni oldalán, így mosolyogva intek nekik. Annyira érdekes, hogy ez a csapat valóban egy családnak számít már. Jóban, rosszban, depiben és happyben együtt vagyunk. Engem sem hagytak el, még akkor sem, amikor mindenkit csak bántani tudtam. Igaz, megpróbáltak észhez téríteni, de ezt nem rossz szóval tették meg.

 A többiek felfutnak a pályára, megkezdik a bemelegítést, én pedig a lelátóhoz sétálok.

• Marcelo! Gyere ide! –Roni cselekvését összehúzott szemekkel kémlelem, ugyanis nem szeretném, ha pont a bocsánatkérésem előtt kezdenének el balhézni. Pufi a cselekménysorozatot értetlenül követi végig. Ha ő ilyen, akkor szerintük én most mire gondoljak? –Tudod Lari, ezt még a születésnapodra vettük ketten. Oda szerettük volna adni, de pont aznap történt Marcelo elrablása, így teljesen kiment a fejünkből. Utána következett az esküvő és a nászút, így ismét nem tudtuk átadni neked. Igaz egy kis apróság, de mindig azt hangoztattad, hogy „Fehér szív…”
• Fehér lélek, madridista leszek, amíg élek. –mosolyogva fejezem be monológját, majd amikor átnyújtják nekem a gyönyörű Real Madridos nyakláncot, könnyes szemekkel tekintek fel rájuk. Hajamat elhúzva az útból, Ronihoz fordulok. –Nagyon tetszik, köszönöm szépen! –hatalmas puszival köszönöm meg még ezerszer ezt az ajándékot. Tudom, hogy számukra nem volt drága, mégis ennek a nyakláncnak eszmei értéke van számomra. Zokogva Pufi nyakába ugrok, majd összefüggéstelen szavakat suttogok a fülébe, amin elkezd nevetni. –Szeretlek titeket, és bármi is történjen pár nap múlva, gondoljatok erre a mondatomra. –látom a kérdéseket megcsillanni tekintetükben, de én csak összeszorított szemekkel rohanok a pálya felé. A többiek sikeresen végeztek a bemelegítéssel, így beállva csatár posztra, megvárom, még mindenki elrendezi egymással, hogy ki hol játszik ma este.

A labdát végre útjára indítjuk, aminek a bokám nem örül annyira, mint a szívem. Szárnyalok a boldogságtól, hiszen a karácsonyt azokkal tölthetem, akik igazán fontosak nekem. Igaz, hiányzik a csapatból még pár ember, és Cescyt is jó lett volna látni ma este, de ez bizonyos okok miatt sajnos nem jött össze. Tessa és Ronaldo felállva Mou mellől, gondolom, hazafelé veszik az irányt. Innentől kezdve nem törődök senkivel, csak az érzéssel, miszerint lelkem végre felszabadult a kezdeti fogság alól, és ennek még bokám egyenletes lüktetése sem szabhat határt.

Elindulva Sergioék kapuja felé, a védő rám emeli barna szemeit, amiben csupán csak vágyat látok megcsillanni. Alig láthatóan megrázom a fejem, majd folytatom a támadást. „Miért kell ezt csinálnia? Csupán megnehezíti a dolgomat ezekkel a megnyilvánulásokkal.” Már a kapu előtt járok, amikor Pepe ügyesen szerel, és Callejónt indítva, elindul a mi térfelünk felé. Marcelo gyors iramban majdnem eléri a spanyol gyereket, aki lepasszolja a játékszert a jobbhátvédnek. Ramos haja csak úgy lobog a szélben, de már nem sokáig tud futni a labdával, ugyanis hátulról, nagyon csúnya belépővel intézem el lábát. Tekintve arra, hogy nem tudtam rögtön kihúzni bal bokámat, én is vele gurulok. Összeszorított szemekkel fekszek a földön, mire megérzek egy férfias testet, majd egy kezet, ami végigsimít arcomon. Letörölve könnyeimet szájon csókol, amire szívem és testem is érdekesen reagál. Agyam azt kiálltja, hogy most kell abbahagynom, most kell eltolnom magamtól, még sem vagyok képes rá. Lábaimat átkulcsolom derekán, majd kicsit lökve rajta, fordítok a felálláson. Szenvedélyes csókunknak az a következménye, hogy Mourinho bekiált a srácoknak, miszerint takarodó van, majd amikor mindenki elhagyja a pályát, még a villanyt is ránk kapcsolják.

·         Szeretlek. Feliz Navidad! –egyedül én nem mondtam még neki a jókívánságot, de tekintve arra, hogy ma lesz szent este, boldog mosoly terül el az arcomon. Végigcsókolva arcát, álla felé veszem az irányt, majd felülve csípőjén, pólójánál fogva magamhoz húzom. Levéve róla a felsőt, végigsimítok izmos hasán, majd háta mögött ismét átkulcsolom lábaimat.

·         Én is szeretlek, már nagyon hiányoztál. –szívemet melengeti ez a mondat. Nem gondoltam volna, hogy még képes úgy rám nézni, úgy hozzámérni, mint régen. Most mégis itt vagyunk a Bernabeu pályáján, és csupán egymást közelségét élvezzük, hiszen ki tudja, mit hoz a holnap…

(Tessa)

(Michael Buble ft. Thalia - Feliz Navidad)

Ez a nap is ugyanúgy indult, mint már egy éve körülbelül minden nap, azaz csodásan. Mert ki ne szeretne reggel egy szeretetteljes ölelésre, vagy éppen egy „Jó reggelt!” csókra ébredni. Nekem hál istennek megadatott, hogy ebben legyen részem.  Szememet kinyitva még mindig nem hiszem el, hogy a portugál futballcsillag mellett ébredhetek, aki jelen esetben engem bámul, és nézéséből ítélve már jó ideje folytatta ezt a cselekvést. Még pár percnyi egymást bámulás és nevetgélés után meguntam a sokáig tartó semmittevést és az éjjeliszekrényen lévő telefonomért nyúltam, kíváncsi voltam hiányoztam-e valakinek az éjszaka, ugyanis amióta Ramos egyre többször keltett fel a telefonom csörgésével, azóta minden este lenémítom a telefonom. Meglepetésemre igen volt a válasz arra, miszerint kerestek az este. A mobilom 36 üzenetet és 109 nem fogadott hívást jelzett. Felhúzott szemöldökömet szerintem még a holdon is látták, mivel nagyon meg voltam lepődve, hogy még csak 9 óra, és már ennyi elmulasztott hívással rendelkezem. Megnyitottam pár üzenetet, hogy tudjam, miért ez az SMS özön. A legtöbbjük körülbelül ugyanarról szólt: „Bármi áron, de Larit ma el kell hoznod! Mourinho”, „Remélem tudtál beszélni a nővérkéddel, hogy ott kel lennie, mert ha nem esküszöm, elmegyek érte és a hátamon hozom el! Ja, amúgy Marcelo voltam!”, „Megbeszéltük Pepével, hogy ha Lari nem jön el a vacsorára akkor odavisszük a rendezvényt a lakására. Menyire nagy az a ház? Özil”. Az üzeneteket olvasva akarva akaratlanul is óriási mosoly húzódott az arcomra. Mindenki ismerte már annyira a nővérkémet, hogy tudták, hogy semmi kedve nem lesz elmenni a ma este rendezett Real Madrid ünnepi vacsorára. Nem őz ő stílusa ez a kiöltözős puccos rendezvény, én viszont annál inkább szerettem az ilyesfajta összejöveteleket. Szerettem kiöltözni, persze csak bizonyos határok alatt. Mivel tudtam, hogy a többi SMS is csak ugyanazt tartalmazza visszatettem a telefont az éjjeliszekrényre és újból szerelmem felé fordultam. Egy csókot nyomva szájára felálltam és elindultam a gyerekszoba felé. Cata hangját még nem hallottam, ezért arra a következtetésre jutottam, hogy még nincs fent, majd benézve a gyerekszoba ajtaján, sejtésem be is igazolódott. Két kart éreztem, ahogy átfonódik a derekamon. Behúztam az ajtót, majd a zár kattanása után hirtelen megfordulva egy csókkal lepem meg a szívtiprómat. A következő pillanatban pedig a hátamat már a hideg falnál tudhatom. Roni vággyal teli csókjait apró nyögésekkel kísérem, próbáltam megálljt parancsolni magamnak, mivel már eléggé elszaladt az idő, a fodrász vár és még a boltba is el akartam menni valami ruha után kutatni, de a próbálkozásom sikertelenül hatott. Szenvedélyes csókcsatába kezdtünk, aminek a végén már mindketten az ágyat nyomtuk. Roni két kezemet a fejem mellé fogva a nyakamat kezdte el apró puszikkal ostromolni, majd egyre lejjebb haladt.

·         Ne, ezt most ne kezdjük el! – kérésemet Roni mintha meg se hallotta volna folytatta a nyakamnál elkezdett utat a felsőtestem alsó része felé. Utálom, amikor nem hall csak előre, mint a gőzmozdony. Fogásából kiszabadítva a kezemet fordítok a felálláson, így már Roni csípőjén csücsülök. – Totál késésben vagyunk, tehát nem lenne jó ötlet most egymást még jobban felhúzni.

·         Ennél is jobban? – kérdő hangon, de nevetve szegezte nekem a kérdést, majd feltámaszkodott az alkarjára, hogy ha szeretnék még valamit mondani, akkor azt most tegyem meg.

·         Igen ennél is jobban. Reggelizzünk meg, vagyis inkább ebédeljünk, aztán elmehetnénk a boltodba, hogy nézzünk nekem valami ruhát estére, utána nekem fodrászhoz kell mennem. Végül meg kell keresnem Larit, hogy elrángassam a vacsorára. – a mai teendők felsorolása közben a gardrób felé vettem az irányt, hogy egy egyszerű póló farmer összeállítást keressek magamnak.

·         Még mindig nem akar eljönni? – Roni fejét csóválva ült fel az ágyon, majd kaján vigyorral kezdett el felém lépdelni, és ugyanott folytatta a csókolgatást, ahogy az ágyban abbahagyta.

·         Hé, állj le te csődör, ha nem látnád, éppen öltözök, és jó lenne, ha te is ezt tennéd, mert még nem csináltunk semmit és el fogunk késni szokásunkhoz híven. – szeleburdi férjem nagyot sóhajtva veszi tudomásul, hogy ismételten igazam van. Saját ruhásrészéhez lépve ő is egy egyszerű póló farmer összeállítást választ ki. Bár azt nem mondanám, hogy az öltözési tempója is hasonlítana az enyémhez. Felöltözés után haját szálanként állítja be, mintha a házba nem lenne mindegy, hogy hogyan áll a sérója. – Királyfi már túl szép leszel. A végén még a hercegnők lecsapnak majd rád, én pedig hoppon maradok.

·         A királyfi csak az ő királynőjével és a kis hercegnőjével foglalkozik, senki mással. – haját félkészen hagyva lép mellém, egy csók után pedig elhagyja a hálószobát. A hajamat pár mozdulattal egy laza kontyba fogom fel, arcomat hideg vízzel frissítem fel és a konyha felé veszem az irányt.

Már az emeletről felismertem Cata kedvenc számának dallamait, ami mosolygásra késztet, hisz lányom kedvenc dalának énekese én vagyok. A tv-ben éppen az egyik karácsonyra átdolgozott dalom ment. Imádtam azt a számot és nem bírtam visszafogni, hogy ne énekléssel érkezzem meg a nappaliba. Roni már kipakolta az asztalra az elkészítendő ételt, de nekem most semmi kedven nem volt főzőcskézni, így leültem a kanapéra lányom mellé és együtt hallgattuk a tv-ben játszott karácsonyi számokat, nem törődve azzal, hogy a portugál nem mozog otthonosan a konyhában.

• SOS! Kérhetnék egy kis segítséget, ugyanis nem vagyok valami profi az omlett készítésben, és ahogy mondtad, ha nem sietünk el fogunk késni. – nevetve mentem be a konyhába kislányommal a karomon, akit etetőszékbe ültetem, majd egy csípőlendítéssel kiütöttem Ronit, a gáz elől.
• Hagyd inkább rám, mert a végén még a tűzoltókkal kell reggeliznünk, ha rád hagyom a főzést. – pár tojást felhasználva ütöttem össze a reggelit majd Roni elé letéve én is az asztalhoz ülök.
• Te nem eszel semmit? -  két villaemelés között jutott ideje  arra, hogy feltegye a kérdését, amire látható volt a válasz, azaz hogy nem.
• Vigyáznom kell az alakomra. Este nem szeretnék rosszul festeni a ruhámba, ami még azt se tudom, hogy mi lesz. – hopp egy apró célzás arra, hogy el kéne mennünk és vennünk valami ruhát, bár nem tudom, hogy Roninak ez a rejtett üzenet mennyire esett le.
• Mi az, hogy rosszul festeni? Olyan alakod van, hogy a topmodellek is megirigyelnék, rajtad minden jól áll. – egy félém irányított kacsintással erősíti meg a kijelentését, én pedig fejcsóválva veszem tudomásul, hogy nem vette a rejtet üzenetemet, miszerint irány a bolt. az emeletről a jól ismert SMS hangom szólal meg. Gyorsan felállva az asztaltól rohanok egészen hálóig. Két nagy sóhajtás után a kezembe veszem a telefonom és reménykedtem benne, hogy nem a következő tartalommal érkezet az üzenet: hozd a nővéredet.  Az SMS-t elolvasása után mosolyogva megyek le a lépcsőn és Roni orra elé tolva a telefonom szerintem sikerült eljuttatnom az agyáig, hogy el kell mennünk a CR7 névvel ellátott boltjába.

Reggeli után első utunk az egyik madridi bababoltba vezet, ugyanis a kis Cata is meghívást kapott a vacsorára, amin persze nem fog végig maradni. A helység két részre volt osztva így egyszerűen tudnak válogatni a lányos és a fiús szülők. A lány részlegen a rózsaszín cuccokat kikerülve indultam el keresgélni valami alkalomhoz illő öltözetet. Roni vérbeli profisággal kezdte el a ruhákat nézegetni. Néha-néha felmutatott pár neki tetsző darabot, de vagy túl egyszerű volt a kiválasztott ruha vagy nekem nem tetszett, de a végső öltözéket mégis a lányos apuka találta meg. Egy fekete ruhát talált középen egy bordó csíkkal, a mell alatti részre pedig egy arany-bordó szalag volt varrva. 

Roni meg se kérdezte, hogy tetszik-e hanem egyből a kaszához ment. Vagy ennyire ismer már, hogy tudta, hogy fog tetszeni, vagy nem is érdekelte a véleményem. Persze a kocsiban később elmondta, hogy ezt a ruhát akkor is meg vette volna, ha nem ebben lett volna a vacsorán. Nem sokat kellett utaznunk ahhoz, hogy megérkezzünk a CR7 névvel ellátott üzlet elé. Mivel fehér Audi Q7-et még nem láttam sehol, ezért bementem és gyorsan közbejártam egyszer a helységet, hátha megtetszik valami. Szerettem kiöltözni, de úgy gondoltam egy karácsonyi vacsorára senki nem fog nagyestélyibe menni, így egy egyszerű összeállításon gondolkoztam. Mivel nem találtam semmit az első körben visszamentem a bejárathoz, Roni ugyanis Larit várta, aki pont abban a pillanatban érkezett meg. Kiszállva az autójából egyenesen felém tart és a nyakamba ugrik. Nevetve viszonzom ölelését. Természetesen nem is mi lennénk, ha nem egyből beszélgetéssel kezdenénk a találkozónkat, de dumálás közben is célirányosan a női osztály felé vettük az irányt.  Mivel még én sem találtam magamnak semmilyen ruhát magára hagyom nővéremet és külön utakon kezdek el járni. Végig néztem vagy 50 estélyit, de úgy igazán egyik sem mozgatott meg. Végül a koktélruhák között volt az, amire azt mondtam, hogy akarom, és a fejemben már egy hozzá illő cipőt is elképzeltem. Egy fehér combközépig érő darabot találtam, amit elképzeléseim szerint egy vékony fekete bőrdzsekivel tökéletesen tudok majd kombinálni. 

Cipőt fölösleges lett volna venni, hiszen otthon van egy hozzá passzoló magas sarkúm, amit így tél ideje is fel tudok venni. 

Visszamentem a kiindulási pontra. Lari éppen a próbafülkében tartózkodott. Éppen egy kék csodát viselt, ami úgy ált rajta, mintha ráöntötték volna. Észrevette, hogy figyeljük, majd egy mosolyt eleresztve felénk a cipők felé igyekezett, de mire észbe kaptam már átöltözött állapotban a kijárat felé sietett. Utána futottam, mivel szerettem volna még egy lelki szöveget lenyomni neki arról, hogy el kell jönnie este, mert mindenki számít rá, de erre már nem volt lehetőségem, mivel mire kiértem már csak az Audija hátulját láttam mozgásba.

• A nővérem már le is lépett.– Roni felé igyekezve jelentettem ki neki ezt a tényt, amit valószínűleg ő is felfedezett.  Azon kezdtem el agyalni, hogy ha Lari meglátja az ülésrendet vajon mi képen fog reagálni. Régen még tudtam volna, hogy mi lett volna egy ilyen helyzetben a reakciója, de amióta Madridban élünk, teljesen kiismerhetetlen lett még számomra is a viselkedése. Gondolataim világából férjem hanga húz vissza.
• Amúgy  mi is mehetnénk, mert tudtommal neked időpontod van a fodrászhoz nekem pedig még beszélnem kell valakivel a családomból, hogy vigyázzanak ma Catara. – Cristiano Ronaldo hangsúlyt váltott, az-az igaza van. Ő utált elkésni, én viszont bárhova kell menni mindig késlekedtem. Tehát gyorsabbra vettem a tempómat és már az autóban is ültem. Szerencsémre nem haragudott rám, azért Roni, hogy mindig miattam késünk, így még egy fuvart is kaptam a fodrász szalonig.

Nem volt túl nagy elképzelésem a hajamat illetően, ruhámhoz próbáltam igazítani a frizurámat, így nem túl göndör fürtöket kértem.  A mosás, szárítás és göndörítés folyamata után a hajam menetre kész volt. Hívtam magamnak egy taxit és 20 percen belül otthon is voltam.

·         Hola! Megjöttem! – belépve a házba mintha senki sem lenne itthon olyan csend fogadott. Aztán gondoltam, hogy az emeleten kell keresni a házlakókat így lepakoltam az előszobában, majd az emelet felé indultam.

·         Tessa te vagy az ugye? – Roni már-már segélyhívó hangját hallottam meg a gyerekszoba irányából, úgyhogy jobbnak láttam, ha minél előbb megnézem, hogy mi folyik odabenn. Benyitva a szobába elkapott a röhögés, mivelhogy egy apa lánya párbaj szemtanúja lehettem. Az apa, az-az Roni próbálta felöltöztetni a lányát, csak hogy a lány nem akart felöltözni. Ez a sztori még egy mesébe is elmehetne, amilyen vicces szituáció volt főleg.  – Örülnék, ha segítenél és nem csak állnál ott.

·         Jó, jó segítek, de olyan aranyosak vagytok együtt, hogy muszáj voltam bambulni egy sort. Na, én átveszem Catat menj, készülődj te is. – odalépve mellé egy puszit nyomok az arcára, aztán kivéve kezéből a bordó ruhát Catara fordítom minden figyelmemet. – Miért nem hagytad apának, hogy felöltöztessen? Na ne nehezítsd meg a dolgomat kicsim, ne legyél makacs és enged, hogy rád adjam. – 5 percnyi küzdés után végül sikerül rávarázsolnom a ruhát. Felvéve az ölembe a háló felé tartunk, mivel ideje lenne nekem is elkezdenem készülni. Letettem Catat az ágyra én magam pedig a gardrób felé vettem az irányt.

·         Tess nem tudod, hol van az a szürke kék hosszú ujjú felsőm, aminek a mellkasán…

·         Van egy pirosas csík? – befejezve mondatát odadobom neki az említet felsőt, majd saját öltözetemet kezdem el kiszabadítani a dobozból. Egy, a ruhához illő fehérnemű felvétele után egy pillanat alatt magamon tudhattam a fehér ruhámat. A boltban említett cipő felvételével körülbelül 15centit emelek a magasságomon, aztán az ágyra kikészített bőrdzsekit magamra kapva jeleztem Roninak, hogy készen vagyok, és már indulhatunk is.

Az étterem elé érve mellkasomhoz szorítom Catat, hogy megvédjem őt a paparazzok villogó vakujától.  Megtéve a rövid kis távot a bejáratig belépek a meleg helységbe, majd lehámozom magamról a melegséget nyújtó kabátot, és ugyanezt teszem kicsi Cataval is. Beljebb lépve a társalgóba a Real Madrid egész serege lézeng az aprónak nem mondható helységben. Páran kiszúrnak minket, így egy kisebb tömeg vesz minket körül. Mindenki Catahoz beszél és vele játszik így én teljesen feleslegesnek érzem magam. Bambulásomat a büszke keresztapa szakítja félbe, aki kiveszi kezemből a kislányom majd a már tőle megszokott mosollyal vigyorog rám.

• Szabad lesz? – a brazil választ nem várva gügyög már a kislánnyal, mosolyom után pedig az asztalok felé sétál vele. Nyugodt szívvel hagyom Marcelonál a kis lurkót, hisz tudom, hogy bármennyire szeleburdi a focista, van egy komoly oldala is, csak nagyon jól titkolja. Mosollyal az arcomon keresem meg a nekünk fenntartott 4-es asztalt, ahol Roni már Pepével beszélt.
• Hola Pepe! – kérdésemet két puszi követi, majd férjem oldalán helyet foglalva várom a választ.
• Hola Tess! Régen láttalak. Miden rendben veled? – mondatai közben végig óriási mosollyal ült, ami engem is jobb kedvre derít.
• Igen, minden rendben van. Láttad már Larit? Félő, hogy nem fog eljönni és akkor mindenki kicsinál majd, hogy miért nem rángattam el. – nevetésemtől zengett egy pár másodpercig a helység majd kulturált ábrázattal fordultam Pepe felé választ várva.
• Igen már találkoztam vele, mikor utoljára láttam Ramossal beszélgetett. – Ramossal? Azt hittem most mosolyszünet van köztük, de az is lehet, hogy én maradtam le valamiről.

A vacsora lassan elkezdődött az asztalokhoz pedig elkezdtek szállingózni az emberek. A mi társaságunkba Marcelo érkezett meg először Cataval, később csatakozott hozzánk Lari, nem sokkal utána pedig Ramos is. Amint a Ramos házaspár az asztalhoz ért, Lari és Roni egyből egymásnak estek, és értelmetlen szócsatába keveredtek, aminek a vége az lett, hogy férjem portugálul elejtet pár nem túl szép szót majd felállva szó nélkül távozott. Könnyek gyűltek a szemembe, hisz nem értettem mire jó ez a fölösleges civakodás, ráadásul mindez karácsony előtt. Nővérem látva könnyes szemem a portugál után futott, de az számomra rejtély, hogy mit akar neki mondani.

·         Jaj Tess ne kezdj el sírni, mert amilyen vagyok, még én is elbőgöm magam. Tudod milyenek, mindig ugratják egymást valami hülyeséggel, de hipp hopp ki is békülnek. – remélve, hogy Marcelonak igaza lesz megigazítottam a sminkem mintha mi sem történt volna, majd elővettem a legszebb mosolyom és úgy ültem ott, mint egy szépségkirálynő. – Na tudom, hogy minden oké, de én azért megnézem Larit meg Crist.

·         Rendben, de ha véletlenül nem jönnek ki jól, felhatalmazlak, hogy helyre tedd őket, mind a kettőt. – bólintás után az apró futballzseni, már el is tűnt a szemünk elől, és máris az ajtón kívül tartózkodott.

·         És milyen a karácsonyod itt Madridban? – Ramos kérdésén kissé meglepődök, de nem sok gondolkodás után már választ is nyúltok neki.

·         Tökéletes. Az akadémiai karácsony után bármi jobb. – néhány régi kép ugrott be a fejembe, azokról a bizonyos karácsonyokról.

·         Csak nem valami fociakadémiáról beszélsz? - Pepe meglepődött fejét kezdem el figyelni. Az arckifejezéséből ítélve ő nem tudja, hogy régen én is rúgtam a bőrt.

·         De pontosan arról. Larival tulajdonképpen ott ismerkedtem meg, de akkor még nem tudtuk, hogy testvérek vagyunk csak szobatársak és egy idő után jó barátnők lettünk.  – rövid bevezetőm után megtelt az asztal, Marcelo és Roni visszajöttek és még Coentrao is csatlakozott hozzánk. Teljesen úgy éreztem magam, mint valami mesemondó körben, csak itt a mese igaz történet, és a szereplők mi vagyunk, Lari és Tess.

·         De miért volt borzalmas az ottani karácsony? Nem volt fa, vagy kaja, vagy éppen ajándék? – Coentrao értelmetlenül nézett rám. Jóízűen kezdtem el nevetni a feltételezésén, majd gyorsan kijavítottam őt mielőtt a karácsonyfára vagy az ajándékokra fognák a dolgot.

·         Ahogy mondod, semmi ne volt, sőt még hangulat se. A karácsonyi program, vagyis nevezzük ajándéknak, minden korosztálynak és minden ott tanulónak ugyanaz volt, tanuljon ott az ember bármilyen sportot. Szenteste, amíg minden normális ember a melegben ült otthon és a vacsorát ette, mi kint róttuk a köröket, egy egyszerű mez és rövidnadrág összeállításban. Az első évben mikor odakerültem nem hitem a fülemnek, amikor kikaptuk a feladatot. Lari szedett össze és rángatott, hogy menjek, hisz minél hamarabb végzek a kiszabott körökkel, annál hamarabb vethetem be magam egy jó meleg fürdő alá. Ha az első évben a nővérem nem unszol annyit, hogy csináljam lehet, hogy ott fagytam volna meg a londoni utcán karácsony este. – a rövid mesém után újra könnyes lett a szem, hisz hiányoztak azok az idők mikor még én is zsonglőrködhettem a labdával.

·         Ez most komoly? Nem volt meg az életetekben ez az ünnep egy csomó időn keresztül? – nemleges bólintásomat követően Coentrao álla már körülbelül azt asztalt verte, úgy látszik ahol ő nevelkedett futballistává ott mindig úgy bántak velük min a hímes tojással. – És miért hagytad abba? – hurrá beletrafált az egyik érzékeny pontomba. 1-0 oda.

·         Az egyik meccs alkalmával Guardiola eljött megnézni, én pedig annyira koncentráltam, hogy minden tökéletes legyen, hogy nem vettem észre az egyik érkező ellenfelet, így egy csúnya becsúszás következtében nyílt sípcsonttörést szenvedtem. Akkor fel kellet hagynom mindennel, nem csak a focival, de bármilyen sporttal. Így maradt nekem az éneklés, és a színészkedés. – próbáltam a lényeget rövidre fogni, ugyanis bármikor eszembe jutott ez a borzalmas része az életemnek a hideg kezdet el futkosni a hátamon. Pár percig csak bámultam az asztalt, hogy visszarántsam magam a jelenbe és ne foglalkozzak a múlttal. Felnézve egy csomó öltöző futballistát látok, majd követve cselekedetüket én is magamra veszem a meleget adó ruhadarabot, majd az alvó Cataval is megpróbálom megismételni ugyanezt a folyamatot, hogy ne ébredjen fel. Elköszönve néhány ismerős arctól mindenki elkezd kifelé áramlani az étteremből. Nem sejtve, hogy mi lesz a következő úti cél beülök az autóba. Ronira megeresztve egy mosolyt egy pillanat alatt kitalálja, hogy mit szeretnék, és a Bernabeuhoz vezető úton kezdünk el haladni. Igen látni szeretem volna Larit, hogy jól van-e és mindenki tudta, hogy ott kell keresnünk őt, ha nincs máshol. Nem csalódtam a focistákba, ugyanis a lelátóra érve úgy nézett ki a pálya, minta egy megbeszélt edzés időpontjára érkeztünk volna meg.

·         Te is le szeretnél menni? – felajánlottam Roninak ezt a lehetőséget, mivel nem szerettem volna semmi jótól megfosztani.

·         Nem inkább menjünk haza. – egy szelíd mosoly után egyedül hagyjuk a blankók trénerét a lelátón. Cataval kapcsolatban meggondoltuk magunkat, így mégsem váltunk meg tőle erre az estére.

(Josh Groban - You Raise Me Up)

Megérkezve otthonunkba első utam a gyerekszoba felé vezet. Catat nagyon kifárasztotta ez az este és körülbelül már a vacsora felétől csak aludt a drága. Levéve róla díszes ruháját egy egyszerű kezeslábast adok rá, a jó éjt-puszit követően pedig a földszintre igyekszem. Roni éppen a tűzzel babrál én pedig úgy gondoltam főzök egy kis forró csokit, hisz a filmekben látott karácsony, kandalló, forró csoki, egy férfi, akit szeretsz összeállítást mindig is szerettem volna életre kelteni. A két ital elkészítése után lehámoztam magamról a mai szerelésemet, felmentem a hálóba és az első pólót, ami a kezem ügyébe akadt magamra húztam. Egy ugyanolyan ruhadarabbal a kezemben mentem vissza a kandalló elé. Odadobva Roninak egy Real Madrid mezt a forró csokim után nyúlok, majd egy nagyon kortyolva ülök le a kandalló előtt elhelyezett párnán.

• Ha valaki azt mondja nekem vagy 3 évvel ezelőtt, hogy 19 évesen itt fogok élni Madridban, Cristiano Ronaldo lesz a férjem,és lesz egy gyönyörű lányunk valószínűleg körberöhögöm és otthagyom az illetőt. Mivel annyira hihetetlen, hogy ez az egész megtörtént és a karácsonyt, a szeretet ünnepét van kivel töltenem. Azt akarom, hogy ez a pillanat ne érjen véget, és örökre együtt legyünk. – kissé nyálas szövegemet elmondva ismét könny gyűl a szemembe, a mai napon már sokadszor, de valahogy ezt a jelenséget nem tudom mivel magyarázni. Roni közelebb ült hozzám, átkarolt, majd letörölte az arcomon végigfutó kósza könnycseppeket.
• Bármennyire is hihetetlenül hangzik ez az én számból mindig is szeretni foglak és soha nem hagylak el. – kivéve kezemből a forró csokit az asztalra pakolja a poharakat majd egy szenvedélyes csókcsata után átadjuk magunkat a vágyainknak…

Chapter 5.

Sziasztok! Megérkezett a várva várt fejezet, és nagyon szépen köszönjük, hogy egyre nagyobb aktivitást mutattok a blogon. Csak így tovább, és ha jók lesztek, és még több klikk és kritika jön össze, akkor a szünetben lehet lesz olyan hét, ahol két új részt is felrakunk.;) Hajrá!
És ezúton szeretnénk Mindenkinek Békés Boldog Karácsonyt Kívánni! Aztán sok ajándékot hozzon a Jézuska!:)

(Larissa)

Kikapcsolva a telefonomat, táskám cipzárját összehúzva, magára hagyom a brazil játékost, majd i-podom fülesét elővéve, remek hangulatot varázsolok a futáshoz. Felkocogva a pályára, érzékelem a rám tapadt tekinteteket, majd egy hangos sípszó segítségével jelzi az edző a gyakorlatváltást, ami jelen esetben most a kapura rúgás a futás, és a labdajáték között cserélődik. Nagyszerű szinkronban mozognak a játékosok, összetett feladatokat is egyszerűen, hiba nélkül végig csinálják. Gondolataim teljesen elkalandoznak, de hála gyors reflexeimnek, még időben elkapom a fejem felé suhanó labdát. Igaz a zenelejátszóm kiesik a kezemből, de legalább az arcom ép marad. Hangos húgatások adják tudtomra, hogy ezt egy lányból nem nézték volna ki. A felém rohanó szőke hajú srácnak odadobom a játékszert, majd a pálya szélére lépve, az előbbi zenére táncolt számot indítom el.

Hozzálátva a bemelegítésnek, először végtagjaimat mozgatom át, de amikor bokámhoz érek, nem tudom megcsinálni a szokásos feladatsort. Felszisszenve pillantok a földre, majd magasra ugorva, térdemet egészen hasamig felhúzva, majd könnyed mozdulattal érkezek a már megszokottá vált füves pályára. Bokám ismételten nem rajong ezért a feladatsorért, de nem törődve vele, újra és újra megcsinálom ugyanezt a gyakorlatot.

(Eminem: Lose Yourself )

Meghallva Eminem – Lose yourself számának ritmusát, kizárom a zavaró tényezőket, és csak a futásra koncentrálok. Érzékszerveim megerősödnek, tüdőm kitágul a rengeteg friss oxigéntől. Mindig is imádtam ezt a fajta testmozgást, és soha nem törődtem azzal, hogy az adott helyzetben éppen mimre nem tudok ráállni, vagy melyik testrészemre nem számíthatok.

Jó fél óra futás után, egy bőrlabda után futó játékos állít meg természetellenes módon, ugyanis agyam annyira kikapcsolt, hogy nem tudtam időben megállni, így sikeresen átesve rajta, lihegve terülök el a földön.

-          Úristen, mond, jól vagy? –tüdőm sípol, lábam zsibbad. Úgy tűnik kicsit megerőltettem magam.

-          Persze. –kutyához hasonlító lihegésem csillapodik, de tekintetem zavarossá válik. A fájdalom forrására koncentrálva, halk nyögés hagyja el a számat.

-          Bassza meg! A bokád! Azonnal szólok egy orvosnak. –Neymar aggódva figyeli vonásaimat, de a külvilágnak nem mutatok semmit sem.

-          Nem kell, helyre tudom rakni. –sajnos az utóbbi időben ez egyre többször fordult elő, arról nem is beszélve, hogy a kékség, és a duzzanat folyamatosan ott van. Kacsintással próbálom oldani a hangulatot, de a csatár csak megkövülve áll, és várja, hogy a bokám újra a helyén legyen. –Focizhatok veletek? –nem tudom, hogy ebben a kérdésben mi volt annyira vicces, ami hatására Neymar hasát fogva röhög, és huppan le a fűbe, de a fájdalommal nem törődve felpattanok, és mélyen a szemébe nézek. –Vedd kihívásnak, baby. –vigyorom szélesedik, de a legjobb érzés az, amikor nem néznek ki belőled valamit, és ezzel mindenki jól pofára esik benned.

-          Uram! Larissa focizni akar velünk… - megállva a fiatal brazil mellett, elbűvölő tekintettel kezdem el szuggerálni az ismerős vonásokat. A focisták hitetlenül egymásra nézve, hangosan kezdenek el nevetni.

-          Felőlem rendben. De kislány, ezek a srácok gyerekkoruk óta fociznak, mára már nagyon keményen játszanak. Itt tartani kell a kiszabott tempót, és még a labdát is el kell találnod. –kioktató hangján jót mosolygok, de mogorva arcát még mindig nem tudom ismeretségi körömben hova tenni. Miközben ő mondta az igét, addig a négyes számú játékos, a táskámmal a kezében rohant vissza hozzánk. Kivéve a focizáshoz szükséges felszerelést, a kispadhoz hajítom a Ramostól kapott Adidasomat.

-          Azt hiszem felkészültem a legrosszabbakra. –komoly ábrázatom csaknem összedőlni látszik, amikor észreveszem az engem figyelő tekinteteket. Szerintem ennyi bamba fejjel még soha nem találkoztam egyszerre.

-          Úgy öltöztél fel, mintha egész eddigi életedben ezt csináltad volna. –egy kacsintással jutalmazom a fiatal srác kijelentését, majd elindulva a pálya felé, végre újra otthon érezhetem magam, és ha egy pillanatra is, de elfelejthetem gondjaimat. - Uram, tudom, hogy nem válogathatunk, de szeretnék Larissa ellen játszani! –komoly kijelentésére csak megcsóválom a fejem. „Meg fogod te még ezt bánni.”

-          Morrison, milyen poszton tudsz bukdácsolás nélkül játszani?! –na, jó, azért most már kezd egy kicsit bosszantani az, hogy senki sem vesz elég komolyan. Van, amikor boldogággal tölt el az emberek arcára fagyasztani a vigyort, viszont néha már a hajamat tépem a hitetlen tekintetektől.

-          Csatár, középpályás, jobb-bal hátvéd. Azt hiszem védekezésben, és támadásban is megállom a helyemet. –az edző szemében valamit megcsillanni látok. Olyan, mintha a felismerés gondolata ragadta volna magával. Viszont ezt a csapatról nem tudom elmondani.

-          Kislány, valahogy a kapus poszt kimaradt. –a két srác, akik a Santos hálóját védik, felvillanó ámde lekezelő tekintettel mérnek végig.

-          Okoska! Tudtommal az volt a kérdés, hogy hol tudok botlás nélkül játszani. Ha a focit legalább úgy tudnád, ahogy a beszólogatást agy nélkül, akkor már régóta minden klub téged akarna. –duzzogva megfogok egy labdát, majd teljes erőből kapura lövöm. Imádom a háló hangját, amikor jelzi, hogy a labda bizony megtalálta a megfelelő helyét. –Na, mi van? Akkor nem játszunk?! –érdeklődő tekintettel fordulok a tátott szájjal bámuló, jelen pillanatban üresfejű futballistákhoz, majd amikor az edző üveges tekintettel kiosztja a csapatokat, felállok kezdéshez.

-          Larissa, ugye jól focizol?! –bólintásom után, kicsit megnyugszik Leo Fabao, a hátvédek egyik csillaga. Tekintve arra, hogy Neymar megkérte a vezetőedzőt, hogy hagy álljak be csatárnak, máris a kezdőponthoz sétálok. –Mindig megvernek minket, hiába vagyunk jók védekezésben, valahogy mindig átjutnak rajtunk.

-          Semmi gond Léo, most az egyszer az arcukra fagy a mosoly. –sátáni vigyoromtól többen összehúzott tekintettel kezdenek el méregetni, de nem figyelek rájuk. A sípszót meghallva, már az első másodpercben meglepetést okozok a pályán tartózkodó embereknek, ugyanis csatár létemre visszavonulok a védelemhez.

-          Te vagy már sötét! A csatároknak elől a helyük! –Domingos mérges hangját meghallva, cseppet sem lepődök meg.

-          Én leszek az adu a kezetekben. Ki kell játszanunk őket, csak akkor passzoljátok nekem, ha jelzem. Kérlek, bízzatok bennem! –önmagában csupán az-az idegesítő, hogy rögtön az embernek esnek, ha az kicsit is másképp cselekedik.

Előre lépkedve érzem, hogy a bokám nem az igazi, de nem törődök a nyilalló fájdalommal, komoly fejjel indulok el a még diskuráló csapat felé. Neymar érdekes tekintettel néz rám, mire fanyar mosoly jelenik meg az arcomon. A fájdalom hatására kicsit megrogyik a lábam, ezért egyelőre jobbnak látom, ha helyet foglalok a füvön.

-          Na, mi történt Okoska?

-          Gondoltam nem leszünk szemetek, megvárjuk, még rájössz, hogy melyik a te posztod. De azért kicsit elhúztuk az időt addig, ameddig a srácok le nem csesznek, azt hiszem, most már kezdhetünk is. –szemérmetlenül méri végig testem, de tekintete megakad a bokám méretén. Igaz, hogy a sportszár eltakarja, mégis a másikkal való hasonlításban rá lehet jönni, hogy valami nem stimmel. Tekintve arra, hogy elég nagy rám a pulóvere, levéve azt megvillogtatom az évek alatt megszerzett kockáimat.  Természetesen ezt nem sztriptíznek szántam, csupán abban nem tudtam volna megfelelő teljesítményt nyújtani. –Hidd el, a kis műsorszám nélkül is szívesen rád mászom, de ez nem jelenti azt, hogy hagyni fogjuk magunkat. –kacsintással jelzem azt, hogy értem mit mondott, majd újra középre sétálva, megvárom, még mindenki felveszi a kezdő pozícióját, és útjára indítom a játékszert.

(Linkin Park - What I've done)

Minden elég gyorsan történt, én az ellenfél térfelén tartózkodtam, amikor észrevettem, hogy a brazil csodagyerek támadást indít ellenünk. Felvéve a nyúlcipőt, rájövök arra, hogy az erősebb csapat a túloldalon van. Igaz Leo megmondta, de arra nem számítottam, hogy a középpályánkon is ilyen könnyen átjut az ellenfél. Bokám ütemes lüktetése megpróbál megállítani, de ennek hatására csak még gyorsabban kezdek el sprintelni.  Leoék segítségre szorulnak, de még mindig nem vagyok elég gyors ahhoz, hogy a rúgás előtt odaérjek. Hála az egyik védőnknek, kicsit lelassították Neymart, így sikeresen szerelve a fiút, elindulok Fabio Costa kapuja felé. A pillanatnyi megfagyás elég volt számomra, hogy kellő előnyt szerezhessek. Az ellenfél védelme egy emberként indul meg felém, talán most jöttek rá, hogy nem is vagyok annyira védtelen, és béna.

Megállva a mozgásban, kicsit bevárom a srácokat. Felfigyelve egyhelyben állásomra, gyorsítanak a tempón. Már csak pár lépés van közöttünk, így bal lábammal felemelve a labdát, egy gyors ollózás segítségével 24 méterről próbálom meg a kapuba juttatni a játékszert. Ez az én távom, és az én szögem. Többször hallottam már ezt a kommentátoroktól visszaköszönni. Azzal nem számoltam, hogy időközben Neymar is megjelenik a semmiből. Visszajött segíteni a csapatának, hiszen az ő védelmük gyengébb.  A labda már a háló felé száguld, a kapus megfeszült izomzattal várja, hogy kesztyűjével háríthassa a bőrt. A brazil viszont sikeresen beletalpal a bokámba, így hangos nyikkanással érek földet. Érzem, most már tényleg nem stimmel valami, hiszen lábam pillanatok alatt zsibbad le teljesen. A tizenegyes játékos nem tud talpon maradni, hiszen az ütközés következtében elvesztette az egyensúlyát, így a föld helyett, a lábamon landol hatalmas teste. Fejemet a kapu felé fordítva figyelem a labda irányát, igaz szemeim előtt apró foltok táncolnak, mégis minden erőmmel megpróbálok a játékszerre koncentrálni. Neymar már nem próbálkozik meg azzal, hogy segítsen társainak, csupán feltápászkodva rossz bokámról, csípőmön foglal helyet, és onnan figyeli velem együtt a védők eszeveszett rohanását…

(Tessa)

(Kelly Clarkson - Stronger (What Doesn't Kill You))

Végignézni azt, hogy Roni elmegy és itt hagy mindent, amit együtt építettünk fel leírhatatlanul borzasztó érzés. Amint kilépett azon az ajtón a szívem helyén egy óriási űr tátongott, és ami azt a hihetetlenül nagy űrt eddig kitöltötte, ő mindazt magával vitte. Hiába elment éreznem kellett egy kis darabot belőle, ami mellettem van, így Marcelora emeltem a tekintetem. Könnybe lábadt szemem és sírástól elázott arcom ellenére egyből tudta, hogy mit szeretnék ebben a pillanatban.

-          Elnézést, de most egyedül maradhatnak egy kicsit a kislányával? - a kis brazil a doktorok és nővérek mögül az ágyam mellé lépve tette fel a kérdését, majd a választ meg sem várva felém nyújtotta Catat.

-          Úgy gondolom, ez ebben a percben nem lenne valami jó ötlet. - bunkó orvosom hangját ismertem fel az ágyam mellett, amitől egy csapásra öntött el az ideg, hisz abban mindenki egyetért, hogy ő az orvosok gyöngye. Még azt sem közölte velem, hogy elvesztetem a babámat, helyette rábízta szegény Marcelora, akinek azon kívül is lenne biztos tennivalója, hogy itt üljön és engem istápoljon. „Valamit ki kell találnod Tess, mert nem gyötörheted Marcelot addig, amíg az agyasok itt bent tartanak.” Hogy magamra hagyjanak kizártam az agyamból azokat a dolgokat, amik itt történtek velem, és próbáltam magabiztosnak látszani. Letöröltem az arcomon végigszánkázó könnycseppeket, majd mélyen a tahó doki szemébe néztem és felkészültem arra, hogy azt mutassam a külső személőknek, hogy jól vagyok.

-          Jól érzem magam! - első hazugság. - Semmi szükség arra, hogy öten- hatan itt üljenek azt lesve, hogy mikor veszek levegőt. Egyedül is fel tudom dolgozni, hogy mik történtek velem, csak egy kis időre és egyedüllétre van szükségem. - második hazugság, mivel igen is szükségem lett volna valakire, hogy itt legyen mellettem és átsegítsen ezen az időszakon, még ha az a valaki nem is tudja megérteni, milyen érzés is egy anyának az, ha elvetél.

-          Teljesen biztos benne? Ne maradjon itt valaki, ha mégis szükség lenne rá? - az orvos eddig azt se tudta, hogy létezem, most pedig már le se akar szállni rólam, hogy is van ez, mert nagyon nem értem.

-          Igen biztos vagyok benne az istenit. Felnőtt nő vagyok, tudok magamra vigyázni. De most szükségem van egy kis időre, hogy egyedül legyek a lányommal. - próbáltam nyugodt maradni a körülményekhez képest, de ez a doki az idegeimen ugrált.

-          Rendben, de tartsa fejben, hogy egy nővér a közelben lesz, ha úgy érzi nincs jól, csengessen. - bunkó doki egy kis szájhúzgálást követően szerencsémre belement a dologba aztán a nővéreket felszólítva elkezdtek kiszivárogni a szobából.

-          Természetesen köszönöm. Marcelo egy percre bent maradnál még?

-          Szükséged van valamire? Éhes vagy? Szomjas vagy? Kényelmetlen az ágy? Miben segíthetek? - a mérhetetlenül sok kérdés már meg se lepett, de a kérdések tartalma egyértelműen nevetésre késztet.

-          Nagyon aranyos vagy, de sem éhes, sem szomjas nem vagyok, és még az ágy se kényelmetlen, ugyanis ha nem tűnt fel egy magánszobában vagyunk. A kérésem elég egyszerűen fog hangzani. Kölcsönkérhetném a mobilod? - véleményem szerint nem tettem fel valami világrengető kérdést, de a focista úgy nézett rám, mint ha kijelentettem volna neki, hogy például most rögtön hazamegyek. - Marcelo itt vagy? - kezemet meglengetve szeme előtt enyhén megrázza kócos fürtjeit, amin kislányom jóízűen kezdett el nevetni kezét pedig hozzá emeli annak jelzése képen, hogy szeretné, ha felvenné az ölébe és játszhatna a nem mindennapi hajával.

-          Persze, természetesen itt vagyok, és a telefonom is itt van tessék. - Catat átvéve tőlem kezemben tartom a telefont. Feloldva a billentyűzárat gondolkodás nélkül lépek be a telefonkönyvbe és keresem ki a tárcsázni kívánt személy számát.

(Cake-No phone)

A zöld gombot benyomva fülemhez tartom a készüléket és reménykedek benne, hogy a vonal másik végén valaki felveszi a telefont. Négyszer hagytam hangpostáig végigmenni a hívást az ötödiken pedig erősen gondolkodtam, de rájöttem, hogy semmi értelme. Roni se fel nem vette, sem ki nem nyomta a telefont, úgyhogy vagy nem látta a portugál, hogy kapása van, vagy pedig látta, de nem érdekelte a hívás és figyelmen kívül hagyta. Jó lett volna megbeszélni vele ezt az egész dolgot, amit itt művelt és mindent, de úgy látszik, nem számíthatok rá az ilyen helyzetekben, amikor a legnagyobb gáz van. Igazából azt sajnálom, hogy nem láthatok bele a fejébe, hogy mit érezhet, mit gondolhat, mi járhat a fejében ilyenkor, és azt is sajnálom, hogy ez fordítva sem működik így. Ha tudná, hogy mit érzek, valószínűleg most itt lenne mellettem Cataval az ölében, fogná a kezem és egyfolytában azt hajtogatná, hogy minden rendben lesz, és együtt, ismétlem, együtt végigcsináljuk ezt. De ő nincs itt, és nem csak ő nincs itt hanem Lari sem, akinek ha valami baja volt én rögtön ott voltam, de őt szintúgy nem látom most itt. Változtatva a tárcsázott számon, immáron nővéremet hívom. Larinál már nem tudok meglepődni azon, hogy csak egy „Pillanatnyilag nem kapcsolható!”, szöveget hallhatok, akikor őt tárcsázom. Mostanság egyre többször van kikapcsolva a telefonja, ami rohadtul idegesítő, mivel az ilyesmi helyzetekben nem lehet őt elérni. Vagy mi lenne, ha vele történne valami? Bár ebbe bele se merek gondolni.

-          Köszönöm! Végül is senkit se tudtam elérni, akit szerettem volna. A férjem nem veszi fel, a testvérem ki van kapcsolva. Meglepődnék azon, ha valakit érdekelne az, hogy mi van velem. Téged is csak itt hátráltatlak. Biztos lenne ezerszer jobb dolgod is mintsem itt ülj, és azt hallgasd, hogy mi történt velem. Természetesen nagyon köszönöm, hogy itt vagy, mert te vagy az egyedüli biztos pontom, de nyugodtam szólj, ha már nem bírod mellettem, és Catamat is le akarod passzolni.

-          Hé, viccelsz velem? A keresztlányom nagyon is szeret velem lenni és én is vele, úgyhogy csak akkor fogok elmenni, ha elküldesz. – egy puszit nyomott a kislány arcára majd ismét felém fordult és várta az újabb reakciómat.

-          Marcelo soha az életben nem fogom tudni neked ezt meghálálni. - könnyek gyűltek a szememben, mivel lányom keresztapjával soha nem kerültem még ennyire személyes viszonyba, ami természetesen nem rossz.

-          Jaj Tess ne csináld már, ezt az ágyad aljáról már csöpög a nyál a romantikus elemektől. - az apró szoba a nevetésünktől zengett, jól esett egy pár percre elfelejteni, hogy miért vagyok itt és egy kicsit nevetni, de azok, akik jól ismertek látták volna a szememben, hogy ez egy óriási nagy álca, egy szerep, amit eljátszok, hisz a szívem ebben a percben is darabokban áll.

-          Nem akarok bunkó lenni, de egy kicsit magamra hagysz Cataval, ha már tahó doki megengedte? - kicsit feljebb ülve az ágyon próbáltam meg úgy elhelyezkedni, hogy kényelmes legyen és Catat is le tudjam ültetni az ágyra.

-          Ja persze! Én addig helyzetjelentést adok a többieknek, hogy- hogy vagy. - kedvenc brazil védőm aranyosan átnyújtotta nekem a kis csöppséget, és elindult volna kifelé, ha egy villámkérdéssel fel nem tartóztatom őt az ajtóban.

-          Mit jelent az nálad, hogy „helyzetjelentést adok a többieknek”? - értetlenkedő tekintetem láttán csak egy mosolyt ereszt meg felém majd kimegy. Mit is vártam Marcelotól rosszabb, mint egy pletykás vénasszony. Elnevetgéltem ott ezen a kijelentésemen egy darabig, majd lányomat kezdtem el nézni, akinek a szeme egy az egyben olyan volt, mint az apjáé. - Kicsi Cata. Ketten maradtunk, ugyanis apa engem okol azért, amiért elvetéltem és neked nem lesz kistesód, és ugyan még te kicsike vagy, de remélem nem haragszol rám, amiért ennek kell, hogy kitegyelek már ilyen pici korodban. Megpróbáljam megint felhívni apát? - Cata ugyan még csak egy 1 éves kislány volt, de nagyon értelmes volt, kérdésemre egy nagy mosoly volt a válasz, ami tudtam, hogy nála egy igent jelent. Szememmel a telefonom kezdtem el keresni, hogy volt- e annyi esze a kis Marcelonak, hogy behozza, de úgy látszik, hogy igen ugyanis az éjjeliszekrény féle asztalon megtaláltam a telefonom. Az előző telefonálásomnál, direkt Marcelo telefonjáról tárcsáztam, hisz reménykedtem, hogy neki felveszi, de nem így lett, úgyhogy most megpróbálom a saját személyemet felhasználva elérni a kedves férjemet, aki isten tudja, hol tartózkodik most…

Chapter 4.

Sziasztok! Ismét megérkezett az új fejezet. Igaz, kicsit csalódottan vettük, hogy nem nagyon örültetek a Mikulásnapi ajándékunknak, de nem baj, innentől kezdve nem hozunk előzetest. :D A kritikák, és a szavazatok is egyre többet érkeznek a fejezet végére, de még mindig nem tökéletes. Természetesen köszönjük szépen azoknak, akik egy kis időt rá tudtak ezekre a dolgokra szánni olvasás után. De szeretnénk tudni a véleményeteket, és ha az csak egy klikkben merül ki, nekünk az is megfelel. A "kommenthatár" még most is áll, tehát a közvélemény kutatás felét (24), vagy így, vagy úgy, össze kell gyűjtenetek.:)
Jó olvasást, és reméljük tetszeni fog!

Marcelo, un tipo peculiar

Ajánlom figyelmetekbe ezt a videót, főleg 0:43-tól! :D

 (Larissa)

(Hilary Duff - Reach Out)

Mourinho kissé idegesen lép mellém, majd mikor meglátja a negatív teszteredményt, hangosan felsóhajt. Azért be kell ismernem, valamilyen szinten örültem volna, ha kiderül, hogy egy csöppség növekszik a szívem alatt. De ehhez 22 éves fejjel még fiatalnak érzem magam. Beleugorva Mou nyakába, hangosan kacagva puszilgatom végig arcát.

-          Elmegyek a stadionba, edzésen találkozunk! –táskámhoz lépve, előkotrom az edzőcuccom, majd visszanézve Joséra, intek neki.

-          Most a Villareal tart edzést.

-          Nyílt kapus? –bólintására, amolyan „akkor kit érdekel?!” nézéssel reagálok, majd boldog mosollyal az arcomon, kilépek a friss levegőre.

Kocsimba bepattanva, gyors tempóval szelem a stadionig a kilométereket. Leparkolva szokásos helyemre, megilletődve pattanok ki a járgányomból, ugyanis a sajtó máris lecsap rám, akár a keselyűk a holttestekre. „ Szép hasonlat Lari! Még pár ilyen, és mehetsz a diliházba.” A gonosz hangocskát elűzve a fejemből, lezárom az ajtókat, majd a még Sergiotól kapott edzőtáskámat vállamra kapva, azt a rövidtávot, ami a kocsimtól az ajtóig vezet, futva teszem meg. Kinyitva a szerkezetet, hatalmasat koppanok a betonon. Megdörzsölve a vállam, ujjaim a fél éve szerzett hegemre tévednek. Az emlékek hatására kiráz a hideg, majd már csak a felém nyújtott kéz térít vissza a jelenbe. Felemelve a fejem egy barna szempárral találom szembe magam.

-          Hola, ne haragudj, csak a kocsimban hagytam a stoplisomat, és…- mondandóját félbeszakítja, amikor végre felveszi velem a szemkontaktust. A Santos fiatal csatára, csalafinta tekintettel méri végig sportos alkatomat, majd amikor a szeme megakad hatalmas sporttáskámon, elcsodálkozva pillant arcomra. –Oh, hola! –perverz mosoly jelenik meg az arcán, majd kezét nyújtva, bemutatkozik. –Neymar da Silva Santos Júnior, örvendek ennek a véletlenszerű ütközésnek. És a bájos hölgy személyében kit tisztelhetek?

-          Szia, Larissa Morrison vagyok. –látom az értetlenséget megcsillanni mogyoróbarna szemeiben, de ezen jót mosolyogva lépek be az ajtón.

-          Várj, mit cipelsz abban a hatalmas sporttáskában? Te vagy a takarító? Vagy reményeim szerint, inkább az új sportmasszőr, aki határozottan nő. –az üres folyosó, kacagásomtól zeng, mire a csapattársak az edző oldalán csatlakoznak kicsiny kis társaságunkhoz.

-          Elnézést, Ön mit keres a zárt kapus edzésünkön? –úgy tűnik vagy én jöttem rossz stadionba, vagy Mou tévedett hatalmasat.

-          Bocsánat, azt hittem, hogy a Villareal tart most nyílt kapus edzést. Önök lesznek a Real Madrid ma esti ellenfelei? –magabiztos hangomra Neymar vigyorogva mér újra és újra végig.

-          Nem egészen. Mi leszünk azok, akikkel megmérkőznek, de nem ma este. Kérlek, tegeződjünk. Eredetileg úgy volt, viszont a Villareal csapatában egy járvány terjeng, és ép játékosuk sincsen. Így most mi játszunk barátságos mérkőzést a királya gárdával. –szimpatikus férfinek tűnt, megnyugtató hangját meghallva, déjá vu érzés kapott el. Én valahonnan ismerem ezt a férfit!

-          Rendben, köszönöm szépen az információt! A vezetőedzőnek szólt valaki? –mély hallgatásba burkolózott a brazil csapat, egyedül a tizenegyes játékos csengőhangja törte meg a keletkezett csendet.

-          Elvileg az UEFA intézkedett, hiszen a Villareal kérte őket, hogy napolják el a La Liga mérkőzését. –hirtelen hátulról elkap egy férfias, mégis kicsi kéz, majd meghallva az előbb játszott csengőhangot, értetlen tekintettel nézek körbe. Támadóm megfordít, így immáron már vele nézek farkas szemet. A latin zene ütemei segítségével, beleköltözik a bugi a lábamba. Bokából indítom a kezdő lépéseket, amit egy hangos szisszenéssel fejezek be. Hangos kacagásban tör ki a Santos csapat, majd amikor meglátom a csatár arcára kiülő cserfes mosolyt, ledobom táskámat a földre. „Azt hiszi, hogy nem tudok táncolni. Na, majd megmutatom én neki!”

-          Kislány, ezt most vegyem kihívásnak? –az apró mosoly folyamatosan szélesedik, majd büszke tekintettel, és fölényes vigyorral indítja újra Michel Teló, Ai Se Eu Te Pego slágerét.

(Michel Teló - Ai Se Eu Te Pego)

Szerintem mondanom sem kell, hogy egyszerre kezdjük el az erre kialakított koreográfiát. Ez a szám az egyik legismertebb itt Madridban. Amikor a refrén végéhez közeledünk, Neymar elkapja a derekam és együtt kezdünk el táncolni a salsa ütemeire. Kacagásomat talán az edző nevetése, és a csatár kezének tilos helyre tévedése szakítja félbe. A kínos testhez simulástól ismét a refrén ment meg, majd a szám végéhez érve úgy érzem, megtörtént a futáshoz való bemelegítésem.

-          Annyira nem is vagy szörnyű táncos. –mondatomat meghallva arcára fagy a mosoly, majd duzzogó tekintettel néz végig a röhögő társaságon. –Elnézést, hogy így megzavartam az edzést. Nem lenne gond, ha bemennék futni a pálya szélére? –Mourinho szerint, huncut boci szemeimnek köszönhetően, bármit elérhetek. Így bevetve legbájosabb nézésemet, hatalmas pislogással próbálom még jobban elvarázsolni a számomra oly ismerős edzőt.

-          Természetesen maradhatsz, de csak akkor, ha nincs nálad fényképező, és a telefonod is kikapcsolt állapotban hever a kispadon. –mosolygós arccal, mégis halálosan komolyan ejtette ki száján ezeket a szavakat. Ő mától a mosolygós gyilkos.

-          Nincs nálam gép, a telefonomat pedig az öltözőben hagyom, természetesen kikapcsolva. –bólintása után mindenki a pálya felé kezd el szállingózni, természetesen Neymar még mindig készülékével bíbelődik. –Edző, hol öltözhetnék át?!

-          Ha nem zavar egy labdarúgó jelenléte, akkor nyugodtan mehetsz a játékosoknak fenntartott öltözőbe. –úgy látom, kedvel engem, de azért nem bízik még meg teljesen bennem. Ha tippelnem kell, akkor Neymar lesz a pár pillanatig tartó bébiszitterem. Gondolatmenetem után, körülbelül két perccel később, az edző megszólal. –Neymar, ha már úgyis ilyen szépen összeismerkedtetek. Megtennéd, hogy figyelsz rá?

-          Igen, Uram! –a focicsapat tagjai végleg eltűnnek a folyosó végén, én pedig az öltöző felé veszem az irányomat, utánfutóm segítségével.

-          Töröld le azt a vigyort a képedről, különben én teszem meg. –mosollyal az arcomon lököm be az ajtót, majd amikor egy hatalmas koppanást és a brazil srác jajgatását vélem felfedezni a keletkezett zajban, fuldokló kacagásba kezdek. –Tudod, hasonlítasz egy nagyon jó barátomra.

-          Barát alatt a pasidat érted, igaz?! –búgó hangját meghallva, csupán megforgatom a szemem, majd levéve a pólóm, gyors öltözésbe kezdek. Nem akarom még lebuktatni magam, ezért futócipőmet felkapva, leakasztok az egyik fogasról egy edzőpulóvert. –Nyugodtan felveheted, bár kicsit nagy lesz rád. Nekem még van egy pluszba. –milyen érdekes, hogy pont a csatár tréningjére akadtam rá…

(Roni)

(Snow (Hey Oh)-The Vitamin String Quartet)

Több mint 5 óra kocsikázás után, egy elhagyatott részére értem a spanyol fővárosnak, ami eddig még számomra is ismeretlen volt. Ez az idő viszont nem volt elég ahhoz, hogy higgadtan vissza tudjak menni Tessához és mellette tudjak állni egy ilyen helyzetben. Nem csak ő szenved azért, mert elvesztettük a babát, hanem én is, de engem ki fog támogatni, ha ő a hírt hallva kétségbeesett állapotba lesz? Nem beszélve arról, hogy Cataval akkor mi lesz?  Ha Tessa megtudja, hogy a csöppség, aki szíve alatt növekedett már nem él biztos, hogy padlóra fogja küldeni őt.  Miközben ezek a gondolatok jártak a fejemben eszembe jutott, hogy a kislányunkat csak úgy ott hagytam Marcelonál. Ezzel semmi baj nincs, de mindenki ismeri a kis izgő-mozgó brazilt, hogy néha még magára is alig tud vigyázni. Az eddig leállított állapotban lévő Audira, gyújtást adtam. Ránézve a műszerfalra az üzemanyagmérő eléggé a padlón volt, valószínűleg a pár órás autókázásom miatt fogyott ki. Az agyamban sorra véve a dolgokat, egy közelben lévő töltőállomás után kezdtem el kutatni. Szerencsére pár percre az elhagyatott városrésztől találtam egy szintén elhagyatott benzinkutat, ami nem volt valami nagy szám, de a célra tökéletesen megfelelt. Leálltam egy kút mellé, majd a tankolást követően gyorsan a kasszához siettem, és szerettem volna minél előbb távozni, amiben az ott dolgozó huszonéves lány nem könnyítette meg a dolgomat.

-          Hola! Fizetni szeretnék!

-          Úr isten, te vagy Cristiano Ronaldo?! - szőke hajú csaj azt se tudta, hogy hol van, csak kapálózott a kezével az örömtől.

-          Igen én vagyok, de amint már említettem fizetni szeretnék. Lehetne egy kicsit gyorsabban? – mivel nem szeretek egy rajongóval sem bunkó lenni, próbáltam normálisan kezelni az adódott helyzetet.

-          Ó mamám, ha ezt elmondom a csajoknak, el se fogják hinni. Kérhetnék egy autógrammot? - még fel se fogtam a kérdést, de már egy darab papírral és egy tollal találtam szembe magam. Megfogtam az íróeszközt, de még mielőtt szignóztam volna leszögeztem a feltételeket.

-          Aláírom, de utána fizetek, és már itt sem vagyok. – nem szerettem volna bunkó lenni, mert nem vagyok olyan fajta ember, de most nem voltam olyan idegállapotban, hogy egy őrült rajongóval társalogjak. Vad bólogatása után, aláírtam a pólóját, leraktam a pénzt a pultra és elindultam az ajtó irányába.

-          Egy képet had csinálják légy szíves. Ha megmutatom az aláírást tuti, hogy nem hiszik csak úgy el nekem. - még háttal voltam a csajnak, de el tudtam képzelni, hogy már ott áll fényképezővel a kezében és mosollyal az arcán. Próbáltam úgy tenni, mint ő, és egy szimpla Ronaldo mosolyt feltéve, visszafordultam, és a gép felé nyúltam. Egy gyors mozdulattal kattintottam pár képet, és már ott se voltam.

Bepattanva autómba még én magam sem tudtam mi a következő úti cél, csak haladtam a belvárosba vezető úton, ami így kicsit kitisztult fejjel eléggé hosszúnak és unalmasnak tűnt. Megpróbáltam gondolkodni azon, hogy hova is menjek, persze semmi nem jutott az eszembe azon kívül, hogy a hely ahová mennem kellene az a kórház, az agyam azonban ellent mondott a szívemnek, és elhaladtam a klinikához vezető út mellett, és meg sem álltam egy ikerház kovácsoltvas kapuja előtt. Belépve a házba csak üresség fogadott, pedig már-már a fülemben hallom Cata nevető hangját és Tessa kacagását, azonban most csak a fülem csal és sem a lányom sem a feleségem nem fog így fogadni. Egy fejrázás után, mellyel az elképzeléseimet próbáltam meg elhessegetni, a hálószoba felé vettem az irányt. Egy közepes nagyságú Gucci bőröndöt elővéve, összedobtam pár fontosabb dolgot, amire az elkövetkezendő napokban szükségem lehet. Közben pedig eszembe jutott, hogy Catanak semmilyen cucca nincs bent a kórházba, így a következő utam a gyerekszobába vezetett. Szintén összedobtam pár dolgot, amire az én kicsi lányomnak szüksége lehet. A kórházhoz vezető úton próbáltam bebeszélni magamnak, hogy az lesz a legjobb, ha eltűnök egy kicsit ebből a helyzetből és mindent magam mögött hagyok. Leparkolva a klinika parkolójába, a 211-es szoba felé igyekszem. Szívem egyre intenzívebben ver, és afelé húz, hogy itt maradjak Madridban, de a szívem elhomályosítja józan gondolkodásomat, így továbbra is az utazás mellett döntök. Az eszmefuttatásom után a liftajtó kitárul, és az első, amit meglátok az Cata egy nővér kezében.

-          Cata! Elnézést, meg tudná mondani, hogy hol van a barátom?! Barna bőrű, alacsony, nem tudom pontosan, de olyan 10 centi hosszú fürtjei vannak, és fogszabályzót is hord.

-          Tudom kiről beszél, ő adta ide nekem a kislányt, hogy tegyem tisztába és vigyázzak rá pár percig. Ha jól sejtem ön a gyermek apukája. – bólintásom után, átadta nekem a kis csöppséget, a 211-es szobára mutatott, majd a csipogójára ránézve sietősen távozott.

Féltem belépni a nyitott ajtón, ugyanis bentről kiabálás és sírás hallatszott ki, de be kellett mennem ugyanis a kis Catat nem hagyhattam csak itt a váróterem közepén. Nagy levegővétel után, kicsit beljebb toltam a fehér ajtót. Az ágy körül vagy 4-5 nővért vagy orvost véltem felfedezni az ott állókban, az ágyon Tessa ült és éppen a csöveket próbálta meg eltávolítani, amik a testét a gépekkel kötik össze, de mikor beléptem mintha megfagyott volna a levegő. Tess meg se moccant az orvosok elhallgattak és az ágyon fekvő lány kővé dermedt testét bámulták, Marcelo pedig csak a szokásos bamba tekintetével nézett rám. Az egész szobában egyetlen hangot lehetett hallani, és az a hang is egy gyereksírás volt, mégpedig a kislányunk sírása. Borzasztó volt azt a nőt, akit szeretek, ilyen meggyötörtnek és fájdalommal telinek látni, és akármennyire is így éreztem nem tudtam tovább itt maradni. Odasétáltam Marcelohoz, a kezébe adtam a kislányunkat, egy- „Vigyázz rá!” - felszólítással, majd ahogy mondani szokták angolosan távoztam. A helységben a fagyott állapot még mindig állt, és még a távozásom után sem hallottam egy árva hangot sem a 211-es szobából. Leérve amint a felvonó ajtaja széthúzódott, rögtön pár villózó vakuval és riporterek kérdésének tömkelegével találtam szembe magam. Persze a kérdések nagy részét három főbb dolog szolgáltatta, mégpedig a gyerek, baleset, válás. Az utóbbit nem tudom honnan szedték, ugyanis ez a dolog még csak meg sem fordult a fejemben. Szeretem a feleségem és semmi pénzért nem válnék el tőle, de most el kell mennem, időre van szükségem, hogy a történteket feldolgozzam. Mire ebből a válásos sokkból felocsúdtam, már a madridi reptér friss szellőjébe szagolhattam bele. Nem tudtam, hogy hova akarok menni, az úti célom az első induló járat volt, ami a közeljövőben indul. A kasszához lépve kértem a már előbb említett jegyet, majd a megfelelő terminálhoz mentem. Mivel leghamarabb induló járatra kértem jegyet, így nem kellett többet várnom, olyan 10 percnél. A becsekkolási folyamat után, már csak az előttem álló sort kellett kivárnom, hogy az új útirányom felé indulhassak.

(Tess)

(Hilary Duff - Come Clean)

Ronaldot látva a szavam is elakadt, ugyanis úgy tudtam, vagyis úgy raktam össze a képet, hogy elhagyott minket. Nem tudom miért, de megörültem és reménykedtem benne, hogy miattam jött vissza és most majd segít átvészelni ez az időszakot, de nem. Marcelo kezébe adva Catat már csak a hátát látom, amint éppen a kórteremből kifelé távozik. A szívem dió nagyságúra szorult össze, szememből pedig óriási könnycseppek kezdtek el hullani.

Előzetes 4. Boldog Mikulást mindenkinek!:)

Sziasztok! Tessaval kedveskedünk nektek egy kis ízelítő résszel Mikulás nap alkalmából!:) Reméljük ezzel legalább egy kicsi örömöt okoztunk!:) Jó olvasást, a 4. fejezet minden bizonnyal vasárnap érkezik!:)

Three Days Grace- Never Too Late

(Roni)

Több mint 5 óra kocsikázás után egy elhagyatott részére értem a spanyol fővárosnak, ami eddig még számomra is ismeretlen volt. Ez az idő viszont nem volt elég ahhoz, hogy higgadtan vissza tudjak menni Tessához és mellette tudjak állni egy ilyen helyzetben. Nem csak ő szenved azért, mert elvesztettük a babát, hanem én is, de engem ki fog támogatni, ha ő a hírt hallva kétségbeesett állapotba lesz? Nem beszélve arról, hogy Cataval akkor mi lesz? Ha Tessa megtudja, hogy a csöppség, aki szíve alatt növekedett már nem él biztos, hogy padlóra fogja küldeni őt...

(Larissa)

Kocsimba bepattanva, gyors tempóval szelem a stadionig a kilométereket. Leparkolva szokásos helyemre, megilletődve pattanok ki a járgányomból, ugyanis a sajtó máris lecsap rám, akár a keselyűk a holttestekre. „ Szép hasonlat Lari! Még pár ilyen, és mehetsz a diliházba.” A gonosz hangocskát elűzve a fejemből, lezárom az ajtókat, majd a még Sergiotól kapott edzőtáskámat vállamra kapva, azt a rövidtávot, ami a kocsimtól az ajtóig vezet, futva teszem meg. Kinyitva a szerkezetet, hatalmasat koppanok a betonon. Megdörzsölve a vállam, ujjaim a fél éve szerzett hegemre tévednek. Az emlékek hatására kiráz a hideg, majd már csak a felém nyújtott kéz térít vissza a jelenbe. Felemelve a fejem egy barna szempárral találom szembe magam...