Chapter 29.

Sziasztok!:)

Egy kis közérdekű közleménnyel kezdenénk.:) Tessával megnyitottunk egy új blogot, igaz ennek semmi köze nem lesz a focihoz, viszont spanyol szereplőkkel lesz tele.:) Akit érdekel, azt szívesen látjuk az oldalon.:)

Az új fejezet pedig felkerül, jó olvasást!:) Puszi Lari, Tessa.

(Larissa)

(Glee - Dream On)

A szerelem egy bizonytalan, elmúló érzés. Mégis gondolataimban ez a szó szerepel Fabregas neve mellett. Az intenzivitása kissé megvisel, Sergio mellett sem éreztem hasonlót. Pedig úgy gondoltam felnőttem a szerelemhez, elég idős lettem a házassághoz. Kiskoromban mindig azt hajtottam barátaimnak, hogy soha nem megyek férjhez, mert nem fogom tűrni, hogy bárki is féken tartson. Már az feldühített, amikor bárki elvette előlem a feles poharakat. Ilyenkor általában lázadásom miatt még többet ittam, ami nagyobb következményekkel járt.

Karjai szorosan fonódnak derekam köré, arcomra apró puszikat ad. Halkan szuszogva bújok hozzá, idő közben már eljutottunk egy üres hálószobáig, így egy takarót magunkra húzva, egymás karjaiban ér minket utol az álom.

Tengerparton sétálva, zaklatottan kapkodom le ruháimat, szívem eszeveszett vágtázása miatt talpam könnyed léptekkel veszi a víz felé az irányt. Hasam gömbölyűsége érdekesen hat, kezem remegve simít végig pocakomon. Agyam figyelmeztet, nem szabad megtennem a kezdőlépést, hiszen éktelen vihar kezdődő villámai szántanak végig a háttérben. Fehérneműben beugorva a vízbe, úszni kezdek, de a hullámoknak köszönhetően testem hamar elfárad. Karjaim csapkodnak, tüdőm próbál megfelelő oxigénmennyiséget juttatni szervezetembe, de mind hiába. Hangos dörgés rázza meg a területet, testem összerándul. Bal bokám görcsöt kap, valami megragad, és a mélybe ránt…

Reszelős sóhajom után, hangos sikítással ébredek barátom karjaiban, Cescy próbál teljesen felkelteni. Remegve kapok számhoz, agyam az álomképeket pörgeti minduntalan vissza. Hasamra nézve lefagyva mérem végig újra, és újra lapos, izmos testrészemet, kezem viszont, hogy végleg megbizonyosodjon erről, végigsimít rajta. Fabre követi mozdulataimat, sokkolva nézi végig falfehér arcomat.

-          Minden rendben? –ijedt tekintettel nézek rá, hangját meghallva kiráz a hideg.

-          Azt hiszem igen, csak rosszat álmodtam. –apró mosolyt villantok rá, majd a takarót magam köré tekerve, a szobához épített fürdő felé veszem az irányt. Bezárva az ajtót megtámaszkodom a mosdón, szemeim szokatlan ürességgel néznek vissza rám a tükörből. Karikáim sötéten húzódva adnak kontrasztot fehér bőrömnek, a napbarnaság már sehol sem található meg rajtam. Megmosva arcomat elhessegetem a rémképeket, majd a dörömbölésre felfigyelve, maszk alá rejtem érzéseimet.

-          Hé, mi történt? –hajamba túrva felemeli fejemet, a magasságkülönbség érezhető közöttünk. Nevetve fogom meg kezeit, amik még mindig arcomnál találhatóak, majd lefejtve magamról, elsétálok a gardróbig. –Szerintem nem találsz benne semmit, de Briannek talán van ruhája. –bólintva elindulok testvére szobájáig, de Cescy hátulról elkapja derekamat, és magához ölel. –Tudom, hogy nem akarsz róla beszélni, de én itt vagyok, ha kellek. –szavait fülembe suttogja, érzéki csókot lehel nyakamra, majd kicsit megtolva, elenged.

Soha nem tudtam volna belegondolni abba, hogy az ember szívében két ember is helyet foglalhat. Emlékszem, régen édesapám hazajött egy korabeli nővel. Nem tetszett a dolog, hiszen igaz édesanyámra sajnos nem emlékszem, de nem tudtam elfogadni Isabelt. Próbált a kedvemben járni, hívott vásárolni, és olyan ételeket főzött, amiket imádtam. Rendszeres balhékkal toldottam meg a napjainkat, apa ilyenkor ordítva nyugtatott, majd amikor észrevette, hogy hajthatatlan vagyok, akkor ajtó csapkodva zavart a szobámba. Általában ez a vita vezetett ahhoz, hogy ablakon kimászva elhagytam villánkat, és barátom házáig rohantam. Pluszedzésnek is megfelelő volt, ráadásul fél óra alatt minden dühöm elszállt, és csak a csalódottság maradt. Soha nem szerettem azokat a nőket, akik belemásztak kicsiny kis családunkba. Mindig is tudtam, hogy nem azért kedvelik apámat, mert jó ember, hanem mert rengeteg a pénze. Bosszankodva üldöztem el a szeretőket, majd durcásan kartávolságot tartottam Andrewval.

Jobban belegondolva, gyerekesen viselkedtem, ráadásul én undorítóbb módon teszem a hűtlenséget. Apámnak nem engedtem a továbblépést, viszont én férjem mellett kavarok a legjobb barátommal is. De ha azt nézzük, nekem nincs boldog párkapcsolatom, és Fabregasra mindig is számíthattam. Ő olyan volt, mint a legjobb barátnőm, kicsit helyesebb és szőrösebb kiadásban. Mindent tudott az életemről, ezért is történhetett az, hogy már a gondolataimat is ismeri.

-          Lari? –ereimben megfagy a vér, az ismerős hangot meghallva, remegve nézek hátam mögé.

-          Te mégis mit keresel itt?! –számonkérésem kissé érdekesen hat közöttünk, de muszáj tudnom.

-          Barátomhoz jöttem. Azt hiszem, én inkább nem teszem fel a kérdést, hogy miért a fiatalabb Fabregas szobájából jössz ki félmeztelenül. –ördögi mosolyától kiráz a hideg, szemei arcom, és testem között ingáznak.

-          Ki a barátod? –összehúzott tekintettel mérem végig, fekete ingjét farmerjába tűrte. Elegáns megjelenése bíztató, viszont meglátva a sportcsukát, egyáltalán nem csalódom benne.

-          Én. Látom, már ismeritek egymást. –Brian lépked felénk nevetve, de a láthatatlan szikrákat kiszúrva, arcára fagy a mosoly. –Ugyan már emberek. Nem ártottatok ti egymásnak semmit, éljetek boldogan. –felsóhajtva elindulok az ellenkező irányba, de egy férfias kéz csuklómra csavarodik, és visszaránt.

-          Miért nem élvezed még egy kicsit a mi társaságunkat? –szemei ördögien csillannak fel, agyam lüktetve adja tudtomra, hogy távolabb kell tőle kerülnöm. Magabiztos tekintettel rántom ki szorításából kezemet, majd lekezelően végigmérve, egyetlen mondatot intézek hozzá.

-          Azt hiszem, ezt inkább drágalátos barátnőmhöz, Hannahoz kellene intézned. –tekintete megkeményedik, már nem látható az a bujaság benne, amit minden alkalommal megfigyelhettem.

-          Nem tudod te mi az élet, kislány. - szánalommal teli tekintettel mér végig, majd megfordulva, csupán a kérdőjeleket hagyja fejem felett.

-          Annyit tudnod kell, hogy Hannahnak és Danielnek már semmi köze egymáshoz. –Brian megértően pillant rám, de követi barátja útvonalát. Egyedül maradva a hatalmas folyosón, bosszankodva lépek be az egyik ajtón.

A helyiséget férfi illat lengi körbe, az irodának tűnő szoba láttán gyomromban hatalmas görcs alakul ki. Mégis mibe csöppentem bele? Feltépve az asztal fiókját, éktelen kutatásba kezdek. Lábaim fáradtak, a rengeteg tárolóeszköz viszont nem könnyíti meg a dolgomat. Hangokat hallva a folyosóról a falnak simulok, de szerencsére senki nem akar most engem megzavarni. Az alsó fiókhoz érve, zárva találom azt. „Rendben még egy gyanús dolgot fel kell írnom a listámra.” Gondolatban mindig is vezettem egyet, még Fabre szoktatott rá. Volt, hogy elfelejtettem fontosabb dolgokat, vagy figyelmen kívül hagytam a nyilvánvalót, és apró dolgokkal törődtem. De drága barátom felvilágosított, hogy egyáltalán nem erről szól az élet, hogy lényegtelen dolgokon ragadjunk le. Mindig is azt hangoztatta, hogy élvezzük a percet, mintha ez lenne az utolsó. Belegondolva rengeteget köszönhetek neki, az utóbbi időben ő hiányzott az életemből.

Hajamból kihúzva egy hullámcsatot, könnyed módon hajlítom megfelelő irány felé. Bedugva a zárba imádkozom, hogy a filmekből eltanult trükk itt is sikeres legyen. Ugyanis csalódnék a rendezésbe, és azt hinném, csak én nem vagyok erre képes. Halk kattanás adja tudtomra, hogy a titkokat rejtő fiók megadta magát nekem. Magabiztosan rántom ki, majd egy kék mappát a kezem közé véve, érdeklődve tanulmányozom át a tartalmát. Meglátva a cikkeket, és a kutatásokat, szívem hevesen kezd el verni, agyam viszont a történések lehetetlenségét próbálja sorrendbe szedni…

(Ramos)

(Adam Lambert - Can't let you go [magyar])

Hiába játszottam a macsót feleségemnek, egyáltalán nem éreztem magam olyan jól. Borzalmas érzés tudni, hogy az, akit a legjobban szeretek, más férfinek is odaadta a szívét. Viszont régen láttam már olyan tüzet a szemében, amit megmutatott az edzésen. Isten a tanú rá, visszafogtam magam, pedig szívem szerint megcsókoltam volna vallomásom után. De tudnia kellett, hogy komolyan gondolom a harcot, melyet kegyeiért fogok megvívni. Valójában kissé boldognak érzem magam, hiszen fogalmam sincs kivel töltöttem a tegnap estét, de amikor az öltözőben elhallgatott, tudtam, ő is félrelépett már. Természetesen ezt az is bizonyítja, hogy szerelmes valakibe. Valakibe, aki nem én vagyok, és ez fáj most a legjobban. Talán hülyeség volt ennyire nyíltan belészeretni. Hagynom kellett volna a kétségek között, és lehet nem tört volna ennyire össze ez a közjáték.

Körülbelül húsz perce szobrozok egy olyan ember lakása előtt, akivel nem nagyon váltottam 30 mondatnál többet azóta, mióta ismerem. Ujjaim a kormányt szorítják, agyam kiált a meggondolatlan tett valóra váltása előtt. Igazából fogalmam sincs miért hozott erre a sors, de valami vár engem bent. Valami, ami gyökeresen megváltoztatja sivár, kihalt életemet. Hátradőlve a kényelmes ülésen, spanyol ütemeket szólaltatok meg rádióm segítségével. Régen rengetegszer ültünk be a kocsiba Larival, hiszen imádtunk vezetni. Ha időnk és hangulatunk engedte, több órás autóutakat szerveztünk. Valójában az a legnagyobb bajom, hogy minden tárgyhoz, minden helyhez az ő arcát tudom kötni, ezért is borzasztó végigsétálni a Bernabeu folyosóján. Belső megérzésem azt súgja, ne higgyek abban, hogy visszatér hozzám. De nem adhatom fel, hiszen fontos nekem! Imádom az illatát, a hosszú, gyönyörű haját, és a csillogó szemeit. Ha máshogy alakíthatnám életemet, többet foglalkoznék vele. Megismerném a családját, és nem majomkodnék a féltékenységi jelenetek megtervezésével. De az a baj, hogy az ember élete alatt rengeteg dolgot szúr el, és későn döbben rá, hogy máshogy kellett volna cselekedni.

Gondolatmenetemet egy nőies kéz zavarja meg, a rajta található jegygyűrű megcsillan az esti holdfényben. Arca az ablaknál van, valamit beszél, de én csak némán ülök helyemen, és bámulom bájos arcát. Hihetetlen mennyire hasonlít a két testvér, és amikor Tessara nézek, szívem környékén fájdalom cikázik végig. Mégis úgy fogom fel az egészet, hogy ha már Larit nem láthatom, legyen a közelemben a húga. Amúgy is, az angol lány valószínűleg egy olyan férfivel csalt meg, akit én is ismerek. Valakivel, aki a múltjában fontos szerepet játszott. Miért ne vehetném fel én is valakivel a kapcsolatot?! Abból még soha nem adódott baj, ha az ember megvitatja valakivel az élet kérdéseit.

Kinyitva a kocsi ajtót, megölelem a fiatalabb Morrisont, majd egy gombnyomás segítségével magára hagyom csodámat a feljárón.

-          Szia Sergio. Körülbelül fél órája szuggerállak az ablakból, de megkövülve ültél és üveges tekintettel meredtél magad elé. –mókásra véve a figurát, próbál kicsit nyugtatni, de agyamra ismeretlen köd száll. Valakivel eltöltöttem egy teljes estét, és mindössze úgy, hogy meg sem várta a reggelt. Pedig ilyenkor a nők azon vannak, hogy kedveskedjenek. Csupán azért, hogy a reggeli kávé előtt ne rakjam ki a szűrüket. –Hahó, Tessa hívja énekes társát. –kezét meglóbálva arcom előtt, mosolyogva veszi fel velem a szemkontaktust.

-          Ne haragudj. –szám sarka felfelé görbül, szokatlan megnyugvással tölt el az ittlét. –Kezdődhet a duett? –átkarolva derekát az ajtó felé vezetem, majd bezárva magunk mögött, az életemet elhagyom a küszöbön, és nem foglalkozom a következményekkel…

(Tessa)

(Mohombi - Coconut Tree)

Férjem mindig is híres volt a nagy utazásairól és ezt a nászutunk alkalmával is bebizonyította azzal, hogy az esküvőnk megünneplése alkalmából Hawaiira utaztunk. Minden meg volt tervezve már az első perctől kezdődően. Amint kijutottunk az ünneplő tömeg köréből egy limuzin várt minket, amelyik egyből a repülőtérre vitt. Nekem fogalmam sem volt arról, hogy mi az úti célunk, hiszen ezt a részt az újdonsült férjemre hagytam, ha már az esküvő szervezésében ő csak annyit segédkezett, hogy megjelent, mint férj. Természetesen mindenre a nászút volt a kifogása. Már maga az esküvőnk sem volt egy szerény keretek között ünnepet esemény a maga tengerpartos helyszínével. Viszont a magángép és a saját ízlés szerint berendezett limuzin volt nálam a hab a tortán. A kicsit becsiccsentett állapotomat a repülőúton hevertem, majd mikor megérkeztünk nem tudtam eldönteni, hogy csak álmodom, vagy valóban ébren vagyok. Alig felnőtt fejjel egy ekkora utazás hihetetlen élmény volt számomra, és ezeknek a csodáknak a férjem nyitotta ki a kapuit. A szigeten egy kisebb elkerített rész volt kialakítva számunkra, ahova senkinek nem volt semmilyen bejárása, így zavartalanul tudtuk megünnepelni a nászutunk első napját. Az egész Hawaiion töltött időből azokra a pillanatokra emlékszem vissza szívesen, amikor csak ültünk és hallgattuk a tenger hullámai által adott hangokat, este pedig együtt néztük a csillagokat. Hiányoznak ezek a gyerekes romantikus dolgok, amiket a tini regényekben lehet olvasni.

Az emlékek miatt mosolyogva nyitom ki a szemem majd nyújtózva egyet úgy teszek mintha az előbbi emlékáradat nem támadott volna le. A gardróbomba sétálva a meglepetés helyhez méltó ruha szettet próbálok meg összeválogatni, ami persze egy roppant nehéz feladat, ezért úgy döntöttem, hogy felveszek egy ruhát, majd lezsűriztetem az illetéssel, aztán ha nem jó akkor addig ismétlem újra a folyamatot, amíg Matías azt nem mondja, hogy az adott ruhában megjelenhetek ott. Legelőször egy zöld színű mini ruhát vettem fel, ami háromnegyedes ujjával és a lapockánál kivágott hátával egy kissé elegáns hatást keltett, lábamra pedig mindehhez egy fekete magas sarkút húztam, ami óriási sarkának köszönhetően kecsesebbé tette járásomat. Óvatosan lesétáltam a földszintre lépteimet pedig már a ház legtávolabbi pontján is lehet hallani. A jelenlegi döntőbíró éppen a nappaliban nézte a tévét, majd amikor meghallotta a lépteket a lépcső felé kapta a fejét. Álla kissé közel került a padlóhoz, hiszen a ruha hossza éppen, hogy érintette a combom közepét. Kérdőn nézve rá vártam válaszát, ám csak bámuló tekintetet kaptam így kénytelen voltam néhányat csettinteni az orra előtt, hogy figyeljen rám.

-          Na ebben el lehet menni arra a titkos helyre? – kétszer körbefordulva kicsit több betekintést adtam a ruha látványából, majd vártam a pozitív vagy negatív válaszát.

-          Eszméletlenül nézel ki, de ennél azért kicsit lazább cucc is elég. – agyam őrült zakatolásba kezdett, a fogaskerekek nyikorgó hangja pedig valószínűleg hallható volt a külvilág számára is. Lazább szerelés alatt én egy teljesen laza szettet vettem föl, ami egy farmernadrágból és egy sárga topból állt, mindehhez pedig egy barna sarut társítottam. Ismét lelépkedve a lépcsőn már abban a reményben tartottam lefelé, hogy nem kellesz többet a ruhával variálnom. Leérve újra körbefordultam, majd vártam a mostani bírálatot. Matías arckifejezéséből rögtön következtettem arra, hogy ez a ruha sem az igazi, így türelmesen vártam az instrukcióit a továbbiakra. – Azt mondtam, hogy lazább és nem azt, hogy olyan laza, hogy szétesel. Na jó mutasd a  gardróbod. – kijelentése hallatán csak egy szó jutott az szembe, amit hangosan a tudtára is adtam.

-          Mi? – értetlenül álltam a dolog előtt ő viszont már felfelé tartott a lépcsőn közben pedig fogta a csuklómat, hogy én se maradjak le mögötte.

-          Csak én tudom pontosan, hogy hová fogunk menni, tehát a legjobb megoldás az, ha én is mondom meg, hogy mit vegyél fel. Így biztos, hogy a ruha tökéletesen meg fog felelni. – nem azzal volt bajom, hogy nem bíztam Matías ízlésében, csak kicsit féltem, hogy hogyan fogok festeni az általa összeválogatott ruhákban. A szobámba beérve megmutattam barátomnak a gardróbom majd végigdőlve az ágyon vártam, hogy milyen ruhákat fog elővarázsolni nekem. Tíz perc várakozás után komolyan az hitem, hogy Matít elnyelte a ruhásszekrényem valamelyik szeglete ezért úgy döntöttem megnézem, hogy mit is művel valójában. Meglepetésemre semmi baja nem volt. Vállára terített néhány darabot, majd mutatva, hogy forduljak meg és hagyjam el a helységet egyből kiparancsolt. Kíváncsi voltam az összeállítására ugyanis vállán néhány barna ruhadarabot véltem felfedezni, amiket eddig eléggé hanyagoltam a ruhatáramból.

-          Mikor jössz már? Körülbelül húsz perce beszabadultál és még mindig bent vagy. – sürgetésem hatására barátomat láttam meg az ajtóban, majd hozzám dobva egy nadrágot és egy pólót, ismét eltűnt a gardrób mélyén. Megvizsgálva a darabokat mosolyra húzódik a szám majd a mosolyból hangos nevetés lett. Matíasnak sikerült, húsz percig keresnie két olyan ruhadarabot, amik egymásra hajtogatva álltak a szekrényben, arra várva, hogy felvegyem őket. Egy krémszínű csőfarmer és egy hozzá passzoló fekete póló volt a szóban forgó öltözet. Lekapva felsőmet pillanatok alatt öltözök át, majd a nadrág felvétele után a gardróbba sétálva mutatom meg Matíasnak az általa választott szettet.

-          Ezt vedd fel hozzá, és ezt és ebbe pakold bele a cuccaidat. Amíg elkészülsz én is átöltözök és indulhatunk is. – egy a nadrághoz passzoló magas sarkút, egy barna bőrdzsekit, majd egy szinté a nadrághoz passzoló levéltáskát nyomott a kezembe, majd kiviharozva a szobámba magamra hagyott, hogy az utolsó simításokat elvégezzem. Hajamat nagy loknikkal díszítettem, sminkemmel pedig a szememet hangsúlyoztam ki. Táskámba belerakva a telefonom és az irataim már indulásra készen éreztem magam, így a tükörben leellenőrizve külsőmet elégedett vagyok a látvánnyal, majd nagy mosoly kíséretében vonulok le a nappaliba.

-          Én készen vagyok, te hogy állsz? – még kérdésem befejezése előtt megpillantotta Matíast, aki kettesével szedve a fokokat, jött le a lépcsőn. Végül is pont egy orvos az, aki a nem túl vastag lépcsőfokokon ilyen sebességgel száguld lefelé. Barátom utolsó simításként megigazította a fekete ingjéhez választott színben megegyező karkötőjét, majd kinyitva az ajtót jelezte számomra, hogy indulhatunk.

Arra hivatkozva, hogy ma mindketten szórakozni fogunk egy kicsit mindketten inkább a gyalogos közlekedésre szavaztunk. Út közben persze Matí még mindig nem akarta elmondani, hogy hová megyünk, csak azt hajtogatta, folyamatosan, hogy bízzak benne, és hogy jól fogom érezni magam. Kíváncsian vártam, hogy milyen helyre fogunk menni, hiszen a környék amerre sétáltunk kicsit sem volt ismerős számomra. Végül befordultunk egy zsákutcába, amire először azt hittem, hogy Matí eltévedt és rossz irányba tart, majd rájöttem, hogy ő nem én, és megpillantottam az óriási fényáradatot az elhagyatottnak hitt utca végén. Közelebb sétálva a helység logója egyre kivehetőbb lett a mosolyom pedig egyre nagyobb az arcomon. Egy karaoke bár volt az a szuper titkos meglepetéshely, ahová barátom el szeretett volna hozni.

-          Megérkeztünk. Na mit szólsz? – nevetve álltam, majd pár másodperc múlva elindultam a helység felé.

-          Király. Imádom. Gyere már Matí! Itt akarsz végig kint állni? Igyunk valamit aztán énekeljünk. – csodálkoztam, hogy az iszákos tervemre nem reagált semmit, viszont örültem is neki, hiszen betudta, hogy eléggé felnőtt vagyok már az ilyesfajta szórakozáshoz.  A pulthoz lépve kezdésnek egy-egy vodkanarancsot kérek, majd az orvosom által lefoglalt asztalhoz sétálva odatolom az orra elé a poharat.

-          Mit akarsz velem megitatni? – nevetve tudatom vele, hogy mi van a pohárban, majd levéve a kabátomat, az éneklésre kijelölt hely felé igyekszem. Átnézve a lehetőségeket egy régi kedvencemre mutatok, majd a pultnál álló srác néhány másodperc keresés után elindítja a kért számot.

(Rihanna - Umbrella)

Imádtam ezt a számot és reméltem, hogy mások is élvezni fogják az előadásomat. Többen álltak fel és sétáltak a tánc térre, de voltak olyanok is, akik a színpadnak kialakított emelkedő előtt álltak és úgy élvezték az előadásom. Jólesett az önfeledt éneklés és az is, hogy ennyire élvezte mindezt a közönség. Már vártam azt a pillanatot, amikor mindezt az élményt a saját koncertemen élhetem át a saját rajongótáborommal. Persze nem kizárt, hogy itt is akad egy-két kósza rajongó, de én ennek csak örülök, hisz láthatják, hogy újra visszatértem. A dal végén mindenki tapssal és őrjöngéssel jutalmazta produkciómat, amitől akarva akaratlanul is folyamatosan fülig ért a szám.

-          Te jössz. – leülve Matíassal szemben még a vak is látja, hogy neki beszélek, viszont ő rájátszva hátrafordul megnézni, hogy kinek szántam az előző mondatom.

-          Azt kétlem, én nem tudok énekelni. Ahhoz pedig nem ittam még eleget, hogy megtegyem. – nevetve húzta le a pohara tartalmát, majd rám mosolyogva várta, hogy mi lesz erre a reakcióm. A pulthoz sétálva plusz két-két kör italt rendeltem, majd leszállítva a vodkákat az asztalunkhoz megindokoltam ezen döntésemet.

-          Akkor egészségedre, ugyanis addig innen nem megyünk el, amíg nem látom, hogy ott állsz, és nem hallom, hogy énekelsz. – lehúzva a pohár tartalmát Matíasra nézek majd megfogva kezét a tánctérre húzom, ugyanis a countryzene üteme most nagyon szimpatikus számomra. Végigtáncolva a számot tapsolva ülünk vissza a helyünkre, majd arra lettünk figyelmesek, hogy mindenki szájtátva fordul az ajtó felé. Újabb híresség léphetett be az ajtón ugyanis többen már autogrammért szaladtak, és olyan is akadt, aki egy közös fotóért szaladt. – Ki lehet az, hogy ennyire lerohanja mindenki? – kérdésem eléggé badarság volt, ugyanis az emberektől szerintem még az előbb érkezett személy sem tud egy tapodtat sem mozdulni.

-          Nem tudom, de hamarosan kiderül. – közelebb érve hozzánk az imént érkezett híresség kezd ismerőssé válni, majd végül az asztalunknál megállva üdvözli társaságunk.

Chapter 28.

Sziasztok!
Újra megérkeztünk, és köszönjük szépen az eddigi szavazatokat. Igazából nem tudjuk mivel mozgósítsuk egy kicsit a csapatot, hiszen szeretnénk egy kicsivel több visszajelzést kapni. Viszont, ha tetszik a rész, és adtok is magatokról egy kis életjelet, benne vagyunk a heti két frissben. Amint vége az iskolának, hozhatunk egy részt szerdán, valamint szombaton.:) Persze ezt is meg fogjuk szavaztatni, hogy egyáltalán érdekel-e titeket ez az ötlet.
Jó olvasást, puszi!:)

(Larissa)

(Christina Aguilera - Hurt [magyar])
Tétovázása kissé megrémít, szavai lassan hagyják el ajkait. Biccentve egyet megpróbálom szóra bírni, de hatalmas sóhajtása ijesztően töri meg a kettőnk között keletkezett csendet. Remélem, nem most akarja bejelenteni azt, hogy végleg elmegy. Nem lennék még arra felkészülve, hogy elveszítsem őt, újra. Látja szememben a rémületet, fotelhez lépve letérdel elém, kezeimet kezei közé veszi, állát pedig térdemen támasztja meg. Hatalmas boci szemeiben fájdalom csillog, de ezt jelen esetben nem tudom még hova tenni. Úgy gondolom nem okoztam semmi bosszúságot neki, mert akkor el sem hagyta volna a csapatbuszt. Kétségek között vergődve, feszengve ülök a puha párnán, agyam vészleállással fenyegeti testemet. Szédülve dőlök hátra, de semmi nem segít most nekem. Mindig is őszinte volt hozzám Fabre, de úgy érzem, most valami nagy titkot fog elmondani, amire talán még nem vagyok felkészülve. Ilyesfajta nyíltságot már régen láttam tekintetében. Végigsimítva arcán behunyja szemeit. Soha nem szerettem a meghitt pillanatokat, de valahogy barátom közelében más emberré válok. Olyanná, akinek szüksége van a romantikára, a csöpögős zenékre, és a rózsacsokrokra. Mert Cescytől ezt teljes mértékben megkapnám, itt már csak az a kérdés, hogy mennyire lennék képes elfogadni a gyökeres változásokat az életemben.

-          Sajnálom. –egy szó, mégis jelen esetben sok dolgot elárul. Ellenem vétett volna valamit?! Fejét leszegi, szemeivel a padlót kezdi fixírozni. Álla alá nyúlva, erőszakosan veszem fel vele a szemkontaktust. Bánat, szerelem, csalódottság keveréke található meg sötét íriszében, ami nem jó előjel. Soha nem láttam még ennyire kétségbeesettnek, pedig pár éve ismerem már. –Először is, édesapád nekem árulta el a betegségét. Akkor még csak jóindulatú daganatot diagnosztizáltak nála, rendszeresen járt kemoterápiára, kezelték, hogy ne forduljon át az ellentétébe. Az esküvő előtti napokban nagyon gyenge volt, én kísértem az orvosokhoz. –kezemet lendítve arcon csapom, majd kissé meglökve, ordítva állok fel.

-          Mégis mit hittél? Hogy átveheted nála a helyemet?! –Brian rohan közénk, újabb támadásomnak viszont Cescy erős karjai vetnek véget, amik körém fonódnak.

-          Sajnálom, de itt még nincs vége. –kinézve bátyára erőteljesen bólint, mire a kék szemű vonakodva ugyan, de magunkra hagy minket. –Megesketett, hogy ne szóljak neked egy szót sem, hiszen boldog voltál. Lefoglalt az esküvő szervezés, a fizikoterápia, és a szerelem. Ezzel nem az önzőségre akarok célozni, hanem arra, hogy végig fontos voltál neki. Nem a nagy napon akart szólni neked, de már nem volt sok ideje hátra. Azt is veled akarta tölteni, és csak reménykedni tudott abban, hogy mellette leszel a nehezebb percekben is. –hangja monoton a sivár éjszakában, lelkemre mázsás súly nehezedik.

Emlékszem kiskoromban egyáltalán nem tettem fel magamnak azt a kérdést, hogy anya hol van. Nem ismertem őt annyira, hiszen korán életét vesztette, de legalább hagyott maga után egy olyan kincset, mint Tessa. Édesapám mindent megadott nekem. Jó barátom volt, sőt, ha barátnőre volt szükségem, azt a szerepet is elvállalta. Vásárolni vitt, és talán neki köszönhetem azt a rossz szokásomat, hogy mindent próbálás nélkül dobok a kosárba. Edzett, hajtott, ha azt kértem tőle a tekintetemmel, mindent megkaptam tőle, még azt is, amire úgy gondoltam nincs szükségem. Tudta, ha valami problémám volt, bizalmasként kezelte a gyerekes témáimat is.

Zokogva kapok szívemhez, lábaim felmondják a szolgálatot. Az utolsó pillanatban is engem akart óvni, az én lelkemet akarta megmenteni a teljes összezuhanástól. És én végig őt hibáztattam azért, mert önző volt. Felszínes életem a romokban hever, ha nem hagyom magára, talán még most is élne. Időben elkezdte volna a kezeléseket, és boldog, teljes életet élhetett volna. Szeretettel, és egy olyan lánnyal, amilyet minden apa kívánt volna magának. Csalódást okoztam szeretteimnek, azoknak az embereknek, akiket soha nem akartam bántani. Megrögzült bennem az, hogy nem okozok fájdalmat senkinek, és mégis csak a kavarást tudom magam után hagyni.

(30 second to mars - This is war [magyar])

Cescy simogatja a hajamat, de bennfentes suttogása nem nyugtat most meg. Pont annak a személynek nem akartam bosszúságot okozni, akivel mindezt megtettem. Rossz gyerek voltam, és most már nem tudom megváltoztatni a múltamat. Pedig, ha tehetném, visszapörgetném az időt, és inkább nem indulnék el világot látni. De az ember a hibáiból tanul, csak sajnos nekem már annyi volt, hogy egy egész könyvet lehetne belőle írni.

-          Figyelsz rám, kislány? –szomorú hangja utat tör gondolataim között, agyam teljes mértékig rá koncentrál.

-          Én nem akartam ezt Cescy. Szerettem volna teljes életet élni, ki akartam szakadni édesapám karjai közül. De milyen áron tettem ezt meg? Borzalmas azzal a tudattal itt lenni, hogy cserbenhagytam akkor, amikor mellette kellett volna lennem. –ajkait számra tapasztja, könnyeim megállíthatatlanul folynak. Csókunk mézédes, mégis valami láthatatlan burok vesz körül minket, amiből nem tudunk szabadulni. Légzésem nehézkessé válik, felzokogva dőlök a puha garnitúrának.

-          Nem tehetsz erről, nem akarta tönkre tenni az életedet. Értsd meg, és fogadd el utólag a döntését. Azzal nem teszel jót senkinek, ha magadat hibáztatod. Mi lett veled? Úgy gondoltam ideje elmondani, hiszen jobb tudnod erről. Erre kiborulva hisztizel, mint egy kamasz lány. Emlékszel arra az estére, amikor súlyosan megsérült a térded? Képes voltál felállni a padlóról, bíztattad azokat, akik már elvesztették a hitüket. És te mégis erős voltál, és mosolyogtál, holott belül ordítottál a fájdalomtól. –az emlékek hatására kiráz a hideg. Esős este volt, az Arsenal csapatával barátságos mérkőzést játszottunk. Imádtam abba a mezbe öltözni, mégsem éreztem azt, amit a hófehérnél. Szokatlan szeretet, és hála járja át lelkem, mikor magamra öltöm a Real Madrid címeres sportfelszerelést.

Rohantam a kapu felé, de a vizes fű nem könnyítette meg a dolgomat. Imádtam olyan talajon játszani, hiszen ha valaki használni tudja a csúszást egy-két cselénél, előnye származik a szakadó esőből. Akkor mégis szidtam még az eget is azért, mert baljós estét varázsolt számomra. Hosszan toltam meg a labdát, Cescy mellettem haladt. Éppen egy szögletből indítottunk egy nagyszerű támadást, saját tizenhatosunktól indultam meg egymagam. Le akartam passzolni az engem beérő barátomnak a játékszert, de nem számoltam arra a lökésre, amivel egy ifi ellenfél jutalmazott. Esésem következtében térdem rossz szögben fordult, az ápolóstáb rettegve nézte végig szenvedésemet egészen a kórházig. A meccset abban a percben lefújták, csapattársaim pedig autóba pattanva követték a mentőt, ami engem szállított. 

Apa aggódva tanulmányozta arcomat, viszont jólesően pillantott kezemre, ugyanis Cescy szorításában elveszett apró kézfejem. Barátom akkor is mellettem volt, pedig nem nyújtott étvágygerjesztő látványt bal lábam. Az orvosok tudatták velünk, hogy az sem biztos, hogy egy operációval normálisan vissza tudják helyezni térdkalácsomat, ugyanis a porc is elég rendesen roncsolódott. A támadó játékos egy csokor virággal állított be hozzánk, szomorú szemei a mai napig gondolataimban égnek, bár nem szívesen agyalok ezeken a dolgokon.

-          Igazad van, de tudhatnád már jól, hogy a testi, vagy a saját lelki fájdalmamat jobban tűröm, mint azt, hogy valamit megakadályozhattam volna, ha nyitott szemmel járok! –felcsattanva ugyan, de kis macskaként bújok karjai közé. Igaza volt, de sértette büszkeségemet az, hogy ezt bárkinek is beismerjem.

-          Még nincs vége. Mikor Andrew meghalt, bekerültem egy igen rossz társaságba. Eleinte még csak a füves cigivel volt dolgom, de egy idő után belekevertek parti drogokat is az italaimba. Wenger kiszúrta rajtam az elvonási tüneteket, és elküldött egy tesztre. Természetesen nem voltam biztos abban, hogy függő lettem, de a hangok a fejemben, valamint az állandó kattogás megrémisztett. Tudod Lari, én nem önszántamból hagytam el gyerekkori klubunkat. A francia edző tett lapátra, megjegyzem jogosan. Igaz, tettem ez ellen, hiszen megszakítottam a kapcsolatot velük, de túlkésőn cselekedtem. Fájt a szívem azért, mert elvesztettem azt a két személyt, aki számomra a napot jelentette az életembe. Anyáékkal nem tudtam tartani a kapcsolatot, később pedig züllésem miatt nem beszéltünk. Brian élte saját kis elvont életét, néha megbeszéltünk egy-egy találkozót, de rendszerint lemondtam. Tudtom nélkül szoktam rá, mégis hatalmas akaraterő kellett ahhoz, hogy letegyem azokat a szereket. –monológja először meglep, majd elborzadva tekintek végig rajta. Fejét lehajtja, lehet tekintetemet undorral telve látta, pedig egyáltalán nem neki szántam.

(Ne-Yo - Because of you [magyar])

-          Semmi baj. –beletúrva hajába belenézek szemeibe, majd mosolyogva beszélni kezdek. –Mérges vagyok magamra, de tekintve, hogy az előbb majdnem szó szerint azt vágtad a fejemhez, hogy egy hisztis picsa vagyok, nem rendezek jelenetet. Ami a múltban történt, az ott is marad. Változtatni fogok a hozzáállásomon, és ami a legfontosabb, - füléhez hajolva, suttogva ejtem ki a szavakat a számon, - én most már itt leszek melletted. Jóban-rosszban, hiszen az érzéseim megváltoztak az irányodba. Lehet te kellettél ahhoz, hogy rájöjjek, valami nem stimmel az életemben. –szemeim mosolyognak, felettébb boldognak érzem jelen pillanatban magam.

-          És még mindig nincs vége. –fáradt sóhaja idegességgel tölt el. Igaz, már elmondta a történteket, amiért egyáltalán nem ítélem el, mégis úgy érzem, most jön a neheze. Legalábbis tekintete ezt sugallja. –Tegnap találkoztam Carlaval. Azzal a nővel, aki nemrég szakított velem, egy másik férfi miatt. Ez egy hosszú történet, ha elég időnk lesz, elmesélem. –érdeklődve nézek rá, nem értem ezzel mi lehet a baj. –Megcsókolt, én pedig visszacsókoltam. –sajnálattal teli pillantását rám emeli, kezeivel felém nyúl.

-          Figyelj Cescy, ezzel semmi baj nincs. Fiatal férfi vagy, akinek szüksége van bizonyos dolgokra. –arcomra műmosolyt csúsztatok, nem tudom miért esett most ez az őszinte vallomás ilyen rosszul. Szemeim csillognak, ahogy felveszem vele a szemkontaktust, arca enyémhez közelít.

-          Amiket tőled szeretnék megkapni…

Ajkaira tapadva ölébe ülök, mire hátát a közelben lévő fotelnek támasztja. Végigcsókolva arcát elégedetten bújok karjai közé, érintései hatással vannak szívemre is. Pólómat felgyűrve végigsimít hátamon, melltartómat egy mozdulattal kicsatolja. Ajkai tépik ajkaimat, most érzem igazán teljesnek magamat. Cescy olyat adott nekem az évek alatt, amit egyetlen férfitől sem kaphatnék meg. Szeretetet, hitetet, reményt, bizalmat, és biztonságot. Kapcsolatunk alakulását talán ezek a szavak jellemzik igazán, de ami köztünk zajlik, azt nem lehet semmivel sem leírni. Karjai szorosan tartják hátamat, édes csókjai már nyakamat kényeztetik, még az én ujjaim bátran szántanak végig dús hajában. Imádom ezt a férfit, de még mindig nem vagyok biztos a szerelemben. Úgy érzem soha nem voltam még igazán megszállott, viszont most vele érzem a legjobban magam. Lábaimat átkulcsolva derekán, elégedetten kacagok fel, amikor kezei combjaimhoz érnek. Ujjai egyre fentebb csúsznak, viszont ajkunk játéka egy percre sem szakad meg. Mosolyom levakarhatatlan arcomról, agyam és szívem egyszerre egyetlen szót suttognak fülébe…

(Matías)

(Olly Murs - This Song Is About You)

Mióta elkezdtem többet is érezni Tessa iránt, azóta erre a percre vártam, hogy akadjon egy olyan momentum az együtt eltöltött időben, amikor kimutathatom, hogy mit is érzek valójában, hogy eljöjjön az, amikor összeszedem magam és nem leszek egy ijedős, visszahúzódó srác. Szokták mondani a filmekben, hogy mindenki a tökéletes pillanatra vár, és úgy gondolom én megtaláltam azt a tökéletes pillanatot, amiért részben büszke is voltam magamra, viszont mikor beférkőzött az a gondolat a fejembe, hogy egy férjnél lévő nővel csókolózok, már kicsit sem voltam olyan nagyra azzal a fene nagy büszkeségemmel. Ezzel az egy csókkal nem csak az volt a célom, hogy az érzéseimet kimutassam Tessa felé, hanem hogy olyan érzelmeket hívjak elő belőle, amilyeneket én is táplálok iránta. Nem mondom azt, hogy szerelmes vagyok, mert nem, de olyan erős vonzódást érzek iránta, amilyeneket életem során, csak egyszer éreztem. Pár évvel ezelőtt volt egy lány, akinél már megtapasztalhattam, hogy milyen érzés az igaz szerelem, viszont akkor annak a kapcsolatnak, nem tejesen olyan lett a befejezése, amilyenek kellet volna lennie. A lány folyamatosan megcsalt és csak játszott velem, viszont tudom, hogy Tess soha nem tenne ilyet. A közelében a régi szerelem képe elmosódott, és teles képzavar uralkodott a fejemben, viszont fogalmam sincs, hogy mi lesz a továbbiakban. Hiszen ez után a csók után több lehetőség is fenn áll, hogy Tessa hogyan fog reagálni. Előfordulhat az is, hogy azt mondja, hogy soha többé nem akar a tettem után látni, viszont fenn áll a második lehetőség is, aminek valószínű, hogy nagyon csekély az esélye, de megeshet az is, hogy viszonozza az érzéseimet. Egy perc alatt számtalanszor végigpörgettem ezeket a lehetőségeket a fejemben és csak reménykedtem, hogy számomra kedvező lesz a választás. Félve a döntéstől szakítottam meg csókunkat, majd törékeny, most a meglepődöttségtől fal fehér arcát a kezeim közé vettem ezzel is biztosítva azt, hogy láthatom a reakcióját, viszont a tüzet, ami az én szememben égett nem láttam viszont tükröződni az arcán. Ezután persze kissé csalódottan vettem le róla a kezem, majd elfordulva a vezérlőbillentyűzet asztala felé, csak a gombokat bámultam. Soha nem kerültem még ilyen közel egy betegemhez sem, és az igazat megvallva nem is sok alkalmam lett volna rá, hisz nem sok fiatal lányhoz rendelnek ki huszonnégy órás felügyeletet. Szemem sarkából vetettem egy pillantást Tessara, majd óvatosan figyeltem a további reakcióját. Meglepődött arcát le sem tudta volna tagadni, én pedig ebben a percben éreztem úgy, hogy meg kell törnöm az uralkodó már-már kínos csendet.

-          Ne haragudj. Nem tudom mit hittem, és mi ütött belém. – mentegetőzésem hallatán arca kezdett megváltozni. Fal fehér ábrázatát felváltotta a hétköznapi Tessa arc.

-          Semmi gond. – suttogva ejtette ezt a két szót, ami hallatán nagy kő esett le a szívemről, hisz áldottam a sorsot, hogy nem haragudott meg rám, majd az előbbi hangsúlyát egy pillanat alatt növelte meg. – Fel kéne még venni vagy két számot, aztán mehetnénk is haza, mert már hiányzik a madridi ágyam, amiben olyan jókat tudok aludni. – nevetve terelte el a figyelmet arról a szituációról, ami néhány perccel ezelőtt történt. Bólogattam együttértésem jeléül, majd leülve a vezérlő gombokat tartalmazó asztal mögé jeleztem, hogy én készen állok az újabb munkára. Egyébként lehet igaza van Tessnek  és  úgy kell tennünk, mintha ez a csók meg sem történt volna.

Körülbelül két órán keresztül dolgoztunk még a stúdióban, a munkálatok vége felé pedig még Louis is befutott, majd ő is segített néhány pluszt a dalokba beleadni. Ezalatt az idő alatt sikerült teljesen kikapcsolnom az agyam,és látszólag az angol lány is ugyanezt tette, és teljesen valószínűnek tartom, hogy ez okozta azt a mérhetetlen nagy jókedvet, ami az utolsó pár órára volt jellemző. Mire befejeztük a munkálatokat Louis már állva táncolt és dokumentált minden pillanatot. Tudniillik ő egy olyan személy, aki szinte minden percéről valamilyen dokumentációt készít. Most is néha már csak ezt vettük észre, hogy villannak a vakuk mi pedig már majdnem vakon próbáltunk támolyogni a vezérlőben. Végighallgatva az összes számot, amit a stúdiójában vettünk fel egy rögtönzött bulit alakítottunk ki, ugyanis az ütemesebb számokra hárman roptuk a táncot, a lassúakra pedig Louis elkapta Tessát táncolni, majd akkor én lőttem ezekről a momentumokról egy-két kitűnő képet. Mire befejeztük a bulizást már elég későre járt, és tekintve arra, hogy ma még haza akarunk menni Madridba ideje lenne elindulni, vagy legalább egy kicsit összébb készülődni, mert ilyen tempóban sosem érünk haza.

-          Köszönök mindent, amit értem tettél. – Tessa egy öleléssel lepte meg Louis, aki nagyon barátságosan törődött a pár napja megismert lánnyal. – Remélem, hogy minél hamarabb látjuk még egymást. – mosolyogva tartotta még mindig az ölelést, majd elengedve barátomat hagyta őt is szóhoz jutni.

-           A mihamarabbi találkozás csak tőled függ, hiszen én itt vagyok majdnem a nap huszonnégy órájában, tehát tudod, hogy hol keress, ha szükséged van rám, vagy bármire. De kereshetsz akkor is, ha csak egy dal szeretnél felvenni, vagy ha beszélgetni szeretnél. Az én ajtóm mindig nyitva áll előtted. – nagyon aranyos volt Louistól, hogy felajánlotta a segítségét mindenben, és szerintem Tessa is nagyon hálás, hiszen jól jönnek most neki a bátorító és bíztató támaszok.

-          Akkor ezt megbeszéltük. – egy kacsintással az angol lány már az alagútban kereste a megfelelő kijáratot, és elég szépen sikerül kiigazodnia, hiszen most egyszer sem tévedt el, viszont én most eltévedtem volna, ha ott hagynak, hiszen végig csak Tessat követtem.

Kiérve még egy utolsó pillantást vetett a gitárokra majd viszonylag jókedvűen hagyta el az épületet és ült be a vezető pozícióba.

(Tessa)

(Hannah Montana - Every part of me [magyar])

Szerintem nem mondok semmi újdonságot azzal, ha azt mondom, hogy meglepődtem, úgy őszintén tiszta szívemből. Érzi az ember, ha valakinek többet jelent egy átlagos barátnál és én ezt éreztem is Matíason, de nem hittem, hogy pont itt a stúdióban szabadulnak, majd el az indulatok, és itt csókol meg. Persze próbáltam a legdiplomatikusabban lezárni a dolgot és úgy csinálni, mintha ez az egész meg sem történt volna, és látszólag a barátom is beleegyezett ebbe a verzióba, mert egész úton csak a dalaimról beszéltünk, és egy szó sem esett arról a pillanatról. Viszont fogalmam sincs, hogy mi lesz most. Ha most elkezdődik az egész CD körüli felhajtás, az-az fotózások, rádióinterjúk, mindenhová velem kellesz járnia, és mi lesz, ha akkor jön rá az öt perc és akkor próbálkozik majd újra meg egy ilyen mutatvánnyal?! Bár még az is kérdéses, hogy meddig lesz mellettem, viszont nélküle pedig mi lesz velem? Ő támogat, ő az, aki mondta, hogy csináljam. Ezekbe még bele sem gondoltam és igazán eddig bele sem akartam gondolni. Örültem, hogy átléptük a Madridot jelző táblát, ami azt jelezte, hogy nemsokára hazaérkezünk. Nagyon kifáradtam ez alatt a stúdió felvételes dolog alatt, viszont nagyon is megérte a munkám. Gondolataimat és Matías alvását a telefonnom csörgése zavarta meg, majd nem nézve a kijelzőt rögtön a fülemhez emeltem a készüléket, az autóval pedig lehúzódtam az út szélére. Elvégre nem szeretnék egy balesetet sem okozni a szerencsétlenségem miatt.

-          Igen itt Tessa Swallow beszél?  - fogalmam sem volt arról, hogy ki lehet a másik oldalt, így az általános köszönésemet elővéve vettem fel.

-          Jó napot! Éppen önnel szerettünk volna beszélni. A Telemadrid televízió csatornától keresem Önt és szeretnénk önnel ez tévés szereplést lebeszélni, már amennyiben elfogadja meghívásunkat. – hirtelen köpni-nyelni nem tudtam és az sem jutott eszembe, hogy hogy van az, hogy igen vagy nem.

-          Természetesen elfogadom a meghívást, de előtte meg szeretném kérdezni, hogy milyen témában is lenne ez az interjú? – eszembe jutott, hogy éppen milyen magánéleti gondjaim vannak, így kénytelen voltam megkérdezni, hogy miért is szeretnének látni engem, mert ha Ronaldoról akarnak beszélni, akkor előbb maradok otthon és nézem a plafont.

-          Az egyik zenei rovatunk szeretne önnel beszélgetni, mert híreket kaptunk, hogy nemrég Sevillában járt az egyik stúdióban és az új lemezén dolgozott. – „De jó, hogy ezek a paparazzók mindig ott vannak mindenhol.” megforgatva a szemeimet ismét beleszóltam a készülékbe.

-          Ez esetben elfogadom a meghívást. – már mosolyogva néztem Matíasra, majd a sráccal lebeszélve minden időpontot és dátumot, rögtön mesélni kezdtem barátomnak, hogy mi történt velem, mintha ő nem ült volna itt mellettem az elmúlt tizenöt percben.

-          Szerintem akkor ezt meg kell ünnepelni. – orvosom éppen a házunkra bekanyarodva vetette fel az ötletet, ami nagyon szimpatikus volt számomra.

-          Remek ötlet, és van valami konkrét terved is, vagy csak úgy vágjunk bele az éjszakába? – kiszállva az anyósülésről érdeklődtem, mivel idő közben helyet kellett cserélnünk, mert a nagy magyarázásban és mesélésben, amit Matíasnak folytattam többször is meglátogattam a záróvonalon túli sávot az autóval. A szerencse még az, hogy a harmadik ilyen esetnél Matías megelégelte a dolgot és közölte, hogy ő még élni szeretne, és álljak félre.

-          Speciális ötletem van, szóval ezt estig nem árulhatom el, de már régóta gondolkodom a dolgon. – titokzatossága nagyon kíváncsivá tett, és tudni kell rólam, hogy nagyon nem szeretek kíváncsi lenni, így körülbelül kétpercenként kérdeztem meg tőle, hogy hová visz majd.

A nap hátralévő része csigalassúsággal telt el és egyszerűen az istenért sem akartak vánszorogni azok a mutatók az órában. Csak az ágyon feküdtem és az ággyal szemben elhelyezett órát néztem, amiről mindenféle Ronaldohoz köthető emlék jutott az eszembe. Az időmérő szerkezetet a nászutunk alkalmával vettük, és ezért is törtek most elő belőlem azok a bizonyos emlékek.

Chapter 27.

Sziasztok, megérkeztünk a legújabb fejezettel!:) Reméljük az eddiginél kicsit több kritikát kapunk majd, azoknak az olvasóknak pedig köszönet, akik írtak nekünk! :)
Lari mindenkit puszil és azt üzeni, hogy nem felejtkezett el rólatok! :) Jó olvasást! :)

(Fabregas)

(Miley Cyrus-When I look at you[magyar])

Az már nagy gondnak számít, ha az ember szerelmes egy jó barátjába. Az a baj ezzel az érzéssel, hogy az adott személy nem tehet ellene. Ahogy az ellen sem, ha ez viszonzatlan, esetleg plátói szerelemmé válik. Fontos nekem Lari, és tudom, bármire képes lennék. A múltunkban is hatalmas összhang alakult ki közöttünk, ami az évek múltával csak erősödött. Idiótának tartottam magam a klasszikus meccs előtti napokban, rettegtem az első találkozástól. Carlanak igaza volt mindenben, amit őszintén megosztott velem, hiszen mikor nem beszélhettem az angol lánnyal, nem érhettem hozzá, nem ölelhettem meg, akkor is csak ő járt a gondolataimban, annyi különbséggel, hogy az érzések rettentően kavarogtak bennem, ami ellen nem nagyon tudtam tenni. Féltem tőle, pedig benne bíztam a legjobban. Emlékszem arra a rövid időszakra, amit együtt töltöttünk. Nem volt több pár hétnél, mégis legszebb napjaimat éltem át vele. De rettegtünk attól, hogy ha a szerelem nem jön össze, akkor a barátságunk is megromlik, így titokban tartva kapcsolatunkat, testvérien váltunk el egymástól. Legalábbis kamasz fejjel így láttam ezt az egész viszonyt, pedig sokkal több volt annál.

Mocorogva karjaim között ráfordul mellkasomra, végigsimítva hasamon, kezével félig megölel, és mosolygós arccal becsukja szemét. Eszméletlen dolognak tartom, hogy egy ilyen lányt képes voltam kiengedni a kezeim közül, pedig én vagyok az egyetlen bizalmasa. Lehet féltékenységből, de úgy állok a férjével való kapcsolathoz, hogy nem egymáshoz valóak. Szépen mutatnak egymás mellett, de nem az igazi Larinak. Ennyi fájdalmat még senki nem okozott neki, az utóbbi időben viszont nem kap mást, csak szemetet. Úgy érzem meg kell védenem, de még nem tudom, hogyan oldhatnám ezt meg.

Ezzel a gondolattal álomba merülök, majd csak reménykedem abban, hogy a karjaimban tartva fogok felébredni. Tudnom kell, hogy ez nem egy tündérmese, hogy a hercegnő most az egyszer a jót választja, és nem a rosszal alkot egy párt.

Hűsítő szellő borzongatja meg testem, apró libabőrök jelennek meg meztelen felsőtestemen. Hatalmas mosollyal, ámde fájdalommal az arcomon fordulok társam helye felé, de csalódottan veszem észre, hogy nem található mellettem senki sem. Egy apró papír található azon a párnán, amin nem is olyan régen még angol barátnőm feküdt. Gyönyörű írás fogadja fáradt tekintetemet, kedves hangvétele bizakodással tölt el. „Szia, Boci Szeműm. Ne haragudj, de edzésre kellett mennem. Sietek haza, indulás előtt itt leszek. Csókok, L.” Megdörzsölve szemeimet, hatalmas mosollyal az arcomon dőlök vissza a párnák közé, szívem minduntalan a Larival való közös emlékeket próbálja felidézni.

Emlékszem az esküvője napján reménykedtem abban, hogy észhez tér, és időben nemet mond. De imádságom nem következett be, formás ajkain pirospozsgás arccal kimondta a boldogító igent. Azt a szót, ami összetört bennem valamit. Soha nem szerettem nagyon érzelmes lenni, de nem tehetek arról, hogy vannak dolgok, amik még engem is kiborítanak. Gratuláltam neki, mégis öleléseimben afféle ragaszkodás volt megtalálható. Féltem, hogy elveszítem, hiszen egy férj már nem egyeztethető össze egy más országban élő baráttal. Viszont tekintve arra a szerepre, amit én töltök be a kölyök életében, nem törhettem össze az álmait. Ő is megérdemli a boldogságot, most mégis gondolatban vállon veregetem magam, hiszen közbelépésem az én életemet is megváltoztatta volna.
(Rock Mafia ft. Miley Cyrus- The Big Bang [magyar])

-          Föld hívja a szerelmes tekintetű, nyáladzó Fabregast. Barátom, mégis ki hagyott neked szerelmes levelet?! –csapattársam töri rám az ajtót, majd kezemből kikapva az apró üzenetet, nyálas hangon kezdi el olvasni a szavakat. –Csókok! –szájával csücsörítve felém hajol, de én arrébb gurulva, inkább a földön kötök ki.

-          Add vissza, és hagyj békén. –vigyorom szélesedik, ugyanis Villa is megjelenik a szobában, majd kikapva a kapus kezéből a papírlapot, olvasás nélkül lerakja az éjjeliszekrényre. Megfogva Valdes fülét álló helyzetbe rántja, majd bosszúsan méri végig.

-          Megmondtam, hogy ne zavard, elég készen volt hajnalban. –összehúzott tekintetét rám emeli, majd meglepetten konstatálja aránylag emberi külsőmet.

-          Jól vagyok. Mennyi az idő? –apró kérdés, de kopasz barátom nem tudja kihagyni életemből az újonnan megmutatott faviccét.

-          Nincs annyi pénzed, amiből ezt megvehetnéd. –magabiztosan húzza ki magát, izmai csak úgy dagadnak a büszkeségtől.

-         Szeretem, amikor az ember hangosan gondolkodik saját magáról. –Lari szerint hatalmas szemeim miatt sok barátomnál előnyből indulok, ugyanis mérhetetlen őszinteség csillog benne.

-          Négy óra lesz tíz perc múlva egyébként. –fejemhez kapva tudatosul bennem az a tény, hogy húsz perc, és indulunk. Barátom pedig még sehol sincs. –Azért jött be most Valdes, mert hamarosan jön a buszunk. –feldolgozva a tényt, miszerint nem mondhatom el tettemet az angol lánynak, pakolni kezdek. Jobban szerettem volna, ha arról a bizonyos csókról tőlem értesül, de a sajtó hamarabb utolér mindenkit, mint az én szavam. Pedig nem az történt, amit cikkeztek. Hangos dudaszó üti meg a fülem, bőröndömet kezembe kapva a lépcső felé indulok. Most nincs kedvem a srácokkal lemenni, nyugalomra vágyom. Fejem lüktetése, és gyomrom kavargása nem könnyíti meg a dolgomat, minél hamarabb a klimatizált járműben akarom tudni magam. Hála tempómnak, utolsóként lépek fel, majd elfoglalva méltó helyem az ablak mellett, becsukott szemmel hallgatom kedvenc számomat. Emlékszem ezt még Larissa mutatta nekünk, amikor fiatalabbak voltunk. Sokkal egyszerűbb volt még akkor az élet, sőt, ha Hannah nem lép közbe, eszébe sem jut az eligazolás. Nem tudom bánjam-e meg azokat a dolgokat, amik elindították ezt a körforgást, vagy inkább adjak hálát az égnek, mivel rájöhettem arra, hogy miképp is érez irántam Lari. Meghallva Valdes fülsüketítő vonyítását, kiveszem fülemből a dugót, majd a hatalmas barna szemekbe pillantva, szívem erőset dobban. Megfogva kezem magával húz, de leugorva a buszról, esdeklően tekint rám.

-          Mintha tartanál a véleményemtől Lari. –összehúzott szemekkel mérem végig, de gondolkodás nélkül fogadom el felém nyújtott kezét. Mosolyogva ölel át, karjaimat keskeny dereka köré csavarom. Csapattársaim kisgyerekekként tapadnak a busz üvegére, edzőm csak mosolyogva figyel. Arcomat elbújtatva hosszú hajában, mélyen belélegzem illatát.

-          Azt hittem valami baj van. –karjaimon az izmok megfeszülnek, apró ujjaival finoman végigsimít rajta. Hátrébb akar tolni, de kicsit tartok a reakciójától. Nem viselném el, ha most mondana búcsút nekem.

-          Nem olvastál még pletykalapokat? –homloka ráncokba szalad, nemlegesen csóválja fejét. Nem akarom, hogy bármit is azokból a szennylapokból tudjon meg. –Szerintem sok mindent kell még megbeszélnünk. –hangom, mondandóm végére elhalkul, kicsit tartok tőle, de ideje megtudnia az igazat. Félve bólint egyet, majd megfogva kezemet egy közeli kocsihoz húz. Bátyám mosolyogva pattan ki, majd testvérien üdvözölve, kitárja nekünk az ajtót. Sejtelmes mosolya sok mindent elárul most nekem, igaz, kérdéseimre nem nagyon ad választ. Lari meglöki vállát, majd a támadás elől gyorsan bepattan a hátsó ülésre. Berántva maga mellé, lehúzza ablakát, végül fejét ölembe hajtja, még talpát nyilvánosság elé tárja.
(Leona Lewis-Angel [magyar])

-          Olyanok vagytok, mint a szerelmes tinédzserek. Mi van veletek, emberek? –mindent tudó nézésével Lari tekintetét keresi, de a lány sunnyogva fordul hasamhoz. –Ezt láttam én ma rajtad kislány!

-          Fogalmam sincs Brian, hogy miről beszélsz. –hangja megkeményedik, de mosolya levakarhatatlan.

-          Mit látott rajtad? –lenézve rá, mindössze kislányos szemeit pillantom meg, ajkai elvonják figyelmemet, ahogy a pólóm alá csúszó keze is.

-          Az a hátsó ülés még szűz, és szent is egyben, tehát ne rosszalkodj Lari. –nevetve túrok barátom hajába, testvérem mondatán pedig jót derülök.

-          Ha a hátsó ülés az lenne, akkor nem ide hordanád a macákat. –ördögi tekintetét elbujtatja hasamnál, szemei pedig fáradtan csukódnak le.

-          Hé, ne kezdjük el a személyeskedést. –Brian zavartan túr a hajába, viszont látom a szája sarkában megbúvó mosolyt. Szeretek velük lenni, de félek Lari nem áll majd szóba velem. Viszont, ez az őszinteség most megmutatja mit is érez irántam egészen pontosan, hiszen erre már nagyon kíváncsi vagyok. Testvérem kiszáll, majd kinyitja a garázsajtót, nem is tudtam, hogy Madridba költözött.

-          Mit szerettél volna mondani? –két ásítás között teszi fel kérdését, de még nem tudok egyelőre megszólalni. Felül, majd álomittas szemeit megdörzsölve, érdeklődve várja mondandómat. Közelebb csúszva hozzá, arcára adok egy puszit, majd kiszállva a kocsiból, kinyitom ajtaját. A bejárat felé indulva kezét tenyerembe csúsztatja, összekulcsolt ujjakkal indulunk a nappali felé. Lenézve kezünkre elégedettség tölti el a szívemet. –Cescy, így hogy fogsz hazajutni? –ledobva magát a kanapéra, karjait felém nyújtja. Leülve mellé, fejét ölembe hajtja, akárcsak a kocsiban.

-          Igazából az edző valószínűleg nem bánta maradásom, de holnap indulnom kell. Este meccs, igaz, így még padozni sem fogok, de meg kell jelennem az edzéseken, tehát majd holnap felszállok egy gépre, hogy gyorsabban Barcelonába jussak. –szája legörbül, arca szomorúságot tükröz. Ismerem már, mint a tenyeremet, semmit nem tud eltitkolni előlem, és ennek nagyon örülök. Fiatal korunkban rengeteg dolgot megosztottunk egymással, és ezt talán még most sem nőttük ki. Igaz, volt egy kisebb szünet a kapcsolatunkban, de annál édesebben sikerült a békülés.

-          Mesélsz nekem? –bal kezével hátamhoz nyúl, megmarkolva pólómat, ülő helyzetbe tornázza magát. Túlságosan is közel van most hozzám, még a lélegzés is nehezebben megy. Ajkait pásztázva végigsimítok arcán, majd hajába túrva, apró puszikkal halmozom el bőrét. Mosolyogva bújik karjaim közé, ujjai végigsiklanak gerincem mentén. –Hogy bírhatnálak szóra? –fülembe suttogva a szavakat, kiráz a hideg, soha, egyetlen nő sem volt még ekkora hatással rám. –Azt hiszem, jobb, ha most átülök a fotelba. –halkan kacagva nézi lesokkolt arcomat, lábai már a puha padlószőnyeget érintik. Apró puszit adva számra eltávolodik tőlem, szokatlan hiányérzetem támad.

-          Ezt miért kellett?! –felháborít tette, de az okokat nem értem teljesen. Tényleg szerelmes lennék? Hiszen Carla tette felzaklatott, de nem éreztem ekkora vonzalmat nála.

-          Szeretném hallani, hogy mi történt veled apa halála után. Szeretnék tisztában lenni a múltad azon részével, de ha melletted vagyok, nem tudok koncentrálni a szavakra. –kezét szájához kapja, szemei tágra nyílnak. Mintha hadititkot árult volna el.

-          Na, kislány. Elmegyek repülőjegyért, a soha viszont nem látásra. Nyugalom, öcsémnek is veszek. Tűnjetek el a világ elől. –Brian kacagva lép be közénk, de félek történetem után már nem lesz ilyen boldog az angol lány. –Jó, jó. Értem a célzást, kopjak le. Fent leszek a szobámban, ha kellenék. –az illemnek megfelelően magunkra hagy, de nem tudom megformálni mondandómat.

-          Úgy érzem csalódást okoztam, de még nem tudod, hogy mekkorát…

(Tessa)

(Kris Allen- Live Like We're Dying)

Matías komolyan olyan már számomra, mint egy szuperhős, ha valami baj van mindig ott terem és megment, és ez most is így történt. Ismét megmentette az életem, amit már egyszerűen nem tudok majd megköszönni neki. Többször voltam már ügyetlen az életem során, de fulladásos halál közeli élményem eddig szerencsére még nem volt, de csak eddig. Egész életemben ügyetlen és két ballábas voltam, vagyis inkább úgy fogalmazok, hogy mindig szerencsétlenül jöttek ki a dolgaim, hiszen volt már, hogy elestem, megbotlottam vagy éppen szépen odavertem valaminek valamelyik testrészem.

Emlékszem egyszer az akadémián sikeresen eltörtem a kezem miután egy csere következtében be kellett állnom a kapuba, és mindezt pont akkor, amikor a tizenegyes rúgások voltak a soron. Velem szemben egy nagyon agresszív srác állt nevezetesen pont azok közül a fiúk közül egy, akiktől Lari mentett meg, mert meg akartak erőszakolni. Óriási lendülettel futott neki a labdának, majd a rúgásába minden erejét beleadta mondhatnám úgy is, hogy apait-anyait beleadott. A bőr csak úgy szállt felém én pedig nem akartam gyávának látszani így álltam a kapuban és vártam a gyors sebességgel felém száguldó már-már tűzgolyót. Éppen a fejem felett süvített volna be, de a kezemmel sikerült hárítanom, hogy a labda léc alá kerüljön, viszont mindezt a kezem bánta. Mondanom sem kell, hogy akkora fájdalmat éreztem mintha egy világ dőlt volna össze bennem, de még mindig nem adtam fel és tovább álltam összeszorított fogakkal és ökölbe szorított kézzel. Az edzőnek fel sem tűnt, hogy mi történt a srác pedig csak röhögött rajtam, ő tudta, hogy valami nincs rendben, de mégsem szólt semmit. Az eset után körülbelül tíz perccel megérkezett Lari, akinek volt egy olyan különleges képessége, hogy bárkinek le tudta olvasni az arcáról, hogy mit is érez. Persze az én arcomról a műmosoly mögül kiabált a fájdalom és ez neki is feltűnt így egyből mellettem termett én pedig már csak az vettem észre, hogy a pálya szélén haladunk a kijárat felé. A pályától pedig meg sem álltunk a kórházig, ahol persze kaptam egy csinos kis gipszet, amit úgy 3 hétig cipelhettem a kezemen mindenhová. Iszonyú szerencsétlen voltam és úgy látszik, hogy még mindig az vagyok, csak manapság nagyon jól színlelem. 

A rövid emlékeztető után a gondolataimat ismét a jelenbe helyeztem át, amikor is éppen a padlón ültem Matías ölében, aki a hajamat simogatva próbált megnyugtatni, ugyanis a fuldoklás közben automatikusan elkezdtem sírni.

-          Jól vagy? Minden rendben? – igenlő bólintásom után semmi kedvem nem volt felállni a hideg padlóról, így visszahajtva a fejem Matías ölében hallgattam őt tovább. – A szívbajt hoztad rám! Remélem most már tudod, hogy miért mondják azt, hogy tele szájjal nem szabad beszélni. – orvosom komoly kijelentésén, amit egy ötéves szintjén mondott el nekem nevetnem kellett, ami látszólag nagyon zavarta őt, de én nem foglalkoztam ezzel. Felállva a hideg konyhai csempéről az arcomról letöröltem a könnycseppeket, majd a kanapé felé tartva egy jól irányzott mozdulattal feküdtem le.

-          Ma megyünk stúdiózni? Én szeretnék. – kérdésem kicsit meglepte, hiszen néhány perccel ezelőtt majdnem meghaltam.

-          Nem hiszem, hogy ez most jó ötlet. Pihenned kéne. Ezzel a fulladással nem tettél jót a hangszálaidnak, majd visszamegyünk holnap. – nem értettem, hogy miért maradnánk még egy napot Sevillában, ha ma simán letudnánk még pár dalt és visszamehetnénk Madridba.

-          Semmi gond nincs. Jól vagyok, és ha Louis ráér, és ott van a stúdióban én akár most is készen állok pár dalra. – barátom látta rajtam, hogy hajthatatlan vagyok, így a fejét csóválva fordult hátra.

-          Ez esetben ez a tiéd. A stúdióban akartam odaadni, de én sem bírnám ki, hogy ne nézd meg és nagyon nagy valószínűséggel te sem. - a nagy dobozt, amit már akkor kinéztem mikor belépett az ajtón lerakta elém, én pedig őrült kisgyerek módjára kezdtem el letépni róla a csomagolást, majd a több réteg papír alatt megpillantottam az a gyönyörű aranyozott gitárt, amit kinéztem magamnak a stúdió hangszerboltjában.

-          Úristen! – ennyit tudtam mondani. Örültem és egy kicsit le is voltam sokkolva, hisz nem hiszem, hogy nagyon olcsó lett volna ez a darab Matías pedig mégis megvette nekem. Magamnak is simán meg tudtam volna venni, mert van rá keret bőven, de ki tudja, hogy Matías honnan szedte elő rá a pénz. Nem nézem szegénynek, de egy ilyen tuningolt gitár, ami mindennel fel van szerelve nem két forint lehetett.

-          Remélem tetszik és azt vettem meg, amit vagy fél óráig csak bámultál. – kissé ijedt tekintetét látva rögtön késztetést éreztem arra, hogy megnyugtassam, hogy tökéletes az ajándék, és hogy imádom, így körülbelül a nyakába ugorva öleltem meg és köszöntem meg neki. Szorosan ölelt meg, majd a millió köszönöm szépen mondatomra, csak egy egyszerű szívesennel és egy mosollyal válaszolt. Imádtam benne, hogy ilyen egyszerű és néha szerény volt a stílusa. Megvette nekem ezt a drága ajándékot, de biztos vagyok benne, hogy ha viszonozni szeretném, nem fogadna el tőlem semmit. Pedig tudja, hogy kinek a zsebéből vásárolnék, bár lehet, hogy éppen ezért is nem fogadná el. 

Filozofálásom közben újdonsült gitáromat megszabadítottam a csomagolástól, majd a kezembe véve jobban szemügyre vettem. Matí az előszobában telefonált én pedig egy már a fejemben lévő dallamot kezdtem játszani. Most pattant ki a fejemből a ritmus, és úgy éreztem, hogy egy hozzá társuló szöveggel ez is egy nagyon jó kis szám lehetne. Odamentem Matíhoz majd activity játékba kezdve próbáltam neki elmutogatni, hogy menjünk a stúdióba, mert van egy új ötletem, amit fel akarok venni, és még az újonnan kapott gitáromat is le akarom tesztelni. Persze ahogy az a nagy könyvben meg van írva és mutogattam, mint egy őrült perceken át majd minderre barátomtól csak egy „Telefonálok!” volt a válasz. Hát valószínűleg, ha nem mondja, hogy mit csinál komolyan azt hittem volna, hogy éppen táncol. Duzzogva mentem vissza a kanapéra meg egy kis papír fecnit magam elé varázsolva pár sort firkantottam fel rá. 

-          Na mit akartál mondani? – tettetve a sértődöttet csak írtam tovább, de nem tudtam sokáig azt színlelni, hogy haragszom rá, így egy nagy mosollyal felé fordulva az orra elé nyomtam a papírt. – Újabb dalszöveg? – bólintottam, majd a gitárt óvatosan lehelyeztem az ágyra.

-          Nem tudom honnan találtam ki, de annyira tetszik. Pedig nagy egóság ilyet mondani egy saját szerzeményre. – vártam Matí válaszát, ami abból állt, hogy a kezembe adta a gitárt és kifelé kezdett el tolni az ajtón.

-          Indulás, most! – parancsszerű mondatát egyértelműen parancsnak vettem majd két másodperc múlva már az anyósülésen találtam magam. Gondolkodtam végül pedig arra jutottam, hogy Louissal beszélt a dokim és lezsírozta vele, hogy mehetek a stúdióba.

(Demi Lovato - Who will I be [magyar])

Az ismerő utcába betérve már messziről kifigyeltem a hangszerboltot, majd elé leparkolva szélvész gyorsasággal pattantam ki a kocsiból. A bejárat felé indulva megtorpantam, mikor Matí megfogta a kezem és visszarántott. Persze az első gondolatom az volt, hogy most miért csinálja ezt, ha ide hozott miért nem mehetek be. Fejben feltett kérdéseimre gyorsan sikerült választ kapni, mikor is bementünk a hangszerbolt melletti sikátorba, ahol egy külön ajtón mentünk be, amihez meglepetésemre barátomnak is volt kulcsa.

-          Te ilyen megbízható betörő vagy? – nevetve vettem egymás után a lépcsőfokokat, de persze figyeltem is, hogy hová lépek, mert valószínűleg a nap megkoronázása lett volna, ha még a lépcsőn is lezuhanok.

-          Nem. Én legjobb barát vagyok, akinek van kulcsa legjobb barátja stúdiójába. Szerintem ez nagyon érthető. – hátrafordulva villantott számomra egy mosoly, majd benyitva vezérlőbe lehuppant a gombok mögötti székre.

-          Na és akkor most megvárjuk Louist? – értetlen fejet vágva néztem a dokimra majd mögé lépve néztem, hogy mit kattintgat össze vissza a számítógépen.

-          Minden áron Louis szeretnéd? Én nem vagyok elég jó neked? – mondatát nem a megszokott kedvességgel mondta. Az utolsó kérdése pedig tele volt érzelemmel. Nem hittem, hogy ez most csak a hangfelvételre vonatkozott ez a kérdés. Nagyon meglepődtem, de próbáltam ezt leplezni, így megfogva a gitáromat és a fecnit, amire az új dalom volt írva átsétáltam az üvegfal másik oldalára. Felvettem a fülhallgatót, majd a múltkor ellesett technikával beállítottam a gitár mikrofonját. 

A hangulat megváltozott közöttünk, amit nem tudtam mire vélni. Semmi sértőt nem mondtam szerintem neki, így nem értettem, hogy miért változott meg egyik percről a másikra. A dallamot felgitározva csak néhány percet kellett arra várnom, hogy Matí összevágja a kész felvételt, majd következhetett az ének is. Persze, amíg vártam megírtam a dal eddig még hiányzó sorait is, így tejesen frappáns kis szöveget sikerült összehoznom viszonylag rövid idő alatt. A felénekléssel sem voltak különösebb gondok, bár természetesen ezt többször kellett felénekelnem, hogy tökéletes és hallgatható legyen. Majd mikor mindezzel végeztem visszamentem a vezérlőbe, ahol barátom az utolsó simításokat végezte a dallal. Lehuppanva a kanapéra vártam, hogy hozzám szóljon, de ez nem történt meg.

-          Mit tettem vagy mondtam, amitől így viselkedsz velem? – kicsit kétségbe voltam esve, de próbáltam ez nagyon jól leplezni. Ő csak nem olyan, mint a testvérem, aki mindent lát az embereken még ha azok nem is tudják, hogy az arcuk minden érzésüket tükrözi.

-          Semmit, csak egyszerűen elegem van, hogy kedveskedek, viszont sosem leszek elég jó neked. – felállva néhány lépéssel áthidalta a köztünk lévő távolságot, majd előttem állva magyarázta el, hogy miért is olyan most velem amilyen.

-          De én nem megbántani akartalak, én nem úgy gondoltam. – kétségbe voltam, esve most már teljesen, hogy mit csesztem már el megint, majd visszaemlékezve utolsó még barátságos mondatomra rögtön tudtam, hogy mire gondol. Majd arra eszméltem fel, hogy Matías közelítve arcát az enyémhez ajkait a számra tapasztja...