Chapter 28.

Sziasztok!
Újra megérkeztünk, és köszönjük szépen az eddigi szavazatokat. Igazából nem tudjuk mivel mozgósítsuk egy kicsit a csapatot, hiszen szeretnénk egy kicsivel több visszajelzést kapni. Viszont, ha tetszik a rész, és adtok is magatokról egy kis életjelet, benne vagyunk a heti két frissben. Amint vége az iskolának, hozhatunk egy részt szerdán, valamint szombaton.:) Persze ezt is meg fogjuk szavaztatni, hogy egyáltalán érdekel-e titeket ez az ötlet.
Jó olvasást, puszi!:)

(Larissa)

(Christina Aguilera - Hurt [magyar])
Tétovázása kissé megrémít, szavai lassan hagyják el ajkait. Biccentve egyet megpróbálom szóra bírni, de hatalmas sóhajtása ijesztően töri meg a kettőnk között keletkezett csendet. Remélem, nem most akarja bejelenteni azt, hogy végleg elmegy. Nem lennék még arra felkészülve, hogy elveszítsem őt, újra. Látja szememben a rémületet, fotelhez lépve letérdel elém, kezeimet kezei közé veszi, állát pedig térdemen támasztja meg. Hatalmas boci szemeiben fájdalom csillog, de ezt jelen esetben nem tudom még hova tenni. Úgy gondolom nem okoztam semmi bosszúságot neki, mert akkor el sem hagyta volna a csapatbuszt. Kétségek között vergődve, feszengve ülök a puha párnán, agyam vészleállással fenyegeti testemet. Szédülve dőlök hátra, de semmi nem segít most nekem. Mindig is őszinte volt hozzám Fabre, de úgy érzem, most valami nagy titkot fog elmondani, amire talán még nem vagyok felkészülve. Ilyesfajta nyíltságot már régen láttam tekintetében. Végigsimítva arcán behunyja szemeit. Soha nem szerettem a meghitt pillanatokat, de valahogy barátom közelében más emberré válok. Olyanná, akinek szüksége van a romantikára, a csöpögős zenékre, és a rózsacsokrokra. Mert Cescytől ezt teljes mértékben megkapnám, itt már csak az a kérdés, hogy mennyire lennék képes elfogadni a gyökeres változásokat az életemben.

-          Sajnálom. –egy szó, mégis jelen esetben sok dolgot elárul. Ellenem vétett volna valamit?! Fejét leszegi, szemeivel a padlót kezdi fixírozni. Álla alá nyúlva, erőszakosan veszem fel vele a szemkontaktust. Bánat, szerelem, csalódottság keveréke található meg sötét íriszében, ami nem jó előjel. Soha nem láttam még ennyire kétségbeesettnek, pedig pár éve ismerem már. –Először is, édesapád nekem árulta el a betegségét. Akkor még csak jóindulatú daganatot diagnosztizáltak nála, rendszeresen járt kemoterápiára, kezelték, hogy ne forduljon át az ellentétébe. Az esküvő előtti napokban nagyon gyenge volt, én kísértem az orvosokhoz. –kezemet lendítve arcon csapom, majd kissé meglökve, ordítva állok fel.

-          Mégis mit hittél? Hogy átveheted nála a helyemet?! –Brian rohan közénk, újabb támadásomnak viszont Cescy erős karjai vetnek véget, amik körém fonódnak.

-          Sajnálom, de itt még nincs vége. –kinézve bátyára erőteljesen bólint, mire a kék szemű vonakodva ugyan, de magunkra hagy minket. –Megesketett, hogy ne szóljak neked egy szót sem, hiszen boldog voltál. Lefoglalt az esküvő szervezés, a fizikoterápia, és a szerelem. Ezzel nem az önzőségre akarok célozni, hanem arra, hogy végig fontos voltál neki. Nem a nagy napon akart szólni neked, de már nem volt sok ideje hátra. Azt is veled akarta tölteni, és csak reménykedni tudott abban, hogy mellette leszel a nehezebb percekben is. –hangja monoton a sivár éjszakában, lelkemre mázsás súly nehezedik.

Emlékszem kiskoromban egyáltalán nem tettem fel magamnak azt a kérdést, hogy anya hol van. Nem ismertem őt annyira, hiszen korán életét vesztette, de legalább hagyott maga után egy olyan kincset, mint Tessa. Édesapám mindent megadott nekem. Jó barátom volt, sőt, ha barátnőre volt szükségem, azt a szerepet is elvállalta. Vásárolni vitt, és talán neki köszönhetem azt a rossz szokásomat, hogy mindent próbálás nélkül dobok a kosárba. Edzett, hajtott, ha azt kértem tőle a tekintetemmel, mindent megkaptam tőle, még azt is, amire úgy gondoltam nincs szükségem. Tudta, ha valami problémám volt, bizalmasként kezelte a gyerekes témáimat is.

Zokogva kapok szívemhez, lábaim felmondják a szolgálatot. Az utolsó pillanatban is engem akart óvni, az én lelkemet akarta megmenteni a teljes összezuhanástól. És én végig őt hibáztattam azért, mert önző volt. Felszínes életem a romokban hever, ha nem hagyom magára, talán még most is élne. Időben elkezdte volna a kezeléseket, és boldog, teljes életet élhetett volna. Szeretettel, és egy olyan lánnyal, amilyet minden apa kívánt volna magának. Csalódást okoztam szeretteimnek, azoknak az embereknek, akiket soha nem akartam bántani. Megrögzült bennem az, hogy nem okozok fájdalmat senkinek, és mégis csak a kavarást tudom magam után hagyni.

(30 second to mars - This is war [magyar])

Cescy simogatja a hajamat, de bennfentes suttogása nem nyugtat most meg. Pont annak a személynek nem akartam bosszúságot okozni, akivel mindezt megtettem. Rossz gyerek voltam, és most már nem tudom megváltoztatni a múltamat. Pedig, ha tehetném, visszapörgetném az időt, és inkább nem indulnék el világot látni. De az ember a hibáiból tanul, csak sajnos nekem már annyi volt, hogy egy egész könyvet lehetne belőle írni.

-          Figyelsz rám, kislány? –szomorú hangja utat tör gondolataim között, agyam teljes mértékig rá koncentrál.

-          Én nem akartam ezt Cescy. Szerettem volna teljes életet élni, ki akartam szakadni édesapám karjai közül. De milyen áron tettem ezt meg? Borzalmas azzal a tudattal itt lenni, hogy cserbenhagytam akkor, amikor mellette kellett volna lennem. –ajkait számra tapasztja, könnyeim megállíthatatlanul folynak. Csókunk mézédes, mégis valami láthatatlan burok vesz körül minket, amiből nem tudunk szabadulni. Légzésem nehézkessé válik, felzokogva dőlök a puha garnitúrának.

-          Nem tehetsz erről, nem akarta tönkre tenni az életedet. Értsd meg, és fogadd el utólag a döntését. Azzal nem teszel jót senkinek, ha magadat hibáztatod. Mi lett veled? Úgy gondoltam ideje elmondani, hiszen jobb tudnod erről. Erre kiborulva hisztizel, mint egy kamasz lány. Emlékszel arra az estére, amikor súlyosan megsérült a térded? Képes voltál felállni a padlóról, bíztattad azokat, akik már elvesztették a hitüket. És te mégis erős voltál, és mosolyogtál, holott belül ordítottál a fájdalomtól. –az emlékek hatására kiráz a hideg. Esős este volt, az Arsenal csapatával barátságos mérkőzést játszottunk. Imádtam abba a mezbe öltözni, mégsem éreztem azt, amit a hófehérnél. Szokatlan szeretet, és hála járja át lelkem, mikor magamra öltöm a Real Madrid címeres sportfelszerelést.

Rohantam a kapu felé, de a vizes fű nem könnyítette meg a dolgomat. Imádtam olyan talajon játszani, hiszen ha valaki használni tudja a csúszást egy-két cselénél, előnye származik a szakadó esőből. Akkor mégis szidtam még az eget is azért, mert baljós estét varázsolt számomra. Hosszan toltam meg a labdát, Cescy mellettem haladt. Éppen egy szögletből indítottunk egy nagyszerű támadást, saját tizenhatosunktól indultam meg egymagam. Le akartam passzolni az engem beérő barátomnak a játékszert, de nem számoltam arra a lökésre, amivel egy ifi ellenfél jutalmazott. Esésem következtében térdem rossz szögben fordult, az ápolóstáb rettegve nézte végig szenvedésemet egészen a kórházig. A meccset abban a percben lefújták, csapattársaim pedig autóba pattanva követték a mentőt, ami engem szállított. 

Apa aggódva tanulmányozta arcomat, viszont jólesően pillantott kezemre, ugyanis Cescy szorításában elveszett apró kézfejem. Barátom akkor is mellettem volt, pedig nem nyújtott étvágygerjesztő látványt bal lábam. Az orvosok tudatták velünk, hogy az sem biztos, hogy egy operációval normálisan vissza tudják helyezni térdkalácsomat, ugyanis a porc is elég rendesen roncsolódott. A támadó játékos egy csokor virággal állított be hozzánk, szomorú szemei a mai napig gondolataimban égnek, bár nem szívesen agyalok ezeken a dolgokon.

-          Igazad van, de tudhatnád már jól, hogy a testi, vagy a saját lelki fájdalmamat jobban tűröm, mint azt, hogy valamit megakadályozhattam volna, ha nyitott szemmel járok! –felcsattanva ugyan, de kis macskaként bújok karjai közé. Igaza volt, de sértette büszkeségemet az, hogy ezt bárkinek is beismerjem.

-          Még nincs vége. Mikor Andrew meghalt, bekerültem egy igen rossz társaságba. Eleinte még csak a füves cigivel volt dolgom, de egy idő után belekevertek parti drogokat is az italaimba. Wenger kiszúrta rajtam az elvonási tüneteket, és elküldött egy tesztre. Természetesen nem voltam biztos abban, hogy függő lettem, de a hangok a fejemben, valamint az állandó kattogás megrémisztett. Tudod Lari, én nem önszántamból hagytam el gyerekkori klubunkat. A francia edző tett lapátra, megjegyzem jogosan. Igaz, tettem ez ellen, hiszen megszakítottam a kapcsolatot velük, de túlkésőn cselekedtem. Fájt a szívem azért, mert elvesztettem azt a két személyt, aki számomra a napot jelentette az életembe. Anyáékkal nem tudtam tartani a kapcsolatot, később pedig züllésem miatt nem beszéltünk. Brian élte saját kis elvont életét, néha megbeszéltünk egy-egy találkozót, de rendszerint lemondtam. Tudtom nélkül szoktam rá, mégis hatalmas akaraterő kellett ahhoz, hogy letegyem azokat a szereket. –monológja először meglep, majd elborzadva tekintek végig rajta. Fejét lehajtja, lehet tekintetemet undorral telve látta, pedig egyáltalán nem neki szántam.

(Ne-Yo - Because of you [magyar])

-          Semmi baj. –beletúrva hajába belenézek szemeibe, majd mosolyogva beszélni kezdek. –Mérges vagyok magamra, de tekintve, hogy az előbb majdnem szó szerint azt vágtad a fejemhez, hogy egy hisztis picsa vagyok, nem rendezek jelenetet. Ami a múltban történt, az ott is marad. Változtatni fogok a hozzáállásomon, és ami a legfontosabb, - füléhez hajolva, suttogva ejtem ki a szavakat a számon, - én most már itt leszek melletted. Jóban-rosszban, hiszen az érzéseim megváltoztak az irányodba. Lehet te kellettél ahhoz, hogy rájöjjek, valami nem stimmel az életemben. –szemeim mosolyognak, felettébb boldognak érzem jelen pillanatban magam.

-          És még mindig nincs vége. –fáradt sóhaja idegességgel tölt el. Igaz, már elmondta a történteket, amiért egyáltalán nem ítélem el, mégis úgy érzem, most jön a neheze. Legalábbis tekintete ezt sugallja. –Tegnap találkoztam Carlaval. Azzal a nővel, aki nemrég szakított velem, egy másik férfi miatt. Ez egy hosszú történet, ha elég időnk lesz, elmesélem. –érdeklődve nézek rá, nem értem ezzel mi lehet a baj. –Megcsókolt, én pedig visszacsókoltam. –sajnálattal teli pillantását rám emeli, kezeivel felém nyúl.

-          Figyelj Cescy, ezzel semmi baj nincs. Fiatal férfi vagy, akinek szüksége van bizonyos dolgokra. –arcomra műmosolyt csúsztatok, nem tudom miért esett most ez az őszinte vallomás ilyen rosszul. Szemeim csillognak, ahogy felveszem vele a szemkontaktust, arca enyémhez közelít.

-          Amiket tőled szeretnék megkapni…

Ajkaira tapadva ölébe ülök, mire hátát a közelben lévő fotelnek támasztja. Végigcsókolva arcát elégedetten bújok karjai közé, érintései hatással vannak szívemre is. Pólómat felgyűrve végigsimít hátamon, melltartómat egy mozdulattal kicsatolja. Ajkai tépik ajkaimat, most érzem igazán teljesnek magamat. Cescy olyat adott nekem az évek alatt, amit egyetlen férfitől sem kaphatnék meg. Szeretetet, hitetet, reményt, bizalmat, és biztonságot. Kapcsolatunk alakulását talán ezek a szavak jellemzik igazán, de ami köztünk zajlik, azt nem lehet semmivel sem leírni. Karjai szorosan tartják hátamat, édes csókjai már nyakamat kényeztetik, még az én ujjaim bátran szántanak végig dús hajában. Imádom ezt a férfit, de még mindig nem vagyok biztos a szerelemben. Úgy érzem soha nem voltam még igazán megszállott, viszont most vele érzem a legjobban magam. Lábaimat átkulcsolva derekán, elégedetten kacagok fel, amikor kezei combjaimhoz érnek. Ujjai egyre fentebb csúsznak, viszont ajkunk játéka egy percre sem szakad meg. Mosolyom levakarhatatlan arcomról, agyam és szívem egyszerre egyetlen szót suttognak fülébe…

(Matías)

(Olly Murs - This Song Is About You)

Mióta elkezdtem többet is érezni Tessa iránt, azóta erre a percre vártam, hogy akadjon egy olyan momentum az együtt eltöltött időben, amikor kimutathatom, hogy mit is érzek valójában, hogy eljöjjön az, amikor összeszedem magam és nem leszek egy ijedős, visszahúzódó srác. Szokták mondani a filmekben, hogy mindenki a tökéletes pillanatra vár, és úgy gondolom én megtaláltam azt a tökéletes pillanatot, amiért részben büszke is voltam magamra, viszont mikor beférkőzött az a gondolat a fejembe, hogy egy férjnél lévő nővel csókolózok, már kicsit sem voltam olyan nagyra azzal a fene nagy büszkeségemmel. Ezzel az egy csókkal nem csak az volt a célom, hogy az érzéseimet kimutassam Tessa felé, hanem hogy olyan érzelmeket hívjak elő belőle, amilyeneket én is táplálok iránta. Nem mondom azt, hogy szerelmes vagyok, mert nem, de olyan erős vonzódást érzek iránta, amilyeneket életem során, csak egyszer éreztem. Pár évvel ezelőtt volt egy lány, akinél már megtapasztalhattam, hogy milyen érzés az igaz szerelem, viszont akkor annak a kapcsolatnak, nem tejesen olyan lett a befejezése, amilyenek kellet volna lennie. A lány folyamatosan megcsalt és csak játszott velem, viszont tudom, hogy Tess soha nem tenne ilyet. A közelében a régi szerelem képe elmosódott, és teles képzavar uralkodott a fejemben, viszont fogalmam sincs, hogy mi lesz a továbbiakban. Hiszen ez után a csók után több lehetőség is fenn áll, hogy Tessa hogyan fog reagálni. Előfordulhat az is, hogy azt mondja, hogy soha többé nem akar a tettem után látni, viszont fenn áll a második lehetőség is, aminek valószínű, hogy nagyon csekély az esélye, de megeshet az is, hogy viszonozza az érzéseimet. Egy perc alatt számtalanszor végigpörgettem ezeket a lehetőségeket a fejemben és csak reménykedtem, hogy számomra kedvező lesz a választás. Félve a döntéstől szakítottam meg csókunkat, majd törékeny, most a meglepődöttségtől fal fehér arcát a kezeim közé vettem ezzel is biztosítva azt, hogy láthatom a reakcióját, viszont a tüzet, ami az én szememben égett nem láttam viszont tükröződni az arcán. Ezután persze kissé csalódottan vettem le róla a kezem, majd elfordulva a vezérlőbillentyűzet asztala felé, csak a gombokat bámultam. Soha nem kerültem még ilyen közel egy betegemhez sem, és az igazat megvallva nem is sok alkalmam lett volna rá, hisz nem sok fiatal lányhoz rendelnek ki huszonnégy órás felügyeletet. Szemem sarkából vetettem egy pillantást Tessara, majd óvatosan figyeltem a további reakcióját. Meglepődött arcát le sem tudta volna tagadni, én pedig ebben a percben éreztem úgy, hogy meg kell törnöm az uralkodó már-már kínos csendet.

-          Ne haragudj. Nem tudom mit hittem, és mi ütött belém. – mentegetőzésem hallatán arca kezdett megváltozni. Fal fehér ábrázatát felváltotta a hétköznapi Tessa arc.

-          Semmi gond. – suttogva ejtette ezt a két szót, ami hallatán nagy kő esett le a szívemről, hisz áldottam a sorsot, hogy nem haragudott meg rám, majd az előbbi hangsúlyát egy pillanat alatt növelte meg. – Fel kéne még venni vagy két számot, aztán mehetnénk is haza, mert már hiányzik a madridi ágyam, amiben olyan jókat tudok aludni. – nevetve terelte el a figyelmet arról a szituációról, ami néhány perccel ezelőtt történt. Bólogattam együttértésem jeléül, majd leülve a vezérlő gombokat tartalmazó asztal mögé jeleztem, hogy én készen állok az újabb munkára. Egyébként lehet igaza van Tessnek  és  úgy kell tennünk, mintha ez a csók meg sem történt volna.

Körülbelül két órán keresztül dolgoztunk még a stúdióban, a munkálatok vége felé pedig még Louis is befutott, majd ő is segített néhány pluszt a dalokba beleadni. Ezalatt az idő alatt sikerült teljesen kikapcsolnom az agyam,és látszólag az angol lány is ugyanezt tette, és teljesen valószínűnek tartom, hogy ez okozta azt a mérhetetlen nagy jókedvet, ami az utolsó pár órára volt jellemző. Mire befejeztük a munkálatokat Louis már állva táncolt és dokumentált minden pillanatot. Tudniillik ő egy olyan személy, aki szinte minden percéről valamilyen dokumentációt készít. Most is néha már csak ezt vettük észre, hogy villannak a vakuk mi pedig már majdnem vakon próbáltunk támolyogni a vezérlőben. Végighallgatva az összes számot, amit a stúdiójában vettünk fel egy rögtönzött bulit alakítottunk ki, ugyanis az ütemesebb számokra hárman roptuk a táncot, a lassúakra pedig Louis elkapta Tessát táncolni, majd akkor én lőttem ezekről a momentumokról egy-két kitűnő képet. Mire befejeztük a bulizást már elég későre járt, és tekintve arra, hogy ma még haza akarunk menni Madridba ideje lenne elindulni, vagy legalább egy kicsit összébb készülődni, mert ilyen tempóban sosem érünk haza.

-          Köszönök mindent, amit értem tettél. – Tessa egy öleléssel lepte meg Louis, aki nagyon barátságosan törődött a pár napja megismert lánnyal. – Remélem, hogy minél hamarabb látjuk még egymást. – mosolyogva tartotta még mindig az ölelést, majd elengedve barátomat hagyta őt is szóhoz jutni.

-           A mihamarabbi találkozás csak tőled függ, hiszen én itt vagyok majdnem a nap huszonnégy órájában, tehát tudod, hogy hol keress, ha szükséged van rám, vagy bármire. De kereshetsz akkor is, ha csak egy dal szeretnél felvenni, vagy ha beszélgetni szeretnél. Az én ajtóm mindig nyitva áll előtted. – nagyon aranyos volt Louistól, hogy felajánlotta a segítségét mindenben, és szerintem Tessa is nagyon hálás, hiszen jól jönnek most neki a bátorító és bíztató támaszok.

-          Akkor ezt megbeszéltük. – egy kacsintással az angol lány már az alagútban kereste a megfelelő kijáratot, és elég szépen sikerül kiigazodnia, hiszen most egyszer sem tévedt el, viszont én most eltévedtem volna, ha ott hagynak, hiszen végig csak Tessat követtem.

Kiérve még egy utolsó pillantást vetett a gitárokra majd viszonylag jókedvűen hagyta el az épületet és ült be a vezető pozícióba.

(Tessa)

(Hannah Montana - Every part of me [magyar])

Szerintem nem mondok semmi újdonságot azzal, ha azt mondom, hogy meglepődtem, úgy őszintén tiszta szívemből. Érzi az ember, ha valakinek többet jelent egy átlagos barátnál és én ezt éreztem is Matíason, de nem hittem, hogy pont itt a stúdióban szabadulnak, majd el az indulatok, és itt csókol meg. Persze próbáltam a legdiplomatikusabban lezárni a dolgot és úgy csinálni, mintha ez az egész meg sem történt volna, és látszólag a barátom is beleegyezett ebbe a verzióba, mert egész úton csak a dalaimról beszéltünk, és egy szó sem esett arról a pillanatról. Viszont fogalmam sincs, hogy mi lesz most. Ha most elkezdődik az egész CD körüli felhajtás, az-az fotózások, rádióinterjúk, mindenhová velem kellesz járnia, és mi lesz, ha akkor jön rá az öt perc és akkor próbálkozik majd újra meg egy ilyen mutatvánnyal?! Bár még az is kérdéses, hogy meddig lesz mellettem, viszont nélküle pedig mi lesz velem? Ő támogat, ő az, aki mondta, hogy csináljam. Ezekbe még bele sem gondoltam és igazán eddig bele sem akartam gondolni. Örültem, hogy átléptük a Madridot jelző táblát, ami azt jelezte, hogy nemsokára hazaérkezünk. Nagyon kifáradtam ez alatt a stúdió felvételes dolog alatt, viszont nagyon is megérte a munkám. Gondolataimat és Matías alvását a telefonnom csörgése zavarta meg, majd nem nézve a kijelzőt rögtön a fülemhez emeltem a készüléket, az autóval pedig lehúzódtam az út szélére. Elvégre nem szeretnék egy balesetet sem okozni a szerencsétlenségem miatt.

-          Igen itt Tessa Swallow beszél?  - fogalmam sem volt arról, hogy ki lehet a másik oldalt, így az általános köszönésemet elővéve vettem fel.

-          Jó napot! Éppen önnel szerettünk volna beszélni. A Telemadrid televízió csatornától keresem Önt és szeretnénk önnel ez tévés szereplést lebeszélni, már amennyiben elfogadja meghívásunkat. – hirtelen köpni-nyelni nem tudtam és az sem jutott eszembe, hogy hogy van az, hogy igen vagy nem.

-          Természetesen elfogadom a meghívást, de előtte meg szeretném kérdezni, hogy milyen témában is lenne ez az interjú? – eszembe jutott, hogy éppen milyen magánéleti gondjaim vannak, így kénytelen voltam megkérdezni, hogy miért is szeretnének látni engem, mert ha Ronaldoról akarnak beszélni, akkor előbb maradok otthon és nézem a plafont.

-          Az egyik zenei rovatunk szeretne önnel beszélgetni, mert híreket kaptunk, hogy nemrég Sevillában járt az egyik stúdióban és az új lemezén dolgozott. – „De jó, hogy ezek a paparazzók mindig ott vannak mindenhol.” megforgatva a szemeimet ismét beleszóltam a készülékbe.

-          Ez esetben elfogadom a meghívást. – már mosolyogva néztem Matíasra, majd a sráccal lebeszélve minden időpontot és dátumot, rögtön mesélni kezdtem barátomnak, hogy mi történt velem, mintha ő nem ült volna itt mellettem az elmúlt tizenöt percben.

-          Szerintem akkor ezt meg kell ünnepelni. – orvosom éppen a házunkra bekanyarodva vetette fel az ötletet, ami nagyon szimpatikus volt számomra.

-          Remek ötlet, és van valami konkrét terved is, vagy csak úgy vágjunk bele az éjszakába? – kiszállva az anyósülésről érdeklődtem, mivel idő közben helyet kellett cserélnünk, mert a nagy magyarázásban és mesélésben, amit Matíasnak folytattam többször is meglátogattam a záróvonalon túli sávot az autóval. A szerencse még az, hogy a harmadik ilyen esetnél Matías megelégelte a dolgot és közölte, hogy ő még élni szeretne, és álljak félre.

-          Speciális ötletem van, szóval ezt estig nem árulhatom el, de már régóta gondolkodom a dolgon. – titokzatossága nagyon kíváncsivá tett, és tudni kell rólam, hogy nagyon nem szeretek kíváncsi lenni, így körülbelül kétpercenként kérdeztem meg tőle, hogy hová visz majd.

A nap hátralévő része csigalassúsággal telt el és egyszerűen az istenért sem akartak vánszorogni azok a mutatók az órában. Csak az ágyon feküdtem és az ággyal szemben elhelyezett órát néztem, amiről mindenféle Ronaldohoz köthető emlék jutott az eszembe. Az időmérő szerkezetet a nászutunk alkalmával vettük, és ezért is törtek most elő belőlem azok a bizonyos emlékek.