Chapter 30.

Sziasztok! Köszönjük szépen a szavazatokat, ahogy a visszajelzéseket is, amit kaptunk.:)
Az új rendszeres olvasókat köszöntjük a blogon, reméljük tetszeni fog a továbbiakban is a történet!:)
Jó olvasást!
Puszi Lari, Tessa

(Larissa)

(3 Doors Down - Changes [magyar])

Megpillantva a mappa tartalmát, szokatlan csalódottság súlyt végig lelkemen. Mégis mi ez az egész? Rólam szóló cikkek tömkelege díszíti az egyszerű tartót, több paparazzi fotóval megspékelve. Minden képen mással vagyok, de a legtöbben Fabregassal vagyok látható. Oldalas jellemzések, sporttörténeti cikkek, valamint újságból összeszedett pletykák akadnak kezeim közé. Ujjaim kihűlnek, remegésük nem csillapodik egy percre sem, de nem hagyhatom abba a kutatást. A földön ülve, rengeteg dolog jut az eszembe, mégpedig az, hogy egy összeesküvés áldozata lettem. Olyan személyek nyomoznak utánam, akiktől nem ezt vártam volna. De erre mondják azt, hogy mindenki valami ok miatt jelenik meg újra az életünkben. Nem véletlen az sem, hogy Brian itt lakik Madridban. Az a srác, aki világéletében Angliát szerette. Nem értem a miérteket, ahogy azt sem tudom megfejteni, hogy Daniel és Brian mióta ilyen jó barátok. Mi van akkor, ha ketten akarják tönkretenni az életemet, én pedig még csak nem is gyanakodtam a kékszeműre.

Újabb adag képet kezembe véve, tátott szájjal nézem végig a Fabregassal töltött éjszakáinkat. Azokat, amikről fogalmam sem volt. Sejteni sejtettem, hogy lefeküdtünk, de arra legvadabb álmomban sem gondoltam volna, hogy mindezt megörökíti az idősebb testvér. A düh másodpercek alatt áramlik szét testemben, de az ajtó nyitódása megakadályoz minden tettemben. Elrejtőzve az asztal alatt, megfeszülve várom azt a férfit, aki egy ideje már lencsevégről figyeli életem.

A léptek egyre hangosabbak, valószínűleg felém igyekszik. Az arcát nem látom, lehet Daniel is akár. Kezeim közé kapva a mappát felpattanok, és becsapva magam után az ajtót, egy kis előnyt nyerek a férfivel szemben. Haragomnak hála, rengeteg erőm van most a futásra. Lábamat egyáltalán nem érzékelem, csak a menekülés lebeg szemeim előtt. Hallom a dobogást magam mögött, de szerencsére már Cescy szobájához érkezem. Beesve az ajtón kulcsra zárom a mahagónit, majd remegő kezekkel Fabregas arca elé dobom életemet. Elég régóta tart már megfigyelésem, és ez a hír egyáltalán nem kecsegtető most számomra.

-          Ez micsoda? –értetlen tekintettel néz fel szemeimbe, de nem hiszek már neki sem.

-          Neked nagyon is tudnod kéne. Meddig terveltétek ezt a bátyáddal? Miért pont most jelentetek meg az életemben? –hangom megkeményedik, a csalódottság egyetlen szikráját sem mutatom a külvilágnak.

-          Miről beszélsz? –zavarodott kifejezése kissé elbizonytalanít, de tekintve arra, hogy úgy ismer, mint a tenyerét, lehet így akarja ezt nálam elérni.

-          Emlékszel erre? Valószínűleg az egyik jól sikerült esténk eredményezte ezeket a képeket. Na, és a férjemet megismered még? –kitépve a képeket a kék mappából, arcához egészen közel helyezem. Döbbenet fut végig kisfiús ábrázatán, lehet, ő valóban nem tud erről az egészről semmit sem.

-          Fogalmam sincs mi ez Lari. –meg akarja fogni kezeimet, de hátrébb lépve, felemelt fővel pillantok végig rajta. Külsőm zilált, de egyáltalán nem ez a legfontosabb most. Valaki dörömbölve hívja fel magára a figyelmet.

-          Meg tudom magyarázni kislány. Csak engedj be, és hallgass meg. –őszinteség csöpög az idősebb Fabregas szavaiból, viszont a nyugalom valamiért nem akar elérni.

-          Nem érdekelsz Brian. Átvertél, mind a ketten átvertetek. Soha, soha a büdös életbe nem akarlak titeket újra látni! –sikítva vetek véget életem e szakaszának, felkapva tréningemet, mérgesen indulok el az ablak felé. Annyira nem lehetünk magasan.

-          Kérlek, ne tedd ezt. –Cescy kezem után kap, szemeiből csak a könyörgést és a sajnálatot tudom most kiolvasni. Valóban komolyan gondolja mindezt, de nem foglalkozom most ilyenekkel. Kinyitva az erkély ajtót, szétnézés nélkül egy szaltó segítségével kiugrom. Utólag belegondolva hülye ötlet volt, ugyanis alattunk egy hatalmas medence található, így sikeresen a vízbe érkezem. Nagy levegőt véve jövök fel, majd kiúszva a széléhez, könnyed mozdulattal lököm fel magam a kövezett részen. Utoljára felpillantva barátomra, csalódott tekintetét örök életre gondolataimba vésem.

Nem tudott róla, és nem hazudott azzal, hogy letagadta a nyilvánvalót. Lehajtott fejjel lépkedek a hátsó kapu felé, majd múltamat magam mögött hagyva, edzőm lakása felé veszem az irányt. Nincs kedvem taxit hívni, így inkább futva teszem meg a több kilométeres távot. Valószínűleg nem ez lesz életem legjobb döntése, de nem maradhatok már itt. Túl sok embertől kaptam már pofont, olyanoktól, akiktől nem szerettem volna mindezt. Egy autó, dudálással hívja fel magára a figyelmet, könnyeim elvegyülnek a ruhámon található vízcseppekkel. Nem foglalkozom velük, nem érdekelnek már az emberek. Csalódtam, és ráadásul mindezt úgy kaptam meg, hogy csak egy kis boldogságra vágytam. Valóban nem érdemelném meg? Miért kellett egyáltalán legjobb barátom iránt is gyengéd érzéseket táplálnom? Ezért nem jó a szerelem, mert öl, butít, és nyomorba dönt. Főleg akkor, ha két ember iránt is ugyanazt érzed. Borzasztó a tudat, miszerint két szék közül ismét a földre ültem, annyi különbséggel, hogy bármelyik srácot is felhívnám, mellettem lenne. De kell nekem amúgy is bonyodalmas életembe a konfliktus? Mert úgy gondolom nem.

(Akcent feat Ruxandra Bar - Feelings On Fire)

Átpillantva régi családi házamra, egy belső érzés azt sugallja, menjek be. El kell köszönnöm Sergiotól, a lelkem csak akkor nyugodna meg egy kicsit. Szívdobogásom úgy erősödik, ahogy a ház felé közelítek. Sergio szokásához híven nem zárta be az ajtót, így viszonylag könnyű dolgom van. Bár ezen a környéken nem is kell féltenünk magunkat a betörők késeitől.
Felbicegve a lépcsőn, beosonok a besötétített szobába. Férjem derekán a takaróval fekszik puha ágyunkban, lassú légzése megnyugtató számomra. Lefagyva állok az ajtóban, apró neszre várva, ami tudatja velem, hogy van itt még valaki. Valaki, aki segít neki a továbblépésben. Közelebb lépve hozzá leguggolok mellé, majd végigsimítva haján, halkan suttogni kezdek.

-          Sajnálom, hogy azt fogod érezni cserbenhagytalak. De úgy érzem, most ez a helyes. Biztos meg fogom bánni, viszont azt nem, hogy megismertelek téged. Igaz, az életem mostanában tele van bonyodalommal, fájdalommal, de ugyanúgy szeretlek téged, mint kapcsolatunk elején. Be kell ismernem magamnak, te vagy a végzetem már. Fájni fog, ebben biztos vagyok, de erős férfi vagy. Túl tudod tenni magad ezen. Nem tartom magam felejthetetlen személynek, de az száz százalék, hogy én mindig emlékezni fogok rád. –hangom elcsuklik, szívem vágtatása próbál megakadályozni, de agyam már eldöntötte a tettemet. Innen már nincs visszaút. Utolsó mondatomat fülébe suttogva adom tudtára, legmélyebb érzéseimet. –Sos mi vida, Chico. –számat ajkaira tapasztom, testem megrázkódik. Ha tehetném, ordítanék, viszont nem kelthetem fel. Nem hallgathatja végig előbbi monológomat úgy, hogy minden szón tisztán átrághatja magát. Nem adhatom fel terveimet, viszont tudom, ha kérne, maradnék. Maradnék, mert ő már az életemet jelenti. Halk szipogás üti meg a fülemet, gyomrom másodpercek alatt rándul görcsbe. Remegő végtagokkal indulok el a zaj forrása felé, érdes sóhajjal próbálom kicsit lenyugtatni szívemet. Kinyitva az ajtót, állam egészen a padlóig zuhan. –TE?

-          Én… én… - könnyeim megállíthatatlanul folynak, több olyan ember árult el ma, akiktől nem vártam volna efféle tettet. Kezem lendítem, ismerősöm arcán hatalmas csattanással nyugszik meg remegése.

-          Hogy tehetted ezt? Miért pont velem? Mit képzelsz magadról? Már nem elég a félisten portugál az ágyadba? Kell a testvéred férje is? Undorító vagy. –szinte köpöm szavaimat afelé az ember felé, aki ugyanúgy a legnehezebb időkben támogatott. Agyam nem tudja felfogni a történteket, hihetetlenül mérges vagyok most rájuk.

-          Hagyjátok már abba. –egy nyúzott, fáradt hang töri meg a köztünk keletkezett vitát, testvérem még mindig a földön ül, és zokog. Arcát kezeivel eltakarja, az általam okozott sérülése tisztán látható. Férjem mellé lépve, mosolyogva suttogom érzéseimet fülébe.

-          Igaz, hogy én is megcsaltalak, de legalább nem a testvéreddel, vagy a legjobb barátoddal tettem ezt. Tudod Sergio, túlzottan komolyan veszed az ellenem elindított hadjáratodat. De nem baj. Ha harc, hát legyen harc. Ezt a csatát elvesztettem, de a háború győzelem ízét már a kezemben érzem. –édes, behízelgő hangom hallatán hatalmasat nyújtózik, viszont szemei egy pillanat alatt pattannak ki.

-          Lari, te mit keresel itt? –fáradt tekintete elidőzik ördögi mosolyomon, arcomon már egyáltalán nem látszik az előbb észlelt csalódottság.

-          Csak visszahoztam a gyűrűket. Egy vagyon lehetett, így kár lenne, ha a kukában kötne ki. – Tessa felzokog, viszont a szavakat egy nézésemmel belésulykolom. Cselekedetemet nem állíthatja meg, az eljegyzésit, illetve a karikagyűrűt óvatosan teszem le az éjjeli szekrényre.

-          Lari, ez csak egy baleset. Hidd el, nem… - kacagva dobom hátra hajam, metsző nézésemet viszont nem kerüli el Tessa rémült tekintete.

-          Nem önszántadból hoztad haza húgomat, pisztolyt fogott a fejedhez, és kényszerített arra, hogy vidd az ágyadba. Igaz? –gúnyomat nem tudom elfedni, de már nem is akarom. Ideje, hogy mindenki megismerje a valódi Larissa Morrisont…

(Tessa)

-          Hola Tessa! Régen láttalak, mi szél hozott erre felé? – Sergio ismerős hangjára kaptam fel a fejem és teljesen meglepődtem, hogy itt látom, bár nem teljesen kellett volna, hiszen többször is szórakoztatta a csapatot az öltözőben és az edzésen is egy-egy jó ritmusú dallal.

-          Hola örülök, hogy megint látlak. Éppen ünneplünk nincs kedvetek csatlakozni? – néhány barátjára néztem, akiknek az arcáról nem tudtam kiolvasni, hogy szeretnének-e két idegent a társaságukba fogadni, így nem is nagyon szerettem volna erőltetni a dolgot.

-          Ünneplésre mindig vevők vagyunk, de szerintem üljünk át egy nagyobb bokszba, ahol mindenkinek lesz elég helye. – Sergio intett egyet a pultosnak, amiből arra a következtetésre jutottam, hogy elég sokszor látogathatja ez a helyet, ugyanis a srác két perc múlva már a létszámnak megfelelő mennyiségű pohárban egyensúlyozta felén az italokat.  – Nos akkor mit is ünneplünk? – magasba emelve poharát egy mosolyt láttam megvillanni az arcán majd a válaszomra várva tartotta még mindig a magasba a poharat.

-          Újra elkezdtem stúdiózni és várhatólag nemsokára egy CD-t is kiadok majd. Persze ez még a jövő zenéje, de ezek a nagyvonalakban a terveim. – mosolyogva emeltem el egy poharat én is a tálcáról majd Sergiot utánozva én is a levegőbe emeltem. Öten ültünk összesen a bokszban, amiből egyedül Matíasnak nem tetszett az, hogy társaságot kaptunk. Bár meg is értettem, hiszen ő hozott el ide és én mégis másokhoz csapódok, viszont ő is megérthetne, hogy jól esik a társaság.

-          Akkor koccintsunk Tessara! – valószínűleg kissé elpirultam, de próbáltam leplezni mindezt. Lehajtottam a pohár tartalmát, amit nem nagyon kellet volna, ugyanis valamilyen tömény alkohol kaparta végig a nyelőcsövemet. Arcom pedig ennek hatására elég vicces grimaszt vett fel. – Akkor ki akar elsőnek énekelni. Elvégre ez egy karaoke bár. Ne haragudj, hogy ilyen bunkó vagyok, de elfelejtettem a neved. – Sergio próbálta keresni a szavakat, hogy hátha eltalálja a nevet, de inkább feladta és várta, hogy az orvosom magától mutatkozzon be.

-          Matías. – maratoni kézfogásokat követően, barátom tudta, hogy az éneklésre szeretnék rávenni, így még mielőtt téma lehetne a dolog lepasszolta a megtiszteltetést másnak. – Viszont ha arra akarsz rávenni, hogy énekeljek, akkor ahhoz még nagyon sokat kell fizetned a piáért. – persze az egész asztal nevetésben tört ki. Itt mutatkozott meg, hogy tényleg nagyon zárkózott lehet, ha csak a pia hatására tud ellazulni és énekelni egy kis tömeg előtt. – Viszont gondolom Tessa szívesen énekel nekünk. – meglepett ez a mondata, és nem tudtam, hová tenni, de igaza volt én szívesen énekeltem, hisz mindig is ez volt az, amit szerettem volna és szeretek csinálni. Felállva a dalok listájához léptem és keresni kezdtem egy megfelelő szám után, majd hirtelen mellém lépett valaki, aminek a hatására egy kisebb sikoly hagyta el a számat.

-          Gondoltam csatlakozom. – intve a pultosnak még egy kör italért a zenelistát kezdte el ő is bámulni, majd mutatva nekem néhány számot egyikre sem tudtam azt mondani, hogy azt szeretném énekelni. – Itt van még egy kör pia, muszáj meghallgatnom a barátodat éneklés közben. – nevetésünk az asztalig hallatszott, ahol Matías kapta fel a fejét, bár biztos nem tudhatta, hogy róla beszélünk.

(Timbaland - If We Ever Meet Again)

Nagy nehezen sikerült kiválasztanunk egy olyan számot, ami mindkettőnknek tetszett, majd az éneklésünktől zengett az egész épület. Meglepődtem azon, hogy Sergionak milyen jó hangja is van. Annyira meglepődtem, hogy nem csak a labdával bánik szépen, de a hangjával is. Szám végén mindenki tapsolt nekünk, majd a focista átkarolva derekamat buzdított arra, hogy hajoljunk meg. Szerintem fölösleges volt, de hagytam, hogy ússzon az éneklés okozta siker tengerében. Az éneklés alatt annyira nem figyeltünk Matíasra, de annyit biztosa tudtunk, hogy nem egy pohárkával ivott meg közel négy perc alatt.

-          Matías minden rendben? - aggódva léptem oda hozzá. Engem is megütött már az az erős ital, amit a focisták isznak, de barátom teljesen kikészült tőle.

-          Énekelni akarok. – ingatag lábakon megállva lépett mellém és próbált volna a zenegép felé menni, de egy lépés után már botlott meg és akadt össze mind a két lába.

-          Hívok nektek egy taxit, ha gondolod, mert valaki nagyon sokat ivott ma. – átdobva Matí kezét a vállamon egyedül próbáltam meg őt kivonszolni a bárból, viszont szerencsére félúton segítséget kaptam.

-          Köszönöm. – egy apró pillantást vetve rá próbáltam meg megköszönni a segítséget. Szerencsére ilyenkor szórakozóhelyek és a bárok előtt hemzsegte a taxik, így elég könnyedé hozzájutottunk egy szabad autóhoz. Több kevesebb sikerre sikerült beültetni Matít az autóba, majd meglepetésemre Sergio ült be az első ülésre és ő kezdte el bediktálni a megfelelő címet. Nem nagyon beszéltem eddig vele, és nem is volt rá olyan sok alkalmam, hogy ezt megtegyem, de határozottan állítom, hogy nagyon segítőkész. Viszont azt nem tudom, hogy Larival miért romlott meg a viszonyuk. Az újságokban elég sok helyen már nem a sportteljesítményeikről lehet olvasni, hanem a magánéleti problémáikról. A ház előtt megállva Sergio állta a fizetést, majd ismét a segítségemre volt, hogy eljuttassam a dokit az ágyig. – Nagyon köszönök mindent. Nem is tudom, hogy boldogultam volna nélküled. – mosolyogva sétáltunk ki a szobából, majd a földszintre érve az ajtóban álltunk meg újra.

-          Szívesen, ennyi a minimum azok után, hogy én itattam le ennyire. – kis szünetet tartva vártam, hogy szeretne-e még valamit, aztán éppen elköszönésre nyitottam volna a szám, amikor ő törte meg ismét a csendet. - Nincs kedved átjönni hozzánk és folytatni az ünneplést. A barátod kicsit félbeszakította a bulit. – kicsit meglepődtem az ajánlatán, de azt gondoltam, hogy miért ne? Rábólintva a meghívásra nem kellet sokat sétálni, hogy náluk találjuk magunkat. Sokszor jártam már ebben a házban testvérem miatt, de úgy még nem tartózkodtam itt, hogy ő nem volt itthon. Sergio tényleg bánhatta, hogy leitatta Matíast, ugyanis a kezében egy üveg borral és két pohárral tért vissza. – Egy kis kárpótlás az este miatt. – majd kitöltve az italokat beszélgetni kezdtünk.

(The Veronicas - 4ever [magyar])

Kis szünet után már elég későnek éreztem az időt, így felállva az ajtóhoz sétáltam és búcsúzni készültem. Viszont az eszemet teljesen elvette az alkohol és az isten tudja miért ajkaim megtalálták Ramos ajkait. Fogalmam sincs miért tettem, de nagyon  jó esett egy férfias csók ebbe a percben és ahogy éreztem a spanyol sem ellenkezett. Tarkómat megfogva még erősebben vont magához, majd az ajtónak tolva csókolt tovább. Ajkai vándorolni kezdtek testemen, aminek hatására halk nyögések szakadtak fel a tüdőmből. Magamhoz rántva ismét száját csókoltam, majd a csókcsata hevében ölébe kapva indultunk el az emeletre. Belökve a hálószobaajtót hamar a puha franciaágyon találtam magam. Élveztem, hogy valaki újból érezteti velem, hogy nő vagyok, hogy valaki olyan szenvedélyesen csókol, amilyen csók már hiányzott az életemből. Megszabadítva Sergiot a felsőjétől kezemmel végigjártam kockás hasát, majd ő is követve tettem, megszabadított a jelen esetben a fölösleges ruhadaraboktól. Fejem fölé lefogva két kezem kezdte el ismét apró puszik segítségével felfedezni a testem. Változtatva testhelyzetünkön már a derekán ülök majd leutánozva lépéseit én is puszikkal kezdtem el őt ostromolni a teste különböző pontjain.

-          Kívánlak! – egyetlen szó kellett most ahhoz, hogy még jobban belelovaljam magam ebbe az egész dologba. Az agyamat innentől kezdve elvakította a szürke köd és nem tudtam semmi másra csak Sergiora és az éppen tett dolgokra koncentrálni. Nyögésektől visszhangzott a szoba, vágyainknak már nem tudtunk határt szabni. Életem egyik legfelejthetetlenebb estéjét egy alkoholos mámorban kellett átélnem, ami egyben fájó pont is hisz ki tudja mennyire fogok emlékezni az együtt töltött percekre.

Kinyitva a szememet a fehér ágyneműhuzat szinte égette a tekintetemet, majd hirtelen eszmélve kaptam fel arra a fejem, hogy nekem nem is ilyen színű huzat díszíti az ágyamat. Óvatosan hátranézve ijedten vettem észre, hogy ki is fekszik mellettem. Ramos mély szuszogásának levegője érinti a hátam mire testem összerezzen. El sem hittem, hogy képes voltam lefeküdni Sergioval, aki a testvérem férje. Hihetetlenül éreztem magam. Kicsúszva az ágyból a fürdő felé vettem az irányt, majd a zuhany alá beállva folyattam magamra a hideg vizet. Kellett egy jó tíz perc mire ismét eljutott a tudatomig tettem, majd hirtelen hangos zokogásban törtem ki. Kilépve a fülkéből testem köré csavartam egy törölközőt, majd a mosdókagylónak dőlve tartottam a kezem, hogy felfogják a szememből induló könnyáradatot. 

Hallottam, hogy valaki belép a szobába és beszélni kezd, így a tüdőmből fel-felszakadó zokogást kezemmel próbáltam meg hárítani kisebb nagyobb sikerekkel. Mikor már éreztem, hogy sikerült annyira lecsillapítani a sírásom, hogy tudtam nem lesz semmi árulkodó jele annak, hogy itt vagyok, akarva akaratlanul is szipogtam egyet, így az ajtó kicsapódott engem pedig sokkhatásként ért, hogy testvérem állt a másik oldalt. Hitetlenül nézett rám, majd mikor próbáltam volna megmagyarázni, hogy csak a sok alkohol miatt történt meg mindaz, amit előző este csináltunk, tettemért egy óriási pofonnal jutalmazott meg. Keze csattanása visszhangzott a fürdőszobában, majd a földre rogyva fogtam rossz cselekedeteim eredményét. A mellkasomban őrjítő szorítást és fájdalmat éreztem a könnyeim pedig ismét elkezdtek leszánkázni az arcomról.  Lari kiabálása és azok, amiket mondott nekem még annál is lejjebb nyomtak a szégyenben, mint ahogy azt lehetett. Végül a felém szegezett kiabálását Ramos zavarta meg, amint álmos fejjel intett minket csendre. Ő még olyannyira nem volt magánál, hogy azt sem fogta fel, hogy a felesége áll előttem és a felesége tesója, akivel az előző éjszakát töltötte a hideg fürdőcsempén ül. Zokogva figyeltem Lari tetteit, és azt, hogy ezt az egészet én tettem tönkre. Lehet, hogy ha előző este nem megyünk el bulizni, akkor ez az egész nem így alakul.  Lehet, hogy ha nem fogadom el a meghívást és otthon maradok Matías mellett, akkor ez az este meg sem történik. Túl sok a fejemben a mi lenne, ha kérdés, és jelen esetben túl nagy ahhoz a szégyenérzetem, hogy megpróbáljam Ramos igazát támogatni, miszerint ez az egész egy baleset volt, amit egyikünk sem tervezett meg előre.