Chapter 29.

Sziasztok!:)

Egy kis közérdekű közleménnyel kezdenénk.:) Tessával megnyitottunk egy új blogot, igaz ennek semmi köze nem lesz a focihoz, viszont spanyol szereplőkkel lesz tele.:) Akit érdekel, azt szívesen látjuk az oldalon.:)

Az új fejezet pedig felkerül, jó olvasást!:) Puszi Lari, Tessa.

(Larissa)

(Glee - Dream On)

A szerelem egy bizonytalan, elmúló érzés. Mégis gondolataimban ez a szó szerepel Fabregas neve mellett. Az intenzivitása kissé megvisel, Sergio mellett sem éreztem hasonlót. Pedig úgy gondoltam felnőttem a szerelemhez, elég idős lettem a házassághoz. Kiskoromban mindig azt hajtottam barátaimnak, hogy soha nem megyek férjhez, mert nem fogom tűrni, hogy bárki is féken tartson. Már az feldühített, amikor bárki elvette előlem a feles poharakat. Ilyenkor általában lázadásom miatt még többet ittam, ami nagyobb következményekkel járt.

Karjai szorosan fonódnak derekam köré, arcomra apró puszikat ad. Halkan szuszogva bújok hozzá, idő közben már eljutottunk egy üres hálószobáig, így egy takarót magunkra húzva, egymás karjaiban ér minket utol az álom.

Tengerparton sétálva, zaklatottan kapkodom le ruháimat, szívem eszeveszett vágtázása miatt talpam könnyed léptekkel veszi a víz felé az irányt. Hasam gömbölyűsége érdekesen hat, kezem remegve simít végig pocakomon. Agyam figyelmeztet, nem szabad megtennem a kezdőlépést, hiszen éktelen vihar kezdődő villámai szántanak végig a háttérben. Fehérneműben beugorva a vízbe, úszni kezdek, de a hullámoknak köszönhetően testem hamar elfárad. Karjaim csapkodnak, tüdőm próbál megfelelő oxigénmennyiséget juttatni szervezetembe, de mind hiába. Hangos dörgés rázza meg a területet, testem összerándul. Bal bokám görcsöt kap, valami megragad, és a mélybe ránt…

Reszelős sóhajom után, hangos sikítással ébredek barátom karjaiban, Cescy próbál teljesen felkelteni. Remegve kapok számhoz, agyam az álomképeket pörgeti minduntalan vissza. Hasamra nézve lefagyva mérem végig újra, és újra lapos, izmos testrészemet, kezem viszont, hogy végleg megbizonyosodjon erről, végigsimít rajta. Fabre követi mozdulataimat, sokkolva nézi végig falfehér arcomat.

-          Minden rendben? –ijedt tekintettel nézek rá, hangját meghallva kiráz a hideg.

-          Azt hiszem igen, csak rosszat álmodtam. –apró mosolyt villantok rá, majd a takarót magam köré tekerve, a szobához épített fürdő felé veszem az irányt. Bezárva az ajtót megtámaszkodom a mosdón, szemeim szokatlan ürességgel néznek vissza rám a tükörből. Karikáim sötéten húzódva adnak kontrasztot fehér bőrömnek, a napbarnaság már sehol sem található meg rajtam. Megmosva arcomat elhessegetem a rémképeket, majd a dörömbölésre felfigyelve, maszk alá rejtem érzéseimet.

-          Hé, mi történt? –hajamba túrva felemeli fejemet, a magasságkülönbség érezhető közöttünk. Nevetve fogom meg kezeit, amik még mindig arcomnál találhatóak, majd lefejtve magamról, elsétálok a gardróbig. –Szerintem nem találsz benne semmit, de Briannek talán van ruhája. –bólintva elindulok testvére szobájáig, de Cescy hátulról elkapja derekamat, és magához ölel. –Tudom, hogy nem akarsz róla beszélni, de én itt vagyok, ha kellek. –szavait fülembe suttogja, érzéki csókot lehel nyakamra, majd kicsit megtolva, elenged.

Soha nem tudtam volna belegondolni abba, hogy az ember szívében két ember is helyet foglalhat. Emlékszem, régen édesapám hazajött egy korabeli nővel. Nem tetszett a dolog, hiszen igaz édesanyámra sajnos nem emlékszem, de nem tudtam elfogadni Isabelt. Próbált a kedvemben járni, hívott vásárolni, és olyan ételeket főzött, amiket imádtam. Rendszeres balhékkal toldottam meg a napjainkat, apa ilyenkor ordítva nyugtatott, majd amikor észrevette, hogy hajthatatlan vagyok, akkor ajtó csapkodva zavart a szobámba. Általában ez a vita vezetett ahhoz, hogy ablakon kimászva elhagytam villánkat, és barátom házáig rohantam. Pluszedzésnek is megfelelő volt, ráadásul fél óra alatt minden dühöm elszállt, és csak a csalódottság maradt. Soha nem szerettem azokat a nőket, akik belemásztak kicsiny kis családunkba. Mindig is tudtam, hogy nem azért kedvelik apámat, mert jó ember, hanem mert rengeteg a pénze. Bosszankodva üldöztem el a szeretőket, majd durcásan kartávolságot tartottam Andrewval.

Jobban belegondolva, gyerekesen viselkedtem, ráadásul én undorítóbb módon teszem a hűtlenséget. Apámnak nem engedtem a továbblépést, viszont én férjem mellett kavarok a legjobb barátommal is. De ha azt nézzük, nekem nincs boldog párkapcsolatom, és Fabregasra mindig is számíthattam. Ő olyan volt, mint a legjobb barátnőm, kicsit helyesebb és szőrösebb kiadásban. Mindent tudott az életemről, ezért is történhetett az, hogy már a gondolataimat is ismeri.

-          Lari? –ereimben megfagy a vér, az ismerős hangot meghallva, remegve nézek hátam mögé.

-          Te mégis mit keresel itt?! –számonkérésem kissé érdekesen hat közöttünk, de muszáj tudnom.

-          Barátomhoz jöttem. Azt hiszem, én inkább nem teszem fel a kérdést, hogy miért a fiatalabb Fabregas szobájából jössz ki félmeztelenül. –ördögi mosolyától kiráz a hideg, szemei arcom, és testem között ingáznak.

-          Ki a barátod? –összehúzott tekintettel mérem végig, fekete ingjét farmerjába tűrte. Elegáns megjelenése bíztató, viszont meglátva a sportcsukát, egyáltalán nem csalódom benne.

-          Én. Látom, már ismeritek egymást. –Brian lépked felénk nevetve, de a láthatatlan szikrákat kiszúrva, arcára fagy a mosoly. –Ugyan már emberek. Nem ártottatok ti egymásnak semmit, éljetek boldogan. –felsóhajtva elindulok az ellenkező irányba, de egy férfias kéz csuklómra csavarodik, és visszaránt.

-          Miért nem élvezed még egy kicsit a mi társaságunkat? –szemei ördögien csillannak fel, agyam lüktetve adja tudtomra, hogy távolabb kell tőle kerülnöm. Magabiztos tekintettel rántom ki szorításából kezemet, majd lekezelően végigmérve, egyetlen mondatot intézek hozzá.

-          Azt hiszem, ezt inkább drágalátos barátnőmhöz, Hannahoz kellene intézned. –tekintete megkeményedik, már nem látható az a bujaság benne, amit minden alkalommal megfigyelhettem.

-          Nem tudod te mi az élet, kislány. - szánalommal teli tekintettel mér végig, majd megfordulva, csupán a kérdőjeleket hagyja fejem felett.

-          Annyit tudnod kell, hogy Hannahnak és Danielnek már semmi köze egymáshoz. –Brian megértően pillant rám, de követi barátja útvonalát. Egyedül maradva a hatalmas folyosón, bosszankodva lépek be az egyik ajtón.

A helyiséget férfi illat lengi körbe, az irodának tűnő szoba láttán gyomromban hatalmas görcs alakul ki. Mégis mibe csöppentem bele? Feltépve az asztal fiókját, éktelen kutatásba kezdek. Lábaim fáradtak, a rengeteg tárolóeszköz viszont nem könnyíti meg a dolgomat. Hangokat hallva a folyosóról a falnak simulok, de szerencsére senki nem akar most engem megzavarni. Az alsó fiókhoz érve, zárva találom azt. „Rendben még egy gyanús dolgot fel kell írnom a listámra.” Gondolatban mindig is vezettem egyet, még Fabre szoktatott rá. Volt, hogy elfelejtettem fontosabb dolgokat, vagy figyelmen kívül hagytam a nyilvánvalót, és apró dolgokkal törődtem. De drága barátom felvilágosított, hogy egyáltalán nem erről szól az élet, hogy lényegtelen dolgokon ragadjunk le. Mindig is azt hangoztatta, hogy élvezzük a percet, mintha ez lenne az utolsó. Belegondolva rengeteget köszönhetek neki, az utóbbi időben ő hiányzott az életemből.

Hajamból kihúzva egy hullámcsatot, könnyed módon hajlítom megfelelő irány felé. Bedugva a zárba imádkozom, hogy a filmekből eltanult trükk itt is sikeres legyen. Ugyanis csalódnék a rendezésbe, és azt hinném, csak én nem vagyok erre képes. Halk kattanás adja tudtomra, hogy a titkokat rejtő fiók megadta magát nekem. Magabiztosan rántom ki, majd egy kék mappát a kezem közé véve, érdeklődve tanulmányozom át a tartalmát. Meglátva a cikkeket, és a kutatásokat, szívem hevesen kezd el verni, agyam viszont a történések lehetetlenségét próbálja sorrendbe szedni…

(Ramos)

(Adam Lambert - Can't let you go [magyar])

Hiába játszottam a macsót feleségemnek, egyáltalán nem éreztem magam olyan jól. Borzalmas érzés tudni, hogy az, akit a legjobban szeretek, más férfinek is odaadta a szívét. Viszont régen láttam már olyan tüzet a szemében, amit megmutatott az edzésen. Isten a tanú rá, visszafogtam magam, pedig szívem szerint megcsókoltam volna vallomásom után. De tudnia kellett, hogy komolyan gondolom a harcot, melyet kegyeiért fogok megvívni. Valójában kissé boldognak érzem magam, hiszen fogalmam sincs kivel töltöttem a tegnap estét, de amikor az öltözőben elhallgatott, tudtam, ő is félrelépett már. Természetesen ezt az is bizonyítja, hogy szerelmes valakibe. Valakibe, aki nem én vagyok, és ez fáj most a legjobban. Talán hülyeség volt ennyire nyíltan belészeretni. Hagynom kellett volna a kétségek között, és lehet nem tört volna ennyire össze ez a közjáték.

Körülbelül húsz perce szobrozok egy olyan ember lakása előtt, akivel nem nagyon váltottam 30 mondatnál többet azóta, mióta ismerem. Ujjaim a kormányt szorítják, agyam kiált a meggondolatlan tett valóra váltása előtt. Igazából fogalmam sincs miért hozott erre a sors, de valami vár engem bent. Valami, ami gyökeresen megváltoztatja sivár, kihalt életemet. Hátradőlve a kényelmes ülésen, spanyol ütemeket szólaltatok meg rádióm segítségével. Régen rengetegszer ültünk be a kocsiba Larival, hiszen imádtunk vezetni. Ha időnk és hangulatunk engedte, több órás autóutakat szerveztünk. Valójában az a legnagyobb bajom, hogy minden tárgyhoz, minden helyhez az ő arcát tudom kötni, ezért is borzasztó végigsétálni a Bernabeu folyosóján. Belső megérzésem azt súgja, ne higgyek abban, hogy visszatér hozzám. De nem adhatom fel, hiszen fontos nekem! Imádom az illatát, a hosszú, gyönyörű haját, és a csillogó szemeit. Ha máshogy alakíthatnám életemet, többet foglalkoznék vele. Megismerném a családját, és nem majomkodnék a féltékenységi jelenetek megtervezésével. De az a baj, hogy az ember élete alatt rengeteg dolgot szúr el, és későn döbben rá, hogy máshogy kellett volna cselekedni.

Gondolatmenetemet egy nőies kéz zavarja meg, a rajta található jegygyűrű megcsillan az esti holdfényben. Arca az ablaknál van, valamit beszél, de én csak némán ülök helyemen, és bámulom bájos arcát. Hihetetlen mennyire hasonlít a két testvér, és amikor Tessara nézek, szívem környékén fájdalom cikázik végig. Mégis úgy fogom fel az egészet, hogy ha már Larit nem láthatom, legyen a közelemben a húga. Amúgy is, az angol lány valószínűleg egy olyan férfivel csalt meg, akit én is ismerek. Valakivel, aki a múltjában fontos szerepet játszott. Miért ne vehetném fel én is valakivel a kapcsolatot?! Abból még soha nem adódott baj, ha az ember megvitatja valakivel az élet kérdéseit.

Kinyitva a kocsi ajtót, megölelem a fiatalabb Morrisont, majd egy gombnyomás segítségével magára hagyom csodámat a feljárón.

-          Szia Sergio. Körülbelül fél órája szuggerállak az ablakból, de megkövülve ültél és üveges tekintettel meredtél magad elé. –mókásra véve a figurát, próbál kicsit nyugtatni, de agyamra ismeretlen köd száll. Valakivel eltöltöttem egy teljes estét, és mindössze úgy, hogy meg sem várta a reggelt. Pedig ilyenkor a nők azon vannak, hogy kedveskedjenek. Csupán azért, hogy a reggeli kávé előtt ne rakjam ki a szűrüket. –Hahó, Tessa hívja énekes társát. –kezét meglóbálva arcom előtt, mosolyogva veszi fel velem a szemkontaktust.

-          Ne haragudj. –szám sarka felfelé görbül, szokatlan megnyugvással tölt el az ittlét. –Kezdődhet a duett? –átkarolva derekát az ajtó felé vezetem, majd bezárva magunk mögött, az életemet elhagyom a küszöbön, és nem foglalkozom a következményekkel…

(Tessa)

(Mohombi - Coconut Tree)

Férjem mindig is híres volt a nagy utazásairól és ezt a nászutunk alkalmával is bebizonyította azzal, hogy az esküvőnk megünneplése alkalmából Hawaiira utaztunk. Minden meg volt tervezve már az első perctől kezdődően. Amint kijutottunk az ünneplő tömeg köréből egy limuzin várt minket, amelyik egyből a repülőtérre vitt. Nekem fogalmam sem volt arról, hogy mi az úti célunk, hiszen ezt a részt az újdonsült férjemre hagytam, ha már az esküvő szervezésében ő csak annyit segédkezett, hogy megjelent, mint férj. Természetesen mindenre a nászút volt a kifogása. Már maga az esküvőnk sem volt egy szerény keretek között ünnepet esemény a maga tengerpartos helyszínével. Viszont a magángép és a saját ízlés szerint berendezett limuzin volt nálam a hab a tortán. A kicsit becsiccsentett állapotomat a repülőúton hevertem, majd mikor megérkeztünk nem tudtam eldönteni, hogy csak álmodom, vagy valóban ébren vagyok. Alig felnőtt fejjel egy ekkora utazás hihetetlen élmény volt számomra, és ezeknek a csodáknak a férjem nyitotta ki a kapuit. A szigeten egy kisebb elkerített rész volt kialakítva számunkra, ahova senkinek nem volt semmilyen bejárása, így zavartalanul tudtuk megünnepelni a nászutunk első napját. Az egész Hawaiion töltött időből azokra a pillanatokra emlékszem vissza szívesen, amikor csak ültünk és hallgattuk a tenger hullámai által adott hangokat, este pedig együtt néztük a csillagokat. Hiányoznak ezek a gyerekes romantikus dolgok, amiket a tini regényekben lehet olvasni.

Az emlékek miatt mosolyogva nyitom ki a szemem majd nyújtózva egyet úgy teszek mintha az előbbi emlékáradat nem támadott volna le. A gardróbomba sétálva a meglepetés helyhez méltó ruha szettet próbálok meg összeválogatni, ami persze egy roppant nehéz feladat, ezért úgy döntöttem, hogy felveszek egy ruhát, majd lezsűriztetem az illetéssel, aztán ha nem jó akkor addig ismétlem újra a folyamatot, amíg Matías azt nem mondja, hogy az adott ruhában megjelenhetek ott. Legelőször egy zöld színű mini ruhát vettem fel, ami háromnegyedes ujjával és a lapockánál kivágott hátával egy kissé elegáns hatást keltett, lábamra pedig mindehhez egy fekete magas sarkút húztam, ami óriási sarkának köszönhetően kecsesebbé tette járásomat. Óvatosan lesétáltam a földszintre lépteimet pedig már a ház legtávolabbi pontján is lehet hallani. A jelenlegi döntőbíró éppen a nappaliban nézte a tévét, majd amikor meghallotta a lépteket a lépcső felé kapta a fejét. Álla kissé közel került a padlóhoz, hiszen a ruha hossza éppen, hogy érintette a combom közepét. Kérdőn nézve rá vártam válaszát, ám csak bámuló tekintetet kaptam így kénytelen voltam néhányat csettinteni az orra előtt, hogy figyeljen rám.

-          Na ebben el lehet menni arra a titkos helyre? – kétszer körbefordulva kicsit több betekintést adtam a ruha látványából, majd vártam a pozitív vagy negatív válaszát.

-          Eszméletlenül nézel ki, de ennél azért kicsit lazább cucc is elég. – agyam őrült zakatolásba kezdett, a fogaskerekek nyikorgó hangja pedig valószínűleg hallható volt a külvilág számára is. Lazább szerelés alatt én egy teljesen laza szettet vettem föl, ami egy farmernadrágból és egy sárga topból állt, mindehhez pedig egy barna sarut társítottam. Ismét lelépkedve a lépcsőn már abban a reményben tartottam lefelé, hogy nem kellesz többet a ruhával variálnom. Leérve újra körbefordultam, majd vártam a mostani bírálatot. Matías arckifejezéséből rögtön következtettem arra, hogy ez a ruha sem az igazi, így türelmesen vártam az instrukcióit a továbbiakra. – Azt mondtam, hogy lazább és nem azt, hogy olyan laza, hogy szétesel. Na jó mutasd a  gardróbod. – kijelentése hallatán csak egy szó jutott az szembe, amit hangosan a tudtára is adtam.

-          Mi? – értetlenül álltam a dolog előtt ő viszont már felfelé tartott a lépcsőn közben pedig fogta a csuklómat, hogy én se maradjak le mögötte.

-          Csak én tudom pontosan, hogy hová fogunk menni, tehát a legjobb megoldás az, ha én is mondom meg, hogy mit vegyél fel. Így biztos, hogy a ruha tökéletesen meg fog felelni. – nem azzal volt bajom, hogy nem bíztam Matías ízlésében, csak kicsit féltem, hogy hogyan fogok festeni az általa összeválogatott ruhákban. A szobámba beérve megmutattam barátomnak a gardróbom majd végigdőlve az ágyon vártam, hogy milyen ruhákat fog elővarázsolni nekem. Tíz perc várakozás után komolyan az hitem, hogy Matít elnyelte a ruhásszekrényem valamelyik szeglete ezért úgy döntöttem megnézem, hogy mit is művel valójában. Meglepetésemre semmi baja nem volt. Vállára terített néhány darabot, majd mutatva, hogy forduljak meg és hagyjam el a helységet egyből kiparancsolt. Kíváncsi voltam az összeállítására ugyanis vállán néhány barna ruhadarabot véltem felfedezni, amiket eddig eléggé hanyagoltam a ruhatáramból.

-          Mikor jössz már? Körülbelül húsz perce beszabadultál és még mindig bent vagy. – sürgetésem hatására barátomat láttam meg az ajtóban, majd hozzám dobva egy nadrágot és egy pólót, ismét eltűnt a gardrób mélyén. Megvizsgálva a darabokat mosolyra húzódik a szám majd a mosolyból hangos nevetés lett. Matíasnak sikerült, húsz percig keresnie két olyan ruhadarabot, amik egymásra hajtogatva álltak a szekrényben, arra várva, hogy felvegyem őket. Egy krémszínű csőfarmer és egy hozzá passzoló fekete póló volt a szóban forgó öltözet. Lekapva felsőmet pillanatok alatt öltözök át, majd a nadrág felvétele után a gardróbba sétálva mutatom meg Matíasnak az általa választott szettet.

-          Ezt vedd fel hozzá, és ezt és ebbe pakold bele a cuccaidat. Amíg elkészülsz én is átöltözök és indulhatunk is. – egy a nadrághoz passzoló magas sarkút, egy barna bőrdzsekit, majd egy szinté a nadrághoz passzoló levéltáskát nyomott a kezembe, majd kiviharozva a szobámba magamra hagyott, hogy az utolsó simításokat elvégezzem. Hajamat nagy loknikkal díszítettem, sminkemmel pedig a szememet hangsúlyoztam ki. Táskámba belerakva a telefonom és az irataim már indulásra készen éreztem magam, így a tükörben leellenőrizve külsőmet elégedett vagyok a látvánnyal, majd nagy mosoly kíséretében vonulok le a nappaliba.

-          Én készen vagyok, te hogy állsz? – még kérdésem befejezése előtt megpillantotta Matíast, aki kettesével szedve a fokokat, jött le a lépcsőn. Végül is pont egy orvos az, aki a nem túl vastag lépcsőfokokon ilyen sebességgel száguld lefelé. Barátom utolsó simításként megigazította a fekete ingjéhez választott színben megegyező karkötőjét, majd kinyitva az ajtót jelezte számomra, hogy indulhatunk.

Arra hivatkozva, hogy ma mindketten szórakozni fogunk egy kicsit mindketten inkább a gyalogos közlekedésre szavaztunk. Út közben persze Matí még mindig nem akarta elmondani, hogy hová megyünk, csak azt hajtogatta, folyamatosan, hogy bízzak benne, és hogy jól fogom érezni magam. Kíváncsian vártam, hogy milyen helyre fogunk menni, hiszen a környék amerre sétáltunk kicsit sem volt ismerős számomra. Végül befordultunk egy zsákutcába, amire először azt hittem, hogy Matí eltévedt és rossz irányba tart, majd rájöttem, hogy ő nem én, és megpillantottam az óriási fényáradatot az elhagyatottnak hitt utca végén. Közelebb sétálva a helység logója egyre kivehetőbb lett a mosolyom pedig egyre nagyobb az arcomon. Egy karaoke bár volt az a szuper titkos meglepetéshely, ahová barátom el szeretett volna hozni.

-          Megérkeztünk. Na mit szólsz? – nevetve álltam, majd pár másodperc múlva elindultam a helység felé.

-          Király. Imádom. Gyere már Matí! Itt akarsz végig kint állni? Igyunk valamit aztán énekeljünk. – csodálkoztam, hogy az iszákos tervemre nem reagált semmit, viszont örültem is neki, hiszen betudta, hogy eléggé felnőtt vagyok már az ilyesfajta szórakozáshoz.  A pulthoz lépve kezdésnek egy-egy vodkanarancsot kérek, majd az orvosom által lefoglalt asztalhoz sétálva odatolom az orra elé a poharat.

-          Mit akarsz velem megitatni? – nevetve tudatom vele, hogy mi van a pohárban, majd levéve a kabátomat, az éneklésre kijelölt hely felé igyekszem. Átnézve a lehetőségeket egy régi kedvencemre mutatok, majd a pultnál álló srác néhány másodperc keresés után elindítja a kért számot.

(Rihanna - Umbrella)

Imádtam ezt a számot és reméltem, hogy mások is élvezni fogják az előadásomat. Többen álltak fel és sétáltak a tánc térre, de voltak olyanok is, akik a színpadnak kialakított emelkedő előtt álltak és úgy élvezték az előadásom. Jólesett az önfeledt éneklés és az is, hogy ennyire élvezte mindezt a közönség. Már vártam azt a pillanatot, amikor mindezt az élményt a saját koncertemen élhetem át a saját rajongótáborommal. Persze nem kizárt, hogy itt is akad egy-két kósza rajongó, de én ennek csak örülök, hisz láthatják, hogy újra visszatértem. A dal végén mindenki tapssal és őrjöngéssel jutalmazta produkciómat, amitől akarva akaratlanul is folyamatosan fülig ért a szám.

-          Te jössz. – leülve Matíassal szemben még a vak is látja, hogy neki beszélek, viszont ő rájátszva hátrafordul megnézni, hogy kinek szántam az előző mondatom.

-          Azt kétlem, én nem tudok énekelni. Ahhoz pedig nem ittam még eleget, hogy megtegyem. – nevetve húzta le a pohara tartalmát, majd rám mosolyogva várta, hogy mi lesz erre a reakcióm. A pulthoz sétálva plusz két-két kör italt rendeltem, majd leszállítva a vodkákat az asztalunkhoz megindokoltam ezen döntésemet.

-          Akkor egészségedre, ugyanis addig innen nem megyünk el, amíg nem látom, hogy ott állsz, és nem hallom, hogy énekelsz. – lehúzva a pohár tartalmát Matíasra nézek majd megfogva kezét a tánctérre húzom, ugyanis a countryzene üteme most nagyon szimpatikus számomra. Végigtáncolva a számot tapsolva ülünk vissza a helyünkre, majd arra lettünk figyelmesek, hogy mindenki szájtátva fordul az ajtó felé. Újabb híresség léphetett be az ajtón ugyanis többen már autogrammért szaladtak, és olyan is akadt, aki egy közös fotóért szaladt. – Ki lehet az, hogy ennyire lerohanja mindenki? – kérdésem eléggé badarság volt, ugyanis az emberektől szerintem még az előbb érkezett személy sem tud egy tapodtat sem mozdulni.

-          Nem tudom, de hamarosan kiderül. – közelebb érve hozzánk az imént érkezett híresség kezd ismerőssé válni, majd végül az asztalunknál megállva üdvözli társaságunk.