Chapter 38.

Sziasztok!
Kicsit ismét megkésve, de megérkezett az új fejezet.:)
Reméljük mindannyian kiélvezitek az iskola kezdésig megmaradt két hetet.:) További jó pihenést!:)
Puszi Lari, Tessa.:)

(Larissa)

(Drake feat. Kanye West, Lil Wayne & Eminem - Monster )

Az izmaim égnek a megterheléstől, de még nem adhatom fel. Tizenhatodik kört megkezdve, mutogatással bíztatom csapattársaimat a folytatásra. Az utóbbi időben inkább a lazább edzések jellemezték mindennapjainkat, így kicsit eltespedve estünk neki a mai napnak. Ráadásul a másnapos focistákkal nehezebb összehangolódni, de ha valaki lemarad, hátrafutok, és Ikerrel együtt noszogatjuk a népet. Gyorsítva tempómon beérem Ronaldot, aki színészi tehetségét elővéve vonaglik a pálya szélén, persze mindezt két lábon teszi. Rácsapva fenekére sprintelni kezdek, ha van egy kis versenyszellem, könnyebben átvészelem a maradék kilenc kört. Igazából, ha nem vállaltuk volna fel tettünket, vagy nem ittunk volna előző este, nem kaptunk volna tizenötnél többet. De ennek hála most ez megsokszorozódott, de ezt is kibírjuk. A portugál nyomomban van, a háttérben többen felnevetnek halk sikkantásom miatt. Elérve Mourinhot nagyobb fordulatszámmal veszem be a kanyart, így kicsúszva a táblák közelébe, simán elérem a fotósoknak fenntartott helyet. Tüdőm sípol, viszont agyam a holnaputáni találkozóra koncentrál. Ott nagyobb összpontosítást igényel a kezdő keret, és ha sérülésmentesen lehozom a meccset, kilencven perc folyamatos futásra lesz szükségem.

Sokan nem tartják a lányokat megfelelőnek egy férfi keretbe. Hogy miért? Kisebb állóképesség, több nyafogás. Legalábbis a külsős kritikusok így vélik, de ezeket azok jelentik ki, akiknek a második emeletre való fellépcsőzés már gondot okoz. Ezért nem értettem soha az embereket. Milyen jogon beszélnek badarságokat?! Ha egy elhibázott helyzet sokat ér, a játékosokat jobban megviseli, mint a drukkereket. És ezeket még a szóviccek, a sajtó, valamint a fikázások követik, ami nem éppen önbizalom növelő.

Lefutva a huszonöt kört, teljes magabiztossággal állok meg edzőm előtt, a fáradság egyetlen tünetét sem mutatva. Megtanultam az évek alatt, aki nem bírja, vagy próbálkozzon jobban, vagy adja fel. Én inkább az első csoportba sorolnám magam, ugyanis számomra nem létezik lehetetlen, csak tehetetlen.

-      -    Most következik a lépcsőzés. –többen felhorkantanak, mire Mou mérgesen tekint végig a társaságon. –Hogy mondtátok? Harmincszor le, valamint fel akartok futni?! Hajrá! –kiadva az ukázt arrébb sétál, de még felénk kiabálva mindenkinek elmondja azt a társát, akivel meg kell járnia a poklok poklát. Természetesen én Sergiohoz kerülök, az öreg nem is titkolja, hogy tudja problémámat, és segíteni is akar benne. Beállva egymás mellé várjuk a sípszót, majd rohanva egyesével szedjük a lépcsőfokokat. Mindig is utáltam ezt a foglalkozást űzni, ugyanis kikészíti amúgy sem tökéletes bokámat. Felsóhajtva indulok el lefelé, ha az ember már egy cseppet is meginog, könnyen a füves területen végezheti törött nyakkal. Gondolatmenetem megmosolyogtat, viszont az edző kiabálása felspannol. –Gyerünk kislányok, még az ovisok is ügyesebbek és gyorsabbak. –lehagyva Sergiot, felfelé indulok, félúton pacsira nyújtva kezem. Csuklószorítómmal letörlöm a kósza izzadságcseppeket homlokomról, de egy másodpercre sem állok meg. Ramos belassul, már egy teljes kört verek rá. Már majdnem teljesen feljutok a csúcsra, de inkább visszafutva segítek az éppen induló társamnak.

-          Nem adhatod fel! Kezdőnek kell lenned. –hátánál fogva tolom, lábain az izmok megfeszülve várják az enyhülést. Utolsó kört is megtéve, visszabotladozunk az edzőhöz. A fél csapat elterülne a földön, de Mou hangja még a levegőt is belénk fagyasztja.

-          Kössetek súlyt a bokátokra, - oldalra mutatva Karanka éppen most sétál be a segédeszközeinkkel. -, és két kör futás. –szerintem az előző esetből tanultak, ugyanis inkább magukban pufognak a játékosok. –Lari, neked kettő-kettő kerüljön a lábadra. –magabiztos bólintásom jelen esetben csak egy álca, testem hevesen tiltakozik ez ellen a tett ellen. Páran sajnálnak, de nem tehetnek ellene semmit. Feltéve a bokasúlyt, gyors ütemet diktálok. Mindig is gyűlöltem ezt, ugyanis olyan izomlázat okozott, amit senkinek sem kívánok. Több embert már az összeesés kerülget, ennyire kemény tréninget még soha nem tartottak. Vagy futás volt, vagy lépcsőzés. A kettő együtt nem megy. Mindenem ég, remeg, de nem állok meg, csak akkor, amikor már elértem a második köröm végét is.

-          Mester, most mi következik? –nagy teljesítménynek mondanám már azt, hogy lihegés nélkül ki tudtam ejteni számon ezeket a szavakat. Értetlen tekintettel mér végig, tartásomra tisztelettel néz fel.

-          Casillasszal és Adánnal a kapusedző foglalkozik, a többiek a másik térfélen a Karanka által kialakított szlalom pályán vesznek részt labdával. –a legtöbben felsóhajtanak, majd enyhe mosollyal az arcukon válnának meg a plusz súlytól, de edzőnk rögtön letöri minimális kedvüket is. –Nem mondtam, hogy levehetitek. –morcos hangja a parányi reményt is összetöri bennünk. Átballagva a szlalom részhez, elsőként állok be a sorba. Öt oszlopba osztanak be minket, hozzám Ronaldo, Marcelo valamint Coentrao kerül. Oldalra pillantva felveszem kapusainkkal a szemkontaktust, tekintetük fáradt, zavaros. –Morrison, neked még van időd nézelődni?! –felcsattanva rögtön magára vonja pillantásom.

-          Elnézést Uram! –hangom keményen hat a keletkezett csendben. –Ha valakit büntetni akar, engem büntessen. Ne a többieket!

-          Rendben van. Akkor a többieknek mindössze öt kör van, gyors iramban történő futással vezessétek végig a bóják között a labdát. –felsóhajtva kissé büszke vagyok magamra, legalább tettem valami jót is a mai nap. –Lari, húszszor csinálod ezt végig. –vonakodva ugyan, de határozottan bólintok. Többen felcsattannának ezen a mondaton, de leintve a társaságot, tüzes tekintettel elkezdem a sorozatot. Nem rinyálok, ugyanis édesapám mellett hasonló dolgokat kellett átélnem. Mindig jobban küzdöttem, mint társaim, de ők is kiálltak mellettem. Az első tíz kör még megterhelés nélkül ment, most viszont remegő lábakkal állok fel ismét a kezdő pozícióhoz.

(Dr. Bellido Feat. Papa Joe - Señorita)

-          Képes vagy rá! –a csapat bíztatásképpen megszólal, ami elég erőt ad az induláshoz. Nyolc-nyolc kiló súly található lábamon, ami egyáltalán nem könnyíti meg tettemet. Máskor végigszökkennék a bóják között, de lábamra mázsás súly nehezedik. A gondolatra felnevetek, de rájövök, csak magam alatt vágom a fát. Teljesítve a kiszabott feladatsort, térdeimre támaszkodva várom a további szívatást.

-          Bírod még? –bólintásomat több elégedetlen hang követi, de kihúzva magam tréneremre pillantok. –Rendben. Az akadálypályát összeszedni, páros munka következik. Kettesével indultok, passzolgattok, majd az üres kapura rúgtok. Ebből tíz sorozat van, utána nehezítünk. –félek, most jön az a rész, hogy aki velem van, az megszívja. Kijelölve a párokat a portugál zsenit kapom, de szó sem esik arról, hogy nekünk bármiből is többet kéne csinálni. Ötször én, ötször társam lő kapura, viszont bokám egyre instabilabban tartja testem. –Két támadóval szemben két védő lesz. A lényeg, hogy mindenki legalább háromszor betaláljon a kapuba, félpályától indulunk. –Karanka együtt érző tekintete jelen esetben nem segít rajtam, az izmaim minden mozgás ellen tiltakoznak. Ramos megáll velem szemben, szemem sarkából Ronaldora pillantok, aki Marceloval fog hadakozni. Meghallva a sípszót elindulok a labdával, Sergio tanakodva nézi a lehetőségeket. Pufi felém rohan, hátra sarkazás segítségével átadom a játékszert Ronaldonak. Többen hurrogva pillantanak végig megszokott cselemen, de a focisták annyira fáradtak, hogy nem tudják kellő figyelemmel végigmérni a terepet. Ronaldo lő, a két védő a labda felé lohol. Oldalról beugorva egy könnyed fejessel kapufáról mentem a bőrt, ami átérve a gólvonalon susogva nyugszik meg a hálóban. Én már nem jártam ennyire szerencsésen, ugyanis felkenődve a lécre, hatalmas puffanással érek talajt. Minél előbb véget akarok vetni ennek a kínzásnak, így még ez is elfogadható megmozdulás volt részemről.

-          Jól vagy? –ijedt tekintete testemet pásztázza, hatalmas barna szemei összekapcsolódnak tekintetemmel. Kezét nyújtva felsegít, bőre forró.

-          Természetesen. –halkan nyögök ki egy szót, többet most nem tudnék kipréselni magamból. Támadó társaim próbálkozásai kudarcba fulladnak, mindenkit megfog a kettős védelem.

-          Rendben van emberek, itt befejezzük az edzést. Remélem tanultatok a dologból, és köszönjétek Larinak, hogy a ti hülyeségeteket is magára vállalta. - hálás tekintetek hadával kell szembenéznem, remegő kezekkel csatolom le bokámról a nehezítő elemeket. Hajamból csöpög a víz, mezemet levéve megmutatom a nyilvánosságnak kocka hasamat. Sportmelltartóm jótékonyan takar, így nem kell aggódnom. Beesve az öltöző ajtaján lefekszem a zuhanyzó padlóján, viszont Marcelo még most is poénos kedvében található, csak egy kicsit elfáradt. Megfogva bokámat kihúz az éppen tusoláshoz készülődő focisták közé. Nevetésem következtében hasizmom égni kezd, viszont a látvány magáért beszél. Négykézlábra helyezkedve elkúszom helyemig.

-          Fiúk megvártok, még letusolok, vagy menjek át a másik öltözőbe? –kérdésem erőteljes, tekintve arra, hogy még a légy zümmögését is lehet hallani a helyiségben.

-     -    Csak nyugodtan. –mindenki egy emberként szólal meg, így megfogva egy törölközőt, gondolkodás nélkül sétálok be a fürdő részbe. Kilincsre zárva az ajtót gyors vetkőzésbe kezdek,forró végtagjaim hideg vízért kiáltanak. Ilyenkor általában a jeges fürdő amegfelelő, de ha semmilyen kellék nincs a közelemben, marad a hideg víz. Hajamból kirántva a hajgumit, remegve szállok be az egyik kabinba. Halk sikkantás hagyja el a számat, amikor megérzem a megváltó vizet arcomon, és testemen. Fejemet a zuhanyrózsa alá tartva percekig csak folyatom magamra a vizet, utána észbe kapva tusfürdőt nyomok kezembe. Alaposan végigdörzsölve testemet, combomhoz érve kimasszírozom az ott található izomgörcsöket. Hajamra sampont folyatva gyors mozdulatokkal habosítom fel fejemet, majd csak állva a tus alatt várom, hogy mozdulás nélkül leöblítsem magam. Elzárva a csapot kinyitom az ajtót, de törölközőm helyett egy puha kezet tapintok ki a napsütötte helységben. Hirtelen kezembe tolnak egy puha anyagot, amit magamra csavarva, zavartan lépek ki látogatómhoz. Megpillantva a már megszokott barna szemeket, fáradt mosolyt küldök felé.

-          Nem akartalak zavarni, de a többiek megkértek, hogy szóljak, kicsit siess. Fáradtak és nyűgösek. –végigsimítva arcán kismacskaként bújik érintésem közelébe.

-          Semmi gond. –mellkasára téve vizes kezemet érzem, ahogy szíve egyre gyorsabb tempót vesz fel. Felpillantva arcára, tiszta vágyat látok megcsillanni szemeiben. Apró csókot lehelve ajkára, egyetlen mondatot súgok fülébe. - A kísértéstől csak úgy szabadulhatunk meg, ha engedünk neki…

(Ronaldo)

Most látom csak be, hogy jó ötlet volt visszajönni, hiszen itt olyan emberekre számíthatok, mint például Lari, aki mindig a legjobb tanácsokkal tud ellátni, ha szükségem van rá, vagy csak egyszerűen kiszedi belőlem, amit eredetileg nem terveztem, hogy elmondok bárkinek is. A jelenléte olyan jótékonyan hat rám, hogy képes vagyok mellette elfelejteni, hogy mi is történt az elmúlt időszakban, amire nem vagyok büszke, de ha már így alakult, akkor viselnem kell a tettem következményeit. Előző este a legtöbben csöppet felöntöttek a garatra, de mielőtt még szemtanúk lehettünk volna, Larival elvonultunk, hogy bepótoljuk az eddig elmaradt időt. Akkor történt meg nem tudom hanyadik alkalommal, hogy sikerült elérnie, hogy hangot adjak az érzéseimnek és hangosan is kimondjam azt, ami a szívemet is nyomja. Hiányzott nekem Californiában ez a baráti támogatás. Biztos vagyok benne, hogy ha beszéltem volna vele, már az első pár napban elérte volna pusztán szavakkal, hogy hazatoljam a seggem. Igazából felnézek rá. Nem csak a mai tette miatt, hogy elvitte az egész csapat helyett a balhét, a már amúgy sem száz százalékos bokájával is, hanem azért is, mert a Real Madrid nem egy olyan klub, amelyik kis fordulatszámú tempót diktál. Ő pedig már az első naptól kezdve úgy küzd minden edzésen, mintha egy férfi ereje költözött volna bele a testébe. Ezért teljesen biztos vagyok benne, hogy van olyan dolog, amiben meg is verne, ha versenyre kerülne a sor.

Bár ezen most nem sok időm van agyalni ugyanis a tegnap este miatt Mourinho folyamatosan zúdítja ránk a töménytelen energiát igénybe vevő edzéstervét. Eléggé megharagudott ránk még akkor is, ha az egész balhét Lari vitte el, pedig tudta, hogy nem csak az ő hibája volt. Az edzés most még keményebbnek ígérkezik, mint eddig bármikor is, pedig mindössze harminc perc telt el a közel két órás edzésből. A kis mennyiségű alkohol, ami még a szervezetünkben dolgozik nagyban gátol minket a jó eredmény elérésében, így jelen esetben senki sem mondaná meg a csapatról, hogy ez a királyi gárda. A tréningünk inkább hasonlított egy kiképzésre, amit alig bírtunk ki pedig nem tegnap kezdtük. A vége felé már mindenki azt nézte, hogy Lari jól van-e, ugyanis ő minden feladatból sokkal többet kapott, mivel a hülyék bátorságával mindent magára vállalt. Szerencsére mindenki épségben lekerült a pályáról, de a folyosón már mindenkin eluralkodott a nagyfokú fáradtság, kivéve persze néhány elemében lévő focistát, vagyis legfőképpen csak egyet, az-az a csapat mókamesterét. Szerintem Marcelo sohasem fárad el és van benne valami kis aksi vagy elem, amit csak ki kell cserélni, ha lemerült. Hihetetlen egy figura, hogy még egy ilyen tréning után is van kedve bolondozni, ő sosem fog megváltozni ilyen téren.

Körülbelül fél óra alatt sikerült mindenkinek a zuhany alá állnia, így fél óra után már mehettünk is a kijelölt parkoló fellé az autóinkhoz. Én még megvártam Ramost, mert egy fáradt és alvó Larit hozott ki az ölében és egy kicsit sem meglepő, hogy így fest az angol lány egy ilyen edzés után. Valószínűleg, ha nem tanultam volna meg már állni az ilyen dolgokat engem is alvó állapotban kéne hazajuttatni a legénylakásomba. Elköszönve mindenkitől bepattantam az autómba, majd úti célként a belvárost szemeltem ki. Meglepő, hogy még egy paparazzi sem nyomta a képembe a kameráját, ami meglepő számomra, mert ez egy újabb indok lenne nekik, hogy a magánéletemet és a Tessaét tovább boncolhassák. A gondolataim és az út közben megálltam egy kisebb kávézóban, hogy bekapjak valamit, ugyanis a lakásom hűtőjében még egy porszem sincs, sőt valószínűnek tartom, hogy mindennek a tetejébe még áramtalanítva is van. „Szükségem lesz egy szobalányra vagy valami ilyesmi, amíg tart ez a dolog Tessa és köztem.” Magamban megbeszélve a dolgokat vártam, hogy a kávézóban dolgozó pincérnők közül egy végre az én asztalomhoz is idejöjjön. Körülbelül tíz-tizenöt asztal lehetett ebből mindössze ötnél foglaltak helyet velem együtt, de a gyorsasági szint úgy látszik nem az erőssége a dolgozóknak.

-          Jó napot! Üdvözlöm a Cafe Espana kávézóban! Választott már valamit az étlapról vagy esetleg hagyjak önnek még pár percet? – egy szőke pincérnő lépett végül az asztalomhoz, akitől egy perc alatt kirázott a hideg. Tudom, hogy nem szabad elsőre véleményt alkotni senkiről, még mielőtt meg nem ismerné az ember, de ettől a csajtól szó szerint kiráz a hideg, a kinézete és a hangja miatt is, ami inkább hasonlít egy boszorkányéhoz, mint egy emberéhez.

(Demi Lovato - Remember December [magyar])

-          Helló! Igen választottam, a tizenkettes számú pizzát kérnék és egy szénsavmentes ásványvizet. – egy bólintás és egy elviselhetetlen művigyor után, amit felém intézett a csaj körülbelül a hideg is kirázott, majd éppen a vizemet iszogattam, amit már sikerült kiszolgálnia, amikor egy ismerős hangot hallottam meg a rádióból. A számot még sohasem hallottam, viszont a hangot annál többször. – Elnézést! – gyorsan a pincérnő után szóltam, hogy hangosítsa fel egy kicsit a rádiót, hogy tisztán halljam a számot. – Fel tudná egy kicsit hangosítani a rádiót, nagyon fontos lenne. – egy mosolyt is bevetettem a csajnál, ami úgy tűnik, hogy hatásos volt, mert pár másodpercen belül tisztábban és hangosabban hallottam a számot, és igen, tudtam, hogy hallottam már azt a hangot valahol, hiszen a feleségem énekli a dalt. Várjunk csak, de ő mióta énekel újra? Bár lehet sejteni, hogy míg távol voltam, akkor kezdett bele újra a dologba.

-          Itt a pizzája. Segíthetek még valamiben? – hogy jobban megnéztem a csajt még ronda is volt, na jó nem volt az, de a sok sminktől nem látszott az igazi arca, csak egy maszk.

-          Köszönöm, de nem. Kérném a számlát, és ezt be tudná csomagoltatni nekem? - alig ettem két vékony szeletet, de visszafordíthatatlan vágyat éreztem aziránt, hogy messziről is, de megnézzem, hogy mi folyik a házamban. Látnom kell Tessat ahhoz, hogy erőt gyűjtsek a bocsánatkérésre és arra, hogy mindent megbeszéljünk és tisztázzunk.

-          Természetesen, egy perc és itt vagyok. – gyorsan összeszedtem az asztalra kipakolt cuccaimat, zsebemben meglapuló pénztárcámból pedig egy nagyobb címletű bankót húztam elő. – Itt a számla és a becsomagolt pizza is. – mivel nem lett volna kedvem megvárni, amíg a csaj eljátszadozik a visszajáróval, ezért a nagy összegű pénzjegyet egy az egyben hozzáraktam a számlához.

-          Köszönöm. Viszlát! – két gyors szó, és még a választ sem vártam meg. Túlságosan sietek ahhoz, hogy erre pazaroljam az időt. A pénz kérdéssel pedig úgy vagyok, hogy megengedhetem magamnak tehát nem vacakolok holmi visszajáróval.

Bepattanva az autóba a pizzás dobozt gondosan elhelyeztem, mert hát oké, hogy annyi pénzem van, hogy simán ki tudom tisztíttatni a pizza foltot, de nem volt ehhez sem semmi kedvem, sem időm, mert ugye most az a cél, hogy mindenkinek visszaszerezzem a bizalmát, így úgy döntöttem inkább vigyázok egy kicsit. Gyorsan hajtottam az ismerős környék felé nem törődve azzal, hogy milyen sebességhatárokat lépek át. Persze, amikor beléptem a lakóövezetbe visszavettem a vezetési stílusomból, mert figyelemmel vagyok a gyerekes családokra. Egy ismerős ház előtt gurultam el, egy még ismerősebb ház elé, ami előtt egy ismeretlen kocsija állt. Soha nem láttam még ez előtt ezt a kocsit itt így nem tudom, hogy kié lehet, de végül is nem kellett sokat agyalnom ezen, mert a nagy bambulás közben észre sem vettem, hogy kinyílt a bejárati ajtó. Egy magas szőke hajú srác lépett ki rajta az ajtóban pedig megpillantottam azokat a személyeket, akik miatt végtére is most itt vagyok, az-az Tessát és Catat. Hihetetlen, hogy a kislányom mennyit változott ilyen rövid idő alatt. Az viszont egy nagyon új dolog nekem, hogy ki ez a srác és miért integet az én kislányomnak, aki pedig visszainteget neki. Nem értem a majdnem előttem lejátszódó jelenetet, de nem is akarom. Inkább beindítottam a kocsit és nem kockáztattam meg, hogy bárki is észrevegyen, így a lakásom felé vettem az irányt. Hihetetlen jó érzés volt újra látni a lányomat és persze a feleségemet is, aki most valahogy szebb volt, mint valaha. Elképzelhető, hogy ha megbeszéljük, akkor meg tud nekem bocsájtani, vagy ez a dolgot már alaposan elcsesztem...?

(Tessa)

Reggel mikor felkeltem a kis Cata már ébren volt és azt figyelte a kiságy oldalából, hogy alszom, aztán, hogy jókedvvel kezdjük a napot énekeltem is neki egy keveset, majd irány reggelizni. Persze Matíassal már az ajtóban összefutottuk, aki azt hallgatta, ahogyan éneklem, pedig nem is volt annyira nagy szám ez a reggeli dal.

-          Matí reggeliztél már vagy neked is készítsek valamit? – hangomtól zengett az egész ház, ugyanis én már a konyhában tartózkodtam, viszont barátom még leragadt valahol az emeleten. Egy ideig nem jött válasz, úgyhogy úgy gondoltam megismétlem még egyszer, hisz lehet csak nem hallotta a kérdésemet. – Matí kérsz reggelit? – válasz ismét nem érkezett viszont Matías igen.

-          Köszi nem. Be kell mennem a kórházba egy általános jelentést leadni az állapotodról, ahol megmondják, meddig kell még a kirendelt orvos. – kicsit érdekes fejet vágott, de nem szerettem volna firtatni az esetet. Csak tovább akartam ezen lapozni.

-          Akkor majd utána eszel, addig összedobok valami ebédet. – Cataval a kezemben kikísértem Matít, aki integetve köszönt el a kislánytól.

Becsuktam az ajtót majd gyorsan nekiláttam Cata reggelijének az elkészítéséhez. Éppen az én reggelim következet volna, amikor csengettek.

-          Várd meg itt az etetőszékben a mamit és ne legyél rossz, oké? – Catat felé intézve pár szót már az ajtónál is voltam, majd szélsebesen kinyitottam az ajtót. – Igen? – egy szőke hajú lány állt az ajtóban, aki majdnem olyan idős lehetett, mint én.

-          Ha előre tudom, hogy egy ilyen házban fogsz lakni, Cristiano Ronaldo lesz a férjed, lesz egy gyereked tőle és még szeretőd is lesz inkább én mentem volna el arra az akadémiára. – kissé nyávogós hangja ismerős számomra majd kicsit félve kérdezek rá, hogy jó-e a tippem.

-          Mandy? – hangom tele van kérdőjelekkel, ami őt nem zavarja, csak egy óriási nevetésben tör ki.

-          Sandy, de nem hibáztatlak, sosem tudtad megjegyezni. – ördögi kacajjal adja tudtomra a tényeket én pedig nem tudom felfogni, hogy mit keres itt.

Chapter 37.

Sziasztok!:)
Tekintve arra, hogy egy teljes hét kimaradt, így eldöntöttük Tessával, hogy hét közepén felrakunk egy új fejezetet.:) Szombaton remélhetőleg pontosan érkezik a rész!
Jó olvasást, reméljük tetszeni fog! A visszajelzéseket pedig köszönjük! :)
Puszi Lari, Tessa.:)

(Ramos)

(Miley Cyrus ft. Nick Jonas - Before the Storm [magyar])

Nem tudom hogyan került oda a kulcs, de az biztos, hogy Ronaldo keze van a dologban. Nem hiába nyitotta ki a kocsi ajtaját. Dühöngve indítok, majd másodpercek alatt már száguldozom is az utcánkban. Felzaklat a tudat, hogy nem érhetek hozzá. Időt kell adnom neki, tudnia kell, hogy itt vagyok mellette, de nem sürgetem. Annak a telefonnak is minek kellett megszólalnia? Ráadásul valakinek találkozót ígért.

Mérgesen csapok a kormányra, majd szemeimet immáron már az útra szegezem. Nem tenne jót karrieremnek egy baleset. Bár lehet annak a segítségével felfigyelne rám ő is. Ő, aki kereken egy éve kimondta a boldogító igent, amibe a mai napig a szívem fájdul bele. Miért volt akkor minden annyira tökéletes? Most miért kell szenvednünk? Mert látom rajta, hogy ő is szenved, annyi különbséggel, hogy nem tudok segíteni neki. De nem hiszi el, hogy mennyire megnyugtat egy-egy érintése, vagy egy kedvesebb mosolya, amit egyenesen felém intéz. Nem jó ez a szerelem, hiszen öl, butít és nyomorba dönt. Akárcsak az alkohol, viszont mind a két állapotban megvan a pozitívum is.

Hatalmas sóhajtással állítom le autómat a zárt parkolóban, kivéve a táskákat egészen az öltözőig araszolok. Régen volt már arra példa, hogy én pakoltam be ruháit. Igazából hiányoznak az ölelései, és ez a déli akció sem könnyítette meg a dolgomat. Azt hitte én raktam el a kulcsát csupán azért, hogy velem jöjjön. Miért jó az nekem, ha egy légtérben tartózkodhatom azzal a nővel, akit legszívesebben megcsókolnék? Rettentő nehéz megálljt parancsolni testemnek, de agyam és szívem összhangban dolgoznak most.

-    -      Az edző ki fog minket nyírni. –Özil fáradtan ejti ki a szavakat, mire Marcelo felpattan. Ujjából pisztolyt formál, majd fejbe lőve magát, eldől, mint egy krumpliszsák. Az egész öltöző zeng a nevetésünktől, a brazil balszélső elkúszik az ajtóig, majd megfogva a kilincset, álló helyzetbe tornázza magát. Mélyen meghajolva fogadja a tapsvihart, mögötte az ajtó kinyílva adja tudtára, ideje öltözni. Hihetetlen erőt árasztanak csapattársaim, de egyszerűen most nem tudok mással foglalkozni. Nem tudom teljes mértékig lekötni gondolataimat, amik minduntalan visszatérnek Larissa igéző szemeire.

-          Lemaradtatok Marcelo bemutatójáról. –Lari csillogó szemekkel tekint végig a társaságon, tekintete zavaros. Mintha nem lenne itt teljes mértékig, gondolatai máshol járnak. Csilingelő nevetésétől kiráz a hideg, viszont a portugál kezét megpillantva, testemet elönti a düh. Olyan gyengédséggel fogja feleségem derekát, mint egykoron én.

-          Mi az Puffancs, megint alakítottál? –incselkedve ugyan, de boldogan nézi a brazilt, miközben ő újabb terven agyal. Megfogva felszerelését egészen a zuhanyzóig araszol, majd bezárva az ajtót eltűnik szemünk előtt.

-          Mi van köztetek most haver?! –Ronaldo kérdése meglep, mérges tekintete semmi jót nem sugall felém. Hát elmondta.

-          Nem tudom pontosan megfogalmazni. Vágyom rá, de időt kért. –agyam óvva int a beszédtől, de a kérdésre illik válaszolni. Bólintása után gyors öltözésbe kezd, majd halkan kopogva az ajtón, ő is eltűnik a helyiségben.

(Rihanna Feat Eminem - Love the way you lie part 2 [magyar])

Csalódottságomtól talán félelmem nagyobb. Nem tudom, mi bontakozik ki most közöttük, de számomra nem sejtet semmi pozitívat. Felkapva sípcsontvédőmet, szó nélkül kezdek a pálya felé araszolni. Rá kell jönnöm mi a helyes tett. Ha bevallok mindent Larinak, vagy ha tagadok, és megpróbálom elásni vele a csatabárdot. Gondolataim nem jönnek könnyen, ahogy fejfájásom miatt egy épeszű ötlet sem fogalmazódik meg a fejemben. Ez az átka a másnapnak, hiszen az a legfontosabb, hogy elegendő vizet vigyél szervezetedbe.
Hozzálátva a bemelegítéshez, magányosan állok a kezdőkör közepén. Magány. Az utóbbi időben volt szerencsém hozzászokni ehhez a kifejezéshez. Az ember átlagosan ettől retteg a legjobban. Attól, hogy egyszer eljön az a pillanat, amikor mindenkit elmar maga mellől.

Egy hideg kéz simít végig kézfejemen, picit megugorva hátrébb lépek.

-          Gyere, Mou beszélni akar velünk. –a csapattagok már helyet foglaltak előtte, Larival ketten különcködünk még. Bólintásom után elenged, majd lassan sétálva előttem halad. Alig láthatóan sántít bal lábára, próbálja tehermentesíteni.

-          Most, hogy végre teljes a csapat. Mégis, hogy képzeltétek?! Rendes tréning előtt leisszátok magatokat?! Meg akarjátok egyáltalán nyerni a bajnokságot? Mert tudatom, ilyen hozzáállással nem fog menni! –többen elszégyelljük magunkat, viszont szerelmem kilép a sorfalból.

-          Nem ittunk, csak beszélgettünk. Az én hibám főnök, végigcsacsogtam az egész estét, és nem aludtak a fiúk másfél óránál többet. –barna szemei megcsillannak a napfényben, hatalmas pillázásai következtében az edző arcvonásai is megenyhülnek.

-          Akkor Özil szeme miért ennyire karikás? –az említett személyre nézve a nevetés kerülget.

-          Miért mindenki velem van megáldva? –a német válogatott felcsattan, többen megmosolyogják tettét.

-          Azért Gülüke, mert szerelmes vagyok a hatalmas szemeidbe. –Lari felemeli kezeit, majd végigsimítva arcán, mosolyogva kacsint egyet.

-          Viccet félretéve. Biztos nem ittatok? –összehúzott tekintettel méreget minket, Lari rémülten pillant ránk.

-          Hát ittunk. De mindenkinek csak egy sör jutott, én vettem meg őket. –vékony hangja erőteljesen hat, mindig is imádtam, hogy képes volt egyedül elvinni egy egész balhét.

-          De ez tudod mit jelent Lari? –hitetlenkedve néz feleségemre, aki lehajtott fejjel várja a kiszabott büntetést. –Plusz tíz kört kell majd futnod. –hatalmas kő esik le szívéről, szerintem tartott attól, hogy kikerül a szerdai kezdő keretből. Bólintva egyet arrébb somfordál, majd bemelegítéshez állva elkezdi a gyakorlatokat.

Követve őt rengeteg hálás tekintetet kap. Most megmentette a mesterséges, kínzó halál elől a seggünket, és sok ember szemében nőtt még hatalmasabbra. Szerintem edzőnk egyetlen szavát sem hitte el, de úgy volt vele, inkább nem firtatja tovább a dolgokat. Tiszteletreméltó tette víz hangot ver a csapatban, majd Marcelo felpillantva a lelátóra egy csókot küld a Real Madrid felíratnak. Ronaldo mellé lépve tarkón csapja, végezetül pedig nevetve hajol el a kis brazil támadása elől. Meglepetésünkre Tessa lépked a kispad felé, Mou pedig vonakodva ugyan, de beengedi zártkapus edzésünkre. Nem nagyon szerette az öreg, ha bárki is bent tartózkodik. Ronaldo szemei megvillannak, szokatlan mosoly ül ki arcára, Tessa viszont az én szemkontaktusomat keresi…

(Larissa)

Most őszintén mit mondhatnék neki? Igen, megcsalt, ráadásul mindezt a te feleségeddel tette. „Nem Lari, nem kavarjuk meg senki között a szart. Rájuk leltél, de ez még nem jelenti azt, hogy be is márthatod őket.” Barátom újra felteszi kérdését, mire szívem hatalmasat dobban. Utálom az ilyen kényszerhelyzeteket, ráadásul az edzőtől is kapunk egy jókora fejmosást. Homlokon csapva magamat kiharcolom a portugál nevetését, amit egyáltalán nem szerettem volna.

-          Igen. Megtette. –ezzel lezártnak tekintve a témát, könyörgően pillantok a slusszkulcs felé. Megértve némaságomat azonnal indít, de az úton már nem esik több szó közöttünk. Valahogy ki kell találnom, miképp beszéljek Cescyvel az érzéseimről. Ki kell derítenem, hogy melyik fiú a fontosabb számomra. –Utálom ezt a helyzetet. –keserves hangom meghallva, érdeklődve pillant felém. Leállva a parkolóban kinyitja ajtaját, majd felém sétálva segít kiszállni.

-          Milyen helyzetet?

-          Hazudnom kell sok embernek, amit pedig utálok. Még, ha tudnám, hogy jó cél érdekében teszem, akkor esetleg nem viselne meg ennyire. De így… - agyam megfáradt, elindulva az öltöző felé csak a jó hangulatra érünk be. Kissé könnyít lelkemen a pozitivitás, Marcelo már megint hozta szokásos formáját.

Egyedül maradva gondolataimmal, egyáltalán nem gondolom pozitívnak ezt az egészet. Lecsúszva a fal tövébe, arcomat tenyerembe rejtem, térdemre támaszkodva mély levegőt veszek. Egész életemben próbáltam tiszta úton megoldani mindent, most mégis az egyik legjobb barátom képébe kell hazudnom azért, mert Ramos nem bírt a gatyájában maradni. Viszont úgy gondolom, ezt az egészet nem nekem kell elmondani, nem nekem van elszámolni valóm a kis társasággal. Hirtelen kinyílik az ajtó, a portugál zseni érdeklődve lép be hozzám.

-      -    Jó. Meguntam. –megfogva karomat felránt a földről, pólóm alá nyúlva lerántja rólam a felsőt. –Nem igaz, hogy felnőtt nő vagy, és itt őrlöd magad. Ki mondta nekem mindig azt, hogy tegyek az emberek véleményére? –arcomat megfogva felemeli fejem, szemembe nézve eltűri hajamat. –Nem tudom miért bánt ez a megcsalós téma ennyire téged, de ne gondolkodj rajta. Fontos meccsek vannak előttünk, és rengeteg fájdalom van a hátad mögött. Én segítek, amiben tudok. –homlokomra adva egy puszit hátrébb húzódik, mire gyors öltözésbe kezdek. Jól esnek szavai, de nem akarom belekeverni az életembe.

-      -    Köszönöm. –hangom halk, de a portugál a tükör elől rám pillant, és hatalmas mosollyal nyugtázza szavamat.

Tekintve arra, hogy szeretett csapatomat megvédtem isten haragjától, rajtam csattant az ostor. Kiadva büntetésemet gyors melegítéshez állok, majd leállok róni a köröket. Meglepetésemre beigazolódik a nagycsalád fogalom, ugyanis társaim utánam kocogva, velem teszik meg a tíz plusz kört. Mourinho elégedetten pillant végig rajtunk, szerintem neki is jó érzés, hogy ennyire összekovácsolódott a csapat. Mosolyom levakarhatatlan, viszont a barna szemek tulajdonosa iránti vágyam egyre erősebb…

(Tessa)

(Aviation - You were my everything)

Annyira jó volt újra látni azt a csöppséget, aki a mindenemet jelentette, de eddig ezt nem is tudtam ennyire. Hihetetlen érzés volt. Mikor megláttam őt szemembe az előzők után ismét könnyek gyűltek és Dolorest sem tudtam megfelelően, és illemhez méltóan köszönteni. Catat a kezembe vettem majd öleltem meg apró testét, később pedig arca minden szegletét puszikkal halmoztam el. A viszontlátás nem is sikerült annyira borzasztóan, mint amennyire azt hittem. Tényleg szükségem van Matíasra, mert nélküle semmi sem sikerült volna, amit eddig végez vittem. „Más anyukáknak is sikerült a karrierjük mellett a családdal foglalkozni, szóval nekem is sikerülni fog. A bulvárt pedig majd megpróbálom nagy ívben elkerülni.” Megbeszéltem magammal a dolgokat, a kislányom nagymamájával pedig a nagy házban folytattuk a beszélgetést Cata cuccainak összepakolása közben. Így teljesen megértettem, hogy miért jöttünk Matías nagy autójával és miért nem az én kocsimmal jöttünk el idáig, pedig a házunk előtt először afelé vettem az irányt. Nagyjából egy óra alatt sikerült mindent megbeszélnünk és összepakolnunk a kicsinek, így nyugodt szívvel indulhattunk el haza. Doloresen látszott, hogy sajnálja, hogy elviszem a kislányomat, de teljes mértékig megnyugtattam a felől, hogy az én ajtóm bármikor nyitva áll, ha látni szeretné az unokáját, tehát ne féljen attól, hogy innentől kezdve nem fogja tartani vele a kapcsolatot. Észre sem vettem először, de Matí a hátsó ülésre berakta már otthon Cata gyerekülését. Mindent bepakoltunk, majd hazafelé egy még ismeretlen érzéstől vezérelve mosolyogtam végig. A lányom valószínűleg nagyon sokat fog nekem segíteni abban, hogy a régi önmagam legyek. Ronaldo pedig, nem tudok róla semmit. Már lassan egy hete kerüli a médiát, vagy éppen a média kerüli őt egy hete ki tudja, de nem hallottam róla, ami lehet rossz jel is és jó is. A fantázia sok mindenre képes, és az én agyamban már körülbelül három millió lehetőség játszódott le, hogy miért nem mutatkozik. Előfordulhat, hogy Irinával bezárkózott egy hotelszobába és ott nyalják-falják egymást anélkül, hogy kitennék a lábukat egy percre is. Vagy lehet, hogy Irinát már dobta Roni és más csajokkal mulat. Persze az ilyesfajta megoldások mellett elég sok pozitív válasz is felmerült, ami az ő helyzetét könnyítené, ha újra látnám. Például, hogy egy óriási bocsánatkérést tervez és szüksége van időre még ezt az egészet lebonyolítja, vagy lehet, hogy már nem is Amerikában van, hanem Afrikában, vagy éppen Ausztráliában. Ki tudja, hogy mit forgat a fejében, és hogy mikor leszünk újra egy pár, ha éppen ez elő fog fordulni. Hisz bárhogy is megbántott azzal a tettével, hogy hónapokkal ezelőtt magamra hagyott mikor szükségem lett volna rá. Szeretem és ez ellen nem sok mindent tudok tenni, nem irányíthatom az érzelmeimet, mert ez lehetetlen. Biztos vagyok benne, hogy ő sem felejtett el, és én teljesen megértem az ő szempontját is, hogy miért ment el, na jó nem értem meg, de mindegy is, szóval biztos vagyok benne, hogy ha lenne rá lehetőség le tudnánk ülni és meg tudnánk beszélni, hogy mi is a helyzet kettőnk között valójában. Nagyon sokat gondolok a régi szép időkre, amikor még csak ismerkedtünk, vagy amikor Lari nem volt itt Madridban és azt figyeltem, hogy a csapat kezd a testvérem nélkül szétesni. Abban az időben rengeteget beszélgettünk és egy csomó olyan éjszakát tudok felhozni, amit átbeszéltünk és próbáltuk menteni a csapattal is a menthetőt.

Szeretném visszakapni azt az embert, akibe beleszerettem, és aki a lányáért megtesz mindent, de nem tudom, hogy ő hol is mászkál ebben a pillanatban.

A gondolataim sűrű tengeréből egy hangos dudaszó szakít ki, amit Matías ad ki a kocsiból. Pillantásomat a hátul ülő Catára emeltem, hogy mennyire hatotta meg az eset, de amint láttam, nem kellett nagyon félteni az ilyesfajta hangos zajoktól.

-          Minden rendben van? Már vagy egy fél órája meg sem szólaltál, ami nálad eléggé indokolatlan. – észre sem vettem, hogy így elszaladt az idő a gondolkodásom közben, majd mire szétnéztem az esti fényeket már felkapcsolták a madridi utcákon.

-          Persze jól vagyok, csak elgondolkoztam. Úgy mindenen. Az életemen azon, hogy Ronaldo most hol lehet, és mit csinálhat, vagy, hogy hiányzik-e neki a lányuk, vagy tervezi-e, hogy valamikor hazajön és beszélni fogunk. Nagyon sok minden jár a fejemben, ami most egy összegyúrt maszlagként hat. Nagyon nehéz a gondolkodás, úgyhogy jó is, hogy kizökkentettél. – miután egy mosolyt is eleresztettem a mondandóm mellé Matías ráfordult a házunk előtti felhajtóra én pedig egy sanda pillantást vetettem a másik házra, ahonnan az egész épületből fények szűrődtek ki és az ablakokban ismerős alakokat láttam meg felbukkanni. Persze gondoltam, hogy kik lehetnek az ismerős alakok ugyanis a ház előtt parkoló autók mennyisége és minősége egy perc alatt elárult mindent.

-          Tessa. – Matías jobb keze egyenletes tempóban kalimpált a szemem előtt, amire újból kilibbentem a gondolataim köréből. – Ez a nagy gondolkodás ma már a második. Most éppen min járt az eszed? – már a második?! Remélem, hogy nem lesz több, mert a lányomra szeretnék száz százalékosan figyelni és nem pedig a gondolataimra.

-          Ne haragudj, csak a sok autót figyeltem a szomszédban és a testvéremre gondoltam. Utolsó találkozásunkkor eléggé összevesztünk és azóta nem is láttam. – kicsit füllentettem gondolataimmal és az összeveszéssel kapcsolatban ugyanis nem összevesztünk, hanem magamra haragítottam, ami két külön fogalom. Annyi kérdésem van felé is. Vajon elmondta valakinek, hogy a férje megcsalta és ráadásul velem? Bár nem hiszem, mert ez rá nézve is egy furcsa pont lenne, és mindenki összebeszélne a háta mögött. Bár ha itt tartunk ő sose volt az a fajta lány, akit érdekelt bárki véleménye is.

-          Három. – Matías hangja ismét megzavart, amit éppen Cataval a kezében szólt nekem. Mosolygott rám, majd fejével a babakocsira bökve figyelmeztetett, hogy nyissam szét, hogy a többi holmit is be tudjuk vinni.

Nagyjából tíz perc alatt megvoltunk a bepakolással és az emeleti gyerekszoba ismét megtelt élettel. Már nagyon rég éreztem magam ilyen jól. Matíassal és Cataval egy labdával játszottunk, ami természetesen a Real Madrid címerét ábrázolta. Nem akartam nagyon a csapatra gondolni, így folyamatosan beszéltem Matínak valamiről, akár az időről, akár a politikáról, akár arról, hogy az én kis Catam menyit nőtt, de mindig szóval tartottam őt, így elkerülve azt a lépést, hogy negyedszerre is elkalandozok a gondolataim tengerében és elfeledkezem a külvilágról.

(Matías)

Tessa ma nagyon figyelmetlen és mindenhol jár az esze csak ott nem, ahol kell. Hihetetlen, de úgy érzem minden nappal közelebb vagyok ahhoz, hogy egyre jobban megszeressem őt, de mindemellett miden nappal egyre közelebb vagyok ahhoz, hogy el is veszítsem őt, amit nem akarok. Sokat gondolkodtam már azon, hogy elfogadom az ajánlatát, felmondok és a segítségével egy magánrendelőt hozok létre, de egyszerűen nem tudom, hogy mennyi értelme lenne. Ronaldot ma láttam a városban és nem csak egy hasonló alak volt, vagy ehhez hasonló délibábszerű alak. Cristiano Ronaldo volt az, aki fogalmam sincs, hogy miért, de visszajött és biztos vagyok benne, hogy egy idő után fel fogja keresni a feleségét és a gyermekét, a kérdés már csak az, hogy mikor.

-          Három egy nekem. – hangosan kacagó hangja egy halvány mosoly erőltetésére késztetett, de belül még mindig jártak az agyamban a fogaskerekek arról, hogy hogyan is döntsek.

-          Bocsi csak titeket figyeltelek és teljesen belefeledkeztem a dologba. Plusz az ajánlatodon is elég sokat gondolkozom mostanában. – arcomon már nem volt megtalálható az előbb látott mosoly rajta pedig láttam, hogy erősen gondolkodik, hogy milyen ajánlatán is agyalok ennyit.

-          Melyiken is? Bocsi, hogy nem emlékszem, csak kicsit összefolynak manapság a fejemben a dolgok. – nem annyira akartam elmondani, mert ha közlöm vele akkor mindenáron azon fog erősködni, hogy vigyük véghez, amit kitalált nekem viszont nem állt szándékomban az ő, az-az a férje, Ronaldo pénzén felkapaszkodni.

-     -     A magánrendelő féle ötleten. A kórházban időm sem lenne meglátogatni titeket, mint ahogy melletted is itt vagyok a nap huszonnégy órájába más mellett is ott kéne lennem, de ezt már megbeszéltük, amikor felhoztad ez a lehetőséget. – láttam az arcán, hogy az fog következni, amire gondoltam, vagyis elkezd majd meggyőzni arról, hogy ez egy csodás ötlet, ami ha belegondolok valóban az volt, mert szerettem őt bármenyire is nem akartam bevallani magamnak. Közel akartam lenni hozzá a nap minden percében és erre a rendelő egy nagyon jó lehetőség lett volna. Elég régóta elkezdődött az a folyamat bennem, amit egyesek kémiának hívnak mások pedig szerelemnek.

-          De ugye komolyan gondolkodsz rajta és nem csak úgy mondod. – hitetlenkedve nézett felém én pedig magabiztosan válaszoltam neki.

-          Komolyan fontolóra vettem a dolgot, de hidd el, hogy te leszel az első ember, aki megtudja majd, hogy miképpen döntöttem. – felálltam a földről és úgy éreztem itt az ideje annak, hogy egy kicsit magára hagyjam Tessat és Catat. Be kell pótolniuk pár elszalasztott hónapot, és nem szeretnék ebben zavarni.

Elég késő volt már, amikor úgy döntöttem, hogy felállok a kanapé elől és aludni indulok, de előtte mindenképpen meg akartam nézni, hogy Tess és a kicsi, mit csinálnak. Bár eléggé elképzelhető volt, hogy már mind a ketten mélyen alszanak. Mikor lejöttem tévét nézni hallottam, hogy Tess egy spanyol altatódalt énekel a kicsinek, így ebből is elégé biztosra veszem, hogy már mindketten az álmaikat kergetik. Mikor benyitottam a szobába csak a sötétség és a folyosóról beszűrődő fény fogadott, de a halvány világítás ellenére is láttam, hogy a barátom a kiságy mellett fekszik és vigyáz Cata álmaira. Nem akartam sokat zavarni így én is úgy döntöttem, hogy ideje lesz eltenni magamat holnapra.

(Buenos días)

A reggelek mindenki számára nehezek, de ha arra kelsz, hogy egy énekes a gyerekének énekel egy gyerek dalt, akkor ez mindent felülmúl. Főleg, ha az énekes az a személy, aki egy ideje már megdobogtatja a szívedet. A gyerekszobához lépve az ajtófélfának támaszkodtam és úgy hallgattam tovább azt az éneket, amit valószínűleg sohasem fogok kiverni a fejemből.

Chapter 36.

Sziasztok!
Múlt héten elmaradtunk az új fejezettel, de a táborok és egyéb elfoglaltságok miatt nem tudtuk megoldani a normális frissítést.:) Most viszont itt vagyunk, és köszönjük szépen a visszajelzéseket!
Reméljük tetszeni fog, jó olvasást!
Puszi Lari, Tessa

(Larissa)

(Connect-R - Vara nu dorm)

Reggel felébredve még mindig magam mellett tudhatom a portugált. Végre egy olyan buli, ami után nem kell harapófogóval kiszedni belőlem a szavakat, hiszen mindenre emlékszem, és a beszélés sem fájdalmas. Átosonva régi szobámba szekrényemhez lépek, majd tűrhető darab után kutatok. 

Váll rántva kapok ki egy magasított fazonú kék rövidnadrágot valamint egy egyszerű szívmintás fehér atlétát. Cipőnek most egy krémszínű bakancsot választok, ami takarja bokámat. Szerettem az egyszerűséget, bár a feltűnő dolgokból többet lehet szekrényemben találni. Az azért kicsit megnyugtató, hogy régi holmimat még nem dobta ki Sergio. Fehérneműt keresve hátrapillantok, de halk sikkantással jutalmazom férjem tettét. Mögöttem megállva még félálomban karol át, arcát hajamba fúrja.

-          Azt hittem elveszítettelek. –fejéhez kapva látom rajta a másnaposság tüneteit.

-          Valószínűleg józanságodat veszítetted el tegnap. –elhúzva számat kibogozom magam öleléséből.

-          Ez azt jelenti, hogy van esély?

-          A remény hal meg utoljára Sergito. De idő kell. –mondatomat halkan tudatom vele, majd elindulva az egyik fürdő felé, lemosom magamról portugál barátom kölniét.

Fogalmam sincs mi történhetett tegnap a nappaliban helyet foglaló társaság körül, ugyanis Ronaldo mellett fáradságom hamar utat tört kíváncsi természetem felett. Valahogy meg kell oldanom a kapcsolatukat, nem hagyhatom többet szenvedni. De most is eljött az a pillanat, hogy más életét helyezem a sajátom elé. Bár túlságosan is a lelkemen viselem az életét, ugyanis eléggé megtépázta már a sors az utóbbi időben. Sőt mondhatni az egész életben.

Szeretem, amikor valami mindig megzavarja a gondolatmeneteimet, hiszen így nincs sok idő arra, hogy felesleges dolgokon agyaljak.

-          Reggelit kérsz? –egy fáradt, nyúzott hang kiabál be, szerencsére már kiszálltam a hidegvíz alól.

-          Igen, köszönöm. –az lényegtelen, hogy mit adnak, csak egyek valamit, mert éhen halok. Gyorsan megtörölközve felkapom magamra gönceimet, majd elhagyva a kék csempézett fürdőt, az étkező felé veszem az irányt. Talpam engedelmesen simul a járólaphoz, járásom halk. - Mit eszünk emberek? –vidám hangomra mindenki összehúzza magát, szétnézve a másnapos társaságon nevethetnékem támad. –Csak sörözünk, mi?! –Ronaldo belépve a helyiségbe, hasonlóképpen reagál, mint én az előbb. A legviccesebb mind közül mégis Özil. –Gülüke, jól áll a másnap. –hatalmas szemeire most felhívják a sötét karikák a figyelmet. Hiába tölti már itt második szezonját Spanyolországban, színén egyáltalán nem látszik a változás.

-          Aj, ne. –meggyötört hangja zenei füleimnek, Sergio mellé lépve elveszek egy pohár narancslevet.

-          Legszebb öröm a káröröm. Ezt ne felejtsd el német barátom. –kihúzva magam elégedetten pillantok végig a társaságon. Szinte mindenki itt maradt a csapatból, egyedül talán a kapust nem látom sehol sem. Nagycsaládhoz méltóan foglalunk helyet a hosszú asztalnál, viszont a csipkelődések most elmaradnak. –Emberek, szedjétek össze magatokat, mert ha Mou meglát így titeket, abban nem lesz köszönet. –próbálom nevetésem visszafogni, kisebb-nagyobb sikerrel. A legtöbben pirítóst esznek, így a gyümölcssaláta tálért nyúlva, az egészet magam elé veszem. Mindig is imádtam azt, ahogy Sergio megcsinálta nekem. Jó jelen esetben nem csak nekem, de ez a rész nem lényeges. Lassan kezdem falatozni az epret, valamint a papayát és a kiwit.

-          Látom, még mindig szereted. –döbbent csend követi férjem szavait, kezem megáll a cselekedetben. Szemeimet rá emelem, a többiek most döntenek úgy, hogy ideje bevenni a tömérdek fürdőszobát.

-          Imádom. –zavart mosolyom következtében folytatom a falatozást.

-          Emberek, készülni kéne, mert elkésünk az edzésről. –Sergio keze feltűnően ökölbe szorul Ronaldo hangját meghallva, karjait ölébe ejti. Szemeimmel követem mozgását, felállva a pulthoz lép. Mögé sétálva végigsimítok vállán, érintésem következtében megremeg teste.

-          Minden rendben? –fejét lehajtja, a tányér kezéből egészen a földig zuhan, majd darabjaira törve hangos ricsajjal adja tudtomra a választ. –Mi a baj? –felpipiskedve fülébe suttogok, hátulról átölelve izmos testét teljesen hozzásimulok. Telefonom zsebemben rezegni kezd, odakapva hangos sóhajjal indulok el a nappali felé.

(will.i.am - This Is Love)

-       -   Ne tedd le. –könyörgő hangja kissé megrémít.

-        -  Szia Cesc. –régen hívtam már így, de most egyáltalán nem érzem magam jó állapotban.

-        -  Meg tudok mindent magyarázni, viszont telefonon keresztül eléggé nehéz. –hadarva beszél, olyan mintha attól tartana, hogy bármelyik percben rácsapnám a telefont.

-      -    Rendben. Délután négykor a Roses kávézóban találkozunk. Szia. –drága focistáim párosával robognak le a lépcsőn, a portugál kezeiben megtalálhatóak edző ruháink.

-          Ramos engedélyével feltúrtam a szerkényedet. –bólintva egyet kezembe veszem táskámat, majd az ajtó felé indulva megtorpanok.

-          A kulcsaimat legyen szíves visszaadni az a vállalkozó személy, aki nem fél isten haragjától. –többen felkacagnak a háttérben, úgy látszik jót tett nekik a hideg vizes tusolás. Legalább Mou előtt nem kell tartani a hátamat.

-          Én nem tudom hol van. –a portugál zseni, incselkedő tekintettel jelenti ki a számára halálos mondatot. Aprót bólintva figyelem reakcióját, ami kimerül a meglepődöttségben. Kilépve az ajtón bosszúmat forralom, majd bepattanva Sergio autójába, várom a megszokott húsz perces autóutat.

-          Tényleg nem tudnak a kulcsokról semmit. –összehúzott szemekkel méregetem, végezetül pedig a kesztyűtartóban kezdek el matatni. Csalódottan észlelem, hogy megérzésem most az egyszer cserbenhagyott, de megfordulva feltérdelek az ülésre, és hátra hajolok. Kezeimmel bekúszom férjem ülése alá, de semmi tárgyat nem találok ott.

-          Ne viccelj velem Ramos. Tudom, hogy nálad van. –morgolódva indulok el saját ülésem felé, kezeim már az összes zugot bejárták, viszont Sergio szótlansága érdekesen hat most közöttünk. Hátrafordítva fejemet meglátom hatalmas barna szemeit, amint éppen engem mustrálnak. Visszakúszva kezdeti helyzetemhez felé hajolok, majd amennyire lábai engedik, belenyúlok zsebébe. –Megkönnyíthetnéd a dolgomat. –lefagyva pillant rám, agyamban a vészcsengők megszólalnak. Duzzogva folytatom a kutatást, lehajolva lábaihoz a műszerfal alján húzom végig kezemet, és el is érem a várt hatást. Kulcsaim hangos csörgéssel esnek a pedálhoz, lábaimat megtámasztva nyújtózom. Hirtelen ajtóm kinyílik, én pedig hangos puffanással esek bele Sergio ölébe.

-          Uh, nem akartam semmit megzavarni. –látogatónk hangja el-elcsuklik, eléggé félreérthető helyzetben talált ránk. Nevetését próbálja visszafojtani, ami tőle szokatlan.

-          Nyugodtan engedd szabadjára állatias ösztöneidet. –búgó hangomat meghallva hangosan felkacag. Sergio combján megtámaszkodva feltolom magam, majd hajamat rendezve kiszállok a kocsiból. –Elhoznád a cuccomat a stadionba? –kérlelő tekintetemre csupán egy bólintást kapok. Becsapva az ajtót indítja a motort, majd hangos fékcsikorgás következtében itt hagy a portugál mellett. –Boldog vagy? –félvállról odavetem kérdésem, majd autóm felé indulva hallom lépteit.

(Sean Kingston - Back 2 Life)

-          Mi történik veletek? –kinyitva az anyósülés felőli ajtót bepattan. –Kéne egy fuvar, én a te kocsidat hoztam el tegnap. –hatalmas mosoly telepedik arcára, őszintesége jól esik. Legalább ő képes még úgy rám nézni, mint régen. –Ne mondd azt, hogy hosszú történet, mert tegnap én is kifakadtam. Te is megérdemled most. –együtt érző hangját követően indítok, majd üveges tekintettel előremeredve, beszélni kezdek.

-          Az egész a baba témával kezdődött. Nem akarok gyereket, így is megvisel bokám állapota. Lehet már csak hónapok kérdése visszavonulásom. –könnyeimet nyeldesve, monoton hangon kezdem a mesélést. –Aznap elköltöztem az edzőhöz, viszont a klasszikus meccsen találkoztam gyerekkori barátommal, Fabregassal. Lelkileg padlón voltam, úgy éreztem mindenki cserbenhagyott. Kellett egy támasz, és ezt a katalántól teljes mértékig megkaptam. Felszedett a padlóról, rugdosott, ha arra volt szükségem. Mindig tudta mit kell tennie. –elhallgatva lesütöm tekintetem, igazából szégyellem magam. Nem kellett volna belebonyolódnom abba a kapcsolatba, de legközelebb okosabban csinálom. „Hülye, nem lesz legközelebb!” –Teltek a napok, bulizással, zülléssel töltöttem azokat az időket. Annyi alkoholt ittam, hogy elfelejtettem az esti történéseket, és szépen összeboronáltam magam Cescyvel. Reggelente fejfájással keltem, rendszerint meztelenül, barátom mellett. –elhűlve hallgatja végig monológomat. Többször kinyitja száját, de mindig be is csukja. –Lehet rákos vagyok. –ennyi. Vége. Nem tudom már tartani magamat, hangos zokogással hajolok a kormányra. Nem voltam felkészülve arra, hogy ezt hangosan is kimondjam. Több embert ért már a felismerés körülöttem, de senki nem jelentette ki ezt az egészet. Én is féltem, hiszen kimondva rémisztőbb hatást vált ki belőlem. Kezét hátamra simítva átemel az ő ülésére. Hatalmas tere van mozgatásomra, ölében elhelyezve, keserves sírással hálálom meg. Arcomat nyakába rejtve felhúzom lábaimat. Régen mindig azt hittem, hogy minél kisebbre húztam össze magam, annál jobban eltűntem a vizslató szemek elől, de sajnos ez nem így történt.

-          El kell menned egy orvoshoz. –hangja megértő, egyáltalán nem tolakodó. Kismajomként csimpaszkodok rajta, jó volt végre teljes mértékben megosztani valakivel a fájdalmamat. De milyen áron?

-          Nem merek. –rekedtes hangon suttogom a szavakat, szorítása erősödik.

-          Elkísérlek. Felhívjuk az edzőt, hogy bizonyos okok miatt most nem tudunk részt venni az edzésen. –hangja megkeményedik, de a félelem így is tisztán kihallható.

-          Szerinted egy ilyen másnapos bandát engedek edzeni? Ott kell lennünk, majd holnap elmegyek valami dokihoz. –fanyar mosoly kúszik arcomra, de ő felszisszenve kimondja gondolatait.

-          Persze. Inkább arról vagy híres, hogy elodázod a tetteidet. Tudod, jó halál lennél. Ha minden beteg embernek azt mondanád, ’majd holnap’, sokan életben maradnának. –mérges hangja nem tűr ellenvetést, viszont hasonlata megmosolyogtat.

-          Ha holnap is hasonló kifogással rukkolok elő, pofozz meg és rabolj el. De most mennünk kell edzésre. –beleegyező sóhajjal nyitja ki ajtaját, majd kiszállva velem, elindul a sofőr oldal felé.

-          Nincs vita, én vezetek. –megforgatva szemeimet visszapattanok az ülésre. Hihetetlen mennyire megkönnyebbül az ember egy kis beszéd után. –Sergio is megcsalt téged? –kérdése lesokkol, zavartan túrok hajamba.

(Tessa)

(Demi Lovato - Yes I Am)
A szám végét már nem akkora mosollyal zártam, mint amilyennel nyitottam, ugyanis a két arc felvillanása nagyon nagy hatással volt rám. Miért nem tudom kiverni a fejemből azt az arcot, amit kiszeretnék? Az élet nagyon sok akadály elé állított már eddig is, pedig még csak tizenkilenc éves vagyok. Bele se merek gondolni, hogy harminc éves koromra milyen megpróbáltatásokon kellesz keresztül mennem, de gyanítom, hogy ha ez a bemelegítés, akkor az a kőkemény kiképzés lesz. Bár nem tudom, hogy a megcsalást és az életed tönkretételét mennyiben lehet überelni, de nekem biztos, hogy sikerülni fog. A szám eléneklése után a srácokkal még megbeszéltünk pár dolgot, leegyeztettem a telefonszámot, hogy biztosan jó számot hívjak majd és elmondtam nekik azt a hírt is, hogy beajánlottam őket egy stúdióba egy producernél. Természetesen abban a pillanatban ők voltak a világ legboldogabb emberei, hiszen elég régóta zenélnek már, eleinte ugye külön-külön végül pedig bandába, tehát egy ilyen lehetőség a világot jelenti nekik.

-          Tessa egy percre. – Matías szakította meg az önfeledt beszélgetésünket a srácokkal, de nem bántam meg, mert ő mindig pontosan tudja, hogy hogyan terelje el a gondolataimat, azokról a dolgokról, amelyekre nem szerettem gondolni. - Lenne itt egy ajándék Louistól és tőlem. – a szívem kihagyott egy ütemet, hogy mégis milyen ajándékkal készülhettek nekem, ami akkora, hogy elfér mindössze egy kis alakú papírszatyorban. – Na jó az egész Louis műve én csak a futár voltam. Remélem tetszeni fog. – átadta a papírtáskát, én pedig egy öleléssel köszöntem meg neki, hogy ennyire figyelmes velem.

-          Ugye nem valami drága ékszer van benne? – nem mertem először kinyitni, mert nem szerettem volna a park közepén egy hátast vágni a kapott ajándék összegétől.

-    -      Nem az van benne, de ne találgass hanem nyisd ki és nézd meg. – nagy levegőt vettem és széthúztam a tasak füleit. Az ajándéktáska egy CD-t rejtett erre az alakjából rá lehetett jönni. Végül kezembe véve a lemezt a lélegzetem is majdnem elállt. – Csak néhány szám van rajta, de kislemeznek nagyon hatásos. – a borító és az egész ajándék megszemlélése után ismét egy öleléssel jutalmaztam a barátomat, a kezembe pedig egyből a telefonomat vettem, majd két kicsöngés után már Louissal kommunikáltam, akinek álmos hangja nem túlzottan zavart meg abban, hogy köszönetet mondjak neki az ötletért és a tettért, hogy mindezt megtette értem.

-      -    Igen tessék? – valószínűleg most kelthettem fel, ugyanis a hangja halk volt, a szavakat pedig lassan és megfontoltan ejtette ki.

-          Szia Louis. Ne haragudj, hogy zavarlak, vagy felkeltettelek, de szerettem volna megköszönni mindazt, amit értem tettél. Ez a CD nagyon kellett nekem ahhoz, hogy jobban érezzem magam. – nem akartam bevallani magamnak, de szemembe könnyek szöktek, amiket végül sikerült mélyen elrejtenem.

-          Semmi gond. Végül is minek van fent sokáig az, aki nem bírja. – nevetett egy sort a saját viccén és pedig bekapcsolódtam hozzá. – Amúgy pedig nagyon szívesen. Gondoltam örülnél neki, így vettem a bátorságot és az eddig felvett dalokból a legjobbakat kiválogattam, természetesen azt is, amit a férjednek írtál, és felvettem őket. Nem nagydolog, de ha úgy van és gondoskodhatok róla, hogy nemsokára a boltok polcain virítson az album. –mondata nagyon meglepett, aminek hangot is adtam.

-          Ez most komoly? - nem hittem el, hogy komolyan beszél, pedig tudtam, hogy igazat mond, hisz miért hazudna nekem. Matías tátogva kérdezte, hogy mi váltotta ki belőlem ezt a reakciót, de a tőle tanult módon csak a mutatóujjam felemelésével jeleztem, hogy majd elmondom, csak most had hallgassam végig, amit Louis akar mondani még.

-          Igen komoly. Ne hidd, hogy viccelnék reggel, vagyis amikor felkelek nem szoktam, mert nincs ilyenkor még humorérzékem. – nevettem egy kicsit a poénján, majd komolyra fordítottam a szót és választ adtam a csábító ajánlatra.

-          A válaszom egyértelműen igen. Szeretném, hogy kislemez legyen a dologból és az emberek hallhassák a dalokat. Nagyon sokat segítene ez nekem. – nagy mosollyal köszöntem el barátomtól, majd ismét Matías felé fordultam. – Nem tudom, hogy akarom-e tudni, de miért mosolyogsz ennyire? – már a telefonbeszélgetés közepe óta egy óriási mosoly bujkált az arcán, amit nem tudtam figyelmen kívül hagyni.

-          Van még egy ötletem, ami most jót fog tenni neked is és még vaki másnak is. – nem tudtam, hogy mit szeretne, de gondoltam, hogy nem is mondta volna el, ha rákérdezek, így inkább rávezettem, hogy hajtsuk végre a kieszelt tervét.

-          Elköszönök a srácoktól és mehetünk is. – ahogy említettem barátomnak elbúcsúztam a srácoktól és Matías mellé mentem jelezve, hogy indulásra készen vagyok.

Először hazafelé vezetett az utunk, ugyanis barátom végig azt hajtogatta, hogy kocsival kell menni. Mikor hazaértünk még a házba sem mentünk be ugyanis a kíváncsi természetem hajtott, hogy megtudjam, mit is tervezett barátom. Az autóban természetesen nem tudtam csendben ülni. Az új lemezem hallgatásával és a dalok éneklésével foglaltuk le magunkat, én pedig elég sokáig bámultam a fergeteges ötlettel megáldott borítót. A CD elején az egyik olyan kép van rólam, ami akkor készült mikor Louissal és Matíassal stúdióban buliztunk. Hihetetlen volt ezt ilyen formában viszont látni. A lemez hátulján elhomályosítva egy buli jelenet látszott plusz az a néhány dalcím, ami a lemezen megtalálható volt. Végig énekeltük az utat én pedig még mindig nem sejtettem, hogy hová is megyünk éppen, de úgy éreztem, hogy hamarosan megtudom.

A környék lassan kezdet ismerőssé válni, így különböző érzések kezdtek előtörni belőlem, amit nem tudtam figyelmen kívül. Egy nagy családi ház kapuja előtt parkoltunk le. Amint Matías leállította a kocsit felém fordult és valószínűleg azt hihette, hogy a mosolyomat nem lehet majd levakarni az arcomról, de mindennek éppen, hogy az ellenkezője történt. A szememből elkezdtek potyogni a könnyek az előbb hallgatott CD-t pedig bedobtam a kesztyűtartóba. Egyszerre kapkodó idegbolonddá változtam. Az övem kicsatolásával lassan haladtam, de csak azért, mert a könnyeim miatt nem láttam el a piros gombig plusz minden áron ki akartam szállni az autóból és ez a két dolog nem nagyon akart összejönni. Mikor végre sikerült olyan sebességgel pattantam ki az autóból, hogy azt sem tudtam, hogy mit akarok csinálni, vagy tenni. A kocsinak dőlve vártam, hogy a mellkasomban a szorító érzés eltűnjön, vagy legalább enyhüljön, de ez nem történt meg, sem előbb sem utóbb. A könnyeim még mindig megállíthatatlanul folytak Matías, aki pedig idő közben mellém sétált nem értette, hogy miért váltotta ki belőlem ez a hely ezt a váratlan reakciót.
(Bruno Mars - All She Knows)

-          Ne haragudj, én azt hittem, hogy örülni fogsz annak, hogy ide hoztalak. Tényleg nem akartalak ennyire felzaklatni. – nem tudtam válaszolni neki, mert a zihálástól, amit a sírás váltott ki még mindig nem tudtam kifejezni magam, de Matít magamhoz ölelve tudattam vele, hogy nem ő hibázott, hanem én.

-          Te nem csináltál semmi rosszat. Én voltam az-az ember, aki mindent rosszul csinált és minden egyes percben, amikor rossz döntést lehetett hozni én meghoztam azt a bizonyos rossz döntést. Már mióta nem voltam itt és mióta nem foglalkoztam azzal, akivel kellett volna. Önző voltam és csak magamra gondoltam, nem pedig egy olyan személyre, akinek én adtam életet. Annyira hülye vagyok. Árvaházban töltöttem az eddig leélt éveim nagy részét, és jelen pillanatban a lányomat is ugyanerre a sorsra jutattam. – az idegességtől hadonásztam össze-vissza és próbáltam megmagyarázni Matíasnak, hogy miért is tettem mindazt, amit, de nem sikerült nekem sem rájönnöm, hogy melyik lépés nem volt megfelelő az életem során, amiért ezt kaptam. – Ha a gyerekem felnő nem fogok tudni a szemébe nézni azzal a tudattal, hogy pár hónapig nem foglalkoztam vele és nem neveltem úgy, ahogy én is elvártam volna azt ilyen idős koromban, mint Cata. A lelkiismeret furdalás minden egyes jele megmutatkozik rajtam és nem tudom ezt az érzést leküzdeni. Hogy nézzek így Dolores szemébe. A fia megcsalt én pedig az egyik gyenge pillanatomban ráhagytam a lányomat, hogy vigyázzon rá. Istenem óriási balek vagyok, és legszívesebben arcon csapnám magam egy csomó dolog miatt. – hisztérikus kirohanásomat már én sem bírtam hallgatni, ahogy lassan már Matíason is látszott, hogy nem tudja majd ezt a sok mindent végig hallgatni.

-          Tessa. – lassan és megfontoltan ejtette ki a nevem, amitől éreztem, hogy a mondandója különleges lesz. Közben persze csökkentette a távolságot közöttünk, hogy közelebb lehessen hozzám. – Te nem vagy semmiért sem hibás. Az élet azért állított ilyen akadályok elé, hogy megerősödj nem pedig azért, hogy legyengülten állj a rajthoz. A kislányod szerencsére ebből a mélypontból, amibe kerültél nem érzékel semmit ugyanis senki sem emlékszik ennyire visszamenőlegesen a gyerek korára, tehát ez neki nem nagy trauma, mint ahogy azt te beállítottad. Doloressel pedig nehéz lesz, de a mélypontodon voltál akkor, amikor itt hagytad Catat és ez az a pont most, ahol összeszeded magad és hazaviszed, hogy újra veled legyen. – mondata közben végig bólogattam, ha egyet értettem a dolgokkal és a sírásomat is sikerült többé-kevésbé visszafogni. – Ez most úgy fog hangzani, mintha egy ötévessel beszélnék nem pedig egy anyukával, de nem számít. Szóval abbahagyod a sírást és bemész végre a kislányodért? – egy hajtincset a fülem mögé tűrve nézett mélyen a szemembe, amitől úgy éreztem, hogy megnyugszik a lelkem. Ha hittem volna a mágikus dolgokban azt mondtam volna, hogy valami nyugtató hatású dolgot tud művelni az emberekkel, ha mélyen a szemükbe néz. Bár gondolhattam volna, hogy ez a szemembe nézés más lesz. Kezét az arcomon pihentette majd mikor igenlően bólintottam a feltett kérdésére száját a számhoz tapasztotta és megcsókolt. Egy nagyon halvány másodpercig még viszonoztam is a csókot, de amint feleszméltem egyből elfordítottam a fejem és a föld feltérképezésével próbáltam szavakat keresni, hogy ne bántsam meg.

-          Matí ezt már letisztáztuk a stúdióban, emlékszel? – tudtam, hogy nem könnyű az ő bőrében lenni, de engem is megérthetne, hogy milyen helyzetben vagyok.

-          Ne haragudj.  Akkor indulhatunk? – igenlő bólintásom után már a kapu előtt álltam és az ujjammal a csengőt céloztam meg. Nem sokat kellett várni és az ajtóban Dolores jelent meg az én egyetlen Cata lányommal.