Chapter 44.

Sziasztok! Elnézést a késésért, újév napján szerettük volna az új fejezetet megosztani veletek, de a félévi hajtás minden erőnket leszívta.

Mindenkinek Sikerekben Gazdag, Boldog Új Évet szeretnénk kívánni.

Jó olvasást, Lari, Tessa.:)

(Larissa)

(Amelia Lily - You Bring Me Joy [magyar])

A házunk szokatlanul üresen cseng, egyedül házi kedvencem, Odi szalad felém. Mosolyogva kapom karjaimba, füle tövét megvakargatva elindulok a lépcső felé. Hálószobánkban a klíma folyamatosan üzemel, a hideg levegőt megérezve testem ellazul. 

Hihetetlen hőség van a spanyol fővárosban, és ezért is örülök annak, hogy most hazajöttem. Sergio szétterülve fekszik az ágyon, új haja lesokkol. Mosolyogva teszem le éjjeli szekrényemre telefonomat, majd bakancsomból kilépve, felmászok mellé az ágyra. Fenekére ülve végigsimítok gerincvonalán, morgolódva, de mosolyogva ernyeszti el izmait. Ujjaimmal vállához indulok, majd gyengéd masszázsba kezdek. Útvonalamat megspékelem egy-két puszival is, és figyelem kisimult arcát. Nyakához hajolva apró csókot lehelek bőrére, majd lemászva róla a fürdő felé veszem az irányt.

Be kell vallanom magamnak, hiányzott már közelsége. Régen voltunk ennyire megértőek egymással, de úgy látszik a békülés még édesebb, ha a két személy komoly gondokkal küzd. Az a tudat, hogy édesapám betegségének semmi jele nincs bennem, megnyugtat, viszont a drogos dolog nem tetszett nekem. Fogalmam sincs, hogy ki mit akar tőlem egyáltalán, de az biztos, hogy Danielt nagy ívben kerülnöm kell. Nem találkozhatok vele többet, mert csak a plusz bonyodalmak tetézik amúgy sem egyszerű életemet.

Gondolatmenetemet egy férfias kéz szakítja félbe, a mosdónál állva tükörképünket figyelem. Arca álmos, tekintete viszont csillogással telik meg. Ölelése szoros, hátamat mellkasának vetve felsóhajtok.

-          Jó a hajad szépfiú. –mosolyom levakarhatatlan, többször próbáltam már célozni arra, hogy egyáltalán nem áll jól neki a nagyon hosszú frizura.

-          Gondoltam ideje beújítani, ha már a szerelmem is változtatott külsején. –mondata másik felét fülembe suttogja, szememet becsukva élvezem a testemen megjelenő libabőröket. Fenekemet csípőjéhez nyomva, halk morgás hagyja el száját, mire hátrébb lépve, elenged. –Direkt csinálod, igaz? –állkapcsa megfeszül, viszont szemei pajkosságot tükröznek.

-          Nem tehetek arról, hogy nem bírsz magaddal. –csalafinta tekintettel magára hagyom, majd táskámba edzőruhát pakolva, zavartan túrok a hajamba.

(Nothin On You/My Love/Rocketeer)

-          Mit mondott az orvos? –izmaim megfeszülnek, testem tiltakozik a válaszadástól. Az idióta portugál nem bírta befogni a lepcses száját. –Mielőtt még összeesküvési elméleteket gyártasz, magamtól jöttem rá. Reggel feltűnően gondterhelt voltál, mindig el tudod rejteni az érzéseidet, de ha dokiról van szó, neked sem megy az álcázás. –felsóhajtva ülök le az ágyra, nem tehetem meg, hogy taszítom. Hiszen ő csak aggódik, és jót akar nekem.

-          Meg akar műteni. –üveges tekintettel, ámde egyszerű hangsúllyal jelentem ki ezt az egy mondatot. Letérdelve elém kezét combjaimra helyezi, bűnbánatos szemei engem szuggerálnak.

-          Miért érzem azt, hogy te pedig ellenkeztél? –felsóhajtva végigsimítok arcán, majd új hajába túrva, elégedetten pillantok barna szemeibe.

-          Mert ismersz? Figyelj Sergio, nem akarom ilyennel elcseszni az időmet. –ellenvetést nem tűrő hangnemem már nem lepi meg, nemlegesen csóválva a fejét beszélni kezd.

-          És mi a jobb? Egy esetleges műtét, aminek maximum fél év az időtartama, vagy három meccs után teljes bukás? Egy idő után már nem fogsz tudni ráállni, és akkor már senki nem segíthet. –halk hangja csupán az igazat mondja, de félek beismerni magamnak, hogy rettegek. Közelebb hajolva hozzá lágy csókot adok szájára, kicsit meglökve ölébe huppanok. Mély levegőt vesz, arcát elfordítja. –Ez… - nyakát ostrom alá véve, kezeimmel végigsimítok hasfalán. –Nem fogod elterelni a figyelmemet. –szemeim ördögien megvillannak, megmozdítva csípőmet füléhez hajolok.

-          Biztos vagy benne? –érces sóhaját követően teste megremeg, végigfeküdve a padlózaton, kezei csípőmbe markolnak. Hajam jótékony falat képez arcunk mellett, viszont telefonom erőteljes csörgése megzavarja az idillt. Morogva szorít magához, csípőjét kissé megemelve, halk nyögéssel érzem meg férfiasságát. Felülve a szekrény felé nyúlok, viszont nem könnyíti meg dolgomat, hogy pont a csípőjén ülök.

-          Ne vedd fel. Most ne. –testem combja és mellkasa közé szorul, megnyomva a fogadás gombot, halkan felsóhajtok.

-          Szia Lari. –szemeimet becsukva próbálom kizárni Sergio mézédes csókjait.

-          Hola Mou. –hangom megremeg, hátrébb húzódni viszont nem tudok. Férjem kezei törölközőm alá csúsznak, arcomat vállába temetve, halk nyögéssel próbálok edzőm szavaira koncentrálni. –Sergio elég. –eltartva a készüléket egy pillanatra fülemtől, suttogva bíztatom megállásra férjemet.

-          Csak azért hívtalak, mert tudni szeretném számíthatok-e rád a mai edzésen. –bólintok, de sajnos ő ezt nem láthatja. Sergio falatnyi bugyimat széttépve, elégedetten felsóhajt.

-          Természetesen, de beszélni szeretnék majd veled. Fontos. –hangján hallom az aggodalmat, de ő is érzi, hogy nem zavarhat most. Gyors köszönés után bontja a vonalat, mire készülékemet elhajítva, férjemre koncentrálok. Kezeim bebarangolják testét, tarkóján végigsimítva ajkaira tapadok. Imádtam részegítő csókjait, ilyenkor mindig úgy éreztem, hogy semmi gondom nincs. Ismét hátára fektetve kiszakadok karjaiból, majd az egyik vendégszoba fürdőjéig rohanok.

-          Lari, az isten áldjon meg ilyenkor. –bosszankodó hangján jót nevetek, majd megnyitva a hidegvizet, törölközőstül vetem magam a sugár alá. Forró testem kezd lehűlni, agyam viszont minduntalan az előbb történt képsorokat vetíti vissza fejemben. Szívem hevesen ver, bár szerintem jelen esetben Sergio sincs jobb állapotban nálam. Kilépve a kabinból kifacsarom a puha pamutot, majd vacogva lépkedek vissza szobám felé. –Még egyszer ilyenre készülsz, figyelmeztess, hogy kötözzelek le. –hangja hátam mögül érkezik, teste enyémhez simul.

-          Nem érnénk oda edzésre, ha belemelegedtünk volna a dolgokba. –hangom el-elcsuklik, régen éreztem már ennyire a hatása alatt magamat.

-          Ezért akár száz kört is bevállalnék. –oldalamon végigsimít, ujjai megállapodnak törölközőm alján. - Meg tudtalak győzni? –kezeivel feljebb tűri az anyagot, forró tenyere combomra simul. Arcát nyakamhoz rejti, dünnyögve a mondatot, apró csókot lehel jeges bőrömre.

-          Belemegyek a műtétbe. De még kell egy kis idő. –hangos sóhaja megkönnyebbülésre utal, hátrébb lépve gardróbunk felé indul. –Haragszol rám valami miatt? –csalódott sóhaja egyáltalán nem nyugtat meg, fejét lehajtva megtámaszkodik az ajtófélfában.

-          Mihez kell idő Lari? Ahhoz, hogy teljesen tönkretedd magad? –kérdése utat üt a keletkezett csendben, agyam próbál megfelelő válasz után kutatni.

-          Hidd el, ez nem ilyen egyszerű. Szeretnék történelmet írni. –felém fordulva hitetlenkedve pillant rám.

-          Szerintem elég nagy történelmet írtál már, mellesleg ha most beleugrasz ebbe, a következő szezonban újra elkezdhetsz az életednek élni. –mondata második felénél fanyar mosoly ül az arcára, de nem firtatom tovább a dolgokat.

(Flo Rida- Good feeling [magyar])

Kivéve egy rövidnadrágot, elkészülök az edzésre. Hajamat magas copfba fogom, frufrumat hullámcsat segítségével tűzöm hátra. Megfogva sporttáskámat lebaktatok a lépcsőn, majd a hűtőből kivéve egy vizet, két pohárba töltöm tartalmát. Úgy érzem, igaza van barátaimnak, de nem akarok még most ezen aggódni. Mouval meg kell beszélnem a teendőket, és majd délután minden elválik.

Férjem teljes harci készültségben robog le a lépcsőn, majd figyelmen kívül hagyva, a garázs felé indul. Végül is nem értem az okokat, de én is utána lépkedek. Nincs oka és joga sem ebben a pillanatban a sértődöttet játszani, de én is tudok így viselkedni, ha ezt akarja. Morogva dobom be a csomagtartóba táskámat, majd helyet foglalva mellette, hitetlen pillantást kapok.

-          Azt hittem már rég leléptél. –gondolatban fejemet az ablaknak ütöm, őszinte mosoly telepedik arcomra.

-          Én pedig azt hittem, leszarod a fejem. –nem túl szép fogalmazásom következtében hatalmasra tágul szeme, majd fékcsikorgás segítségével kifordulunk a garázsból.

-          Eddig se, és ezután se. –az út hamar eltelik, mind a ketten a gondolatainkba mélyedünk. Meg kell valahogy oldanom, hogy csúsztassam a műtét témát, de úgy érzem ebben már nem én fogok dönteni, hanem a bokám. Belépve az öltözőbe, szokatlan csend fogadja jelenlétünket. Pufi felpattan, majd kirohanva az ajtón, visszatér kedvenc csokimmal. Összehúzott szemekkel méregetem portugál barátomat, de ő sem érti a tettét.

-          Úgy gondoltam elkezdem a „hizlaljuk fel Larit” projektet. –nevetésem betölti a hatalmas helységet, többen megmosolyogják a brazil gyerek tettét.

-          Gondolom utánpótlás, hátha Mou nem figyel, és megeheted, akárcsak a kórházban. –kezét durcásan fonja össze maga előtt, viszont mosolya ott virít arcán.

-          Az igazat megvallva, üres a doboz. Túl hosszú volt az út. –kisfiús mosolya vigyorgásra késztet, a focisták a háttérben felnyerítenek, majd Puffancs hülyeségét meghallva homlokon csapják magukat. –Te tehetsz erről, hiszen ugyanaz a kedvencünk.

-          Neked Pufi mindegy. Kerek csoki, lyukas csoki… bármilyen jöhet. –továbbra is kezemben tartva a dobozt, kissé lesokkol edzőm érkezése. Hátam mögé dugva, érdeklődve figyelek rá.

-          Mi van a kezedben Lari? –akarva akaratlanul hátrébb lépek egyet, arcomon kislányos kifejezés ül.

-          Semmi. –talán túlságosan is hamar rávágtam, ugyanis gyanúsan kezd el méregetni. Hatalmas vigyorral az arcomon előveszem a dobozt, majd arcához emelve, vigyorogva teszem fel kérdésem. –Kérsz? –Pufi a háttérből figyel, Mou kibontja a dobozt, de nem talál benne semmit, csupán egy apró medált. Kikapva edzőm kezéből, érdeklődve forgatom a fehérarany ékszert, hosszú láncát lelógatva, könnyes szemmel fordulok a brazil felé. A kulcs medál tetején egy szív található, középen egy csíkra pedig nevem van vésve, másik két oldalát pedig portugál, valamint brazil barátom neve díszíti. A kulcsrésznél kis betűkkel „Örökre a szívünkbe zártunk” szöveg leledzik gyönyörű írásképpel. Meghatódva ugrok barátaim nyakába, a többiek ebből mit sem értenek.

-          Örökre a szívünkbe zártunk kislány. –Ronaldo átkarolva derekamat megemel, nyakába csimpaszkodva hatalmas puszival jutalmazom tettét. –Előre is boldog születésnapot, a többit majd a meccs napján. –kacsintása megnevettet, köszönömöt tátogva szorítok ölelésemen.

-          Hé. Én találtam ki a dobozos ötletet. –Pufi duzzogva néz ránk, megölelve a majdnem velem egy magas férfit, hatalmas cuppanóst varázsolok az ő arcára is.

-          Szeretlek titeket. –mosolyom levakarhatatlan, könnyes szemekkel indulok el a mosdó felé. Ha nem is magam miatt, értük meg kell tennem.

(Tessa)

(Cheryl Cole- Fight for this love)
Amin kiléptem a stúdióból az autóm felé igyekeztem, de még csak véletlen sem tudtam kizárni a mellettem loholó újságírókat a fejemből. Nem értem miért loholtak úgy mellettem, de ez a szintű érdeklődés, amit irántam mutatnak még elviselhető volt. Hagytam, hogy csináljanak pár képet, majd bepattanva autómba meg sem álltam az egyik kedvenc kávézómig. A pultost már ismertem és ő is engem, így amikor leparkoltam és bementem már rögtön tudta, hogy mit is szeretnék fogyasztani. A forró italt magam elé téve hagytam, hogy kihűljön miközben tárcsáztam barátom számát, hogy megtudjam minden rendben van-e otthon, vagy esetlegesen Cata már szétkapta a helyet. Kicsit sokáig csörgött ki, ami kicsit zavart és hülyébbnél hülyébb ötletek keringtek a fejemben azzal kapcsolatban, hogy Matí miért nem veszi fel a telefont.

-          Igen? – álmos hang válaszolt a másik oldalról, így hálát adva istennek üdvözlöm barátomat.

-          Szia Matí, Tessa vagyok. Addig csörgött a telefon, hogy már azon gondolkodtam, hogy elraboltak az ufók vagy valami hasonló. Minden rendben van arrafelé? – egy-két ásítást még hallottam a vonal végéről, majd végre egy normális választ is kaptam.

-          Persze, minden a legnagyobb rendben. Cata alszik, én aludtam szóval jól vagyunk. Neked, hogy sikerült a felvétel? – örültem, hogy minden rendben van, és a felvétel sikereinek is örültem, hiszen próbáltam a rosszra nem gondolni, csak arra, hogy énekelhettem és szerintem iszonyúan jól sült el.

-          Szerintem nagyon rendben volt. Igaz belekeveredtek a magánéletembe, amit már az elején tisztáztam, hogy nem akarok, de ahhoz képest elég jól kijöttem a helyzetből. És a dalom is nagyon tetszett nekik, tehát ez már óriási siker nálam. Ha letettük még Louist is felhívom, hogy még egyszer megköszönjem neki, amit értem tett. – gyorsba felvázolva terveimet a háttérből sírást hallottam meg, így Matías egy bocsánatkérés után gyorsan bontotta a vonalat.

A kávém a beszélgetés alatt iható hőmérsékletűre hűlt, így lehetőségem volt gyorsan elfogyasztani azt és már távozni is a helységből. Nem volt kedvem most tovább a városban lézengni így egyből hazafelé vettem az irányt a kávézóból. A hát előtti kiépített parkoló egyikére befordulva tekintetem a szomszéd házra téved. Nem értem, hogy hogyan cseszhettem el ennyire mindent. Kezdve onnan, hogy ha nem vagyon olyan hülye, hogy nem nézek szét, amikor kihajtottam abból az istenverte körforgalomból, akkor Ronaldo nem ment volna el. Lenne még egy gyönyörű gyerekünk, aki biztos vagyok benne, hogy örökölte volna Roni jellegzetes vonásait. Aztán, ha nem ment volna el nem kellett volna házi őrizetet állíttatni mellém, és még Marceloval sem vesztem volna össze. Ráadásul, amit a legjobban bánok és ami miatt minden percben a föld alá süllyednék, hogy megcsaltam a férjemet még hozzá nem is akárkivel, hanem a testvérem férjével. Ezzel az egy tettel két családot is sikeresen tönkretettem, bár még mindig reménykedem benne, hogy van valami kiút, ami segítségével helyre lehet hozni ezeket a hibákat. Csak úgy látszik nekem nem jutott még eszembe ez a dolog, ugyanis a másik ház ablakában Sergiot és Larit vélem felfedezni. Legalább nekik nem csesztem el az életüket annyira, hogy ne lehessen helyrehozni.
A gondolatok tömkelegéből az ablakon kopogó Matías keltett fel, majd pár kósza könnycseppet letörölve, amit az emlékek indítottak útra az arcomon kiszállok a kocsiból, majd üdvözlöm alig három órája nem látott barátomat.

-          Na minden rendben van? – mosollyal az arcomon kérdezősködök, de belül még mindig a gondolataim által képzett érzelmek uralkodnak felettem.

-          Persze Cata nemrég kelt fel. Megetettem és most a tévé előtt ül és néz valami mesét, ami nekem totál ismeretlen, de mikor odakapcsoltam ő feltűnően élvezte. Igazából azért jöttem ki, mert már tíz perce itt ülsz és nem tudtam, hogy miért, meg azért is, mert nekem most el kell mennem. – gyorsan benyúltam a táskámért az anyósülésre, majd egy puszit nyomva barátom arcára a házban tévéző Cata felé siettem.

-          Szia szépségem. Mit nézel? – a masinára nézve az egyik gyerekkori kedvencemet láttam viszont, így én is kényelmesen elhelyezkedtem lányommal az ölemben. Eszembe jutott, hogy a stúdióból kilépve fel akartam hívni Louist, így a táskámból kivettem az I-phonom majd elindítottam a hívást.

-          Tessék, itt Louis. – gondolataimban megfogalmaztam egy újabb kérdést stúdiótársam felé így kicsit elbambulva vettem tudomásul, hogy már rég felvette a telefont.

-          Oh szia. Először is szeretném megköszönni, hogy segítettél nekem a dalok írásában, felvételében és mindenben. Másodszor pedig érdeklődnék, hogy mikor is kerül majd a boltokba pontosan a lemez. – nem kellett sokat várnom a válaszra, tehát Louisnak valószínűleg minden le van már jegyezve ezzel kapcsolatban.

-          Na azt mondja, hogy Tessa Swallow. Egy pillanat csak kikeresem a neved a gépből, és mindent elmondok, amit csak tudnod kell. Ja rögtön itt az első. Holnap lenne egy fotózásod. Ilyen reklámfotózás lenne, hogy a lemezboltokban tudjanak milyen képet kitenni rólad a reklámhoz. Aztán a megjelenés az pedig körülbelül olyan két hét múlva lenne, ami olyasmiket vonz maga után, hogy dedikálások az ország több pontján és hasonlók. – kicsit lesokkolt, amit Louis mondott, viszont nagyon fel is dobott, hiszen végre komolyan foglalkozhatok azzal az üggyel, amit szeretek csinálni.

-          Értettem ez szuper lesz. Valamikor fussunk össze, hogy a részleteket megbeszéljük? – a holnapi fotózás utánra gondoltam, hisz szeretek mindent egyszerre letudni, hogy ne kelljen sokfelé mennem. Vagyis azzal nincs semmi bajom, hogy mászkálnom kell, de Catat nem akarom kitenni annak, hogy vakuk százezrei villogjanak a fejébe szegénynek.

-          Erre a hétre be vagyok táblázva, de majd még estefelé felhívlak, és megbeszélünk valami pontosat és elmondom akkor, hogy ez a fotózás dolog, hogy is lenne és mikor. – agyam már azon zakatolt, hogy hova tegyem majd a csöppségemet, vagy nem zavarná-e a fotóst, ha ő is ott lenne majd velem. Bár nem nagyon aggódtam amiatt, hogy nem tudom majd hova tenni, hiszen ha semmi reményem nincs, akkor Matí mindig felajánlja a segítségét, amit én lehet, hogy önző módon, de mindig ki is használok.

-          Rendben, akkor este beszélünk. Szia. – bontottam a vonalat, majd újból Catara fordítottam a figyelmemet, viszont valami nagyon fúrta az oldalamat. Mégpedig az, hogy Matí hová ment. A kórházban elvileg már minden papírt lerendezett, az átképzésről még szó sem esett, legalábbis velem még nem közölte tehát tippem sincs, hogy hol lehet és egy kicsit, na jó nagyon is érdekel, hogy akkor hol van. Oké neki is lehet magánélete, miért ne, de akkor is kering a fejemben a gondolat és nem tudok nem rágondolni.

(Big time rush- You are not alone)
A gondolkodásomat a csengő zavarta meg és az, hogy az ijedségtől egy halk sikítás hagyta el a szám. Nagyon el voltam gondolkodva, így a csengő körülbelül egy villámcsapással volt egyenlő jelen esetben. Cataval a karomon sétáltam az ajtóhoz, majd amikor megláttam, hogy ki áll az ajtóban kicsit, na jó nagyon meglepődtem, hogy hogyan keveredhetett ide.

-          Hola Marcelo. – még mindig nem tudtam felfogni, hogy itt látom, így az sem jutott eszembe, hogy behívjam. Mikor utoljára láttam összevesztünk azon, hogy nem engedte, hogy Lari beszéljen velem és most megnézhetem magam, hogy hol tartunk. Lehet, hogy ha akkor beszélünk minden másképp alakul és most nem lennék ilyen egyedül.

-          Hola Tessa. Ö ezt a macit Catanak hoztam. Tudom, hogy már van neki több ezer, amit tőlem kapott, de ez is egy olyasmi féle bocsánatkérő ajándék, amiért annyira elcsesztem a múltkor. És persze neked is hoztam valamit. – hirtelen előkapott egy virágot a háta mögül és vigyorogva felém nyújtotta. – Csokit akartam hozni, de rájöttem, hogy az nem valami jó ötlet, mert egyből felfaltam volna, így emellett a virág mellett döntöttem. Remélem nem vagy rá allergiás vagy valami. – nemlegesen ráztam meg a fejem majd nevetésben törtem ki, mert akkor lett körülbelül száz százalékos a feldolgozottsága annak, amit Marcelo az előbb előadott nekem.

-          Gyere be. Rég beszéltük. – mosolyogva fogadtam barátomat, akivel valóban elég régen beszéltem már. Beinvitáltam a nappaliba, ahol rögtön levetette magát a kanapéra és Catat az ölébe ültetve kezdett el vele valami sajátos nyelven beszélgetni.

Nevettem miközben a párosukat néztem, majd a konyha irányába indulva még fel kellett fedeznem, hogy a hűtőben találok-e valamit, amivel megkínálhatom a brazil haspókot. Szerencséjére a hűtő egyik polcán egy óriási torta díszelgett, amiről és tegnap óta már el is felejtkeztem. Egy jókora szeletet levágva belőle, magunknak is kimértem kér kisebb szeletet, majd újból a nappali felé tartottam, ahol Marcelo még mindig Cataval beszélgetett. Nem szerettem volna félbeszakítani őket, így az ajtófélfának dőlve pár percig még nevettem azon, ahogy a brazil szórakoztatja a kicsit. Bevallom kellett nekem már ez a nevetés és jókedv, amit Marcelo sugároz és szerintem Catanak is jó volt végre egy régi arcot látnia, aki mellesleg a keresztapja.  

-          Látom megtaláltátok a közös hangot. – nevetve adtam oda Marcelonak a tortát, aki azon nyomban elkezdte elpusztítani az általam nagynak általa viszont kicsinek ítélt adagot.

-          Persze vele nem nehéz. Tündéri kisgyerek. – hadonászott még egy keveset Catának a villájával meg a tortával, de miután befejezte eléggé normális Marcelová változott. – Amúgy láttalak ma a tévébe. Nagyon jól néztél ki benne. Többször kéne szerepelned. – egy kacsintás kíséretében mondta az utolsó mondatot, amire óriási kacagás hagyta el a szám.

Miután kitárgyaltuk azt a témát, hogy többet kellene a tévében szerepelnem sok mindenről esett még szó köztük. Például megkért, hogy játsszam el neki az egyik számom, majd szó esett arról, hogy mit is csinálok mostanában és az ehhez hasonló dolgok. Nagyon feldobott, hogy ott járt, teljesen újult erővel tekintettem előre és ez valószínűleg a brazil hatása miatt. Viszonylag hamar el kellett mennie, mert edzésre ment, de megígérte, hogy többször is be fog ugrani mostantól, ami nagyon feldobott. Amikor pedig elment Marcelo meleg váltásban megérkezett Matías, aki mintha lesett volna, viszont nem volt annyira feldobva a vendégem látogatásától, mint én. 

Chapter 43.

Sziasztok!:)
Nagyon sajnáljuk a késést, viszont a szünet kezdetét vette, így kicsivel több szabadidőnk van. Köszönjük a látogatottsági szintet, és reméljük akár chatben is, de kapunk visszajelzést Tőletek!:)
Békés, Boldog Karácsonyt Kívánunk Mindenkinek! Reméljük sok ajándékot hoz mindenkinek a Jézuska!:)
Jó olvasást kívánunk, remélhetőleg Szilveszterig még jelentkezünk.
Puszi mindenkinek Lari, Tessa.:)

(Ronaldo)

(Ed Sheeran - Lego House)
Nagyon aggódtam Lariért ezért is éreztem kötelességemnek elvinni őt egy orvoshoz, na meg persze egy „családhoz” tartozunk, azaz a Real Madridhoz, így egyértelműen nem hagyhattam őt ebben a helyzetben cserben. Ha ő lenne a helyemben valószínűleg ő is ugyanezt az utat járta volna be, én pedig próbálok olyan figyelmet fordítani rá, amit tőle is megkapnék. Miután végeztünk a kórházban Larival különváltak útjaink, nem nagyon emlegette hová is megy és én sem különösebben kérdezősködtem, hiszen nem akartam semmi nem rám tartozóba beleütni az orrom, így bepattantam az autómba majd a lakásom felé vettem az irányt. Nem volt semmi egyéb célom a mai napra, az edzésen kívül, amit mostanában még komolyabban veszek, amióta visszajöttem, hiszen újra ki kell érdemelnem a közönség bizalmát és szeretetét. Az autóút feltűnően gyorsan eltelt és még dugóba sem keveredtem, ami nagyon indokolatlan volt ebben az időtájban, de nem nagyon foglalkoztam ezzel, csak élveztem a gyorsaságot, amit kevés autó eredményezett. A hazafelé vezető úton elég sok variációt leforgattam az agyamban, hogy mit is csináljak, ha hazaérek, de igazából semmi nem jutott az eszembe, ami jó lett volna. Persze, amíg nem mentem el, a szabadidőmet mindig a kis Cataval töltöttem, de erre most inkább nem gondolok, mert a végén még elvétem az irányt és a betonfalba állok be a mélygarázs helyett. Miután óriási sebességgel lezártam a kocsit a lift segítségével hamar felértem a lakás elé, onnan pedig már csak egy ajtó választott el a pár órás kikapcsolódástól. 

Már régóta vágytam egy jó fürdőre és néhány percnyi semmittevésre és úgy látszik ez most össze is jöhet. A vizet megengedtem és mielőtt tele lett volna habbal gyorsan beleültem és elővettem a fülesem, hogy egy kis zenével még jobban ki tudjak kapcsolódni. Valljuk be szükségem volt erre. Mikor pedig már épp lementem volna alfába és majdnem elaludtam, eszeveszettül elkezdett csörögni a telefonom. Fogalmam sem volt róla hogy ki az, mert a telefonszám ki volt kapcsolva, de majdnem földhöz vágtam a készüléket, viszont mielőtt ezt megtettem volna inkább felvettem.

-          Igen? – a hangomból nem éppen a kedvesség hallatszott ki, de ez nem is érdekelt ez annyira.

-          Istenem, de örülök neki, hogy felveted. Már azt hittem, hogy te se veszed fel és te voltál az utolsó reményem. – brazil barátom hangját egyből felismertem, de nem tudtam, hogy mit is akar pontosan ugyanis szokásához híven beszélt és beszélt, de egyetlen olyan mondat sem hagyta el a száját, ami rávilágítana arra, hogy mit is akart valójában.

-          Nagyon jó, akkor most elmondhatnád végre, hogy mit is akarsz valójában. – miközben beszéltünk már ráuntam a fürdőre, így a vállammal megfogva a telefont derekam köré tekertem egy törölközőt és úgy sétáltam ki a nappaliba.

-          Ja persze igen a lényeg. Kizártam magam a lakásomból. – egyszerűen nem is értem, hogy miért lepődtem ezen meg, hiszen Marceloról van szó. Nem tudtam visszatartani a nevetésem így kitört belőlem egy óriási röhögés, amit Marcelo köhögése szakított meg, de hallatszódott a hangján, hogy kicsit ő is megmosolyogta, amit tett.

-          Ha nem baj, akkor most nem mondom azt, hogy mit vártam tőled, de ha jobban belegondolok mégis illik ide a mondat. És nincs semmiféle pótkulcsod elrejtve valahová? Vagy hátsó ajtó, kert valami? – próbáltam szegényt valami jó útra terelni, de tudjátok, hogy van ez minél jobban segítesz annál jobban nem érti. – Na, jó akkor gyere el hozzám.

-          Ó köszönöm. Az edzés cuccomban van még egy kulcs azt hiszem, de edzés csak 3 óra múlva lesz a stadionig pedig lusta voltam elmenni. – ennyit az egyedül lazításról. Marceloval tuti teljes pörgés lesz itt minden.

-          Akkor gyere, várlak. – ezzel bontottam is a vonalat, majd elmentem felöltözni. Miután magamra aggattam pár ruhadarabot levágtam magam a tévé elé és ott vártam, hogy Marcelo elkezdjen a csengőn úgy csengetni, mint egy idióta. Az a baj, hogy jól ismerem már és tudom, hogy így tesz mindig.

Sohasem szoktam úgy nagyon tévézni és a műsorokat sem nagyon ismerem, ami nem a sporttal kapcsolatos, de most megálltam egy olyan csatornán, amiben valószínűleg az emberek életét beszélik ki a műsorvezetők. Nem tudom miért ezt választottam, de jelenleg nem volt erőm tovább száguldozni a csatornák között. Teljesen elbambultam, amikor a képernyőn a feleségemet láttam meg besétálni a műsorvezető mellé. Rögtön kihúztam magam a tévé előtt és úgy figyeltem a képernyőt, mintha az életem függne tőle. A házigazda már az első perctől elkezdte szétszedni őt, és lehet, hogy a többi otthonülő nem vette észre, de nekem határozottan feltűnt, hogy Tessa kezd egyre idegesebb lenni, ha pedig ő ideges lesz, akkor kiabál össze-vissza, amit egy élő adásban talán nem kéne.

-          Szóval a családja és a házassága miatt nem volt ideje a karrierjére. Ezt vehetjük úgyis, hogy ezért éltek, illetve élnek külön Cristiano Ronaldoval, hogy jobban odafigyelhessen a munkájára?! – a házigazda kérdése a következőképpen hangzott, majd mikor jött volna a válasz valaki eszeveszettül ráült a csengőre. Fel akartam hangosítani a tévét, hogy legalább a választ meghalljam, de Marcelo valószínűleg már kiakasztotta a csengőmet, a távirányítóm pedig valahol a kanapé párnái alatt volt. Nem szóltam semmit mikor kinyitottam az ajtót, csak mérgesen néztem és a kannapé felé mutattam.

-          Jéé Cris nézd, Tessa van a tévében. – körülbelül mintha eddig nem vettem volna észre ezt úgy figyelmeztetett.

-          Már rájöttem Marcelo, és miattad maradtam le egy nagyon fontos válaszról, mert az képzelted, hogy a csengő csak úgy működik, ha az ember ráfekszik. – levágódtam barátom mellé és karba tett kézzel hallgattam tovább, hogy miről is lesz még szó.

-          Akkor elárulná nekünk, hogy milyen a viszonya most a férjével? – na, most ugrik a majom a vízbe.

-          Nem kívánok a magánéleti dolgaimról beszélni, hiszen arról volt szó, hogy csak a munkán lesz terítéken. Egyébként pedig a dolgaimat a férjemmel szeretném megbeszélni, nem a médiával. – ez egy kielégítő válasz volt. Arra a beszélgetésre eddig mielőbb sort kéne keríteni, ugyanis nem csak a kicsi Cata hiányzik, hanem Tessa is.

-          Ronaldo mikor fogtok végre beszélni? – felálltam majd a konyhába sétáltam, ahová barátom is követett majd az ajtófélfánk támaszkodva várta, hogy választ adjak a kérdésére, ami nem volt könnyű ugyanis rajtam nem múlik semmi. Én csak bocsánatkéréssel tartozom az pedig majd Tessan múlik, hogy ezt elfogadja-e.

-          Nem tudom és azt sem, hogy mit is mondhatnék neki. Megbántottam és körülbelül most a föld alatt kéne lennem a szégyen miatt, amit érzek viszont, múltkor a házunk felé jártam és ott volt valami ficsúrral. – kicsit felszaladt a pumpa a fejemben, ahogy visszagondoltam a jelenetre, ahogy a gyerekem integet neki, de gyorsan megittam a vizet, amit kitöltöttem magamnak, hogy hátha lehűt. Majd visszamentem a tévé elé.

-          Az a ficsúr nem egy ilyen szőkés hajú ficsúr, aki ilyen magasabbnak mondható, mert akkor az az ápoló, akit mellé fogadtam. – Marcelo kicsit összehúzta magát én pedig csak szigorúan néztem rá. – Nem tudtam, hogy még ennyi idő után is ott lesz nála.

-          Tudod mit az élő adás után odamész és leellenőrzöd, hogy ott mi a helyzet. – nem tudom, hogy miért nem bíztam meg a felségemben, de tudnom kellet arról a gyerekről mindent.

-          Most pedig, ha tudom készültél egy dallal, ami a férjednek íródott. – ajaj most félnem kéne hogy nekem íródott, vagy örülnöm?!

-          Ez a dal nem teljesen a férjemnek íródott, csak azok között a dalok között szerepel, amiket ő ihletett. – nagyon kíváncsivá tett ezzel a „nem a férjenek íródott, csak azok között a dalok között szerepel” dologgal.

(Demi Lovato - Give Your Heart A Break [piano])

-          Értem. Akkor köszöntsék a színpadon. Tessa Swallowt! – a szememmel minden lépését követtem, amit a színpad felé tett. Majd leült egy székre és intett egyet a mögötte helyet foglaló zongoristának, hogy kezdhet. Nem értettem, hogy miért nem ő zongorázik, amikor gyönyörűen tud ő is hangokat előcsalogatni a hangszerből, bár e a része most nem annyira foglalt le inkább Tessara koncentráltam. Hihetetlen, hogy milyen jó hangja van. A szöveg pedig egyenesen a legjobbak közé tartozik.

-          Azt hittem, hogy ezt már hallottam, de akkor az egy másik szám volt. Viszont ez gyönyörű volt főleg így zongorával. Hallod van valami kajád, mert éhen halok? – na először dicséri a feleségem aztán éhen hal. Ha nem ismerném annyira azt mondanám, hogy csak azért dicsérte őt, hogy kaját kapjon.

-          Keress valamit ha pedig nincs semmi ott lóg egy pizzéria száma a hűtőajtón. – Marcelo úgy is tett, ahogy mondtam és pillanatok alatt tűnt el a konyhában, én pedig a tévé és a szolgáltató által nyújtott eszközök miatt újra és újra meghallgathattam az előbb lejátszott dalt.

(Tessa)

Igen, végre túl vagyok rajta. Annyira jó volt végre kiengedni mindazt, ami már rég nyomta a lelkemet. Már csak abban reménykedem, hogy Roni látta és felkeres, vagy nem tudom. Szeretném vele megbeszélni a dolgokat, bár nem tudom, hogy hogyan fogok tudni a szemébe nézni azok után, amit tettem Ramossal. Így a testvérem szemébe se tudok nézni tehát a férjem sem lesz egyszerű. De nem futhatunk egész életünkben a problémák elől, jelen esetben az elől, hogy beszéljünk. Ez két felnőtt között, akiknek már gyerekük is van nem így megy. Az egészben az az idegesítő, hogy ha megmozdulok, vagy ha Roni megmozdul már egyből lehoznak rólunk egy kétoldalas cikket. Ezért is tartok most egy kicsit, hogy a megcsalásról nehogy lehozzanak egy cikket, mert akkor én tuti, hogy kimegyek a temetőbe és a föld alá fekszem. Ha már meg kell tudnia ne az újságokból értesüljön róla, hanem tőlem, a feleségétől.

(Larissa)

(Requiem For A Dream - Electric Violinist - Kate Chruscicka)

Megígérve Fabregasnak a találkozót, tegnapra megbeszélt hely felé indulok. Kiülve a terasz részre kérek egy jegeskávét, majd lassan kortyolva várom, hogy az óra kettőt üssön. Cescy zavartan érkezik meg, tekintete elidőzik ruhámon, majd felém hajolva két puszival üdvözöl. Nagyot sóhajtva leül mellém, majd kávét kérve összeráncolja homlokát. Küzd a szavakkal, de nem tudja miképp kezdjen bele mondandójába. Szeme rengeteg érzést mutat, kétségbeesett pillantását követve, tekintetem elé helyezem a napszemüveget. Jobb úgy, ha nem lát, mert tekintve arra, hogy kiismert már, rájönne az érzéseimre is. Azokra, amik az utóbbi pár napban már teljesen letisztázódtak, és ennek segítségével csak neki fogok fájdalmat okozni. De abban biztos vagyok, hogy egy részemet ki fogja szakítani szívemből ez a beszélgetés.

-          Először is sajnálom. Nem tudtam semmiről, de miután elmentél, Briannek estem. –megállva mondandójában, látom fájdalommal telve beszél erről az egészről. –Haragudtam rá, mert mindezt a hátam mögött csinálta. De tudnod kell, ő csak jót akar neked. –felhorkantva több ember tekintetét magamra vonom, sunnyogva csúszom lejjebb a kényelmes fotelben. –Lari, van egy rossz akaród, akiről semmit nem tudunk.

-          Tényleg? Akkor azért található drog a szervezetembe? –élcelődve jegyzem meg ezt a mondatot, pupillái kitágulnak, őszinte meglepettséget mutat. Felsóhajtva hajolok előre, bennfentes suttogásomat senkinek nem kell hallania. –Szerintem minél hamarabb el kéne menned egy vérvételre, ugyanis ez lehet az oka annak, hogy nem emlékszünk egyetlen bulira sem. –látom a rémületet rajta, fél, hogy visszaesik. Sajnáltam őt, legszívesebben átöleltem volna, de engedhetem meg ezt a fajta luxust magamnak.

-          Voltál orvosnál? –aprót bólintva várom reakcióját. Már éppen fogalmazná új kérdését, de félbeszakítom.

-          Nem azért vagyunk itt, hogy kibeszéljük az életemet. Valamiért hívtál, és én megjelentem. –hidegségem meglepi, arcán hirtelen fut át a felismerés.

-          Csak látni szerettelek volna, és megmagyarázni a bátyám tetteit. –rekedtes hangja szívembe markol, tekintete ködös. Ujjaival megdörzsölve szemeit nem engedi a könnycseppeket kicsordulni szeméből. Kezemet térdére téve, beszélni kezdek.

-          Hidd el, én lennék a legboldogabb ember, ha most nem kéne ezt tennem. –legszívesebben haj tépve rohannék most el, csak ne kellene fájdalmat okoznom legjobb barátomnak.

-          Akkor ne tedd ezt. Ne tedd ezt velem megint Lari. –kérlelő hangneme felkavarja gondolataimat, túlságosan is jó ahhoz, hogy mellettem maradjon.

-          Muszáj Cescy, muszáj. –előre meredve, üveges tekintettel suttogom a szavakat. –Olyan támaszra leltem benned, amit senki mástól nem kapnék meg. A mai napig hálás vagyok azért, hogy ugyanúgy tudtál kezelni a klasszikus meccs után, mint régen. Számomra te még mindig az-az Arsenalos srác vagy, akit az első edzésen megismertem. –torkomban hatalmas gombóc keletkezik, könnyeimet nyeldesve folytatom szövegelésem. –Vonzódom hozzád, de nem lennél boldog mellettem, mert nem adhatnám meg azt, amire vágysz. –és itt jelen esetben nem csak a babáról van szó, hiszen előbb-utóbb a középpályásnál is felvetülne ez a kérdés. Nem lehetnék teljes mértékig boldog, mert tudnám, házasságom hiábavaló volt. Lelkem mélyén érzem Sergio az a személy, aki tökéletes mellettem. Tekintve arra, hogy nem annyira érzékeny, nehezebben sétálok bele lelkivilágába. És, ha ez mégis megtörténik, nincs harag, inkább a bosszút forralja.

-          Igen, mert pont Ramos az a személy, aki mellett önmagad lehetsz. Gondolkodj már Lari! Tudod, hogy szeretlek, és csak a jót akarom neked. –elhúzva számat nem figyelek arcmimikámra, hátrahőköl barátom. –Visszamentél hozzá… - elhűlve jelenti ki mondatát. –Ezt nem hiszem el…

-          Nem mentem vissza hozzá! –nem tudom mi segítségével könnyíthetnék fájdalmán.

-          Ja, még. –felcsattanva flegmán odaveti ezt a két szót, majd felállva, induláshoz készül.

-          Kérlek. Ne váljunk el így. Én nem akartam ezt. A legjobb barátom vagy Cescy, kérlek, maradjunk meg így. –ujjaim csuklójára fonódnak, kérlelő hangomat meghallva, sajnálkozva pillant rám.

-          Ez olyan, mintha a kutyád meghalna, és megtartanád. –elhúzva száját kirántja kezét szorításomból. Felállva maradék jegeskávém alá helyezek egy bizonyos összeget, amiből a pincér még el is mehetne egy híres neves étterembe vacsorázni.

-          Sajnálom, hogy ennyi bosszúságot okoztam neked. –fanyar mosollyal ugyan, de fájdalommal telve pillantok végig barátomon. –Szeretlek Cescy. –mondatomat orrom alatt motyogom, az sem biztos, hogy meghallotta mindezt. Feldúlva távozik a kávézóból, még ő balra, én jobbra indulok el. Tényleg soha nem akartam ezt, de a beszélgetésünket már nem odázhattam. Így is tegnapra volt megbeszélve, viszont az edzés annyira kimerített, hogy fel sem fogtam mi történik körülöttem. Beülve autómba hazafelé veszem az irányt. A hatórási edzésen illő lenne megjelennem, és csak reménykedek abban, hogy portugál barátom szája nem jár el idő előtt…

(Fabregas)

(Rita Ora- Somebody that I used to know)

Rettentően fájt ezeket hallani barátomtól, de számíthattam volna erre. Miért is lennék jobb a másik spanyolnál?! Hiszen a kezdetek kezdetén kellett volna határozottan fellépnem, és nem a második fél szerepét kellett volna betöltenem életében. Ilyenkor ez a legborzasztóbb, hogy az érzések ellen nem tehetsz semmit sem. Nem mondhattam el neki, hogy minden egyes percre emlékszem, amit a bulik alkalmával vele töltöttem. Nem ejthettem volna el egyetlen mondatot sem, ugyanis emlékképeim késve érkeztek. Milyen áron szerettem bele abba a nőbe, aki férjezett? Egyáltalán ez tényleg a nagy könyvben megírt szerelem? Vagy Carla megjelenése is döntő szerepet vállalt ebben az egészben?

Kormányra csapva mérgesen ordítok egyet. És még csak utána sem mehetek, ugyanis a gépem induló félben lesz egy órán belül.

Agyam folyamatos zakatolása nem segít, jó lett volna még a Barcelonába jutásom előtt legalább egyszer átölelni. Rengeteget tanultam tőle, és egy percet sem bánok az együtt eltöltött időből. Viszont félek, ha tudná a bulik végkimenetelét, bűnösnek érezné magát. A vérvizsgálat felvetése nem éppen kedvező számomra, ugyanis gyűlölöm a tűt, ráadásul, ha most kiderül, hogy drogszármazék található szervezetemben, talán örökre búcsút mondhatok a futball karrieremnek. De miért van az, hogy neki csak egy sötét kép jellemzi azokat az estéket? Mi van akkor, ha Brian szavai valóban igazak?

Nem említhettem meg neki legnagyobb ellensége nevét, összetört volna.

Láttam rajta, hogy nem stimmel vele valami, de nem akart a diagnózisáról beszélni. Csak reménykedni tudok abban, hogy semmi komoly baja nincs, ugyanis mástól nem tudom megérdeklődni állapotát. Kezemben megpörgetve a telefont, agyalok a következő lépésen. Brian autóját a megőrzőben hagyva kiszedem cuccaimat a hátsó ülésről, majd leadva a portásnak a kulcsokat, elindulok a repülőtér felé.

Elintézve a papírmunkákat, csupán tíz percet kell várnom azzal, hogy gépem felszálljon. Elővéve készülékemet, kikeresem Lari számát, majd az üzenetet megnyitva, tanakodva figyelem az érintőképernyő billentyűit. „Sajnálom a délután történteket, de meg kell értened, időre van szükségem. Fel kell dolgoznom ezt a tényt. Viszont, ha Barcelonában jársz, látogass meg. Csak okosan Lari. C.” Elküldve az SMS-t kicsit könnyítek ezzel lelkemen, majd papírjaimmal kezemben elindulok a gépem felé. Igazából jól esett volna, ha utánam jön, de lelkem mélyén tudtam, erre nem számíthatok.

Ablak mellett helyet foglalva, fülessel fülemben zárkózom el a külvilág elől. Szerettem repülőn utazni, ugyanis ilyenkor nem kellett senkivel sem törődnöm. Egyszerűen csak kizártam az embereket, és a felhőkre koncentráltam.

Finom illat csapja meg orromat, mély levegőt véve útitársam felé fordulok. Hosszú szőke haja lágyan omlik vállára, megrázva karjait ékszerei megcsörrennek. Nyugtató hatású lélegzetvételei még idegesebbé teszik, hajába túrva, érdeklődve pillant rám. Elkapva tekintetét, karjait térdére helyezi.

-          Kérlek, ne bámulj, így is elég stresszes vagyok most. –lágy hangja áramütésként hat testemre.

-          Ne haragudj, csak észrevettem, hogy nem éppen a nyugodtságodról árulkodik testhelyzeted. –gyerünk Fabregas, szedd már össze magad. Zöld szemeit rám emelve, mosolyogva figyeli zavaromat.

-          Cassie Mcdonovan. –kezét nyújtva üdvözöl. Neve szépen cseng együtt, szemeibe nézve én is illően bemutatkozom.

-          Cesc Fabregas. –mosolyom levakarhatatlan, viszont egy ideje már fogva tart tekintete. –Mi a baj?

-          Állásinterjúra készülök, de elaludtam, így nem tudtam munkáltatóm után nézni. Elméletileg reklámarc leszek egy híres cégnél, de nem tudok róla semmit sem. –zavartan túr hajába, viszont nevetése bearanyozza napomat.

-          Gondolom spanyol cég. –bólintása igenlő válaszra utal. –Én segíthetek, ha gondolod. Ott születtem. –szemei felcsillannak, jobb lábát felhúzva, felém fordul.

-          Na, szóval. Ez a Barcelona futballklub. –kacagásom meglepi, sértődötten néz ki az ablakon.

-          Bocsi, csak erről aztán tényleg tudok beszélni. –értetlen tekintete meglep, soha nem volt még olyan nő, aki ne ismert volna fel. –A középpályásuk vagyok. Ott nevelkedtem, aztán Angliába igazoltam, majd az éven visszatértem közéjük. –eltakarva szemeit próbálja leplezni zavarát.

-          Istenem, hogy én mekkora idióta vagyok. Nem baj Cassie, szép volt. –gondolatban szerintem most juthatott el a teljes felismeréshez. –Á ne haragudj, mindig ilyen vagyok. –megrántva vállát mosolyogva pillant rám.

Elregélve a lényegesebb történéseket, csak reménykedek abban, hogy egyszer még láthatom. Teljesen Larissa ellentéte, mégis megfogott benne valami. Talán stílusossága, ami feltűnő, mégis egyszerűnek mondható. Vagy a tudat, hogy nem ismert fel. Mindig is szerettem volna átlagos férfi lenni, csak ez rendszerint nem jött be, tekintve múltamra és természetesen hírnevemre. Végigbeszélve az utat, fel sem tűnt, hogy már megérkeztünk otthonomba. Sok sikert kívánva Cassienek, bőröndjeimért indulok, majd meg sem állva lakásomig, agyalok a történéseken. Hihetetlen mennyire figyelt mondanivalómra, egyszer sem szakított félbe, csak amikor már nem bírta kivárni a lényeget. Bohókás természete megtetszett, viszont nincs időm ezen gondolkozni. Megfogva edzőtáskámat elindulok a központ felé, kicsit reménykedve abban, hogy a mai nap folyamán még találkozhatok az amerikai lánnyal…

Chapter 42.

Sziasztok!
Igaz nem érkezett valami sok visszajelzés, de úgy döntöttünk attól még megosztjuk Veletek a már kész fejezetet.
Jó olvasást!:)
Puszi Lari, Tessa.:)

(Larissa)

(Morandi - Angels)

Nem hagyom, hogy félelmeim eluralkodjanak józan eszemen. Erős lány vagyok, rengeteg dolgot kibírtam már az életben, ez semmiség most. Nem fogja semmiféle negatívum beködösíteni napomat, mert nem hagyom. Magabiztos, boldog nő vagyok, akinek az a legnagyobb problémája, hogy miképp hozza rendbe házasságát. Tudom jól, hogy nem vagyok egy könnyű eset. Mindig kimondom, amit gondolok, hisztizek, néha pedig túltervezem a dolgokat. Valamikor a saját fejem után megyek, épp, ahogy jól esik. Szeretek elveszni egy pillanatban, egy mosolyban, egy nevetésben, de sok pofont kaptam már. Viszont megtapasztaltam, hogy küzdeni kell, és semmiféleképpen sem szabad feladni. Ez a dolog sem fog kifogni rajtam, nem törődöm senkivel addig, ameddig van, ki támogasson. Muszáj pozitív életszemléletemet elővenni, régen voltam már ehhez hasonló depresszióba. De talán most ütnek ki rajtam az elmúlt év gyötrelmei.

Megérkezve a stadion elé, Ronaldo türelmetlenül várja, hogy kiszálljak autómból. Gucci szemüvege eltakarja fél fejét, de a tekintete átüt a sötétített üvegen. Ő is ideges. Megölelve megpróbálok egy kis energiát nyerni a nagy diagnózishoz, de kezem remegését nem tudom befolyásolni.

-          Két kocsival kéne mennünk, ugyanis a kórház után lesz egy kis elintézni valóm. –aprót bólintva tudatja velem, megértette kérésemet. Telefonomat elővéve, rövid üzenetet pötyögök Fabregasnak. Érdekes, szívem már nem tudja azt kimondatni velem, hogy legjobb barátomnak.

Meg sem állunk a kórház bejáratáig, szerencsére a fotósok most valahol máshol tartózkodnak. Nem kéne egy szaftos pletyka, miszerint Ronaldotól várok éppen gyereket. Sajnos a média már csak ilyen, a legkisebb dologból is elefánt méretű cikket hoznak le. Pedig, ha tudnák, hogy most fog romba dőlni jövőképem, nem lennének ilyen boldogok. Ha nem folytathatom pályafutásomat, valami össze fog törni legbelül. Ott, ahova csak nagyon kevesen látnak be. Ronaldo átkarolva vállamat megáll a fotocellás ajtó előtt, majd belépve, egyenesen egy iroda felé lépked. Kérdő tekintettel nézek rá, de nem veszi észre rejtett felszólításomat. Homloka ráncokba szalad, valamin nagyon gondolkozhat. Megtorpanva megfogom kezét, érdeklődve néz vissza rám.

-          Nem lesz semmi baj, ne legyél ilyen ideges. –bátorító mosolyom most cserben hagy, leginkább nekem lenne pedig szükségem erre.

-          Tudom. Szóltam egy új orvosnak, aki teljes mértékig megbízható. –bekopog az ajtón, majd egy ismerős szőke csapzott hajat vélek először felfedezni. Barna tekintete melegséget tükröz, a felismerés őt is hamar utoléri.

-          Will? –ő vizsgált Sneijder segítségével még Olaszországban. De mit keres ő itt?

-          Szia Lari. –kedves mosolya bizakodással tölt el, belépve a hangulatos irodába, helyet foglalok a vizsgáló asztalon. –Mi a probléma? Nagyon zaklatott voltál! –portugál barátomra nézve várom megfelelő válaszát. Egyáltalán honnan ismerik ők egymást?

-          Nagyon bizalmasan kéne kezelni ezt az esetet. –barátom bólint egyet, Ronaldo pedig folytatja a regélést. –Mostanában rosszullétekkel küzd, és a bokája is tropára ment. Az édesapja rákban hunyt el, és most szeretnénk kideríteni, hogy Lari örökölte-e azokat a géneket. –érdeklődve hallgatom végig történetét, úgy beszél rólam, mintha itt sem lennék.

-          Mit takar a rosszullét? –orvosom elém lépve belevilágít szemembe.

-          Fejfájás, gyengeség, szédülés, hányinger és orrvérzés. –monotonon darálom a már megszokottá vált tüneteket. Bosszúsan vonja össze szemöldökét, portugál barátom viszont a háttérbe húzódva, leszegett fejjel áll. –Úristen, ne temessetek már el. –felcsattanva hülyeségükön hitetlen tekinteteket kapok. Vigyorogva nézem végig a két férfit, amire felhorkanással reagálnak.

(Nelly Furtado - Spirit Indestructible [magyar])

-          Átmegyünk a röntgen szobába, csinálok pár képet a lábadról. –felnőttes szigorral pillant le rám, de kedves mosolyát most sem tudja elrejteni. Belépve velem a röntgenbe, eltűnik a fal mögött, majd képet csinálva bokámról, érdekes kifejezéssel lép vissza pár perc múlva hozzám. –Egy kérdés. Hogy tudsz ezen a lábon járni?! –mérges hangját meghallva rájövök, elkéstem. Nem kellett volna eddig húznom az orvost, de be kell vallanom legalább magamnak, féltem.

-           Nem csak sétálni, futni és focizni is tudok. –magabiztos tekintettel húzom ki magam, mellkasom dagad a büszkeségtől. De minden csak álca. Lelkem mélyén igenis hülyének érzem most magam.

-          Gratulálok. Átküldtem a képeket a gépemre, menjünk. –karjaiba kapva a rövid távot együtt tesszük meg. Az ismerős helység kissé megnyugtat, de felfigyelve a képekre, morogva szaladnék neki a szemközti falnak. –A szalagok olyannyira megnyúltak, hogy csodálkozom azon, hogy nem megy ki minden lépés után a bokád. A második lábujjadból induló csont meg van repedve, még a harmadiknál lévő el is van törve. Bokacsontodat már csak a szent lélek tartja, az ott található porc rendesen elkopott. –szavai keményen hatnak rám, soha nem gondoltam volna, hogy ennyire komoly a baj. –A duzzanatot valószínűleg valami gyulladás okozza, a véraláfutást pedig az elpattant hajszálerek teszik ilyenné. –végigsimítva lábamon végignyomkodja sípcsontomat, majd térdemhez érve, bosszankodva rázza a fejét. –Térdkalácsodban folyadék van, amit le kell szívatnom. Valószínűleg túlságosan megterhelte az, hogy valamilyen szinten megkönnyítse lábfejed dolgát. –a sírás határán lebegek, nem tudom, mit tehetnék jelen pillanatban. Következő mondata viszont lesokkol. –Műtét, nincs mese. –gyors fejrázásba kezdve, próbálok menekülési útvonal után nézni. Ablakon nem ugorhatok ki, hiszen három méter magasban vagyunk, az ajtóig viszont nem érnék el. –Ne is agyalj kislány. Ezzel nem tudok mit csinálni már. Ha hamarabb jössz, talán fizikóval ki tudtalak volna kúrálni, de így nem megy. Én sem vagyok Isten… - csalódott hangját meghallva, elszégyellem magam. Magabiztosságom jelen pillanatra már teljesen eltűnt, szavai vízhangoznak fülemben.

-          Nem érdekel Larissa a kifogásod. Ha az orvos azt mondja, műtéttel helyre tudja hozni, neki fogsz esni ennek az egésznek. –Ronaldo hangja kísértetiesen hat, teljesen elfelejtkeztem jelenlétéről.

-          De a holnap esti meccsen még ott leszek. –hangom nem tűr ellenvetést, barátaim lemondóan rázzák fejüket. Leugorva az ágyról, nem számítok arra, hogy bal lábbal érkezem a földre. Persze, mindig a fájós végtagjaidat ütöd be először, ha esel, azon landolsz. Ez általában így szokott menni. Bosszankodva ülök a földön, szám sírásra görbül, mire aggódva guggolnak le hozzám.

-          Legalább vért hagy vegyek tőled. Antibiotikummal le tudjuk vinni a gyulladást. Egy MRI-re is el kell menned. Bővebb anyagból több dolgot tudok kihozni. –beszéd közben már készíti a tűt, mire megadóan nyújtom ki karomat. –Na, tekintve arra, hogy aránylag egészséges sportoló vagy, jó a vénád. –innentől kezdve áttér orvosi szemlélővé. Gyorsan szúrja belém, még felszisszenni sincs elég időm. Négy kémcső után leveszi gumikesztyűjét, majd az ajtó felé lépkedve, visszatekint rám. –Pár perc, elvégzem a kigondolt teszteket, felgyorsítom a folyamatot, maximum fél óra, és mindent megtudunk. –hatalmas vigyorából arra következtetek, hogy harminc percig foglaljam el magam, mert nem fogom látni. Bólintva egyet felállok, majd kicsit megszédülve ugyan, de nézelődni kezdek.

-          Kérlek Lari, ne makacskodj. Sokkal jobb lesz, ha túl leszel a műtéten, és új erővel szállhatsz vissza a ringbe. –portugál barátom könyörgőre veszi a figurát, de elfoglalva magam figyelmen kívül hagyom szavait. A falon rengeteg kép, kitüntetés található, ablak előtti asztalán pedig legjobb barátjával egy közös képet vélek felfedezni. Sneijder mosolyogva karolja át Willt egy fotó erejéig, magam előtt látom a jelenetet. Imádták egymást szóban szívatni, a legtöbbször apró, de vicces viták alakultak ki közöttük. A gyermekies civakodásoknak általában sörözés volt a vége, mindig az hívta meg a másikat, aki éppen a sértegető szerepet töltötte be. Az ajtó nyitódik, barátom lép be rajta.

(Three Days Grace - Pain [magyar])

-          Mi az, kiderült a vércsoportom? –kacagva huppanok fel az ágyra, de tekintete arcomon időzik.

-          Vedd komolyan. A jó hír, hogy ráknak semmi jele. Viszont mióta drogozol?! –mérges tekintetét köztem és papírom között jártatja, majd mély levegőt véve, leül dolgozószékére.

-          Én, én nem… - nem hagyja, hogy végigmondjam monológomat, felcsattanva szakít félbe.

-          Legalább nekem ne hazudj Larissa! –most valóban dühös, de nem tudok választ adni kérdésére.

-          Soha nem lennék képes arra, hogy bármit is szedjek! A fenébe is Will, sportoló vagyok! –az ideget sikeresen belém állítja, elhúzott szájjal próbálok agyalni a nemrég történt dolgokon, de semmi nem jut eszembe.

-          Még mindig benne van a szervezetedbe. –csalódott pillantását nem tudom eltűntetni magamról, fogalmam sincs, miért történik mindez velem.

-       -  Rakj egy rögzítőt a lábamra. Elmegyek a lakásomba. –száját tiltakozásra nyitja, de egyetlen tekintettel elhallgattatom. –Rendben leszek. A címemet és Ronaldo számát tudod, tehát, ha meg akarsz találni, nem lesz lehetetlen küldetés. –egy speciális bokarögzítőt vesz ki a szekrényből, viszont a mozdulatai bizonytalanok. Gondolom, agya folyamatosan zakatol, hogy el merjen-e egyáltalán egyedül engedni. Zaklatott állapotban nem éppen célszerű az, ha az ember vezetni akar. Főleg, ha az-az ember én vagyok. Végezve munkálataival, óvatos mozdulatokkal leszállok, majd egy bólintás és intés után kilépek a csendes folyosóra, portugál barátommal az oldalamon elindulok a parkoló felé.

         - Tényleg nem drogoztál? –halk hangja meglep, vonakodva ugyan, de rá pillantok.

-          Őszintén te zseni. Olyannak ismersz, aki egy ilyennel keresztbehúzza a karrierjét? –vállamra rakva kezét próbál nyugtatni, de számomra most minden lehetetlen.

-          Lehet, ezért nem emlékszel az estékre. Lehet belekevertek valamit az italodba. –a felismerés hirtelen ér utol. Valóban ez lehet a megfelelő indok, viszont most egy emberre van szükségem, aki talán még vár otthon…

(Matías)

(Ed Sheeran - This)
Sandy feltevése minimum a padlóra küldött és az álam is ott volt körülbelül a padlón. Nem hittem el, hogy felhozta mindezt és fogalmam sincs, hogy mit képes elkövetni azért, hogy véghezvigye a kieszelt tervét. Nem ismerem őt és nem is tudom, hogy mik az erkölcsi határai, csak annyit tudok, hogy én nem szeretném Tessat tönkretenni, viszont mindennél jobban szeretem őt és szeretném magam mellett tudni az angol lányt.

-          Látom, nem tudsz egyből igent mondani, viszont nemet sem, tehát hagylak gondolkodni. majd még kereslek, de itt a számom, ha hamarabb jutnál dűlőre. Gondolj át mindent aztán rájössz, hogy nekem van igazam. – lehúzva a maradék bort felállt, majd elindult a kijárat felé. – Ja és nem kell fáradnod, kitalálok egyedül is. Viszlát. - legalább azt a terhet leveszi a vállamról, hogy fel kelljen állnom miatta. Hihetetlen, hogy tönkre akarja tenni két ember életét plusz egy harmadikat is a kicsi Cata személyében.

A kezdeti sokk nem tudom, hogy miért nem akart feloldódni bennem. Sok mindent hallottam már, de nem tudtam, hogy ilyen gonosz emberek is léteznek. A nagy sokban eszembe jutott, hogy a kicsit a hordozható kiságyba tettem, de amint ránéztem láttam, hogy nem volt okom félni ugyanis elaludt a beszélgetésünk közben. A legnagyobb baj velem, hogy hiába nem akarok ártani Tessanak erősen gondolkodom azon, hogy felemeljem a telefont és tárcsázzam Sandy számát, majd a tudtára adjam, hogy közreműködöm vele az ördögi tervében. Bár még azt sem tudom, hogy mit tervez, de biztos, hogy nem egy egyszerű módszert fog választani, ha már kiskorában is volt olyan szörnyeteg, hogy elküldte a mostohatestvérét egy akadémiára. Na, mindegy a lényeg annyi, hogy egyenlőre még gondolkodni sem fogok az ajánlatán hiszen nem szeretnék senkinek sem ártani. A lapot, amelyet letett a dohányzóasztalra a telefonszámával ellátva a tárcámba rejtettem, ugyanis nem szeretném, hogy Tessa megsejtse, hogy a mostohatestvére itt járt, azt pedig végképp nem szerettem volna, hogy arra is rájöjjön, hogy miféle üzletet kínált nekem az a nő.

Egy kicsit ledőltem a kanapéra és észre sem vettem, hogy elszundítottam, csak akkor, amikor Cata síró hangja rángatott vissza az álomvilágból. Hangosan sírt és a kiságy széléhez állva várt valakire, és bár lehet nem engem szeretett volna Tessa még nincs itthon az apukája pedig már egy ideje nem látta őt. A keresztapja pedig, hát igen ahhoz képest, hogy ő bérelt fel és a baleset után körülbelül minden szabad percét itt töltötte, most sehol sincs és még csak egy hívást sem engedett meg a tudtommal, hogy-hogy van az ő keresztlánya. De mindegy is nem húzom fel magam ilyen dolgokkal, amikkel nem is kellene foglalkoznom. Viszont szeretem Tessat és rossz látni, hogy ilyen egyedül van. Az pedig addig oké, hogy a lemez lefoglalja most egy kicsit, de mi lesz, ha majd ez az egész egy lefutott dolog lesz? Mi lesz azután miután az újdonság varázsa elmúlik? Persze én majd támogatom őt, de azért lássuk be én is emberből vagyok és nekem is véges a türelmem. Nem fogok Tessara éveken át várni, és szerintem nem is kellesz ezt a kérdést évekig halasztani, mert valami azt súgja, hogy ennek a történetnek hamarabb lesz vége, illetve esetleges folytatása, mint ahogy azt bárki is gondolná.

(Tessa)

(Simple Plan - Welcome To My Life)
Az autóban ülve egyre jobban elkezdtem izgulni egy egyszerű interjú miatt. Régen voltam már ilyesmi felvételen és ami azt illeti ez az adrenalin, amit az elején, az-az még csak most a kocsiban ülve úton a megbeszélt stúdió felé érzek hiányzott. Amikor a sorozatomban szerepeltem, amiben én voltam a főszereplő annyival könnyebb volt. Csak meg kellett tanulnom a szövegemet és a történet igaz, hogy írtóra kusza volt, de a végére mindig minden jóra fordult és minden ment tovább a maga kis nyugalmas tempójában. Ehelyett az igazi élet milyen? Mintha beleült volna az ember  egy nagyon bonyolult és kanyarokkal teli hullámvasútba, ahonnan nem lehet kiszállni. Az életem egyre kuszább, a férjem nincs mellettem, a testvérem utál, mert egy idióta ribanc voltam, és ez még csak a leggyengébb jelző, amit használhattam, aztán tulajdonképpen Louison és Matín kívül nincs senkim. Nincs egy olyan ember sem ezen a két emberen kívül, akit akár az éjszaka közepén is hívhatnék, ha gondom akadna.

Az elhatározásom miszerint új barátokat találok kicsit még váratott magára, viszont egyre közelebb kerültem a város szélére kihelyezett stúdió felé, ahol a felvételt készítik majd. Remélem a riporter tényleg csak a zenével kapcsolatos kérdésekben fog kérdezősködni és a magánéletemmel kapcsolatos dolgokat elfelejti. Leparkolva a kijelölt parkolóhelyek egyikére dobogó szível léptem be a helységbe ahol óriási volt a nyüzsgés. Nem is tudtam, hogy merre felé kell menni pedig felismertem a helyet és sokszor forgattuk itt a sorozat egyes epizódjainak részleteit. Végül körülbelül tíz perc bolyongás után egy szőke göndör hajú lán y mutatta meg, hogy merre találom az öltözőt, ahol a sminkemet és hajamat fogják elkészíteni.

Amint beültem a székbe és szembe néztem magammal csak boldogságot láttam az arcomon. Amit szerettem csinálni régen most végre újból azt csinálhatom. A tévében szerepelhetek miközben a zenéről beszélek majd, azokat a dolgokat, amik pedig gondot okoznak szempillantás alatt kizárhatom a fejemből. Egy nagy levegőt véve nyugtáztam a tényt, hogy már tizenöt percet eltöltöttem a sminkesek és fodrászok keze alatt és úgy nézek ki, mint aki mos lépet ki az egyik divatmagazin címlapjáról. Most pedig hogy kész lettem úgy éreztem, hogy van még pár percem arra, hogy felhívjam Matít, hogy minden rendben van-e otthon. Körülbelül hármat csengett ki majd egy kómás hangú férfihang szólt bele a készülék másik végéről.

-          Igen? – valószínűleg most kelhetett fel, de ezt a tényt tudva is a nevetésemmel kellett küzdenem, amikor a hangját meghallottam.

-          Szia Matí, Tessa vagyok, csak érdeklődni szerettem volna, hogy otthon minden rendben van-e, de ahogy hallom te speciel teljesen jól vagy. – nevetve nézelődtem az öltözőben, és kicsit el is kalandozott a gondolatom, amíg barátom válaszát vártam, hogy nemsokára, ha miden jól megy már egy saját ölözővel vághatok neki a saját turnémnak.

-          Persze itt minden a legnagyobb rendben van. Kicsit elaludtam, de Cata sem volt különb, csak ő nem ébredt fel a telefonom csörgésére, mert gyors voltam, mint a villám és gyorsan felvetem, amint meghallottam a csengőhangom. – nevetésben tört ki, amit én is viszonoztam majd megláttam, hogy az egyik asszisztens felém integet így felé indulva búcsúztam el barátomtól.

-          Rendben, most mennem kell kezdődik a felvétel. Szoríts és vigyázz Catara. Sietek haza. - meg sem várva válaszát bontottam a vonalat, majd a telefonomat csendesre állítva elrejtettem azt a táskám egyik zsebében.

Kisétálva az öltözőből újra előjött az-az adrenalin lökettel teli érzés, amitől teljesen fel voltam spannolva és teljesen úgy éreztem magam, hogy egy égész estés műsort tele tudnék beszélni abba a pillanatban. Az asszisztens elmondta, hogy hová kell ülnöm és, hogy melyik kamrába kell majd néznem, majd egy mikroportot csatolt fel a felsőmre, hogy mindenkihez érthetően jusson el a mondanivalóm. A felvétel elkezdődött én pedig azokkal a repkedő pillangókkal, amik az idegessé miatt kerültek a hasamba lépkedtem a színfalak mögül a rivaldafénybe. A közönség tapsolva és őrjöngve fogadott bár lefogadom, hogy ezért fizetik őket és nem jó szántukból teszik mindezt, én pedig sohasem szerettem a mű dolgokat, mint ahogy ez sem volt a szívem csücske, de megbirkóztam vele, hiszen ez most egy óriási lehetőség. A riporter előtt elhelyezett fotelben foglaltam helyet, majd vigyorogva a közönségre minden erőmet összeszedtem, hogy koncentrálni tudjak a kérdésekre.

-       -   Jó napot Tessa! – a riporter nő felállt mikor megérkeztem majd két puszi után ő is helyet foglalt. Elsőre nem volt túl szimpatikus, de nem alakítottam inkább ki semmiféle előítéletet, hiszen könnyen megüthettem az ilyenekkel a bokám.

-         - Jó napot! - viszonoztam a köszönést majd próbáltam a legjobb pozíciót felvenni, hogy ne látszódjak túl idegesnek.

-         - Örülünk, hogy elfogadta a meghívásunkat és nekünk nyilatkozik elsőnek az újonnan előkerült énekesi karrierjéről és a hamarosan megjelenő kislemezéről. – szerencsére semmi nyoma nem volt a rövid összegzésében a házasságomnak vagy az életem bármely másik pontjának, így megnyugodva egy kicsit kiengedtem a félelmeimet.

-          Igazából én örülök, hogy meghívást kaptam, hiszen ez egy nagy ugródeszka nekem az újrakezdéshez. Régebben már sikerült egy képet felépítenem magamról, de amint többet kezdtem el foglalkozni a családommal ez az énem háttérbe szorult, így most úgy éreztem, hogy ideje újra felszínre hozni a dolgokat. – mosolyogtam mit a tejbe tök, hogy jól nézzek ki a felvételeken és reméltem is, hogy ez a felvétel tökéletesen fog sikerülni.

-          Szóval a családja és a házassága miatt nem volt ideje a karrierjére. Ezt vehetjük úgyis, hogy ezért éltek, illetve élnek külön Cristiano Ronaldoval, hogy jobban odafigyelhessen a munkájára?! – na jó határozottan utálom ezt a nőt. Ahhoz képest, hogy azt mondták, hogy csak a munkával kapcsolatban fognak faggatni már a második sorban előjött a férjem neve. Remek. Ráadásul ez a nő ki is forgatja mindazt, amit mondok, hiszen az előző mondatomból egyből azt szűrte le, hogy azért nem vagyunk most jelen pillanatban együtt Ronaldoval, mert én dolgozni akarok. Milyen hülye ötlet ez?

-          Határozottan nem ezt akartam kihozni az említett dologból. A házasságom és a munkám két külön szálon mozognak és egyáltalán nem függ össze az egyik a másikkal. A családom mellett is van időm a karrieremre, de eddig nem jöttem rá, hogy hogyan is egyeztessem össze a kettőt, viszont úgy érzem most találtam meg azt az egyensúlyt, ami a kiegyensúlyozottsághoz szükséges. – próbáltam menteni a menthetőt, de nagyon azt éreztem, hogy itt még nincs vége a magánéletemmel foglalkozó kérdések feltevésének.

-          Tehát azt mondja, hogy megtalálta az egyensúlyt.  –aprót bólintottam a helyeslés végett és körülbelül rettegve vártam a mondatának a második felét. – Akkor elárulná nekünk, hogy milyen a viszonya most a férjével? – megmondtam, hogy nincs vége, csak nem értem, hogy miért jó az-az embereknek, ha másokat ilyen téren idegileg tönkretehetnek, hiszen erre a kérdésre akárhogy fel voltam készülve, nem tudom, hogy mit is felelhetnék...