Chapter 58.

Sziasztok!
Egy nap csúszással, de megérkezett az új fejezet. Tegnap hirtelen közbejött program miatt nem tudtuk felrakni, Tessa éppen nyaral, szóval onnan küld Nektek rengeteg puszit!
A szavazat oldalt továbbra is megy, kérünk titeket valami visszajelzést küldjetek nekünk, hogy várjátok-e a folytatást, vagy hogy az adott fejezet hogy sikerült. Előre is köszönjük! :)
A You are my destiny története továbbra is folytatódik, akit érdekel nézzen be bátran. :)
Puszi mindenkinek, Lari és Tessa.:)

(Tessa)

(Linkin Park-What I've done)

Hihetetlen, hogy még mindig itt ülünk Louissal Matí szüleinek a házában és próbáljuk rávenni a szülőket, hogy hívják fel a fiúkat. Az anyukája egy nagyon kedves ember és nagyon fájt, hogy pont neki kell elmondanom, hogy egy ilyen szemétláda a fia. Végül nagyon nehezen sikerült rávennünk, hogy hívja fel közben pedig Louis is beszélt a rendőrséggel, hogy ez a módszer egy megvalósítható-e, akik azt mondták, hogy azonnal kijönnek és addig ne hívjuk fel Matít ugyanis mindenféle gépezetre kell rákötni a telefont, hogy jelezni tudja, hogy hol van a hívott fél.

A nagy várakozás közben többször is elgondolkodtam azon, hogy ha tudná Ronaldo, hogy mi történt akkor mit tenne és millió és egy lehetőség jutott eszembe azon kívül persze, hogy addig ütötte volna Matíast amíg még él és mozog, hogy ezt meg merte tenni az ő fiával. Bár bevallom legszívesebben én is egy élő  bokszzsáknak használnám a volt legjobb barátomat azok után amit tett velem. Miközben azon járt az eszem, hogy milyen bokszütéssel vinném le a földre Matíast a telefonom üzenet jelző hangja hangos pityegésbe kezdett, nekem pedig egyből az ugrott be, hogy valaki megtalálta a kislányomat és azért jelez így őrült módjára oldottam fel a billentyűzárat majd amikor megláttam az üzenet küldőjét ezer érzés kezdett el bennem kavarogni. A feladó Ronaldo volt az üzenetet pedig még nem sikerült elolvasnom ugyanis a tudat, hogy a férjem írt nekem túlságosan is lesokkolt, vagy éppen megijesztett a harmadik érzés pedig az izgalom volt ami tombolt bennem. „Nem is tudom, hogy igazából mit szeretnék, de beszélnünk kell. Ezt pedig te is tudod. Szeretlek.” Amikor megláttam az utolsó szót a szívem azt hittem, hogy kiugrik a helyéről. Ő ilyeneket ír nekem én pedig azzal a mardosó bűntudattal ülök itt, hogy megcsaltam őt, méghozzá nem is akárkivel, hanem a testvérem férjével. A másik pedig az, hogy itt vagyok úgy, hogy azt sem tudom, hogy a lányunk hol van és erről ő semmit sem tud.

-        Tessa megjöttek a rendőrök és Matías anyukája nemsokára felhívja a kicsi fiát. – barátom biztos láthatta rajtam, hogy valami nincs rendben, így egyből leült mellém és halkan folytatta tovább. – Mi történt? Felhívott valaki vagy megtudtál valamit Cataról? Tessa szólalj már meg, mert olyan fehér vagy, mint a fal. – kicsit megráztam a fejem és próbáltam a könnycseppeket a szememből elűzni, hogy ne látszódjak gyengének ebben a helyzetben.

-        Senki nem hívott és semmit nem tudok Cataról egyszerűen kaptam egy üzenetet és nem tudom, hogy mi legyen. Olyan kavar van a fejemben, hogy legszívesebben bezárkóznék a stúdió hangszigetelt szobájába és egy fél napot végigordibálnék csak úgy céltalanul. – arcomat a kezeimbe temettem és próbáltam összeszedni magam, hogy a rendőrökkel tudjak beszélni.

-        És kitől kaptad az üzenetet, ami ennyire felzaklatott? – Louis már a nappali felé menet érdeklődött, ahol néhány rendőr már egy kisebb nyomozói irodát rendezett be magának annak érdekében, hogy megtalálják a kislányomat és persze vele együtt azt az őrült Matíast is, aki elrabolta őt.

-        Személyesen Cristiano Ronaldotól. Azt írta, hogy beszélnünk kell, ami teljesen igaz, de nem tudom, hogy hogy tudnék azok után a szemébe nézni, amit tettem. Ha nincs itt is mardos az égető bűntudat, ha pedig itt állna előttem, akkor valószínűleg ásnék magamnak egy több méteres gödröt és elbújnék benne. – teljesen úgy éreztem mindent, ahogy elmondtam ebben az idegállapotban pedig semmire se tudtam választ adni, így csak visszacsúsztattam a telefonomat a zsebembe és a rendőrökre figyeltem, hátha ők tudnak valami olyan információval szolgálni, ami egy kicsit megnyugtat és elkezdhetek mindent rendezni magam körül.

-        Szerintem beszélned kell vele, amilyen gyorsan csak lehet, mégis csak ő a gyereked apja, és szereted őt. Ha ő is ugyanúgy szeret, akkor meg tud neked bocsájtani, és engedi, hogy megmagyarázd a dolgokat. Biztos neki is volt már olyan esete, hogy többet ivott a kelleténél és hülyeséget követett el, de most inkább hagyjuk ezt, ez most csak a második helyen van. A rendőrök azt mondták, hogy a szülők most már elkezdhetik felhívni a kicsi fiúkat, szóval gyere neked is ott kell lenned, hisz lehet te ismersz fel valami fontosat a beszédében. Mégis csak veled élt egy ideig. – igaza volt Lounak nem szabadott most Ronaldo üggyel foglalkoznom, amikor az az elmebeteg elrabolta a lányomat és nincs biztonságban. Már az kész agyrém, ahogyan elhagyta a házat, ugyanis szavai még mindig visszhangként csengnek a fülemben, nem vagyok könnyen ijedős az ilyen helyzetekben, de amit akkor mondott megrémített, és sajnos most már tudom, hogy nem csak üres szavak voltak, hogy teljes mértékben tönkre fogja tenni az életemet.

(Larissa)

(Joey Montana - Picky)

Kacagásomtól talán sikításom hangosabb, edzőink a távolból boldogan figyelnek minket. Gyerekek vagyunk még, de egyelőre nem is akarunk felnőni. Legalábbis én még nem tartozok abba a csoportba. Ilyenkor azért érdekes, hogy mennyire el tudunk hülyülni egy-két elejtett beszóláson, máskor pedig a kamerák előtt mennyire komolyak tudunk lenni. Akik valóban ismernek minket, azok megkérdőjelezik értelmiségünket, természetesen csak pozitív értelemben.

Beállva a kezdő pozíciómra, elégedett mosolyt villantok ellenfeleimre. Soha nem tudtam úgy kimenni a pályára, hogy bárkire is ellenségként nézzek, és úgy gondolom ez így jó. Hatalmas alázat kell ahhoz, hogy fellépjünk az életet adó gyepre, és emelt fővel tudjuk veszíteni, ha úgy adódik. Igazából olyan játékosnak tartom magam, aki nem szeret veszíteni, de ezzel úgy gondolom sokan vagyunk még így. Imádok játszani, és úgy vélem, nagyszerű érzés, ha a tudásunk gyümölcse egy-egy trófeával kamatozik.

-        Tudjátok, a jó kislányok naplót írnak. Én viszont történelmet. –kacsintva egyet, útjára indítom a labdát, majd Marcelo íveléséből máris egy helyzetet alakítok ki a mi csapatunk javára.

-        Lari, azért csak óvatosan! –Sergio aggódó hangja üti meg a fülemet, elbikázva a labdát, felé rohanok. Nem érdekel, hogy a hálóban köt-e ki, vagy Adán utódja tökéletesen véd.

-        Ne aggódj, inkább mosolyogj. Az a második legjobb dolog, amit a száddal csinálhatsz. –kezét ökölbe szorítja, szemét lehunyja, állkapcsát pedig megfeszíti. Tudom, hogy néha túllövök a célon, de egyszerűen nem tudok, és nem is akarok úgy bánni vele, mint egy idegennel.

-        Lari, jó lenne, ha a bugyid rajtad maradna.

-        Na, Ronaldo. Neked most meg kellett szólalnod. –nevetve simítom le fejemről a hajpántot, majd megigazítva kilógó tincseimet, visszahelyezem eredeti helyére. –Egyébként is. Gólt lőttem?

-        Nem! –túlontúl hamar tagadott, de lehet ezt már csak az én képzeletem gyártotta gyanús tényezőnek.

-        De Lari, nem tudtam kivédeni. –a kapus hősiesen bevallja tettemet, mire rákacsintva, védekezés felé indulok. Úgy érzem jó lesz segíteni nekik, hiszen ki tudja, Ronaldo milyen úton-módon akarja megbosszulni a bekapott gólt.

-        Vége az edzésnek! Larissa és Callejon itt marad, a többiek mehetnek öltözni. –Sergio érdeklődve tekint végig párosunkon, de nem kérdez semmit, csupán a többiek után indul. –Ti ketten fogtok menni, jövő hét szombaton lesz ez az ünnepség. Álarcos bál, tehát a legfontosabb kelléket ne felejtsétek el. –edzőnk oktató hangneme megmosolyogtat, ha nem említi ezt a tényezőt, ki is megy a fejemből. Persze csakis ironikusan értve mindezt. –Most mehettek ti is, az esti edzés pedig pontban hat órakor kezdődik, aki késik, plusz kört fut.

-        Nem is tudtam kislány, hogy te leszel a párom. A párom. Mint oviban. –gondolatait hangosan kimondva sétál mellettem, ami nevetésre késztet. Istenem, ha ma nem, de egy hét alatt biztos híztam vagy húsz kilót. Hiszen a mondás azt tartja, hogy aki sokat nevet, hízik is tőle. –Mehetnénk együtt vásárolni.

-        Jaj Calle. Mikor megtudtam, hogy te vagy az, aki elvállalta, nem tudtam nemet mondani a kecsegtető ajánlatra. –glóriát formázva kezemből, fejem felé emelem, majd angyali tekintettel mérem végig a fiatal spanyol srácot. –Oké, de arra számítanod kell, hogy a báli ruhámat megtalálni kissé lehetetlen lesz.

-        Jó, innentől kezdve még a kedvem is elment a hozzád hasonló szépségektől. –hasát fogva, röhögve ejti ki a szavakat száján, így lépünk be a többiek közé. –Talán megbirkózom azért ezzel a feladattal.

-        Fizetésemelés?

-        Kinek? –Marcelo értetlenkedve pillant körbe, Ronaldo viszont tarkón csapva, felpattan helyéről.

-        Nem. Igazából most tudtuk meg az ötös lottó eheti nyerőszámait. –szem forgatva indulok el a portugál zseni felé, majd füléhez hajolva suttogni kezdek. –Ha elmondanám, meg kéne, hogy öljelek. Ne akard, hogy bemocskoljam az Isten által teremtett kezemet. –nemleges fejrázása elégtétel most számomra, gyors tusolás után az ajtónak támaszkodva várom Sergiot.

-        Mehetünk? –aranyos mosoly kíséretében teszi fel kérdését, kicsit elbambulhattam, ugyanis egy csapat focistával nézek farkasszemet. Zavartan lesütve szememet, aprót bólintok és az ajtón kilépve, immáron már szabad utat engedek barátaimnak is.

(J Balvin - Ginza)

Kilépve az ajtón, rengeteg fotóssal, valamint újságíróval találjuk szembe magunkat. Borzasztó, hogy már a pályánál sincs nyugtunk tőlük. Többen megrohamoznak minket, de mindenki számára a Sergioval folytatott viszonyom, valamint a Ronaldo- Tessa kettős kapcsolata a legérdekesebb. Elhúzva számat közelebb húzódok spanyolomhoz, aki nyugtatóan átkarolva, szorosabban tart. Igazából félek, hogy a Fabregassal összekötött pletykák futótűzként terjedtek, és nem szeretném, ha mindez kitudódna Ramosnál. Hiszen mind a két férfit szeretem, ráadásul válogatott csapattársak. Nem lenne célravezető a rivalizálás, meg amúgy is. Cescyben bízom annyira, hogy tudom, nem féltékenykedne. Nem rendezne jelenetet, és nem is fogná ki magának a tizenötös mezben játszó csapattársát.

-        Hola Sergio! A futball az életed? –egy aranyos szőke hajú lány áll meg barátom előtt, szelíd mosollyal az arcán.

-        Hola. Nem, nem az. –meghökkent tekintettel illeti mindenki a négyes számú védőt, mire zavartan folytatja mondandóját. –Az életem két dologból tevődik össze. Az egyik a foci, de azt a másikhoz képest inkább csak hobbinak nevezném.

-        És mi a másik dolog? –feltolva szemüvegét orrán, a mikrofont egészen közel tartja Ramoshoz.

-        Larissa. –szívem hatalmasat dobban nevem hallatán, arcomra szerintem kiül a döbbenet. Igazából ez számomra most furán hangzik, hiszen, ha nekem választanom kéne, mindenkit magam mögött hagynék a sport miatt. Ha valaki azt mondaná meg kell szakítanom mindenkivel a kapcsolatomat azért, hogy újra egészséges lehessek, megtenném. Szó nélkül.

-        Beszéljünk a kurvákról. –gunyoros mosoly jelenik meg a lány arcán, miközben fülemben még mindig a nevem visszhangzik. Sergio homloka ráncba szalad, értetlen tekintetét rám emeli. Nem érti ő sem, hogy miképp kerülhetett témába ez a dolog. –A barátnőd hogy van? –tátott szájjal nézem azt a lányt, aki kedves mosollyal ugrott be elénk. –Bár lehet könnyebb lenne megkérdezni Larissat. Mond csak Larissa. Kiegyensúlyozott most az életed? –arcom levörösödik, másodpercek kérdése, hogy robbanjak. Kezemet ökölbe szorítom, szememet egy pillanatra lehunyom, majd negédes mosolyomat felmutatva, beszélni kezdek.

-        Ribancozol, mert hallottál pletykákat rólam, olyanokat, amiket ti generáltok. De jól jegyezd meg, nem ismersz. Kurvának hívsz,mert nekem több férfi udvarol, mint neked.

-        Nem gondolod, hogy kicsit túlontúl nagy önbizalmad van? –a háttérben meghúzódó riporterek, teniszmeccsként figyelik beszéd párbajunkat.

-        Nagyképűnek nevezel és ócsárolsz mások előtt irigységből, mert tudod, hogy soha nem leszel olyan, mint én. Azt hiszem a kis monológom minden kérdésedre választ adott. Szia. –elégtétel volt számomra ez a kis párbeszéd, mégis úgy érzem ennek még nincs vége.

-        Beképzelt vagy, mert úgy érzed helyre rázódott az életed azzal, hogy a szeretőd, Francesc Fabregas visszatért Barcelonába. Igaz? –rikácsoló hangját meghallva, testem remegni kezd. Miért van az, hogy ha egy kicsit is boldog vagyok, jön valaki, aki sikeresen elcseszi a kedvemet?

-        Ameddig nem jársz utána egy-két dolognak, én a helyedben nem jártatnám feleslegesen a számat. Fabregas régi barátom, még amikor édesapám élt, akkor ismertem meg. Támaszt nyújtott a nehéz időszakban, biztatott, és jó útra terelt. Hisz látod?! Itt állok a férjem mellett. –Sergio összekulcsolva kezünket az autónk felé kezd el tolni. Remegek a dühtől, és most úgy érzem, jól jönne egy ölelés. Az a fajta szeretetnyilvánítás, ami mostanában hiányzik az életemből. Azóta, mióta barátommal összekaptunk. Megtorpanva Sergio sportja mellett, lábaim a betonba gyökereznek. Agyamat most érte el a tudat, miszerint az előbb sok olyan dolgot szegeztek nekem, ami felért a halálos ítélettel. Ramos beletúrva hajamba, erőszakosan felemeli a fejemet, majd átölelve, megnyugtatja lelkemet.

-        Bízz magadban, mert sokkal többre vagy képes, mint azt gondolnád. –fülembe suttogva eléri, hogy kirázzon a hideg. Nem tudom mivel érdemelhettem ki ezt a férfit, vagy akár csak katalán barátomat, hiszen az élet túlontúl sivár ahhoz képest, amit én már kaptam tőle. Rengeteg dolgot köszönhetek a két férfinek, és úgy érzem, én csak bántani tudom őket.

-        Sokat gondolkodtam az életről. Minden egyes ember okkal lép be az életünkbe, ha nem is másért, egy lecke megtanulásáért. –apró csókot adva arcára, elfogadom figyelmességét, és a nyitott ajtón beszállva, helyet foglalok, míg férjem pár másodperc késéssel behuppan a vezetőülésre.

-        Tartom azt, hogy néhány hiba túl jó ahhoz, hogy csak egyszer kövessük el. Fel a fejjel, mi melletted vagyunk. –biztató mosollyal helyezi a kulcsot az indítóba, majd felpörgetve a motort, házunk felé indulunk.

Előzetes 58.

Sziasztok!

A szavazásra továbbra is várjuk a kattintásokat. Az eddigieket nagyon szépen köszönjük. :) Nem tudjuk alul miért nem megy, de kérünk Titeket, ha tetszett a rész, chatbe, vagy a fejezet alá pár sorban írjatok véleményt kérlek. :) Újra elkezdtem a You are my destiny folytatását, akit érdekel Ali és a Casillas fivérek élete, lessen be. :)
Most hoztunk Nektek Tessával egy kis ízelítőt a szombaton megjelenő 58.fejezetből. :)
Sok puszi, Lari és Tessa.:)


(Taila Martinez- Despacito cover)

(Tessa)

-        Igen? Matías telefonja? Hahó? Valaki totál megnémult… – Matías édesanyja egy szót sem tudott szólni csak elkezdett halkan zokogni, ami nekem is egy kis könnycseppet gyűjtött a szemembe. El sem tudom képzelni, hogy milyen érzés lehet tudni, hogy a fia egy bűnöző lett. Nem is értem, hogy ez hogy történhetett, pár hete még azt tervezgette velem együtt, hogy gyermek orvosirendelőt fog nyitni és őszintének láttam, tiszta szívéből őszintének. Tényleg velem lenne a baj? Én lennék az, aki miatt mindig minden tönkre megy? Az a személy,aki csak a bajt okozza?

-        Add már ide, nem látod, hogy ez az én telefonom? – az ismerős hangot ebben a pillanatban tudtam feldolgozni, majd potyogó könnyekkel ültem le a szintén síró nő mellé. Nem hittem el egyszerűen, amit történik körülöttem. Ami történik velem. Mikor fordult fel ennyire fenekestől az életem? Amikor megismerkedtem itt Sevillában a portugál futballzsenivel? Vagy amikor összekötöttük az életünket? Vagy Cata megszületésével lett minden más? Vagy egyszerűen nekem ott fent ilyen göröngyös utat szántak, ami alatt meg kell tanulnom, hogy nem az az erős, aki nem esik el, hanem az, aki fel tud állni?!

(Larissa)

-        Hola Sergio! A futball az életed? –egy aranyos szőke hajú lány áll meg barátom előtt, szelíd mosollyal az arcán.

-        Hola. Nem, nem az. –meghökkent tekintettel illeti mindenki a négyes számú védőt, mire zavartan folytatja mondandóját. –Az életem két dologból tevődik össze. Az egyik a foci, de azt a másikhoz képest inkább csak hobbinak nevezném.

-        És mi a másik dolog? –feltolva szemüvegét orrán, a mikrofont egészen közel tartja Ramoshoz.

-        Larissa. –szívem hatalmasat dobban nevem hallatán, arcomra szerintem kiül a döbbenet. Igazából ez számomra most furán hangzik, hiszen, ha nekem választanom kéne, mindenkit magam mögött hagynék a sport miatt. Ha valaki azt mondaná meg kell szakítanom mindenkivel a kapcsolatomat azért, hogy újra egészséges lehessek, megtenném. Szó nélkül.

-        Beszéljünk a kurvákról. –gunyoros mosoly jelenik meg a lány arcán, miközben fülemben még mindig a nevem visszhangzik. Sergio homloka ráncba szalad, értetlen tekintetét rám emeli...

Chapter 57 - Ezer év

Sziasztok!

Ezer éve, hogy írtunk Nektek, nagyon sajnáljuk. De beindult a valódi élet, munka-suli majd újra munka, és kezdődnek a monoton hétköznapok. Viszont Tessával megbeszéltük, megérdemli mindenki a történet lezárását. Pár fejezetünk van még, igyekszünk minden tőlünk telhetőt megtenni. 
Oldalt elindítok egy közvélemény kutatást, ugyanis részemről felmerült a Sweet dreams 1 újraírása, vagy egy Sweet dreams 3 elkezdése is, rátok bízom a döntést melyiket részesítitek előnyben. 
Igyekszünk legalább 2 hetente felrakni 1-1 részt a 2-ből, ígérjük megéri várni rá. :)
Most pedig elhoztuk Nektek az 57. fejezetet. Reméljük nem okozunk csalódást! :) Kérünk mindenkit, aki idetéved és idejét szánja az olvasásra, hogy pár klikkel biztassatok minket. 
Csókok Larissa és Tessa. :)

(Larissa)

(Pharrell Williams - Happy)

Az edző úgy gondolta két nap elég lesz ahhoz, hogy születésnapi bulimat kiheverjék a srácok, ugyanis eléggé felöntöttek páran a garatra, mondván az egészségemre is koccintottak. Megjegyzem nélkülem. Aranyosak nem?

Sergio állítása szerint a mai napig nem tudta normálisan átadni ajándékát, ugyanis az elmúlt két napunk azzal telt, hogy a másnapos társaságot elzavarjuk lakásunkból. Ez az ára annak, ha élettársad szervez egy partit, ráadásul akkora háza van, hogy mindenkinek jut egy szoba. Már persze azoknak, akik maradni akartak. Szeretem ezeket a srácokat, és már fogalmam sincs, hogy miképp bírhatnám ki nélkülük a sivár mindennapokat.

-          Ronaldo, ideje letolni a csinos kis seggedet a lépcsőn, mert nem fogok miattad plusz öt kört futni. –morgolódva állok bejárati ajtónknál, Sergio a kanapén ül. Úgy látszik, ő egyáltalán nem izgul amiatt, hogy elkésünk a portugálnak hála. –Jó, én elhúztam. –felkiabálva az emeletre meglátok egy loholó testet, amihez később egy nyúzott fej is társul.

-          Jövök, már jövök te rabszolgahajcsár. –elhúzva száját mezítláb, póló nélkül szalad le közénk, majd nekem dobva táskáját, gyors öltözésbe kezd. Kilépve autómhoz, hordár módjára pakolom be a férfiak cuccát. Beülve Audimba felpörgetem a motort, mire mind a ketten ijedt tekintettel ugranak ki az ajtón. Nevetésem szívből jön, bevárva őket elindulunk a stadion felé.

-          Bocsi belemerültem a minket kifigurázó mesébe. –megforgatva szememet elkönyvelem barátomat egy öt éves gyereknek. Bár mikor megismerkedtünk, akkor is hasonlóképpen reagált a MarcaToons-ra, de ezek szerint sokan nem nőnek fel.

-          Lari, nem mondták még neked, hogy híztál? –lesokkolva tekintek magamra, félek, hogy az álmom egy része beigazolódik. –Amúgy nem, csak jó volt látni az arcodat. –fújtatva parkolok le, majd faképnél hagyva őket, az öltözőig sprintelek. Kemény három percem maradt arra, hogy mindent magamra kapjak és megjelenjek az edző előtt. Morogva szidom Ronaldo felmenőit, felkapva tréningemet, kirohanok a pályára, és a többi kiegészítőmet már a padon ülve aggatom magamra.

-          Jó reggelt mindenkinek. A fél csapat elmegy a konditerembe, lábsúly, karerősítés, valamint fél óra biciklizés. –hál istennek én kerültem ebbe a csoportba, Marceloval, Ronaldoval és Callejonnal karöltve, valamint hozzánk csatlakoznak még páran, de ők késnek az edzésről.

-          Én tekerni akarok először. –nemes egyszerűséggel stoppolom le az egyik biciklit, majd kezembe kapva a közelben található laptopot, zenével toldom meg az unalmas perceinket. Soha nem szerettem itt poshadni, hiszen kint a pályán legalább jó hangulat uralkodott.

-          Tudjátok min gondolkodtam? –Marcelo kérdésén felnevetünk, sértődött arcát megpillantva egy percre abbahagyja a súly emelését. –El kéne menni nyaralni, de csak a kivételes emberek. –kihúzva magát büszkén tekint előre, beletúrva hajába, vigyorogva villantja meg fogszabályzóját.

-          Kivételes személyek. Tehát akkor arra gondolsz, hogy Ronaldoval és Callejonnal karöltve mulassak egy jót Ibizán? –a két srác pacsira nyújtja kezét, Pufi arca most a régi emlékeket idézi fel bennem.

-          Hé, ez nem volt szép. Én vetem fel az ötletet, és kigúnyolsz.

-          Aj Marcelo, ovisat játszunk? Mert akkor számíthatsz arra, hogy beleragadok a hajadba. –hangsúlyomból rájöhet, csupán viccelek, majd folytatva az emelést, elgondolkodva ül egy helyben.

-          Be akarok neked mutatni majd valakit. –összehúzott szemekkel méregetem a kis néger srácot, gondolataim között rengeteg kérdés megtalálható most. Fogalmam sincs, ki lehet az a valaki, de gyomromban görcs keletkezett említésére is. –Van barátnőm. Illetve úgy fogalmaznék, hogy ismerkedünk, és nemrég össze is jöttünk. Lesz náluk egy grillparti, remélem eljössz.

-          Egyedül? –hangom hisztérikussá válik, fogalmam sincs milyen társaságról lehet szó. Nevetése belengi a termet, arcomra szokatlan ábrázat ül.

-          Nem. Már Ronaldo, Tessa, Ramos, Pepe és Coentrao hivatalos erre, tehát nem egyedül lennél. Meg amúgy is. Én is ott lennék, hé! –fejét az üveg felé fordítja, ahonnan fantasztikus kilátásunk nyílik a Mourinho keze által izzasztott csapat másik felére.

-          Nem irigylem jelen pillanatban őket. –hangos sóhajjal fordulok az ajtó felé, ahol megpillanthatom régi ismerősömet. Lefagyva tekintek rá, igazából reménykedtem abban, hogy jól hallottam hangját, de most valahogy mégis rettegek. Hogy mégis mitől? Egy-két újságcikk összehozott már minket, viszont agyamban nagyobb gondot jelent a Sergio által generált feszültség. Miképp fog kijönni vele? Nem szeretném, ha ilyen fiatalon már azon kéne elmélkednie, hogy hova igazolhatna a továbbiakban. Hiszen még csak most került hozzánk. –Sziasztok, Neymar da Silva Santos Júnior vagyok. –mosolyogva indul el felém, majd a jól megérdemelt két puszi után helyet foglal Marcelo mellett.

-          Cső haver! Azt hittem csak pletyka az egész, de az, hogy megjelentél, határozottan igazinak tűnik. –Pufi hozva szokásos formáját, mindenkit megnevettet. Kíváncsi leszek a nyári szünetünkre. Vajon tényleg egyedül fogok tespedni a házunkban, vagy bejutok a válogatott keretébe?!

-          Larissa, gyere ki egy pillanatra. –fel sem tűnt, hogy ő is megjelent köztünk. –Úgy gondolom ti pedig feladatot kaptatok, nem pedig pihenőt! –feldörrenve fordul ki az ajtón, mire utána loholva, nagy nehezen elérem a pálya szélén.

-          Mi történt?

-          Semmi komoly, csupán megtudtam, hogy a következő meccsünkön itt lesz az angol válogatott figyelője. Megígértem neked, hogy szólok, és most megtettem. Kezdő leszel, de amint egy kisebb fájdalmat is érzel, rögtön szólnod kell! Megértetted? –bólintásom nem elég neki, mérges tekintetét rám emeli.

-          Természetesen meg.

-          Ha mégis megtudom, hogy a sérülésedre csak egy lapáttal is, de tett a meccs, és te nem szóltál, búcsút mondhatsz a maradék hat meccsnek, ezáltal a válogatott tagságának is. –fegyelmet ígérő hangnemmel beszél, nem tűr jelen pillanatban ellenvetést.

-          Oké. És most térjünk egy kicsit át arra, hogy mi a baj? –érdeklődve vizslat, miközben Sergio a pálya közepéről minket figyel.

(OneRepublic - Counting Stars)

-          Meg szerettem volna szerezni azt a játékost, akit már évek óta csodálok, de a csapata nem engedi el. –elhúzva száját kezdeti idegességem csak növekszik bennem.

-          Tehetek valamit az ügy érdekében?

-          Ami azt illeti igen is és nem is. Téged akarnak csereként, de abba pedig se én, se a csapat, és a vezetőség sem menne bele. Hiába ápolok jó kapcsolatot azzal a játékossal, téged soha nem cserélnélek el. –a soha azért erős kifejezés úgy gondolom, bár tavaly minderről nem ő tehetett. Ha nem lett volna az a mocsok Valdano, akkor nem történt volna mindez.

-          És én nem tudok valakit megfűzni, hogy engedjék el?

-          Lesz egy álarcos bál, ők rendezik. Természetesen meghívták a Real Madridot is, de akkor meccsünk lesz.

-          Melyik meccsről lenne szó? –félve teszem fel kérdésem, de igazából már tudom rá a választ.

-          Arról, amikor jön a válogatott edző. –tartva szelíd mosolyomat, halkan sóhajtok.

-          Én szívesen elmegyek. Úgyis jövő hétről van szó, addig pedig tudok edzeni, a helyettesítésem pedig nem lehetetlen. –szívem körül erős feszítést érzek, belül igazából ordítom a nemleges választ, de ez most jelen pillanatban nem érdekel. –Ki lenne a kísérőm?

-          Calleti már bevállalta azt, hogy elmegy, tehát együtt képviselnétek az egész klubot. –rábólintva a dolgokra hátat fordítok tréneremnek, mire kondis társaimmal találom szembe magam.

-          A híres Larissa Morrison kibúvót keres az edzések alól. –összehúzott szemekkel méregetem a portugál zsenit, kinek arcán elégedett, ámde perverz vigyor található.

-          A nagy Cristiano Ronaldo pedig úgy jártatja a száját, mint egy cserfes kislány. –Mou pacsira nyújtja kezét, amit viszonzok is. Vigyorom őszintén található meg arcomon, az utóbbi időben nem kell színlelnem a jó kedvet.

-          Munkára emberek, sok dolog áll még előttünk. –a mókás férfi most csendet parancsol az éppen diskuráló társaságok között. –A csapat másik fele az esti edzésen megy kondizni, most pedig egy kis csapatépítő játék lesz. Larissa és Ronaldo a két csapatkapitány, oda álltok, ahova szeretnétek. –megrántva vállát Karanka felé indul, majd hosszas diskurálásba kezd.

-          Aki lánynak érzi magát, kérem, fáradjon a recepcióhoz, eligazítást tartok. –a csapat egy emberként kezd el nevetni, végezetül pedig megállnak mellettem páran. –Jól van srácok, úgyis mondhattam volna, hogy aki melegnek érzi magát, álljon a portugál mögé, de akkor így már lényegtelen, hiszen a keretem megvan. –sikítva hajolok el Ronaldo támadása elől, majd nevetve kötök ki a puha gyepen.

-          Lari, egy dolgot megfogadsz majd a következő csapatfotózás előtt? –aprót bólintva, megfeszülve várom azt a tanácsot, amivel barátom kedveskedni akar nekem. –Legközelebb légy teljes mértékig természetes, ne nézz úgy ki, mint akinek a fejét megerőszakolta egy zsírkréta. –hasonlatán jóízűen felnevetek, Pufi pedig lemondóan csóválva fejét beáll mögém.

-          Rajtatok már semmilyen gyógyszer nem segít, és most ezért csalódtam a világban. –kisfiús nézéssel ejti ki a szavakat a száján, de a jó hangulatra csak rátetézett a hármasunk között kialakult párbeszéd.

-          Na, de komolyra fordítva a szót. Aki nem szeretne veszíteni, álljon be hozzánk cserének, úgy alakítom a dolgokat, hogy mindenkinek megfeleljen. –a pár megmaradt játékos, kiknek posztjukon már játszik mind a két csapatban ember, felemelt kézzel visszavonulót fújnak.

-          Mi inkább megyünk kondizni, hogy estére ne maradjon semmi megterhelő gyakorlat. –úgy látszik Carvalho a szó-szóló, ugyanis a többiek hatalmas mosollyal az arcukon követik a kissé megöregedett játékost.

-          Albiolt, ha lehet, ne engedjétek a második biciklihez, nem szeretném, ha a kedvencemet eltörné, akárcsak a súlyemelőt. –angyali mosollyal arcomon pillantok csapattársam felé, aki igazán felnőttesen reagál mondatomra. Kinyújtva a nyelvét, becsukja szemeit, majd gyerekesen felhúzza orrát.

-          Az Marcelo hibája volt, nem az enyém.

-          Hát persze barátom, persze. Mindig mindent könnyebb a kicsire fogni. –Puffancs tettetett sértődöttséggel áll előttem, majd hirtelen összeesve alvást szimulál.

-          Ha bárkivel, bármi történik, fogja Marcelora! –felkiáltásom következtében néger barátom szemei kipattannak, majd megfogva bokámat, kirántja alólam a biztosnak vélt támaszt.

(Tessa)

(Dappy Ft The Wanted-Bring It Home)

A rendőrök minden nyomot megvizsgáltak, majd a többiek kikérdezése és a jegyzőkönyv felvétele után, elhagyták a hangszerboltot. Hihetetlennek éreztem azt, hogy az életem fenekestül felfordult, már abban a percben, ahogy évekkel ezelőtt Lari becsengetett a Sevillában található házamba és megbeszéltünk mindent. Akkor találkoztam először Ronaldoval is, akivel az elején nagyon csúnyán bántam, hiszen csak az újságok, címlapok és interjúk alapján ítéltem meg őt, ami nem volt egy helyes döntés, hiszen ezalatt az álca alatt egy igenis érző ember lapult. Amint kezdtem egyre jobban megismerni, úgy kezdtem el egyre jobban beleszeretni ezt az embert, így pedig elkezdődött minden, ami miatt most itt vagyok. Viszont egyáltalán nem bántam meg semmit, hiszen ha akkor nem találkozok Ronaldoval, most nem lennék itt, lehet, hogy nem jöttem volna rá, hogy Larissa a nővérem, és lehet, hogy a barátaimat sem ismertem volna meg, persze az igazi barátaimra gondolok, nem pedig a Matías féle álszentekre.

Lassan összeszedtem magam, majd elindultam a pincében lévő alagsori stúdióból a raktárhelységek felé, ahol a többiek tartózkodtak. Nagyon reméltem, hogy nem utáltak meg, hiszen ha ők sem lesznek az életemben, nem tudom, hogy kire számíthatok majd.

-          Sziasztok. Zavarok? – amint beléptem az összes szempár rám szegeződött, és a beszélgetés abba maradt, azért is gondoltam, hogy lehet, hogy félbeszakítottam valamit.

-          Nem, gyere csak. Éppen rólad beszéltünk. – na, megmondtam, biztos most jön az a rész, hogy aranyosan megkérnek, hogy távozzak az életükből. – Szeretnénk neked segíteni, így megbeszéltük, hogy mi lesz a felállás, hogy megtaláljuk Catat is, de közben dolgozni is tudj az új lemezed munkálatain. Ugye most jött volna egy klipforgatás, amit mindenképpen célszerű lenne megtartani, viszont akkor végig jó pofát kéne vágnod, hiszen ha jól gondolom, nem szeretnéd, hogy a sajtó megtudja, hogy mi történt Cataval. Meg persze gondolom azt sem szeretnéd, hogy a férjed a lapokból értesüljön erről az egészről. – a könnyeim csak úgy csorogtak végig az arcomon, hiszen meghatódtam azon, hogy a fiúk mellettem állnak, és segítenek mindenben.

-          Először is nagyon szeretnék megköszönni nektek mindent, amit értem tesztek és tettetek. Másodszor pedig Catat mindenkép meg kell keresnünk. Tehát van pár ötletem, hogy hol lehet, szóval ha őt megtaláljuk remélem, hogy Cata is ugyanott lesz. A klipet pedig ha nem nagy kérés napoljuk el egy picit, mert Cata nélkül nem tudnék koncentrálni teljes mértékben. – Louis végig megértően figyelt és bólogatott bármit mondtam, amikor pedig arra céloztam, hogy megtalálhatjuk Matíast mindenkinek felcsillant a szeme. – Ami azt az őrültet illeti, itt Sevillában él a családja. Szerintem ott kéne először próbálkozni, a családja pedig lehet kinyomozhatná nekünk, hogy hol van a pici fiúk és persze Cata is. Ha pedig sikerül kiszednünk belőlük valamit értesítjük a rendőrséget ők pedig reméljük, hogy hatékonyan és gyorsan végzik majd a munkájukat. – próbáltam az előbbi hisztériámat lecsillapítani és hideg fejjel gondolkodni azzal pedig, hogy felhoztam a tervet, hogy keressük fel Matí szüleit a tettvágy óriási lett bennem, és most azonnal szeretem volna indulni.

-          Na, szerintem ne üljünk akkor itt tétlenül. Mi ketten Tessával itt Sevillában fogunk nyomozni, ti pedig menjetek vissza Madridba és ott próbáljatok meg kideríteni valamit, ha pedig valaki megtud bármit is, azonnal értesíti a másik csapatot. - a fiúk egy szót sem szóltak, amióta bejöttem és most is, csak egy bólintással válaszoltak, majd kimentek a helységből.

Szerencsére pontosan emlékeztem a címre, amit Matí megadott, így egyből oda tudtunk menni Louissal, közben pedig egyfolytában a telefonomat szorongattam, hogy hátha a fiúk, vagy a rendőrség felhív, hogy megtalálták a lányomat, azt az őrültet pedig rács mögé juttatták gyerekrablás vádjával. Persze ez nem történt meg, így csak arra tudtam, gondolni, hogy a szülei tudnak majd nekem segíteni, vagy csak egy támpontot adni, hogy hol is találhatom meg a spanyol őrültet.

A szülők szerencsére otthon voltak, és amikor elmeséltem nekik a fiúkról mindent, amit velem tett, először nem hittek nekem. Védték az ártatlan kisfiúkat, akiről már körülbelül hónapok óta nem is hallottak, hiszen nem is kereste őket Matías már egy ideje. Ennyit arról, hogy kéthetente meglátogatja őket, és jó családi állapotot ápolnak.

-          És mi lenne, ha megpróbálná felhívni őt? A filmekben láttam, hogy le lehet nyomozni, hogy honnan jött a hívás, és nem hiszem, hogy ez csak a filmekben létezik ez az eljárás. Aztán ha felveszi a rendőrség meg tudná állapítani, hogy hol vannak, és így megtalálnád Catat Tess. – Louis ötletére felcsillant a szemem és az eddig bent tartott könnyeim patakokban kezdtek el ismét lefolyni az arcomon. Hihetetlen, hogy eddig erre nem gondoltunk, viszont ha én próbáltam volna meg hívni akkor nem lett volna teljesen biztos, hogy felvette volna a telefont. Viszont az édesanyjának biztosan fel fogja venni a készüléket, és így remélhetőleg egy szempillantás alatt elárulja majd magát...

(Ronaldo)

(Mika - Happy Ending)

Mikor felkeltem körülbelül úgy éreztem magam, mintha egy hangfalakkal teli szobában lettem volna, ahol nyomatják a hangosabbnál hangosazz zenéket. A fejem majdnem szétment és semmi kedvem nem volt semmihez még csak ahhoz sem, hogy kinyissam a szemem és megnézzem, hogy mennyi az idő. Ma edzésünk van, de semmi életerőm nincs arra, hogy Mourunho tökéletes edzéstervét kövesem, viszont ha kihagyom az edzést azzal csak magamnak ártok, hisz akkor duplán pótolhatom a többiek által elvégzett feladatokat. A gondolatokból Lari hangja szakított ki, aki anélkül is tudatta velem, hogy hány óra, mielőtt ránézhettem volna az órára, hiszen azzal fenyegetőzött, hogy itt hagy engem is és Sergiot is, ha nem csipkedjük magunkat. Táskámat a vállamra akasztottam, majd a fotelban heverő ruhadarabokat kezdtem el magamra kapkodni. Természetesen féltem, hogy el fogok késni az edzésről, hiszen az is már megrovással jár, ha olyan kedvében találjuk a trénert viszont attól mg jobban féltem, hogy Lari valóban megfogja a kulcsait és itt hagy minket a pácban.

Szerencsére nem történt semmi gond, hiszen az edzésre is időben odaértünk, és még átöltözni is volt pár percünk, majd indulhattunk biciklizni, ami az első feladatunk volt. Szerettem tekerni hiszen ilyenkor az ember elengedheti a gondolatait, bár ez most elég rosszul ment nekem, hiszen Marelo felhozta feleségem nevét, amivel teljesen elterelte a figyelmemet a lazitásról, így kérdések sorozata keringett a fejemben. „Jól van-e? Cataval minden rendben van-e? Hiányzom-e neki? Ő gondol-e rám?” Lehetetlenszer gondoltam rá az elmúlt napokban, hiszen az újságíró által felmutatott kép még most is tisztán élt az emlékeimben.

Fél óra tekerés után néhány perc pihenő következett, én pedig ahelyett, hogy a többiekkel mentem volna ki hülyülni és passzolgatni a pályára, inkább az öltözőbe mentem, majd a telefonomat elővéve csak néztem a készüléket. Nem tudtam, hogy mi vitt engem az öltözőbe, de úgy éreztem, hogy fel kéne hívnom a feleségemet, vagy ha nem is hívom fel, de egy üzenetet mindenképen akartam írni.

-          Jesszusom, mit csináljak? Nem igaz, hogy Cristiano Ronaldo nem tudja, hogy mit tegyen. Fel kell hívnom és meg kell beszélnem vele egy időpontot, hogy beszéljünk. Igen ez lesz a legjobb, mert muszáj megbeszélnünk mindent, ami velünk történt. – a magamnak tartott lelkesítő beszéd hatására a telefonkönyvben kikerestem Tessa számát, majd csak néztem a számokra, amik egymás után sorakoztak. Egyszerűen nem tudtam megtenni, nem tudtam volna, hogy mit mondjak neki. – Gyerünk Ronaldo, akkor legalább egy üzenetet írj. – ha valaki hallott volna biztos azt hiszi, hogy teljesen zakkant vagyok. Megnyitottam az üzeneteket, majd egy néhány sorból álló szöveget pötyögtem be pillanatok alatt a telefonba, viszont elküldeni nem küldtem el csak hosszasan bámultam az előttem lévő szöveget.

-          Ronaldo! Ronaldo! – a folyosóról egy ismerős hang kezdett el beszűrődni és egyre hangosabban hallatszani. – Ronaldo! Remélem itt vagy haver, mert nem kereslek máshol az is biztos. Már így is a fél stadiont bejártam miattad. – nem akartam, hogy barátom meglássa, hogy mit csináltam, így a küldés gombra nyomva a táskámba rejtettem a telefonom.

-          Itt vagyok Marcelo. – felálltam majd amilyen gyorsan csak tudtam kimentem a folyosóra, hogy megkönnyítsem barátom dolgát.

-          Esküszöm nyomkövetőt fogok rád szereltetni. Folyton eltűnsz én meg csak kereshetlek. Mit csináltál te itt, mikor mindenki a pályán van? Lari is keresett már, mert nem tudja kinek a vérét szívni, én meg vagyok olyan kedves, hogy ezt az örömöt megosztom veled. – tudtam, hogy válaszolnom kell Marcelo kérdésére, hiszen ha hazudok neki úgy is én ütöm meg majd a bokám miatta, viszont a válaszadást szerettem volna minél jobban elhúzni, így egy másik kérdésre kezdtem el válaszolni.

-          Szerintem teljesen mindegy, hogy ott vagyok-e vagy nem, Lari téged szeret szívatni, nem engem. Ha nekem beszól, én visszaszólok és az nem teljesen lesz beszólás. – heves gesztikulációk mellett magyaráztam Marcelonak, miközben a pályára léptünk.

-          Gonosz vagy, ugyanolyan gonosz, mint Larissa. Titeket össze kéne kötni. Mind a ketten ki akartok készíteni! – barátom játszotta a megsértődöttet, kezeit mellkasa előtt szorosra fűzte, majd a hatás kedvéért még hátat is fordított nekem és a pályának is.

-          Lehet, hogy gonosz vagyok, de fogadd el Marcelo, hogy nálunk ez a szívatás a szeretet jele. – amint ez a mondat elhagyta a számat egy labda találta el a gyomorszájamat, aminek hatására egyből meggörnyedt a testem, majd a feladó után kezdtem el kutatni. – Larissa Morrison halál fia vagy! – nem sok kellett hozzá, hogy a földre rogyjak, de nem akartam megadni ezt az elégtételt Lari számára, így tűrtem, hogy a fájdalom enyhüljön, amit a gyomorszájamnál éreztem.

-          Te mondtad Ronaldo a szívatás a szeretet jele. ilyenkor van az, hogy kicsit késő már visszaszívni a komolytalanul kijelentett mondatokat... –