Chapter 20.

Sziasztok, megérkezett az új fejezet!:)

u.i: Oldalt elindult egy közvélemény-kutatás, amiben szavazhattok kedvencetekre.:) Dorcsy már kérte, így mozgósítottam magam.:D Ez az apró szavazás segít abban is, hogy megtudjuk hány embert érdekel, mennyien olvassátok a történetünket.!:)

Boldog Nyuszit Mindenkinek!:)

(Larissa)

(Taio Cruz - Break your heart [magyar])

Az a baj, hogy mostanában nem tudom palástolni érzéseimet. Jelen pillanatban minden látható az arcomon, ráadásul Cescy izmai is megfeszülnek. De igaza van. Mindenben igaza van, hiszen Sergio válogatott társa, így nem tűrhet mindent ő sem már. Nem volt szép, amit tettem, vagy nem tettem, de az a legrosszabb, hogy nem emlékszem semmire. Szarkazmussal teli kérdését ismét felteszi, azt hiszi, hogy nem hallottam elsőre.

-          Sergio előtt is ezt csinálod majd?! –valószínűleg azt hiheti, hogy nem fogtam fel agyilag rejtett felszólítását. Elhúzva számat, kicsit hevesen reagálok.

-          Kérdezem én. Van valami közöd az életemhez? Mielőtt még bárki megszólalna, ezt mindenkihez intézem! –mosolyogva tekintek le rá, de szívem belül vérzik. –Megsúgom, nincs! –morogva csúsznék le Cescy hátán, de drága barátom szorosabban fogja combomat. Megcsípve oldalát elérem, hogy lazítson testtartásán, majd leugorva hátáról, csalódottan lépek ki egyedül az ajtón. Egy férfias kéz simul vállamra, de elrántva magam, folytatom az utamat.

-          Figyelj, ne haragudj. Csak Fabregas nagyon jó barátom, és nem szeretném, ha bármi baja esne. Segítettem túljutni neki Carlan, én láttam a padlón. Én rángattam el az üveg mögül. Látom, hogy néz rád, és tudom, fontos vagy neki. –bűnbánó hangját meghallva rájövök, nagyon is igaza van. De még én sem tudom megmondani, hogy mit érzek Fabregas iránt. Arra még tisztán emlékszem, hogy szerelmet vallottam neki, de hogy utána mi történt, az már nem ugrik be.

-          Tudom jól. Kérlek, értsd meg az én oldalamat is. Romokban hever az életem, szükségem van rá. –könnyeimet nyeldesve próbálok magabiztos maradni. Rá kell jöjjek, én mindenkit csak bántok ilyen téren. Gyorsítva tempómon, Villa lemarad, így utat engedhetek nyomorom kimutatásának. Fabre lenne a legutolsó, akit valaha is meg akarnék bántani. Változtatnom kell az életmódomon, de nem tudom, hogyan tehetném meg igazán. Ismerős kéz kulcsolja át ujjainkat, mire arrébb lépve, bűntudatosan nézek barátom szemeibe. Látom a fájdalmat megcsillanni arcán. Átkarolva derekát, utat engedek érzéseimnek. Szinkronban lépünk, többen végigmérik párosunkat. „Lehet nem Madrid belvárosában kéne ölelkeznem vele.” Váll rántva ülök le a legelső kávézóhoz, Valdesről lekapva napszemüvegét, elrejtem magam a kíváncsi tekintetek elől.

-          Hé, nekem is szükségem van rá! –kisfiús, duzzogó fejét meglátva, kacagva veszem magam elé az itallapot.

-          El kéne menni este bulizni, nem gondoljátok? –Afellay kérdésén agyalva, kérek magamnak egy Machiatot.

-          Nekem egy életre elegem van ezekből az „igyuk le magunkat, és jobb lesz” összejövetelekből. –elhúzva számat, gyomrom kavarogni kezd. Szerettem az alkoholt, és bírta is a szervezetem. Fogalmam sincs mi ütött ki annyira.

-          Én mennék. –barátomra pillantva, szájtátva nézem magabiztos arcmimikáját. Gáz, ha azt mondom, hogy ebbe a srácba szerettem bele? Kacsintása után, valaki szemem előtt kezd el hadonászni. A kapus lekapja rólam pilóta szemüvegét, majd büszke fejjel ül tovább a napsütötte városban. Gyors pillázás után sikeresen felfogom, hogy mi zajlik körülöttem. Daniel két asztallal arrébb, mustráló tekintettel engem figyel, majd telefonjára mutatva, felém bök.

-          Rendben. Bár én akkor most lelépek, mert kéne valami tűrhető ruha is. Egyébként hova akartok menni? –kérdésemet a srácoknak intézem, mégsem tudom elszakítani tekintetemet David öccsétől. Őt látom benne, és ez most felkavar. Mind az emlékek, mind az érzések. Készülékem megcsörren, de látva az apró borítékot, szívem erős dobogása csillapodni látszik. „Szép volt az asztaltáncod, remélem, láthatom még.” Zavarodott tekintettel pillantok körbe az apró terasz részen, de Dan már nincs a közelünkben.

-          A Rosa Negra-ba, tehát csípd ki magad, mert megtáncoltatlak. –Valdes végigsimít kopasz fején, majd hasát fogva hajol előre. –Most szólok, jól nyomom. –szemüvegét felemelve rám kacsint, mire Fabre mellettem csak megforgatja a szemét.

-          Oké, de ha meghátrálsz, berángatlak a táncparkett közepére. –viszonzom kedves gesztusát, majd felállva az asztalról, körbe nézek apró társaságunkon. –Valakinek esetleg van kedve elkísérni? –jelzésképpen, mosolyogva nyújtom kezem Cescy felé. Belecsúsztatva kezét tenyerembe, intés után távozunk.

(Jennifer Lopez ft. Lil Wayne - I'm into you [magyar])

 Betérve az első üzletbe, az eladó hölgyeknek eláll a lélegzetük. Miért nincsenek a női butikokban inkább férfiak?! Elméletemen, - miszerint majd pont ők fognak ruhát ajánlani, akik csak benyúlnak a szekrénybe, és ami a kezükbe akad, azt veszik fel,- hatalmasat nevetek. Jó, vannak olyanok, akiknek a vérükben van a divat, de nem hiszem, hogy azok a nők iránt érdeklődnének.

-          Segítesz ruhát keresni? Tudod mennyire szeretek vásárolni. –rossz szájízzel indulok útnak, soha nem voltam az a tipikus ’órákat el shoppingolok’ lány. Természetesen azért a nőies ruhákat egyáltalán nem vetem meg.  Szebbnél-szebb darabok akadnak a kezeim közé, de valahogy egyik sem nyeri el a tetszésemet. Érdeklődve pillantok Cescy felé, majd kacagva figyelem meg, ahogy szakértői fejjel néz körbe a helységen. - Drágám, erre vannak a női ruhák. –rám emelve értetlen tekintetét, próbálom visszatartani legalább egy percre a nevetésemet.

-          Most ezt úgy mondod, mintha én nem tudnám. –morogva indul el felém, majd csillogó szemekkel akaszt le a fogasról egy meseszép kék árnyalatos ruhát. Elégedetten veszem fel vele a szemkontaktust, majd közelebb lépve hozzá, megcsodálom az általa választott darabot. Sötét és türkizkékben pompázik, mellrésznél kicsit kivágott, és pántnélküli. Apró virágok, és gyöngyök díszítik az egész ruhát. Mell rész alatt pedig csipkével emeli ki a viselő karcsúságát. Deréktól lefelé, egészen combközépig tüllel van borítva, az alsó szoknya rész világos, még a felső sötét színben virít. Mindig is imádtam az árnyalatos dolgokat, így kezembe kapva, rögtön a cipők felé veszem az irányt. –Hé, nem próbálod fel? –elkapva derekamat megpördít tengelyem körül. Tekintetünk összekapcsolódik, szemei ajkaimat pásztázzák. Hatalmas nyelés után, cserfes kifejezéssel rázom meg a fejem, és indulok el az előbb kiszabott utamra.

-          Hölgyem, ne haragudjon, de ehhez a ruhához tudok egy nagyon is passzoló lábbelit. –na, kellett itt nekem emlegetni a meleg stylistokat. Persze nincs semmiféle előítéletem, csak az előbbi gondolatmenetem kicsit megkavart.

-          Megköszönném, ha segítene. –aranyos mosolyomat felvéve, a férfi után indulok. Feltűnően végigméri boci szemű barátomat, mire fuldoklással próbálom elnyomni kacagásomat.

-          Önnek is tudok egy-két jó dolgot javasolni. –Fabre feltartott kézzel hátrál két lépést. Ha nem tudnám, hogy a spanyol középpályás nagyon is a nőket részesíti előnyben, még féltékeny is lennék.

-          Én azt hiszem, megvárlak az eladó lányok közelében. –zavart mosollyal kezd lépkedni, de nem meri szem elől veszíteni a segítőkész embert.

-          Egyébként sem az esetem. –morogva ejti ki száján a szavait, mire nálam végleg elszakad a cérna. Hangos nevetés rázza meg a boltot, könnyeim pedig kicsordulnak. Hasam fájdalmasan húzódik össze, de Fabre tekintetéért már megérte az egész. Lássuk be, vonzó férfivel léptem be azt ajtón. –Alejandro vagyok. –meglátva udvarias jelenetét, megpróbálom regulázni kitöréseimet.

-          Larissa Morrison. –kacagásom mostanra már csak fülig érő vigyorrá csökkent. Szerintem ez egy ilyen nap lesz, de egyáltalán nem bánom. Régen volt már jó kedvem.

-       -   Tudom. –segélykérően nézek barátomra, ugyanis egy függöny mögé kéne belépnem Alejandroval. Nem mintha erényeimet kéne tőle féltenem, de akkor is. Lehet sorozatgyilkos, és végez velem, hogy Fabret megkaparintsa. Nem tudom, mi van velem, de egyre lehetetlenebb dolgok jutnak az eszembe. Követve a férfit, megpillantok egy mesébe illő lábbelit.  A ruhához illő színben pompázik, sarka és a lábfején található virág Swarovski kövekkel van kirakva. Mosolyogva kapom kezembe, majd méretemnek megfelelő után kutatva, elindulok a pénztár felé. Fabre összeroskadva ül a kanapén, és hallgatja a lányok üres fecsegését.

-          Fizetni szeretnék. –zavartan kapják rám a tekintetüket, majd egyszerre felpattanva, a pult mögé lépnek. Odaadva a megfelelő összeget, karon ragadom a spanyol srácot, és kirángatom a boltból.
(Adam Lambert - Mad world [magyar])

-          Megmentettél a mesterséges haláltól. Istenem, öt perc alatt képesek voltak leszívni az agyamat. –nyafogva rángatja magát az úton, mint valami agyilag rokkant ember, de tekintve bájos pofijára, minden rossz gondolatomat elhessegetem. Elejtve a szatyrokat, remegő kézzel próbálom meg összeszedni a szétszóródott holmit. –Rosszul vagy? –kiszáradt szájjal ülök le a földre.

-          Biztos megártott a nap. –viccesre véve a figurát, igazából eléggé megrémített most ez a kis közjáték.

-          Gyere, menjünk vissza a hotelbe, este kilenckor indulunk a bárba. –karom alá nyúlva felemel, majd derekam segítségével megtámaszt. Akárcsak este, úgy indulunk most is hazafelé.

Agyam szüntelenül zakatol, nem érti a miérteket. Mi történhetett, hogy most csak úgy rám jött ez a szorító érzés? Ilyet még soha nem tapasztaltam. Orromból vékony csíkban indul el a vér, fejem lüktető érzéssel késztet nyögésre. Fabregas ijedt tekintettel mér végig, de én már ehhez hozzászoktam. Lesokkolt barátom zsebébe nyúlva, előveszek egy papír zsebkendőt, majd a közeli sikátorba berántva, nekidöntöm fejem a téglaépületnek. A fájdalom nem akar szűnni, ahogy a vérzés sem akar elállni, így lecsúszva a fal mentén, felhúzott térddel ülök a hűvösebb kövön. Egy a szerencse, most nem süt ide a nap. Cescy lefagyva áll, és nézi beesett arcomat. Agyában kattannak a dolgok, nem tudja érzéseit jelen pillanatban hova tenni. Minden kiül arcára. Bánatos szemeibe nézve, könnyeim kicsordulnak. Több órának tűnik az a pár perc, amire összekapcsolódik tekintetünk, de az a fájdalom, amit most látok, örökre megmarad emlékezetemben. Sajnos a rák örökletes, és édesapám abban halt meg. Lehet nekem is ez a sorsom…

(Tessa)

(Avery - Go screw yourself)

Hihetetlen érzés volt a srácokkal énekelni, ráadásul nagyon örültem annak is, hogy az első szám után megkértek, hogy énekeljek velük még, mert nagy rajongóim, amin persze meglepődtem, hisz ők maguk is fantasztikus zenészek és nem hittem volna, hogy ilyen érzést váltok ki bennük. A mini koncert után az emberek bőségesen adakoztak a csapatnak, amit jó volt látni, hisz nagyon jók voltak és megérdemelték a nekik kijáró jutalmat. Sokat beszélgettem velük, és amint kiderült a csapatuk nemrég alakult és ez volt az első fellépésük, amikor megmutatták az embereknek, hogy mit is tudnak, és mivel nagyon szimpatikusnak találtam őket persze egyből felajánlottam a segítségem, és megbeszéltük, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot, hogy akkor és ott tudjak nekik segíteni, ahol tudok. Azon viszont nagyon meglepődtem, hogy Matías még nem fedezte fel, hogy úgymond eltűntem és nem indult a keresésemre, de még csak nem is hívott, hogy merre vagyok pedig azért már egy jó három órája leléptem otthonról. Elővéve telefonomat döbbent ábrázattal álltam a készülék előtt, ugyanis húsz üzenet és az ehhez párosuló húsz nem fogadott hívás fogadott, és meg sem kellett nyitnom az üzeneteket, hogy tudjam, hogy kitől jöttek. Automatikusan tárcsáztam már Matías számmát, hisz tudtam, hogy úgyis ő keresett és a munkáját félti. Na jó nem biztos, hogy nem a munkája miatt aggódik, hanem miattam, viszont ha azt nézzük akkor én nagyon is a munkájának számítok, hisz az a dolga, hogy figyeljen rám a nap 24 órájában. Gondolataim áradatából egy dühös férfihang ránt vissza a valóságba, egy nem túl kellemes üdvözléssel.

-          Te mégis, hogy gondoltad ezt, hogy lelépsz egy szó nélkül és még a telefont sem veszed fel? És hová mentél egyáltalán? – dokim ideges hangján csak nevetni tudok, de pár másodperc után belegondoltam, hogy milyen érzések kavaroghatnak benne, így komolyabb hangnemre váltottam.

-          Te főztél és én pedig unatkoztam, így eljöttem a parkba sétálni. Gyönyörű az idő és nem akartam a házban punnyadni. Egyedül jöttem, de nyugodj meg teljesen jól  vagyok, és már sétálok is hazafelé. Képzeld a parkban volt egy tök jó banda és... – természetesen az egész sztorit elmeséltem Matíasnak töviről-hegyire úgy, hogy néha még azt is mondtam, hogy mikor vettem levegőt. Sokan mondják azt, hogy nagyon sokat tudok beszélni, de én ezzel csak akkor tudok igazán szembesülni, amikor valaki olyan személy mondja, akinek a véleményére adok is, és szerencsére Matías abba a kategóriába tartozik, aki nem szól csak hallgat és néha egy igent és nemet válaszol, vagy csak bólogat mindenre, mint egy bólogatós kutya az autók hátulján, tehát neki akármennyit beszélgethet ő mindig meghallgat.

-          Na jó már 20 perce beszélünk és még mindig nem értél haza, hol mászkálsz már? – az aggódás már kezdett az idegeimre menni ezért köszönés nélkül bontottam a beszélgetést, majd csendben sétáltam tovább a hosszú úton.

Nagyjából öt percre voltam akkor, amikor Matí hívott és már elképzeltem azt is, hogy hogyan forrongott, amiért csak úgy rácsaptam a telefont. Abba pedig már bele se mertem gondolni, hogy mit fog szólni ahhoz, ha elmondom neki, hogy milyen ötletem támadt estére. Nagyon régen éreztem már magam jól és a hazafelé látott bandába verődött fiatalokat látva rájöttem, hogy még én is elég fiatal vagyok, és nekem is kijár a szórakozás. belépve az ajtón nem meglepő módon dokim várt karba tett kézzel, nem szólt semmit csak elővette a szigorú nézésért és várta, hogy elkezdjek magyarázkodni, amire várhatott is, ugyanis nem terveztem, hogy kifogásokat keresek vagy ehhez hasonlók.

-          Nem szeretnél semmit mondani, de tényleg semmit? – ideges feje láttán nevettem majd a konyha felé véve az irányt megnéztem magamnak azt a híres ebédet. Nagyon megtetszett a menüsor így egy tányér elővétele után rögtön nekikezdtem az evésnek. Szerencsésnek mondhattam magam, mert olyan alkatom van, hogy bármennyit is ehetek sohasem rakódik le egy deka felesleg sem, így nem is aggódtam a kilók miatt és nyugodtam ettem. Matías velem szemben ült és még mindig csak nézett és próbált a szemével szuggerálni.

-          Na jó, mit vársz tőlem mit mondjak? Elmentem, nagyon jól érzetem magam, új embereket ismertem meg, találkoztam a rajongóimmal, és végezetül pedig arra kell hazajönnöm, hogy tizenkilenc évesen nem lehetek egyedül 3 órát?! Tudom, hogy most volt egy balesetem, és elvesztettem a kisbabámat, és mindezek tetejében még a férjem is elhagyott, de meg kell tanulnom felnőni és továbblépni, mert ez így nem megy és örülnék, ha nem hátráltatnál, hanem segítenél ebben, mert ez a dolgod és ezért vagy itt, hogy támogass. Tehát most szedd magad és öltözz fel, mert elmegyünk itthonról. – jól esett kicsit kiadni magamból, ami nyomta a szívemet és csak reméltem, hogy az este elmenős ötletem jó irányba fog elmenni.

-          Hova öltözzek, és miért? Mit forgatsz a fejedben? – nemlegesen ráztam a fejem annak jeléül, hogy nem mondok neki semmit, és nagy hallgatás közepette mentem fel a lépcsőn egyenesen a szobám felé.

Ugyan elküldtem Matíast öltözni, de nagyon jól esett egy forró fürdő gondolata, így ezt nem hagyhattam ki. Megtöltöttem forró vízzel a kádat majd belehuppanva csak áztattam magam a habok között, viszont sajnos nem érezhettem túl sokáig jól magam a vízben, mert egy olyan tizenöt percen belül a dokim már dörömbölt is az ajtón, és ma már egyszer felhúztam így nem akartam még egyszer az őrületbe kergetni. Egy törölközőt magamra tekerve lépdeltem a gardróbom felé, hogy egy igazán dögös összeállítás után kutassak, azt viszont észre sem vettem, hogy a szobában nem vagyok egyedül.

-          Nem azért, de szeretnék én is nyugisan felöltözni, és rád is rád férne egy átöltözés, mert nem éppen alkalomhoz illően válogattad össze a ruháidat. Vegyél fel egy farmert, egy fehér inget és esetleg egy fekete mellényt és nagyon király leszel. Én is megpróbálok sietni bár nekem még a hajam és a sminkem is hátra van, meg persze a felöltözés. Szóval egy olyan húsz perc múlva találkozunk a földszinten. – nem szívesen szóltam le Matías melegítős összeállítását, de nem éppen egy szórakozóhelyhez illően volt felöltözve. Igen, jól mondtam szórakozóhely. Úgy gondolom, hogy ideje egy kicsit kimozdulnom és nem csak itthon ülnöm és dalszövegeket írogatnom.

Amint beléptem a gardróbomba megpillantottam egy fehér színű fekete masnival átkötött ruhát és egyből tudtam, hogy azt kell felvennem, és így már csak a hozzá illő kiegészítőket kellett összeválogatnom, ami egy fekete magas sarkúból, egy ezüst nyakláncból és gyűrűből, plusz a hozzá megfelelően illő fekete bőrdzsekiből állt. Miután felvettem az ruhákat, már csak a hajammal és a sminkemmel kellett törődnöm, amit nem vertem nagydobra. Hajamat csak egyszerűen kiengedtem és hagytam, hogy a természetes hullámosság díszítse, a sminkem pedig csak egy kis szempillaspirálból és szájfényből állt. Telefonomat és az irataimat egy fekete táskába rejtettem, majd az órára nézve büszke voltam magamra, hogy még csak tíz perc késést nyugtázhattam el magamnak. A földszintre érve Matías már ott állt teljesen abban a szerkóban, amint leírtam neki szóban. Persze egy percig biztos elidőzött rajtam a szeme, de nem sokat törődtem ezzel, hisz jól esett legalább egy ilyen baráti megbámulás.

-          Na, csorgatod még a nyálad, vagy elindulunk még ma? – kinyitottam az ajtót és már sétáltam is kifelé, mikor félúton kapcsolt és ő is jött utánam.

-          Itt vagyok, de hová is megyünk tulajdonképpen? Mert nem mondtál semmit csak azt, hogy öltözzek felé és kész. Szóval valahová meghívtak? Vagy nem ízlett a kajám és egy étterembe akarsz menni enni? – körülbelül mindent felsorolt, amit csak lehetett csak azt nem találta el, amire én gondoltam.

-          Igazából valami szórakozóhelyre megyünk. Nem tudom még hova csak bulizni akarok egy kicsit és jól érezni magam. Mikor a parkból mentem haza akkor láttam egy csomó fiatalt, akik együtt mentek és dumáltak és ittak és na ehhez hasonlók, és rájöttem, hogy akárhogy is egy anya vagyok és feleség tizenkilenc éves vagyok és nem éltem  még eleget. – komolyan kimondva minden szót egy kisebb pub előtt álltam meg, majd szó nélkül mentem be. Persze Matías úgy követett mintha az árnyékom lenne.

-          Szóval akkor ez volt az a nagy terv. Eljössz bulizni és ennyi. Azért szólhattál volna, na mindegy. Mit iszol? Kóla? – szemöldökömet felhúzva fordultam felé, majd nevetés után kikértem két vodkát. – Ez most komoly? – megismételve az én arckifejezésemet fordult felém a dokim majd gondoltam válaszolok az előbbi kérdésére.

-          Igen komoly. Lazulni akarok úgyhogy készülj fel. – igazából sohasem voltam z a nagy ivós fajta, mármint ittam én is a bulikba, de tudtam, hogy hol van az a határ, ahol már nem szabad többet innom. Régen az akadémián, amikor kilógtunk a bulikba általában mindig én voltam az a személy, aki megőrizve józanságát időben hívta a taxikat az embereknek és támogattam azokat, akik már nem teljesen tudták az alkohol miatt, hogy mit is csinálnak. Persze Lari nem ilyen volt neki csak a taxi részt kellett intéznem, mert a részeg üzeneteket szerette volna elkerülni, így mindig van nekem adta ide a telefonját, vagy egyáltalán nem is vitt magával a bulikba.

(Sean Paul- She Doesn't Mind)

A gondolatok közben észre sem vettem, hogy már minimum az ötödik vodkát gyűröm le és lassanként kezdtem érezni, hogy az alkohol irányítása alá kerül az agyam. Nem voltam hozzászokva a piához így elég gyorsan és elég kis adag is képes volt a padlóra küldeni, ez az öt vodka pedig meg is tette a hatását. A táncparkett közepére cipelve Matíast a zene pedig magától mozdította meg a csípőmet. Nem tudtam már irányítani a gondolataimat és már a tetteimet sem. Matías keze csípőm köré fonódott én pedig már nem tudtam neki ellenállni. Hozzásimulva ringattam a csípőmet a zene ütemére és nem foglalkoztam azzal, hogy mindenki minket néz. A szám végén már ismét a pultot támasztottunk és a következő kört kértük ki. Matít annyira nem csapta meg az ital, mint engem és már ettől a kis mennyiségtől is a padlón voltam ő pedig úgy viselkedett, mint én körülbelül három vodka után. Vagy éjfélig folytattuk az ivás és a tánc végeszakadatlan kettősét, majd dokim látva, hogy nem bírom már tovább inkább a hazaút mellett döntött.