Chapter 19.

Sziasztok. Megérkezett az új fejezet, jó olvasást.:)

(Larissa)

(Kesha - Tik tok [magyar])

Érdekes, hogy minden újság felnagyítja a játékosok stílusát. Messit kifejezetten visszahúzódónak írják le, mégis számomra ez a tulajdonsága nem éppen kézenfekvő. Nyíltságával már beszélgetésünk elején meglepett, de erre a kérdésre igazából nem számítottam. Ajkamat vékony vonallá préselem, szívem tempója óvva int a válaszadástól. Nem akarok pont ma reggel ezen agyalni, nem akarok a jövőmre gondolni, hiszen nem tudhatom, mit hoz számomra az élet.

-          Nem szeretnél eligazolni? – többször vetettem már fel magamban ezt a dolgot, de soha nem sikerült dűlőre jutnom. Ez a csapat az életem, de úgy érzem, ideje továbblépnem.

-          Bele a közepébe. Egyébként köztünk maradjon, de rengeteget agyaltam ezen. Tekintve bokám állapotára, nem hiszem, hogy most bárkinek is kellenék. –Fabre karjai megfeszülnek, izmai még a szürke póló alatt is tisztán láthatóak.

-          Csak érdeklődök. Igazából fantasztikus játékosnak tartalak, és tényleg nagyon emberi volt az, amit a klasszikuson tettél. Más már régen sírt és fetrengett volna, te mégis felálltál, és kiugráltál. Sok embernek lehetnél a példaképe. –apró mosoly játszik ajkaimon, de hallva mondatait, mégis fájdalmat érzek szívem környékén. Mi van akkor, ha mégse tudok már többet életemnek élni?

-          Elismerés számomra, hogy egy akkora játékos dicsér ilyen szavakkal, mint te! –a két jó madár pont visszaérkezik mondatomra, mire kacagva lépnek be.

-          Ej Larissa, ez enyhén volt csak lenéző. –megcsóválva fejem beletörődve veszem el a nekem szánt ruhadarabokat. Jobban megnézve a cuccokat, hangos kacagásban török ki. Úgy látszik, ez egy ilyen nap lesz.

-          Ez mégis micsoda? –felemelve a ’Jack Daniels’ pólót, várom épkézláb magyarázatukat, amit két nevetőgörcs között próbálnak összehozni.

-          Ez, kérem szépen egy célzás. Ne engem okolj, Victor ötlete volt! –Villa felemelt kezekkel próbálja menteni a menthetőt, mire csak felpattanok, és a háló felé lépkedek.

-          Cesc ne segítsen? Hidd el, tud öltöztetni. –sejtettem, hogy perverzek az emberek. Na de ennyire?!

-          Saját tapasztalat, vagy a féltékenység beszél belőled? –Villa megpaskolja a kapus vállát, majd bőszen bólogatni kezd.

-          Hidd el kislány, ő aztán tudja mire képes spanyol barátunk. –levetődve a kanapéra éppen elkerüli barátja csapását, majd elterülve pislog ki a fejéből.

Belépve a helyiségbe, Cescy ismerős illata csapja meg az orromat. Mosolyom az imént történt jelenet miatt levakarhatatlan, nem gondoltam volna igazából, hogy ilyen rendesek lesznek velem a srácok. Mégis a Real Madrid csapatát erősítem. Legalábbis még mindenki ebben a hitben él. Emlékszem, első nap mikor beléptem a Bernabeuba, körülbelül már a megszokott módon üdvözölt mindenki. Senki nem nézte volna ki belőlem azt, hogy igenis otthonosan mozgok a hatalmas füves területen, de elég rendesen koppant az álluk. Már első találkozásunknál meg volt az a bizonyos szikra köztem, és Sergio között, de úgy tűnik az élet nem egymásnak szánt minket. Azért érdekesen hatott az a bizonyos első éjszaka. Rengeteget ittam, mégis nagyjából mindenre emlékeztem, ellentétben a Cescyvel való perceimben. Spanyol barátom pillantása teljesen megváltozott azóta, mióta egymás mellett ébredtünk félreérthetetlen pozicíóban. Tekintete többször elidőzik rajtam, karjai pedig birtoklóan ölelnek át. Arról nem is beszélve, hogy érintéseimre reagál teste is. Megrémiszt a tudat, miszerint el fogom veszíteni legjobb barátomat, viszont egyáltalán nem bántam meg az esetleges időtöltést. Nem szép dolog, hogy pont két válogatottbeli csapattársat szúrtam ki magamnak, de szívemet nem tudom befolyásolni. Abban viszont biztos vagyok, józanul nem tudnék ilyesmit megtenni, mert tekintetem előtt folyton Ramos arcát látom. A bűntudat ismerősen üdvözöl, az utóbbi időben párszor érezhettem már ezt a fajta törődést. Nem értem a miérteket, de valószínűleg ezt is át kell élnem ahhoz, hogy végleg felnőhessek. Az-az ember, aki mások nézeteit tartja szemei előtt, soha nem lehet boldog. Muszáj tennem ez ellen, hiszen lelki szemetessé váltam az emberek körében. Bárkinek bármi baja, problémája volt hozzám fordult, tekintve arra, hogy én mindent meg tudok oldani. De ez nem igaz! Nekem is van életem, van családom, vannak barátaim, és ami a legfontosabb ebben a pillanatban, rengeteg problémával küszködöm. Segítségre van szükségem, de nem találtam meg azt a támaszt, akiben annyira bízhatnék, hogy a lelkemet is a kezébe adnám. Eddig a pillanatig, ugyanis Cescy közelít ahhoz az állapothoz, hogy bizalmas körömbe fogadjam. Régóta megvan köztünk ez a kapcsolat, de talán most teljesedett ki igazán. Viszont arra a kérdésre, hogy mit érzek iránta, még mindig nem tudom a pontos választ. Talán szerelemnek nevezném, de ez több annál. Szeretek vele lenni, szívem békére lel, ha a karjai között tart. Az állandó mosoly pedig már csak mellékes a mi barátságunkban. A leglehetetlenebb helyzetben is képes egy apró vigyort csalni arcomra, amihez az utóbbi időben nem nagyon voltam hozzászokva. De örülök, ha velem van, mert ha egy percre is, de elfelejthetem a gondjaimat, és rendes emberként élhetem mindennapjaimat, egy-két kamerát leszámítva. Biztos vagyok abban, hogy ő lesz az a személy, aki a legrosszabb pillanataimban sem fog elhagyni. Viszont én is így fogok hozzá állni? Vagy megfutamodok úgy, ahogy eddig is tettem? Fogalmam sincs. Nem voltam az a tipikus menekülős ember, de sok minden közbejött, és megváltoztatta erős személyiségemet. Makacsságomat a legtöbb ember már a szememre hányta, de úgy éreztem, erősen kell küzdenem ahhoz, hogy megállhassam a helyemet. Sokan azzal példálóznak, hogy az igazi focisták az utcákról származnak, és azért sikerült befutó, tehetséges karriert kiépíteniük, mert a pálya számukra egy mentsvár volt kegyetlen és szegény életükben. Rengetegen vágták a fejemhez azt, hogy úri gyerek vagyok, aki nincs tisztában a futball szépségeivel. Mindenki azt hiszi, hogy mindent kézhez kaptam, és semmiért nem kellett küzdenem. De valójában ez nem igaz, hiszen mindenért háromszor annyit dolgoztam, mint a velem egykorú fiúk. Meg kellett állnom a helyem, és édesapámra sem akartam szégyent hozni. Az nem az én reszortom.

(Glee - True Colors)

Viszont ott van a másik véglet, Cristiano. Régen rengeteget beszélgettem vele, és talán akkor tudtam igazán átértékelni magamban az ő személyiségét. Minden csak látszat, és ezt sok mindenkivel szemben tudom tartani. Hiszen a portugálnak sem pottyant minden az ölébe, voltak olyan napok, amikor minden szabad percét egy labda társaságában töltötte. Igaz barátai nem nagyon akadtak, de tekintve arra, hogy nyurga gyerek volt, még a próbálkozásait is sokan lenézték. És mégis hova jutott?! Ő a világ egyik legjobb játékosa, ugyanis mert nagyot álmodni. Segíteni akart szüleinek, és meg akarta könnyíteni testvérei életét. Igazi tehetségnek számított már kiskorában is, így hála annak, hogy minden követ megmozgattak, bekerült egy igazán jó klubba. Fájdalmas élete megnehezítette gyerekkorát, hamar fel kellett nőnie. Ezzel szemben külsősként az emberek csak azt látják, hogy néha egy-két megmozdulásából süt az önzőség. De a csinos pofi mögött nagyon is érző lélek lakozik. Tudom jól, mert ismerem. Tisztán emlékszem tekintetére, amikor édesapja halálát mesélte. Azt a fájdalmat senki szemében nem véltem még felfedezni. Egy válogatott edzőmérkőzésen érte a hír, ráadásul az egyik bizalmasának kellett közölnie vele. Mérges volt, mégis a csapatával maradt. A futball ilyenkor sok mindenre gyógyír. Segít megnyugodni, és segít továbblépni. Megkönnyíti az életet. Ezért is sértő számomra az, amikor lekiabálnak azért, mert pályára akarok lépni ilyen bokával. Szükségem van a támaszra, amit csak a labda, és a pálya nyújthat nekem. Azt hiszem, stílusunk nagyon is hasonlít, több közös van bennünk, mint ahogy azt az elején hittük volna. Megértem, hiszen fél megmutatni valódi arcát. Többen leköpnék az utcán, ezért is retteg attól, hogy megégetheti magát, ha mindenki megismerné azt a Ronaldot, akit annak idején nekem bemutatott. Kapcsolatunk talán akkor érte el az igazbarátság szintjét, és ezt egyáltalán nem bánom. Nem tudtam őt megérteni, de segített nekem.  Tessa mellett pedig megtalálta azt a boldogságot, amire mindig is vágyott. Emlékszem tisztán a szavaira, miszerint ő nem egy modellt, vagy egy pénzéhes lányt szeretne megismerni, hanem egy olyan személyt, aki nem a hírnevét akarja megszerezni. Ronaldoval szembeni tudatlanságom viszont egyre jobban aggaszt. Egy ideje már nem láttam, sőt hallani sem hallottam róla. Bár biztos minden idejét a babával tölti. Milyen érdekes, hogy álmai közé a családját is be tudta sorolni, ellentétben velem. „Fel kell hívnom, ha lesz pár szabad percem.”

Gondolataim kissé elkalandoztak, így az öltözéssel még sehogy sem állok. A hetes játékos nadrágja majdnem jó rám, kicsit lötyög, de az sose baj. Felkapva fekete cipőjét, fej rázva találom meg a ruhámat széttépett állapotban.  „Tuti nem sakkoztunk.” Képzeletben sikeresen vállon veregetem magam. Nevetve lépek ki a rám várakozó emberekhez. A kapus elégedett és büszke tekintettel méri végig szerelésemet.

-          A nadrágot és a cipőt visszajuttatom, de a pólót megtartom. Legalább ennek segítségével emlékezzek egy kicsit a tegnapra. –vigyorom szélesedik, majd Fabregasra pillantva, felveszem vele a szemkontaktust.

-          Szolgáltatásokat vállalsz? –Valdes csábító tekintettel mér végig, de ő sem tudja magában tartani feltörni készülő nevetését.

-          Dúl benned a tesztoszteron, előre sajnálom a feleségedet. Úgy érzem a nyúl effektus életbe fog lépni. –ártatlan arccal nézek rá, Fabretól eltanult boci szemeket alkalmazva, hátrálni kezdek. A kapus ragadozókat megszégyenítő módon méri fel a terepet, majd elrugaszkodva felém veti magát. Sikítva próbálok menekülési útvonalat találni, ami kimerül Fabre karjaiban. Beállva háta mögé, kacagva söpröm el szememből hajamat, majd átvágva a nappalin, egyenesen az ajtó felé ugranék. Nem számolok azzal, hogy kinyílik, és egy számomra még idegen gyerek kezében kötök ki.

-          Látod Afellay, nem csak a világ hever a lábaid előtt, hanem most már a nők is. Esküszöm, kezdek féltékeny lenni. –úgy látszik ebben a csapatban Valdes tölti be a mókamester szerepét.

-          Nyugalom, nem veszem el tőled az élettársadat. –kimászva a holland kezéből, nevetve húzom feljebb kölcsönkapott nadrágomat. –Egyébként kedves és hőn szeretett Victorunk, nincs egy hajgumid, esetleg egy hajpántod? –angyali tekintettel pillantok újdonsült barátomra. Karjaimat hátam mögött összekulcsolom, majd kislányokat megszégyenítve állok a kopasz férfi előtt. Cesc a háttérben felkacag, még Messi elégedetten tekint végig vitázó párosunkon.

-          Úgy látszik, senki nem tud neked semmilyen gumit adni. –perverz tekintetét elnézve, megforgatom a szemem, majd az újabb támadás elől ismét Fabre karjai közé rohanok. Felugorva hátára, azonnal megfogja combjaimat. Előre mutatva felkiáltok, mire mosolyogva indulunk el a kávézó felé. - Két szerelmes páááár, mindig együtt jááár, egymás hátán esznek… - morgó fejjel fordulok a híres neves kapus felé, mire Villa csak fejbe kólintva barátját, egy mondatot intéz felém, ami következtében szívem hatalmasat dobban…

(Ronaldo)

(Boys Like Girls - Hero/Heroine)

Az üzenetrögzítő lehallgatása után teljes megdöbbentségben álltam a hotelszoba közepén. Hidegzuhanyként értek feleségem szavai, hisz sohasem hallottam még őt így beszélni, sőt mondhatnám azt is, hogy ez a fajta beszéd teljesen távol állt tőle, legalábbis eddig azt hittem, hogy így van. Zsebembe csúsztatva a telefonom még mindig az előbb hallott mondatokat ismételgettem a fejemben, majd néhány szót hangosan kimondva próbáltam tudatosítani magamban a jelentőségét, majd néhány perc múlva teljesen felfogtam, hogy komolyan gondolta azt, amit mondott. Az üzenet néhány része kicsit jobban felkavart, mint az gondoltam volna, ugyanis a „nem bocsájtok meg soha” és az „arról is letehetsz, hogy Catat látod még az életben” részek nem túl megnyugtatóak egy apa számára, mondhatni ezek a gondolatok eléggé a padlóra küldtek.

-          Mi az, hogy megcsaltam és, hogy nem láthatom többé a lányomat? Mindig ő mondta, hogy beszéljük meg a problémákat és a dolgokat mielőtt elítélnénk a másikat, erre meg most mit csinált, nem is beszéltünk, meg sem hallgatott, és máris elítélt azért, mert látott egy félreérthető képet. Remek. – örültem, hogy már csak egyedül voltam a szobában, mert a hangosan kimondott mondatok után biztos, hogy hülyének néztek volna.

Gondolataim erősen afelé vezéreltek, hogy felemelem a telefont és elmondom neki, hogy badarság, amit az újságok és az egész média állít, de tudom, hogy még csak a gondolat is teljesen felesleges lenne, hisz ha fel is venné a telefont nem hallgatna meg csak ordítozna, így ezt rögtön el is vetettem magamban. Kissé zavart állapotomban voltam, de a hasam motyorgása a reggeli időt jelzett, így csapkodva kezdtem el a hotel étterme felé venni az irányt. Kiérve a folyosóra még mindig nem lézengtek annyian a folyosókon, mint amire számítottam, mert hát ez volt az egyik leghíresebb szálló itt Californiában. A lift elé érve a szerencsének tudom be, hogy éppen az én emeletemen tartózkodik a szerkezet, így belépve csak remélem, hogy senki nem szándékozik az alsóbb emeleteken beszállni, viszont azt tudni kell, hogy amit az ember szeretne, hogy ne történjen meg akkor úgyis az fog, így nem is csodálkoztam mikor néhány másodperc múlva három csaj szállt be mellém. Persze, amint meglátták, hogy ki vagyok összesúgtak a hátam mögött, ami lepergett rólam, hisz a pályafutásom alatt megtanultam már ezt, és az ehhez hasonló szituációkat kezelni. Attól függetlenül, hogy kibeszéltek nem voltam bunkó, így a földszintre érve hiába én álltam közelebb az ajtóhoz illedelmesen kiengedtem őket, nehogy még ezért is szó érje a ház elejét. El sem tudtam képzelni, hogy mi fog rám várni az étteremben, ha már így mellettem állva is simán összesúgtak a hátam mögött az emberek, viszont bármennyire is felkészültem, hogy bemegyek és minden szem rám fog tapadni, nem így történt. Persze észrevették, hogy ott vagyok, de a figyelem központjában, egy másik híres személyiség állt.

(Tessa)

Engem is meglepett az a lépésem, hogy beinvitáltam Sergiot, de szükségem volt most egy olyan hallgatóságra, aki őszintén megmondja a véleményét. Ebben az esetben pedig a focista segíthet a dalommal kapcsolatban. A nappaliban leültetve az egyszemélyes közönséget szó nélkül kezdem el játszani a számomra már teljesen rutinossá vált szám dallamait. Ramos arca először semmilyen érzelmet nem közvetített felém, maximum egy kis ijedséget az előbbi gyors behívásom után, viszont mikor már a vége felé jártam szája mosolyra húzódott, ami engem is mosolygásra késztettet és ez által nagyobb önbizalommal zártam le a cselekvéssorozatomat. Jól esett, hogy már nem csak az elfogult Matías véleményére adhatok, hanem egy focistáéra is. Végezve a dallal tapsolás hangja tölti meg a helységet, ami automatikusan jobb kedvre derít.

-          Ez egyszerűen csúcs szuper volt. – szóbeli dicsértettével csak még jobban növelte a már eddig is óriásra duzzadt önbizalmamat, ami persze nem baj, hisz nagy szükségem van most erre a plusz erőre.

-          Köszönöm. Végül is ezért hívtalak be, mert meg akartam mutatni egy olyan valakinek is a szerzeményem, aki nem csak merő elfogultságból dicsér meg, hanem azért mert tényleg jó, amit hallott. – észre sem vettem, hogy idő közben a közönség száma kettőre növekedett, és a konyhából hallgatta, hogyan játszom el már vagy századszor is a mai napon a dalt.

-          Hallottam ám, és nem azért mondtam, hanem mert tényleg jó! – látni nem láttam Matíast, de a konyhából bekiabálva adta tudtomra, hogy miképpen is gondol, majd már csak a lépteit hallottam, amint a lépcsőn tart az emelet felé.

-          Amúgy meg sem kérdeztem, hogy hozhatok-e neked egy kávét, vagy valamit inni esetleg? – előjött belőlem a háziasszony, aki mindig mindenkit itatna és etetne, de nem tehetek róla, hiszen, amióta Cata megszületett vannak olyan ösztönök, amit egyszerűen nem tudok irányítani, és ez is egy ilyen anyasággal járó dolog volt.

-          Köszönöm szépen, de nem kérek semmit, igazából összefutunk pár haverommal és sietek, de valamikor beülhetnénk valahová kávézni, és beszélgethetnénk. Szerintem mindkettőnkre ráférne most egy lelki fröccs, szóval gondold át. – először teljesen lesokkoltam, ami szerintem nem meglepő, majd kezdett megtetszeni az ötlet, mert jó lenne már Matías vigyázó és védő szemei elől kiszabadulni egy kicsit, és valami olyat is csinálni, ami nem a házban történik.

-          Jól hangzik, majd még átgondolom. – mert persze akárhogy is, a testvérem férjéről van szó, és ki tudja, hogy ha meglátnának mindek a fotósok, milyen sztorit, hoznának le. Mosolyogva fejeztem be a gondolkozást, majd kikísértem az ideiglenes közönségemet.

-          Akkor majd felhívlak, mondjuk holnap, ha nincs semmi dolgod és megbeszéljük, hogy mi is legyen. – egy legyintés után már csak a hátát láttam, amint az Audija felé halad.

Remek ötletnek találtam, hogy egy kicsit kimozduljak, és ne csak a négy fal közé legyek bezárva, hisz nekem is kijár, hogy jól érezzem néha magam. A konyhába érve láttam, hogy Matí nemrég kezdett hozzá az ebédkészítéshez, ami azt jelentette, hogy egy darabig még lefoglalja majd a konyha, ezért úgy döntöttem, hogy elsétálok a közeli parkba és élvezem egy kicsit a madridi napfényt.

A gardróbomba beérve egy rövidnadrágot, és egy hosszú ujjú pulcsit vettem ki a polcokról.  A szetthez egy piros cipőt választottam, ami teljesen ment az összeválogatott ruhák színéhez, majd ezeket egyéb kiegészítőkkel spékeltem meg, mint például egy piros sapival, mert hiába sütött az ablakból kinézve néha-néha eléggé elhajlította a fák ágait a szél, viszont akármennyire is fújt a szép, a napszemüvegem egy elengedhetetlen kelléke volt az életemnek. Próbáltam úgymond kicsit inkognitóban maradni, bár a rajongóknak ez nem jelent semmit, főleg mióta Roni a férjem és kiderült, hogy Lari a testvérem. Larira gondolva azon kezdtem el agyalni, hogy vajon hol lehet, és hogy nézhet ki a pár hete látott bokája. A gondolatok közben már a gardróbomból tartottam kifelé, majd a földszint felé vettem az irányt. Megpróbálkoztam azzal, hogy elkerülöm dokimat és reméltem is, hogy sikerül is ezt a folyamatot véghezvinnem, így ennek érdekében az ötévesek szintjén kezdtem el az egyik bútor mögül a másik mögé lopózni. Út közben becsúsztattam az asztalon heverő telefonom a zsebembe majd, egy óriási lépéssel sikerült egészen az ajtóig jutnom, majd halkan, de mégis határozottan megpróbáltam bezárni magam mögött az ajtót. Kilépve a házból rögtön elkezdte melegíteni bőröm a meleg madridi nap, így D-vitaminnal tele indultam el a park felé. Az oda vezető úton teljesen kizártam az agyamból mindent és nem gondoltam senkire és nem foglalkoztam semmivel. Persze a park felé közelítve, ha találkoztam babakocsis anyukákkal az eléggé megérintette a szívemet és rögtön azon kezdtem el gondolkodni, hogy miért is nem hozom haza a lányom a nagyszülőktől, majd amikor eszembe jut, hogy most jobb ott neki akkor, egy kicsit megnyugszik a szívem, de tudom, hogy a gyereknek az anyja mellett kellene lennie. A gondolatok hevében gyorsabban kezdtem el venni a lépteimet és észre sem vettem, de már egy tíz, tizenöt perce a parkban köröztem. Hogy kicsit megnyugodjak leültem egy közeli padra, de nem tudtam sokáig egy helyben ülni, ugyanis néhány méterre tőlem óriási embercsoportot véltem felfedezni, így én is kíváncsi lettem, miért gyűltek oda annyian. Közelítve már nem csak a látvány volt felemelő, hanem a hangzás is ugyanis pár zenélő srácot álltak körbe az emberek. Nagyon elkaptam a ritmust, majd egy ismerősszám elkezdése után közelebb léptem az előadók felé.

(Alex Goot / Wellington cover - What Makes You Beautiful)

-          Nem zavarna, ha én is beállnék? – először totál le voltak sokkolva a srácok, majd fél perc után teljesen meggyőzően mondtak igent a kérdésemre.

Rég éreztem már magam ilyen felszabadultnak, mint akkor, amikor elkezdtem velük énekelni. Felszabadultam és teljesen azt éreztem, hogy visszatért az a régi énem, aki akkor voltam mikor megismerkedtem Ronival. Erre a néhány percre elszakadtam a világtól és csak azt csináltam, amit szeretek. Énekeltem. Énekeltem az embereknek, ami hihetetlen érzés, mert látod, hogy ezzel örömet okozol nekik. Ez alatt az egy szám alatt, annyi érzés megváltozott bennem, hogy úgy éreztem magam, mintha egy teljesen új ember lennék.