Chapter 20.

Sziasztok, megérkezett az új fejezet!:)

u.i: Oldalt elindult egy közvélemény-kutatás, amiben szavazhattok kedvencetekre.:) Dorcsy már kérte, így mozgósítottam magam.:D Ez az apró szavazás segít abban is, hogy megtudjuk hány embert érdekel, mennyien olvassátok a történetünket.!:)

Boldog Nyuszit Mindenkinek!:)

(Larissa)

(Taio Cruz - Break your heart [magyar])

Az a baj, hogy mostanában nem tudom palástolni érzéseimet. Jelen pillanatban minden látható az arcomon, ráadásul Cescy izmai is megfeszülnek. De igaza van. Mindenben igaza van, hiszen Sergio válogatott társa, így nem tűrhet mindent ő sem már. Nem volt szép, amit tettem, vagy nem tettem, de az a legrosszabb, hogy nem emlékszem semmire. Szarkazmussal teli kérdését ismét felteszi, azt hiszi, hogy nem hallottam elsőre.

-          Sergio előtt is ezt csinálod majd?! –valószínűleg azt hiheti, hogy nem fogtam fel agyilag rejtett felszólítását. Elhúzva számat, kicsit hevesen reagálok.

-          Kérdezem én. Van valami közöd az életemhez? Mielőtt még bárki megszólalna, ezt mindenkihez intézem! –mosolyogva tekintek le rá, de szívem belül vérzik. –Megsúgom, nincs! –morogva csúsznék le Cescy hátán, de drága barátom szorosabban fogja combomat. Megcsípve oldalát elérem, hogy lazítson testtartásán, majd leugorva hátáról, csalódottan lépek ki egyedül az ajtón. Egy férfias kéz simul vállamra, de elrántva magam, folytatom az utamat.

-          Figyelj, ne haragudj. Csak Fabregas nagyon jó barátom, és nem szeretném, ha bármi baja esne. Segítettem túljutni neki Carlan, én láttam a padlón. Én rángattam el az üveg mögül. Látom, hogy néz rád, és tudom, fontos vagy neki. –bűnbánó hangját meghallva rájövök, nagyon is igaza van. De még én sem tudom megmondani, hogy mit érzek Fabregas iránt. Arra még tisztán emlékszem, hogy szerelmet vallottam neki, de hogy utána mi történt, az már nem ugrik be.

-          Tudom jól. Kérlek, értsd meg az én oldalamat is. Romokban hever az életem, szükségem van rá. –könnyeimet nyeldesve próbálok magabiztos maradni. Rá kell jöjjek, én mindenkit csak bántok ilyen téren. Gyorsítva tempómon, Villa lemarad, így utat engedhetek nyomorom kimutatásának. Fabre lenne a legutolsó, akit valaha is meg akarnék bántani. Változtatnom kell az életmódomon, de nem tudom, hogyan tehetném meg igazán. Ismerős kéz kulcsolja át ujjainkat, mire arrébb lépve, bűntudatosan nézek barátom szemeibe. Látom a fájdalmat megcsillanni arcán. Átkarolva derekát, utat engedek érzéseimnek. Szinkronban lépünk, többen végigmérik párosunkat. „Lehet nem Madrid belvárosában kéne ölelkeznem vele.” Váll rántva ülök le a legelső kávézóhoz, Valdesről lekapva napszemüvegét, elrejtem magam a kíváncsi tekintetek elől.

-          Hé, nekem is szükségem van rá! –kisfiús, duzzogó fejét meglátva, kacagva veszem magam elé az itallapot.

-          El kéne menni este bulizni, nem gondoljátok? –Afellay kérdésén agyalva, kérek magamnak egy Machiatot.

-          Nekem egy életre elegem van ezekből az „igyuk le magunkat, és jobb lesz” összejövetelekből. –elhúzva számat, gyomrom kavarogni kezd. Szerettem az alkoholt, és bírta is a szervezetem. Fogalmam sincs mi ütött ki annyira.

-          Én mennék. –barátomra pillantva, szájtátva nézem magabiztos arcmimikáját. Gáz, ha azt mondom, hogy ebbe a srácba szerettem bele? Kacsintása után, valaki szemem előtt kezd el hadonászni. A kapus lekapja rólam pilóta szemüvegét, majd büszke fejjel ül tovább a napsütötte városban. Gyors pillázás után sikeresen felfogom, hogy mi zajlik körülöttem. Daniel két asztallal arrébb, mustráló tekintettel engem figyel, majd telefonjára mutatva, felém bök.

-          Rendben. Bár én akkor most lelépek, mert kéne valami tűrhető ruha is. Egyébként hova akartok menni? –kérdésemet a srácoknak intézem, mégsem tudom elszakítani tekintetemet David öccsétől. Őt látom benne, és ez most felkavar. Mind az emlékek, mind az érzések. Készülékem megcsörren, de látva az apró borítékot, szívem erős dobogása csillapodni látszik. „Szép volt az asztaltáncod, remélem, láthatom még.” Zavarodott tekintettel pillantok körbe az apró terasz részen, de Dan már nincs a közelünkben.

-          A Rosa Negra-ba, tehát csípd ki magad, mert megtáncoltatlak. –Valdes végigsimít kopasz fején, majd hasát fogva hajol előre. –Most szólok, jól nyomom. –szemüvegét felemelve rám kacsint, mire Fabre mellettem csak megforgatja a szemét.

-          Oké, de ha meghátrálsz, berángatlak a táncparkett közepére. –viszonzom kedves gesztusát, majd felállva az asztalról, körbe nézek apró társaságunkon. –Valakinek esetleg van kedve elkísérni? –jelzésképpen, mosolyogva nyújtom kezem Cescy felé. Belecsúsztatva kezét tenyerembe, intés után távozunk.

(Jennifer Lopez ft. Lil Wayne - I'm into you [magyar])

 Betérve az első üzletbe, az eladó hölgyeknek eláll a lélegzetük. Miért nincsenek a női butikokban inkább férfiak?! Elméletemen, - miszerint majd pont ők fognak ruhát ajánlani, akik csak benyúlnak a szekrénybe, és ami a kezükbe akad, azt veszik fel,- hatalmasat nevetek. Jó, vannak olyanok, akiknek a vérükben van a divat, de nem hiszem, hogy azok a nők iránt érdeklődnének.

-          Segítesz ruhát keresni? Tudod mennyire szeretek vásárolni. –rossz szájízzel indulok útnak, soha nem voltam az a tipikus ’órákat el shoppingolok’ lány. Természetesen azért a nőies ruhákat egyáltalán nem vetem meg.  Szebbnél-szebb darabok akadnak a kezeim közé, de valahogy egyik sem nyeri el a tetszésemet. Érdeklődve pillantok Cescy felé, majd kacagva figyelem meg, ahogy szakértői fejjel néz körbe a helységen. - Drágám, erre vannak a női ruhák. –rám emelve értetlen tekintetét, próbálom visszatartani legalább egy percre a nevetésemet.

-          Most ezt úgy mondod, mintha én nem tudnám. –morogva indul el felém, majd csillogó szemekkel akaszt le a fogasról egy meseszép kék árnyalatos ruhát. Elégedetten veszem fel vele a szemkontaktust, majd közelebb lépve hozzá, megcsodálom az általa választott darabot. Sötét és türkizkékben pompázik, mellrésznél kicsit kivágott, és pántnélküli. Apró virágok, és gyöngyök díszítik az egész ruhát. Mell rész alatt pedig csipkével emeli ki a viselő karcsúságát. Deréktól lefelé, egészen combközépig tüllel van borítva, az alsó szoknya rész világos, még a felső sötét színben virít. Mindig is imádtam az árnyalatos dolgokat, így kezembe kapva, rögtön a cipők felé veszem az irányt. –Hé, nem próbálod fel? –elkapva derekamat megpördít tengelyem körül. Tekintetünk összekapcsolódik, szemei ajkaimat pásztázzák. Hatalmas nyelés után, cserfes kifejezéssel rázom meg a fejem, és indulok el az előbb kiszabott utamra.

-          Hölgyem, ne haragudjon, de ehhez a ruhához tudok egy nagyon is passzoló lábbelit. –na, kellett itt nekem emlegetni a meleg stylistokat. Persze nincs semmiféle előítéletem, csak az előbbi gondolatmenetem kicsit megkavart.

-          Megköszönném, ha segítene. –aranyos mosolyomat felvéve, a férfi után indulok. Feltűnően végigméri boci szemű barátomat, mire fuldoklással próbálom elnyomni kacagásomat.

-          Önnek is tudok egy-két jó dolgot javasolni. –Fabre feltartott kézzel hátrál két lépést. Ha nem tudnám, hogy a spanyol középpályás nagyon is a nőket részesíti előnyben, még féltékeny is lennék.

-          Én azt hiszem, megvárlak az eladó lányok közelében. –zavart mosollyal kezd lépkedni, de nem meri szem elől veszíteni a segítőkész embert.

-          Egyébként sem az esetem. –morogva ejti ki száján a szavait, mire nálam végleg elszakad a cérna. Hangos nevetés rázza meg a boltot, könnyeim pedig kicsordulnak. Hasam fájdalmasan húzódik össze, de Fabre tekintetéért már megérte az egész. Lássuk be, vonzó férfivel léptem be azt ajtón. –Alejandro vagyok. –meglátva udvarias jelenetét, megpróbálom regulázni kitöréseimet.

-          Larissa Morrison. –kacagásom mostanra már csak fülig érő vigyorrá csökkent. Szerintem ez egy ilyen nap lesz, de egyáltalán nem bánom. Régen volt már jó kedvem.

-       -   Tudom. –segélykérően nézek barátomra, ugyanis egy függöny mögé kéne belépnem Alejandroval. Nem mintha erényeimet kéne tőle féltenem, de akkor is. Lehet sorozatgyilkos, és végez velem, hogy Fabret megkaparintsa. Nem tudom, mi van velem, de egyre lehetetlenebb dolgok jutnak az eszembe. Követve a férfit, megpillantok egy mesébe illő lábbelit.  A ruhához illő színben pompázik, sarka és a lábfején található virág Swarovski kövekkel van kirakva. Mosolyogva kapom kezembe, majd méretemnek megfelelő után kutatva, elindulok a pénztár felé. Fabre összeroskadva ül a kanapén, és hallgatja a lányok üres fecsegését.

-          Fizetni szeretnék. –zavartan kapják rám a tekintetüket, majd egyszerre felpattanva, a pult mögé lépnek. Odaadva a megfelelő összeget, karon ragadom a spanyol srácot, és kirángatom a boltból.
(Adam Lambert - Mad world [magyar])

-          Megmentettél a mesterséges haláltól. Istenem, öt perc alatt képesek voltak leszívni az agyamat. –nyafogva rángatja magát az úton, mint valami agyilag rokkant ember, de tekintve bájos pofijára, minden rossz gondolatomat elhessegetem. Elejtve a szatyrokat, remegő kézzel próbálom meg összeszedni a szétszóródott holmit. –Rosszul vagy? –kiszáradt szájjal ülök le a földre.

-          Biztos megártott a nap. –viccesre véve a figurát, igazából eléggé megrémített most ez a kis közjáték.

-          Gyere, menjünk vissza a hotelbe, este kilenckor indulunk a bárba. –karom alá nyúlva felemel, majd derekam segítségével megtámaszt. Akárcsak este, úgy indulunk most is hazafelé.

Agyam szüntelenül zakatol, nem érti a miérteket. Mi történhetett, hogy most csak úgy rám jött ez a szorító érzés? Ilyet még soha nem tapasztaltam. Orromból vékony csíkban indul el a vér, fejem lüktető érzéssel késztet nyögésre. Fabregas ijedt tekintettel mér végig, de én már ehhez hozzászoktam. Lesokkolt barátom zsebébe nyúlva, előveszek egy papír zsebkendőt, majd a közeli sikátorba berántva, nekidöntöm fejem a téglaépületnek. A fájdalom nem akar szűnni, ahogy a vérzés sem akar elállni, így lecsúszva a fal mentén, felhúzott térddel ülök a hűvösebb kövön. Egy a szerencse, most nem süt ide a nap. Cescy lefagyva áll, és nézi beesett arcomat. Agyában kattannak a dolgok, nem tudja érzéseit jelen pillanatban hova tenni. Minden kiül arcára. Bánatos szemeibe nézve, könnyeim kicsordulnak. Több órának tűnik az a pár perc, amire összekapcsolódik tekintetünk, de az a fájdalom, amit most látok, örökre megmarad emlékezetemben. Sajnos a rák örökletes, és édesapám abban halt meg. Lehet nekem is ez a sorsom…

(Tessa)

(Avery - Go screw yourself)

Hihetetlen érzés volt a srácokkal énekelni, ráadásul nagyon örültem annak is, hogy az első szám után megkértek, hogy énekeljek velük még, mert nagy rajongóim, amin persze meglepődtem, hisz ők maguk is fantasztikus zenészek és nem hittem volna, hogy ilyen érzést váltok ki bennük. A mini koncert után az emberek bőségesen adakoztak a csapatnak, amit jó volt látni, hisz nagyon jók voltak és megérdemelték a nekik kijáró jutalmat. Sokat beszélgettem velük, és amint kiderült a csapatuk nemrég alakult és ez volt az első fellépésük, amikor megmutatták az embereknek, hogy mit is tudnak, és mivel nagyon szimpatikusnak találtam őket persze egyből felajánlottam a segítségem, és megbeszéltük, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot, hogy akkor és ott tudjak nekik segíteni, ahol tudok. Azon viszont nagyon meglepődtem, hogy Matías még nem fedezte fel, hogy úgymond eltűntem és nem indult a keresésemre, de még csak nem is hívott, hogy merre vagyok pedig azért már egy jó három órája leléptem otthonról. Elővéve telefonomat döbbent ábrázattal álltam a készülék előtt, ugyanis húsz üzenet és az ehhez párosuló húsz nem fogadott hívás fogadott, és meg sem kellett nyitnom az üzeneteket, hogy tudjam, hogy kitől jöttek. Automatikusan tárcsáztam már Matías számmát, hisz tudtam, hogy úgyis ő keresett és a munkáját félti. Na jó nem biztos, hogy nem a munkája miatt aggódik, hanem miattam, viszont ha azt nézzük akkor én nagyon is a munkájának számítok, hisz az a dolga, hogy figyeljen rám a nap 24 órájában. Gondolataim áradatából egy dühös férfihang ránt vissza a valóságba, egy nem túl kellemes üdvözléssel.

-          Te mégis, hogy gondoltad ezt, hogy lelépsz egy szó nélkül és még a telefont sem veszed fel? És hová mentél egyáltalán? – dokim ideges hangján csak nevetni tudok, de pár másodperc után belegondoltam, hogy milyen érzések kavaroghatnak benne, így komolyabb hangnemre váltottam.

-          Te főztél és én pedig unatkoztam, így eljöttem a parkba sétálni. Gyönyörű az idő és nem akartam a házban punnyadni. Egyedül jöttem, de nyugodj meg teljesen jól  vagyok, és már sétálok is hazafelé. Képzeld a parkban volt egy tök jó banda és... – természetesen az egész sztorit elmeséltem Matíasnak töviről-hegyire úgy, hogy néha még azt is mondtam, hogy mikor vettem levegőt. Sokan mondják azt, hogy nagyon sokat tudok beszélni, de én ezzel csak akkor tudok igazán szembesülni, amikor valaki olyan személy mondja, akinek a véleményére adok is, és szerencsére Matías abba a kategóriába tartozik, aki nem szól csak hallgat és néha egy igent és nemet válaszol, vagy csak bólogat mindenre, mint egy bólogatós kutya az autók hátulján, tehát neki akármennyit beszélgethet ő mindig meghallgat.

-          Na jó már 20 perce beszélünk és még mindig nem értél haza, hol mászkálsz már? – az aggódás már kezdett az idegeimre menni ezért köszönés nélkül bontottam a beszélgetést, majd csendben sétáltam tovább a hosszú úton.

Nagyjából öt percre voltam akkor, amikor Matí hívott és már elképzeltem azt is, hogy hogyan forrongott, amiért csak úgy rácsaptam a telefont. Abba pedig már bele se mertem gondolni, hogy mit fog szólni ahhoz, ha elmondom neki, hogy milyen ötletem támadt estére. Nagyon régen éreztem már magam jól és a hazafelé látott bandába verődött fiatalokat látva rájöttem, hogy még én is elég fiatal vagyok, és nekem is kijár a szórakozás. belépve az ajtón nem meglepő módon dokim várt karba tett kézzel, nem szólt semmit csak elővette a szigorú nézésért és várta, hogy elkezdjek magyarázkodni, amire várhatott is, ugyanis nem terveztem, hogy kifogásokat keresek vagy ehhez hasonlók.

-          Nem szeretnél semmit mondani, de tényleg semmit? – ideges feje láttán nevettem majd a konyha felé véve az irányt megnéztem magamnak azt a híres ebédet. Nagyon megtetszett a menüsor így egy tányér elővétele után rögtön nekikezdtem az evésnek. Szerencsésnek mondhattam magam, mert olyan alkatom van, hogy bármennyit is ehetek sohasem rakódik le egy deka felesleg sem, így nem is aggódtam a kilók miatt és nyugodtam ettem. Matías velem szemben ült és még mindig csak nézett és próbált a szemével szuggerálni.

-          Na jó, mit vársz tőlem mit mondjak? Elmentem, nagyon jól érzetem magam, új embereket ismertem meg, találkoztam a rajongóimmal, és végezetül pedig arra kell hazajönnöm, hogy tizenkilenc évesen nem lehetek egyedül 3 órát?! Tudom, hogy most volt egy balesetem, és elvesztettem a kisbabámat, és mindezek tetejében még a férjem is elhagyott, de meg kell tanulnom felnőni és továbblépni, mert ez így nem megy és örülnék, ha nem hátráltatnál, hanem segítenél ebben, mert ez a dolgod és ezért vagy itt, hogy támogass. Tehát most szedd magad és öltözz fel, mert elmegyünk itthonról. – jól esett kicsit kiadni magamból, ami nyomta a szívemet és csak reméltem, hogy az este elmenős ötletem jó irányba fog elmenni.

-          Hova öltözzek, és miért? Mit forgatsz a fejedben? – nemlegesen ráztam a fejem annak jeléül, hogy nem mondok neki semmit, és nagy hallgatás közepette mentem fel a lépcsőn egyenesen a szobám felé.

Ugyan elküldtem Matíast öltözni, de nagyon jól esett egy forró fürdő gondolata, így ezt nem hagyhattam ki. Megtöltöttem forró vízzel a kádat majd belehuppanva csak áztattam magam a habok között, viszont sajnos nem érezhettem túl sokáig jól magam a vízben, mert egy olyan tizenöt percen belül a dokim már dörömbölt is az ajtón, és ma már egyszer felhúztam így nem akartam még egyszer az őrületbe kergetni. Egy törölközőt magamra tekerve lépdeltem a gardróbom felé, hogy egy igazán dögös összeállítás után kutassak, azt viszont észre sem vettem, hogy a szobában nem vagyok egyedül.

-          Nem azért, de szeretnék én is nyugisan felöltözni, és rád is rád férne egy átöltözés, mert nem éppen alkalomhoz illően válogattad össze a ruháidat. Vegyél fel egy farmert, egy fehér inget és esetleg egy fekete mellényt és nagyon király leszel. Én is megpróbálok sietni bár nekem még a hajam és a sminkem is hátra van, meg persze a felöltözés. Szóval egy olyan húsz perc múlva találkozunk a földszinten. – nem szívesen szóltam le Matías melegítős összeállítását, de nem éppen egy szórakozóhelyhez illően volt felöltözve. Igen, jól mondtam szórakozóhely. Úgy gondolom, hogy ideje egy kicsit kimozdulnom és nem csak itthon ülnöm és dalszövegeket írogatnom.

Amint beléptem a gardróbomba megpillantottam egy fehér színű fekete masnival átkötött ruhát és egyből tudtam, hogy azt kell felvennem, és így már csak a hozzá illő kiegészítőket kellett összeválogatnom, ami egy fekete magas sarkúból, egy ezüst nyakláncból és gyűrűből, plusz a hozzá megfelelően illő fekete bőrdzsekiből állt. Miután felvettem az ruhákat, már csak a hajammal és a sminkemmel kellett törődnöm, amit nem vertem nagydobra. Hajamat csak egyszerűen kiengedtem és hagytam, hogy a természetes hullámosság díszítse, a sminkem pedig csak egy kis szempillaspirálból és szájfényből állt. Telefonomat és az irataimat egy fekete táskába rejtettem, majd az órára nézve büszke voltam magamra, hogy még csak tíz perc késést nyugtázhattam el magamnak. A földszintre érve Matías már ott állt teljesen abban a szerkóban, amint leírtam neki szóban. Persze egy percig biztos elidőzött rajtam a szeme, de nem sokat törődtem ezzel, hisz jól esett legalább egy ilyen baráti megbámulás.

-          Na, csorgatod még a nyálad, vagy elindulunk még ma? – kinyitottam az ajtót és már sétáltam is kifelé, mikor félúton kapcsolt és ő is jött utánam.

-          Itt vagyok, de hová is megyünk tulajdonképpen? Mert nem mondtál semmit csak azt, hogy öltözzek felé és kész. Szóval valahová meghívtak? Vagy nem ízlett a kajám és egy étterembe akarsz menni enni? – körülbelül mindent felsorolt, amit csak lehetett csak azt nem találta el, amire én gondoltam.

-          Igazából valami szórakozóhelyre megyünk. Nem tudom még hova csak bulizni akarok egy kicsit és jól érezni magam. Mikor a parkból mentem haza akkor láttam egy csomó fiatalt, akik együtt mentek és dumáltak és ittak és na ehhez hasonlók, és rájöttem, hogy akárhogy is egy anya vagyok és feleség tizenkilenc éves vagyok és nem éltem  még eleget. – komolyan kimondva minden szót egy kisebb pub előtt álltam meg, majd szó nélkül mentem be. Persze Matías úgy követett mintha az árnyékom lenne.

-          Szóval akkor ez volt az a nagy terv. Eljössz bulizni és ennyi. Azért szólhattál volna, na mindegy. Mit iszol? Kóla? – szemöldökömet felhúzva fordultam felé, majd nevetés után kikértem két vodkát. – Ez most komoly? – megismételve az én arckifejezésemet fordult felém a dokim majd gondoltam válaszolok az előbbi kérdésére.

-          Igen komoly. Lazulni akarok úgyhogy készülj fel. – igazából sohasem voltam z a nagy ivós fajta, mármint ittam én is a bulikba, de tudtam, hogy hol van az a határ, ahol már nem szabad többet innom. Régen az akadémián, amikor kilógtunk a bulikba általában mindig én voltam az a személy, aki megőrizve józanságát időben hívta a taxikat az embereknek és támogattam azokat, akik már nem teljesen tudták az alkohol miatt, hogy mit is csinálnak. Persze Lari nem ilyen volt neki csak a taxi részt kellett intéznem, mert a részeg üzeneteket szerette volna elkerülni, így mindig van nekem adta ide a telefonját, vagy egyáltalán nem is vitt magával a bulikba.

(Sean Paul- She Doesn't Mind)

A gondolatok közben észre sem vettem, hogy már minimum az ötödik vodkát gyűröm le és lassanként kezdtem érezni, hogy az alkohol irányítása alá kerül az agyam. Nem voltam hozzászokva a piához így elég gyorsan és elég kis adag is képes volt a padlóra küldeni, ez az öt vodka pedig meg is tette a hatását. A táncparkett közepére cipelve Matíast a zene pedig magától mozdította meg a csípőmet. Nem tudtam már irányítani a gondolataimat és már a tetteimet sem. Matías keze csípőm köré fonódott én pedig már nem tudtam neki ellenállni. Hozzásimulva ringattam a csípőmet a zene ütemére és nem foglalkoztam azzal, hogy mindenki minket néz. A szám végén már ismét a pultot támasztottunk és a következő kört kértük ki. Matít annyira nem csapta meg az ital, mint engem és már ettől a kis mennyiségtől is a padlón voltam ő pedig úgy viselkedett, mint én körülbelül három vodka után. Vagy éjfélig folytattuk az ivás és a tánc végeszakadatlan kettősét, majd dokim látva, hogy nem bírom már tovább inkább a hazaút mellett döntött.

Chapter 19.

Sziasztok. Megérkezett az új fejezet, jó olvasást.:)

(Larissa)

(Kesha - Tik tok [magyar])

Érdekes, hogy minden újság felnagyítja a játékosok stílusát. Messit kifejezetten visszahúzódónak írják le, mégis számomra ez a tulajdonsága nem éppen kézenfekvő. Nyíltságával már beszélgetésünk elején meglepett, de erre a kérdésre igazából nem számítottam. Ajkamat vékony vonallá préselem, szívem tempója óvva int a válaszadástól. Nem akarok pont ma reggel ezen agyalni, nem akarok a jövőmre gondolni, hiszen nem tudhatom, mit hoz számomra az élet.

-          Nem szeretnél eligazolni? – többször vetettem már fel magamban ezt a dolgot, de soha nem sikerült dűlőre jutnom. Ez a csapat az életem, de úgy érzem, ideje továbblépnem.

-          Bele a közepébe. Egyébként köztünk maradjon, de rengeteget agyaltam ezen. Tekintve bokám állapotára, nem hiszem, hogy most bárkinek is kellenék. –Fabre karjai megfeszülnek, izmai még a szürke póló alatt is tisztán láthatóak.

-          Csak érdeklődök. Igazából fantasztikus játékosnak tartalak, és tényleg nagyon emberi volt az, amit a klasszikuson tettél. Más már régen sírt és fetrengett volna, te mégis felálltál, és kiugráltál. Sok embernek lehetnél a példaképe. –apró mosoly játszik ajkaimon, de hallva mondatait, mégis fájdalmat érzek szívem környékén. Mi van akkor, ha mégse tudok már többet életemnek élni?

-          Elismerés számomra, hogy egy akkora játékos dicsér ilyen szavakkal, mint te! –a két jó madár pont visszaérkezik mondatomra, mire kacagva lépnek be.

-          Ej Larissa, ez enyhén volt csak lenéző. –megcsóválva fejem beletörődve veszem el a nekem szánt ruhadarabokat. Jobban megnézve a cuccokat, hangos kacagásban török ki. Úgy látszik, ez egy ilyen nap lesz.

-          Ez mégis micsoda? –felemelve a ’Jack Daniels’ pólót, várom épkézláb magyarázatukat, amit két nevetőgörcs között próbálnak összehozni.

-          Ez, kérem szépen egy célzás. Ne engem okolj, Victor ötlete volt! –Villa felemelt kezekkel próbálja menteni a menthetőt, mire csak felpattanok, és a háló felé lépkedek.

-          Cesc ne segítsen? Hidd el, tud öltöztetni. –sejtettem, hogy perverzek az emberek. Na de ennyire?!

-          Saját tapasztalat, vagy a féltékenység beszél belőled? –Villa megpaskolja a kapus vállát, majd bőszen bólogatni kezd.

-          Hidd el kislány, ő aztán tudja mire képes spanyol barátunk. –levetődve a kanapéra éppen elkerüli barátja csapását, majd elterülve pislog ki a fejéből.

Belépve a helyiségbe, Cescy ismerős illata csapja meg az orromat. Mosolyom az imént történt jelenet miatt levakarhatatlan, nem gondoltam volna igazából, hogy ilyen rendesek lesznek velem a srácok. Mégis a Real Madrid csapatát erősítem. Legalábbis még mindenki ebben a hitben él. Emlékszem, első nap mikor beléptem a Bernabeuba, körülbelül már a megszokott módon üdvözölt mindenki. Senki nem nézte volna ki belőlem azt, hogy igenis otthonosan mozgok a hatalmas füves területen, de elég rendesen koppant az álluk. Már első találkozásunknál meg volt az a bizonyos szikra köztem, és Sergio között, de úgy tűnik az élet nem egymásnak szánt minket. Azért érdekesen hatott az a bizonyos első éjszaka. Rengeteget ittam, mégis nagyjából mindenre emlékeztem, ellentétben a Cescyvel való perceimben. Spanyol barátom pillantása teljesen megváltozott azóta, mióta egymás mellett ébredtünk félreérthetetlen pozicíóban. Tekintete többször elidőzik rajtam, karjai pedig birtoklóan ölelnek át. Arról nem is beszélve, hogy érintéseimre reagál teste is. Megrémiszt a tudat, miszerint el fogom veszíteni legjobb barátomat, viszont egyáltalán nem bántam meg az esetleges időtöltést. Nem szép dolog, hogy pont két válogatottbeli csapattársat szúrtam ki magamnak, de szívemet nem tudom befolyásolni. Abban viszont biztos vagyok, józanul nem tudnék ilyesmit megtenni, mert tekintetem előtt folyton Ramos arcát látom. A bűntudat ismerősen üdvözöl, az utóbbi időben párszor érezhettem már ezt a fajta törődést. Nem értem a miérteket, de valószínűleg ezt is át kell élnem ahhoz, hogy végleg felnőhessek. Az-az ember, aki mások nézeteit tartja szemei előtt, soha nem lehet boldog. Muszáj tennem ez ellen, hiszen lelki szemetessé váltam az emberek körében. Bárkinek bármi baja, problémája volt hozzám fordult, tekintve arra, hogy én mindent meg tudok oldani. De ez nem igaz! Nekem is van életem, van családom, vannak barátaim, és ami a legfontosabb ebben a pillanatban, rengeteg problémával küszködöm. Segítségre van szükségem, de nem találtam meg azt a támaszt, akiben annyira bízhatnék, hogy a lelkemet is a kezébe adnám. Eddig a pillanatig, ugyanis Cescy közelít ahhoz az állapothoz, hogy bizalmas körömbe fogadjam. Régóta megvan köztünk ez a kapcsolat, de talán most teljesedett ki igazán. Viszont arra a kérdésre, hogy mit érzek iránta, még mindig nem tudom a pontos választ. Talán szerelemnek nevezném, de ez több annál. Szeretek vele lenni, szívem békére lel, ha a karjai között tart. Az állandó mosoly pedig már csak mellékes a mi barátságunkban. A leglehetetlenebb helyzetben is képes egy apró vigyort csalni arcomra, amihez az utóbbi időben nem nagyon voltam hozzászokva. De örülök, ha velem van, mert ha egy percre is, de elfelejthetem a gondjaimat, és rendes emberként élhetem mindennapjaimat, egy-két kamerát leszámítva. Biztos vagyok abban, hogy ő lesz az a személy, aki a legrosszabb pillanataimban sem fog elhagyni. Viszont én is így fogok hozzá állni? Vagy megfutamodok úgy, ahogy eddig is tettem? Fogalmam sincs. Nem voltam az a tipikus menekülős ember, de sok minden közbejött, és megváltoztatta erős személyiségemet. Makacsságomat a legtöbb ember már a szememre hányta, de úgy éreztem, erősen kell küzdenem ahhoz, hogy megállhassam a helyemet. Sokan azzal példálóznak, hogy az igazi focisták az utcákról származnak, és azért sikerült befutó, tehetséges karriert kiépíteniük, mert a pálya számukra egy mentsvár volt kegyetlen és szegény életükben. Rengetegen vágták a fejemhez azt, hogy úri gyerek vagyok, aki nincs tisztában a futball szépségeivel. Mindenki azt hiszi, hogy mindent kézhez kaptam, és semmiért nem kellett küzdenem. De valójában ez nem igaz, hiszen mindenért háromszor annyit dolgoztam, mint a velem egykorú fiúk. Meg kellett állnom a helyem, és édesapámra sem akartam szégyent hozni. Az nem az én reszortom.

(Glee - True Colors)

Viszont ott van a másik véglet, Cristiano. Régen rengeteget beszélgettem vele, és talán akkor tudtam igazán átértékelni magamban az ő személyiségét. Minden csak látszat, és ezt sok mindenkivel szemben tudom tartani. Hiszen a portugálnak sem pottyant minden az ölébe, voltak olyan napok, amikor minden szabad percét egy labda társaságában töltötte. Igaz barátai nem nagyon akadtak, de tekintve arra, hogy nyurga gyerek volt, még a próbálkozásait is sokan lenézték. És mégis hova jutott?! Ő a világ egyik legjobb játékosa, ugyanis mert nagyot álmodni. Segíteni akart szüleinek, és meg akarta könnyíteni testvérei életét. Igazi tehetségnek számított már kiskorában is, így hála annak, hogy minden követ megmozgattak, bekerült egy igazán jó klubba. Fájdalmas élete megnehezítette gyerekkorát, hamar fel kellett nőnie. Ezzel szemben külsősként az emberek csak azt látják, hogy néha egy-két megmozdulásából süt az önzőség. De a csinos pofi mögött nagyon is érző lélek lakozik. Tudom jól, mert ismerem. Tisztán emlékszem tekintetére, amikor édesapja halálát mesélte. Azt a fájdalmat senki szemében nem véltem még felfedezni. Egy válogatott edzőmérkőzésen érte a hír, ráadásul az egyik bizalmasának kellett közölnie vele. Mérges volt, mégis a csapatával maradt. A futball ilyenkor sok mindenre gyógyír. Segít megnyugodni, és segít továbblépni. Megkönnyíti az életet. Ezért is sértő számomra az, amikor lekiabálnak azért, mert pályára akarok lépni ilyen bokával. Szükségem van a támaszra, amit csak a labda, és a pálya nyújthat nekem. Azt hiszem, stílusunk nagyon is hasonlít, több közös van bennünk, mint ahogy azt az elején hittük volna. Megértem, hiszen fél megmutatni valódi arcát. Többen leköpnék az utcán, ezért is retteg attól, hogy megégetheti magát, ha mindenki megismerné azt a Ronaldot, akit annak idején nekem bemutatott. Kapcsolatunk talán akkor érte el az igazbarátság szintjét, és ezt egyáltalán nem bánom. Nem tudtam őt megérteni, de segített nekem.  Tessa mellett pedig megtalálta azt a boldogságot, amire mindig is vágyott. Emlékszem tisztán a szavaira, miszerint ő nem egy modellt, vagy egy pénzéhes lányt szeretne megismerni, hanem egy olyan személyt, aki nem a hírnevét akarja megszerezni. Ronaldoval szembeni tudatlanságom viszont egyre jobban aggaszt. Egy ideje már nem láttam, sőt hallani sem hallottam róla. Bár biztos minden idejét a babával tölti. Milyen érdekes, hogy álmai közé a családját is be tudta sorolni, ellentétben velem. „Fel kell hívnom, ha lesz pár szabad percem.”

Gondolataim kissé elkalandoztak, így az öltözéssel még sehogy sem állok. A hetes játékos nadrágja majdnem jó rám, kicsit lötyög, de az sose baj. Felkapva fekete cipőjét, fej rázva találom meg a ruhámat széttépett állapotban.  „Tuti nem sakkoztunk.” Képzeletben sikeresen vállon veregetem magam. Nevetve lépek ki a rám várakozó emberekhez. A kapus elégedett és büszke tekintettel méri végig szerelésemet.

-          A nadrágot és a cipőt visszajuttatom, de a pólót megtartom. Legalább ennek segítségével emlékezzek egy kicsit a tegnapra. –vigyorom szélesedik, majd Fabregasra pillantva, felveszem vele a szemkontaktust.

-          Szolgáltatásokat vállalsz? –Valdes csábító tekintettel mér végig, de ő sem tudja magában tartani feltörni készülő nevetését.

-          Dúl benned a tesztoszteron, előre sajnálom a feleségedet. Úgy érzem a nyúl effektus életbe fog lépni. –ártatlan arccal nézek rá, Fabretól eltanult boci szemeket alkalmazva, hátrálni kezdek. A kapus ragadozókat megszégyenítő módon méri fel a terepet, majd elrugaszkodva felém veti magát. Sikítva próbálok menekülési útvonalat találni, ami kimerül Fabre karjaiban. Beállva háta mögé, kacagva söpröm el szememből hajamat, majd átvágva a nappalin, egyenesen az ajtó felé ugranék. Nem számolok azzal, hogy kinyílik, és egy számomra még idegen gyerek kezében kötök ki.

-          Látod Afellay, nem csak a világ hever a lábaid előtt, hanem most már a nők is. Esküszöm, kezdek féltékeny lenni. –úgy látszik ebben a csapatban Valdes tölti be a mókamester szerepét.

-          Nyugalom, nem veszem el tőled az élettársadat. –kimászva a holland kezéből, nevetve húzom feljebb kölcsönkapott nadrágomat. –Egyébként kedves és hőn szeretett Victorunk, nincs egy hajgumid, esetleg egy hajpántod? –angyali tekintettel pillantok újdonsült barátomra. Karjaimat hátam mögött összekulcsolom, majd kislányokat megszégyenítve állok a kopasz férfi előtt. Cesc a háttérben felkacag, még Messi elégedetten tekint végig vitázó párosunkon.

-          Úgy látszik, senki nem tud neked semmilyen gumit adni. –perverz tekintetét elnézve, megforgatom a szemem, majd az újabb támadás elől ismét Fabre karjai közé rohanok. Felugorva hátára, azonnal megfogja combjaimat. Előre mutatva felkiáltok, mire mosolyogva indulunk el a kávézó felé. - Két szerelmes páááár, mindig együtt jááár, egymás hátán esznek… - morgó fejjel fordulok a híres neves kapus felé, mire Villa csak fejbe kólintva barátját, egy mondatot intéz felém, ami következtében szívem hatalmasat dobban…

(Ronaldo)

(Boys Like Girls - Hero/Heroine)

Az üzenetrögzítő lehallgatása után teljes megdöbbentségben álltam a hotelszoba közepén. Hidegzuhanyként értek feleségem szavai, hisz sohasem hallottam még őt így beszélni, sőt mondhatnám azt is, hogy ez a fajta beszéd teljesen távol állt tőle, legalábbis eddig azt hittem, hogy így van. Zsebembe csúsztatva a telefonom még mindig az előbb hallott mondatokat ismételgettem a fejemben, majd néhány szót hangosan kimondva próbáltam tudatosítani magamban a jelentőségét, majd néhány perc múlva teljesen felfogtam, hogy komolyan gondolta azt, amit mondott. Az üzenet néhány része kicsit jobban felkavart, mint az gondoltam volna, ugyanis a „nem bocsájtok meg soha” és az „arról is letehetsz, hogy Catat látod még az életben” részek nem túl megnyugtatóak egy apa számára, mondhatni ezek a gondolatok eléggé a padlóra küldtek.

-          Mi az, hogy megcsaltam és, hogy nem láthatom többé a lányomat? Mindig ő mondta, hogy beszéljük meg a problémákat és a dolgokat mielőtt elítélnénk a másikat, erre meg most mit csinált, nem is beszéltünk, meg sem hallgatott, és máris elítélt azért, mert látott egy félreérthető képet. Remek. – örültem, hogy már csak egyedül voltam a szobában, mert a hangosan kimondott mondatok után biztos, hogy hülyének néztek volna.

Gondolataim erősen afelé vezéreltek, hogy felemelem a telefont és elmondom neki, hogy badarság, amit az újságok és az egész média állít, de tudom, hogy még csak a gondolat is teljesen felesleges lenne, hisz ha fel is venné a telefont nem hallgatna meg csak ordítozna, így ezt rögtön el is vetettem magamban. Kissé zavart állapotomban voltam, de a hasam motyorgása a reggeli időt jelzett, így csapkodva kezdtem el a hotel étterme felé venni az irányt. Kiérve a folyosóra még mindig nem lézengtek annyian a folyosókon, mint amire számítottam, mert hát ez volt az egyik leghíresebb szálló itt Californiában. A lift elé érve a szerencsének tudom be, hogy éppen az én emeletemen tartózkodik a szerkezet, így belépve csak remélem, hogy senki nem szándékozik az alsóbb emeleteken beszállni, viszont azt tudni kell, hogy amit az ember szeretne, hogy ne történjen meg akkor úgyis az fog, így nem is csodálkoztam mikor néhány másodperc múlva három csaj szállt be mellém. Persze, amint meglátták, hogy ki vagyok összesúgtak a hátam mögött, ami lepergett rólam, hisz a pályafutásom alatt megtanultam már ezt, és az ehhez hasonló szituációkat kezelni. Attól függetlenül, hogy kibeszéltek nem voltam bunkó, így a földszintre érve hiába én álltam közelebb az ajtóhoz illedelmesen kiengedtem őket, nehogy még ezért is szó érje a ház elejét. El sem tudtam képzelni, hogy mi fog rám várni az étteremben, ha már így mellettem állva is simán összesúgtak a hátam mögött az emberek, viszont bármennyire is felkészültem, hogy bemegyek és minden szem rám fog tapadni, nem így történt. Persze észrevették, hogy ott vagyok, de a figyelem központjában, egy másik híres személyiség állt.

(Tessa)

Engem is meglepett az a lépésem, hogy beinvitáltam Sergiot, de szükségem volt most egy olyan hallgatóságra, aki őszintén megmondja a véleményét. Ebben az esetben pedig a focista segíthet a dalommal kapcsolatban. A nappaliban leültetve az egyszemélyes közönséget szó nélkül kezdem el játszani a számomra már teljesen rutinossá vált szám dallamait. Ramos arca először semmilyen érzelmet nem közvetített felém, maximum egy kis ijedséget az előbbi gyors behívásom után, viszont mikor már a vége felé jártam szája mosolyra húzódott, ami engem is mosolygásra késztettet és ez által nagyobb önbizalommal zártam le a cselekvéssorozatomat. Jól esett, hogy már nem csak az elfogult Matías véleményére adhatok, hanem egy focistáéra is. Végezve a dallal tapsolás hangja tölti meg a helységet, ami automatikusan jobb kedvre derít.

-          Ez egyszerűen csúcs szuper volt. – szóbeli dicsértettével csak még jobban növelte a már eddig is óriásra duzzadt önbizalmamat, ami persze nem baj, hisz nagy szükségem van most erre a plusz erőre.

-          Köszönöm. Végül is ezért hívtalak be, mert meg akartam mutatni egy olyan valakinek is a szerzeményem, aki nem csak merő elfogultságból dicsér meg, hanem azért mert tényleg jó, amit hallott. – észre sem vettem, hogy idő közben a közönség száma kettőre növekedett, és a konyhából hallgatta, hogyan játszom el már vagy századszor is a mai napon a dalt.

-          Hallottam ám, és nem azért mondtam, hanem mert tényleg jó! – látni nem láttam Matíast, de a konyhából bekiabálva adta tudtomra, hogy miképpen is gondol, majd már csak a lépteit hallottam, amint a lépcsőn tart az emelet felé.

-          Amúgy meg sem kérdeztem, hogy hozhatok-e neked egy kávét, vagy valamit inni esetleg? – előjött belőlem a háziasszony, aki mindig mindenkit itatna és etetne, de nem tehetek róla, hiszen, amióta Cata megszületett vannak olyan ösztönök, amit egyszerűen nem tudok irányítani, és ez is egy ilyen anyasággal járó dolog volt.

-          Köszönöm szépen, de nem kérek semmit, igazából összefutunk pár haverommal és sietek, de valamikor beülhetnénk valahová kávézni, és beszélgethetnénk. Szerintem mindkettőnkre ráférne most egy lelki fröccs, szóval gondold át. – először teljesen lesokkoltam, ami szerintem nem meglepő, majd kezdett megtetszeni az ötlet, mert jó lenne már Matías vigyázó és védő szemei elől kiszabadulni egy kicsit, és valami olyat is csinálni, ami nem a házban történik.

-          Jól hangzik, majd még átgondolom. – mert persze akárhogy is, a testvérem férjéről van szó, és ki tudja, hogy ha meglátnának mindek a fotósok, milyen sztorit, hoznának le. Mosolyogva fejeztem be a gondolkozást, majd kikísértem az ideiglenes közönségemet.

-          Akkor majd felhívlak, mondjuk holnap, ha nincs semmi dolgod és megbeszéljük, hogy mi is legyen. – egy legyintés után már csak a hátát láttam, amint az Audija felé halad.

Remek ötletnek találtam, hogy egy kicsit kimozduljak, és ne csak a négy fal közé legyek bezárva, hisz nekem is kijár, hogy jól érezzem néha magam. A konyhába érve láttam, hogy Matí nemrég kezdett hozzá az ebédkészítéshez, ami azt jelentette, hogy egy darabig még lefoglalja majd a konyha, ezért úgy döntöttem, hogy elsétálok a közeli parkba és élvezem egy kicsit a madridi napfényt.

A gardróbomba beérve egy rövidnadrágot, és egy hosszú ujjú pulcsit vettem ki a polcokról.  A szetthez egy piros cipőt választottam, ami teljesen ment az összeválogatott ruhák színéhez, majd ezeket egyéb kiegészítőkkel spékeltem meg, mint például egy piros sapival, mert hiába sütött az ablakból kinézve néha-néha eléggé elhajlította a fák ágait a szél, viszont akármennyire is fújt a szép, a napszemüvegem egy elengedhetetlen kelléke volt az életemnek. Próbáltam úgymond kicsit inkognitóban maradni, bár a rajongóknak ez nem jelent semmit, főleg mióta Roni a férjem és kiderült, hogy Lari a testvérem. Larira gondolva azon kezdtem el agyalni, hogy vajon hol lehet, és hogy nézhet ki a pár hete látott bokája. A gondolatok közben már a gardróbomból tartottam kifelé, majd a földszint felé vettem az irányt. Megpróbálkoztam azzal, hogy elkerülöm dokimat és reméltem is, hogy sikerül is ezt a folyamatot véghezvinnem, így ennek érdekében az ötévesek szintjén kezdtem el az egyik bútor mögül a másik mögé lopózni. Út közben becsúsztattam az asztalon heverő telefonom a zsebembe majd, egy óriási lépéssel sikerült egészen az ajtóig jutnom, majd halkan, de mégis határozottan megpróbáltam bezárni magam mögött az ajtót. Kilépve a házból rögtön elkezdte melegíteni bőröm a meleg madridi nap, így D-vitaminnal tele indultam el a park felé. Az oda vezető úton teljesen kizártam az agyamból mindent és nem gondoltam senkire és nem foglalkoztam semmivel. Persze a park felé közelítve, ha találkoztam babakocsis anyukákkal az eléggé megérintette a szívemet és rögtön azon kezdtem el gondolkodni, hogy miért is nem hozom haza a lányom a nagyszülőktől, majd amikor eszembe jut, hogy most jobb ott neki akkor, egy kicsit megnyugszik a szívem, de tudom, hogy a gyereknek az anyja mellett kellene lennie. A gondolatok hevében gyorsabban kezdtem el venni a lépteimet és észre sem vettem, de már egy tíz, tizenöt perce a parkban köröztem. Hogy kicsit megnyugodjak leültem egy közeli padra, de nem tudtam sokáig egy helyben ülni, ugyanis néhány méterre tőlem óriási embercsoportot véltem felfedezni, így én is kíváncsi lettem, miért gyűltek oda annyian. Közelítve már nem csak a látvány volt felemelő, hanem a hangzás is ugyanis pár zenélő srácot álltak körbe az emberek. Nagyon elkaptam a ritmust, majd egy ismerősszám elkezdése után közelebb léptem az előadók felé.

(Alex Goot / Wellington cover - What Makes You Beautiful)

-          Nem zavarna, ha én is beállnék? – először totál le voltak sokkolva a srácok, majd fél perc után teljesen meggyőzően mondtak igent a kérdésemre.

Rég éreztem már magam ilyen felszabadultnak, mint akkor, amikor elkezdtem velük énekelni. Felszabadultam és teljesen azt éreztem, hogy visszatért az a régi énem, aki akkor voltam mikor megismerkedtem Ronival. Erre a néhány percre elszakadtam a világtól és csak azt csináltam, amit szeretek. Énekeltem. Énekeltem az embereknek, ami hihetetlen érzés, mert látod, hogy ezzel örömet okozol nekik. Ez alatt az egy szám alatt, annyi érzés megváltozott bennem, hogy úgy éreztem magam, mintha egy teljesen új ember lennék.

Chapter 18.

Sziasztok! Megérkezett az új fejezet, kérhetnénk pár visszajelzést?:)
Jó olvasást!

(Larissa)

(Taio Cruz - Hangover [magyar])

Hangos dübörgésre ébredek, de fejfájásomnak hála kétszer olyan kegyetlen felfigyelni a hanghatásokra. Kinyitva a szememet, egy idegen szobában találom magam. Minden fehér és krémszínben pompázik, viszont nem nyugtat meg a tudat, hogy nem tudom hol töltöttem az estét. Az ajtó hirtelen kinyílik, én pedig félig becsukott szemmel próbálom feltérképezni a terepet. Mesterien beállított haj jellemzi az idegent, hatalmas barna szemeitől pedig nem tudok jelen pillanatban eltekinteni. Mosolygós arca ismerős, de mégis ismeretlen. Tekintve arra, hogy a nappaliban fekszem egy takaróval, nem éppen kedves arcomat mutatom az érdeklődő szempárnak.

-          Mekkora buli lehetett! –egy kopasz férfi rohan be közénk, de én csak felé hajítva egy párnát, próbálom rávenni, hogy fogja be.

-          Hol vagyok? –rekedtes hangom sérti fülemet, szervezetem ásványvízért kiált.

-          A hotelben, ha megfordulsz, meglátod a borzos fejű még mindig alvó Fabregast. –a kedves férfi arca kezd visszatérni emlékezetembe.

-          Mi történt tegnap? –morogva fordulok Cescy felé, de rémülten veszem tudomásul, hogy semmi ruha nincs rajtam. Fejemhez kapva, a sírás határára sodrom magam.

-          Mekkora buli lehetett! –úgy látszik Valdes csak egy mondatot ismer. Végigsimítva hajamon, összegubancolódott vizes tincseket találok. Sikítva veszem tudomásul, hogy életem legrosszabb napját élem most meg.

-          Ember, megakadt a szalag?! –az alacsony férfi megmentésemre siet, úgy tűnik felcsapott gondolatolvasónak. Egy üveg vizet tart kezében, mire megfogva magam előtt a paplant, ülő helyzetbe tornázom magam.

-          Köszönöm. Nem tudjátok mi történt velem? –kétségbeesett hangomon jót szórakoznak, de legalább Villa megpróbálja visszafojtani nevetését. –Köszönöm az együttérzést. –fejcsóválva kortyolom az éltető nedűt, de úgy érzem, egy hamar nem fogok dűlőre jutni velük.

-          Igazából hallottunk hangokat, de nem gondoltuk volna, hogy pont a Real Madrid híres játékosa tartózkodik egy légtér alatt középpályásunkkal. –rémült tekintetemet nem tudom eltitkolni, mire a katalán csapat kapusa jóízűen felkacag, és a földre zuhan.

-          Nem hallottunk semmit. Én aludtam volna egy szobában Fabregassal, de amikor bejöttem, és megláttalak titeket, inkább kifordultam a szobából, és máshova araszoltam. –szegény, nem elég, hogy látott minket, még ki is raktam a szobájából. –Nyugi, semmi korhatárost nem láttam, bár elnézve titeket…

-          Mekkora buli lehetett! –kacagva fekszem vissza a párnák közé, közben Cescy is kinyitja lassan a szemeit. Érdeklődve tekint körbe, majd meglátva maga mellett, ijedten kap a fejéhez.

-          Számból vetted ki a szót… - Villa vigyorogva ingatja a fejét Valdes hülyeségén. A srác még mindig el van halva a látottak alapján.

-          Haver, én nem néznék ilyen fejjel, ha egy ilyen nő feküdne mellettem. –kitépve Fabre feje alól a párnát ismét felé dobom, de tekintve kapus mivoltára, sikeresen hárítja támadásomat.

-          Úgy tudom, neked van családod. Megkérhetlek titeket, hogy hagyjatok magunkra egy kicsit?! –esdeklő tekintetemre egyedül a hetes játékos figyel fel, aki bólintás után karon ragadja társát.

-          Egyébként az edző üzeni, hogy csak holnap este indulunk. Mára kimenőt kaptunk. –hátrafordult fejjel odavetik barátomnak ezt az egy mondatot, majd már csapódik is mögöttük az ajtó.

-          Úristen, Cescy, mit csináltunk mi?! –takarót a fejemre húzom, de szégyenemben nem tudok hova elbújni igazából.

-          Nem tudom, addig megvan, hogy elmentünk és rendeltem piát, aztán táncoltunk. De onnan se kép, se hang. –igazából csak hangjából hallom ki a rémültséget, arcát nem látom. –Lari, nincs ezzel semmi baj. Valószínűleg lefeküdtünk, de én nem bánom. –oldalába csípve megfordulok, majd duzzogva dugom ki fejem a takaró alól. –Azt mondom, készüljünk el, és menjünk valami kávézóba reggelizni. –háttal vagyok neki, de kihasználja lehetőségeit. Átkarolva bújik hozzám, majd nyakamhoz hajtja fejét. Esküszöm, még meghitt is lenne ez a pillanat, ha nem éppen egyik legjobb barátom karjaiban feküdnék úgy, hogy nem tudom mit tettem előző este. Szép kilátásba helyeztem jövőmet.

(Shakira ft. Alejandro Sanz - La Tortura)

Lerántva barátomról a takarót, nem foglalkozok vele. Szorosan magam köré tekerem, de ezzel csak azt érem el, hogy kinevet. Felemelt fejjel indulok el a fürdő felé, végül belenézve a tükörbe, elborzadok. Sminkem szétfolyva arcomon vastag csíkban ad hatalmas kontrasztot sápadtságomnak. Szemeim alatt sötét karikák húzódnak. Ajkamon egy kisebb seb található, valószínűleg ki lett harapva. Fejcsóválva figyelem tükörképem, majd szemem akarva akaratlanul nyakamra siklik. Lila foltok találhatóak rajta, kulcscsontom pedig szintén hasonló színben pompázik. Valóban nagy buli lehetett, ha már Valdes szavait idézem. Levéve magamról a takarót, beállok a tus alá, majd hideg víz segítségével sikeresen észhez térek. Sötétség jellemzi az előző estét, és ez most nagyon zavar.

Próbálok agyalni, de még csak képek sem jelennek meg gondolataim között. Reszketve szállok ki a kabinból. Magamra tekerve egy hófehér törölközőt, vizes hajjal lépek vissza Fabrehoz. Tekintete elidőzik rajtam, majd észbe kapva, ő is elindul, hogy rendbe hozhassa magát.

Igazából nem tudom, miért érzem szégyenteljesnek azt, amit műveltünk tegnap. Lényegében csak a nyomokból tudunk táplálkozni, de a foltokat biztos nem eséstől szereztem. De ha azt nézzük, Ramossal megromlott a kapcsolatom, már nem tudjuk egymásnak megadni azt, amit a másik kér. Viszont ezzel sem tudok takarózni, ugyanis lelkiismeret furdalásom felemészt. Az addig rendben van, hogy Fabreval nőttem fel, rá számíthattam, de akkor sem volt helyes az, amit tettünk.

Ellentétben velem, amikor kilép az ajtón, hatalmas gőzfürdő követi. Szégyenlős mosolyát elnézve, ő egyáltalán nem bánta meg a dolgokat.

-          Szeretnék emlékezni. –összeroskadva terülök el a kanapén, Cescy pedig leguggol elém. –A ruhámat sem találom, nincs mit felvennem. –elhúzva számat bámulom a padlószőnyeget. Hajam arcomba hullik, mire tincsemet két ujja közé csippentve, fülem mögé helyezi.

-          Tekintve arra, hogy ilyen még nem történt velem… - nem hagyom végigmondani mondatát, ugyanis hangos kacagásba török ki.

-          Úristen Cescy, mond, hogy nem én vagyok a megrontód. –hasamat fogom, de nem tudom abbahagyni a nevetést. Régen éreztem igazából már ennyire boldognak magam. Hatalmas pislogásait nem tudom elkerülni, majd amikor kattan az agyában az elhangzott mondat, fujtatva esik nekem. Hátradöntve a kanapén elkezd csikizni, de újdonsült barátaim éppen most döntenek úgy, hogy betoppannak.

-          Mondtam, hogy nem most kéne beszélni Larissaval. –Messi mosolyogva ugyan, de mégis érdeklődve tekinti végig félreérthetetlen helyzetbe került párosunkat.

-          Nem, nem. Semmi baj, csak adjon valaki nekem olyan ruhát, amin nincs Barcelona címer, és még a színe sem hasonlít a focicsapatéhoz. –belegondolva abba, hogy az ellenfél tréningjébe menjek kávézni, kiráz a hideg. Természetesen nem vagyok én ennyire finnyás, de az újságok mindent képesek felnagyítani. Az biztos, hogy arra nem gondolnának, hogy nem találtam a ruhámat egy buli után. Bár nem is tudom melyik eshetőség a jobb…

-          Tekintve a méretedre, lehet Leotól kéne kölcsönkérned valamit, nem gondolod? –Valdes beszólását jelen pillanatban hatalmas poénnak tartom. Próbálom nevetésemet elfojtani, de nem segít benne az, hogy az említett személlyel hangos szócsatába kezd, majd Victor megunva a harcias állapotot, összeborzolja a világklasszis haját. Segélykérően nézek a srácok felé, végül pedig Villa ajánl fel egy-két hordható darabot.

-          Köszönöm szépen! –a híres világbajnok kapus megfogja a karját, majd nagyon belemélyülve a beszélgetésbe, elhagyják a szobát. –Nem ismerem őket annyira, de terveznek valamit. –szem forgatva gondolkozom azon, hogy mi lehet a megtorlás, de semmi ép gondolat nem férkőzik tudatomba.

-          Eltekintve attól, hogy szinte meztelen vagy, beszélgetünk?! –elképedve hallgatom Messit, ugyanis nem néztem volna ki belőle ezt a mondatot. Nem tudnak zavarba hozni, így ez is lepereg rólam, de azért meglepődtem.

-          Ha téged nem zavar, beszélhetünk. Megszoktam már a koedukált csapatban ezt az érzést. –nevetve kapom fel a földön elhelyezett üveget, majd belekortyolva a hűsítő folyadékba, eldőlök Cescy kezeiben. Ujjai végigsiklanak vállamon, majd kezét tenyerembe helyezve, lelkünket is összeköti ezzel a mozdulattal. Térdemet egészen a hasamhoz húzom, majd felemelve bal kezemet, végigsimítok arcán. Nyakához érve kicsit feltolom magam a bőrkanapén, végezetül egy apró puszival jutalmazom tettét. Karjai szorosan tartanak, szívem pedig hevesen reagál érintéseire. Kizárva a külvilágot kisség sokkosan érint a tízes mezszámú játékos kérdése.

(Tessa)

(Leona Lewis - Happy)

Az új dalomat már vagy százszor játszottam el pedig még huszonnégy órája sincs, hogy megírtam, de annyira tetszett a dallama még nekem is, hogy legszívesebben kimentem volna az utcára és a nagyprémium előtt kezdtem volna el énekelni, hogy mindenki tudja és hallja, hogy nem zuhantam össze azért, mert Roni elment és ki tudok találni abból az istenverte zsákutcából, amibe az élet vezetett be. Miután már sokadjára játszottam el a számot, Matíasnak is feltűnt, hogy iszonyú álmos vagyok, így nem mondanám azt, hogy elküldött aludni, hanem úgy fejezném ki magam, hogy egyenesen rám parancsolt, hogy el kell mennem aludni, különben kiveri a balhét. Nagyon-nagyon, de nagyon sokat köszönhetek ennek a srácnak, pedig még alig ismerem, de úgy vélem egy nagyon jó barátra tettem szert az ő személyében, hisz még ha csak a munkája miatt is, de nagyon vigyáz rám, és óv mindentől, és nem utolsó sorban még az újrakezdett karrieremben is támogat, ami óriási löketet ad nekem.
Felvonszolva magam az emeletre, úgy dőlök be az ágyba, mint egy zsák krumpli, és valószínűleg már a dőlés közben elaludhattam, hisz mikor délután felkeltem azt sem tudtam, hogy hogyan kerültem az ágyba, tehát már elég kómás voltam mikor oda kerültem, hogy lefekszem aludni.

-          Mit szólna hozzá a legnagyobb zenészpalánta, ha megmutathatná a nagyközönségnek az újonnan írt dalát? - Matías szavai elég váratlanok voltak nekem, hisz körülbelül két perce keltem fel és hirtelen azt sem tudtam, hogy hányadikán van elseje annyira meglepett a kérdése.

-          Hogy én, fellépni? Ráadásul az új számommal, te komolyan gondoltad ezt, mert szerintem nem. Nem hiszem, hogy annyira kész lenne a dal, hogy eljátszató legyen egy nagyközönség előtt, és az sem biztos, hogy én készen vagyok-e rá. - félreértés ne essék, nem betojtam ettől a feladattól egyszerűen nem éreztem még készen magam arra, hogy bemutassam ezt a dalt. Hisz annyi számot írhatok még, ami ezerszer jobban kifejezheti azt, hogy mit is érzek és ezerszer jobban Roni lelkébe taposna, ha meghallaná.

-          Tessa komolyan most kezdesz el visszakozni mikor összehoztál egy este alatt egy olyan számot, amivel odamondhatod a férjednek, hogy nem hat meg azzal, amit csinál. Tess te egy dalszövegíró énekes vagy és nem szabad ezt a tehetségedet a szőnyeg alá söpörni. Egyszerűen nem teheted meg ezt. Meg kell próbálnod, már csak a rajongóid miatt is, akikkel a plázában találkoztunk. - nem tudtam, hogy meg fogom-e bánni, ha most igent mondok és bemutatom a dalt, vagy nem, hisz ki tudja már mi van Ronival, lehet, hogy éppen azzal a ribanccal van, de az is lehet, hogy úton van hazafelé. Az a baj, hogy nála semmit sem lehet tudni, mert a lépései kiszámíthatatlanok, de egyre jobban kezdtem afelé hajlani, amit Matías javasolt, miszerint mutassam be a dalt és nyilvánosan fejezzem ki a portugálnak az érzéseimet.

-          Jó oké értettem, és van valami ötleted is, hogy hol adjam elő a szerzeményem? Mert én csak rádiókat ismerek, ahol közre tudnánk adni a dalt, de szerintem, ha Ronihoz akarjuk eljuttatni akkor a tévéhez kéne fordulnunk. - a kezdeti nem akarom állapot után most annyira bezsongtam, hogy hirtelen már az járt a fejemben, hogy milyen ruhában szerepeljek majd, ha a tévében leszek. Matías nagyon jó hatással volt rám és rengeteg önbizalommal gyarapodtam, ha a közelemben volt. Nem tudom, hogy mindenkivel ilyen jó fej-e, de annyit már leszűrtem, hogy nem csak a munkája miatt foglalkozik ennyit velem, hanem tényleg látszik rajta, hogy támogat, és mindezt szívből teszi. Gitáromat újból elővéve kezdtem el játszani a dalomat, közben pedig már a tévés szereplésen agyaltam.

A ruhák és tévé álomképéből az ajtó csengője szakított ki, és a képzelgés közben már Matías is eltűnt a kanapéról, így rám maradt az a feladat, hogy megnézzem, hogy ki áll az ajtó előtt. Fejben találgattam, hogy ki lehet az, hisz Marcelo nem lehet, mert őt elég rendesen kiosztottam, bár ha belegondolunk visszajöhet éppen bocsánatot kérni, hogy ilyen volt velem, de erre a tippre nem innék mérget. Más egyéb ötletem nem volt így kíváncsian nyitottam ki a bejárati ajtót.

-          Hola Tessa! Ne haragudj, hogy megzavartalak. Nem tudtam, hogy éppen nem érsz rá. – szeme a kezemben tartott gitár és az én tekintetem között váltakozott, és ez után kezdett el szabadkozni, amire persze semmi szükség nem lett volna, hisz nem zavart meg semmit. – Szóval, hülye kérdés lesz, de Ronaldo itt van? – neve hallatán összerezzentem, de nem mutattam nagyobb érdeklődést, viszont nem értettem, hogy mégis miért tette fel ezt a kérdést, viszont beugrott, hogy lehet, hogy ő már tud valami olyat, amit én nem.

-          Nincs itt már egy ideje és nem is tudom, hogy hol tartózkodik. – a néhány perccel ezelőtti jó kedvem kezdett egyre jobban csökkeni, de persze ezt nem nagyon mutattam ki a külvilág felé.

-          Ne haragudj, nem szerettem volna ezt feleslegesen felemlegetni, csak új kocsi miatt hittem azt, hogy visszajött és megtalálhatom őt itthon. – mentegetőzésére csak egy egyszerű mosoly volt a válasz, nem szerettem volna a tudtára adni, hogy érdekel a dolog. Viszont az meglep, hogy nem nézik ki belőlem, hogy egy ilyen Audit vezetek.

-          Nem bántottál meg. Rossz, hogy elment, de nem tudok vele mit kezdeni, hisz én már kerestem is, de nem válaszolt innentől kezdve meg rá van bízva, hogy mit akar. Tudod, a lényeg, hogy neki jó legyen a többiekkel ő nem is foglalkozik. – beszélgetőpartnerem serényen bólogatott egyetértése jeléül, majd szólásra nyitotta a száját.

-          Egyébként nagyon sajnálom, ami történt. Nem így ismertem meg Ronaldot, hogy amint van valami gond nyúlcipőt húz és elmenekül a problémák elől. – értetlenkedését kifejezve az új dalom jut eszembe, bár nem tudom, hogy hogyan is kapcsoltam össze a kettőt, de lehetséges, hogy a beszéd témája megegyezik és ezért ugrott be.

-          Nagyon sietsz? – kérdésemmel eléggé megleptem őt, de ami az érdekes, hogy még magamat is. Nem így terveztem ezt el, sőt válaszoltam volna a Ronis témára is, amit felhozott, de valahogy eszembe jutott egy jó ötlet, így nem hagyhattam ki ezt a lehetőséget.

-          Éppenséggel semmi dolgom, és remélem nem bántalak meg ezzel, de nagyon meglepett a kérdésed. – nevetve állok arrébb, és tárom ki az ajtót, hogy beinvitáljam a látogatóm.

(Ronaldo)

(Alex Goot - We Could Love)

Mindig is az volt a célom, hogy a médiában szerepelhessek, de sosem a magánéletemmel akartam ezt megtenni, hanem a futballsikereim miatt. Persze szerencsére már a focival is sikerült elérnem, hogy a médiában kedvelt személyiség legyen, viszont most itt vagyok egy totális családi dráma közepén. Tele van velem és a Tessel, meg ezzel az egész üggyel az újság, hogy én leléptem, de persze ha mindez még nem lenne elég, most még azt is pletykálják, hogy megcsaltam. Az újságot sokadjára a kezembe véve vettem szemügyre a hotel előtt készült képet, majd arcom ismét eltorzult, mint minden alkalommal mikor meglátom, hogy ölelkezve tartunk befelé a bejáraton. Ami most a leginkább zavart az az volt, hogy látszólag Irinát nem nagyon érdekelte, hogy címlap sztori lett az ügyből, nagyon is élvezte, hogy ismét együtt emlegetnek minket a sajtóban. Persze azért is nem zavartatta magát, hisz neki nem volt senkije, akinek magyarázkodni kellett volna. Se barátja, se élettársa, se férje.

-          Szerintem most jobb lenne, ha most elmennél. Így is van elég problémám, és ez a sztori most nagyon nem hiányzott az életembe. – körbe-körbe járkálva próbáltam meg gondolkodni és megoldást találni, hogy hogyan is moshatnám tisztára a nevemet ezzel az üggyel kapcsolatban.

-          Szóval én csak egy probléma vagyok számodra? – kérdő hangon és idegesen pattant fel és sétált közelebb felém, én pedig még most is, hogy nem lát senki próbáltam elkerülni, hogy a közelében legyek.

-          Jelenleg igen egy probléma vagy. Ne haragudj, de van így is elég bajom, és most még azt sem tudom, hogy mit mondjak vagy nyilatkozzak, hogy elhiggyék, hogy nem történt köztünk semmi. – kissé megemeltem a hangom, de nagyon ideges voltam és egyfolytában kattogtak a fogaskerekek az agyamban.

-          Probléma köszönöm. Tudod azt hittem, hogy meg tudjuk ezt beszélni, és rendbe tudjuk hozni azt a kapcsolatot, amit az a lotyó Tessa elrontott. Miatta mentünk szét és ezt soha nem bocsájtom meg neki. – Irina szavait már majdnem fújtatva kellett, hogy hallgassam, hisz nagyon felhúzott azzal, amit a feleségemről mondott, mert lehet, hogy most távol vagyok tőle, de akkor is szeretem, és nem engedem meg, hogy bárki is sértegesse.

-          Már rég nem voltunk együtt, amikor Lari bemutatott Tessnek. Akkor már csak beszélő viszonyba se voltunk, úgyhogy sürgősen felejtsd el, hogy őt sértegeted. Most pedig nagyon gyorsan tűnj el. – az ajtóhoz sietve nyitottam ki neki azt, majd körülbelül a szememmel ki is tessékeltem onnan. Annyi az egyetlen szerencséje, hogy ő egy nő, máskülönben tuti, hogy megütöttem volna azt, aki a feleségemet sértegeti.

Dühöngésem közben telefonom rezgésére figyelek fel, ami egy hangüzenetet jelzett. Ideges voltam, de meg akartam nézni, hogy ki keresett, így fülemhez emelve a telefonom, elindítottam a lejátszást. ”Na, ide figyelj te szemétláda, most nagyon nem fogom megválogatni a szavaimat azok után, hogy ezt az egészet meg merted tenni velem. Azt, hogy elmentél még meg is tudtam volna bocsájtani, hisz betudtam volna annak, hogy a nagy Cristiano Ronaldo nem tudja feldolgozni a meg nem született gyereke halálát. Ez tudom, hogy nagyon csúnya volt, de tudod, hogy igazam van. Aztán szükségem lett volna rád, ugyanis ha nem mondták volna, akkor közlöm veled, hogy autóbalesetem volt, és igen én voltam a hibás, de könyörgöm nekem is elég nagy büntetés, hogy miattam, vagyis a karambol miatt vesztettük el a babát, de neked sikerült még egy lapáttal is rátenni, hogy még jobban fájjon nekem. Gratulálok. Természetesen van még mit mondanom, mivel nem elég, hogy Amerikába mentél, még összeszűröd a levet az exeddel. Komolyan mondom, hogy az idióták koronázatlan királya vagy, mert ha már megcsaltál lehetett volna annyi eszed, hogy mindezt mindenki háta mögött csináld. Tehát ezek után ne várd azt, hogy majd megbocsájtsak neked, és arról is letehetsz, hogy Catat látod még valaha az életben. Remélem elég világos voltam, ugyanis ebből a Ronaldo féle fájdalomból, nem kérek többet.”

Chapter 17.

Sziasztok!
Megérkezett az új fejezet, jó olvasást!

(Tessa)

(Broken Note - Let 'Em Hang)

Nem hiszem el, hogy Marcelo képes volt elküldeni a nővéremet úgy, hogy én nem is kértem minderre. Nem felejtettem el, hogy nem jött be hozzám a kórházba és azt sem vertem ki a fejemből, hogy miket mondott, de a fenébe akkor is a testvérem és szükségem van rá. Most pedig itt lett volna az alkalom arra, hogy megbeszéljük, vagy csak egyáltalán beszéljünk erre Marcelo majdhogynem páros lábbal rúgja ki. Most pedig már megint ott tartunk, hogy itt fekszek az ágyban és arra gondolok, hogy mit csesztem el, hogy ennyi gubanc van az életemben. Matías persze most is mellettem van és még a levegővételemet is figyeli, ami már tényleg kezd zavaró lenni.

-          Tényleg egész este itt akarsz ülni és azt nézni, hogy mikor sírok vagy mikor alszok? Matías szükségem van egy kis egyedüllétre, magányra. Nincs veled semmi bajom, de tényleg felnőttem már és tudok magamra vigyázni főleg itthon az ágyamban. Menj és pihenj te is, nem hiszem el, hogy csak engem fárasztott ki a vásárlótúra. Aludni fogok nem lesz semmi baj. – nem akartam elküldeni őt, de muszáj voltam vele közölni, hogy sok az, amit csinál és visszavehetne, mert teljesen jelentéktelenné kezd válni számomra az egyedüllét szó.  A hatásosság kedvéért még a könnyeimet is letöröltem, hogy magabiztosabbnak látsszak, viszont a magabiztosság az tényleg egy óriási nagy álca volt. Nem csak most hanem délután a bevásárlóközpontban is. Az teljesen rendben van, hogy a rajongók feltöltöttek energiával, de ha egyedül lettem volna valószínűleg úgy futottam volna el előlük, mint egy kutya a sintér elől.

-          Ha tényleg ezt szeretnéd, akkor magadra hagylak, de csak a nappaliig megyek. Felfogtam, hogy nem szereted, ha vigyáznak rád, de kicsit megérthetnél engem is. Nekem ez a munkám, hogy vigyázzak rád, és ha csak a hajad szála görbül is meg engem tutira kinyírnak. Jó éjszakát! – Matías az ajtót becsapva távozott, mire kerekre nyílt szemekkel még egy ütemnyi levegővételt is kihagytam. Kevés ez a két nap arra, hogy kiismerj valakit, de a két nap alatt semmi hasonló jelenetet nem láttam tőle, de legalább most már tudom, hogy ő is ember és nem csak egy érzelemmentes robot.

Letettem a fejem a párnára, de egyszerűen nem tudtam elaludni. Akármerre fordultam valami sosem volt kényelmes és nem nyomott el az álom. Húsz perc forgolódás után viszont meguntam, hogy nem tudok mit csinálni még csak normálisan feküdni sem, így kipattantam az ágyból és gondolkodás nélkül a gardróbom felé vettem az irányt. Nem felöltözni akartam és elmenni csupán csak itt tároltam a régi dolgaimat bele értve ebbe a gitárom és a régen írt dalszövegeimet is. Kezembe véve a hangszert rég nem érzett érzések támadtak fel bennem. Egy nem túl nehéz akkordokból álló dallamot kezdtem el pengetni, amit még az első dalszövegeimnél használtam. Ezekre születtek az első dalszövegeim és reméltem, hogy most is erre íródnak majd a legjobb számaim. Fejemben megfogalmazódott pár kósza rím, majd a dallamra ráillesztve elkezdtem papírra vetni a gondolataimat. Hiányzott már az, hogy egy kicsit szabadjára engedjem a fantáziámat és kieresszem egy szám írása közben a bennem felgyülemlett érzéseket. Jó fél óráig ülhettem a gardróbban, amikor valaki kopogott az ajtón, majd a hangokból ítélve beinvitálta önmagát a szobába.

-          Tessa itt vagy? – Marcelo hangja vízhangzott a szobában, viszont nekem most semmi kedvem nem volt hozzá, hogy beszéljek vele. Egyszerűen elrontotta az estémet azzal, amit tett és nem akartam, hogy most rontsa el másodjára, mikor éppen egy dalt írok. – Jaj itt vagy , miért ücsörögsz a gardrób padlóján? Az ágy nem elég kényelmes? – megszokhattuk már a braziltól, hogy mindenből viccet csinál, de jelen esetben még akkor sem tudtam volna nevetni a mondatain, ha nem lenne semmi bajom.

-          Kérlek, menj most ki a szobából! – nem szerettem volna nem magamhoz méltóan beszélni vele, így egy egyszerű kéréssel próbáltam meg kiküldeni őt.

-          Nem megyek ki, mi a baj? Látom rajtad, hogy valami bánt. – leereszkedve mellém a földre ült ő is, majd felém fordítva a fejét várta, hogy kiöntsem neki a lelkem, viszont azt nem sejtette, hogy erre van most a legkevésbé szükségem.

-          Marcelo szépen kérlek, hogy menj ki innen és hagyj engem békén! Nagyon nincs kedve most hozzád. – ránéztem és egy csodálkozó szempárral és egy felhúzott szemöldökkel találtam szembe magam, így kénytelen voltam megmagyarázni, hogy miért is nem vágyom most a focista társaságára. – Ne játszd itt a hülyét, nagyon is jól tudod, hogy miről van szó. Lari beszélni akart velem és én kész lettem volna arra, hogy megbeszéljem vele, hogy miért mondta azt, amit, hogy én már elég felnőtt vagyok és satöbbi. Kész lettem volna arra, hogy visszaszerezzem a legnagyobb támaszomat ebben az életben, de te egyszerűen elküldted, mert neked van egy kis félreértésed vele. Nem tudom, hogy miért, de nagyon nem az vagy, akit mindenki megismert. Megváltoztál, és nem csak az én szememben, hanem valószínűleg mindenkiében. Miért nem keresel magadnak egy csajt, és miért nem kötöd le magad egy kicsit? – nem akartam kiabálni, és mindezt elmondani, de valljuk be Marcelo teljes mértékben megérdemelte, amit kapott. Hisz miért avatkozik bele az életembe elég, ha már van egy személy, aki mindig ott van mellettem bármit csinálok, nincs szükségem egy olyan embere is, aki gondolkodik helyettem.

-          Nem én változtam meg, hanem a tesókád már nem a régi. Láttad te miket csinál mostanában? A filmekbe mindig van egy személy, aki nem hallgat senkire csak megy és járja a saját útját bármennyire is hülye az az út, na Lari pont ilyen, és ha próbálnánk megkönnyíteni a dolgát, akkor azt ő elutasítja, és még csak meg sem engedi, hogy segítsünk neki. Te pedig nem értem, hogy miért akarsz olyan lenni, mint ő? Miért nem engeded, hogy segítsünk neked? – hallva Marcelo szavait teljesen lesokkoltam, nem tudtam, hogy miért állítja be Larit úgy, mint egy filmbeli karaktert, amikor régen pont azt szerette benne, hogy ilyen önálló volt, és ki mert állni bármilyen próbát, amit az élet elé vágott. Magam sem értettem, hogy hová tűnt az a Marcelo - Lari páros, akiken régen órákat tudtunk nevetni, de van egy olyan érzésem, hogy ők maguk sem tudják, hogy mi történt a kettejük barátságával. Nem akartam folytatni ezt a beszélgetést, hisz nem akartam összeveszni vele, és még csak ennyit sem akartam neki mondani, amit elmondtam, így lezárásképpen csak felálltam és kisétáltam a gardróbból a szobába.

-          Szerintem most menned kéne, késő van, holnap pedig gondolom Mourinho edzést tart, és minden bizonnyal nem szeretnél róla lemaradni. Köszönöm a látogatásod, viszlát! – majdhogynem szavakkal tettem ki a brazilt a szobámból, de nagyon nem volt most kedvem hozzá. Csak a dalszövegeimmel akartam törődni, és az újonnan elkezdett dalommal.

-          Én csak jót akarok neked, és ezért szeretnék segíteni. Ha pedig végre felfogod ezt, akkor tudod, hogy hol találsz meg. – furcsa volt ilyen komoly szavakat hallani pont Marcelotól, de úgy látszik ma mindenki hangnemet vált, ha velem beszél.

Újra helyet foglalva a gardróbban ismét a kezembe vettem a gitárom, majd az előbb elkezdett dalt kezdtem el énekelni. A refrénnel és a szöveg egész tartalmával szerettem volna a portugálnak  üzeni, és reméltem, hogy minél hamarabb el tudom azt érni, hogy a számom hallgató legyen a rádiókban. Volt néhány sor, amit kismilliószor átírtam, hisz vagy nem jött ki a rím, vagy nem passzolt a zene és a szöveg ritmusa. Majd mire befejeztem a kész szöveget és dallamot észre sem vettem, hogy már elszállt az idő és hajnalodott. Még egyszer eljátszottam magamnak a kész dalt mielőtt megmutattam volna bárkinek is, majd a végére érve úgy szaladtam le a lépcsőn, mint egy őrült. Matíasnak szerettem volna először megmutatni a legújabb szerzeményemet, mert úgy éreztem, hogy az ő személyében egy óriási támogatóra leltem.
(Demi Lovato - What To Do [magyar])

Leérve a dokit a kanapén elterülve pillantottam meg, amint éppen aludt. Halk léptekkel mellé lopózva vigyáztam, hogy ne kelljen fel, majd egy nagy levegő után belekezdtem az újrakezdést jelentő számomba, viszont nem olyan lelkes fogadtatást kaptam, mint amire számítottam.

-          Tessa hé, valaki aludna! – egy legyintés után Matías a másik oldalára fordult, majd szerette volna folytatni az előbb végzett cselekedetét. Persze nekem totál zokon esett, hogy így megpróbált lepattintani, így másodjára is belekezdve a dalba még hangosabban énekeltem, mint az elején. Valószínűleg Matíasnak az alvás miatt lassultak le ennyire a reflexei, de körülbelül a szám felénél esett le neki, hogy mit is művelek én éppen, majd ülőhelyzetbe pattanva hallgatta végig a dalt. – Nem is tudtam, hogy így tudsz énekelni, mármint nem úgy, na mindegy szóval, ez a szám valami király lett. Jó a mondanivalója és a ritmusa is. Ha Ronaldonak címezted szerintem magára fog ismerni. És nagyon fülbemászó is, ezt mondtam már? Mikor hoztad te mindezt össze? – jól estek Matías elismerő szavai még akkor is, ha az elejét nem bírta annyira feldolgozni az alvás miatt, hogy mit hall.

-          Este a gardróbban. Nem tudtam aludni így előszedtem régi cuccaimat, köztük a gitáromat is, a fejemben volt egy dallam majd abból a dallamból kiindulva lett ez a szám. – jó volt látni azt, hogy már legalább egy ember arcára mosolyt tudtam csalni a szerzeményemmel, így ez engem is mosolygásra késztetett.

-          És mikor lehet újra hallani a dalt? – fáradt voltam már, de Matías aranyos mosolyának és óriásra nyílt szemeinek szerintem még az alvók sem tudtak volna ellenállni, így egy mosoly után ismét belekezdtem a fülbemászó dallamokba.

(Larissa)

(Far East Movement ft. Justin Bieber - Live My Life)

Megérkezve a helyszínre, elégedetten tekintek végig a kígyózó soron. Ilyenkor azért szeretek híres ember lenni, ugyanis elsők közt engednek be bármikor, bárhova. Hatalmas sóhajom után óvatosan szállok ki a taxiból. Nem éreztem még ehhez fogható fájdalmat, de okos ember létére, ma sem hagyhattam otthon magas sarkúmat. Cescy látva arcomon a félelmet, jobb oldalamra áll, és alig láthatóan megtámaszt. Hálás tekintettel nézek rá, így már sokkal könnyebb a bejáratig sétálni. Igaz, hogy ma már több felesnyit elpusztítottam, de már elszállt az alkohol által okozott köd. Pótolni kell, vissza akarom állítani a régebbi állapotomat.

Mosolyogva pillantok a biztonsági őrre, aki elvéve a szalagot az útból, biccentés után beenged minket az ajtón. A híres hely dugig van emberekkel, vannak, akik a pultot támasztják egy újabb préda lesése közben, vannak, akik már becserkészték a kiszemelt áldozatokat, és éppen a táncparkett közepén vonaglanak, és vannak azok az emberek, akik a zenét túlüvöltve próbálnak társalogni. Egyszerűen imádok ilyen helyekre járni. A legtöbben felismernek minket, de csak tekintetükkel követik mozdulatainkat. Tekintetemet Cescre függesztem, majd kérlelő boci szemeket bevetve, ösztönzöm az alkoholrendelésre. Eltipegve az egyik üres bokszig, az ismerős dalokat dúdolva várom barátom érkezését. Pár fiatal a közelembe merészkedik, de csak azért, hogy gratuláljanak a klasszikus meccsen nyújtott teljesítményemért.

Arcomról lefagy a mosoly, ugyanis meglátom Hannaht a táncparkett közepén. Nem is tudtam, hogy újra a városban van. Megrázva a fejemet, felveszem katalán barátommal a szemkontaktust.

-          Mindjárt hozzák az italokat. Addig tánc? –amikor fel van pörögve, állandóan csillog a szeme.  Kezemet kezébe csúsztatva felállok a bőrülésről, majd beszambázva a parkett részre, elégedetten simulok hozzá. Imádtam táncolni, és jelen pillanatban még a bokámból áradó fájdalom sem tud lelombozni. Megfordulva ölelésében, kezeit hasamra csúsztatja, majd felvéve az ütemet, egy emberként mozgunk középen. Nyakamhoz hajolva apró puszikkal kényezteti bőrömet, ez az állapot már túlment a barátságon jelen pillanatban. Kitépve magam öleléséből, az éppen érkező italunk felé veszem az irányt. Mosolyom levakarhatatlan arcomról, talán az előbb történt jelenetek is nagyot dobtak a laton.

-          Lari! –vékony női hangra figyelek fel, de a Martinimat nem adnám ki most a kezemből, semmi pénzért sem.

-          Hannah? –vállig érő szőke haja megnőtt, kislányos arca nőiessé vált. Meglepődött tekintettel mérem végig újra és újra rég nem látott barátnőmet.

-          Lari. –sírós hangon borul nyakamba, majd hangos szipogás közben simogatja hátamat. –Olyan régen találkoztunk már! Ne haragudj, hogy szó nélkül leléptem. –bűnbánó szemeitől kiráz a hideg, mire karjaimat szorosan keskeny dereka köré fonom.

-          De miért hagytál csak úgy el? –kétségbeesett kérdésemnek hála, Cescy is megjelenik az asztalnál. Jó persze ekkora hangzavarban ő ezt nem hallhatta, így csak utánam jött.

-          Sajnálom. Sok dolgot nem úgy csináltam, ahogy kellett volna. Gonzoval nem volt hosszú a kapcsolatunk, és azt hiszem, engem viselt meg jobban a szakítás. –helyet foglal az általunk elfoglalt bokszban, majd maga mellé húzva, hosszas mesélésbe kezd. –Tudom, nem volt szép, hogy még a lagzin sem maradtam. De nem bírtam volna végignézni azt, hogy egy tök idegen macával jelenik meg a stadionban. Akartam írni, de úgy éreztem, megbántottalak. –pontosan beletrafált a dolgokba, annyi különbséggel, hogy inkább a nagy napra koncentráltam, és nem arra, hogy cserbenhagytak. –Tudom, hogy haragszol rám, de ígérem, mindent helyre fogok hozni. Fontos vagy nekem, és nem hagyom, hogy elveszítsem a barátságodat. –igen, ezt pár embertől már hallottam, és ezzel szemben, ha Cescy nem lenne itt, egyedül érezném magam. Barátom nem tudja mit is szólhatna most ehhez hozzá, de segélykérő tekintetemet nem tudja elkerülni.

-          Rendben Hannah, kiforrja még ez magát. –kényszer mosoly telepedik az arcomra, amit már csak egy hajszál választ el a pofavágástól. –Beszélünk még, ígérem, a számomat megadom. –elvéve az asztalon található szalvétát, toll után kezdek kutatni, de egy férfias kéz rögtön a kezembe adja azt. –Köszönöm! –nem pillantok fel, gyorsan lefirkantom elérhetőségemet, majd átadva a szalvétát egykori barátnőmnek, mosolyogva pillantok a férfire. Szerintem a sokk, amit az ismerős vonás okozott, egy ideig még nem fog elmúlni.

-          Fantasztikusan nézel ki Laris. Ne haragudj, hogy így ide pofátlankodtam, de láttam, hogy segítségre van szükséged. –jobban megnézve a fiatal srácot, egész vonzónak tartom, de erre nem szabad gondolnom. Mi van egyáltalán velem?! Forog velem a világ, tekintetem előtt apró pöttyök villóznak. Megkapaszkodva az asztal szélében, még elkapom Hannah és Dan összenézését, amit nem tudok mire vélni.

(Pitbull feat Michel Telo - Ai Se Eu Te Pego)

Lecsapva Martinimat, karon ragadom Fabret, és meg sem állok a parkett közepéig. Többen végigmérnek, de nem foglalkozom már senkivel, csak spanyol barátommal. Nekisimulva testének, csípőmozgás segítségével veszem fel a zene egyhangú ütemét, amit hamarosan le is vált a DJ. Meghallva Michel Teló slágerének dallamát, azonnal Neymar mosolygós arca ugrik be tekintetem elé. Nagyon jó visszagondolni az akkor történt dolgokra, de most Cescyre kell koncentrálnom. Agyam felett átvette az uralmat a jótékony köd, így nem foglalkozom már a tetteimmel sem. Fabre kezei a fenekemre csúsznak, ajkaim pedig ajkaira tapadnak. Testünk összesimul, ahogy jelen pillanatban nyelvünk is eggyé válik. Mondhatnám, hogy Dan, vagy Hannah megjelenése kavart fel, mondhatnám, hogy az alkohol hatása befolyásol, de nem akarok magamnak hazudni. Nagyon is vonzó férfinak találom barátomat. És tekintve arra, hogy az életem már amúgy is el van cseszve, megengedhetek magamnak egy kis szabadságot. Nyelvünk szenvedélyes csatába hívja a másikat, mire katalán társam teste megfeszül, kezeivel szorosabban tartja hátam. Ujjai végigsiklanak bőrömön, mire lihegve válok el tőle. Gyors szétnézés után tudatom magammal, hogy senki nem kamerázta le közjátékunkat. Kezemet tenyerébe csúsztatva a pult felé veszem az irányt. Kikérve két tömény alkoholt, koccintás után lehajtjuk. Csillogó szemeibe nézve szívem hatalmasat dobban, majd átkarolva derekát, felkapom táskámat és a kijárat felé indulok. Nem tudom hány óra lehet, azzal sem vagyok tisztában, hogy mennyi ideig tartózkodtunk a klubban, de az biztos, hogy már pirkad.

A szórakozóhely előtt rengeteg taxi áll, így az elsőbe bepattanva, kedvenc helyünk felé vesszük az irányt. Nem akarok még hazamenni, nem akarom, hogy ez a nap véget érjen. Még nem vagyok felkészülve az újabb kihívásokra, csupán a mának akarok élni. Nem érdekelnek a következmények, vissza akarom kapni régi énemet. Az a lány akarok lenni, aki nem félt semmitől, és aki spontaneitásával meg tudta újítani mindennapjait.

Gondolatmenetemből Cescy ajkai rántanak vissza, amik nyakamra tapadnak. Mosolyogva túrok hajába, majd elégedett sóhajomnak köszönhetően hátamhoz nyúl, és ölébe húz. Nem érdekel minket az, hogy ki láthat, és a sofőrrel sem foglalkozunk jelen pillanatban. Szenvedélyes csókcsatát vívunk, és még a levegő hiánya sem befolyásolja szenvedélyünk tárgyát.

-          Khm. Elnézést, de megérkeztünk! –dadogós hangon szólal meg a középkorú sofőr, mire nevetve szállok ki Fabregas öléből. Kinyitva az ajtót, tiszteletteljes köszönés után elhagyom a járművet, majd elindulva a tengerpart felé, lekapom a cipőt lábaimról. Bokám állapota egyre aggasztóbb, de hála a bennem található alkoholnak, most csupán csak zsibbadtságot érzek.

-          Várj már meg, kislány! –Fabre vigyorogva rohan utánam, majd felkapva ölébe, szenvedélyesen megcsókol. Hajamat hátradobva, apró puszikat ad nyakamtól egészen kulcscsontomig. –Ha tudnád, mennyit vártam… - ujjaimat ajkára rakom, ezzel is jelezve, hogy ne rontsa el a pillanatot. Lábaimat lefejtem derekáról, majd ruhám pántjait lehúzva, elkezdem letolni a ruhámat. Fehérneműben szaladok be a vízbe, sikítva érzékelem, hogy hidegebb, mint testhőmérsékletem. Nyakig elmerülve benne, figyelem barátomat, amint ledobva cuccait, utánam sétál.

-          Fabre, indíts már zenét! –fejcsóválva lép vissza a partra, majd telefonját előkapva, hatalmas vigyorral az arcán játssza le kedvenc zenénket. Beljebb úszva, kacagva merülök le a víz alá. Ilyenkor áldom az eszem, hogy kisminkeltem magam. –Ha vízi szörny lennék, ne sikíts! –ismét lebukva, a víz alatt kezdek el felé úszni. Mindig is szerettem ezt a tevékenységet űzni, ugyanis jót tesz az izmoknak és a tüdő kapacitását is növeli. Átkarolva derekát, lassan tolom fel magam, majd lábaimat körbetekerem rajta. Szédülésem nem csillapodik, de jelen pillanatban nem is tudok ezzel foglalkozni.

-          Táncolunk? –boci szemeit megfigyelve, nevetve pattanok ki öléből, majd pukedlizve kezemet nyújtom. –Hölgyem, megtisztel jelenlétével. –mosolyogva kapja el ujjaimat. Az adott zene ütemeire spanyol szöveg lett írva.

(Dirty Dancing Havana Nights - Represent Cuba)

Az ismert film főcímdala nevetésre késztet, de Fabre elkapva csípőmet, szorosan magához ránt. A levegő felforrósodik körülöttünk, de mi már csak egymással tudunk törődni. Bal lábamat magasra emelem, majd combjához téve engedem, hogy hátrahajtsa felsőtestemet. Hajam végigsiklik a víz felületén, mellkasom ütemesen emelkedik. Imádtam Spanyolországot, mind a kultuszát, mind a stílusát. Elképesztő volt látni a különböző táncstílusokat, amiknek a nagy része ebből az országból indult el. Cescyvel akárhányszor elmentünk bulizni, mindig egy olyan klubba mentünk, amiben forró latin tánc ment. Ilyenkor általában egy kicsit megszégyenítettük azokat az embereket, akik azt hitték, tudnak mozogni a különleges ütemekre.

Karjaimat átkulcsolom nyaka mögött, majd felemelve a lábaimat, várom, hogy megpörgessen. A filmbéli jelenet teljesen elvarázsol. Ajkaira tapadva megszűnik mozgásunk, és már csak a jelenre tudunk koncentrálni. Végigsimítva kockás hasán, elégedetten tekintek fel szemeibe. Mindig is vonzó férfinek tartottam, és azt hiszem, ezt nem győzöm hangsúlyozni. Hogy mi történhetett velem pár óra alatt, fogalmam sincs. De az biztos, hogy őrült nagy hülyeséget készülök tenni, amit másnap vagy megbánok, vagy nem. Letolva melltartópántjaimat, apró csókokkal hinti be az eddig takart területet. Fejemet hátrahajtva élvezem érintéseit.

Tudom, hogy van valaki, aki miatt nem lenne helyes ezt tennem, de nem férkőzik gondolatomba az-az egy név. Agyamat ellepte a jótékony köd, ilyenkor már nem tudom ilyeneken jártatni. Lehet pontosan ez lesz a vesztem. Átadva magamat érzéseimnek, mosolyogva hajszolom magunkat a gyönyör kapuja felé…