Chapter 10.

Sziasztok! Megérkezett az új fejezet, a kritikákra megpróbálunk minél előbb válaszolni!:) Jó olvasást és reméljük tetszeni fog! ;)

u.i: A fejlécért pedig sok köszönet Tessanak.:)

(Larissa)

(Sean Paul Ft. Sasha - I'm still in love with you) 

Mosolygós arcán végigsimítva, rájövök, hogy valójában mind a ketten az alkohol mámorában úszunk. Nem számít, hogy mi történt közöttünk napokkal ezelőtt, most csupán a mának élünk. Ajkai, ajkaimra tapadnak, azért, hogy lelkemet egy mézédes csókkal felébressze. Rég nem éreztem már ehhez hasonlót. Ő az a férfi, akire mindig is vágytam, viszont egy bizonyos téma beárnyékolja a kapcsolatunkat. Testem hozzásimul, ölem ölén nyugszik. A kezdeti puhatolózást felváltja a szenvedélyes csókcsata, amit egyre jobban mélyítünk. Keze megindul fenekem felé, de mindent a fülke jótékony sötétségében csinálunk, így szemtanuk nem nagyon lehetnek. Ujjaim már nadrággombját próbálják szétveszíteni, de megfogva a csuklómat, tenyerembe csókol.  Úgy látom az elfogyasztott mennyiség csak az én agyam köré telepített jótékony ködöt, Sergio teljesen tisztán lát. Soha nem voltam az-az ember, aki más érzéseit követi, viszont jelen esetben minden előhozott vágyat az alkoholnak köszönhetünk.  Közelebb hajolva férjemhez, egyetlen szót suttogok a fülébe. Hangomat meghallva kirázza a hideg, majd mikor a szeretlek szó jelentését letisztázta magában, mohón kap ajkaim után. Szemérmetlen nyögés hagyja el számat, ha nem lépünk le minél hamarabb, holnap a címlapokon fogunk virítani. Egy utolsó csókot adva, megfogom nyakkendőjét, és kimászok az öléből. Utam elsőnek az asztalunkhoz vezet. Domingos érdeklődő tekintettel kémleli csapzott párosunkat, majd mikor észreveszi kicsit elcsúszott ruhámat és széthullott hajamat, kaján vigyor jelenik meg az arcán. Elvéve előle a whiskyt, húzóra eltüntetem a pohár tartalmát. Mindig is jól bírta a szervezetem az alkoholt, de tekintve arra, hogy nem is tudom mikor ettem utoljára, ez egy kicsit megterheli most a szervezetemet. Kecses mozdulatokkal indulok el a hátsó bejárat felé. Minden lépés megnehezíti a dolgomat, ugyanis látásom megsokszorozódott, és nem tudom, hogy jelen esetben ki az eredeti, és ki a másolat. Sergio megfogva a derekamat, meggátol az elesésben, így egy hálás mosolyt küldve felé, kilépek a friss levegőre. Szemeiben egyszerre jelenik meg fájdalom, csalódottság, és szeretet, ami megrémít. Tudom, hogy ha most utat engedek belső vágyaimnak, nagyobb fájdalmat fogok neki okozni, mint azzal, hogy leléptem otthonról. „Nem bánthatom többet!” Valamit láthatott a tekintetemben, ugyanis kicsit meglökve, immáron már a hátamat a falnál tudhatom.

-          Ramos, innen már nincs visszaút. –szavakat halkan ejtem ki a számon. A levegőm benn akad, ugyanis testével teljesen nekiprésel a tégláknak.

-          Tudom, de túl sokat vártam már. Most az egyszer én akarom az elcseszett életemet irányítani. –lábaimat felkapva, magabiztosan tart egy kézzel, még jobbjával összefogja csuklóimat, és a fejem fölé emeli. Fészkelődni kezdek, viszont szemei mérgesen villannak meg erre a cselekedetemre, és még szorosabban fogja végtagjaimat.  Kicsit megkönnyítve a dolgát, lábaimat szorosan dereka köré fonom, majd kicsit megmozdítva csípőmet, elérem, hogy tartása enyhüljön. Kapva kapok az alkalmon, nyaka köré kulcsolom kezeimet, és végig csókolom arcát. Fülétől haladva apró puszikat hintek, néhol megspékelve egy-két kisebb harapással, egészen végig az álla vonaláig. Morogva nyúl tarkómhoz, és pár centit hagyva ajkunk közt, beszélni kezd. –Megmondtam, hogy én irányítok! –mérges vonásait meglátva rájövök, most jelen esetben a tűzzel játszom.

Csökkentve a távolságot, alsó ajkába harapok, majd érzem a hátamnak simuló falat. Vigyorom szélesedik, ugyanis szerelmemnél elszakadt az a bizonyos húr, és szenvedélyes énjét előtérbe helyezve, nem tud uralkodni magán. Ruhám aljához nyúlva, feljebb tornázza a flitteres anyagot, miközben ajkai szakadatlanul ostromolják ajkaimat.

(Birdy - Shelter [magyar])

Szerelmünk beteljesülni látszik, de ez nem a happy endes verzió. Itt nincs király, sem királylány, nincs baljós szerelem, nincsenek gonosz mostohák. Itt csak két focista van, aki jelen esetben egymásnak él. De ha ennek a pillanatnak vége, valaki biztos, hogy rosszul fog dönteni.

Soha nem gondoltam volna, hogy azzal a férfivel, akitől egy vita miatt elköltöztem, majd pont egy híres neves pub sikátorában fogok szeretkezni. Főleg azt nem, hogy mind a ketten részegek leszünk. Szép kapcsolat, mondhatom.

Tudtam mit jelent Sergionak ez az egész, mégis önző módon belementem a macska-egér játékba. Mi lesz ezután? Itt vagyok egy életerős Adonisz kezei között, mégis menekülni akarok. Lehet, hogy fájni fog neki, de ha reményeket táplálok benne, még rosszabb lesz a búcsú. Pihegve kapaszkodok nyakába, majd hatalmas nyelés után, pofonnal jutalmazom férjem tetteit. Megszeppenve néz rám, ugyanis nem érti a dolgokat, hiszen az előbb még arra kértem, hogy ne hagyja abba. Szorítása enged, így lábaimat immáron már a biztos talajon tudhatom. Kezei fejem mellett a falat támasztják, ezzel elzárva előlem az összes menekülési útvonalat.

Átható tekintetétől az összes levegő elfogy a tüdőmből, majd újra megemelve a kezem, ismét egy erőteljes pofon csattan az arcán. Csalódott tekintetére örökre emlékezni fogok. Kibújva karjai alól, futásnak eredek. Az utcára kiérve, még utoljára visszapillantok Sergiora, aki megsemmisült tekintettel továbbra is ott áll, ahol hagytam. Levéve magas sarkúmat, gyors tempóba futni kezdek. Azt hiszem, ha elmenekülök, minden gondot magam mögött hagyok.  Könnyeim megállíthatatlanul folynak, bűnösnek érzem magam. Ujjaimat végighúzva ajkaimon, még érzem Sergio érintéseit rajta. Visszagondolva az előbb elkövetett bűnös dolgokra testem megremeg, lábaim pedig akarva akaratlanul gyorsabb iramot diktálva szelik a métereket. Egy kocsi kikanyarodik elém, elég csúnya módon állít meg, de jogosnak érzek most mindent, ami ellenem irányul. Felkenődve a szélvédőre, gyorsan továbbgurulok, majd végigcsúszva a betonon, körülbelül két méter után szétterülve fekszek ki. Zokogva maradok a földön, viszont a jól ismert frizura egy kis megnyugvást okoz számomra. Meglátva Neymar aggódó fejét, sikítva hozzávágom cipőmet, majd megpróbálok hátrébb csúszni. Nem akarom, hogy hozzámérjen. A brazil csatár felkap az ölébe, mire ütni kezdem a mellkasát. Szó szerint bedob a hátsó ülésre, és rám zárja még a gyerekzárat is. Bokám állapota sokat romlott, és a futás sem tett jót neki. Könnyeim elapadnak, lelkem átesik az önsanyargatás fázisába. Összekuporodva a hatalmas ülésen, üveges tekintettel kezdem el bámulni vérző lábamat. Észre sem vettem eddig a pillanatig, hogy térdemen hatalmas vágás található. Megsemmisülve törlöm le a véremet, majd észrevéve a hotel bejáratát, szívem hatalmasat dobban. Örülök, hogy Neymar nem a kórházba vitt. Kinyitva az ajtót, szó nélkül az ölébe kap, arcomat nyakához rejtem, több segéd aggódva lép közelebb hozzánk, viszont a brazil csak elsősegély dobozt kér a szobájába. Testem megrázkódik az elfojtott sírástól, mire Santos csak kedves szavakat suttog a fülembe. Jobb karommal végig szeretnék simítani arcán, de a vállamon végigcikázó fájdalom megállít mindennemű mozgásában. Összeszorított szemekkel tűröm a meg nem szűnő nyilallást, és esedezve várom, hogy végre egy puha ágyban tudhassam magam, az önsanyargatás ismerős tüneteivel…

(Ronaldo)

(Riva Starr - I was drunk)

Nem tudom hány óra lehetett, de a csukott szememen átsütő nap sugaraira ébredtem fel. Természetesen a szememet nem bírtam kinyitni, így kezemet az arcom elé téve próbáltam meg elvágni a fény útját, ugyanis semmilyen érzékszervem nem úgy működött most, mint ahogy kéne. A fejem zúgott, sőt olyan hasogató fájdalmat éreztem, mint még soha, a szemembe jutó minimális fény is zavar, és alig bírom megmozdítani a végtagjaimat. Mikor már úgy közel 30 perce feküdtem egy helyben, elkezdtem azon agyalni, már amennyire az agyamat most tudtam használni, hogy hogyan is kerültem vissza a hotelbe, és hogy tulajdonképpen mi történt az este folyamán. Első emlékképek a bárról jelentek meg, ami itt van a hotelba, aztán még megvan, hogy pár helyre bementem, de minden teljesen homályos. Lassan leemeltem a fejemről a fénytől óvó kezem, majd óvatos mozdulatokkal próbáltam meg kinyitni a szemeimet. Minimum tízszer ismételtem meg a kinyitom, bezárom folyamatot mire végleg nyitva tudtam tartani a szemeimet. Alkaromra támaszkodva néztem fel és lepődtem meg. Először azon, hogy miért nincs rajtam póló?! Jó levehettem mikor visszataláltam, de kicsit furcsa, hogy a felsőmet leveszem a cipőmet meg nem. Meglepődöttségem második szakasza pedig, a hol a fenébe vagyok rész volt. Az első gondolatom rögtön az volt, hogy mi a jó istent csinálhattam én az éjjel. Kérdéseimre úgy látszik hamar választ kapok ugyanis hangokat hallottam az ajtó másik végéről. Fél percig azt hittem, hogy kitűnő hallásom már nem a régi, mikor kinyílt az ajtó és egy női alak lépett be rajta. Csak egy köntös volt rajta, mire én elkezdtem az összes lehetséges szituációt lefuttatni az agyamba, ami este történt.

-          Azt hittem már sose ébredsz fel Csipkerózsika. – a női hangban egyre közelebb jött hozzám, majd mikor teljesen közel ért hozzám, fogtam fel teljesen, hogy kivel is állok szemben.

-          Ha-ha. Nagyon vicces. Ha már ennyire mesés kedvedben vagy elmesélhetnéd, hogy hogyan is kerültem ide, és hogy mi történt köztünk. – az utolsó válaszra váró kérdésem közben az ujjam ide-oda ingázott a modell és köztem. Irina rögtön nevetni kezdett majd a kezembe nyomva valami innivalót lehuppant mellém az ágyba. Beleszagolva az italba nem tudtam megállapítani, hogy mi a pohár tartalma ezért belekortyoltam és amint a számban éreztem azt a hányingerkeltő ízt rögtön tudtam, hogy valami másnaposság elleni löttyöt kevert nekem Irina.

-          Minden egy üzenettel kezdődött, amit az este, vagyis koraeste küldtél. Nem tudom, hogy emlékszel-e erre? Úgy látom bólogatsz tehát igen. Én csak később vettem észre az SMS-ed mikor végeztem a munkával olyan hajnali három, vagy négy körül, és akkor már nem akartalak felhívni, de válaszoltam neked, hogy majd hívj fel. Körülbelül két perc múlva már csörgött is a telefonom. Valami klubban vagy lokálban lehettél, mert csak a dübögő zenét hallottam, meg a hallózásodat, amit körülbelül egy két percig nem bírtál abbahagyni. Kérdeztem, hogy hol vagy te kimentél a hely elé szerintem, ugyanis a zene halkabbra váltott és pontosan meg tudtad mondani, hogy hol tartózkodsz. A lelkedre kötöttem, hogy ne mozdulj onnan ahol vagy, és a biztonság kedvéért folyamatosan beszéltem veled. Hívtam egy taxit és az általad említett helyre mentem. Mikor megérkeztem valami virágtartóba vagy mibe ültél. A hangodból már leszűrtem, hogy nem vagy józan, de mikor megláttalak rögtön tudtam, hogy csatak részeg vagy, és nem hagyhattalak ott azzal, hogy majd csak egyszer úgymond hazatalálsz. Kérdezgettem tőled, hogy melyik hotelben szálltál meg, de annyira nem voltál már beszámítható, hogy körülbelül ha a nevedet kérdeztem volna meg se tudtad volna elmondani. Tehát elhoztalak abba a hotelbe ahol én szálltam meg. – a modell hosszú monológját kénytelen voltam megszakítani azzal, hogy egy újabb kérdést szegeztem hozzá.

-          Tudom, hogy most nem ez a téma és eddig ijesztően hasonlít az estém arra az estére mikor utoljára buliztunk együtt te meg én, de a további mesélést nem tudnád, mondjuk pár szendvics és egy fejfájás csillapító mellett folytatni? – kérdésemen természetesen nem bírta ki, hogy ne nevessen. Nevetve állt fel és ment ki az ajtón, majd pár másodperc múlva egy nagy tálcával jött vissza, amit az ágy közepére tett le.

-          A reggeli, vagyis az uzsonna tálalva. Amúgy addig, amíg nem mondtad eszembe se jutott, hogy hasonlított az este az utolsó együtt bulizott estére, de amúgy csak eddig hasonlít, mert akkor a telefonhívásod után még elmentünk bulizni, most viszont kulturáltan elhoztalak ide semmi buli nélkül. Amúgy hol is tartottam az éjszakád emlékeztetőjében? – Irina kérdésére két falat között próbáltam meg válaszolni kisebb nagyobb sikerrel ugyanis nagyon ki voltam már éhezve és csak úgy tömtem magamba a szendvicseket.

-          Azt hiszem ott, hogy elhoztál ide. – válaszomat egy igenlő bólintás követte és egy nagy harapás a szendvicsembe.

(Just a Little Bit - Kids Of 88)

-          Tényleg, szóval idejöttünk, és te még inni akartál, és egyfolytában azt kiabáltad, amiért majdnem kitettek minket a hotel területéről, hogy téged nem érdekel már senki, meg mindenki hagyjon téged békén, hogy úgy éld az életedet, ahogy szeretnéd. Még itt fent a nappali féleségbe vergődtél egy kicsit majd mikor már nem bírtam hallgatni megfogtam az egyik vázát, kivettem belőle a virágokat és telibe locsoltalak vízzel, hogy térj már egy kicsit észhez. Ekkor került le rólad a vizes póló, ami azóta már megszáradt, ha szükséged lenne rá. És most jön az a része az estének, amire nagyon-nagyon nem leszel büszke. – kicsit megállta a meséléssel az orosz ismerősöm, majd az elő dolog, ami eszembe jutott az volt, hogy: „Na basszus mit tettem?” Egy rövid most kaphatsz szívinfarktust szünet után Irina folytatta az estém beszámolóját. – Miután levetted a vizes cuccaidat szabályszerűen rám másztál. Akkor lekerült rólad a többi ruha is, és rólam is. Csókolóztunk, de ennél több nem történt, ugyanis mikor Tessanak hívtál beláttam, hogy helytelen, amit csinálunk. – az utolsó pár mondatát szemlesütve mondta el, én pedig csak nagyra nyitott szájjal bámultam magam elé, és nem is azon voltam meglepődve, hogy piásan rámásztam Irinára, na jó azon is egy kicsit, de hogy Tessanak hívtam az még jobban leküldte az államat a padlóra. Ebben a pillanatban, nem bírtam semmit mondani és az agyam is csak azon kattogott, amit Irina mondott, hogy csókolóztunk és ehhez hasonlók. A csendet egy kopogás szakította meg, így a modell kiviharzott a szobából, én pedig az ablak mellé állva bámultam a várost. Valószínűleg meg kellett volna beszélnünk ezt, de fogalmam sem volt, hogy hogyan is lehetne ezt megbeszélni. Mikor a modell visszajött rögtön felé fordultam és megpróbáltam beszélni vele.

-          Szerintem ez tisztáznunk kéne, ami az este folyamán történt. – kérdésemre csak sokkolt fejet vágott majd az újság címlapját felém fordítva a hotel bejárata előtt készült képet pillantottam meg a címlapokon, amin éppen egymásba kapaszkodva tartunk a bejárat felé.

-          Úgy látszik, nem csak négyszemközt kell ezt tisztáznunk.