Chapter 13.

Sziasztok!:)
Rövid időn belül meg is hoztuk az új fejezetet. Reméljük tetszeni fog, és néhány kritikával megajándékoztok minket.:) Jó olvasást!

(Tessa)

(Asking Alexandria - Someone, Somewhere)

Hihetetlenül fájt végignézni azokat a képsorokat, amik Ronit és Irinát ábrázolták egy hotel előtt. Egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy mindez pont velem történik meg, ugyanis nem elég, hogy elhagy még meg is csal. Hogy tudott azzal a tudattal annak a ribancnak a szemébe nézni, hogy én a felesége itthon várom, arról nem is beszélve, hogy a Cata is itt van még neki. A számomra fájó képsorok után csak lefagyva ültem az ágy szélén és még mindig nem hittem el, hogy Roni ezt csinálta velem. A kezdeti sokkot felváltotta egy mélyről jövő zokogás, majd hátra dőlve folytattam a megkezdett sírást. Pár perccel miután vége lett a műsornak hallottam, hogy valaki közeledik az ajtó felé és már tökéletesen el is terveztem, hogyha Roni lépne be azon az ajtón, akkor mit tennék vele. Igen kezdeném egy-két jó nagy pofonnal, de csak úgy üdvözlés szinten, majd a következőket azért kapná, mert elhagyott, majd a végszót az exével történt dolgok miatt kapná. De az ajtón nem a férjem lépett be, hanem Matías.

-          Tessa, te... miért nem szóltál, hogy felkeltél? – kérdése közben közelebb jött, majd a távirányítót megfogva kikapcsolta a készüléket.

-          És te, miért nem szóltál, hogy a férjem megcsal? Szerintem nagyon is kvittek vagyunk annyi bökkenővel, hogy az én problémám kicsit súlyosabb. Ha elmondtad volna... – kérdésemet kiabálva osztom meg vele, majd felállva az ágyról letöröltem az arcomon éppen végigfutó könnycseppeket, viszont mikor folytattam volna az elkezdett mondatomat félbeszakított.

-                     Ha elmondtam volna, vagy meglátod az újságban, mégis mivel lett volna jobb? Próbáltam húzni a dolgot, ugyanis nem tudtam, hogy hogy mondjam el, hogy-hogy kerüljem el ezt a kirohanást. – igaz, hogy egy napja ismerem Matíast, de nem hittem volna, hogy bármi is képes azt a kedves énjét megváltoztatni.

-                     Rosszabb, ha húzod a dolgokat. Több időm lett volna feldolgozni, hogy mit fogok látni a tévébe. Egyszerűen fájt azt látni, hogy egymásba kapaszkodva sétálnak afelé, a rohadt hotel felé, ahelyett, hogy itthon lenne mellettem, bár nem tudom, hogy ezek után még, hogy tudom szeretni őt, hisz elhagyott megcsalt és ki tudja miket művel, vagy éppen művelt még a hátam mögött. – néhány levegővétel után célirányosan indultam el az éjjeliszekrényen lévő telefonomért, majd kikeresve Roni számát benyomom a hívó gombot. Nem tudtam, hogy felveszi-e majd, vagy kinyomja, vagy csak egyszerűen hagyja üzenetrögzítőig menni a kicsörgést. Nála ezt sosem lehetett tudni. Már vagy tízszer kicsörgött, ami azt jelentette, hogy nemsokára bekapcsol az üzenetrögzítő, én pedig teljesen fel voltam rá készülve, hogy kieresszem azt, ami jelen pillanatban a szívemet nyomja, majd a sípszó után nekikezdek mondandómnak. – Na, ide figyelj te szemétláda, most nagyon nem fogom megválogatni a szavaimat azok után, hogy ezt az egészet meg merted tenni velem. Azt, hogy elmentél még meg is tudtam volna bocsájtani, hisz betudtam volna annak, hogy a nagy Cristiano Ronaldo nem tudja feldolgozni a meg nem született gyereke halálát. Ez tudom, hogy nagyon csúnya volt, de tudod, hogy igazam van. Aztán szükségem lett volna rád, ugyanis ha nem mondták volna, akkor közlöm veled, hogy autóbalesetem volt, és igen én voltam a hibás, de könyörgöm nekem is elég nagy büntetés, hogy miattam, vagyis a karambol miatt vesztettük el a babát, de neked sikerült még egy lapáttal is rátenni, hogy még jobban fájjon nekem. Gratulálok. Természetesen van még mit mondanom, mivel nem elég, hogy Amerikába mentél, még összeszűröd a levet az exeddel. Komolyan mondom, hogy az idióták koronázatlan királya vagy, mert ha már megcsaltál lehetett volna annyi eszed, hogy mindezt mindenki háta mögött csináld. Tehát ezek után ne várd azt, hogy majd megbocsájtsak neked, és arról is letehetsz, hogy Catat látod még valaha az életben. Remélem elég világos voltam, ugyanis ebből a Ronaldo féle fájdalomból, nem kérek többet. – kinyomva a telefont egyszerűen mintha megkönnyebbültem volna, hogy mindezt rákiabálhattam, és nem engem emésztett. Matías meglepődött arca miatt egy mosolyt kanyarintottam a számra, majd letörölve arcomról az ismét leguruló könnycseppeket, a fürdő felé vettem az irányt.

('Radio Protector')

Beszállva a zuhanykabinba a forró víz párájával töltöm meg a helységet. Már nem is tudom mióta nem tudtam beállni a zuhany alá és csak engedni magamra a vizet és csak lazítani. El kell, hogy felejtsem mindazt, ami velem történik és tovább kell lépnem, mert ha nem teszem meg tuti, hogy be fogok dilizni. Első lépésben meglátogatom a kislányom, majd beiktatok egy bevásárlást. Muszáj csinálnom valamit, hogy ne dilizzek be, így a legjobb az, ha lekötöm a figyelmem és elfojtom mindazt, amit érzek. Körülbelül egy óráig folyattam magamra a vizet mire kitaláltam, hogy mit is kezdjem magammal, majd elkezdve a tervet befejeztem a már sokáig elhúzódó zuhanyzást. Felvéve a köntösömet egy gőzfelhő kíséretében léptem ki a fürdőből, majd meglátva a még mindig a szobában tartózkodó Matíast és közöltem vele a terveimet.

-          Kezdetnek elmegyek, meglátogatom a lányom, majd egy nagyszabású „vásároljuk le az összes pénzt a férjecském kártyájáról” címszavú vásárlásra gondoltam, és meg akartam kérdezni, hogy lenne- e kedved elkísérni? Persze nem kötelező, de egyedül valószínűleg nem bírnék még el a tömérdek újságíróval és lesifotóssal. Valószínű most mind rám vadászik, hogy tudtam-e a férjem félrelépéséről. Hát nagyon nem tudtam és nagyon nincs szükségem ezekre. Tehát számíthatok rád, hogy elkísérsz? – utolsó mondataimat már a gardróbból kiabáltam kifelé, majd kihozva egy farmert és egy pólót, vártam a válaszát.

-          Persze, hogy elkísérlek, az a dolgom, hogy úgymond vigyázzak rád. Mikor szeretnél indulni? – felállva már az ajtó felé készülődött, mikor eszébe jutott, hogy semmilyen információt, nem adtam meg neki, arról, hogy mikor is szeretnék indulni.

-          Körülbelül tíz perc és rendbe szedem magam és már indulhatunk is, ha neked is megfelel. – mosolyogva fordultam felé, de már nem bírtam sokáig ezt az úgymond állarcot viselni, ugyanis belül nagyon fájt ez az egész helyzet.

-          Te vagy az, aki még mindig csak egy köntösbe van, ha nem tűnt fel én már teljesen kész vagyok. – válaszát már az ajtón kívülről adta, majd magamra hagyott, hogy én is fel tudjak öltözni.

Körülbelül öt perccel léphettem túl a megígért elkészülési időmet, majd elindultam lefelé. Matías már a nappaliban bámulta a kikapcsolt tévét, amin csak nevetni tudtam, majd egy nagy levegővétel után elindultunk a kislányomhoz. Féltem kilépni az ajtón, mert ki tudja, hogy hány fotós vár arra, hogy lencsevégre kapja a hoppon maradt Tessat. Mindezek fényében egy napszemüveggel takartam el az arcom, majd Matíast előre engedve biztosítottam magamnak egy kis védelmet. Nem akartam tudni, hogy mi vár rám odakint, de amint a mondás tartja: egyszer mindent el kell kezdeni...

(Larissa)

(Beyonce - If I Were A Boy [magyar])

Csapattársaim mellettem állnak, többen idegesen mászkálnak ide-oda. A közönség most szokatlanul csendben van, még Mourinho a pálya széléről figyeli a történéseket. Körülbelül négy percig lehettem eszméletlen. Úgy tűnik most jött el az a pillanat, hogy az élet megtorolja rossz döntéseimet. De tényleg ilyen mértékben kell tönkretenni? Tényleg ezt érdemelném?

Annyi kérdés van bennem, annyi mindent el akarok mondani a világnak, de a szavakat valahogy nem tudom megformálni. Marcelo idegesen hívja félre Ramost, szemében viszont egy kis sajnálatot sem vélek felfedezni. De miket beszélek én? Nem akarom, hogy bárki is sajnáljon! Lábamat sínbe rakják, jobban megnézve tényleg nem nyújt derítő látványt az engem figyelő embereknek. Hatalmas mérete megrémít, színe és a rajta található véraláfutás ijesztő kontrasztot ad sápadtságomnak. Arrébb lökve a körülöttem munkálkodó embereket, intek Cescynek, majd megkapaszkodva benne, jobb lábon leugrálok a pályáról. Az egész stadion állva tapsol, viszont szívemnek talán az esik a legjobban, hogy csapattársaim is ezt a tevékenységet végzik. Hatalmas elismerés számomra, még ha ilyen módon is kellett kivívnom.

Ilyenkor annyira szeretnék férfi lenni. Nekik minden könnyű. Egyszerű bekerülni egy csapatba, ha kellő tudással rendelkeznek, ráadásul nekik nem kell semmivel sem törődniük. Valahogy így vannak összerakva. Szédíthetik a lányokat, és egy rossz szó sem éri őket. Szórakozhatnak kedvükre, nem szólja meg őket senki. Azt hiszem, ha férfinek születtem volna, sokkal egyszerűbb életet élnék.

Lelépve a pályáról meghallom a sípszót, mire Fabre karjaiba kapva egészen az orvosi szobáig araszol velem.

-          Sajnálom, hogy ez történt veled. Sajnálom az elvesztegetett időt, és sajnálom, hogy nem volt bennem annyi erő, hogy legalább egyszer is felhívjalak. Pedig mindig követtelek, figyeltem az újságokat. Tényleg sajnálom. –egy férfit sírni látni nem szégyen. Viszont ez szívembe markol, így vállához rejtve arcomat, zokogni kezdek. Legvadabb rémálmomban sem gondoltam volna, hogy talán egyszer így fog véget érni a karrierem. És én még attól rettegtem, hogy ha szülök egy babát, akkor a terhesség végzetes lesz számomra.

-          Félek. –egy szó, mégis lelkiállapotomat ez tükrözi a legjobban. Karjait szorosabban fonja át rajtam. Igazából szerintem soha nem hallotta még ezt a szót tőlem. Nem szerepelt a szótáramban eddig a pillanatig.

-          Nem lesz semmi baj. –hangja kicsit elcsuklik, ezzel is bebizonyítja azt, hogy nyugtatni akar, de valójában ő sem gondolja ezt így. Lerakva az ágyra megáll a fal mellett, majd férjemet és Mourinhot beengedve az ajtón, lehajtott fejjel csúszik le a földre.

-          Ez a sérülés régebb óta megvan. Miért nem ment orvoshoz? –a szobában tartózkodó emberek szúrós szemmel méregetnek.

-          Nem volt kedvem. Egyébként nem fáj most sem. –mosolyogva jelentem ki szerintem életem legnagyobb hazugságát. De nem hagyhatom a csapatot kiegyenlített mérkőzésen elbukni. Nem veszíthetünk. Ma nem. –Vissza akarok menni a pályára. Mindjárt letelik a félidő!

-          Arról ne is álmodj Larissa. Te már csak a kórházba mehetsz innen! –Pufi kócos és izzadt feje jelenik meg az ajtóban, majd amikor meghallja az utolsó mondatot, eltorzult arccal lép be közénk.

-          Éppen ideje lenne oda menned. De mint tudjuk, téged nem érdekel, hogy a húgod elvetélt, és kis híján ottmaradt egy autóbalesetben. –szavai hatására levegőm benn akad, majd a sajnálkozó Ramos felé pillantok.

-          Miről beszélsz? –zavaros tekintetemnek hála, Marcelo kissé elszégyelli magát. Meghallva a figyelmeztetést, miszerint pár perc múlva kezdődik a második félidő, leszedem lábamról a rögzítést, majd elindulok a folyosó felé.

-          Remélem, tudja, hogy ha most ilyen lábbal kimegy, és összerúgatja magát, búcsút mondhat karrierjének. –az érzések felemésztik bensőmet, de nem fogok senkit cserbenhagyni. Moura pillantva ádáz tekintettel nézek szemeibe, majd tekintetemet az orvosra irányítva, határozott bólintással felelek kérdésére.

-          Természetesen. De legalább így elmondhatom, hogy mindent megtettem a csapatomért. –bal lábamra helyezve a testsúlyomat, hangos szisszenéssel jutalmazom cselekedetemet. Cescy utánam kap, mire inkább lecsúszok a fal tövében.

-          Nem fogom kockáztatni a testi épségedet. Felküldöm Higuaint, te pedig elmész a kórházba. –látja szemeimben, hogy ellenkezni akarok, így egy apró mozdulattal azonnal csendre int. –Most! –amit most készülök tenni, valószínűleg sok embernél kiüti a biztosítékot.

(Miley Cyrus - Don't wanna be torn [magyar])

Felemelt fejjel ugrálok el a pályáig, majd hatalmas levegőt véve felbicegek a kezdő pozíciómra. Egyedül én vagyok a területemen, a többiek rosszalló fejcsóválással követnek. A közönség hangja összefüggő masszaként élteti nevemet, de amit tenni fogok, azt nem mártírkodás miatt teszem, hanem azért, mert segíteni akarok a csapatomnak. A fájdalom lassan felemészti testemet, bár egy szavam sincs senkihez. Busquets elsétál mellettem, majd erőből bal bokámba rúg. Szitkozódva kapok utána, de esésemet semmi nem állítja meg. Kezd abból elegem lenni, hogy mindig én kerülök a földre. A pályán található társaim felhördülnek, de Ramosnál szakad el az a bizonyos cérna. Barátom után nyúlva hatalmas ütéssel jutalmazza tettét, még a bíró éppen a piros lapot kapja elő zsebéből. A segédek felemelik a csere táblát, majd immáron hivatalosan is bejelentik, hogy az újonnan érkező Higu veszi át a helyemet. Csalódottan ugrálok le fél lábbal a pályáról, és egy kicsit sem nyugtat, hogy az én hülyeségem miatt, emberhátrányba kerültünk egy teljes félidőre. Férjem engedelmesen követ, végezetül pedig felkap az ölébe, és hősiesen levisz az öltözőbe. Mou még egy pillanatra megállít, majd közli vele, hogy el kell juttatnia egy kivizsgálásra, mert egyáltalán nem bíztató bokám látványa.

-          Nem érdekel, mit fogsz a fejemhez vágni. –kicsit elgondolkozik előbbi kijelentésén, aztán gyorsan korrigálja mondatait. –Szóban természetesen. El foglak vinni egy orvoshoz, ha tetszik, ha nem! –felszólítását mezlevétele követi, viszont észrevéve passzivitásomat, leguggol elém. –Tudom, hogy nem akarsz látni, de meg kell tennem. Makacsságod miatt nem fogsz sehova sem menni, és még ha most meg is utálsz, akkor is megnézetjük a lábadat.

-          Sergio… én… - szavaimat egy ismeretlen, mégis ismerős hang szakítja félbe.

-          Laris, nagyon csúnya belépőt kaptál. –arcán a kárörvendő vigyor, még ha alig láthatóan is, de megtalálható. Férjem izmai megfeszülnek, majd gyűlölködve méregeti a férfit.

-          Ki vagy te? –kérdésem halk hangon teszem fel, de tudom rá a választ. Ő a zaklatóm.

-          Elnézést, elég udvariatlan voltam. A nevem Daniel. –mosolyogva mutatkozik be, majd újra szólásra nyitja száját. –Azt hiszem a bátyámat, Davidet közelebbről is megismerhetted már, természetesen mielőtt megöletted. –a név hallatán levegőm benn akad, szívem pedig eszeveszett tempót kezd el diktálni.

-          Mit akarsz tőle?! –Sergio figyelmeztető hanggal és ökölbeszorított kézzel indul el új ismerősöm felé, de ő csak feltartott kézzel kezd el hátrálni.

-          Ugyan én semmit. Azt a kérdést tedd fel, hogy ő mit akar tőlem. –Ramos érdeklődő tekintettel fordul felém. Kiáltani akarok, segítséget szeretnék kérni, de érdekes módon semmi szükségem nincs rá, ugyanis Daniel, mintha elvégezte volna feladatát, kisétál az öltöző ajtaján.

-          Mi történik veled? –Ramos megfogva térdeimet, felveszi velem a szemkontaktust.

-          Nem szeretnék erről beszélni! –fejemet elfordítom, de ha valamit meg akar tudni tőlem, tudja rá a megoldást, hogyan szedje ki belőlem a szavakat. Államat megfogva magabiztosan fordítja jó irányba arcomat. Hatalmas barna szemeit ajkaim és szemeim között jártatja, majd engedve a csábításnak megszüntetem a köztünk keletkezett távolságot.

Chapter 12.

Sziasztok!

Nagyon sajnáljuk, hogy majdnem egy hét késéssel hoztuk az új fejezetet, de tekintve arra, hogy rengeteg dolgozat áll a hátunk mögött, úgy gondoltuk ideje felrakni.:) Reméljük tetszeni fog, és egy-két kritikának most is örülnénk!:) Jó olvasást!

(Tessa)

(Tom Morello: The Nightwatchman - Alone Without You)

Kisoromban mindig arról álmodtam, hogy majd egyszer lesz egy töklétes családom, viszont az elképzeléseimben nem pontosan egy ilyen férj jelent meg, aki egy nagyobb családi megpróbáltatás miatt gyáván elmenekül és itt hagy majdnem teljesen egyedül. A tökéletes férfi azonban álmomban még mindig létezett és én még mindig vártam, hogy valósággá váljon.  Vártam még akkor is, ha tudtam, hogy ez csak egy elképzelés, egy álom. Most is abban reménykedtem, hogyha kinyitom a szemem tovább élhetek egy elképzelt tündérmesében, és nem kell a kórházi fehér plafont bámulnom egész nap. Ezek után félve nyitottam ki az egyik szemem, hogy meglessem, hogy hol is vagyok, majd meglátva a biztonságot nyújtó saját hálószobát egy kicsit megkönnyebbültem, bár azt sehogy sem tudtam megfejteni, hogy hogyan is jutottam fel, mikor az utolsó emlékem, hogy a nappali közepén összezuhanok és eszméletemet vesztem, viszont akkor hallottam Marcelot meg egy ismeretlent, akinek nem tudtam beazonosítani a hangját. Tehát az első tippem, hogy a brazil varázsolt be az ágyba. „De ki volt az az ismeretlen?”  Nem hittem, hogy kérdésemre ilyen gyorsan választ fogok kapni, de az ajtóm nyitódott és egy ismeretlen lépett be rajta, egy magas, szőke hajú, kék szemű srác.

-          Hola! Reméltem, hogy már felkeltél. Kicsit sokáig aludtál és már kezdtem megijedni. – az ismeretlen egyre közelebb jött az ágyam felé én pedig egyre hátráltam, hiszen még azt sem tudtam ki ő.

-          Ne haragudj, de honnan ismerlek, és hogy kerülsz te ide, és hol van Marcelo? – kérdéseim áradatán csak jót nevetett, majd a közeli asztaltól egy széket hozva leült az ágyam mellé.

-          Igazából mi még nem ismerjük egymást. Matías Velásquez vagyok, és a férjed...

-          Nem, nem valamit félreérthettél, Marcelo csak egy jó barátom. – kicsit furcsálltam, hogy azt hitte, hogy a brazil és én együtt vagyunk, ugyanis egy időszakban minden újságcímlapján ott virítottunk Ronival együtt.

-          Én nem Marcelora gondoltam, hanem Cristiano Ronaldora. – a férjem nevét lassan ejtette ki, hogy megbizonyosodjon róla, hogy jó helyen kapizsgál-e, majd folytatta. -  Ő mondta, az-az kérte meg Marcelot valamikor, hogy bármilyen kérésed van, azt próbálja meg teljesíteni, amennyire csak lehetséges. Tehát te haza akartál jönni, és jöttem én, hogy felügyeljelek. Amúgy a barátod edzésen van, és azért nincs most itt. – miután befejezte várta a reakciómat, viszont én még mindig csak az elején elmondottakat pörgettem át az agyamban újra és újra.

-          Tehát akkor röviden összegezve kaptam egy bébiszittert, nagyon aranyos. – kijelentésem után Matías hangos nevetésben tört ki, majd kijavította szerinte helytelen mondatomat.

-          Én inkább 24 órás felügyeletnek hívnám, a bébiszitter már szerintem nem illik ide. Te, viszont még be sem mutatkoztál. – mondatain jót nevettem, ami valljuk be már egy ideje nem sikerült.

-          Mit szeretnél tudni? Tessa Swallow vagyok, van egy férjem, aki fogalmam sincs, hogy hol van, és van egy kislányom, akit a baleset miatt rábíztam a nagyszülőkre, így már pár napja nem is láttam őt, mint ahogy a családom másik tagját sem. Amúgy te valahonnan ismerted Ronit, mármint nem tudod, hogy hol van most, vagy hogy mit csinál? – nem akartam tolakodó lenni, de a kérdések valahogy akarva akaratlanul is kicsúsztak a számon, és nagy figyelemmel kísértem végig Matías minden arcmozdulatát, hogy nehogy eltitkoljon előlem valamit, hisz tudnom kell, hogy hol van a gyerekem apja.

-          Ami azt illeti nem ismertem őt személyesen, én csak egy egyszerű ápoló orvos féle vagyok, akit kiküldtek melléd, tehát nem tudok semmit róla, sajnálom. – kis szünetet tartva figyelt, hogy mennyire érint rosszul, hogy ő sem tud semmit, majd figyelemelterelés céljából másra terelte a témát. – Ami azt illeti, enned kéne valamit. Szóval remélem, hogy szereted a diétás kajákat, jelenesetben a sós tört krumplit? – Nem volt kedvem semmi sem csinálni, és még csak nem is voltam éhes, így passzoltam a visszautasíthatatlan ajánlatot.

-          Ami azt illeti, most nem kívánok semmit. –tekintetemmel az arcát kerestem, majd láttam, hogy beszédre áll a szája, így inkább én szólaltam meg előbb. – De eszek pár falatot. – egy apró mosolyt erőltettem a számra majd elkezdtem kimászni az ágyból, és mivel hadilábon álltam az energiával Matíasba kapaszkodva mentem le a lépcsőn egészen a konyháig. Az étkezőasztalhoz leülve az asztal másik sarkán megláttam az újságokat és egyből elkezdem azon agyalni, hogy milyen cikkek is jelentek meg benne, amíg én a kórházban voltam. – Idehoznád az újságokat, hogy megnézzem miről maradtam le pár nap alatt? – a sajtókupacra bökve fordultam hozzá, amire szóbeli válasz nem érkezett, csak letett elém egy tányér diétás kaját.

-          Nincs benne semmi. Meghaltak, összetörték, megnyerték, elvesztették, semmi használható nincs benne, ami érdekelhetne. – ezzel odament és az összes újságot a kukába sodorta.

-          Honnan tudod, hogy engem mi érdekel? Lehet, hogy meg akartam nézni a „megnyerték, elvesztették” részt. Na, mindegy vicceltem csak a bulvárhíreket akartam megnézni benne, hátha ráakadok egy Ronis cikkre. – nagylevegő után ettem pár falatot, de már körülbelül az első falttal úgy éreztem, hogy teljesen jól laktam. Miután végeztem visszamentem, az-az visszamentünk szobába, és következett az óvodából jól ismert délutáni alvás. Tényleg úgy éreztem magam, mint egy óvodába. Vigyáznak rám, etetnek és kísérgetnek mindenhová.

(Are You Happy Now-Megan and Liz)

Miután letettem a fejem úgy nyomott el az álom, hogy még én magam is meglepődtem rajta, és ahhoz képest, hogy nem akartam aludni vagy 3-4 órát ismét lenyomtam, bár azt nem tudom, miért voltam még mindig olyan álmos, hogy ismét ágyba kényszerültem. Viszont visszagondolva Matías adott valami érdekes ízű italt, tehát biztos, hogy ő kevert bele valamit az italomba. Ma már sokadszor felkelve jobban éreztem már magam, és eléggé élettel telinek éreztem magam. A helyettes óvó bácsi nem volt a szobában így rávettem magam a távirányítóra, hogy ha nem is az újságokból, a tévéből megtudjam a bulvárhíreket. Kezembe véve a távkapcsolót a leghíresebb spanyol adóra kapcsoltam, amin éppen valami flancos celebes adásment és néhány képkocka után megláttam a férjem arcát a képernyőn. Úgy pattantam ki az ágyból, mint az ágyúgolyó, majd először csak Ronit néztem, amit egy hotel előtt sétál, végül pedig elolvastam a szívembe tőrt döfő főcímet: „EX-BARÁTNŐJÉVEL CSALJA MEG FELESÉGÉT CRISTIANO RONALDO!”

(Larissa)

(Ron Pope - A drop in the Ocean)

Sok dolgot ronthattam el az utóbbi időben, de semmi olyan nem ugrik be, ami miatt ennyire meggyűlölhetett legjobb barátom. Igazából egyetlen dolog tűnt fel, mégpedig az, hogy Ronaldot nem látom sehol sem. Az is lehet, hogy Tessaval tölti szabad perceit, csak azt nem értem, hogy Mourinho miért hagyja ki éppen a Barcelona elleni keretből.

Kétségek sokasága csillan meg a szememben, mire meglátva a gyepmestereket, hatalmas sóhajtással állok fel a szurkolóknak fenntartott ülésekről, majd órámra pillantva tudatosul bennem, hogy egy óra, és meccs. Fogalmam sincs, miképp telt el ilyen hamar az idő. Talán a sok agyalás nem tesz jót ilyenkor az érzékeimnek.

Váll rántva indulok el öltözőnk felé, ahol már nagyba megkezdődött a készülődés. A feszültség tapintható a helységben, de akaraterőmet és kedvemet nem tudja semmi és senki letörni jelen pillanatban. Többen szúrós tekintettel néznek rám, viszont férjem bűntudattal teli tekintetét leszegi a padlóra. „Oké, listámra még egy gyanús dolgot fel kell írnom.”  Meg kell tudnom, hogy miért veszítettem el pillanatok alatt barátaimat.

Telefonom ütemes zenélésbe kezd, az ismerős dallamra többen felkapják fejüket, majd mikor meglátják zavarodott tekintetemet, azonnal a padlót kezdik el fixírozni. Remegő kézzel fogadom a hívást. Az ismerős hangot meghallva szívem kihagy egy ütemet, hogy utána kétszeres sebességre váltson.

-          Laris, látod? Én megmondtam. Mindenkit elmarsz magad mellől, én pedig akkor fogok megjelenni. Jó meccset. Nyugalom, nézni fogom, ahogy elbuksz. –gúnyos kacajára felfigyelve kiráz a hideg, majd hirtelen úgy érzem, hogy a hatalmas öltöző zsúfolásig megtelt. Mély levegőt véve, kilépek a folyosóra. Neki dőlve a falnak, remegő végtagokkal csúszok le a földre. Behunyva szememet, megpróbálom elűzni csekély félelmemet. „Nem akarom, hogy miattam veszítsünk. Ki kell tartanom, még ha legbelül azt is érzem, hogy összeroppanok.” Titkon nagyon is vágyom arra, hogy most valaki kijöjjön, átöleljen, és azt suttogja, hogy nem lesz semmi baj. De a segítség nem akar érkezni. Régen ilyenkor többen is körbeálltak, Ronaldo és Marcelo megpróbált felvidítani, Sergio pedig lágy csókot lehelt ajkaimra, aminek hála elég hamar meg tudtam nyugodni. És most mi van? Itt ülök egyedül a folyosón, holott már régen át kellett volna öltöznöm. Gondolatmenetemet egy kedves hang szakítja félbe, mire félve nézek fel.

-          Szia Lari. –hatalmas boci szemeit ezer közül felismerném, hiszen egyedül Cescynek van ilyen barna tekintete. –Nem akarlak zavarni, csak sok szerencsét szeretnék kívánni. –megszólalni sem tudok, hiszen ha eddig kijelenthettem azt, hogy remegésem alább hagyott, akkor azt most vissza kell szívnom. Amilyen hamar megjelent, olyan hamar el is tűnt. Fájdalmat láttam megcsillanni gyermeki szemeiben.

Belépve az öltözőbe, gyors vetkőzésbe kezdek. Mezemet magamra kapva visszanyerem azt az önbizalommal teli lányt, aki nem egészen két éve belépett a Santiago Bernabeu kapuin. Mosolyogva öltöm magamra sípcsontvédőmet, ugyanis ahogy ismerem Alvest, el kell majd a védelem ilyen téren. Sportszáram önkényesen simul vékony vádlimra, cipőmbe viszont alig megy bele a bal lábam. Emlékezetes csukát szerettem volna, ezért is csináltattam egy fehér-kék színben pompázó Nike stoplist, amire rányomtatták nevemet, és mezszámomat. Kikötésnek indult a 4-es, de tekintve arra, hogy az egyik alapember száma volt, be kell érnem a 44-essel.

Többen megfeszülve figyelik az edző utasításait, én viszont öltözékemmel vagyok még mindig elfoglalva. Vállamról levéve az ortézist, karjaimat könnyed mozdulattal bujtatom bele felsőmbe. Szerencsémre hosszú sportszárat kaptam, így senki nem vette észre a hatalmas varratot térdemen.

Elindulva csapattársaim után, szívem eszeveszett tempót diktál. Lelkem megnyugodni látszik, majd amikor kilépünk az őrjöngő közönséghez, hatalmas mosoly telepedik arcomra. A vérbeli madridisták tapsviharral köszöntenek minket, a már megszokott ’Hala Madrid!’ buzdító jelmondatát kántálva. Látom a fiúkon az elégedettséget, de a túlzott önbizalom kicsit megrémít. Félek, hogy ha valami nem úgy jön össze, akkor átmennek önzőségbe, és borul az egész meccs.

Elkezdve a bemelegítést, bokám ellenkezik, de tekintve arra, hogy benne vagyok a kezdő tizenegybe, muszáj hajtanom. Nem lazsálhatok. Térfelünkön versenyfutással indítunk, majd pár labdagyakorlat és kapura lövés után megkezdhetjük a klubdalok hallgatását. Büszkeség tölti el szívemet, mindig is itt szerettem volna játszani. A Barcelona játékosai elégedett mosollyal szaladnak felénk, majd mindenki kezébe egy apró pacsit adva, ugrálva indulnak el a kezdőpozíciók felé. Én zárom a sort, és ami a legjobban meglep az-az, hogy két személy mosolyogva ölel át. Cescy karjai szorosan fonódnak derekam köré, mire a stadion hangos tapsolásba kezd. Messi már nem mondható ilyen szerencsésnek, ugyanis amikor karjaival átfog, eget rengető füttykoncert zavarja meg az idillikus állapotot. „Csak ügyesen!” Azt hiszem, itt látszik a legjobban az, hogy az emberek nem ismerik a sztárfocistákat. Minden újság arról szól, hogy Leo Messi bunkó, közönséges és primitív, most mégis egy kedves baráti gesztussal indította el a meccshangulatot.

(Skepta - Dare To Dream)

Casillas elvégezve csapatkapitányi feladatait, beáll a kapuba, majd felpillantva a lelátóra rámosolyog kedvesére. Ramos megpróbálja velem felvenni a szemkontaktust, de én már csak a katalán csapatot szuggerálom. A szokásos érmefeldobás eldöntötte, hogy a gránátvörös-kékek kezdenek. Pique hátrapasszolja Valdesnek, aki kapushiba segítségével hozzánk juttatja a labdát. Di María hatalmas gólpasszt adva Benzemanak, a 22. másodpercben előnyre teszünk szert. A közönség éltet, pedig még nem is mutattunk fel sok dolgot, hiszen ez még semmit nem jelent. Még bőven van kilencven perc a mérkőzésből.

A katalán csapat önbecsülését sértette az előbb látott jelenet, így hatalmas kontrát indítva felénk, védekezésre kényszerítenek. Iniesta passza elakad Ramos lábában, így a meccs első szögletét máris megcsodálhatják a nézők. Hála Casillas gyors reflexeinek, egy öklözés után védőnkhöz juttatja a bőrt, aki továbbítja nekem. Sprintelve indulok el a Barcelona kapuja felé, a rám állított emberek nehezen tudnak beérni. Puyol és Busquets viszont megfeszülve nézi mozdulataimat. Utóbbi mellé érve, hosszan tolom meg a labdát, mire elkapva mezemet, erősen hátraránt, végezetül pedig művészi tehetséggel esik el mellettem, amit a bíró sikeresen be is fúj. Szabadrúgás kifelé.

-          Gratulálok, Oscar díj a tiéd! –elhúzva számat, visszasétálok a középpályáig, de a bíró utánam szaladva, felmutatja az első lapomat. A közönség őrjöng, a játékosok viszont csak nevetnek a csodálatos bírói döntéseken.

Izzasztó mérkőzés alakul ki, a csapatunk kontrákra épít, még a katalánok csak tologatják a labdát. Igazából nagyon hiányzik most a csapatból Ronaldo, hiszen az ő felfutásai és pontos beadásai most kellenének a győzelemhez. Morogva veszem tudomásul bokám lüktetését, majd a harmincadik percben egy újabb támadást indítunk az ellenfél felé. Dani Alves, ahogy sejtettem, most is hozza harcias formáját, ugyanis oldalról megindulva becsúszik, és eltalálja bokámat. Szitkozódva fekszem a földön, a fájdalomtól könnyem is kicsordul, de nem törődök a lenéző tekintetekkel. Benzema felém rohanva aggódó tekintettel méri végig természetellenes irányba néző bokámat, mire szem forgatva helyezem vissza kiugrott testrészemet megfelelő helyére. A kilences mezben tündöklő csatár segít felállni, végül a felénk induló bírónak intek, hogy nem kell csere. Térdemen lévő sportszár vörös színben pompázik, ez is mutatja, hogy valószínűleg a varrat sikeresen felszakadt. Morogva bicegek ki a pálya szélére, majd jelezve az elsősegélyt nyújtó csapatnak, figyelem a szurkolók arcát. Többen aggódó tekintettel méregetnek, viszont akadnak olyanok is, akik a meccs történéseit figyelik. Gyors ragasztást követően lecserélem az elázott ruhadarabot. Munkálkodásom közben a meccs nem állt meg, így is történhetett az, hogy egy rosszul kifejelt labda a katalán csapathoz kerül. A helyzetet sikeresen értékesítik, majd Messi gólörömét megfigyelve észreveszem, hogy provokálja drukkereinket.

Elindulva a pályára Marcelo szúrós szemmel néz rám. Bokám lüktetésétől már a falra mászok, viszont a fájdalom, amit érzek, sikításra késztet. Összeszorítva számat, csupán egy apró nyögést engedek meg magamnak. Szerencsére senki sem hallotta. Sergio tekintete elidőzik rajtam, majd amikor a katalánok befejezik az egyenlítő gól örömét, újra megkezdődik a meccs.

Hosszabbításnak mindössze három percet adnak, de azt hiszem ez lesz a leghosszabb menetünk. Mosolyom mostanra már eltűnt az arcomról, ugyanis még pár csapattársam besárgult reklamálás miatt. Arcom fájdalmas grimaszba torkollik, amit senki nem tud hova tenni. A Barcelona labdája középpályán sikeresen elakad, Lass megfogja Xavi indítását, így teljes erőből rohanunk fel egy emberként az ellenfél térfelére. 

(Linkin Park - No Roads Left [magyar felirattal] !!)
Várom a labdát, fejemet hátrafordítom, és úgy futok tovább. Hatalmas ütközés segítségével legalább három métert repülök, majd párat fordulva a puha füvön, elterülök a tizenegyes kijelölt pontjánál. A bíró szájához emeli sípját, lelkemre viszont mázsás súly telepedik. Csapattársaim büntetőt követelnek, ehelyett még majdnem hogy én kapom meg a lapomat. Felpattanva a földről, bal lábamra helyezem a testsúlyomat, de a hirtelen jött fájdalomtól összeesek. Többen utánam kapnak, de én csak a sikítással vagyok elfoglalva. Sergio felém rohan, majd leguggolva mellém, magához húz.

-          Mid fáj? Kell csere? –ádáz tekintetembe nézve, ismeretlen érzések suhannak át arcán.

-          Nem. Kibírom. Engedj, gólt kell rúgnunk nekik. –próbálok karjai közül kiszabadulni, de még szorosabban tart.

-          Lari, most az egyszer ne legyél őrült! –Cescy lekapja cipőmet és sportszáramat, majd meglátva bokám állapotát, hátrahőköl. –Triplájára dagadt, és a szivárvány színeiben pompázik. Nem engedem, hogy folytasd a meccset! –kihasználva férjem figyelmetlenségét, ellököm magamtól, majd felkapva felszerelésemet, álló helyzetbe tornázom magam. A közönség nevemet kántálja, a legtöbben pedig ijedten figyelik arcom torzulását.

-          Nem kell csere, jól vagyok! –mindössze egy szabadrúgást kapunk, ugyanis állítólag csak bevetődtem a tizenhatoson belül, de Pique szabálytalansága a vonal előtt történt. Természetesen lapot csak Ramos és Benzema kap, a katalán játékosok reklamálása egyáltalán nem zavarja a bírót. Hatalmas levegőt véve, egy kisebb lépéssel tesztelem teherbíróságomat. Bokámból áradó fájdalom végignyilall lábamon, majd szemeim előtt apró fekete pontok jelzik, hogy valami nem lesz jó. Még érzem, ahogy elkapnak, majd sajnálkozó tekintettel nézek Mou csalódott szemeibe. Fejem lüktet, agyamra pedig jótékony köd telepedik, végül ájultan esek össze katalán barátom kezeiben…

Chapter 11.

Sziasztok, sajnáljuk a pár napos késést, de csak mostanra tudtuk befejezni a fejezetet.:) Reméljük tetszeni fog, és jó olvasást!:)

u.i: Tessa "visszamenőleg" írta meg a szemszögét, tehát a két szemszög nem egy időben történik.:)

(Tessa)

(Mumford and Sons-I Gave You All)

Kiérve a számomra már börtönné vált kórházból egy nagy levegővel lepem meg a tüdőm, majd a hideg esti szellő miatt egy pillanat alatt összerázkódott a testem. Belegondolva ebbe az egészbe annyira hirtelen történt minden. Az egyik pillanatban még teljes volt a boldogság a másikban pedig már minden romokban hevert. Bizonyára  nagyon nagyot kellett ehhez vétkeznem, hogy így végezzem, bár akármennyire is töröm a fejem nem tudok olyan indokot találni, amiért az isten ennyire büntethetne engem. A gondolatok tengerében a lábam egyre csak vitt előre, de még nem tudtam, hogy hová is akarok menni, de semmiképpen nem bírtam volna még egy napot eltölteni ott bezárva. Hirtelen visszatérve a rideg valóságba már magam előtt láttam azt a helyet ahová a tudatalattim hozott. Ott álltam egy szál kórházi hacukába és egy Real Madridos dzsekiben a világ egyik legjobb futballcsapatának stadionja előtt és még csak nem is tudom, hogy hogy találtam ide ilyen állapotban. Az első pár percben még fel sem tudtam fogni, hogy itt vagyok és először nem is értettem, hogy miért is jöttem ide, majd a zsebre tett kezem miatt elővett telefon kivilágosította számomra a képet. Azért jöttem ide, mert tudom, hogy Lari mindig itt van, és még ha azt is mondta, hogy már felnőtt vagyok ezekhez a problémákhoz akkor is szükségem van a segítségére és a tanácsaira. Pár bizonytalan lépés után összeszedtem egy kicsit magam, majd magabiztosan kezdtem el a bejárat felé gyalogolni. Az ajtóban már csak egy éjjeli őr állt, így ebből következtetve már elég későre járhatott az idő, de ez sem tántorított el attól, hogy a nővérem után érdeklődjek.

-          Elnézést, meg tudná nekem mondani, hogy Larissa Morrison itt van-e még a stadion területén? – a biztonsági őr néhányszor végignézett rajtam és az igazat megvallva szerintem nem teljesen ismert meg, így kénytelen voltam bemutatkozni, hogy bármit is elmondjon nekem. – Tessa Swallow vagyok, és a testvéremet keresem, nem hallja? – a mondatom végére felvitt hangsúlyomtól az ajtóban álló meg se rebbent én viszont eléggé összerázkódtam, ugyanis a kiabálástól megerőltettem magam és fejezzük ki úgy, hogy éreztem, hogy ott vannak a baleset okozta sebek.

-          Ne haragudjon. Larissa kisasszony már nincs itt. Ha jól tudom néhány órája távozott egy vendégfocista kíséretében az épületből.  – vendégfocista kíséretében? Hát akkor ezért nincs rám vagy két perce, mert ő inkább dumálgat meg haverkodik focistákkal, mint hogy a saját húgát meglátogassa. – Ne hívjak önnek egy taxit hazáig? – az elején tanúsított viselkedését próbálta meg a fickó ilyen módon jóvátenni, ami nagyon aranyos volt tőle.

-          Köszönöm a kedvességét, de inkább gyalogolok. – egy mosoly után már fordultam is meg és próbáltam minél messzebb kerülni a stadiontól.

(Enrique Iglesias-Somebody's me [magyar])
Innen teljesen biztos voltam a hazafelé vezető útvonalban, így egyértelműen az otthonom felé vettem az irányt. A lassú séta közben többször eszembe jutott Roni és az, hogy most hol lehet, és mit csinálhat vagy, hogy ő gondol-e rám bárhol is van. Többször feltettem magamban azt a kérdést is, hogy miért nem jelentkezik, és hogy miért nem ad magáról semmi életjelet, de persze ezekre a ki nem mondott kérdésekre soha nem kapok, és soha nem fogok választ kapni. Hazafelé menet néhányszor muszáj voltam megállni, ugyanis volt mikor már nem bírta a lábam a sétát, de volt mikor a hirtelen előtörő sírógörcsömet kellett lecsillapítanom. Egy kicsit hálát adtam az istenek, hogy egy lélek sem járt az utcán, mert a gyors hangulatváltozásaim, amit a fáradság és a kimerültség okozott szerintem nem vetett volna valami jó fényt rám, sőt valószínűleg, ha valaki meglátott volna előbb vittek volna diliházba, mint vissza a kórházba. az egyik pihenőm alkalmával éppen a csillagokat néztem, amikor váratlanul megcsörrent Marcelo telefonja. Természetesen egy kisebb sikoly kíséretében vettem tudomásul, hogy a zsebemben lévő masina szólalt meg, majd elővéve a készüléket a képernyőre pillantottam. A kijelzőn a nevem villogott és egy kép volt beállítva hívó képnek, egy olyan kép amin éppen Ronival ölelkezve állunk az egyik focipálya szélén. Persze amint megláttam a képet a szívem összeszorult és elfogott valamiféle hiányérzet, amit valószínűleg a férjem hiánya okoz. Teljesen hihetetlennek találom, hogy ennyire tud fájni az, ha nincs itt mellettem, és ilyen érzéseket tud kiváltani belőlem az, ha meglátok róla egy képet. Majdnem végighallgattam az egész csengőhangot mire eljutottam odáig, hogy benyomjam a zöld gombot.

-          Te mégis mit képzelsz magadról? Hova a jó istenbe kóricáltál már el? Körülbelül majdnem szívrohamot kaptam mikor felkeltem és nem feküdtél az ágyban. Amúgy itt vagy te egyáltalán vagy csak magamat szórakoztatom? Tessa szólalj már meg! – nem sokszor hallottam a mindig vidám Marcelo szájából ilyen kiabálós szöveget, de nagyon le voltam döbbenve.

-          Marcelo én... én csak haza akarok menni. – a számon kipréselt szavak után kitört belőlem egy kiadós zokogás, ami megrázta az egész parkot, ahol ültem.

-          Ne haragudj nem akartam veled kiabálni, de nagyon megijesztettél. Hol vagy, mond, és én érted megyek és visszahozlak. – a kis brazil vagy nem tudta felfogni, hogy mit mondtam neki vagy nem akarta, így még szinte be sem fejezte a mondanivalóját, már ordítottam is le a fejét.

-          Nem akarok oda visszamenni  ezt értsd már meg! Haza akarok menni méghozzá most rögtön! – lecsaptam a telefont majd miután zsebre vágtam újból elindultam a hazafelé vezető útvonalon. Persze Marcelo két másodpercenként hívogatott, de egyszer sem vettem fel csak kinyomtam, majd az ötödik ilyen csörgetés után meguntam és elhallgattattam a masinát.

Az idő már pirkadni kezdett mikor megláttam azt a házat, ami olyan sokat jelent nekem. A kapu okozta akadályon szerencsére egy egyszerű számkód segítségével átjutottam, de a bejárati ajtó zárjával sem kellett olyan sokat bajlódnom. A hátsó ajtónál ugyanis a filmekből eltanult módon egy pótkulcsot rejtettünk az egyik virágcserép alá, de persze nem az ilyen esetekre volt fenntartva. Mikor kinyitottam az ajtót az utca felől fékcsikorgást hallottam, és bármennyire szerette volna a szívem, hogy az a személy parkoljon le a ház előtt, kit nagyon szeretek, az eszem tudta, hogy csak Marcelo érkezett meg úgy, mint egy őrült. Lassú tempóba próbáltam meg elmenni a kanapéig, hogy ott várjam meg a focistát, de a gyengeségem következtében a földre zuhantam és már csak a kicsapódó ajtó hangját, Marcelot és egy ismeretlen hangját hallottam...

(Larissa)

(Lil Wayne - Mirror ft. Bruno Mars)

Egy doktor lép be a szobaajtón, mire testem éktelen remegésbe kezd. Nem vagyok még felkészülve a megmérettetésre. Mosolygós arcát meglátva, kicsit megnyugszom, majd mikor közelebb lép hozzám és vállamat egy pillanat alatt helyrerakja, morogva fordítok hátat neki. Hallom a hangokat, de egyszerűen most semmit nem tudok szavakká formázni. Nem tudom felfogni a jelentésüket, és az sem esik le, ha éppen hozzám beszélnek. Neymar kezébe veszi lábamat, majd a hatalmas vágásra mutatva, szem forgatva figyelem a ténykedésüket. A szőke hajú doki kezébe vesz egy tűt, majd nekilátva a varrásnak, ismét fájdalmat okoz. Mindig is úgy voltam ezzel a szóval, hogy megpróbáltam kizárni a szótáramból, nem létezett számomra. Viszont a lelki fájdalom, amit jelen esetben saját magamnak okoztam, felemészt belülről. Arcomon semmilyen érzelem nem látható, egy pillanatra már így is betekintést nyerhetett brazil barátom.

A farmernadrágos férfi könnyed mozdulatokkal végzi el kötelességét, majd bezárva maga után az ajtót, magunkra hagy. Semmi kedvem nincs most beszélgetni, így elindulva a fürdőszoba felé, magamra zárom az ajtót. Leülve a kád szélére, zokogva emelem kezemet szám elé, ezzel is csillapítva a fel-feltörő hangokat. Átszellemült tekintettel indulok el a csap alatt található szekrény felé, majd kivéve belőle egy ollót, minden oldalról tanulmányozom. Hasamhoz emelve a vágóeszközt, egy határozott mozdulattal végighúzom bőrömön.

Kamasz koromban a legtöbbször bármilyen gondom volt, mindig ehhez a megoldáshoz folyamodtam. Amikor efféle fájdalmat éreztem, akkor tudtam, hogy még élek. Jelen pillanatban megnyugtat, de legbelül tudom, hogy semmire sem megoldás, főleg nem 22 éves fejjel. Igazából nehezen tudtam ezt a rossz szokást letenni, de segítségemre volt a futás, hiszen amikor úgy éreztem, hogy élnem kell, inkább addig szedtem a lábaimat, ameddig össze nem estem.

Zokogásom csillapodik, vérem folyamatosan szivárog a frissen szerzett sebből. Hangos kopogás rázza meg a helységet, ezzel is megszakítva gondolatmenetemet. Sóhajtásomat valószínűleg a hotel halljában is hallották, de már nem tudok ezzel foglalkozni. Megnyitva a vizet, elmerülök a habok között, és becsukva szememet, átgondolom az életemet.

Volt egy fantasztikus férjem, szerető családom, barátaim, de úgy érzem, most ebből semmi sincs. Mindenemet sikeresen elveszítettem, és minden az én hibámból, hülyeségemből adódott. Az életem alatt, folyamatos kihívásokkal kellett szembenéznem. Volt, hogy elbuktam, de felálltam és újra megpróbáltam. Nem az a feladós típus vagyok, most sem tehetem ezt meg, hiszen akik számítanak még rám, azokat nem hagyhatom cserben.

Kipattanva a kádból magamra csavarom a közelben található törölközőt, majd lemosva sminkemet, kilépek az ajtón dörömbölő barátomhoz. Tekintetembe sűrítem hálámat és köszönetnyilvánításomat, végül a háló felé indulva, magára is hagyom. Belépve a férfi illattal körbelengett helyiségbe, szívem eszeveszett iramot diktál. Táskámhoz lépve a Moutól elhozott ruháimat kapom kezembe. Szokásos farmer-póló összeállításomat most megtoldom még egy kék blézerrel is. Tekintve arra, hogy a nadrággal megegyező színben pompázik, egy fehér pólót kapok alá. Meglátva a rózsaszín ’Hunger Bites’ feliratot, kezem akarva akaratlanul a nyakamon lévő foltra csúszik, amibe testem borzong bele. Ujjait kicsit felhajtva, apró mosollyal az arcomon simítok végig a szabásvonalán. Kivéve még angyalszárnyas Adidas cipőmet, gyomromban hatalmas görcs keletkezik. Mindig is imádtam ezt a lábbelit, most mégis erős szívdobogással dugom bele lábaimat. Azt hiszem most minden szó illik rám, kivéve az angyal. 

Gyors készülődés után összepakolom szétdobált ruháimat, majd egy puszi után elindulok edzésre. Vissza kell nyernem régi énemet, nem fekszik nekem ez a depressziós korszak. Soha nem mondhattam magamra azt, hogy ilyen lennék.

(Chris Daughtry-Sorry)

A kívülállók, akik nem ismernek fel, valószínűleg egy idiótának nézhetnek, a portás viszont kedves mosollyal üdvözöl. Szerencsére hajnali négykor a legtöbben még otthon alszanak.

Még két óra kezdésig, de én már a pályán toporgok. Sportfelszerelésem önkényesen követi testem vonalát bemelegítés közben, a sípcsontvédők viszont csak a kispadon találhatók. Futáshoz semmi szükségem nincs rá. Hosszas nyújtás után, megkezdem a sportolás alapját. Lábaim gyorsan követik egymást, az ütemet csak növelem és növelem. Tüdőm sípol, varratom fájdalmasan húzódik össze, de nem foglalkozom ezzel. Bokám sajgása tudatja velem, hogy lassítanom kéne, legalább egy kicsit, ha nem akarok nagyobb bajt, de makacs énemet elővéve, élvezem a testi fájdalmamat. Nem tudom, mióta futhatok, de úgy érzem agyam teljesen kitisztult, és ha elég erőm lesz, mindent rendesen átgondolhatok, mindenféle rossz döntésmeghozatal nélkül.

Megállva a pálya mellett, kezembe veszek egy labdát, majd erőből a kapura küldöm. A háló nyugtató hangja azt suttogja, hazataláltam. Mosolyogva indulok el Iker Casillas helye felé. Pár trükköt csinálva a bőrrel, ollózás segítségével megpróbálok gólt faragni a kezdetleges megmozdulásokból, természetesen sikertelenül. Valamiért elszoktam ezektől. Talán most tudom igazán értékelni magamban a dolgokat?

Kérdések tömkelege próbál agyamba férkőzni, de mindent kizárva újra és újra megpróbálom a lehetetlent. Most minden annyira távolinak tűnik, pedig ezekből a trükkökből régen nagyon sok pitiáner gól született.

Több ember jelenik meg körülöttem, az edzőm komor tekintettel figyel, de én nem hagyom abba önálló edzésemet. Két órát kimerítő mozdulatokkal töltöttem el, mégsem érzem magam fáradtnak.

-          Emberek, gyertek ide. Ma este a Barcelonával mérkőzünk meg. Felkészültetek, és bízom bennetek. Mindent bele kell adni az esti játékba, hiszen ki tudja, mit hoz a jövő. –utolsó szavainál hatalmas szemeit rám emeli, amiben rengeteg érzés csillan meg. Értetlenkedve nézem a gyűlölködő pillantásokat. –Nem akarlak titeket leharcolni, hiszen itthon kell megszereznünk a vezetést. Taktikai edzés lesz, de ne aggódjatok, egy kis erőnlétet is bevezetek. Kezdetnek tíz kör futás mindenkinek. –éppen megszólalnék, mire Mou kezeit hátrarakva, elindul a pad felé. Mi történt a kellemes légkörrel? Marcelo belépve mellém vállával erősen arrébb taszít, mire többen is összesúgnak hátunk mögött. Levegőm benn akad, szívem sebes tempót diktálva indítja útnak lábamat. A kiszabott körökkel elsőnek végzek, így leülve a fűre, nyújtani kezdek. Pufi barátom felhúzott orral megy el mellettem, mire felpattanva, karja után nyúlok.

-          Haragszol? –ártatlan kérdés, mégis fejemet veszik.

-          Ezt most komolyan kérdezed? Lari én bíztam benned, azt hittem saját gondjaid elé tudod helyezni a családodat, és a barátaidat. Csalódtam benned, de most nem is akarok megbocsájtani. Túl sokat engedtem, és sok mindent hagytam már rád ebben az életben. Te voltál a legjobb barátom, már-már testvérként kezeltelek. Mintha a kishúgom lettél volna. Erre elárultál minket. Ezt érdemeljük? Ott voltál mellettem, amikor igazán szükségem volt rád, és szerintem ez fordítva is így volt. Számíthattál rám, ugrottam, ha egy kicsit is láttam, hogy van valami bajod. Ezzel szemben te mit csinálsz? Szórakozol, holott férjed van, mással csókolózol, pedig tudod, hogy sok embernek ezzel fájdalmat okozol. Hol van már az a lány, aki képes volt feladni az életét az edzőjéért, vagy éppen a legjobb barátjáért? Hol van az-az életvidám lány, aki bearanyozta a napunkat? –meg akarok szólalni, de valami nem engedi. Igaza van, mindenben túlságosan is igaza van.

-          Pufi, az időt nem tudom visszapörgetni, de változtatni még tudok. Csak kérlek, segíts. –könyörgő hangomat meghallva eltorzul az arca, majd karját kitépve szorításomból, a kezében található üveget erőből a földhöz vágja.

-          Gyűlöllek Larissa Morrison. Hatalmasat csalódtam benned, és nem vagyok már rád kíváncsi. –többen megfeszülve várják a következményeket, Sergio és Mou a háttérből aggódó arccal nézi szemeimet. Felemelve fejemet, hatalmas bólintás után indulok el az öltözők felé.

-          Este tíztől meccs, nyolcra legyél itt. –igazából nem értem az edzőt, ugyanis nem hiszem, hogy fantasztikus órák elé nézek úgy, hogy tudom, mindenki utál. A miértekkel nem vagyok tisztában, de úgy gondolom Marcelo elég nyilvánvalóan közölte velem érzéseit. Könnyeimet visszanyelve, mély levegőt véve kapkodom át ruháimat, majd visszatérve a pályához, teljes magányomban ülök fel a lelátó székére.

Gondolataimba mélyedve ülök, és mindenért magamat okolom. Nem merülök el az önsanyargatásban, hiszen este mindent meg kell azért tennem, hogy még ilyen hangulat mellett is, de megnyerjük a meccset. Fontos számunkra a győzelem, és ha azt akarom, hogy szeretett edzőm velünk maradjon, akkor meg kell vernünk a katalán csapatot. Agyamba egyetlen kép ugrik be, még pedig Cescy. Megpróbáltatásokat újabbak követik, de úgy érzem, elég erős vagyok ahhoz, hogy mindent kibírjak. Nem engedhetem meg magamnak, hogy összeomoljak. Ki kell tartanom csapatom mellett, és ki kell derítenem néger barátom feldúltságának az alapját…

Chapter 10.

Sziasztok! Megérkezett az új fejezet, a kritikákra megpróbálunk minél előbb válaszolni!:) Jó olvasást és reméljük tetszeni fog! ;)

u.i: A fejlécért pedig sok köszönet Tessanak.:)

(Larissa)

(Sean Paul Ft. Sasha - I'm still in love with you) 

Mosolygós arcán végigsimítva, rájövök, hogy valójában mind a ketten az alkohol mámorában úszunk. Nem számít, hogy mi történt közöttünk napokkal ezelőtt, most csupán a mának élünk. Ajkai, ajkaimra tapadnak, azért, hogy lelkemet egy mézédes csókkal felébressze. Rég nem éreztem már ehhez hasonlót. Ő az a férfi, akire mindig is vágytam, viszont egy bizonyos téma beárnyékolja a kapcsolatunkat. Testem hozzásimul, ölem ölén nyugszik. A kezdeti puhatolózást felváltja a szenvedélyes csókcsata, amit egyre jobban mélyítünk. Keze megindul fenekem felé, de mindent a fülke jótékony sötétségében csinálunk, így szemtanuk nem nagyon lehetnek. Ujjaim már nadrággombját próbálják szétveszíteni, de megfogva a csuklómat, tenyerembe csókol.  Úgy látom az elfogyasztott mennyiség csak az én agyam köré telepített jótékony ködöt, Sergio teljesen tisztán lát. Soha nem voltam az-az ember, aki más érzéseit követi, viszont jelen esetben minden előhozott vágyat az alkoholnak köszönhetünk.  Közelebb hajolva férjemhez, egyetlen szót suttogok a fülébe. Hangomat meghallva kirázza a hideg, majd mikor a szeretlek szó jelentését letisztázta magában, mohón kap ajkaim után. Szemérmetlen nyögés hagyja el számat, ha nem lépünk le minél hamarabb, holnap a címlapokon fogunk virítani. Egy utolsó csókot adva, megfogom nyakkendőjét, és kimászok az öléből. Utam elsőnek az asztalunkhoz vezet. Domingos érdeklődő tekintettel kémleli csapzott párosunkat, majd mikor észreveszi kicsit elcsúszott ruhámat és széthullott hajamat, kaján vigyor jelenik meg az arcán. Elvéve előle a whiskyt, húzóra eltüntetem a pohár tartalmát. Mindig is jól bírta a szervezetem az alkoholt, de tekintve arra, hogy nem is tudom mikor ettem utoljára, ez egy kicsit megterheli most a szervezetemet. Kecses mozdulatokkal indulok el a hátsó bejárat felé. Minden lépés megnehezíti a dolgomat, ugyanis látásom megsokszorozódott, és nem tudom, hogy jelen esetben ki az eredeti, és ki a másolat. Sergio megfogva a derekamat, meggátol az elesésben, így egy hálás mosolyt küldve felé, kilépek a friss levegőre. Szemeiben egyszerre jelenik meg fájdalom, csalódottság, és szeretet, ami megrémít. Tudom, hogy ha most utat engedek belső vágyaimnak, nagyobb fájdalmat fogok neki okozni, mint azzal, hogy leléptem otthonról. „Nem bánthatom többet!” Valamit láthatott a tekintetemben, ugyanis kicsit meglökve, immáron már a hátamat a falnál tudhatom.

-          Ramos, innen már nincs visszaút. –szavakat halkan ejtem ki a számon. A levegőm benn akad, ugyanis testével teljesen nekiprésel a tégláknak.

-          Tudom, de túl sokat vártam már. Most az egyszer én akarom az elcseszett életemet irányítani. –lábaimat felkapva, magabiztosan tart egy kézzel, még jobbjával összefogja csuklóimat, és a fejem fölé emeli. Fészkelődni kezdek, viszont szemei mérgesen villannak meg erre a cselekedetemre, és még szorosabban fogja végtagjaimat.  Kicsit megkönnyítve a dolgát, lábaimat szorosan dereka köré fonom, majd kicsit megmozdítva csípőmet, elérem, hogy tartása enyhüljön. Kapva kapok az alkalmon, nyaka köré kulcsolom kezeimet, és végig csókolom arcát. Fülétől haladva apró puszikat hintek, néhol megspékelve egy-két kisebb harapással, egészen végig az álla vonaláig. Morogva nyúl tarkómhoz, és pár centit hagyva ajkunk közt, beszélni kezd. –Megmondtam, hogy én irányítok! –mérges vonásait meglátva rájövök, most jelen esetben a tűzzel játszom.

Csökkentve a távolságot, alsó ajkába harapok, majd érzem a hátamnak simuló falat. Vigyorom szélesedik, ugyanis szerelmemnél elszakadt az a bizonyos húr, és szenvedélyes énjét előtérbe helyezve, nem tud uralkodni magán. Ruhám aljához nyúlva, feljebb tornázza a flitteres anyagot, miközben ajkai szakadatlanul ostromolják ajkaimat.

(Birdy - Shelter [magyar])

Szerelmünk beteljesülni látszik, de ez nem a happy endes verzió. Itt nincs király, sem királylány, nincs baljós szerelem, nincsenek gonosz mostohák. Itt csak két focista van, aki jelen esetben egymásnak él. De ha ennek a pillanatnak vége, valaki biztos, hogy rosszul fog dönteni.

Soha nem gondoltam volna, hogy azzal a férfivel, akitől egy vita miatt elköltöztem, majd pont egy híres neves pub sikátorában fogok szeretkezni. Főleg azt nem, hogy mind a ketten részegek leszünk. Szép kapcsolat, mondhatom.

Tudtam mit jelent Sergionak ez az egész, mégis önző módon belementem a macska-egér játékba. Mi lesz ezután? Itt vagyok egy életerős Adonisz kezei között, mégis menekülni akarok. Lehet, hogy fájni fog neki, de ha reményeket táplálok benne, még rosszabb lesz a búcsú. Pihegve kapaszkodok nyakába, majd hatalmas nyelés után, pofonnal jutalmazom férjem tetteit. Megszeppenve néz rám, ugyanis nem érti a dolgokat, hiszen az előbb még arra kértem, hogy ne hagyja abba. Szorítása enged, így lábaimat immáron már a biztos talajon tudhatom. Kezei fejem mellett a falat támasztják, ezzel elzárva előlem az összes menekülési útvonalat.

Átható tekintetétől az összes levegő elfogy a tüdőmből, majd újra megemelve a kezem, ismét egy erőteljes pofon csattan az arcán. Csalódott tekintetére örökre emlékezni fogok. Kibújva karjai alól, futásnak eredek. Az utcára kiérve, még utoljára visszapillantok Sergiora, aki megsemmisült tekintettel továbbra is ott áll, ahol hagytam. Levéve magas sarkúmat, gyors tempóba futni kezdek. Azt hiszem, ha elmenekülök, minden gondot magam mögött hagyok.  Könnyeim megállíthatatlanul folynak, bűnösnek érzem magam. Ujjaimat végighúzva ajkaimon, még érzem Sergio érintéseit rajta. Visszagondolva az előbb elkövetett bűnös dolgokra testem megremeg, lábaim pedig akarva akaratlanul gyorsabb iramot diktálva szelik a métereket. Egy kocsi kikanyarodik elém, elég csúnya módon állít meg, de jogosnak érzek most mindent, ami ellenem irányul. Felkenődve a szélvédőre, gyorsan továbbgurulok, majd végigcsúszva a betonon, körülbelül két méter után szétterülve fekszek ki. Zokogva maradok a földön, viszont a jól ismert frizura egy kis megnyugvást okoz számomra. Meglátva Neymar aggódó fejét, sikítva hozzávágom cipőmet, majd megpróbálok hátrébb csúszni. Nem akarom, hogy hozzámérjen. A brazil csatár felkap az ölébe, mire ütni kezdem a mellkasát. Szó szerint bedob a hátsó ülésre, és rám zárja még a gyerekzárat is. Bokám állapota sokat romlott, és a futás sem tett jót neki. Könnyeim elapadnak, lelkem átesik az önsanyargatás fázisába. Összekuporodva a hatalmas ülésen, üveges tekintettel kezdem el bámulni vérző lábamat. Észre sem vettem eddig a pillanatig, hogy térdemen hatalmas vágás található. Megsemmisülve törlöm le a véremet, majd észrevéve a hotel bejáratát, szívem hatalmasat dobban. Örülök, hogy Neymar nem a kórházba vitt. Kinyitva az ajtót, szó nélkül az ölébe kap, arcomat nyakához rejtem, több segéd aggódva lép közelebb hozzánk, viszont a brazil csak elsősegély dobozt kér a szobájába. Testem megrázkódik az elfojtott sírástól, mire Santos csak kedves szavakat suttog a fülembe. Jobb karommal végig szeretnék simítani arcán, de a vállamon végigcikázó fájdalom megállít mindennemű mozgásában. Összeszorított szemekkel tűröm a meg nem szűnő nyilallást, és esedezve várom, hogy végre egy puha ágyban tudhassam magam, az önsanyargatás ismerős tüneteivel…

(Ronaldo)

(Riva Starr - I was drunk)

Nem tudom hány óra lehetett, de a csukott szememen átsütő nap sugaraira ébredtem fel. Természetesen a szememet nem bírtam kinyitni, így kezemet az arcom elé téve próbáltam meg elvágni a fény útját, ugyanis semmilyen érzékszervem nem úgy működött most, mint ahogy kéne. A fejem zúgott, sőt olyan hasogató fájdalmat éreztem, mint még soha, a szemembe jutó minimális fény is zavar, és alig bírom megmozdítani a végtagjaimat. Mikor már úgy közel 30 perce feküdtem egy helyben, elkezdtem azon agyalni, már amennyire az agyamat most tudtam használni, hogy hogyan is kerültem vissza a hotelbe, és hogy tulajdonképpen mi történt az este folyamán. Első emlékképek a bárról jelentek meg, ami itt van a hotelba, aztán még megvan, hogy pár helyre bementem, de minden teljesen homályos. Lassan leemeltem a fejemről a fénytől óvó kezem, majd óvatos mozdulatokkal próbáltam meg kinyitni a szemeimet. Minimum tízszer ismételtem meg a kinyitom, bezárom folyamatot mire végleg nyitva tudtam tartani a szemeimet. Alkaromra támaszkodva néztem fel és lepődtem meg. Először azon, hogy miért nincs rajtam póló?! Jó levehettem mikor visszataláltam, de kicsit furcsa, hogy a felsőmet leveszem a cipőmet meg nem. Meglepődöttségem második szakasza pedig, a hol a fenébe vagyok rész volt. Az első gondolatom rögtön az volt, hogy mi a jó istent csinálhattam én az éjjel. Kérdéseimre úgy látszik hamar választ kapok ugyanis hangokat hallottam az ajtó másik végéről. Fél percig azt hittem, hogy kitűnő hallásom már nem a régi, mikor kinyílt az ajtó és egy női alak lépett be rajta. Csak egy köntös volt rajta, mire én elkezdtem az összes lehetséges szituációt lefuttatni az agyamba, ami este történt.

-          Azt hittem már sose ébredsz fel Csipkerózsika. – a női hangban egyre közelebb jött hozzám, majd mikor teljesen közel ért hozzám, fogtam fel teljesen, hogy kivel is állok szemben.

-          Ha-ha. Nagyon vicces. Ha már ennyire mesés kedvedben vagy elmesélhetnéd, hogy hogyan is kerültem ide, és hogy mi történt köztünk. – az utolsó válaszra váró kérdésem közben az ujjam ide-oda ingázott a modell és köztem. Irina rögtön nevetni kezdett majd a kezembe nyomva valami innivalót lehuppant mellém az ágyba. Beleszagolva az italba nem tudtam megállapítani, hogy mi a pohár tartalma ezért belekortyoltam és amint a számban éreztem azt a hányingerkeltő ízt rögtön tudtam, hogy valami másnaposság elleni löttyöt kevert nekem Irina.

-          Minden egy üzenettel kezdődött, amit az este, vagyis koraeste küldtél. Nem tudom, hogy emlékszel-e erre? Úgy látom bólogatsz tehát igen. Én csak később vettem észre az SMS-ed mikor végeztem a munkával olyan hajnali három, vagy négy körül, és akkor már nem akartalak felhívni, de válaszoltam neked, hogy majd hívj fel. Körülbelül két perc múlva már csörgött is a telefonom. Valami klubban vagy lokálban lehettél, mert csak a dübögő zenét hallottam, meg a hallózásodat, amit körülbelül egy két percig nem bírtál abbahagyni. Kérdeztem, hogy hol vagy te kimentél a hely elé szerintem, ugyanis a zene halkabbra váltott és pontosan meg tudtad mondani, hogy hol tartózkodsz. A lelkedre kötöttem, hogy ne mozdulj onnan ahol vagy, és a biztonság kedvéért folyamatosan beszéltem veled. Hívtam egy taxit és az általad említett helyre mentem. Mikor megérkeztem valami virágtartóba vagy mibe ültél. A hangodból már leszűrtem, hogy nem vagy józan, de mikor megláttalak rögtön tudtam, hogy csatak részeg vagy, és nem hagyhattalak ott azzal, hogy majd csak egyszer úgymond hazatalálsz. Kérdezgettem tőled, hogy melyik hotelben szálltál meg, de annyira nem voltál már beszámítható, hogy körülbelül ha a nevedet kérdeztem volna meg se tudtad volna elmondani. Tehát elhoztalak abba a hotelbe ahol én szálltam meg. – a modell hosszú monológját kénytelen voltam megszakítani azzal, hogy egy újabb kérdést szegeztem hozzá.

-          Tudom, hogy most nem ez a téma és eddig ijesztően hasonlít az estém arra az estére mikor utoljára buliztunk együtt te meg én, de a további mesélést nem tudnád, mondjuk pár szendvics és egy fejfájás csillapító mellett folytatni? – kérdésemen természetesen nem bírta ki, hogy ne nevessen. Nevetve állt fel és ment ki az ajtón, majd pár másodperc múlva egy nagy tálcával jött vissza, amit az ágy közepére tett le.

-          A reggeli, vagyis az uzsonna tálalva. Amúgy addig, amíg nem mondtad eszembe se jutott, hogy hasonlított az este az utolsó együtt bulizott estére, de amúgy csak eddig hasonlít, mert akkor a telefonhívásod után még elmentünk bulizni, most viszont kulturáltan elhoztalak ide semmi buli nélkül. Amúgy hol is tartottam az éjszakád emlékeztetőjében? – Irina kérdésére két falat között próbáltam meg válaszolni kisebb nagyobb sikerrel ugyanis nagyon ki voltam már éhezve és csak úgy tömtem magamba a szendvicseket.

-          Azt hiszem ott, hogy elhoztál ide. – válaszomat egy igenlő bólintás követte és egy nagy harapás a szendvicsembe.

(Just a Little Bit - Kids Of 88)

-          Tényleg, szóval idejöttünk, és te még inni akartál, és egyfolytában azt kiabáltad, amiért majdnem kitettek minket a hotel területéről, hogy téged nem érdekel már senki, meg mindenki hagyjon téged békén, hogy úgy éld az életedet, ahogy szeretnéd. Még itt fent a nappali féleségbe vergődtél egy kicsit majd mikor már nem bírtam hallgatni megfogtam az egyik vázát, kivettem belőle a virágokat és telibe locsoltalak vízzel, hogy térj már egy kicsit észhez. Ekkor került le rólad a vizes póló, ami azóta már megszáradt, ha szükséged lenne rá. És most jön az a része az estének, amire nagyon-nagyon nem leszel büszke. – kicsit megállta a meséléssel az orosz ismerősöm, majd az elő dolog, ami eszembe jutott az volt, hogy: „Na basszus mit tettem?” Egy rövid most kaphatsz szívinfarktust szünet után Irina folytatta az estém beszámolóját. – Miután levetted a vizes cuccaidat szabályszerűen rám másztál. Akkor lekerült rólad a többi ruha is, és rólam is. Csókolóztunk, de ennél több nem történt, ugyanis mikor Tessanak hívtál beláttam, hogy helytelen, amit csinálunk. – az utolsó pár mondatát szemlesütve mondta el, én pedig csak nagyra nyitott szájjal bámultam magam elé, és nem is azon voltam meglepődve, hogy piásan rámásztam Irinára, na jó azon is egy kicsit, de hogy Tessanak hívtam az még jobban leküldte az államat a padlóra. Ebben a pillanatban, nem bírtam semmit mondani és az agyam is csak azon kattogott, amit Irina mondott, hogy csókolóztunk és ehhez hasonlók. A csendet egy kopogás szakította meg, így a modell kiviharzott a szobából, én pedig az ablak mellé állva bámultam a várost. Valószínűleg meg kellett volna beszélnünk ezt, de fogalmam sem volt, hogy hogyan is lehetne ezt megbeszélni. Mikor a modell visszajött rögtön felé fordultam és megpróbáltam beszélni vele.

-          Szerintem ez tisztáznunk kéne, ami az este folyamán történt. – kérdésemre csak sokkolt fejet vágott majd az újság címlapját felém fordítva a hotel bejárata előtt készült képet pillantottam meg a címlapokon, amin éppen egymásba kapaszkodva tartunk a bejárat felé.

-          Úgy látszik, nem csak négyszemközt kell ezt tisztáznunk.

Chapter 9.

Sziasztok!

Köszönjük szépen a biztatást, és reméljük ez a rész is elnyeri a tetszéseteket. Igazából nem kezdünk arról papolni, hogy mennyi rendszeres olvasónk van, hiszen ez nem nagyon hat meg titeket. Természetesen köszönjük szépen annak a pár embernek, aki minden résznél megörvendeztet minket egy tartalmas kritikával, reméljük még sokszor olvashatjuk a véleményeteket!:)

(Larissa)

(Rihanna - Suicide [magyar])

Belépve az ajtón, utam rögtön a fürdő felé vezet. Fogalmam sincs, hogy a srácok mikor akarnak indulni, de nincs kedvem egy komplett kerettel farkasszemet nézni, és veszekedni, hogy miért nem készültem még el. Elég későre jár már, a vásárlás miatt eléggé elhúztuk az időt, így szerintem egy-két órán belül megyünk abba a bizonyos pubba.

Lekapkodva magamról a ruhákat, beállok a tus alá, majd hideg vizet nyitva állok, és várom, hogy a bőröm teljesen kihűljön. Fogalmam sincs, mit akarok még az élettől. Sok barátot szereztem, de rengeteget is veszítettem már el. Nem tudom, hogy-hogy van Sneijder, Adriano, vagy Robin, aki már biztos sokat nőtt az elmúlt idő alatt. Semmit nem tudok Cescyről sem, és ez most már kezd megrémiszteni. Önző módon csupán csak a saját életemmel foglalkozom, és nem törődök mások érzéseivel. Nem ezt érdemlik azok az emberek, akik segítettek a nehezebb időket átvészelni.

Testem megremeg, és most nem csak a jeges víz teszi ezt velem. Könnyeim patakokban hullnak, majd lecsúszva a kabin mentén, hátamat a hideg üvegnek döntöm. Nem értem miért vannak még mindig mellettem, hogyha én már réges-régen elhagytam őket.

Telefonom ütemes zenélésbe kezd, kinyitva az üvegajtót, megpillantom férjem mosolygós fejét a kijelzőn. „Miért nem hagyja abba? Miért szereti azt, ha nem törődök vele? Miért jó az neki, ha bántom őt?” Kérdések tömkelege sorakozik fel az agyamban, de válasz valahogy egyikre sem érkezik. A zenélés hirtelen abbamarad, majd egy hatalmas robaj gyorsítja fel még jobban szívverésemet. Kiszállva a kabinból belenézek a falon elterülő tükörbe. Megállapítom, hogy szám lila, arcom beesett és sápadt, szemem alatt pedig hatalmas fekete karikák húzódnak. „Elmehetnék egy horrorfilmbe gyerekeket ijesztgetni.” Kirontva az ajtón megfigyelem a szobában tartózkodó focistákat, akik egy emberként emelik rám tekintetüket. Csupán csak egy törölköző takarja el testemet, viszont Neymar most az egyszer aggódó kifejezéssel indul el felém. Azt hiszem észrevették szemem pirosságát is. Tekintetem a bejárat felé terelődik, ahol a mahagóni darabokban hever, a zár viszont magányosan lóg a helyén.

-          Már legalább három órája bent voltál, nem reagáltál semmire sem. –bűnbánó hangjukat meghallva, egészen elszégyellem magam. Akkor most már megvan az oka annak, hogy a szám miért vett fel természetellenes színt. Visszavágtatva a fürdőbe, felkenem magamra az esti sminkemet. Úgy érzem, ma nem lenne célszerű a szememet kiemelni, így vörös rúzzsal varázsolom csábítóképessé ajkaimat. Kilépdelve a nappaliba, lehajtott fejjel fogom meg a tasakot, amiben ruhám található, végezetül pedig becsapom magam mögött a hálószoba ajtót, és öltözni kezdek. A ruha, mint ahogy sejtettem, fergetegesen passzolt alakomhoz. Hajamat pedig hullámcsatok segítségével tartottam baloldalon. Hatalmas loknik segítségével varázsoltam magamnak egy tűrhető frizurát, majd belelépve a cipőbe, végigsimítok a ruha egyenes szabásvonalán. Már éppen fordulnék ki a helyiségből, amikor az ágyon elterülő férfi tekintetébe ütközök.

-          Basszus Neymar, te mióta vagy itt? –szívemhez kapva mély levegővel próbálok megnyugodni, de a sírógörcs egyre jobban utat tör rajtam. Soha nem voltam az a tipikus rinyálós ember, de úgy érzem, sokáig tartottam magamban a lelki gondjaimat. Sok embert meghallgattam, illetve úgy fogalmaznék, hogy ha valaki el akarta mondani a bajait, én ott voltam, de az esetek kilencven százalékában, én inkább elfojtottam magamban mindent.

-          Körülbelül azóta, amióta berontottál a szobába.

-          Örülök neki, hogy megtiszteltél szexuális kisugárzásoddal, de jobban szeretem a hangodat hallani. –a flegmaság és az irónia csak úgy csöpög szavaimból, de most az egyszer nem tudom és nem is akarom ezeket a dolgokat elrejteni. –Induljunk inkább. –felkapva táskámat kilépkedek a fiúkhoz, akik már teljes menetfelszerelésben várják, hogy végre kivonuljunk a fránya hotelszobából. Apró mosolyt eresztek meg feléjük, majd betipegve a liftbe, megvárom a komplett alapkeretet.

(Rooftop - Set It On Fire)

Senki nem meri bevállalni a sofőrséget, így több taxival indulunk el a pár percre lévő pub felé. Próbálnak bevonni a társalgásba, de szavaik süket fülekre találnak. Nem éppen buli hangulatomat vettem elő, de úgy érzem pár feles gyógyír lesz sebeimre. Kiszállva a kocsiból Neymar megfogja a derekamat, én pedig önkénytelenül simulok karjai közé. Pár fotós az ajtóban tartózkodik, így sikeresen le is kapják ezt a gesztust. Nem értem, hogy ezek is miért vannak mindig a legjobb helyen. Nem szórakozik valahol Shakira vagy Pique?

Bosszankodva vágtatok be a tömegbe, majd első utam rögtön a pulthoz vezet. Kikérve tizennégy felesnek megfelelő adagot, megkérem a srácot, hogy hozza az asztalunkhoz. Jókora borravalót csúsztatok át neki a pulton. Rengeteg pénzem van, így nem érdekel, hogy ma este mennyit fogok költeni.

-          Hé, kislány, egy kötegért én is elbénáztam volna idáig. –Domingos vigyorogva pattan fel, majd átadva nekem a helyet, megpróbál az ölembe ülni. Neymar elkapva a derekamat magához ránt, így barátom a nem várt magasság miatt a földre huppan.

Hangos nevetés rázza meg a szórakozóhelyet, mindenki egy emberként pillant társaságunk felé. Szemeimet végigjártatom az ott tartózkodókon, és megpillantom a számomra oly gyönyörű barna szemeket, amelyek éppen egy lánnyal flörtölnek. Szívem eszeveszett dobogásba kezd, majd a poharakhoz nyúlva egymás után lehúzok hat felest. Az alkohol jótékony ködöt von agyam köré, féltékenységem csökkenni látszik, de amikor meglátom, hogy a hosszú szőke hajú lány végigsimít férjem arcán, nem bírom tovább.

Karon ragadva Neymart, egészen a táncparkett közepéig ráncigálom, majd kecses mozdulatokkal táncolni kezdek. A magas sarkú cipő megnyújtja lábaimat, amit hála a ruhának, nem takar semmi. Bokám mérete aggasztóan fest, ahogy színe is, amit megpróbáltam egy kis alapozóval elhalványítani, megjegyzem sikertelenül. Megfordulva Santos ölelésében, lassú csípőmozgás segítségével guggolok le, csupán azért, hogy a zene ütemére pucsítva feljöhessek. A fiatal srác megfordít, szája közel van az ajkaimhoz, de nem lép semmit. Beletúr a hajamba, mire bal lábamat végighúzom lábán. Egy feldúlt, ittas tekintet kúszik látóterembe, majd mikor meglátom, hogy már a szőke Barbie lapátra lett téve, csábos tekintettel, még közelebb csúszok barátomhoz.

( Far East Movement- Like a G6)

Minden csak játék, de női büszkeségemet sértette az előbb látott jelenet. Nem akarok semmit a Santos csatárától, és reménykedem benne, hogy ezzel ő is teljes mértékben-tisztában van. Kezei derekamról fenekemre csúsznak, teste önkénytelenül simul hozzám. Egy gyönyörű barna hajú lány jelenik meg mellettünk, Neymar kezei pedig villámcsapásként hullnak le rólam. Kissé ijedt tekintettel néz a toporgó lányra, de mosolyogva magamhoz rántom őt, és egy mondatot súgok a fülébe. „Nagyon jó barátom, nem csinált semmit.” Fogalmam sincs, ki lehet ő, de van egy olyan érzésem, hogy fontos a brazil srácnak. Utam rögtön az egyik fülke felé vezet, ahol sejtem, hogy férjem tartózkodik. Csábosan tekintek rá, ajkamon pedig lassan húzom végig nyelvemet. Szemei megvillannak a diszkó fényében. Meglátva tökéletesen kidolgozott testét, amit nem tud eltakarni semmilyen felső sem, megrészegülve pillantok végig rajta. Van egy olyan érzésem, hogy nem minden fog úgy alakulni, ahogy pár órája terveztem.

A dj rögtön másik számot kever, mire csípőmet kezdem el mozgatni a zene ütemére. Férjem többször mér végig, majd mikor ujjaimmal megfogom a ruha alját, elkapja a derekamat és beránt a kíváncsi tekintetek elől…

(Ronaldo)

(Laurent Wolf - No Stress)
 A reptér elé érve elváltak az útjaink Irinával, hisz őt várta egy óriási fekete limuzin engem pedig a város csábító nyüzsgése. Nem tudtam még, hogy hova is akarok menni, csak szerettem volna egy kicsit elvegyülni a tömegben és nem gondolni semmire. Nagyvonalakban átgondolva tervemet a taxiállomás felé vettem az irányt, majd beszállva az egyik tipikusan amerikai taxiba az egyik hotelhez kértem a fuvart. Út közben már ki is szemeltem magamnak pár helyet ahová tuti, hogy be kell majd néznem, hiszen azért jöttem ide, hogy lazítsak és bulizzak egy jót.

-          Megérkeztünk. 10 dollár lesz, és kérhetnék még egy autógrammot is? – olyannyira belefeledkeztem az utazásba, hogy már csak azon kaptam magam, hogy a sofőr egy papírral és egy tollal kalimpál előttem.

-          Ja, persze. Elnézést elbambultam, mennyi is lesz a fuvar? – a kért aláírás után kérdőn néztem a taxisra, aki a szignót nézve szerintem még levegőt is elfelejtett venni. Nem akartam itt ülni egészen addig, amíg magához nem tér így 15 dollárt ejtve az ölébe kiszálltam az autóból.

Felnézve a magas épületre tudomásul veszem, hogy valószínűleg California egyik legjobb hotelének bejárata előtt állok. Nem tudom miért, de így, hogy elhagytam az Európát úgy éreztem, hogy azon a kontinensen hagytam a problémáimat, így teljesen nyugodt szívvel sétáltam be az épületbe. A recepcióhoz érve egy kedves csaj fogadott. Természetesen felismert és zavarában úgy hadart, hogy tudtam angolul, de egy értelmes szót nem tudtam kivenni a beszédéből. Próbáltam leállítani, de a csaj szabályosan úgy pörgött, mint egy búgócsiga, ezért megpróbáltam egy hozzá közel álló srácot megszólítani.

-          Elnézést, a kollegájával nem nagyon tudtam kommunikálni. Ki szeretnék venni egy szobát, tudna nekem segíteni ebben? – óvatosan arrébb lépve a csaj elől már a sráccal vettem fel a kontaktust.

-          Természetesen, elnézést a kolléganőm nevében is a viselkedéséért, de nem minden nap látogat el hozzánk egy európai focista, így kérem, nézze el az előbbi tettét. – egy apró mosolyt kerekítettem a számra, majd egy, a hotelt reklámozó prospektusra firkantottam az autógrammom és átnyújtottam a barna hajú lánynak. Embert még így örülni nem láttam, így természetesen mosolyogva néztem végig, ahogy körülbelül minden ott dolgozóhoz odaszaladt, és idétlenül magyarázta, hogy tőlem kapott egy szignót.

-          Semmi baj, de most már rátérhetnénk a szoba kivételre, mert szeretném felfrissíteni magam. Kicsit hosszú volt az utazás. Remélem megérti ezt. – komolyabbra véve a figurát fordultam a srác felé, akinek a hangneme rögtön igazodott az enyémhez.

-          Természetesen uram és elnézését kérjük. Tehát hány személyes szobát szeretne kivenni, vagy esetleg ajánlhatom a legjobb lakosztályaink egyikét Önnek? – a recepciós fickó 5 másodperc alatt körülbelül 8 féle képet tolt az orrom elé, én pedig azt sem tudtam, hogy hova kapjam a fejem, majd a képekre rá sem pillantva válaszoltam a kérdésére.

-          Egyedül jöttem és egy jó kilátással rendelkező lakosztályt szeretnék. – néhány perc és néhány papír aláírása után végre kezemben tarthattam a szoba mágneskártyáját, így elindulhattam a 12. emeleti lakosztály felé.

Hiába híres a hotel az emeleten alig lézengtek az emberek, legalábbis ebben a napszakban nem mindenkit lehetett megtalálni az emeleti hallban. A megfelelő szoba megkeresése után elégedetten pillantottam végig a nappalinak titulált helységben, majd csomagjaim lepakolását követően a háló után kutattam. Egy gyors tusolás közben átfuttattam a fejemben az esti terveimet, majd egy nem túl elegáns, de azért megnyerő szerelést öltöttem magamra: kék farmer, szürke ing, fekete zakó. Hajamba vizes kézzel túrtam csak bele, hogy mégis álljon valahogy, ugyanis most nem volt ahhoz kedvem, hogy szálanként bezselézve készítsem el a frizurámat. Készülődésem utolsó simításaként az Armani parfümöm illatát permeteztem magamra.  Egy utolsó pillantást vetettem a tükörben álló képmásomra és elégedett voltam azzal, amit láttam, de egyben azt is tudtam, hogy az a valaki a túloldalt nem én vagyok. Kizárva minden apró gondolatot és belső hangot a fejemből immáron gondtalanul indultam el a nagyváros felfedezésére.

(Basshunter - Saturday)

Kiinduló pontnak úgy döntöttem, hogy a hotel bárját választom, ugyanis alapozásnak ez a hely is tökéletesen megfelelt. Nagyon be akartam ma rúgni és mindezt csak azért, hogy kiverjek mindent a fejemből, és az alkohol kimossa egy kicsit az elmémet. Persze bírom a piát, de ez nem azt jelenti, hogy minden héten az asztal alá iszom magam. Az utolsó nagyobb „elázásom” pedig már elég régen volt, így könnyen lehet, hogy elszoktam már az ital erősségétől, de jelenleg ez sem tántorított el attól, amire készülök. Beülve a bárpulthoz első rendelésem három kör vodka volt, majd az előzőeket egy kis whiskyvel kísértem le. Órámra nézve még csak kilenc múlt, így nem nagyon siettem tovább, hisz mindenki jól tudja, hogy az igazai bulik csak éjfél után kezdődnek.  Igazából amióta családom van, vagyis együtt vagyok Tessaval, nem buliztam egy kiadósat, ami koromra nézve furcsa, de egyben megérthető is egy ilyen helyzetben. Persze nem azért nem tettem, mert feleségem nem engedte, egyszerűen az agyam gátolt meg abban, hogy ilyesmit kövessek el. Bár amint már régebben is gondoltam, az épp eszemet valószínűleg Madridban hagytam a feleségem és a gyermekem mellett. Mindezek felidézése után a pincérnek intve egy újabb pohár whiskyt rendelek magamnak, majd elővéve a telefonom egy SMS-t kezdek el bepötyögni: „Beszélhetnénk majd, ha nem dolgozol.”. A címzettet kikeresése közben lehúzom a maradék italt is, ami még a poharamban van, majd a küldés gombot megnyomva elküldöm az üzenetet. Több mint fél óra semmittevés és whiskyzés után meguntam azt, hogy csak ülök és várok, így egy gyors fizetés után már bele is vetettem magamat az éjszakába. Taxi helyett úgy gondoltam, hogy inkább gyalog vágok neki az ismeretlennek, hisz autóban ülve ki tudja milyen lehetőségeket szalasztanék el, főleg így, hogy a mai célom, hogy bulizzak, és jól érezzem magam. Az este folyamán több mint hat, de lehet, hogy hét szórakozóhelyet is bejártam és az alkoholfogyasztási szintem is biztos, hogy megütötte az eddig soha el nem ért szintet. Ugyanis az utolsó emlékem az, hogy betértem egy nagy klubba, ittam valami kevert koktélt, majd a táncparketten táncoltam egy számomra teljesen ismeretlen csajjal, és mindez olyan hajnali egy körül játszódhatott le.

Előzetes 9.

Sziasztok!


Kicsit valószínűleg megrémisztettünk titeket, de nem volt szándékos. A gondok nem nagyon oldódtak meg, nem írói válságban, hanem "lelki" válságban vagyunk, ezzel szemben összehoztuk az új fejezetet. Igaz bizonyos okok miatt még nem rakjuk fel, csupán csak egy apró előzetest hoztunk nektek.


(David Cook "Fade Into Me" Acoustic)

(Ronaldo)

 A reptér elé érve elváltak az útjaink Irinával, hisz őt várta egy óriási fekete limuzin engem pedig a város csábító nyüzsgése. Nem tudtam még, hogy hova is akarok menni, csak szerettem volna egy kicsit elvegyülni a tömegben és nem gondolni semmire. Nagyvonalakban átgondolva tervemet a taxiállomás felé vettem az irányt, majd beszállva az egyik tipikusan amerikai taxiba az egyik hotelhez kértem a fuvart. Út közben már ki is szemeltem magamnak pár helyet ahová tuti, hogy be kell majd néznem, hiszen azért jöttem ide, hogy lazítsak és bulizzak egy jót.

-          Megérkeztünk. 10 dollár lesz, és kérhetnék még egy autógrammot is? – olyannyira belefeledkeztem az utazásba, hogy már csak azon kaptam magam, hogy a sofőr egy papírral és egy tollal kalimpál előttem.

(Larissa)

Minden csak játék, de női büszkeségemet sértette az előbb látott jelenet. Nem akarok semmit a Santos csatárától, és reménykedem benne, hogy ezzel ő is teljes mértékben-tisztában van. Kezei derekamról fenekemre csúsznak, teste önkénytelenül simul hozzám. Egy gyönyörű barna hajú lány jelenik meg mellettünk, Neymar kezei pedig villámcsapásként hullnak le rólam. Kissé ijedt tekintettel néz a toporgó lányra, de mosolyogva magamhoz rántom, és egy mondatot súgok a fülébe. „Nagyon jó barátom, nem csinált semmit.” Fogalmam sincs, ki lehet ő, de van egy olyan érzésem, hogy fontos a brazil srácnak. Utam rögtön az egyik fülke felé vezet, ahol sejtem, hogy férjem tartózkodik. Csábosan tekintek rá, ajkamon pedig lassan húzom végig nyelvemet. Szemei megvillannak a diszkó fényben. Meglátva tökéletesen kidolgozott testét, amit nem tud eltakarni semmilyen felső sem, megrészegülve pillantok végig rajta. Van egy olyan érzésem, hogy nem minden fog úgy alakulni, ahogy pár órája terveztem...