Chapter 60.

Sziasztok!
Köszönjük az eddigi szavazatokat, továbbra is várjuk. :) Akinek van egy kis ideje, kérünk titeket írjatok pár sort, vagy a klikkekkel mondjátok el a véleményeteket. Nagyon fontos számunkra! A megtekintésünk folyamatosan nő, és ezt Nektek köszönhetjük!
Nem is ragoznám tovább, jó olvasást mindenkinek!
Puszi Lari, Tessa.:)

(Ramos)

(Cali y El Dandee - La Estrategia)

Kiszállva a kádból, boldog mosollyal az arcomon indulok el szobánk felé. Milyen érdekes, hogy többes számban beszélhetek, ugyanis Lari egy ideje már itt tölti mindennapjait. Belépve az üres helységbe, szívem hatalmasat dobban. Rettegve pillantok a párnámon található cetlire, túlságosan is élénken él még gondolataim között a fél éve történt dolog. Kezemet ökölbe szorítva, elindulok a lap felé, amit remegő kezeim segítségével fel is emelek. Kinyitva a papírt, szerelmem gyönyörű írása mutatja meg magát. „Sajnálom, hogy nem várlak meg, de fáradt vagyok. Az edzésen találkozunk, csókok L.” Hangos sóhajjal olvasom el az utolsó szót, mire lelkem megnyugszik. Miért van rossz előérzetem? Valami legbelül azt súgja nekem, hogy nem látom többet. De ezt a hangot nem tudom most kiűzni agyamból.

(*)

A Real Madrid futballklub számomra már több mint az élet. Soha nem tudom kifejezni egészen pontosan magamat, hogy mit is gondolok erről. Megnyugszom, ha az öreg Santiago Bernabeu kapuján belépek, és boldog vagyok a csapattársak mellett. Vannak dolgok, amiket az élet elvesz tőlünk, de úgy gondolom a Real Madrid sok mindent ad mind a dolgozóknak, szurkolóknak, focistáknak és edzőknek egyaránt. Hitet, reményt és rengeteg szeretetet. Nem tudnám már magamat elképzelni egy másik csapat védőjeként, innen szeretnék visszavonulni is.

-        Ramos! Ideje lenne bevonszolni a seggedet! –Ronaldo hangja üti meg a fülemet, gondolatmenetemnek hála, teljesen elhatárolódtam a környezetemtől. –Lari már megint hol van?

-        Azt írta, hogy mentsük ki valahogy az edzőnél.

-        Fogd a bokájára, Mourinho csodálkozni fog, de megérti. –bólintásom következtében együtt vonulunk ki a pályára, vigyorogva tekintek végig a melegítő társaságon.

-        Larival mi van? –a tréner hamarabb kérdezett rá hiányára, mint azt sejtettem.

-        Nem érezte túl jól magát, a bokája meg volt duzzadva, és azt jegeli. –szemrebbenés nélkül hazudok Mounak, de ez a kis füllentés egyáltalán nem okoz gondot.

-        Várj! Ugyanarról a lányról beszélünk?! –kétkedésén felnevetek, csodálkozó tekintetét összevonja.

-        Igen mester! Nem engedtem, hogy eljöjjön, nem festett valami fényesen. –bólintása után beállok a srácok közé, ugyanis izmaimat a tréning előtt meg kéne egy kicsit mozgatni.

-        Erőnléti lesz ma este is, tudom, hogy délelőtt elfáradtatok, de most ideje felpörgetni magatokat egy kicsit. – Tessa lép fel a pálya szélére, Mou arca enyhén eltorzul. Mellélépve hevesen gesztikulál, majd hatalmas bólintás után hitetlen arccal pillant felénk. –Ronaldo és Ramos! Gyertek ide! –ereimben megfagy a vér, arcomra szerintem kiül a rémület. Mi van akkor, ha minden most derül ki?

-        Beszélnem kell veletek, ideje tiszta vizet önteni a pohárba. –vékony hangjától most az egyszer kiráz a hideg, nem készültem még fel arra, hogy Tessa szépen megkavarja körülöttem a szart.

-        Mégis mire gondolsz? –Ronaldo átszellemült arccal, hatalmas mosollyal pillant kedvesére, aki jelen esetben bűntudattal telve néz vissza rá.

-        Lefeküdtem Ramossal. –két szó, és úgy érzem, a karrieremet is tönkreteheti. Cristiano pár másodpercre lehunyja szemeit, majd fordulásból a földre terít. Erős ütéseket mér arcomra, de nem védekezem. Ha Lari férfi lenne, tőle kellett volna már ezt megkapnom. Ez már kiérdemelt volt.

-        Állj már le! –Coentrao, Marcelo és Pepe siet segítségemre, megfogva az őrjöngő portugál vállait, lerántják rólam. Szám, valamint szemöldököm felrepedt, szemem alatt pedig valószínűleg színátmenetes monokli fog megjelenni pár órán belül. Köhögve egyet, vért köpök a mesterien munkált fűre, majd mit sem törődve az értetlen tekintetekkel, lesétálok a pályáról. Nem tudom mi értelme volt mindezt közölni a portugállal, hiszen megbeszéltük, hogy senkinek nem jelentett semmit, ráadásul mind a ketten részegek voltunk.

(Dulce María - No Sé Llorar)
Belépve a fürdőszobába, letörlöm arcomról a vért, majd végignézve sebeimet rájövök, szemöldökömet össze kell varrni. Elhúzva számat gyors pakolásba kezdek, utam rögtön a kórház felé vezet. Egy percnél többet sem akartam már a stadionban tölteni, túlságosan is felborzolta Tessa a kedélyeket. Arcomba húzva süsümet, lehajtott fejjel sétálok a baleseti felé, ahol egy hasonló kinézetű ember ül. Kezére egy fehér felső van tekerve, amin már foltokban átütött a vér. Sápadt arcát elnézve, nem sok erő lehet már benne. Leülve mellé, láthatóan megmozdul, mire megérezve illatát, rájövök, barátnőm ül mellettem.

-        Lari?! –suttogva beszélek hozzá, hitetlen tekintetét rám emeli. Szájtátva pillant arcomra, sebeim felé kapva, remegő kézzel simít végig arcom ép részén.

-        Mi a franc történt veled? –a zavartság tisztán kihallható szavai mögül, lehunyva szemeimet, hangos sóhajjal készítem fel magam a válaszadásra.

-        Tessa elmondta Ronaldonak. –keze félúton megáll a levegőben, dühösen csap ép kezével homlokára. –Mi van a kezeddel?

-        Ronaldo felhívott, és a fejemnek vágott egy-két dolgot. Én meg kivertem a kocsim ablakát. –váll rántva magyarázza meg a tetteit, csuklója felé nyúlva, le akarom venni a pólóját róla. –Ne! Elég ronda. –elhúzva száját behunyja szemeit, viszont én nem állok meg a cselekvésben. Vékony testét egy fekete pulóver takarja el, így a pólóját sikeresen fel tudta használni a cél érdekében. Apró kezéből ömlik a vér, az üvegszilánkok tisztán láthatóak a sebben. Hangos szisszenéssel jutalmazza okos tettemet, ugyanis az ép bőrrészt végigtapogatva rájövök, olyan helyen is van szilánk, amit nem lehet látni.

-        Idióta. –visszarakva kezére a nedvszívónak használt rongyot, átkarolom vállát, és úgy várjuk az orvosunkat.

-        Önök ott, kérem, jöjjenek be! –belépve az ajtón, hálás tekintetet eresztünk meg az orvos felé. Szerencse, hogy nem mondta ki a nevünket, bár így is nagy a valószínűsége annak, hogy lebuktunk. –Nem gond, ha mind a ketten bent vannak a vizsgálat alatt? –nemleges fejrázásunk következtében végigméri sérüléseinket.

-        Az övé csúnyább, és fontosabb is. –Lari felé bökve a háttérbe húzódok.

-        Nos. Sok vért vesztett, valamint a sebet le kell fertőtlenítenem, és ki kell szednünk a szilánkokat. –szerelmem rémült tekintetét rám emeli, bal oldalára lépve megszorítom ép kezét. Egy kisebb vattapamaccsal felitatja a szakszerű ellátáshoz szükséges fertőtlenítőszert, majd óvatos mozdulatokkal a nyílt seb körül letisztítja a felületet. Szerelmem hangos szisszenéssel tűri a nem éppen kellemes cselekedetet, de tudja, ő volt a ludas. Csipeszt véve kezébe a hatalmas vágásoknál szedi ki a szilánkokat, Lari viszont megkövült arccal ül, és fájdalmasan nézi apró kezét. –Naponta át kell kötözni, több üveget nem érzek a húsban. Bármi problémája lenne, azonnal jöjjön vissza. Az efféle sérülés nem játék! –az orvos dorgáló hangon szól Larihoz, aki aprót bólintva lepattan az ágyról.

-        Felhívhatok valakit? –felém pillantva várja válaszomat, zsebembe nyúlva, kezébe helyezem készülékemet. Az ajtó felé indulva, halvány mosolyt ereszt meg felém, majd eltűnik a zajos folyosón.

(Larissa)

Kilépve az ajtón, kiráz a hideg. Kezem miatt valószínűleg gyulladás van a szervezetemben, így a láz sem kizárt. Fülemhez szorítva a készüléket, reményekkel telve várom, hogy kedvenc portugálom hangja felcsendüljön a vonal túlsóvégén. Elsétálva a bejárthoz, Sergio komor arcát pillantom meg az üvegen keresztül, amint egy nagyobb kötéssel a fején sétál a folyosón. A készülék sípolva adja tudtomra, hogy a hívott fél magasról tesz az emberek fejére.

-        Minden oké? –kérdésemet Sese felé intézem, aki átkarolva, lassan bólint.

-        Három öltéssel összevarrták, de semmi baj. Te jól vagy? –aggódó hangneme a mai napig meglepő számomra.

-        Aggódom Ronaldo miatt. Képes arra, hogy valami orbitálisan nagy hülyeséget csináljon, és ez egyáltalán nem megnyugtató most számomra. Legalább azt tudom, hogy te rendben leszel, de róla semmi információm nincs. –sajnos túlontúl ismerem ahhoz portugál barátomat, hogy egy-két dologban kiismerhető legyen számomra. Rokon lelkek vagyunk, ami néha jó, néha pedig borzalmas.

-        Nem tudtad elérni? –nemleges fejrázásom következtében beugrik testvérem arca. Beírva számát, egy helyben totyogva várom az ismerős hangot.

-        Igen, tessék? Itt Tessa Swallow.

-        Ronaldo veled van? –köszönés nélkül vágok bele a közepébe, nem érek rá most bájcsevegni.

-        Nincs, és nem is tudom, hogy hol van. Még csak sejteni sem sejtem. –bűntudattól csöpögő hangja egyáltalán nem hat meg, bontva a hívást idegesen túrok hajamba. A szikra hirtelen ér utol, a megvilágosodás érzése most fantasztikus.

-        A kocsim elég ocsmány. El tudsz vinni abba a bárba, ahol régen rendezték nekünk a búcsúztatót? –szerelmem bólintása kissé megnyugtat, most már csak abban reménykedem, hogy meg is találom barátomat. Apró csókot adva arcára, autója felé indulok.

(Ronaldo)

 (Shawn Mendes - There's Nothing Holdin' Me Back)

Azt hiszem, most mondhatom el, hogy teljes és kiegyensúlyozott az életem. Itt van mellettem életem nője, aki mindig is az volt és mindig is az lesz. Nem utolsó sorban pedig szerelmünk gyümölcse is itt van a karunkban, ennél többet pedig egy ember szerintem nem is kívánhat. Jó még egy gyermek azért eléggé növelte volna az önbecsülésem, de minek panaszkodni, ha most minden jó. Ha a fejemben a család szónál ez az idillikus állapot szerepel?!

-          Ronalo szeretnék hazamenni. - feleségem szavai mosolyra késztetnek majd még pár szót beszélve a rendőrökkel az autóm felé kezdem el őket terelni. Hiába egyedül utaztam most mindenhova a csomagtartóból fél perc alatt varázsolok elő egy gyerekülést, ami Tessát annyira meglepte, fél percig mozdulni sem tudott. - Ennyire biztos voltál benne, hogy ma hazamegyünk veled, vagy mindig nálad van? - vicces féloldalas mosoly bujkált a szája szélén, amit én egyszerűen imádtam. Minden percben új dolgot tudnék mondani, hogy miért szerettem bele ebbe a nőbe.

-          Biztos voltam benne, hogy meg tudjuk beszélni a dolgokat, mert normális, na jó többnyire normális emberek vagyunk, akik teljesen őszinték egymással bármi is legyen. Amúgy pedig mindig nálam van az ülés, nagyon jól elfér mellette az edzés cuccom. - tipikus mosolyom elővéve fordultam felé miközben felbőgettem a motort. Imádtam ezt az érzést, amikor a száguldó csodádnak előcsalogatod a hangját és az szebben búg, mint egy doromboló kiscica.

Mondhatjuk azt, hogy még be sem indítottam a motort mikor feleségem a rádió felé nyúlt majd egy random zenét kezdett el hallatni a rádióból, ami mellé persze nem maradhatott el az éneklés sem. Mindig is tudtam, hogy gyönyörű hangja van, de sajnos nem mondtam neki sohasem elégszer, hogy érezze én mellette vagyok és törődöm az ő karrierjével is nem csak a sajátommal. De most, hogy énekel most hallom csak igazán, hogy milyen boldog. Nem tudom lehetséges e ezt így hallani, de ha nem én akkor is hallom. Hogy jobb kedvre derítsem még jobban én is nekikezdtem a családi éneklésnek, amit köztudott, hogy nem kéne hiszen a hangom egy repedt fazék hangjához képest... De feleségem tűri és velem együtt nevetve zengi a sorokat. Tisztára, mint egy boldog család. De vajon ez így is marad?

(Tessa)

Alig vártam, hogy vége hazaérjek és ezzel magam mögött hagyjam az egész ápoló mizzériát. Nem volt már szükségem erre csak a férjemre, akire annak ellenére, hogy nem éppen volt az utóbbi hónapokban mellettem nem tudtam rá rosszallóan nézni. Boldog voltam, hogy ott van mellettem és most már nem is lesz ez másképp.

A házba belépve Catat már az ölemben kell felvinnem és a kiságyba raknom. Nagyon lefáraszthatta az, hogy némiképp egy teljesen új embert láthatott a megszokott Matías helyett, na meg persze megismerhette azt a személyt is, aki az édesanyja megkeserítője volt egész fiatalkorában.

Amint bezárom a gyerekszoba ajtaját két kéz fonódik a derekamra férjem pedig apró csókokat lehelt a nyakamra. Őrjítő volt már ez a pár másodperc testi kapcsolat is és a testem folytatásért kiáltott, de tartottam magam, ami jelzem nagyon nehéz volt. Erősnek akartam látszani amennyire csak lehet, így összeszorítottam a szemem és a körmeimmel már-már a húsomba vájtam.

-          Ne csináld ezt Tess. Őrülten kívánlak már nagyon régóta. – a válaszomat meg sem várva lökött a falnak és kezdett el vadul csókolni és pedig megadva magam vetettem magam a karjaiba. Kezemmel egész testét elkezdtem bejárni, míg ő a nyakamat csókolta és követte példám. Végül lábaimmal átkaroltam a derekát ő pedig a háló felé kezdett el velem hátrálni. Hihetetlen milyen kondiban volt, hiszen pille súlyomat is úgy emelgette, mintha egy rongybabát mozgatott volna. – Erre vártam már nagyon régóta. És esküszöm neked, hogy amíg távol voltam semmi sem történt köztem és Irina között. – pár másodperc kellett mire felfogtam, hogy mit mondott és próbáltam nyugodtan értelmezni.

-          Hagy vegyem számba. Mi most éppen pár hónap kihagyás után szeretkezni készültünk, igaz? Te pedig felemlegeted a volt barátnődet. – persze lelkem mélyén tudtam, hogy na nekem aztán semmi jogom nem lenne ezt felhozni neki főleg, hogy köztük semmi sem volt.

-          Tessa ezt most komoly? Éppen meggyónom itt neked bűneimet, hogy semmi sem történt és megbízhatsz bennem, te pedig kiakadsz? Van valami baj? – „Baj? csak az van…” Mellé ültem az ágy szélére, majd az ujjaimmal kezdtem el játszani miközben nagyon erősen fixíroztam őket.

-          Nem semmi baj nincs. Csak nagyon hiányoztál és felzaklatott, hogy szóba hoztad azelőtt Irinát, hogy éppen házas életet akartunk élni. – utolsó mondatomon férjem jót nevetett, ami engem is nevetésre késztetett. Vicces volt, ilyen szóösszetételt hallani tőlem, de a nevetés inkább erőltetett volt. Valójában iszonyú lelkiismeretfurdalásom támadt. Most kaptam vissza a családom és egy félrelépés miatt, ami tényleg csak egy félrelépés volt tönkre tehettem mindent. És sajnos nem tudom, hogy ezzel a lelkiismeretfurdalással tudok e majd élni, vagy egyáltalán úgy a szemébe nézni, hogy ne süllyedjek méterekkel a föld alá. Azzal pedig, hogy Ronaldot megbántottam, megbántottam Larit is, a testvéremet, aki mindig mellettem állt bármi bajom is volt és bármilyen hülyeséget is csináltam én pedig mocskosul elárultam őt. Most pedig nagyokat kellett sóhajtanom, hogy ne bőgjem el magam.

Reggel arra keltem fel, hogy könnyek áztatják az arcom. Elég rosszat álmodtam és még a lelkiismeretfurdalás is mardosott belülről. Nem tudtam, hogy ez ilyen feszítően rossz érzés és eddig nem is éreztem, amíg a férjem nem tért vissza és nem csöppentem vissza a valóságba. Sajnos nem tehettem ezt az egészet semmissé, de muszáj voltam a lelkemen könnyíteni, mert éreztem máskülönben ez az egész felemészt.

Meggondolatlanul cselekedtem, így egy egyszerű szettbe öltöztem fel, amit át se gondoltam, majd már indultam is a gyerekszobába Catáért. Út közben pedig gyorsan felhívtam a nagyszülőket, hogy egy órára vigyázzanak a kicsire. Persze semmi kifogásuk nem volt ellene, hiszen amúgy is régen látták az unokájukat.

Nem is értettem miért, de a következő pillanatban már a Bernabeu zöld gyepén álltam arra várva, hogy Ronaldo és Ramos odaérjenek elém. Egyszerűen muszáj voltam tisztázni a történteket még akkor is, ha láttam lelki szemeim előtt, hogy mi lesz a reakció a nagy Cristiano Ronaldotól. De a lelki szemeim nem ismerték ezek szerint elég jól a portugált, hiszen mondatom után Ramos arcát percek alatt öntötték el a vércseppek. Mourinho felkaromnál fogva húzott le a pályáról Marcelo pedig pillanatok alatt érkezett a segítségére.

-          Tényleg muszáj volt ezt? Edzés közben idejönni és jelenetet rendezni és tönkretenni négy életet, Lariét, Ronaldoét, Ramosét és még a kicsi Catáét is, te normális vagy? – nem tudtam elhinni, hogy még Marcelo sem ért meg, de persze ezt egyáltanán nem is várhattam, el tőle. Hülye voltam és most várhatom, hogy valaha lesz-e esélyem arra, hogy újra jóvá tegyek mindent..