Sweet Again 1.

Sziasztok!

Úgy gondoltam, ne álljon le az oldal, fel is teszem az első fejezetet. :) A változás jogát fenntartom! Igyekeztem izgalmasabbra, hosszabbra írni az első részt, mint a 2011-es verzió volt, ami csak hóbortnak indult.
Remélem olyan szeretettel olvassátok majd, amilyen szeretettel én megírtam.
Millió puszi, Lari.:)

  

(Larissa)

(Skepta - Dare to Dream)

Kezdeném egy kis bemutatkozással. Nos Larissa Morrison vagyok, tizennyolc éves. Sokaknak ilyenkor megfordul a fejében, honnan is olyan ismerős a Morrison vezetéknév. Igen, valóban, talán akinek beugrik egy ismerős arc, az nem másé, mint az édesapámé, Andrew Morrisoné aki az Arsenal vezetőedzője. Nem egyszerű az életem, de minden támogatást megkapok legjobb barátnőmtől, Hannától. Talán kijelenthetem ő az, aki minden rosszba belevitt, ezáltal minden jóban részem is volt. Egyedül a lecseszéssel nem voltam a bulik után kibékülve, de szerintem ez érthető is. Apám sikerhajhász. Addig menni kell, ameddig a leggyengébb játékos se éri el az Andrew által felállított határt. Ezt szerintem, míg világ a világ, soha nem fogjuk elérni, ugyanis az a határ állandóan nő, már-már megközelíthetetlen magasságig emeli az elvárások lépcsőfokát. De ne szaladjunk ennyire előre. Bármilyen hihetetlen is, de az Arsenal csapatát erősítem már egy éve. Nehéz fiatal nőként koedukált csapatban játszani, de talán a legnehezebb része az, amikor látod a vizslató szemeken az ellenfél oldaláról, hogy semmit nem néznek ki belőled. Sőt van, amikor konkrétan a képedbe röhögnek.

-        Larissa. Döntsd el nagyon gyorsan edzeni jöttél, vagy inkább kispadozol a hétvégi meccsen. –édesapám szigorú hangját meghallva összehúzom magam, majd gyors iramban futni kezdek. Fabregast utolérve nadrágját lerántom, majd a hangos visítás következtében még jobban begyorsítok. –Ez a pálya nem játszótér. Viselkedj! –szomorúság csillan meg a szemeimben. Valahogy sosem hagyja, hogy kiteljesedjek. Még csak nem is azokat a feladatköröket kapom, amit csapattársaim.

-        Elnézést uram. –kedvenc dalomat dúdolva szelem a köröket, a többiek már rég a nyújtó mozdulatoknál járnak. Nehéz egy sikeréhes apával együtt élni, de imádom minden percét. Édesanyámat soha nem ismertem, meghalt a születésem napján. Apa sokszor mondja újjá született bennem, hisz cserfes természetemet és hatalmas barna szemeimet tőle örököltem. Soha nem akar beszélni az igazi kilétéről. Mindössze annyit tudok Oliviának hívták.

-        Hányszor kell még szóljak Morrison? Állj be a fiúkhoz nyújtani! –megadó sóhajom után elkezdem a megszokott gyakorlatokat. Húz, húz, dönt, dönt. Talán ennyiből áll az egész, mégis már tűkön ülve várom a labdajáték kezdetét. Elvileg ma megkímél minket szadista hajlamaitól.  –Lábsúlyt elő, a többiek indulhatnak a lépcső felé, még a kisasszony felszerelkezik. –mindenki csalódva pillant rá, valószínűleg rosszul aludhatott, vagy valami történt vele a mai nap folyamán, amivel nem tudott kibékülni és ennek most mi isszuk meg a levét.

-        De edző, azt mondta ma két csapatra bontva focizunk.

-        Hogy mondtad Fabregas? Csatlakozni akarsz Morrisonhoz? Hajrá! –kacagásomtól talán sírhatnékom nagyobb. Boci szemű barátom lehajtott fejjel kullog felém. Nekidobva egy pár bokasúlyt, sajátommal foglalom le magam, majd mikor már minden tépőzár a helyére került, felállva kezemet nyújtom Cescynek.

-        Gyere barátom, ha már nem tudod befogni azt a lepcses szádat.

Már fáj a tüdőm a terheléstől, lábaim remegnek. Többször majdnem kitörtem a nyakam hála bénázásomnak. Minden egyes botlásomnál apa megrovón nézett rám. Talán ilyenkor érzem át a helyzetét, miszerint jobban örült volna egy fiúnak, az legalább nem lenne ennyire semmirekellő. Elég nehéz vele. Mindent megteszek, sőt, volt, hogy edzés után a fáradságtól összeestem, vagy szimplán elájultam, esetleg kiadtam gyomromból azt a minimális ebédet, amit aznap végre sikerült elfogyasztanom. Soha nem értékelte törekvésemet, mindig többet és többet várt. Megértem. A legjobbat akarta belőlem kihozni, de ez nem úgy működik, ahogy ő jelen esetben elképzelte. Végezve a kiszabott húsz körrel, remegve roskadok le a földre. A fiúk elmehettek játszani, ám apám hívat magához.

-        Larissa. Mond, jól vagy? –erőtlenül bólogatok, bár legbelül egyáltalán nem ezt érzem. Unom ezeket a megpróbáltatásokat. Fiatal vagyok, élni is szeretnék. Hanni rengetegszer vetette fel a szökés ötletét, de ezt sem a csapattal, sem az edzőmmel nem tehetem meg. Hiába kiakaszt tízből kilenc alkalommal. –Szeretném, ha kezdő játékos lennél a hétvégi Tottenham meccsen. –szemeim könnybe lábadnak, édesapám nyakába ugorva maradék erőmmel elkezdem összepuszilgatni arcát.

-        Köszönöm. Köszönöm. Köszönöm! Hatalmas lehetőség és ígérem, nem okozok neked csalódást.

-        Te sose tudnál kislány, neked mára vége az edzésnek, irány zuhanyozni még a tesztoszterontól fűtött fiúk nem mennek utánad. –kacagva dobom le magamról a lábsúlyt, majd a fürdőig tartó utamat futva teszem meg. Mire a többiek végeznek a kispályás meccsel, addigra én már teljes harci menetben ülök a helyemen.

-        Mit vigyorogsz kislány, te nem fáradtál el? –Arshavin kérdésére hatalmas ásítás a válaszom. –Azért le ne nyelj.

-        Akkora szám még nekem sincs Arsha. –kacagva nézem végig őket, az edzés úgy látszik nem csak engem terhelt le. De ennek nagyon örülök, hogy apa méltónak tart arra, hogy végre most először kezdő lehessek. Hatalmas megtiszteltetés, hiszen tudom nem elfogultságból döntött. Ha erről lenne szó, már legalább ötven meccsen állhattam volna fel a csatári posztra. Ám ennek most jön el az ideje.

-        Fabre nagyon gyorsan vedd le a lányomról a szemed. –az edző azt a pillanatot választotta érkezésnek, mikor Fabreval összemosolyogtunk. Talán ő már titkon tudja mi volt hirtelen kitörő boldogságom forrása.

-        Elnézést uram. –most, hogy véget ért az edzés, belőle is előjött az apai ösztön, miszerint fiatal lányunka a levegőtől is óvjuk.

-        Ügyesek voltatok. A kitartásotoknak köszönhetően megváltoztattátok a megszokott kezdő keretet. A bejáratnál kifüggesztettem papírra a neveket. Mindenki vigyázzon magára, holnap pihenő nap, szombaton pedig megmérkőzünk a Tottenham ellen. –felém mutatva jelzi, indulni akar. Intve mindenkinek, boldog mosollyal az arcomon lépek utána.

-        Apa, elmegyünk mamáékhoz? –kislányos mosolyomnak és hatalmas szemeimnek ő sem tud ellenállni, megadóan sóhajt. Pedig tudja jól, mi vár ránk édesanyám szüleinél.

(Keke Palmer- We are family)

Talán minden ismerősünk közül, ők ketten azok akik az elejétől fogva ellenezték pályafutásomat, mondván egy ilyen szép és csinos lánynak a kifutón a helye. Soha nem mehettem el hozzájuk egyedül, apa nagyon tartott attól anyáról milyen mesét adnak elő. Nagyon aranyosak, imádom őket, bár tény szeretnek túlozni. Azért néha örültem volna néhány túlzó szónak is, csak tudjam, ki volt Olivia.

Papa kirohan az ajtón, mama rosszallón csóválja fejét. Igazából félévente egyszer, ha látom őket, akkor sokat mondok. Sajnos nincs túl sok szabadidőm ahhoz, hogy ápoljam a rokoni kapcsolatainkat. Mégis mindig kitörő örömmel fogadnak, majd jön a babusgatás, arccsipkedés, a „nagyon vékony vagy Larissa” szöveg, majd a többfogásos lakoma. Mama mindig úgy főz, hogy hátha betévedek hozzájuk.

-        Kicsi unokám! –szemében színtiszta öröm látható, mosolyát nem tudja levakarni arcáról.

-        Nem maradunk sokáig, mert nagyon elfáradtam az edzésen. –cöngetésére hangos kacagásba kezdek.

-        Kislányom, neked a kifutón lenne a helyed. Egy ilyen szép, és csinos lánynak nem kéne elvesztegetni fiatalságát, holmi izzadó büdös férfiakkal, akik egy labdát kergetnek, mint a bolondok. –megpaskolva apa arcát enyhén célzóan hagyja el ez a mondat a száját.

-        Tudom mama, viszont el akartam mesélni, végre kezdőként léphetek a pályára.

-        Ó drágaságom, tudod, hogy rossz szájízzel, de gratulálok. –szerintem még mindig reménykedik abban nem jön össze számomra a sport karrier kiépítése, hiszen még nagyon csírájában van a dolog. Helyet foglalva a nappaliban, mosolyogva pillantok a tv felé.

-        A fiatal Larissa Morrison is lehetőséget kap, hogy kezdő tizenegybe csatár poszton játszhasson. Kíváncsian várjuk, egy lány milyen újdonságot mutathat nekünk. –megforgatva szemeimet már bánom, hogy bekapcsoltam a készüléket.

-        Nagyanyád bármit mondhat, én büszke vagyok rád. Igaz nem ilyen életet szántunk neked, de megálltad a helyed. –megölelgetve a mindig pipa szagú papát, megpaskolom hátát.

-        Lari ideje mennünk. –szomorú sóhajjal puszilom őket még egyszer végig. Megértem apát is, hisz biztos feszélyezi a közeg anya halála óta, de azért néha lehetne rám is tekintettel.  Nem baj, idő kérdése minden. Már az is fél siker, hogy elhozott hozzájuk a kérésemre. Telefonom ütemes zenéléssel hívja fel magára a figyelmet, barátnőm nevét megpillantva mosolyogva fogadom hívását.

-        Hola Kiscsaj, este bulizunk úgy készülj. –lenémítva a hangerőt, csak reménykedek abban apa semmit nem hallott az egészből. Nem kéne az utolsó pillanatban keresztbehúzni bizalmát. –Jön Matti is, szóval szedd össze magad csajos.

-        Most nem jön össze Hanni, hétvégén meccsünk lesz, ahol kezdő leszek. –visítása miatt el kell tartanom a telefont a fülemtől, bontva a vonalat elégedetten simulok bele az Audi által nyújtotta kényelmes ülésbe.