Sweet Again 2.

Sziasztok!
Úgy gondoltam, elhozom a legújabb fejezetet Nektek.:) 
Jó olvasást,
Millió puszi, Lari.:)

(Larissa)

(David Guetta - Play Hard [Cover by Manuel Cardella])

Az egyetlen szabadnapunk a héten, így az ágyamon elégedetten nyújtózva ma a semmittevés tűnik a legszebb gondolatnak. Falamra pillantva egy apró képen meglátom a jó öreg Bernabeut, mosolyom levakarhatatlan. Halk kopogás üti meg a fülemet, kikiabálva várom édesapám vizslató szemeit. Átlagos, mégis szigorú megjelenése van. Amolyan tekintélyt parancsoló. Magasságomat valószínűleg édesanyámtól örökölhettem, a magam kis 165 centimmel apa 190-es magasságához képest eltörpülök. Leülve mellém tekintetét a tévére emeli. Éppen valami bugyuta mese megy, mindössze háttérzajnak kapcsoltam be, semmi tervem nem volt vele. Odabújva hozzá mosolyogva réved tekintetem újra a kis kép felé.

-        Tudod apa, egyszer én leszek a Real Madrid futballistája. –mosolyogva simít végig hátamon.

-        Mindenben támogatlak kicsim, de ahhoz még rögös út vezet. –tudom mire gondolt. A Real Madrid egy életérzés. Mióta az eszemet tudom, vonzz a spanyol főváros, az ottani emberek, a viselkedésforma és a kultúrájuk. Kiskorom óta a blankók rajongója vagyok, és mindebbe édesapám vezetett bele. Minden bajnokságból volt egy kedvenc csapatunk. Ugye az Arsenal adott, hisz a fiúk és az edzések nélkül én már el se tudnám képzelni az életemet.

-        Te nem bántad meg, hogy abbahagytad a sport karriered és elmentél edzősködni?

-        Prücsök, nem volt más választásom. –emlékeimben felrémlik édesapám csapattársának az arca. Matt. Imádtam azt a férfit, titkon talán kis pelenkásként még szerelmes is voltam belé. Ő volt az, aki mindenben támogatott apán kívül, segített az edzéseknél, sőt néha szembeszállt az edzővel is, ha éppen ő le akart küldeni a pályáról. Tragikus halálesete a mai napig emlékezetemben él. Pedig mindössze négy éves voltam.

-        Hiányzik Matt. –könnyeimet visszaszuszakolva szemeimbe felpattanok az ágyról. –Nem megyünk el futni? –az esős angliai időjárás nem könnyíti meg dolgunkat, de futócipőt véve füldugót helyezet füleimbe, majd elindítva egy tempósabb számot, gyors futásba kezdek. Valahogy ez a cselekedet mindig megnyugtatja háborgó lelkem. Ha valakivel vitatkoztam, ha édesapám haragudott rám, ha Hannival nem beszéltünk, ennek köszönhetően mindig ki tudtam tisztítani a fejemet. A sport megtanított belátni a hibáimat, mindenkit egyenjogúként kezelni, alázatosan győzni és veszteni is, ha úgy adódott. Egy percig sem bánom, hogy így alakult az életem. –Gyere már, te nyugdíjas! –mondatomnak köszönhetően már csak centik választanak el minket, elcsúszva a park füvén elterülök a vizes területen.

-        Látod kisasszony, kell neked apáddal viccelődni. –kezét nyújtva felsegít, tüdőm ütemesen emelkedik az adrenalintól. Imádtam ezt az érzést, imádtam a versenyeket. Könnyebben át tudtam lendülni a holtponton, ami a fáradság és a hiszti közelében található.

-        Ne haragudjon uram, de így legalább Önben is megvolt a versenyszellem. –mély bókolásom után kacagva tüntetem el fejpántom segítségével a kósza hajszálaimat.

-        Akkor a mai edzés is megvolt. Prücsök, ha így haladsz, egy nap valóban nagy sztár leszel. –bíztató szavainak köszönhetően arcomon hatalmas mosoly terül el. Derekába kapaszkodva a hazavezető utat együtt tesszük meg. Gyors zuhanyzás után krumpliszsákként dőlök be puha párnáim közé, hogy a holnapi nagy meccsre felkészülten érkezhessek.

(*)

(Limp Bizkit - Behind blue eyes [magyarul])

Hajnal ötkor az ébresztő hangjára riadok fel. Tudnék még aludni, de ma fontos nap elé nézek. Életem első olyan meccse, ahol édesapám bízik bennem annyira, hogy a kezdő tizenegybe állítson. Bizonyítanom kell. A csapat is számít rám, és ami a legfontosabb, be kell bizonyítanom a hitetlen embereknek, a foci mindenkinek való. Nem csak a férfiak tudják úgy rúgni a bőrt, hanem igenis kellő akaraterő segítségével a nők is lehetnek olyan jók. Sőt, még jobbak is.
Felvéve melegítőmet és futócipőmet, hajam magas copfba fogom. Zenét indítva gyors bemelegítésbe kezdek, majd a tegnap érintett közeli park felé veszem az irányt. Ki kell tisztítanom a gondolataimat, nem görcsölhetek rá erre a meccsre, mert akkor semmi nem fog sikerülni.
A Tottenham nagyszerű csapat. Jó a védelme, és támadásba is veszélyesek. Vigyáznunk kell, nem bízhatjuk el magunkat. Imádom az ágyúsokat, de néha elég félvállról tudják venni az egészet. Bár talán annyi nyugtat, tétmérkőzés. Mindenki foggal, körömmel be akarja húzni ezt a meccset, hisz könnyebb lesz utána hazai pályán megmérkőzni.

-        Szia! –mellém kocogva egy fiatal srác mustráló tekintetével nézek farkasszemet. Látom ajkai mozognak, de a füles miatt semmit nem hallok ebből. –Larissa Morrison vagy, jól mondom? –óvatos bólintásom után felnevet, megállva engem is lassításra kényszerít. –Én bízom benned. Szerintem jó leszel, csak szívvel játssz.

-        Köszönöm a biztatást, ígérem, minden megteszek a győzelemért. –kezét felém nyújtva, kézfejemre egy apró csókot nyom.

-        Örültem a szerencsének Larissa Morrison. Ügyes legyél az Észak-londoni derbin. –fogalmam sincs ki lehetett ez a titokzatos idegen. Hatalmas kék szemeit még egyszer végigfuttatja rajtam, majd mosolyogva búcsúzik el. Megrázva fejem próbálom az őszinteségtől csillogó szempárt kiverni a gondolataimból. Nem vonhatják el ilyenek a figyelmemet.

Belépve az ajtón hangos ordításba kezdek. Édesapám fejvesztve rohan ki szobájából, haja kócosan mered az ég felé. Álomittas szemeit rám emeli, riadtság fut végig vonásain. Magamban jót mosolygok a jeleneten, ugyanis semmi problémám nem akadt, csupán valahogy fel kellett ébresztenem, viszont felsétálni az emeletre nem volt sok kedvem. A konyha felé indulva salátát, és egyéb könnyű finomságot veszek ki a hűtőből. Apa óvatosan követ, még mindig nincs egészen tudatánál. Kedvenc joghurtját elé tolva, mosolyogva csinálom meg reggeli turmixomat.

-        Lari, elárulod mi történt?

-        Semmi, csak ideje volt felébredni. –mondatom után egy kanálnyi joghurt repül felém, hogy hangos csattanással arcomon folyhasson végig. Megszeppenésem pillanatok alatt elmúlik, belemarkolva a salátás tálba, felét hozzá vágom, amiből szép kis kajacsata alakul ki. Imádom őt. Fogalmam sincs milyen kapcsolatunk lenne, ha anya élne. Vajon ugyanilyen laza és gyerekes szülő lenne? Vagy mint családfenntartó, megrovó és szigorú lenne? Mondjuk lehet az efféle kérdésekre még jó, hogy nem tudom a választ. Bár édesanyámat megismerném, de jelenlegi életemen nem változtatnék semmi pénzért.

-        Köszi, kicsit lehettél volna megértőbb is. –szája lekonyul, de a szétdobált cuccokat elkezdi szó nélkül feltakarítani. Lehajolva hozzá, segítségére sietek. Bejárónőnknek köszönhetően, nem sokszor jut ki a takarításból, de ezt most mi okoztuk. Telefonom ütemes zenélésbe kezd, legjobb barátnőm nevét megpillantva azonnal fogadom a hívást.

-        Szia Hanni, hogy vagy?

-        Megvan a jegyem kislány? –igenlő válaszomnak köszönhetően hatalmas ujjongásba kezd.

-        Természetesen páholyi, mamáék mellé szól az ülőhelyed. –köszönetnyilvánítása után bontja a vonalat.

(The Script ft. Will. I. Am. - Hall of Fame [magyar])

Hatalmas sóhajom következtében, menetfelszerelésemben várom edzőmet, hogy lemásszon az emeletről. Izgulok. Talán ez a legjobb szó arra, ami miatt már kész vagyok. Türelmetlenségemet talpam dobolásával próbálom enyhíteni. Most van az a pillanat, mikor egy épkézláb mondatot sem lehet felém intézni.
Elindulva a Wembley stadion felé, a buszon lévő csapattársaknál is érezhető a feszültség. Nagy meccs elé nézünk, sokan azt mondják ez az Észak-londoni derbi, hisz ősidők óta hatalmas riválisok vagyunk. Abban reménykedem, tisztességes játékban lesz részünk, és a bíró is megfelelő döntéseket fog hozni.
A pálya szélénél várakozva, egy szőke kislány apró kezeit tenyerembe csúsztatja. Nem lehet több öt évesnél, de szikrázó mosolya engem is mosolygásra késztet. Soha nem volt ilyenben még részem, de ha tehetném minden egyes nap átélném. Aprócska keze erősen szorítja ujjaimat, biztató jelleggel picit megrázom. A pályaőrök intenek, és a menet már el is indul. Csapattársaimmal nem sokat beszéltem, szerintem most mindenki hatalmas koncentrációban van. Felcsendülve a klubindulóknál vigyázzban állunk, majd lehajolva a kislányhoz megölelem, és picit nógatom ideje indulniuk. Mindenki egy emberként tapsol, a szurkolók biztató szavakat kántálnak. Imádom, mikor az adrenalin átjárja a testem. Felpillantva a lelátóra, észreveszem a parkban látott kék szemeket. Megdöbbenésemre őszinte mosoly telepedik az arcára, majd ujjait összekulcsolva sok sikert kíván. Ezzel megkezdődik egy izzasztó meccs…