Sweet Again 3.

Sziasztok!
Elérkezett a legújabb fejezet is. Kérlek Titeket valamilyen visszajelzést küldjetek felém. :)
Hamarosan új fejlécet kap a blog, melyet Tessa éppen ebben a pillanatban is nagyüzemben szerkeszt. Köszönöm neki. :)
Jó olvasást Nektek.
Millió puszi, Lari. :)

(Larissa)

(Three days grace- Pain)

Csapatunk remek játékot játszik, védelmünk mindig visszaér a kiszabott helyekre, hogy időben háríthassuk az ellenfél támadását. Már húsz perc eltelt az első félidőből, de konkrét helyzet egyik oldalon sem alakult ki. Az edzők és segítőik sikeresen felkészítették a csapatokat, mire számíthatnak. A bíró hozza tökéletes formáját, a műeséseknek és szimulálásoknak egyáltalán nem dől be.
Tüdőm sípol a fájdalomtól, bárki bármit mond, gyors iramban futni, és koncentráltnak maradni nem olyan egyszerű. Christian Eriksen megindítva a csatárt, azonnali helyzet elé állítja csapatát. Térfelükről rohanok vissza, látom társaim ijedt tekintetét. Elfelejtettük a jobb szélét lezárni a kapunak, így Vincent Janssen feltörni készül. Gyorsabb iramot véve a labda vonalában becsúszok, oldalamat végighasítja a bőr. Hangos nyögésem következtében az ápolóstáb megfeszülve figyel, hogy bármelyik pillanatban közbeléphessenek.

-        Ne haragudj, mond, jól vagy? –egy segítő kéz érkezik a tottenhami játékosok közül, melyben felismerem sérülésemet okozó fiatal férfit. Bólintásom után elfogadom segítségét, álló helyzetbe tornázva magam a szögletzászló felé pillantok, melynél már türelmetlen várakozással figyel a középpályás. Védelmi pontomra felállva megfeszülve figyelem a labda irányát, ám egy jól irányzott fejelés következtében, a háló susogását halljuk. Csapatunk egy emberként omlik össze. Igaz, még csak a félidő letelte felé közeledünk, mégis innen nem egyszerű felhozni, hiszen az ellenfél át fog térni a biztos védekezésre, és a hirtelen indításokra. Meghallva a síp hangját, egyszerre lépdelünk öltözőnk felé, ahol az öreg Morrison csalódott tekintettel figyel minket.

-        Mik ezek az arckifejezések? Egy gólról beszélünk, nem egy 10-0ás eredményről. Térjetek észhez, és ne vétsetek ilyen szarvashibákat. Mindenkinek megvan a helye, ahhoz tartsátok magatokat! –szigorú hangjának köszönhetően még kisebbre húzom össze magam. Felszisszenve oldalamhoz kapok, felhúzva pólómat elszörnyedve nézem végig új sérülésemet. Valahogy sose tudtam úgy lehozni egy meccset sem, hogy vagy egy szép monoklival, vagy egy kék folttal, esetleg egy stoplis cipő által ejtett lyukkal a vádlimon kevesebb legyen a testemen.

-        Jól vagy Lari? –barna szemű barátom aggódva pillant rám, bólintásom után megregulázom mimikámat.

-        Természetesen. Az edzőnek igaza van! Ki kell tartanunk, helyzeteket kell teremtenünk. A biztonságos játékra alapoztunk, mégis hibát vétettünk. Ideje összeszedni magunkat! –tapsolva próbálom nógatni társaimat, látom a szemükben a tüzet, mely a biztosítási vágyat jelképezi jelen pillanatban.

Felállva a kiszabott helyekre, a kezdés joga minket illet. Ramsey gyors passzának köszönhetően, loholok a kapu felé. Hátra-hátra pillantva figyelem a többieket, hátha valaki megindul segítség gyanánt, ezzel szemben csak kocognak. Dühömnek köszönhetően még gyorsabban szedem lábaimat, egy hangos ordítás következtében elrúgom a labdát, majd várom az elkerülhetetlen becsúszást, mellyel Toby Alderweireld sem számolt igazán. Bokám hangos reccsenéssel adja tudtomra, valószínűleg itt a meccs vége. Sikítva zuhanok a föld felé, agyam fájdalomközpontja csak úgy visít. A fiatal védő rémült tekintettel kap felém, de már nem tudja megakadályozni hangos puffanásomat. Az utolsó jelenlétemmel még hallom, sikerült kilyukasztanom a hálót. Talán ez volt az én szögem, és az én távom. Edzéseken is innen szerettem a legjobban sikergólokat lőni. Kezemet bokámra téve forgok a füvön, ám a bíró egyetlen sárgalapot sem emel fel a levegőbe, nem hogy pirosat. Csapattársaim egy emberként rohannak felém, az ápolóstáb már kezében fogja a hordágyat. Szemeim megtelnek könnyel, a védő mellettem ülve figyel.

-        J…Jól vagyok. –hangom halk, mégis ellenvetést nem tűrő.

-        Larissa. Le kell vinnünk. –a férfi vállamra rakja kezét, szemeiben együttérzés található.

-        Ennyire súlyos? –hangom elfúl a mondat végére, ugyanis a doktor most választotta azt a pillanatot, mikor bokámat méltó helyére helyezte. –Uh.

-        Ne haragudj, nem direkt volt! Nem is így terveztem, rossz ütemben csúsztam be. –aggódó hangját meghallva megszorítom a kezét. Csapattársaim körénk gyűlnek, többen valószínűleg besárgultak reklamálás miatt. Mondjuk azt nem értem ez a cselekedet miért nem ért piros lapot, de hát nem én nézem a meccset bírói szemmel.

-        Semmi baj. Kérlek fújjatok rá jégsprayt, a többit én megoldom. –egyöntetű fejcsóválás következtében megérzem a hűtést, majd sportszáramat visszahúzva eltüntetem a frissen szerzett fáslimat. Két segítő kéz felhúz, de amint bal talpam földet ér a fájdalom feltornyosul, szemeim előtt apró fekete pontok játszanak. Hirtelen jött hányingerem elmúlik, majd a hangok elhalványulnak, én pedig öntudatlanul zuhanok a föld felé.

(Fabregas)

(Three days grace- Never too late)

Larit látva a szívem megszakad. Ez az apró és törékeny lány a saját lábán akart távozni a pályáról, de a fájdalma meggátolta. Szívem szerint cserét kérnék, de tudom édesapjának is hatalmas megpróbáltatás higgadtan szemlélni a meccs hátralevő részében. Még csak sárga lapot se kapott a játékos, de látom rajta a bűntudat jeleit. Valóban nem direkt csinálta mindezt, mégis olyan sérülést okozott, amivel egy éppen felívelő karriert tönkrevágott. A csapat egy emberként aggódik a kislány állapota felől, mégsem tehetünk semmit azon kívül, hogy érte megnyerjük a meccset.
Agresszív játékunk kifizetődő, egyik helyzetből a másikba érkezünk. Walcott nagyszerűen játszik, bár őt is megrázta ez a sérülés. A foci már csak ilyen, egyik pillanatban még legjobb teljesítményt nyújtod a pályán, a másikban pedig már hordágyon fekve visznek le a füves területről. Sajnáltam őt, hiszen mindenki közül többet teljesített, hogy édesapja végre elfogadja, ő is megérdemli a lehetőségeket. Majd mire megkapta, egy ilyen keresztbe is húzta karrierjét.
Walcott csatakiáltásának köszönhetően felfutunk az ellenfél kapujához, majd nyakába borulva gratulálunk a vezető gól megszerzéséhez. Ezt a pillanatot választja a bíró, hogy a hármas sípszó segítségével megszakítsa a játékot. Vért izzadva, de lehoztuk a meccset győztesen, hála Larissa kitartó erejének. Csodáltam őt, és szerettem a belőle áradó energiát. Fogalma sincs róla mekkora tehetség, de szerintem még azt sem látja milyen szép is valójában. Többször figyeltem meg, hogy elkalandoztak a gondolataim, amikor őt figyeltem. Rohanva lépek be az orvosi szobába, de a fiatal lány nem tartózkodik odabent. Rémülten pillantok Morrison edzőre, aki kezét vállamra téve az öltöző felé tol.

-        Gratulálok nektek, szépen és összetetten játszottatok. Nem estetek szét a sérülés után sem, pedig nem volt szép látvány. –szólnék, de csendre int. Tűkön ülve várom, mondjon valamit lányáról is, de az információ nem nagyon érkezik. –A Tottenham megtapasztalhatta az általunk felállított játékformát, a kitartásotokat, és az erőt ami bennetek van. Ne haragudjatok, de most el kell indulnom. Találkozunk a holnapi déli edzésen.

-        Edző! Mi van Lalaval? –Arsha teszi fel a kérdést, a férfi szemében viszont szomorúság csillan.

-        Életem legnagyobb hibáját követtem el azzal, hogy kezdők közé tettem. A mai nap folyamán végleg lezárhatjuk a felívelő karrierjét. –mondatát már az ajtóból intézi felénk, majd se szó, se beszéd nélkül kilép. Annyi kérdésem lett volna. Annyi mindent meg szerettem volna tudni, de ez így egyáltalán nem hangzik valami pozitívnek. Valószínűleg nagyobb sérülése van, mint amire először gondoltunk.

-        Szerintem én sokkot kaptam attól a látványtól. –Walcott halk hangjára felkapjuk a fejünket, pedig a csapat kilencven százaléka a gondolataiba mélyedt.

-        Miért? Mit láttál?

-        A bokája kitört, és körülbelül fél perc után a duplájára dagadt. Hihetetlen volt. Amikor hozták le, magánkívül is csak azt hajtotta ő megtett minden tőle telhetőt. Itt döntöttem el, meg kell érte nyernünk a meccset. –öltözés közben figyelem a szavait. Ha ennyire súlyos volt, akkor most valószínűleg a kórházban vár egy röntgenre. Cuccaimat összedobálva mindenkinek intek, majd a megmaradt távot a kocsimig futva teszem meg.

Belépve a St Mary kórházba, az információs pult felé sietek. Az ott található hölgy azonnal felismer, hatalmas mosolyát felém szegezve megrebegteti pilláit, amivel most egyáltalán nem tudok törődni. Türelmetlenül várom az előttem szorgoskodó bácsit, aki feleségét keresve nyugtalanítja a nővéreket. Talán ilyen az igazi szerelem, nem? Mindent megtennénk a másikért, és úgy érezzük megelőzhettük volt a balesetét. De vajon én szerelmes lennék Larissaba? Fogalmam sincs. Ennyire okos és bölcs még nem vagyok, de ezek szerint a fiatal lány nem fog eligazolni másik csapathoz, így lesz időm segítséget nyújtani neki.

-        Jó estét! Larissa Morrisonnak volt egy sportsérülése. Érdeklődnék, melyik emeleten találom? –ujjaim ütemesen dobolnak a pulton, a hölgy mesterkélt érdeklődéssel fordul a gép felé.

-        Morrison kisasszony még a műtőben van. Második emeleten a 218-as kórteremben fogja megtalálni. –bólintásom következtében a lépcső felé veszem az irányt. Műtét. Az első hivatalos meccsén rögtön a műtőbe került. Nem értem édesapját sem, vajon miért nem osztott meg velünk semmilyen információt? A kórterem előtti székeken felfedezem Hannát, valamint az edző urat is. Magukba roskadva várják a diagnózist, amely egyhamar még nem fog érkezni. Leülve melléjük, csendbe burkolózva figyelem, ahogy az egész csapat kilép a folyosón elhelyezett felvonóból. Mindenki egyért, egy mindenkiért. Ez így tisztességes.