Chapter 69.

Sziasztok!

Elérkeztünk az utolsó előtti fejezethez, már csak egy hét, és befejezzük a második részt. Kicsit fáj érte a szívem, de rengeteg ötletünk van Tessával, de mindezek előtt az első rész újraírását már elkezdtem, heti két résszel fogok érkezni.

Addig is jó olvasást, szép estét Nektek!

Puszi Lari, Tessa.:)

(Ronaldo)

Hihetetlen öröm volt számomra az, ahogy Tessa a sorozat szerepének megkapása miatt örült. Nem is tudom, hogy mikor láttam utoljára így, amikor majd kiugrik a bőréből.

-          Kicsim ezt meg kell ünnepelnünk. Öltözz asszony elviszlek vacsorázni. – bolondoztam egy kicsit vele, ami miatt olyan édesen nevetett fel, hogy valószínűleg Barcelonában is hallották.

-          Asszony? A kutyának meg tessék? – nevetve fordult felém majd egyet a mellkasomba bokszolva leült a kanapéra. – Mi lenne, ha inkább itthon maradnánk? Főznénk ketten valamit aztán csak simán, semmi nagy felhajtás nélkül itthon megennénk? Most nincs kedvem a sok fotóshoz és újságíróhoz, akik percenként akarnak veled interjút készíteni, a visítozó lányokról és fiúkról pedig nem is beszélek. – valójában Tessának teljesen igaza volt. Ha kimozdultunk folyton ezzel kellett szembe néznünk. Azzal, hogy híres emberek lettünk semmi magánéletünk nem lett. Bólintva egyet felsegítettem őt majd a konyhába sétáltunk.

-          Na és mi legyen az ünnepi vacsora? – megvonta a vállát én pedig kinyitottam a szekrényt és a hűtőt feltérképezni, mi is van itthon, miből lehet gazdálkodni.

-          Nem tudom, én vagyok az ünnepelt neked kell választanod. – mosolyogva nézett rám miközben én leltároztam a szememmel. Felült a pultra majd mosolygás közben engem figyelt amerre csak mentem.

-          Miért mosolyogsz és bámulsz egyszerre? Megszoktam már, na de ennyire nézni? – játékosan hátra dobtam nem létező hajam, majd gyorsan kezdtem el rebegtetni a szempilláimat, miközben őt néztem. Persze majdnem leesett a pultról annyira nevetett rajtam.

-          Sosem tudok betelni veled. És persze jogom is van, hogy akár egész nap téged nézzelek. Tudod holtomiglan, holtodiglan. – felemelte a kezét majd a gyűrűsujján lévő gyűrűt megütögette, hogy nyomatékossá tegye mondanivalóját.

-          Na jó inkább főzzünk, mert a végén még éhen fogunk halni. – egy gyors lopott csók után odaléptem a szekrényhez és egy tésztát tettem ki találomra az asztalra ezzel is eldöntve, hogy igazából mit is főzzünk.

A vacsora elég jól sikerült, persze nem igazán nekem köszönhetően, aki majdnem felgyújtotta nem csak az egész konyhát, de a házat is. Ki hitte volna, hogy egy főzéshez használt eszközre tesznek műanyag részt, amit nem szakad a gáz közelében hagyni…. Persze feleségem időben hárította a problémát a pohár vízzel, amit éppen ivott. Utána viszont már nem tudtuk a sok bortól eldönteni, hogy sírjunk, vagy éppen nevessünk ezen az egész helyzeten. Éjszaka viszont nem aludtam olyan jól, mint amilyen jól általában egy fél üveg bor után szoktam. Tessa egész éjszaka forgolódott és valószínűleg rosszakat is álmodhatott, én pedig nem tudtam így aludni, hogy láttam rajta, hogy valami gyötri őt még álmában is. Többször is felkeltettem, hogy nyugodtan aludhasson vissza, de a vége mindig az lett, hogy rosszat álmodott, vagy egyszerűen csak rosszul aludt. A hajnali órákban már nem nagyon tudtam visszaaludni az éber alvásomból, így lementem, hogy összedobjam a reggeli indító kávénkat. Tessának egy finom latte machiatot magamnak pedig csak egy egyszerű eszpresszó kávét. Természetesen a feleségem lattéja nem igazán úgy nézett ki, mint ahogy ő azt el tudja magának készíteni, de teljesen biztos voltam benne, hogy az igyekezetemet értékelni fogja.

-          Jó reggelt kedvesem. – a reggeli lapokkal és a kávéjával ültem le az ágy szélére, és még fel sem kellett ébresztenem. Valószínűleg már egy ideje ébren volt.

-          Köszönöm a kávét kincsem és a lapokat is, persze igen azokat is köszönöm, tényleg. – eléggé hebegett habogott, amint az újságot a keze közé vette, aztán megértettem, hogy miért is volt ez, amint megláttam a címlapon a testvére nevét és képét. A különféle bulvár és pletykalapok amúgy is előszeretettel veszik elő a focistákat, de Lari, mint egy koedukált csapat tagja még nagyobb célkeresztben van.

(Tessa)

(Nagy Richárd - Kincsem)

Megrázó volt a lapokban is viszont látni a testvéremet, amint szenved. Persze, amilyen szívtelenek az újságírók minden egyes képkockát kifényképeztek a felvételből és leközölték az összes újságban, de így látni ezt felért egy kínzással. Rég volt már mikor testvérként szóltunk egymáshoz és ez most neki is ugyanolyan nehéz lehet, mint nekem. Neki a bokájának a gyógyulásával, nekem pedig valószínűleg a daganattal kell szembe néznem, de persze nem ejtettek minket a fejünkre, úgyis találunk mindenre megoldást.

-          Na jó én elmegyek tusolni, addig még kávézz és legalább gondolatban rakd össze mit akarsz felvenni, mert ha majd a zuhany után találod itt ki nekem sosem indulunk el. – nevetve adott egy puszit a homlokomra majd hátat fordítva a fürdő irányába indult el. Meg akarja ismerni Adant és további vizsgálatokat szeretne minél előbb és persze az eddigiek kiértékelését, még azokat is, amelyeket az ő orvosai készítettek, hogy megtudjunk valami konkrétat ezzel a talán daganatos betegséggel kapcsolatban vagy talán nem daganatos betegséggel. Igazából még ez sem a legtisztázottabb tény, ami azt illeti.

Amíg Ronaldo a fürdőbe ment, ami nála lesz vagy fél óra én még kiültem a teraszra kicsit, hogy tovább olvashassak. Egyszer nagy felindulásból elővettem a telefonom, majd tárcsáztam és már hívtam is. Nem bírtam már ezt, ki tudja, hogy mi lesz velünk. Mennyi időnk van még arra, hogy ezt az egészet tisztázzuk és megbeszéljük, mint ahogy azt a jó testvérek is szokták csinálni. A vonal másik végén viszont senki nem válaszolt. Sőt igazából ki sem csöngött a telefon, mint amikor ki van kapcsolva. Szomorúan tettem le, de egy üzenetet mindenképpen írtam, hátha csak a lemerült telefont próbáltam meg elérni. Miután eltettem az újságot, hogy ne is lássam utam pedig a gardróbba vezetett. Egy gyors farmer póló összeállítást varázsoltam elő a szekrényből, majd a földszinti fürdőt használva körülbelül tíz perc alatt el is készültem. Nem akartam nagyon kiöltözni, ugyanis a vizsgálatok miatt úgyis csak össze vissza kell húzogatni mindent. Persze, ami alatt én elkészültem férjem még mindig a fürdőben szöszmötölt így kénytelen voltam már szólni neki.

-          Ronaldo. Kicsi szívem. Ideje lenne indulni, mert itt fogok megöregedni az ajtó előtt téged várva. – ököllel hármat ütöttem az ajtóra, hogy érezze a helyzet komolyságát, de azért hangom elárulta, hogy csak bolondozok vele.

-          Jó munkához idő kell. – ebben a pillanatban kilépett egy oldalára csavart törölközőben, széles vigyorral és csurom vizes hajjal.

-          Ez komoly? Ennyit sikerült zuhanyozni, amíg én teljesen menetkészre varázsoltam magam? Hát jó. Ha nem készülsz el öt percen belül itt hagylak és egyedül megyek. – hogy tényleg megerősítsem a mondandómat a táskám és a kocsikulcsaimat a kezembe vettem, majd lassan sétálva elindultam a földszint felé. Nem voltam ilyen téren szívbajos, nem egyszer fordult már elő, hogy a hosszú készülődése miatt ugyanazon helyre két kocsival és két időpontban érkeztünk. Most viszont vagy nagyon parázott, hogy itt hagyom vagy csak szimplán sikerült elkészülnie, de négy perc után már meg is jelent a lépcsőfordulóban.

-          Remélem most azért nem hagytál volna itt. – a kocsikulcsokat kivéve a kezemből a garázsban álló autó vezető üléséhez indult én pedig követve őt beszálltam az anyósülésre mellé. Mosolyom nem volt már olyan őszinte, mint bent a lakásban, de mindent próbáltam leplezni.

-          De, simán itt hagytalak volna, olyan vagy mint egy menyasszony, de szerintem még többet is készülődsz. – kijelentésemre csak nevetés volt a válasz a kórházig pedig csendben tettük meg az utat, most egyikünk sem akart semmiről beszélni, csak a halkan szóló rádió hangját hallgatni. A parkolóban megállva, már rutinosan indultam el a rendelő felé immáron férjemmel az oldalamon. 

-          Jó reggelt Hölgyem! – amint beléptünk az ajrón Ronaldo csak úgy húzott maga után, nagyon szerette volna már tudni, hogy mi is a baj én viszont annál kevésbé szerettem volna.

-          Jó reggelt Daisy. Adan már írt, hogy vár minket. – a recepciósnak köszönve egy bólintással enged be minket, én pedig kocogó térdekkel mentem előre férjem előtt. Nem voltam még felkészülve a válaszokra, amiket kapni fogok.

-          Jó reggelt Tessa, Ronaldo! – férjemmel udvariasan kezet fognak majd Adan hellyel kínált minket, de látszott, hogy ő sem akarja már tovább húzni az időt. – Na jó, nem nagyon akarok itt mellébeszélni. Nagyon sok vizsgálatot csináltunk mi is itt a kórházban, és ti is a másik intézményben, amiből már volt alapunk, hogy egy nagyon jó képet összetegyünk arról, hogy most végülis hogy állunk és mi is a baj. Szóval az MR vizsgálat és néhány szövettani eredmény az, ami most a legjobban megmutatta nekünk, hogy mi a helyzet és ezek alapján tudtuk a teljes diagnózist felállítani. – úgy szorítottam Ronaldo kezét minden egyes mondat kezdetén, amit Adan mondott, hogy nem voltam benne biztos, hogy ebből a kórteremből, nem-e egy másikba megyünk, mert eltöröm majd a férjem kezét. – Tessa neked egy korai stádiumban lévő óriássejtes csonttumorod van…

(Larissa)

(Cásate Conmigo - Silvestre Dangond Ft. Nicky Jam)

Letelt a tíz nap, gyógytornán megfelelően teljesítettem ahhoz képest, hogy lelki világom titkon a romokban hever. Megszenvedtem azzal, hogy legalább mankóval tudjak sétálni a folyosón, de minden könnycsepp megérte, hiszen végre elhagyhatom ezt a nyomasztó épületet. A barátaim rendszerint bejártak hozzám, búslakodva, mégis hatalmas mosollyal az arcukon hozták a szebbnél-szebb virágokat, és a legfinomabb csokikat. Jól esett az efféle törődés, ámbár lelkiismeret furdalás miatt történt mindez, de akkor is, legalább rájuk számíthattam. Húgom megtudta egy interjúból, hogy mi történt velem, viszont egyedül férjemmel beszélt, még csak be sem jött a kórházba meglátogatni.

-        Mehetünk? –a doki szó nélkül hazaengedett, a mai nappal megkaptam kórlapomat is. Látta rajtam a kitartást, miszerint minél hamarabb fel akarok épülni. Apró bólintásom következtében férjem felsegít, mankóimat kezembe adva, lassú léptekkel indulunk el az autó felé. Bőröndjeim kezében vannak, mégis minden lépésemet óvakodva nézi végig. Rengeteg riporter vár már ránk az ajtó előtt, de tudomást sem véve róluk, csak sétálunk tovább.

-        Nem értem miért nem tudnak békén hagyni.

-        Sajnos még vár rád egy sajtótájékoztató is, ha már jobban leszel. –szám lebiggyed, nem szeretném nyilvánosság előtt bejelenteni, hogy vissza kell vonulnom. Arra még nem lennék képes, hiába tudom, hogy rengeteg focistával megtörtént már mindez, én nem tudom feldolgozni. Az anyagi gondoktól egyáltalán nem félek, tekintve arra, hogy jó fizetést kaptam, van pár millió megtakarítás a számlámon is.

-        Tessa nem keresett? –egy ismeretlen készüléket kap a kezei közé, majd átnyújtva nekem, eligazítást tart.

-        Rengeteg ember megszerezte valahonnan a telefonszámodat. Nem tudom ki adhatta ki nekik, de inkább lecseréltem a készülékedet. A fontos embereknek elküldtem üzenetben az új számodat, viszont Hannah, Daniel nem kaphatja meg. –a nevek hallatán gyomromban egy hatalmas görcs keletkezik. Bár Dannel már semmi problémám nincs, akkor is afféle félelem cikázik végig a testemen, ha erről a két személyről szó esik.

-        Tessa?

-        Ja, igen. Keresett, de mikor mondtam, hogy megyünk haza, letette a telefont. –csalódottságomban az ablak felé fordulok. Eltávolodtam egyetlen húgomtól, és úgy érzem, ezért is én vagyok a felelős. Nem kellett volna annyiszor letámadnom, hiszen kapcsolatunk igaz nem indult jól, de annál kiegyensúlyozottabbak lettünk.

(*)

Az út rettentően hosszúnak bizonyult, bár csak Barcelonából jöttünk Madridig. Belépve házunk ajtaján, Sergio édesanyjával nézek farkasszemet. Mosolyogva lépked felém, óvatosan magához ölelve két puszit ad arcomra. Kedves természetével felvidít, kicsit hiányzott már az életemből egy gondoskodó édesanya. Lehuppanva a kanapéra, lábamat óvatosan felhelyezem az üvegasztalra. Új telefonomat nyomkodva, elégedetten figyelem a számok listáját. A holland focistáktól kezdve, Barcelonáig, mindenki száma el van mentve, örülök, hogy Sergio nem szelektált az engedélyem nélkül. Kiskutyáim felpattanva mellém, fejüket ölembe helyezik. Hatalmas mosollyal az arcomon simogatom buksijukat, elégedettség tölt el, hogy ők mindig mellettem lesznek. A kutyák a leghálásabbak az összes élőlény közül.

-        Szépségem, nem vagy éhes? –Sese hátulról átkarol, fülembe suttogva a szavakat, kiráz a hideg. Megcsóválva a fejemet, elégedetten bújok karjai közé.

-        Larissa drágám, nem érdekel, hogy nem vagy éhes. Enned kell! –grillezett csirkemellet salátával pakol le elém, a tálcán rengeteg finomság található. Hangos sóhajjal emelem számhoz a villát, a két kis ördög ugatva nézi, ahogy falatozok. Hatalmas darabot leszakítva a húsból, odaadom nekik, majd kezemet számra téve mutatom, maradjanak csendben. –A kutyáknak van másfajta étel, ezt neked kell megenned. –csalódott sóhajjal folytatom az evést, Sergio tányérjára átcsempészve egy kis salátát, elégedetten rakom le a tálcámat.

-        Köszönöm Paqui. –kedves mosolyt felvillantva, karon ragadom férjemet. Gyors léptekkel indul meg előttem, fogalma sincs hova igyekszem. A mankóval való járásomat megnehezíti, hogy házi kedvenceim lábaim alatt szaladgálnak. Sese lehajolva, mind a kettőt felkapja az ölébe. Nevetségesen fest egy ilyen férfi, két kis ölebbel. Kilépve a hátsó tolóajtón, egy félreeső sarok felé araszolok.

-        Mit tervezel?

-        Mondd, hogy van nálad cigi. –reményteli tekintettel pillantok rá, felső zsebéből hatalmas sóhajjal vesz elő egy doboz Marlborot. Fejcsóválva pillant rám, miközben óvatosan megpróbálok lecsúszni a fal tövében. Megfogva derekamat megállásra késztet, számra adva egy apró csókot, leül a földre, és ölébe ültet. Hálás tekintettel nézek rá, végigsimítva kissé borostás arcán, elégedetten lélegzem be illatát. –Köszönök mindent. –derekamat erősen megszorítva, megengedi, hogy meggyújtsam a kis méregcsíkot. Tudom, hogy nem tesz jót, mégis most szervezetem kiált érte. Mély levegővétel után, a káros füstöt felfelé fújom. Egy mérges hang üti meg a fülemet, ami a hátsó ajtótól indul, de egyre közelebbről lehet hallani. Elnyomva a csikket, kifricskázom a kerítésünkön túlra, majd a már megszokott szőke hajzuhatagot pillantom meg.

(Nicky Jam-Travesuras)

-        Sziasztok, galambocskáim. –nyájas hangjától a hideg kiráz, közelebb húzódva férjemhez, megvetően pillantok fel rá.

-        Mit akarsz Hannah?

-        Elmondani a történetemet. –hátradobva haját megáll mellettem, majd elégedetten pillant végig sérült bokámon.

-        Tönkretetted az életemet, minden ok nélkül. Innentől kezdve ne csodálkozz, ha nem vagyok kíváncsi rád.

-        Fogalmad sem volt arról, hogy mi zajlott a hátad mögött. Ha jó barátnő lettél volna, és figyeltél volna a környezetedben élő emberekre, rájöttél volna, hogy Andrewval viszonyom volt. Szerettem őt Lari, érted? Szerettem. Elvesztettem azt a férfit, aki sokat jelentett nekem, és mindez miattad, csakis miattad történt. Azért, mert makacs vagy és önfejű, és egy igazi hisztis picsa. Nem tudtad volna elfogadni a kapcsolatunkat, ezért apád dobott engem a halála előtt. Ha jobban figyeltél volna rá, még ma is itt élne köztünk, de nem, neked mindenféleképpen el kellett őt hanyagolnod azért, mert a szánalmas kis életed fontosabb, mint bárki másé. Gyűlöllek! –lesokkolva, könnyeimet nyeldesve hallgatom végig egykori legjobb barátnőm monológját. Valóban még csak sejteni sem sejtettem, hogy viszonya volt az édesapámmal. Bár abban igaza van, hogy ha megtudtam volna, biztos leállítom őket. Szólni akarok, beszélni akarok Hannahhoz, de sarkon fordul, és elhagyja a házunkat. Paqui szótlanul áll, és bámul minket, szerintem lesokkolta ez a nyílt beszéd, ami most lezajlott barátnőm életéről.

-        Gyere kincsem, menjünk be. Pihenj egy kicsit. –Sergio nyugtatóan simogatja hátamat, vállamra apró puszikat adva segít felállni. Lábaim remegnek, kezemmel nem tudom normálisan megtartani magam. –Anya, fogd meg a mankóit. –Paqui elveszi tőlem a nehezítő elemeket, mire Sese rögtön az ölébe kap. Bal lábamat lógatva, a fájdalom egyetlen pontra összpontosul, férjem karjába harapva tűröm, hogy felérjünk az emeletre. Lerakva a hatalmas franciaágyra, leveszi kiscipőmet a lábamról.

-        Fürödni szeretnék. –hatalmas szemekkel nézek rá, tudom, hogy a varratot még nem érheti víz, de le szeretnék legalább zuhanyozni.

-        Rendben, csinálok vizet. –kérlelő tekintetemet meglátva felsegít az ágyról, derekába támaszkodva lassú léptekkel indulok el a fürdő felé. A kád szélére leülve, nézem férjem szakszerű mozgását. Hihetetlen mennyire megtanulta már, hogy milyen vízben szeretek fürdeni. Türelmetlenül nézek rá, kezemet felemelve jelzem, vegye le rólam felsőmet. –Biztos ezt akarod? –hangos nyeléssel jelzi, számára ez most hatalmas megpróbáltatás. Lehúzva magamhoz ajkaira tapadok, mézédes csókja megrészegít. Forró bőrömön végigsimítva, eltűnteti rólam a vékony anyagot, ostrom alá véve nyakamat, halk nyögéseket csikar ki belőlem. Régóta vágyom már az érintéseire, arra az érzésre, amit csak ő tudott kihozni belőlem. Szerettem őt, és ezen semmi, és senki nem változtathat. Hangos kopogás szakítja meg cselekedetünket, Sergio mérgesen csap a falra.

-        Sergi, el kéne érnem a vonatot. –halkan nevetek édesanyja időzítésén, ha náluk aludtunk is meg tudta zavarni az idillikus állapotot.

-        Menj nyugodtan, addig óvatosan pancsolok egyet. –kedves mosollyal nézem kissé csapzott fejét, vággyal ködös tekintetét megvillantja, majd egy apró csók után kisétál a helységből.

(Maite Perroni-Contigo)

Levéve nadrágomat, óvatosan csúszok bele a kellemes hőmérsékletű, hatalmas habokkal ellátott vízbe. Bal lábamat felrakom a kád peremére, behunyva szememet elmélkedek az eddig történt dolgokon. Úgy érzem hiába nincs többé futball, mégis teljesnek mondhatom az életemet. Kiderült kiben bízhatok, kire számíthatok, és ki nem fog leszidni, ha valami őrültséget csinálok. A focitól pedig nem feltétlen kell teljes mértékig elhatárolódnom, attól még a meccsekre kijárhatok, az edzéseken ott lehetek. Elrontottam sok dolgot az életem során, de mégis meg vagyok elégedve magammal. Lehet, hogy rengetegszer borultam ki apró-cseprő dolgokon, de ha azok nem történnek meg velem, most nem lennék ennyire boldog, és kiegyensúlyozott. A férjemmel visszatért régi kapcsolatunk, barátaim pedig mindvégig mellettem voltak, pedig mindenkit cserbenhagytam. Ők mégsem pártoltak el mellőlem.

-        Megjöttem. –jelezve neki, ledobálja magáról ruháit. Előrébb csúszva a kádban, helyet hagyok magam mögött, beszállva, mellkasának döntöm hátamat. Jól esik a közelsége, karjaival átölel. Behunyva szemeimet hallgatom szíve dobogását. Hihetetlen, hogy én pont ezt a férfit akartam itt hagyni, régi barátom miatt. Kissé megfordulva, már amennyire lábam engedi, szenvedélyes csókot adok szerelmemnek. Kiszállva a kádból, magam köré tekerek egy törölközőt, majd csábos tekintettel végigmérve, várom, hogy utánam jöjjön. Karjaival derekamat közrefogja, szenvedélyes csókváltásunk következtében lassan araszolunk szobánk felé. A kellemes időjárást klímánknak köszönhetjük, ami az egész házat lehűti. Óvatosan lefektetve az ágyra, lassan fekszik végig rajtam, kezeivel bebarangolja testemet. Elfúló sóhajomnak köszönhetően, macsós vigyor jelenik meg arcán. Ő is erre a pillanatra várt, ahogy én is már egy ideje. Szerelmünk újra beteljesedik, hangos nyögéssel hanyatlunk a párnák közé. Fejemet mellkasára téve, pihegve simogatom kockás hasfalát. Lehunyva szemeimet átlépek álomországba, ahol senki, és semmi nem okozhat számomra fájdalmat…